2017. június 6., kedd

KI A SOROS?

Lengyelország, Csehszlovákia, Grúzia, Ukrajna... - vajon most ki a soros?
Soros tudja csak, de sejtéseink azért lehetnek, miután körbedicsér
te a maffiaállammal bátran szembeszálló magyar ellenzéket és civileket.
Nem is lenne baj tán, ha már dűlőre jutna a dolog, lassan az ember a múlt század ötvenes éveinek első harmadában érezheti magát, mikor az aktuális Szabad Nép félórákon Titót szidta a korabeli média, most meg Sorosnak hívják az imprilizmus láncos kutyáját, minden probléma okozóját, a Sátánt, aki talán még Gyurcsánynál is rosszabb.
Nagyvonalú barát és kellemetlen ellenfél, rengeteg pénzzel és óriási kapcsolati tőkével, pont alkalmas lenne ellenségnek, ha nem lenne reális esély a győzelmére bármilyen politikai-gazdasági harcban.
Nagy a gyanúm, hogy Orbán törököt fogott vele, mert bár belpolitikailag lehet vele ijesztgetni, de az, hogy egy mozgalmat, vagy egy pártot kisámfázzon pénzzel, az éppen annyira hiányzik Orbánnak, mint üveges tótnak a hanyattesés.



Vicces a helyzet, habár, ha megvakargatjuk kicsit a résztvevőket, akkor azért kitisztul a kép.
Soros a kapitalizmus szülötte, emellett zsidó is, aki fiatalon megélte és túlélte egy totalitárius állam hatalmi tébolyát, és örök életére meggyűlölte az ilyen államszervezeteket.
Mikor olyan helyzetbe került, hogy módjában volt tenni ellene, hát tett is, és mivel a pénzhez értett, hát azzal harcolt.
Miután a világháború után már csak a sztálinizmus maradt valóságos ellenségként, hát az ellen, a bolsevizmus maradványai ellen harcolt, de szerencsétlenségére megérte még a nacionálbolsevizmus életrekelését is.

Miután a magyar rendszerváltásba is besegített és ott bábáskodott egy rendszerváltó elit kinevelésénél, hát érezhet némi felelősséget az általa hatalomba segített újbolsevikok tetteiért, a magyar maffiaállam létrehozásáért.


Szerencséje is van, hiszen patronáltjai az idők folyamán meglehetősen gusztustalan képet öltöttek, így aztán nem nehéz meghúzni a párhuzamot a bolsevikok és közöttük, nem nehéz rámutatni a demokrácia hiányára, hiszen az ország a saját bőrén érezheti ezt.
Már régen elhajtotta volna ezt a bagázst a francba, ha lenne valamilyen erő, mely képes alternatívája lenni a szociopata vezérnek és bandájának, persze, ami késik, az nem múlik.
Merthogy a probléma egyik összetevője éppen az, hogy a rendszer potenciális ellenfeleinek nincsenek anyagi forrásaik a maffiabolsevizmus elleni harchoz, de hát ezen lehet azért segíteni.
És a módszerek tekintetében is lehet ötleteket adni azoknak, akik esetleg helytelenítik a rablóparadicsomot.

Mindenesetre Orbánnak ezentúl úgy kell figyelnie, mintha szurikáta lenne a nagy magyar rónán, és még így sincs biztosítéka arra, hogy nem fogja elkapni egy arrafelé járó sas.


Igaz ugyan, hogy a világ Trump hülyeségével van elfoglalva, de ettől még egy Soros kaliberű ember nem fog megfeledkezni a tüskéről sem, mely a körme alatt gyűlik.
Orbánt pedig nem fogja megvédeni senki, hiszen már mindenkivel összeveszett, aki szembe jött vele az úton - ez az ember ma már olyan, mint a halott szakálla.
Vélhetőleg a saját emberei fogják eltakarítani, majd a rókatekintetű Lázár elmondja a történelmi jelentőségű beszédet, mint Hruscsov a XX. Kongresszuson, aztán lesz átmeneti hatalmi szövetség, de a végén csak egy ember marad talpon, és azt nem Orbánnak fogják hívni.
Az emberei sem maradnak a helyükön, olyanok lesznek, mint töltelék a töltött libanyakban, semmi nem fog emlékeztetni belőlük eredeti állagukra, és senki nem fogja irigyelni a bánatos fenekük sorsát ott a cellában.
Aztán majd ezt a kormányt már el lehet távolítani, viszonylag könnyen, mert mire idáig jut a dolog, addigra már egymást fogják ölni, és arra figyelnek, mit lehet megmenteni az ebek harmincadjára került zsákmányból, egymást is fel és eladják.



