2017. március 26., vasárnap

KESZONBETEGSÉG

Fog ez menni.
Mármint Orbánék Nagy Masírozása a levesbe.
Persze nem holnap, erre ne is számítson senki, hiszen a hatalom bebetonozásánál a mixer mellett ott dolgoznak a hatalom és az ellenzék emberei is, kart karba öltve, szorgalmasan.
A hatalom - ideig-óráig nem is alaptalanul - azt gondolja, hogy propagandával és félelemmel fenntartható a rendszer.
Ők tudják, hogy korunkban a politika már nem a lehetséges művészete, mint Bismarck korában volt, hanem a lehetséges elhitetésének művészete - a kommunikáció művészete.

Merthogy korunk a kommunikációs forradalom kora, melyben az olyan süketelések, mint a fülkeforradalom, csak eszközei egy kommunikációs offenzívának.
Tetszik-nem tetszik, be kell ismerni, hogy ezt a helyzetet Orbán felismerte és azonnal alkalmazkodott is hozzá, míg az ellenzéki pártok szokott sznobizmusukkal lebecsülték jelentőségét, és nem törődtek vele.
Hadd Gyurcsányozzak már egyet én is - ezért kétségkívül Gyurcsány a hibás, és ezerszer inkább oka ezzel a demokratikus oldal mai helyzetének, mint száz kurvaországgal, meg ezer terroristákkal turbózott arab focicsapattal, meg az öregecskedő menyecskékkel...

Természetesen nem lehet mindent egyedül az ő nyakába varrni, hiszen kell, hogy legyenek körülötte messziről értelmesnek tűnő tanácsadók, de úgy tűnik, vagy nem adtak értelmes tanácsokat, vagy Gyurcsány - majd Bajnai, merthogy ő is kanalazza csak ki részét a szarból - nem fogadta meg azokat.


Így alakulhatott ki az a helyzet, mint a Bud Spencer filmekben, hogy a tábortűz mellett alvó cowboyok pisztolyait ellopták, majd aztán, mikor arra ébredtek, hogy fejenként ötszázszor seggberúgták őket, akkor hiába kapkodtak a combjukhoz, nem volt mivel lőni.
Ilyenkor hiába tud a cowboy célozni, hiába gyors a keze, mint Vezérünknek, mikor Anikó asszony új napszemüvegre vágyik, az eredmény nulla, legfeljebb kaphatnak további száz seggberúgást.

Azt is csak azért, mert ez bohóctréfa.
Ha ez tragédia lenne lenne, akkor a cowboyok már egytől-egyig halottak lennének.
Így is csak az a szerencséjük, hogy a cirkusz tulajdonosai nem szeretik a vér látványát a manézsban...
Ennek dacára a hatalom elégedetten dől hátra székében, hiszen alig-alig kell ijesztgetnie szeretett népét - ijedezik az magától, éppen eléggé.

De ha nem, hát a Verebes-féle igazlátók tesznek róla, hogy ijedezzenek, hiszen elmondják, hogy maguk is olyan ijedtek, hogy egy zabszemet gőzkalapáccsal se lehetne beleverni a fenekükbe.
Ha a libák hallgatnának a jó szóra, a disznóknak gyöngyélete lenne, hiszen szóba se kerülhetne a "sok lúd disznót győz" nagy igazsága...



