2017. augusztus 31., csütörtök

A KORONA HERCEGÉNEK ATOMBOMBÁJA

Újabban rákaptam a sorozatokra, ami az agysejtek pusztulásának legbiztosabb jele, de bátran szembenéztem a problémával, megvizsgáltam a szituációt, és velemszületett kimagasló szerénységemmel megállapítottam, hogy van itt készlet, van miből pusztulni.
Így aztán nem fékeztem meg magam.
A sorozatfüggésben az a jó, hogy nem lehet megállni egynél.
Én például a Trónok harca sorozattal kezdtem, majd jött A szultána - Kösem című sorozat, és a züllés mélypontjaként beiktattam napirendembe A korona hercege című koreai sorozatot, melybe véletlenül botlottam a távkapcsoló nyomogatása közben.
A vélhetőleg dél-koreai (nem Kim Dzsong Un gyermekkoráról szól) történet meglehetősen gyermeteg, de hát a nyugger egyébként is második gyermekkorát éli, hát beletörődtem a szégyenbe, és nézem szorgalmasan a Kínába induló koreai küldöttséget, meg az utánuk lovon vágtató koronaherceget (valószínűleg németből magyarították a szinkron-szöveget, lásd Kronprinz...).
A jelmezek és a koreai nők igen szépek, a jelmezekről azt hittem, a fantázia szülöttei, de aztán tegnap megnéztem egy műsort, melyben szöuli utcaképek is voltak, hát nem ott vár a taxira egy főúr a sorozatból?
Műveltségem zöme egyébként is a képesújságok szorgalmas lapozgatásából származik, így hát lassan Korea-szakértővé képezem magam, amire egyébként az is predesztinál, hogy kora gyermekkoromban diafilmen megtekintettem a bátor Pakot, aki legyőzte a sárkányt.
Hány politológus él meg ennél is szerényebb tudásból...



Korea szép ország, gazdag történelemmel, ideiglenesen hazájukban állomásozó amerikai csapatokkal, akik maguk is szégyellik a hatvanéves megszállást, ezért hát még ma is az ENSZ zászlaja alatt randalírozgatnak  és mutogatják izmaikat - leginkább Kínának.
Korea stratégiai helyzete meglehetősen kényes, határos ugyanis Kínán kívül Oroszországgal is, emellett a kettévágott ország ugyanazt a modellt követi, melyet anno Vietnam, csak egyelőre nem támadt még egy koreai Ho apó, így az amerikaiak világgákergetése még hátra van.
És itt jönnek akkor azok a kérdések, melyek - szerintem - indokoltan felmerülhetnek a mai koreai helyzet kapcsán - mindjárt az elején hangsúlyoznám, hogy a kérdés feltevése nem jelenti azt, hogy bármilyen szinten is tetszene nekem az észak-koreai rezsim, és annak félőrült vezére.
Például érdekes lehet, hogy miért vannak még az amerikaiak - akármilyen zászló alatt is - Koreában?
Miért van arra szükség, hogy minden évben kardcsörtető hadgyakorlatokkal idegesítsék az amúgy is ideges természetű diktátort, miért jó az a világnak, ha egy ilyen neuralgikus pontján belezavarják egy fegyverkezési spirálba, hacsak nem kezelik Dél-Koreát Kína elleni hídfőként?
Ma már sem Kína, sem a világ nem ugyanaz, mint amikor MacArthur kobaltövezetet akart létrehozni atombombákkal a kínai határon.
Éppenséggel meg lehetett volna oldani a helyzetet tárgyalásos úton is, de nem történtek erre kísérletek sem, Amerikának ez a helyzet egészen mostanáig megfelelt.

Most viszont eljött az a szomorú nap, mikor a fagyi visszanyalt.
Amerika fenyegetve érzi magát a gátlástalan diktátortól, mégis éppen úgy viselkedik, ahogy arra az számít és ami ellen kényszerítve érzi magát védekezni.



