2017. május 17., szerda

PRIMADONNÁK

Honthy Hanna szobra az Operettszínházban
Itt mindenki primadonna szeretne lenni, még ha adottságai a szubrett szerepre teszik is alkalmassá.
Ez még hagyján, de nálunk a huszomharmadik alabárdos is meg van győződve arról, hogy a világ igazságtalan hozzá, és a Sors (az Úr, vagy a nagy Fehér Elefánt, esetleg a Földönkívüliek) csak neki adtak felhatalmazást arra, hogy népét kivezesse a pusztából.
Esetleg - elnézegetve mai politikusainkat - néhányan azt képzelik, és nem is alaptalanul, hogy ahogy ezek politizálnak, úgy ő is tudna.
Csak az a baj, hogy ezzel nem vagyunk kisegítve, mert ha tíz balfék helyett tizenegy támad, legfeljebb azok száma változott, akiket nekünk kell etetni, merthogy országmentő munkájuk ellenértékét azért egytől-egyig be akarják szedni, az hóttbiztos.


Pukli pártot alapít, merthogy szerinte - valószínűleg - kevés a rendelkezésre álló pártok száma, így választások előtt ideje számukat a mértani haladvány szerint szaporítani, természetesen fennen lobogtatva Orbán leváltásának zászlaját, melynek anyaga és szabásmintája többnyire a Fidesz szabóságából származik.
Puklival nincs bajom, Pukli olyan, amilyen - amikor rááll a mérlegre akkor az mínusz hatvan kilót mér, majd felveszi Orbán baksisát, melyet a szekerét toló hasznos és haszontalan idiótáknak párttámogatás címen utal ki, aztán elfelejtjük - már, ha egyáltalán észrevettük - mint már annyi másik pártocskát.
A társadalom olyan, mint az ember, még amikor szétrágja a rák, akkor is gyógyítja a pattanásait, és jól is teszi.

Magyarország a politikusok korlátlan lehetőségeinek országa, itt minden idiótából, önjelölt váteszből, faragatlan suttyóból lehet politikus, csak néhány dologra kell odafigyelnie.
Sokszor kell emlegetnie a magyar igazságot, rá kell játszania az emberi irigységre, kenetes nyilatkozatkat kell tenni magyarság és vallásügyekben, jól megválasztott ellenségképet kell felfesteni a társadalmi üzenőfalra - akinek erre nincs ötlete, az használja bátran Gyurcsányt.
Építsen bátran a nyugdíjas nénikék unoka-komplexusára, még akkor is, ha éppen le akarja húzni ujjukról az aranygyűrűt - minek már az magának Mama - és igérjen vadul, libacombot, tizennegyedik, sőt tizenötödik havi nyugdíjat, rezsicsökkentést, hazudozzon gátlástalanul, mint a sebesült katona, viszont mondja el ezerszer, hogy ő a tisztakezű politikus, aki még soha nem hazudott.
Ez új pártok fiatal politikusainál nagyon be tud jönni, ugyanis szigorú erkölcsi elveik azon aapulnak, hogy még nem fértek hozzá a pénzeszacskóhoz, mert ha eljön ez a perc, akkor elkezdenek majd ezek is lopni, mint a gép, csak ezek még rosszabbak lesznek, mint a Fidesz, mert ezek már erre a mentalitásra szocializálódtak.
Emlékezzünk a Fideszre, Orbánra, meg a lenyúlt és az MDF-el lemutyizott Tisztiházra - a tiszta tekintetű fiatalok és a hős ellenállók első valamirevaló bulijára, melyet a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett Nemzeti Tengeralattjáró elfelejtett kifogásolni...