A demokratikus oldal annyira nem érti a kommunikáció jelentőségét, hogy a velük rokonszenvező választó, ha belegondol, sikoltozni kezd, mint Julcsa a szénakazalban, mikor rádöbben, hogy amit Jancsi a kezébe adott, az nem a villanyél.
Itt nem csak arról van szó, hogy mit írnak, milyen filmet készítenek, milyen interjúkat adnak a demokrata politikusok, de arról is, hogy mit üzennek a választónak viselkedésükkel, véleményükkel, még a metakommunikációjukkal is, és ettől lehet igazán sírvafakadni.
Bár a magyar történelemben még soha nem volt olyan pont, amikor a nemzet egységes álláspontot képviselt volna, valamilyen rejtélyes oknál fogva a magyar nép álma mégis a permanens és mindenkire kiterjedő nemzeti egység, de ha már az nem létezik, akkor a szekértáborok állandósága.
Ebből következőleg, ha a demokrata oldal vitázik egymással, akkor azt a választó nem vitának kezeli, hanem békétlenségnek, a nemzetet sírba taszító torzsalkodásnak.
Ezzel ab ovo hátrányban van a  jövőbeni zsákmány reményében, vagy a szolgálatok jutalmaként kapott zsákmányrész fejében erősen kussoló, ellenvéleményt soha, semmiben meg nem fogalmazó, a hatalomhoz mindenben és mindig igazodó, elvtelen és gátlástalan seggnyalókkal szemben.
Az erős, egységes hatalom, szemben a torzsalkodó, állandóan veszekedő, időnként a hatalom seggébe bele-belenyalintó, magát demokratának tartó oldallal... - szánalmas.

Nem is lesz itt változás addig, míg ezt az ellenzék - legalább az értelmesebbje - meg nem érti, és nem tudja elhitetni a vele egy táborban levőkkel, hogy az egységes fellépés és az egymás ellen való harc átmeneti szüneteltetése alapfeltétele a zsebdiktátor világgázavarásának.


Természetesen az ellenzéki választó gyárilag nem Zrínyi Miklós, először is nem jut minden zsebébe száz arany, másrészt meg az átlagmagyar amúgy is sunnyogásra van szocializálva, kivárja, hogy ki a győztes, aztán annak nyalja a seggét bátor nemzetünk - miért lenne éppen most másként?
De mindig voltak azért olyanok, akik bátrak voltak, vagy legalább bátrabbak, akik nem fogták be pörös szájuk, de élére álltak a történelmi szükségszerűség által kikényszerített mozgalmaknak és vezették a harcot egy tisztességesebb, jobb világért.
Nem volt soha könnyű dolguk, mindig erős ellenszélben kellett lehugyozni a hatalmat, dacolva az időjárás és a fizika törvényeivel, de mégis, néha azért sikerült.

Igaz, aztán volt, hogy fél évszázad sem volt elég, hogy a nép megszokja, hogy békésen is lehet élni...
Most nehéz a helyzet, mert Orbán úgy kezeli alattvalóit, mint Putyin az Uniót, ha csak a legkisebb repedést észreveszi a még nem is létező egységen, oda sürgősen befeszíti a pajszert és gondoskodik róla, hogy a repedés soha többé össze ne forrjon...



Mégis, valami elindult.
Na nem, nem a politikusok világosodtak meg, a mélysötétségből csak lassan lehet feljönni a felszínre, mint a búvárok, nehogy keszonbetegséget kapjanak szegények.
Hát, így, hogy nagyon mélyről jönnek, sokat kell pihenni...
Viszont a társadalomban mintha elindult volna valami, mintha kezdenének feltisztulni a nemzethy és hazaffyas eszméktől bódult elmék, mintha elkezdenék jobbról is kritikusabban nézegetni a Csodacsatárt és a piszkos tizenkettőt, akik közül kettőt-hármat (Farkas Flórián, Rogán Tóni) már dugdosni kell,  jobb, ha a népnek láttukon nem jut eszébe, hogy elgondolkodjon a többieken is, legfőképpen Orbán mértékevesztett rablásain.
Ma még azt hiszik, hogy nem fogja őket a golyó, de lehet, még néhány hónap és lábukat a nyakukba szedve menekülnek.


Akik pedig majd kergetik őket, sajnos nem a mai demokratikus ellenzék prominensei lesznek.
Nem bánnám, ha tévednék...


:O)))

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó írás!!!Gratulálok Teve ember...
(Mano)

kimifan írta...