Hogy éppen atombombával, meg ballisztikus rakétákkal?
Hát, éppen rázhatná az öklét is, de akkor ki figyelne oda rá?
És, hát miért is ne lehetne atombombája, ha lehet egy sor más országnak, Pakisztántól Izraelig?
India, Dél-Afrika, már rendelkezik atomfegyverrel, de ki tudja, az arab világ vagy Dél-Amerika melyik állama fontolgatja ilyen fegyver kifejlesztését?
Amerikának ideje lenne befejezni a világ csendőreként folytatott ténykedését, helyes lenne talán befejezni az erkölcsi magaslatokról a világhoz intézett szózatokat azok után, hogy rászabadította a világra a terrort, felfegyverezte a terroristákat és destabilizálta az arab államokat, miközben folyamatosan belehazudott a világ képébe.
És talán a demokrácia terén sem kellene tanárként eljárnia akkor, amikor a saját hazájukban is ezer sebből vérzik ez a magasztos intézmény.
Nyugalom kellene a világnak, harcolni meg az éhezés, a környezetszennyezés, az esőerdők kiirtása, a terrorizmus ellen kellene, elsősorban úgy, hogy első lépésként mindenki söprögessen a saját portája előtt.
Amerika képtelen leszokni küldetéstudatos manírjairól, talán a mai világ egyik legnagyobb veszélye ez.
Mi a történelem játékszerei vagyunk, de ha a világ rossz kezekbe kerül, könnyen odavághatnak a sarokba, és ránk taposhatnak.


Nagy a felelőssége ma a világ vezető hatalmainak, nem biztos, hogy vezetőik fel képesek nőni a feladathoz.
Nem mindegyiküknek sikerül, ahogy elnézegetem.
Amikor Koreában vagy Magyarországon egy lelkileg sérült ember kerül hatalomra, az se jó, de ha egy világhatalom első embere szalajt, az azért már mégiscsak tragédia, nemde?



:O)))

2017. augusztus 29., kedd

KÁDÁR FELTÁMASZTÁSA

Vannak időnként felkapott dumák, egy darabig a csapból is ömlik - általában a hülyeség.
Ilyen volt a rendszerváltozás okaként az eladósodottságot feltüntetni, aztán egy időben roppant elégedettek voltunk az általunk kivívott szabadsággal, utána meg azt mantráztuk, hogy Putyin éppen olyan, mint Sztálin volt.
Mostanában a helyi sláger a Kádár-rendszer visszatérte, aminél veretesebb baromságot ritkán hall az ember.

Kívülnézetből egészen normálisnak tűnő emberek is képesek leírni ilyesmiket, legutóbb például a mai Népszavában Hargitai Miklós taglalta, hogy a történelem ismétli önmagát, "ma is birodalmak és ideológiák állnak szemben egymással, határokat tologatnak ide-oda - most éppen nem országokét, hanem befolyási övezetekét.
És bárhogy szépítjük vagy torzítjuk, egyik oldalon a szabadságban és a felelősségben hisznek, a másikban abban, hogy az embereket irányítani és kontrollálni kell; az egyik oldal megtanulta az érdekek egyeztetését, és a kompromisszumkeresést, a másik a nyers erőben bízik; az egyik oldalon a tudás, a verseny, az innováció a hajtóerő, a másikon a nyersanyag, az energiahordozó, és az élőerő..." és így tovább, - a világ, ahogy azt Móricka elképzeli.