A kór nem csak azokat gyötri, akik eleve alkalmatlanok, hanem elkapta már minden politikai szereplő, a feltünési viszketeségben szenvedő harcimarcitól kezdve, a mutáló kamaszon át a képességes polgármesterig, plusz a Pukli, és egyik se jött még rá, hogy olyan operett még nem született, amelyikben öt-hat primadonna énekli egyidőben a maga slágerét.
Nálunk nem hiszik el, hogy az a jó előadás, amelyikben mindenki megtalálja a helyét, ami a mai helyzetben természetesen utópia.
A mai előadás problémái már a castingnál elkezdődnek, mert nem a rendező ítéli meg, hogy ki milyen szerepre alkalmas, hanem a szereplőnek jelentkezők jelentik be igényüket a főszerepre, aztán a nézők majd csak csodálkoznak, mikor az előadás pocsék lesz, de hát persze ők biztatják a szereplőket, ők fizetik a színházjegy árát.
A szereplők egymással nemigen beszélnek, akink van valóságos közönsége és hajlandó lenne a kompromisszumra, azzal nem állnak szóba, egy kézzel pedig nem lehet kezet fogni...


A másik lényeges kérdés, hogy van-e a primadonnának nézőközönsége, és kik azok, merthogy ez se mindegy.
Mindenesetre vicces, hogy mindegyikük olyan peckesen jár-kel a világban, mintha ő lenne a Nagy Művész, akinek elég felírni a nevét a plakátra, és máris tódul a nép.
De nem tódul, viszont vannak pártok, melyek a kihúzható ebédlőasztal körül meg tudják tartani kongresszusukat, az összes tag részvételével.
És nyilatkoznak, mintha lennének valakik, így manipulálják a választót, akinek fogalma sincs, hogy milyen politikai súlya van a delikvensnek.
Bejátszanak még a  dologba a közvéleménykutatók, akiket általában a pártok fizetnek, némelyiket százmilliókkal, mások meg úgy tünnek fel a semmiből, mint Afrodite a habokból, és másnap már hivatkozik rájuk a fél média...
Beteg társadalom beteg politikai felépítménye, már csak abban lehet bízni, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonalon hamar ideérnek a kínaiak, oszt elzavarják ezeket a francba.
Azt a helyzetet legalább ismerjük, már megszoktuk, megvannak rá a bejáratott túlélési technikáink, és ha nem lenne Jobbik, akkor azt gondolnám, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet.


Addig meg lépjünk be Pukli pártjába, vagy a Momentumba, mindegylófax, még egyik se lopott villamost, még csak tervezik.
Ez kérem itt a mosoly országa, próbáljunk meg élni benne, éltünk mi már Rákosi országában is, nem igaz?
Nézegetem a kínai látogatásról készült képeket, a kocsmába induló suttyó meg a lepukkant mosónő sztárpárját, a természet majd megoldja a gondjainkat, aztán lehet majd megint mindent elrontani...


:O)))

22 megjegyzés:

mozigepesz írta...

Kedves Pupu!
Honnan tudod, hogy a Momentumosok is el akarják lopni a villamost? Lehet, hogy igazad van, nem vitatom, de van erre valami bizonyíték?
Ahogy előző írásodnál is utaltam rá, amíg nincs bizonyíték, addig várnék az ítélettel…

Promenad írta...

Engem csak az érdekelne,hogy nemzetünk kevéssé bölcs vezetője vitte e magával a cigányzenekart is Kinába,hogy ott egy alkalommal,zsebredugott kézzel,az elképedt kinai méltóságok fülehallatára fahangon dalra fakadjon ?

PuPu írta...