Kedves Pupu, még olyan friss az írás, hogy szinte meleg, hát én is igyekszem a legfrissebb gondolataimat papírra, akarom mondani, képernyőre vetni.
Először mérges lettem - egy kicsit -, már te is az ellenzéket ekézed... Na, jó, igazad van, jómagam is többször felróttam már saját és hol éppen barátinak, hol meg ellenségesnek nevezhető pártoknak, hogy talán már elfelejtették, mi jelent a szó: "összefogás". Mindenki tudja, anélkül nem megy, és mégsem csinálja. De miért? Vagy inkább miért nem? A választ csak szél, meg a jóisten tudja...
Valóban nagy segítségére lehet az egyszerűség kedvéért baloldalinak nevezett ellenzéknek a jobbközépről érkező hang, véleménynyilvánítás, sőt, fellépés a NER ellen. Mondom ezt én is azért, mert sokan úgy vélik, új mozgalmakkal, pártokkal csak tovább aprózódik az ellentábor. Persze, ez is benne van a pakliban. De rajtunk is múlik, hogyan alakul a választási készülődés a következő hónapokban. Igen, először minden ellenzéki erőnek fel kell mérnie a hiányosságait és az erős pontjait, majd mindent megtennie a tartós konszenzus érdekében, mert nincs más esélyünk.

ornagy 50 írta...

Ahogy az már lenni szokott:Remek!!!

Névtelen írta...

2010 körül Debreczeni vizionált egy akkor elképzelhetetlen ocsmány hazug, tolvaj hazaáruló fideszuralmat.

Hát be kell vallani akkor mindenki lehurrogta ez nem lehet, de kiderült: Debreczeni tévedett: még annál is mocskosabb hazug, rohadékországrontó, hazug csürhe van hatalmon, de az hogy az ellenzék és médiája iylen kimondhatatlanul balfasz azt azért nem hittem.

Akik ennyire hülyék, nem vették és veszik észre csak a kommunikációval és a maradék médiával tudnak valami eredményt elérni, azok egyszerűen alkalmatalnok arra amit csinálnak, ezek csak kihalhatnak, de az még 1-2 emberöltő.

Minden információ végeredményben valamellik médiából indul a választó felé, ezt a fidesz felismerte 2002 után a mai debil elelnzék hatalma alatt építették ki a médiabirodalmat.
Hát nem egy idióta ostoba banda??

Névtelen írta...

Szégyen, hogy évek óta képtelen az ellenzék és médiája ezt a pár egyszerű panelra épülő gyenge fidesz kommunikációt leleplezni, visszagyűrni, nevetségessé tenni.

Sőt, sokszor ráerősít, ami szégyen és hatalmas hiba, leadják a hazug fideszpanelt cáfolat, tényközlés nélkül. Mi ez ha nem az maradék ellenzéki média hihetetlen ostoba kommunikációja, nem veszik tudomásul, a választás sikere legalább 90%-ban a médiából jövő kommunikáción múlik!!
Igaz, egyre jobban tarol a net, de a média döntő szerepe még megvan.

Látható, hogyan tarolta le a fidesz a médiát és annak mi az eredménye: agymosott fideszvakhitüek létrehozása. Választást csak a mostani passzív fotelszavazók felrázásával lehet nyerni, ehhez radikális, testmozgató kommunikációra és fülbe kiabálásra van szükség!!!

Névtelen írta...

A fideszpápa és kommunikátorok a fideszmédiában hazudoznak, annyira átlátszó a fidesz siker ill. ellenzékről hazug mocskolódó panelkommunikációja, hogy az egybites csecsemő is átlátja, csak az ellenzék képtelen rá megelőző csapást mérni.