Nem szeretnék itt hosszan elmélkedni arról, hogy a neves szerző elfeledkezett a arról, hogy menet közben megszűnt a Szovjetunió, és vele együtt megszűnt, de legalábbis háttérbe szorult a marxi ideológia, meg a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló társadalom is, a hajdani Szovjetunióban éppúgy, mint csatlósállamai tekintetében.
A kelet-nyugat ellentét ezért hát nem ideológiai vetélkedés, hanem a kapitalista nagyhatalmak harca a világ újrafelosztásáért, a nyersanyagforrásokért és a piacért.
Bizony-bizony, Oroszország is kapitalista nagyhatalommá lett az idők folyamán, és beszállt az osztozkodásba, kéri az őt katonai és gazdasági ereje jogán megillető részt a világból.
És akkor Kínáról még szó sem esett, India meg mintha nem is létezne.
Volt már ez ügyben két világháború, halottak millióival, és csak remélni lehet, hogy az emberiség behúzza a féket, mielőtt elpusztítaná önmagát - és ez nem költői túlzás, hanem a borzasztó valóság maga.
Arról sem esik nálunk gyakran szó, hogy hat éve orosz űrhajókkal közelítik meg az amerikaiak a Nemzetközi Űrállomást, ezek híján mehetnének háromkerekű biciklivel.
Arról sem esik sok szó, hogy Kína megcélozta ember küldését a Holdra, két űrállomása kering a Föld körül, hadserege komoly erőt képvisel, és arról sem, hogy Amerika fülig el van adósodva nála.
Hogy az oroszok az Azovi-tengerről indított rakétáik tűpontos találataival is operáltak Szíriában, ez már csak hab a tortán, az a tény pedig, hogy Oroszországban a periódusos rendszer minden eleme fellelhető, csak aláhúzza gazdaságának jelentőségét.
Hogy társadalmi berendezkedése, államszervezete nem kimondottan angolszász típusú?
Miért is lenne az?
Hiszen még a nyugati államok, melyek évszázadok óta egymást csiszolgatják simára, sem egyformák - aki nem hiszi, hasonlítsa össze az angol, a francia meg az amerikai államszervezetet.
Rá fog jönni, az amerikai elnök sem kisebb despota, mint az orosz elnök, legfeljebb olyan, mint a mókus, mely köztudottan olyan patkány, melynek jó a sajtója...

És hogy nálunk újjáéledne Kádár rendszere?
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, ha még emlékezne arra, hogy mit hirdetett anno, de persze ezen nem kell csodálkozni, hiszen mint tudjuk, az ülésrend meghatározza az álláspontot.
Azt a rendszert összehasonlítani a maival - hozzávetőleg olyan, mintha összevetnénk egy hiéna-falka mentalitását az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézetével.
Talán nem követek el nagy bűnt, ha egyetértek a marxizmus klasszikusaival abban, hogy egy társadalom megítélésénél az az alapvető, hogy kinek a kezében vannak a termelőeszközök, és ezen nem a kalapácsot vagy a műköröm-építő szettet kell érteni, hanem azokat a gyárakat, üzemeket, bányákat és erőműveket, melyeket a rendszerváltás alkalmából elherdáltunk.
A munkás persze akkor el sem hitte, hogy felmérhetetlen értékek résztulajdonosa, ma meg már végképp nem fogja megérteni, hiszen azok a csúcsértelmiségiek sem értik, akik a közelmúltról tudós cikkeket írnak.
Ők leginkább szabadságról papolnak, meg demokráciáról, miközben a nép véleményét csak akkor kérik ki, amikor már szemmel láthatólag olyan ostobává manipulálták, hogy csorog a nyál a szája szélén.
Annak idején ugyan nem voltak a milliárdosok, de én úgy nőttem fel, hogy koldust sem láttam, a falusi rokonaimnak nyugdíja volt, az egészségügyi ellátás pedig állampolgári jogon járt.
Nem volt az orvosnál várólista, viszont volt orvos.

Egyetlen gyerek se éhezett, és a legszegényebb ember gyereke is tanulhatott, ha volt hozzá esze és ambíciója,Ha megkívánta, minden család ehetett akár sült libát is, ha akarta, degeszre is zabálhatta magát belőle.
Kedves barátom egy Pest-megyei kisváros pártbizottságának első titkára volt, mikor eladta a lakását és házépítésbe kezdett, háromszor kellett bevonulnia Cservenkánéhoz, a megyei pártbizottságra a számlákkal, merthogy a korrupciót a rendszer nem tűrte, még, ha kiirtani nem is tudta.


Természetesen nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni, de az azért már idegesítő, hogy egy szartengerben fuldoklunk, és magukat komolynak tartó emberek képesek azt bizonygatni, hogy amiben fürdünk, az maga a szőke Tisza.
Nem kell azt a kort visszakívánni, értelmetlen lenne, de a tárgyilagosságunkat azért nem kellene elveszíteni.