Soros nem baloldali, sőt.
Mentségére szolgáljon, hogy ezt ő soha nem is állította magáról, ő az emberarcú kapitalizmus híve, és a kapitalista világrend megújulását akarja elérni.

Határozott véleménye van a világról, a nemzetközi hatalmi viszonyokról, ami persze nem jelenti azt, hogy ő fújná a passzátszelet.
Hogy népi hasonlattal éljek, nem azért kel fel a nap, mert ő kukorékol, de mindent megtesz azért, hogy az emberek észrevegyék, hogy a nap felkelt, még akkor is, ha a helyi politikusok éppen jó éjszakát kívánnak.
Érdekes küzdelem lesz, az Úr óvjon meg bennünket attól, hogy a negatívumait éreznünk kelljen.
Nem jó ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok szexnek, de még ott sem, ahol az elefánt eltapossa az egeret...



Majd azért valahogy csak megússzuk, nem igaz?


:O)))

15 megjegyzés:

Erzsébet Kovács írta...

Kedves Pupu?
Láttál Te már emberarcú kapitalistát?
Azt az arcot megnézheted.Állati.
Annyi érzelem van benne, mint egy bakkancsban.

PuPu írta...

Hát, Erzsikém, aki a pénzzel foglalkozik, az nem a szépségével keresi a kenyerét, hanem az agyával...
Ehhez képest elég sokat jótékonykodik...
:O)))

Geza írta...

Jah, 60 ev utaan megesik, hogy az ember pofaaja maradandoo alakvaltozast szenved, Erzsebet draga. Ez fuggetlen attol, hogy valaki merev kapitalista, vagy nem. Egyeebkeent meg a kapitalizmus az fsza, nem kell feelni tole. Ha meg szep arcu pasikat akarsz neezegetni, akkor nem feltetlenul Gyuri baatyaamnaal kellene kezdeni.

Pista írta...

Latom Erzsebet, nem tudsz az erzelmeidtol/rogeszmedtol megszabadulni.
Persze az sem art, ha az ember az erzelmei helyett az eszet hasznalja...
Nem te vagy az elso ember a foldon, akinek az elete nem ugy sikerult,
ahogy szerette volna. Bill Gates aki szinten nem szegeny ember, es szinten
a felhalmozott vagyona nagy reszet "eljotekonykodta" szokta mondani--
szabadforditasban "az elet nem fair play,jobb ha hozzaszoktok".
Avval egyutt, hogy az "elet" nem ovoda nem art ha valaki elgondolkodik azon,
hogy neki is koze van ahhoz, hogy nem ugy sikerult...

nemóvatos írta...

OK. PuPu, de mikor má?

1970 írta...

"Miután a magyar rendszerváltásba is besegített és ott bábáskodott egy rendszerváltó elit kinevelésénél, hát érezhet némi felelősséget az általa hatalomba segített újbolsevikok tetteiért, a magyar maffiaállam létrehozásáért."

Kedves Pupu!

Ebben van a lényeg! Sorosnak ezen kellene nagyon mélyen elgondolkodnia.

Kedves Erzsébet!

Ne hagyja magát, sok igazság van abban, amit mond! Arra figyeljen, hogy ne dőljön be a jelenlegi buta és primitív Soros-ellenes kormánypropagandának, mert - szokás szerint - ez megint egy figyelemelterelés. Sorosnak ehhez vajmi kevés köze van. Az ő felelőssége másban rejlik (és ebben sokakkal osztozik sajnos).

Frank írta...

Ha Soros tényleg olyan ellensége lenne Magyarországnak, mint ahogy azt a fidesz-propaganda próbálja elhitetni, akkor azt nagyon megszívnánk. Hatalmas vagyona és kapcsolati rendszere van, amelyet leginkább humanitárius célok megvalósítására létrejött szervezetek támogatására mozgósít. Ami pedig a kapitalizmust, annak fogalmát és mai "arcát" illeti: ma már csak nyomaiban jellemzők rá azok az ellenszenves vonasok, amiket Marx megírt A tőkében. A mai fogyasztói társadalomban szükség van fogyasztókra, azaz jól kereső alkalmazottakra (a klasszikus értelembe vett munkás fogyóban van), a szociális háló tőlümk Nyugatra sehol nem olyan lukas, mint nálunk. Igen, létezik az emberarcú kapitalizmus (nálunk jelenleg a haramia arcú működik).

talalom írta...