Pár minta pédának:
Államadósság nem csökkent, nominálisan folyamatosan nő 2011-ben OgV is elismerte - gdp arányosan is csak trükkel-csalással csökken, ezzel takaróznak, -- gazdaság csak az eu évi 4-5%-os támogatása miatt 2-3% ha a támogatást levonjuk a belső magyar gazdaság csökkenne, a különbözetet évente kb 1500 mrd-ot ellopnak, magánvagyonná alalkítanak, ezt több komoly gazdasági szakember kimutatta, szinte minden fontos mutató romlott, vagy stagnált, a szegénység nem csökkent, stadionokra van pénz a kórházak, eü rohadnak, oktatás szinvonala romlik, gyermekeinket unokáinkat teszik tönkre, hatodik éve menekülnek az orvosok, eü dolgozók, legfontosabb a gazdaság bajait felsorolni lévén bármit akarunk mindenhez pénz kell és azt pedig a gazdaság teremti elő.

Megemlíteni pár kemény korrupció gyanus emberekét, Matolcsy, Pávatáncos zsírpubi, Rogán,.... stb
Pár legfrisseb hazudozásokat kiemelni, keményen visszagyűrni, a média pofátlan kisajátítása és abból naponta 36 órában folyó hazug öndicséret ami hatalmas károkat okoz, mert az egyszerű választót félrevezeti, .... stb., van bőven téma.
Aki a bajt elfedi az növeli!

OgV hazánk miniszterÁlnoka hatalmas vagyonát ami pl látható több mrd Ft-ra értékelik, ingatlan birodalommal, strómamoknál további 100 mrdok elrejtve és ez mind a magyar néptől ellopott közvagyonból harácsolta.
Senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hová lett a 2015-ös vagyonbevllásábban szereplő ingatlan vagyon 2016-ra?
Családtagnál vagy strómannál dugta el, és simán sok milla a dót csalt?
Lehet hőbörögni Sorosra!
Soros Maagyarorszégra csak behozott hatalmas vagyont a fideszpápa meg csak magyar közvagyont lopott.
Lehet választani ki is a nép ellensége?

Nem ideoloógia baromságokat kell szajkózni, arra a választók nagy tömege nem vevő,
Röviden visszalapátolni a hazugságokat, bemutatni hogyan lopják a jözvagyont ami miatt mindannyiunknak kevesebb lesz, na erre ugrik a nép, mert utálja ha meglopják, hülyének nézik. Csakhogy ehhez kommunikálni kéne megtanulni!!ű
De GYORSAN!!!

Névtelen írta...

Nem tudom, nem erről kéne naponta az ellenzéknek hangosan pofázni és a hogy mennyit lopnak hazudnak a fideszmaffiózók?

2008-ban a magyar GDP 157 milliárd dollár volt, 2016-ban csak 139 milliárd.
Arról nem beszélve 2010 óta évi kb 4,5% azaz szumma mintegy 30% támogatás jött be és lett a növekedés nominál értéken 11%.
Minden környező ország lehagyott, kevesebb eu támogatással kb duplájával nőtt a GDP. miért?
NEM LOPTAK annyit EL!
Itt gazdasági szakemberek szerint a fideszmaffia a saját gazdasági bázisának felépítéséhez évente mintegy 1500-2000 mrd közpénzt lop el, növeli az oligarchái magánvagyonát.
Közben az ország más területei szegényednek, lemaradnak, már az eu 4 legszegényebb régiója nálunk van
Meddig tehetik?
Mindennek az alapja az GAZDASÁG!!

1970 írta...

Névtelen 2017. március 27. 5:39

"2010 körül Debreczeni vizionált egy akkor elképzelhetetlen ocsmány hazug, tolvaj hazaáruló fideszuralmat."

Ugye nem gondolja, hogy az, ami történt, 2010-ben "elképzelhetetlen" volt?! Aki az elmúlt 27 év történéseit követte, az pontosan tudta, milyen társaság ez, élükön a pszichopatával.

hello írta...