És áldani kellene a Sorsot, hogy adott ennek az országnak egy emberöltőnyi időre valakit, aki nem a saját gyarapodását, hanem a nép boldogulását tartotta szem előtt.


Kádár Jánosnak hívták.
Ha feltámadna, sírvafakadna ha látná, mi lett ebből a hajdan virágzó országból.



:O)))

2017. augusztus 28., hétfő

PUTYIN ÉS POCAK

Már megint itt van, alkalmat adva ezzel arra, hogy a magyar belpolitika harmatsúlyú versenyzői kreatív idegösszeomlásba zuhanjanak.
Ennek során előkapták bánatos fütyülőiket és visszaállították néhány közterület megváltoztatott nevét, hülyét csinálva legfőképpen magukból.
Akinek ugyanis Putyin látogatása kapcsán az Erzsébet térről a Sztálin tér jut eszébe, az beteg ember, különösen, ha fiatal.
Márpedig a Momentum aktivistái 1946 és 1953 között még kettős csomagolásban utaztak nagypapájuk combjai között, emlékeik innen nemigen származhatnak.
Némelyiküknek már az Engels tér is történelem, ahol a Fidesz építette  fel a bányászbékát csúcsra juttató emlékművét, megteremtve a Gödör névre hallgató szórakozóhelyet. de persze ezt is a  liberóban, nyakig a kakiban gőgicsélve érték meg.

Mindegy, jelen kell lenni, ütősnek kell lenni, még ha kutyaütősnek is, ugye...


Hogy Putyin - aki nem a Felcsúti Öregfiúknál nyerte kő-papír-ollón a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöki címét - a sportág világbajnokságára látogat, teljesen természetes dolog.
Hogy ezen a magyar belpolitika apróvadjai hisztériázni kezdenek, igen jellemző tünete a magyar politikusok realitásérzékének, pontosabban a realitásérzék hiányának.
Hogy aztán ennek a produkciónak vannak olyan nézői is, akik lelkesen tapsolnak, az csak a magyar történelemoktatás hiányosságaira mutat rá, meg a magyar polgár kihívásaira tanulás terén.
Magyarember semmiből sem tanul, a saját kárán pedig végképp nem.
Nem azért, mert az oroszokkal nemigen volt szerencsénk katonailag, mert a nagyságrendekből adódólag objektíve nem is lehetett, hanem azért, mert képtelen tárgyilagosan értékelni saját helyzetét és annak megfelelően viselkedni.
Minden Bud Spencer filmben van ellenfelei között egy vézna és ügyetlen kis emberke, aki hősiesen próbálja előadni a hatalmas harcost, aztán kap két-háromszáz pofont a "The End" felirat előtt.
A filmek nézői rajta röhögnek legjobban - na, ő magyarember, személyesen...



Putyin teszi azt, ami egy világhatalom vezetőjének a dolga, mi meg nem azt tesszük, ami helyzetünkből adódólag ésszerű lenne, hanem azt a politikát folytatjuk, amit a kapualjban rézgyűrűt, vagy az út szélén bájait kínálgató  kínálgató alkalmi árus, aki bízik abban, hogy kiszemelt áldozata tökhülye.
Ez a magyar választó tekintetében meg is áll.
De abban reménykedni, hogy Putyin nem helyén kezeli ezt a kocsisori diplomáciát, alaphangon is hiba.
Neki mi addig vagyunk érdekesek, ameddig az Unió tagjai vagyunk, és minél távolabb kerülünk annak centrumától, annál érdektelenebbek leszünk, teljességgel érthető módon.
Magyarország az oroszok szemében katonailag nulla, gazdaságilag elhanyagolható - egy bekerített paraszt a sakktáblán, mely lépni sem tud, ha az erősebb figurák el nem lépnek előle.