Kedves Erzsébet! Minden rendszer "emberarcú", tekintve,hogy az embernek sokféle arca van: kis bajuszú és nagybajszú, szelíd tekintetű, és behízott szemű, csillogóan lelkes, és elborultan égő.
Ki tudja, mi lett volna, ha a II. vh utáni fellendülést kapitalista körülmények között használjuk ki, és nem egy állammmonopolista rendszer keretében. Kádárt kéretik nem hibáztatni, ő személyesen a merev rendszer minden lehetőségét kihasználta, hogy népe emberibb körülmények között élhessen. Szemben a mai totális államot építőkkel.

Névtelen írta...

na, akkor, a
.
LÉNYEG!
.
„Miután a világháború után már csak a sztálinizmus maradt valóságos ellenségként, hát az ellen, a bolsevizmus maradványai ellen harcolt, de szerencsétlenségére megérte még a nacionálbolsevizmus életrekelését is.
Miután a magyar rendszerváltásba is besegített és ott bábáskodott egy rendszerváltó elit kinevelésénél, hát érezhet némi felelősséget az általa hatalomba segített újbolsevikok tetteiért, a magyar maffiaállam létrehozásáért.


Szerencséje is van, hiszen patronáltjai az idők folyamán meglehetősen gusztustalan képet öltöttek, így aztán nem nehéz meghúzni a párhuzamot a bolsevikok és közöttük, nem nehéz rámutatni a demokrácia hiányára, hiszen az ország a saját bőrén érezheti ezt.
Már régen elhajtotta volna ezt a bagázst a francba, ha lenne valamilyen erő, mely képes alternatívája lenni a szociopata vezérnek és bandájának, persze, ami késik, az nem múlik.”
.
ha lassan is, nem kellő ütemben, és mértékben,
.
DE
.
a teve fejlődik.
nagy pofával leugatott – több alkalommal, mert egy gerinctelen féregtevéről van szó esetében, ezt ne feledjük! – mert voltam bátor megalkotni az egyetlen olyan definíciót, mely hűen tükrözi, pontosan megnevezi kikről, mikről is beszélünk a jelenlegi országrontó rezsim tekintetében.
az ismétlés sosem árt, így hát íme:
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG/FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
mentségéül szolgálhatna,
.
DE
.
nem fogadom el, hogy végül is a „jobb későn, mint soha” elvét tartva eljutott a felismerésig, s le merte írni a valót.
.
DE
.
undorítónak, kisstílűnek, alávalónak tartom, hogy annyi tisztelet, becsület, gerinc nincs benne – persze,persze, tudom, egy gerinctelen féregtevéről kell beszélnünk esetében – hogy az eredeti változatot használja.
.
zárójeles megjegyzés következik:
most majd erre azt fogja mondani, hogy ez az ő blogja, ő nem fog nekem nyalni, nem fogja az én tulajdonomat képező definíciót használni, mert akkor engem „felemelne” az oly magas nívójára.
sajnos, az ő magas nívója olyan mérhetetlenül alacsonyan van, hogy oda nagy kínkeservvel kell alámerülnie annak, aki oda szeretne jutni. természetesen az őt szájtátva bámuló követők ezt minden nehézség nélkül tudják hozni,
.
DE
.
azon azért el kellene gondolkozniuk – óh, ez vélhetően naiv kérés egy értelmes embertől irányukba! - hogy vajon milyen kaliberű az a fickó, ki csak mostanra jutott el a felismerésig.
ellenben az, akit oly lelkesen szapul, az bizony közel évtizede már a felismerés birtokában van.
leírtam már itt, hogy jóval előrébb tartok a helyzet felismerésében, megítélésében, mint a blog gazdája.
zárójel bezárva
.
Soros felelőssége vitathatatlan.
abban csak bízhatunk, hogy a hibát, amit elkövetett korrigálni is szándékában áll.
mikor, milyen formában? sajnos erre nincs válasz jelenleg.
talán, ha a belpolitikai helyzet eljut odáig, hogy a jelenleg kinyírásra ítélt civilek kiharcolják azt, amiről szintén írtam már itt is.
jelesül, hogy
.
NE A „POLITIKUSOK” MONDJÁK MEG MIT TEGYÜNK, HANEM MI, A CIVILEK MONDJUK MEG MIT TEGYENEK A POLITIKUSOK!
.
erre utal most a Gulyás Mártonék kezdeményezése a választási törvény módosításáról. ezt az itt szintén gyűlölt Bartus szajkózza évek óta.
vagy tegnap az egyenes beszédben Magyar Bálint végre nyíltan beszélt arról, hogy egy bűnözőt nem emelünk fel azzal, hogy a parlamentben miniszterelnök urazzuk!
nevén kell nevezni a dolgokat, még ha ez a közbeszéd, úgymond eldurvulásával jár is! ha valaki köztörvényes bűnöző, azt annak is kell nevezni, nem szépelegni, bájologni!
talán a kedvező helyzet előállásához szükség van az ISIS rakkai elpusztítására, s a tapló trump oroszok befolyásoltságának bizonyítására is.
izgalmas nyár elé nézünk, ha jól alakulnak a dolgok, ősszel a csuti geci elkezdhet készülni az ócsai táborba!
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Promenad írta...