PuPukám, lehet, kimaradtam valamiből - mire gondolsz, mi indult el???

mavtelep írta...

hello
Sömmi, Gyurcsányozunk...
Szervusztok,jó napot !

Kapat írta...

Ha valami elindult, azt csupán Orbán állapotromlásán mérhetjük. Egyre vadabb és értelmetlenebb dolgokat beszél, amitől még a csigák is megvadulnak és vad rohanásba kezdenek.
Sajnos a csatlósok bástyaként védik Orbánt, igyekeznek tompítani, titkolni egy őrült elme hanyatlását. (meddig lehet?) Az őrült ötletek következménye, országunk tökéletes lejáratása a világ szemében. Már csak legyintenek ránk, még az eddig viszonylag lojális szomszédaink is.
Még a híveik értelmesebbje sem tud arról a sok gazemberségről, tolvajlásról, ami talán már átléphetné az ő ingerküszöbüket is. Szó szerint nem tudnak róla!!!
Tökéletes a hazug médiumaik hatása, illetve a kevés, viszonylag baloldalinak mondott médium csekély mértékű elérhetősége, illetve hatástalansága az emberek nagy többségére. (még akkor a minőségi romlásukat nem is említettem!)
Nagy hiba volt a kommunikáció fontosságának lebecsülése, a médiumok átengedése a jobboldalnak, amikor még módjában állt a baloldalnak tenni ellene, illetve érte.

hello írta...

Pápai Gábor karikaturista oldalán kolbászoltam, és ezt olvasom - a mai témához passzol, de az apropóját ott se értettem igazán:

"Orbán serege mindaddig összezár, amíg elhiszi, a hűség nagyobb biztonságot nyújt, mint a tisztesség. A vezénylő tábornok azonban nincs nagy formában, pedig megkérdőjelezhetetlennek kell mutatkoznia. Az erő kultuszában fölsejlik az alfa erőtlensége… Ha botlik, a fiatal farkasok versengve kiáltják: Akela elvétette az ugrást! Mikor megindulnak a dezertőrök, Isten legyen irgalmas hozzá! Mert ez nem a farkasok dala."

PuPu, valami hasonlót vizionáltok?

mavtelep írta...

Kapat
Már bocsánat, hogy élek, DE : ha már "átengedék "(nyilván nem önként és dalolva .Népszabi), akkor ezzel folyamatosan amortizálni kell őket, AVAGY tollhegyre tűzni egy jobboldali gazembert, aki mindnyájunknak árt ?

Kapat írta...

Kedves "mávtelep"!
Nem a Népszabadság sorsára gondoltam, amikor ezt felrovom a baloldalnak. Ez csak következmény!!
Hatalmon voltak 8 évig. Kérdem én, nekik nem voltak oligarcháik, akik áldoztak volna egy-két médium megvásárlására, mint anno Simicska és társai?
Valamint a 8 év alatt a közmédiumok vezetését is hagyták fidesz által irányított vezetők kezében. (lásd: Kondor Katalin!)
Újváry István, mint regnáló államtitkár, a közrádió előtt tiltakozott a rádió működése ellen. Gratulálok! Valódi töketlenség volt.
Mondhatnánk, hogy csak demokratikus módszert alkalmaztak, ugyanis ezzel védekeztek mindig. Ugyanakkor azt is számonkérhetnénk, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás demokratikus normáit miért nem követelték meg?
Amikor Gyurcsány öszödi beszédéből önkényesen kiemelt részletet naponta többször, sorozatban ismételték, a beszéd mondanivalójától tökélertesen elvonatkoztatva, az mi volt? Aljas befolyásolás, csalás!
Gyurcsány, mint miniszterelnök, tiltakozhatott volna és kérhette vona a teljes beszéd közlését, mivel ez így tökéletes meghamisítása volt az eredeti mondanivalónak. És még hosszan sorolhatnám tovább!! :-(

Kapat írta...