Kedves mouigepesz, könnyű annak a lánymak szűznek maradni akinek a nuniját a fiúk bottal se piszkálnák meg, ugye...
A Momentummal sincs más baj, mint hogy - akár a többiek - ők akarják megmondani, hogy ki a frankó meg ki a nemtuti, ki vétkes, csak azért, mert náluk öregebb, ki politizálhat, ki nem - hát mivel különbek ezek Orbánnál, az legalább eleinte adott a külcsínre.
Emellett átláthatatlan, hogy ki finanszírozza őket, és csak azt ne mondd, hogy közadakozás, mert ezt egyszer már az LMP eljátszotta, aztán kiderült, hogy százmillióból kilencvenkilencet egyetlen stróman adott, a maradék egyet meg kilencvenkilencen dobták össze.
Nyugodt lehetsz, ezek sem ingyen akarják söprögetni a korpát a vállukról, ezek is a semmiből jöttek, Fideszes háttérrel, csak mostanra lettek ekkora demokraták.
Nekem meg mindegy, hogy Orbán pártját Fidesznek vagy Momentumnak hívják - a szaros gatyát is könnyebb kidobni és venni újat, mint kimosni...

:O)))

mozigepesz írta...

Kedves Pupu!
Mi akkor szerinted a kibontakozás útja?
A parlamentben üldögélő pártokban nem látok akkora erőt (igazából akaratot se nagyon), ami egy pozitív változást elhozna. És egyelőre úgy tűnik, mindegyik liba egyedül akar megküzdeni a farkascsordával…
Az utcai mozgalmakat (szerinted – most éppen a Momentumon keresztül) a Fidesz irányítja, hogy ezzel csillapítsa az elégedetlen tömegeket.
Az EU nem fog beavatkozni. Túl kicsik vagyunk, van egyéb gondja, egyébként is, ha ezt akarjuk, miért szólna bele? Maximum kihajítanak maguk közül, és akkor még nagyobb bajban leszünk…
Oroszország? Putin egy diktátor, világpolitikai álmokkal, nem fog minket megváltani (mellesleg szerintem aki Putint és politikáját támadja, az nem feltétlenül ruszofób, sőt lehet, hogy éppen oroszbarát).
Törődjünk bele a megváltoztathatatlanba? Disszidáljunk? (de rég használtam ezt a kifejezést) Reménykedjünk, hátha nagyjaink megvilágosodnak?
Miben bízol Te, kedves Pupu?

Névtelen írta...

OpenID mozigepesz írta...2017. május 17. 11:20
.
Az EU nem fog beavatkozni - http://hvg.hu/itthon/20170516_seres_iran_semjen_nuklearis_megallapodas_diplomacia
el kell olvasni, s gondolkodni egy kicsit!
mindezt a kínai látogatás kéregetés fényében.
tedd hozzá még Merkel, és Macron terveit az unió megújításáról, a lisszaboni szerződés átalakításáról.
aztán még a magyar emberek valódi gondolatait, érzéseit az uniós tagsággal járó előnyökről, hátrányokról, bár szerintem még a legidiótább bunkó állat fidesz hívő is el fog töprengeni, mikor már nem fog szabadon utazni ott, hol nem is oly rég, még vígan tette, mikor hirtelen a német autógyárak béfejezik - s ezzel lefejezik a magyar gazdaságot! - az itteni tevékenységüket. tán majd iráni, kínai török, fehérorosz autókat fognak gyártani a magyar munkások?
szerintem nekik is égnek fog állni a hajuk, s már nem lesz mit ltolni az üres fejükbe, hisz ott csak egy gondolat lesz!
.
BACK TO THE EU!
.
a nem pedig a csuti által dalolt cigányosított Beatles sláger, a "back to the ussr"
.
szóval az EU fog lépni, s az fog fájni, remélem fog annyira fájni, hogy kiveri a biztosítékot primitív, kőbunkó magyar választó fejében!
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

Döntött az EP: Bekeményítenek Magyarország ellen, jöhet az "atombomba"
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport kezdeményezése értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.
.
.
AKKOR LÉP AZ EU, VAGY NEM LÉP?
.
.
remélem, visítani, vonyítani fog a bunkó, rothadt állat magyarja a fájdalomtól, kétségbeeséstől!
.
.
abramovics voltam, s vagyok

góbé írta...