Hogy Orbán ott ugrál Putyin körül, ez érthető.
Szeretné bizonyítani, hogy a világpolitika valóságos tényezői szóba állnak vele, azok meg persze élnek az alkalommal, ha borsot törhetnek az Unió vezetőinek, esetleg Trumpnak az orra alá.
Ezzel persze Orbán saját maga alatt vágja a fát, de valószínűleg bízik abban, hogy tánctudása elég lesz az üdvösséghez, ami hosszabb távon biztosan tévedés.
Végtére is a liba is azt hiszi, hogy a gazdasszony azért szórja elé a kukoricát, mer egyrészt pótolhatatlan, mint a baromfiudvar dísze, másrészt meg nélküle a kakas venné át az uralmat, ami egyenesen elképzelhetetlen...
A magyar politikus éppen olyan, mint népe - fogalma sincs saját súlyáról a világban, azt hiszi, hogy az egész világ vele foglalkozik és mindenki az ő nézőpontjából értelmezi az eseményeket.
Ez a mentalitás vezetett a Rákóczi-felkelés, 1848 bukásához, a két világháború elvesztéséhez és 1956 kudarcához.
A helyes helyzetértékelésnek is megvoltak az eredményei, a kiegyezés és a Kádár-rendszer a példa erre.
Nem véletlen, hogy Deák Ferenc és Kádár helyett inkább a lúzereket dicsőítjük a mai napig, akik emberek tízezreit, millióit küldték a halálba, akiknek uralma végén csak romok maradtak a következő generációkra.


Túl kellene már ezen lépni, és szembe kellene néznünk önmagunkkal, helyzetünkkel.
Olyan elképzelhetetlen lenne ez?



:O)))

2017. augusztus 25., péntek

HISZTI A TÜKÖR ELŐTT

A távozó holland nagykövet interjút adott a 168 óra című hetilapnak.
Az interjúban azt találta mondani, hogy a magyar kormány ugyanolyan elv mentén kreál ellenséget, mint a  szélsőséges iszlám terroristák.
Kitört a Nagy Nemzeti Gyalázat, skandalum, ez  a nagykövet elvetette a sulykot, ami úgy fejbeverte a külgazdasági és külügyminisztert, hogy átmenetileg le tudta küzdeni örömét afelett, hogy a magyar adófizetők szuperexpressz számára alkalmas vasúti pálya építésével akarják támogatni a Kínai Népköztársaságot.
Hát, ha valami, akkor ez értelmet ad a külgazdasági és külügyi tárca összevonásának, különösen, ha tudjuk, hogy a miniszter családja vasútépítésben utazik...
De ez a szörnyűséges atrocitás kiakasztotta, mint libát a kukoricáját dézsmáló róka látványa, 

intézkedett is azonnal, határozottan és könyörtelenül - hazahívta konzultációra hazánk hágai 
nagykövetét, melynek hallatán a holland király ágynak dőlt, és a miniszterelnök mataharit, vagy mit is akart elkövetni, úgy kellett lefogni...


Namármost az ex-nagykövet kijelentésével vitába szállni nem kifizetődő, hiszen az ellenkezőjét bizonyítani nemigen lehetne, egyébként meg felesleges is, hiszen ez csak egy magánvélemény, a hetilap olvasóin kívül a megállapításra viszonylag kevesen figyeltek volna fel.
Hogy mégis eldurrant Orbán agya - merthogy senki nem gondolhatja, hogy egy ilyen horderejű kérdésben a csicska dönthet - azt az egyre sokasodó kudarcok indokolhatják, hiszen első ízben találta magát a senki földjén, mint migráns a befogadóállomáson...

Valahogy vissza kellene evickélni a az európai fősodorba, de Orbán nem eszköztárának változatosságáról híres, ő mindent erőből és pofázással próbál intézni, ez esetben intéztetni.
Most talált okot és alkalmat a sértődésre, valószínűleg arra számítva, hogy Európa  majd jól megvédi.
Mivel nem hülye, csak szociopata, pontosan tudja, hogy Európa vezető politikusainak túlnyomó többsége ha nyugdíjba vonuló nagykövet lenne, maga is ezt a véleményt képviselné, ezért olyan helyzetet kell teremteni, hogy a magyar választó számára úgy jöjjön le az ügy, mintha Európa Orbán mellett állna.
A Fidesznek erre jól bevált trükkje van: állít valamit, ami köszönőviszonyban sincs az eredeti állítással, aztán saját magát cáfolja vadul.