Ezt a meccset a természet fogja eldönteni.Félő,hogy nem Soros javára....

Erzsébet Kovács írta...

Kedves 1970!
Kösz, hogy jó vagy hozzám, ember az embertelenségben.
Nem vagyok egy öreg Hamupipőke, aki a Királyfi eljövetelére vár,és férjvadász sem, a gekkószerű szemforgató pénzmágások nyálcsorgásos
jótékonysága sem tud meghatni, azt hiszem, inkább meghalnék szomjan, mint hogy elfogadjak tőle egy pohár vizet.
A jótékonysági megnyilvánulásoktól is viszolygok,autóparkot egyen ruhát
a mozgalmat fenntartó szervezet költségeit ha összeadjuk, többet tesznek ki, mint adott esetben egy földön fekvő homleseknek adnak.
Én az elvet tartom taszítónak, amely először az embereket a nyomorba taszítja, vagy elnézi, hogy a nyomorba süllyedjenek, aztán mint a jó milliárdos bácsi adományoznak.Ez is egyfajta pedofília,ha a szegényeket éhező szellemileg kiskorúaknak tekinti, és azon élvez el, mert máson már nem tud.És a nagy felneveltje is ezt teszi az állami büdzsével,a munkabér több mint 40 %-át elveszi adók formájában,majd éhen vesznek egyesek, és ha pályáznak, kapnak segélyt.Itt már az állam kéjeleg abban, a hatalmát ezzel tartja fenn, hogy rászorultságot idéz elő, amit néha enyhít, ezzel magához köti a rászorulót.Ez a viszony az iszony,a kiszolgáltatottság.A demokrácia curikkolása,devalválódása okozza azt, hogy amit a nyugdíjasokkal csinálnak, a szerzett jogokat addig farigcsálják, hogy a kalapácsnyélből már csak fogpiszkáló marad.
Amikor az 1 éves Pártoskolát , az MLEE Esztétika szakosítót elvégeztem, megkérdezték,hol szeretném az ismereteimet hasznosítani, akarok e képviselő lenni, és a munkahelyemen a TB Jogok képviseletét és a Minkaügyi Döntőbozottsági Elnöki munkát választottam,mert az emberek kiszolgáltatottságát nehezen viseltem.Nem volt könnyű, mert sokan voltak,akik a főnökség felé emeték a tekintetüket,mint ahogy Farkas Flórián néz fel Orbán Viktorra.Szóval én a kis emberek pártján álltam,és büszke vagyok arra az esetemre, amikor az igazgató nem fogadta el a döntésemet, és a jogásszal a fellebviteli szervhez továbbította az ügyet, és az én döntésemet hagyták jóvá.És a Társadalombiztositás Bizottság segélyezés bizottságában is részt vettem, elég szomorú, hogy most a szemműtétem okán én is segélyt kellett hogy kérjek, mert a szervátültetés gyógyszere olyan drága, hogy azt a kisnyugdíjamból nem tudnám megvenni.Hogy miért nem lehet ezt simán támogatott receptként alanyi jogon minden kéregetés nélkül felíratni, nem tudom, mert immunelnyomó gyógyszert csak az vesz be, akinek szüksége van rá.És a gyógyszerek árát is a TB Bizottségban revízió alá szoktuk venni, és évenként csökkentésre javasoltuk az árakat.Most rengeteg gyógyszerre van szükségem, a szemcsepp egy fél evőkanálnyi 2000.-Ft 1 hétre elég,és hiába az orvos írja fel 1 Ft támogatás nincs rajta.Mindig van egypár sorsára váro receptem,mert bár jól sakkozok, és matekból is nagyon jó voltam, nagyon szűkösek a kereteim, gyakorlatilag alig 90Eft képezi a felső határomat.De enm panaszkodok, akarat erőm vam, mindent elkövetek, hogy fizikai is legyen, és nem kívánok semmilyen otthon lakója lenni,inkább a kapával a kezemben halok meg a kertemben.Ennyit az emberarcú kapitalizmusról , a kígyóról és a tojásairól.És ne szórakozzanak a nyugdíjasok fillérkéivel.
És mostanában nem fogok ide írni, mert szegény Pupu elé helyeztám már magam ,pedig imádom, nem veszem el előle a napot, és nem írom tele a lapot.A jövő héten megyek MRI-re,remélem megmaradok, a sok mindenféle
betegségemen eddig mindig túljutottam, de hát mindenkinek meg kell halni valamiben.Utoljára a remény hal meg, szeretném, ha nem lennének önzőek az emberek, mert más boldogtalasága árán senki sem lehet boldog.Még a gazdagok sem.Sziasztok!