Ha a Momentumot, - mely jelenleg egy gigászi talány,:
kik ők, honnan jöttek hova mennek, egyáltalán mit akarnak (???), merthogy pár hónapja még 2022.-es választásokra gyúrtak(!) majd valaki valószinüleg szólt nekik, igy a kutya sem fog majd rájuk szavazni... -

Szóval ha őket értelmezni szeretnénk, figyeljük meg a Tanitanék! mozgalmat. Miskolcról indultak, majd országossá vált a felismerés, igenis lehet, van értelme a hatalomnak ellenállni.

Mire feleszméltek, Pukli barátunk lett a mozgalom arca, ideológusa, mindenese, aki hatalmas várakozás követően bejelentette a gigászi durranást: Ha g.orbánék nem kérnek bocsánatot, Teljes! Egy óra hosszat! Sztrájkolni fognak a pedagógusok!!!

No ettől aztán tele lett minden a gatya... Jajj!!

Aztán olyant is mondott hogy ő nem kiván politizálni csak az oktatást jobbitani, mert nem a nerrel van baja, az úgy jó ahogy van, meg ő mindig is fideszes volt, meg különben is...
Amikor pedig leült, lelanyhult az egész, odébbállt pártot alapitani...

Vajon mért jut eszembe erről a mondás,: "Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére!"

Mifelénk igy van ez momentumékkal is. 4-5 olimpiával kapcsolatos, természetesen elutasitott népszavazási kezdeményezés után, hogy-hogynem az övék fölött átsiklott mindenki.
Ők, hogy-hogynem másfélszeresét begyüjtötték a szükséges szavazatoknak Budapesten, mig Gőgösék az egész országban nem találtak kátszázezer
megszivatott gazdát, parasztot ill. választójoggal rendelkező hozzátartozót, szimpatizánst, hogy a földrablást megnépszavaztassák ! ( Az meg komolyan aggasztó hogy nincs az országban kátszázezer zemeszpé tag...)

G.orbán annyira nem hülye, hogy ne tudjon számolni. 2024.-ben, a durván leredukált EU-s pénzekkel csúnyán rájuk égett volna az olimpia.

Ez a momentum, momentán annyira a fidesz keze nyomát viseli magán, hogy csaknem ordit.
Valami egyéb érdem is kellene azontúl, hogy ők még nem loptak.

Az főleg nem ártana ha revidiálnák álláspontjukat, mellyel egy kalap alá veszik a Horn, Medgyessy, Gyurcsány Bajnai de még az Antall kormányokat, g.orbán feudál-fasisztoid rendszerével.
Ennek hiján csupán mint a fidesz melléküzemága, fiókintézményeként tudom őket értelmezni.

manyupos írta...

14:07-re.
Életemben először egyetértek "abramoviccsal"!

Névtelen írta...

Névtelen manyupos írta...2017. május 17. 15:59
.
máskor, és másban is egyetértesz velem,
.
DE
.
az emberi természet, a psziché úgy működik, hogy az egyed szeret az általa többséginek vélt véleményhez csatlakozni.
itt, e helyt a helyi nem okosok megpróbálják a saját tehetetlenségüket, butaságukat, gyávaságukat a személyem elleni hangulatkeltéssel palástolni, elfedni.
ennek érdekében pitiáner, kisstílű, mondvacsinált indokokat hoznak fel,
.
DE
.
én felnőtt emberként képes vagyok elvonatkoztatni személyes szimpátiámtól, avagy antipátiámtól.
jó példa előző állításom igazolására, hogy a teve, a blog tulajdonosa, mikor egyszer pozitív véleménnyel illettem egy bejegyzését, azonnal arra gondolt, az jött le neki a sekélyes értelmi képességeiből eredően, hogy én "nyalok" neki.
mentálhigénes problémái vannak, melyek az előző rendszer béli erőszak szervezetben szocializálódott személyiségéből következik.
divat itt engem megvetni, anyázni,
.
DE
.
ez nem baj.
a baj az, hogy ezek a tisztesség, becsület "grál lovagjai" majd ha eljő az idő teli pofával fogják fújni azt, amit itt most megvetéssel illetnek.
senkiházi, gyáva latrok ők.
.
DE
.
te most egy kicsit kiléptél a bűvkörükből. ami dicséretes,
.
DE
.
kevés.
hagyd, hogy ne az én véleményem formálja a tiedet,
.
DE
.
ne hagyd, hogy a csordaszellem eluralkodjék rajtad!
az önálló értelemmel bíró, felnőtt, értelmes ember arról ismerszik meg, hogy alapvetően kételkedik, óvatosan kezeli a mások által mondottakat,
.
DE
.
ha mást nem is,
.
JÓZAN PARASZTI ESZÉT HASZNÁLJA!
.
te ezt tetted, mikor azonos álláspontra helyezkedtél velem.
ettől még nem leszünk barátok, nem kell kedvelnünk egymást,
.
DE
.
eljutottál arra a szintre, hogy az állítások, vélemények tartalmi részével vagy képes foglalkozni, s nem stiláris problémákkal, avagy a személyes szimpátiáddal, vagy antipátiáddal fogalmazod meg álláspontodat.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