Még egy gondolat! HOL tűzzük tollhegyre a mindannyiunknak ártó gazembert? Van rá felület? Vagy talán így egymás között megbeszélve a dolgokat elegendőnek bizonyul?

Kapat írta...

Bocsánat: tévesen íttam Újváryt, természetesen Ujhelyi Istvánról van szó!

mavtelep írta...

Kapat
Anno, a Gyurcsány beszéd idején nem volt a kormánynak 2/3-a, szép szóval ugyan kérhette volna
a médiát a korrekt tájékoztatásra, de az akkori ellenzék azonnal fegyverbe szólította volna a híveit (még az is lehetséges, hogy szó szerint),és ott volt okt 23.
Ki tudja mi lett volna ( Orbán biztosan) ha Gyurcsány keményen lép föl ?
Valamint a HOL ...Éppen ez az, nincs felület, saját kis fészkünkben meg oda.vissza elemezgetjük a már rég megváltoztathatatlan dolgokat.
Más úton kellene sztem indulni : TÁMADNI az ellent nem vesézgetni a mieinket, persze ezt széles e hazára értem.
(Szerencsére én csak az x-dik senki vagyok, nem hallik a szavam az égig...)))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem akarom szegény Gyurcsányt és Bajnait védeni, de a hibáztatásuk azért egy kicsit túlzás.
Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy bár hagyták Gyurcsányt "bomolni" egy bizonyos szintig, de azért a háttérben ott voltak azok, akik ügyeltek arra, hogy mit és meddig csinálhat.
Neki a balek szerepét szánták, ami részben sikerült is, bár a lemondásával végül is beleköpött a levesükbe.
Mindenki, így te is tudod, hogy csak arra volt pénze az MSZP-nek, amit az "OKOSOK " jóváhagytak.
Morgott is ezért Gyurcsány eleget, míg végül rájött, hogy bizony ép kijátsszák őt és elárulják a FIDESZNEK. Hát így sikerült a háttéralkuk következtében kialakítani a mai helyzetet.

Sajnos ennek a hatását máig érezzük és , hogy miként lehet egy pártpénztárnoknak nagyobb hatalma, mint egy pártelnöknek ?
Ezt az MSZP bemutatta.

Már akkor kellettek hozzá a Botkafélék, a Puch félék, a Szekeres félék, meg a többiek, akik színleg a baloldalért, de valójában a FIDESSZEL megkötött paktumért dolgoztak.

Persze nem akarom kisebbíteni a Gyurcsányék felelősségét sem, de az is érthető, hogy ha "srég" módszerrel lehetett volna csak kommunikációs csatornát megteremteni, attól bizony Gyurcsány menekült és igaza volt.
Azóta ugyanis már a műanyag lakat rohadna rajta, mert ezt várták tőle, hogy ezt a "srég" dolgot tegye meg. Sétáljon bele egy a csapdába, hogy el lehessen majd könnyen távolítani.

Arra gondolok, hogy akinél volt a kassza kulcsa, az vajon miért nem tette ezt meg,
hiszen minden lehetősége meg volt erre !
Most, 10 évi ellenzéki lét után is meg tudta venni a NÉPSZAVÁT például !
Az ügyeskedésükre meg ráment az egész baloldal !

Szóval nem is olyan egyértelmű itt a helyzet, mint ahogy máshol sem.
Maga a baloldali értelmiség eltűnése is gyanús szerintem.
Valamikor még Kéri László is tele szájjal Gyurcsányozott és győzködött bennünket arról, hogy nem baj, ha jön a FODESZ, mert az EU úgy sem hagyja, hogy elmenjen szélsőséges irányba.
Ma az egyik legnagyobb FIDESZES kritizáló és az EU sem tesz semmit, most hagyták jóvá a TAO pénzek elköltést is.
Gyanítom, hogy azt se tudták, hogy mire bólintottak rá.

Ez van, ezt kell szeretnünk.

Üdv sphagin.