Jelen esetben az a trükk, hogy azt állítják, hogy a nagykövet a magyar kormányt nyilvánítja olyannak, amilyenek a szélsőséges iszlamisták, jóllehet itt az ellenségképzés elveinek hasonlóságáról van szó.
Ezt lehet vitatni, de ezen hisztériázni felesleges és nevetséges.

És nem is lesz politikai haszna, ettől még nem hívja meg sem Trump, sem Macron, de még Merkel sem, legfeljebb Mészáros Lőrinc, de ott meg a saját pénzén lesz vendég...
Annyit talán elért, hogy Európa vezetői röhögnek rajta, nézegetik, mint a vadul ugató palotapincsit, de a tény - a politikai karantén - marad.
Persze itthon már ezer torokból zeng a dal, hogy a hollandok meghátráltak, hogy a Fideszhez hasonló szélsőjobboldali Szabadságpárt elnöke a távozó nagykövetet elegánsan lehülyézte.
Tarlós pedig azt találta mondani, hogy a nagykövet meghatározhatatlan identitású bárokból üzenget, ami egy nagy baromság.
Identitása neki van, a bárokban legfeljebb a hozzá hasonló identitású emberekkel találkozhat körömcipőben és tütüben, de ettől még a kocsmának nem támad identitása, míg saját identitása meg a magánügye.


Orbán egyre zavartabb, kapkod, mint tót az anyja szoknyájához, de már a saját bandáján belül sem érezheti biztonságban magát.
Viszont ahhoz már túl messzire ment, hogy visszaforduljon, vagy akárcsak be is húzza a féket, a tétet állandóan emelnie kell.
Aztán egyszercsak bukik, mint Rottenbiller.
Reméljük, hamarosan, de az addig tartó út rögös lesz és nehéz.
Úgy tűnik, nem ússzuk meg...



:O)))

2017. augusztus 23., szerda

TÍZMILLIÓ STRATÉGIA

A közvéleménykutatások szerint a választópolgárok negyvenhárom százaléka kormányváltást szeretne, és csak harminckét százalékuk tartaná jónak, ha a jelenlegi kormánypártok maradnának hatalmon.
Mégis, a jelek azt mutatják, hogy - hacsak nem történik valami hihetetlen fordulat - Orbánék alakíthatnak ismét kormányt, mert szavazótáboruk egységes, míg a kormányváltást akarók még véletlen sem képesek arra, hogy közös jelöltre szavazzanak.


Hogy túl okos nép lennénk, ezt azért nehéz lenne rólunk állítani, még ha büszkék vagyunk is Nobel-díjasainkra, akik természetesen csak ebben a minőségükben a mieink, mert egyébként csak velünk élő zsidók, akiket csak egy kunkori szőrszál választ el - egyelőre - a migránsoktól.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a hozzáállás nem marad reakció nélkül, és a magyar zsidók egy része ennek következtében válik Magyarországon élő zsidóvá, ami nem egyértelműen pozitív fejlemény...
Mindenesetre csodálkozni azon, hogy itt tart ez az ország, minimálisan is naivitásra vall.



Magyarország arról nevezetes, hogy, bár rengeteget pofázunk a nemzet egységéről, a magyarságunkról,  mégis ebben az országban tízmillió kis Magyarország él, sziget-emberkék a szökőárban.
Itt mindenkinek saját túlélési stratégiája van, melynek lényege az, hogy mindig és minden körülmények között jól kell járni, nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenni, az a tied, amit megeszel, meg kaparj kurta, neked is jut.
Óriási tévedés volt itt a termelőeszközök társadalmi tulajdonára rendszert építeni, hiszen az első adandó alkalommal szétszereltük a közös traktort, és csak az Úr mentett meg bennünket attól, hogy ne vigyük haza a paksi atomerőművet is uránrudanként, de ez a meccs persze még nem lefutott.
Hogy itt valaki belássa, hogy az ország akkor jut előre, ha másnak is jut valami, olyan istenfia nincs, itt csak az számít, hogy nekem legyen, oszt tőlem bátran felfordulhat a szomszédom, miért volt élhetetlen.