http://nyugatifeny.hu/2017/05/17/leleplezo-foto-botka-hazudott-amikor-letagadta-hogy-az-askalodo-lengyel-laszlotol-kap-tanacsokat

Villon írta...

@abramovics...
Nem hiszem, hogy PuPu "vedelemre: szorulna...
De... Senki nem kenyszerit arra, hogy itt akarjal okos lenni.
Az alpari szovegeddel kapcsolatban csak annyit a "stilus" maga az ember.
A tied pedig a pocegodor aljahoz "konvergal".
Nyithatsz egy onallo blogot.Aztan majd kiderul, hogy hanyan
veszik majd maguknak a fardtsagot,hogy "neked" kommenteljenek.
Egyebkent a kiskutya is tud UGATNI. Nem kell hozza feleleosseg.
Felfogtad?

kekec írta...

mozigépész:
A szólások azért maradnak fent, mert van igazságtartalmuk.
"Láttunk mi már karón varjút" azaz lelkes ifjoncokat a rendszerük alapjává tenni a lopást.
És mi a bizonyítékos arra, hogy ezek nem ugyanazok?
"Jobb félni, mint megijedni!"
És legalább ebben az egy tekintetben fogadd meg, amit Orbán mondott:
Ne azt nézd, amit mondanak, hanem AMIT TESZNEK! És jelenleg éppen elzárkóznak mindenféle együttműködéstől egy 2 %-os pártocskaként. Pedig MINDEN szakértő szerint az ellenzék csak együttműködve nyerhet Orbán ellen. Az a 2 % elég arra, hogy jó kis állami támogatást kapjanak - de curvára fog hiányozni a szavazásnál! Már nekünk. Mert Orbán a fenekét veri tőlük örömében a földhöz.

mozigepesz írta...

Kekec
Lehet, hogy igazatok van. De mi van akkor, ha nem? Ha a látszat csal? Ha új seprő jól seper? Akkor a fürdővízzel együtt a gyereket is kidobnátok? Pedig hát a tett halála az okoskodás! Vagy úgy gondoljátok, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj? Pedig szerintem jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Látod, szólásokat, közhelyeket én is tudok hozni, de azért erre nem alapítanám az értékítéletemet…

manyupos írta...

Abramovicsnak tisztelettel.

Értem amit írsz,

DE

ha kevesebbet írnál TÖBB lenne.

1970 írta...

Kedves mozigepesz!

Javaslom álljon be FGy András momentumja mögé, vigye a zászlaját, emelje jó magasra. Csak másokat hagyjon ki ebből a buliból. Engem pl. a hideg kiráz ettől az embertől, ha meglátom, hallom nyilatkozni:( Nem hiszem, hogy van nagyobb mélység, mint amit a g.pszichopata képvisel, de tartok attól, itt csírázik a szemünk láttára... (mert ezek már valóban ebben szocializálódtak, nem felnőttként sikerült nekik megismerni a különféle "technikákat").

góbé írta...