talalom írta...

Kedves Erzsébet! Először is kívánom (amit magamnak is szeretnék), hogy hátralévő éveit emberhez méltó fizikai és szellemi kondícióban érje meg. A legjobb, ami az emberrel történhet, hogy váratlanul kell távoznia: amikor még nem kiszolgáltatott a zsigereinek, lábának, szemének stb. (Nem vagyok fiatal, nem azért "beszélek könnyen", sőt.)
A nyálas jótékonyság ügyében teljesen egyetértek Önnel: inkább megalázó, mint támogató.
Soros azonban nem ételt oszt, vagy használt ruhát. A szabadságot tukmálja, mint az emberi méltóság nélkülözhetetlen feltételét. Van még ilyen: Bill Gates pl. néhány milliomostársával Afrikában próbálgatja, hogy mihez kezd a szegény, ha pénzhez (megélhetéshez) jut. Tanulságos.
A szolidaritás önérdek:az emberi társadalom egyetlen hatásos eszköze az erőszak, a széthullás ellen. Ezért szerintem fölösleges a "jó szándékra" építeni - a pokolhoz vezető út azzal van kikövezve. A Kádár-korban könnyebb volt "jószándékúnak" lenni - magam is abban éltem le életem szebbik felét. Ma azonban fenyegető a helyzet - ilyenkor könnyen felerősödik a hamis próféták hangja: én jobb vagyok, érdemesebb, mint a szegényebb, a muzulmán, a keresztény, az akármi. Nekünk, akik ugyan egy állami feudálkapitalista rendszerben nevelődtünk, megadatott, hogy segítőkészek legyünk. Pl., amikor én szembekerültem az akkori hatalommal, egyszerűen odébbálltam: volt munka és fizetés - többnyire jobb is. Ma más a helyzet: amikor a fiam őrlődik,hogy mit tegyen, meddig adhatja a nevét - még nem is aláíróként, csak jelenlévőként egy szennyes, és szakmailag is silány ügyhöz,akkor nem az a választása, hogy esetleg kevesebből kell kijönnie. Hanem az, hogy semmi nem jut,sőt,ha valamit mégis sikerülne találnia, azt kitépik a kezéből. Na, ez nem volt a Kádár rendszerben.

Névtelen írta...

Szar-babramovics,
Mar megint siketult a "seggedbol" beszelni, akarom mondani bofogni.
De hat mindenkinek van egy "szinvonala".
Miert nem fogod be a mocskos pofadat?

Névtelen írta...

Sorosss tàmogatásában tévedsz,kedves határőr(hirszerző?) tiszt.
Fekete főtörzs is tudta (1973/74 Kiskunfélegyhàza 7.gklövész Ho.törzs központ század)-hogy a hasonló "kozmopoliták" gyűlölnek minket es a kárunkra cselekszenek-a "támogatásuk" az ellenünk felhasználható "Janicsárokat" célozza-amit ugye a Felcsuti nem vàllalt fel..

PuPu írta...

Kedves Névtelen, komoly szellemi kihívásokkal kell küzdenie annak, aki képtelen itt magának nicket adni.
És ha már kritizálsz, tedd ezt pontosan, mert így nem tiszta, hogy ki támogatott kit és miben, emellett Fekete ftörm. is beszélhetett butuskaságokat, az élet bonyolultabb, mint azt egyes hivatásosok a nejlonlámpa fényében vélték hajdan.
Egyébként határőr tiszt voltam, 1979-ben szereltem le, de régen is volt...

:O)))