Üdv Kekec ! Fusd át, nagyon tanulságos: http://nepszava.hu/cikk/1129600-alljunk-meg-egy-momentumra

Névtelen írta...

neveletlen

A Momentum nem az ún. demokratikus ellenzéktől(különös tekintettel a DK-ra) visz el szavazatokat, ezt nehéz lenne cáfolni ui. deklaráltan nem akarnak velük együttműködni.
A primadonnákról nekem meg leginkább a magyar politikum Gábor Zsazsája jut eszembe, nem mondom ki a nevét :) aki azért veri magát, hogy róla szóljanak a hírek, akár az is, hogy felpróbálta Toto kutyát.
Ja, egyébként tudja valaki, hogy ha a DK a választók bizalmából bejut a Parlamentbe 2018-ban, akkor be is fognak járni oda, megdolgozni a fizetésükért? Vagy csak felesküdnek a NER-re némi puffogással, majd jól bedurcáznak és várják a havi átutalásokat. A pofátlanja, gondolom, még költség térítést is felvesz, oszt jónapot.

Névtelen írta...

manyupos!
.
olvasd el a "villonnak" írt hsz-t
ezért vagyok kénytelen bő lére ereszteni.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

mozigepesz írta...

Kedves Góbé!
Erről beszélek én is. Ha nem is feltétlenül ezekre, de ilyen kérdésekre várom én is a választ a Momentumtól. Úgy látom, itt a megszólalók többsége eleve elutasítja őket. Lehet, hogy én is el fogom utasítani őket, de legalább tudni szeretném, mire mondok nemet.

Kedves 1970!
Álljon be maga valaki mögé zászlót vinni, én nem fogok. Ha figyelmesebben elolvassa, amiket írtam, pont arról beszélek, hogy nem támogatok, de nem is utasítok el eleve senkit azon az alapon, hogy a többségnek szimpatikus-e vagy sem.

Névtelen írta...

neveletlen

Már megint ez a kamuba sült Pogátsa mondja meg a frankót Momentumról, baloldalról, politikáról, társadalomról, stb.

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20170518-085859.mp3

1970 írta...

Kedves mozigepesz!

Nem is amiatt kell valakit támogatni, vagy elutasítani, mert a többségnek tetszik, vagy nem. A tettei és megnyilvánulásai miatt inkább... és e téren FGy András már elég komolyan leszerepelt (a mozgalmával együtt).

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Most én vagyok kétségbe esve !
Amióta tudatomra ébredtem (ami nagyon rég volt) a családi indíttatásom nyomán, ma is emelt fővel állítom, bennünket nem a szél fújt a baloldalra. Semmilyen hamis, hívogató lágy szellő onnan el nem tudott mozdítani.
Nézem a baloldali "utódpártomat" ami elődjét és engem is megtagadott mert én múltbéli vagyok !
Igazatok van szarháziak, mert mi nem loptunk annak idején, igaz ma már annyit is érünk.
Szekeresek, Szili Katák, Molnárok, Szanyik és Botkák teletömött zsebbel ti hazudtoltok
meg bennünket ! Arról nem is beszélve, hogy a baloldali eszmét "úri" kedvetek szerint áruljátok !

Botka, ez a szép nagydarab marha ember, aki a "mi" szakasztott min. elnök önjelöltünk, vagy
egyedül találta ki vagy hozzá hasonló szintűekkel: "fizessenek a gazdagok" együgyű programját.
Nem arról szólnak hogy: tisztességesen megadóztatjuk a gazdagokat, a tolvajokat pedig elszámoltatjuk.
Még egy gondolat, ha 18-n netalán Orbán marad akkor Gyurcsány lesz a hibás mert nem állt
félre önként és dalolva ahogy kérték !