Sajnos, azt kell mondanom, hogy olyan, mint magyar társadalom - nem létezik.
A fogalom ugyanis társakra utal, márpedig itt olyan közösség, melyben társakként élnénk, ebben az országban nincs.
Gondoljuk ehhez persze hozzá a tiszteletköröket, miszerint tisztelet a kivételnek, meg azért például a gazdátlan kutyák érdekében össze tudunk fogni, ami kétségtelenül így is van, csak éppen a nincstelen emberek érdekében megy ez nehezebben...
A stratégia magával hozza az alkalmazott módszereket is, a küzdelmet foggal-körömmel, a gyengébb könyörtelen elpusztítását, a mértéktelen erőszakosságot, harácsolást, agresszivitást.


A stratégiához taktika is tartozik, ez pedig egyszerű: aki erősebb, mint mi és erre jár, annak akkor is azonnal kinyaljuk a seggét, ha erre nem is tart igényt.
Ez bevált már Szent István óta, amikor a sámán elásta a dobot és elkezdte imádni az Istent, de imádta volna a Gigantikus Libát is, ha ettől a legkevesebb előnyt is várhatta volna a többi sziget-emberrel szemben.
Berecz János, a hajdani KB titkár mondta egyszer, mikor a vadonatúj forradalmár nem fogadta köszönését a Rádió pagodájában: Hej, ha a seggem beszélni tudna!...
Stratégiája mindenkinek van.
Ki a politikamentességre helyezi a hangsúlyt, ki a hatalomhoz való törleszkedésre, ki meg arra, hogy mindent ellop, ami nincs lebetonozva, beleértve a betonkeverőt is, de taktika csak egy van: el kell kerülni a hatalommal való nyílt szembefordulást, bármi áron.
Így aztán aki úgy utálja is Orbánt, mint Harangláb a kukoricagölödint, az is kussol, nehogy baja legyen.
És inkább nem megy el szavazni, nehogy kiderüljön, hogy Orbán ellen szavazott.
Ha így folytatódik, lassan Orbánnak is meglesz a kilencvennyolc százalék...


Emellett persze hihetetlen elvi szilárdsággal rendelkezünk, hiszen senkivel, semmiféle ügy mentén nem fogunk össze.
Hiába van a Jobbiknak egymillió szavazója, hiába azonosak átmenetileg az érdekeink - nevezetesen a diktátor seggberúgása, akkor se nem, és nem, és ha a fene fenét eszik akkor sem, és ha ezer évig lesz király I. Viktor, akkor se nem, dögöljön meg Simicska tehene is, ha már a mienk az utolsókat rúgja.  
Meg aztán félni is szeretünk, és mi alkalmasabb erre, mint egy diktatúra, hát rettegjünk boldogan egonk pici várkastélyának falai mögött, mindahányan egyedül, magunkat gyengének és kiszolgáltatottnak tudva, de ezt nagy pofával tagadva, hiszen mi hős nemzet lennénk, vagy mi a fene, nem igaz?


Hát, nem túl virágos a táj, így nyolc hónappal a választások előtt, úgy látszik fenékig kell majd ürítenünk a méregpoharat.
A választópolgárokból szép lassan alattvaló lesz, az európai Magyarországból meg ázsiai típusú diktatúra, de kit érdekel?
Ha már a gatyád is a mészároslőrincnek nevezett Orbán Viktor tulajdonában lesz, az se baj, csak hadd lopjad el te is a szomszédod gyerekeinek tányérkájából a babot szemenként, akkor az elégedettségednek nem lesz híja, nyertese leszel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, méghozzá úgy, hogy jut pénz a kiütéseid kezelésére is, melyek az együttműködés szó hallatán borították el a tested.



Hát nem megéri?


:O)))

2017. augusztus 21., hétfő

MINT MACSKA A HÁZICÉRNÁBA

Csador helyett..
Belegubancolódtak a Fidesz politikusai Semjén Zsolt, a libák réme legutóbbi produkciójába.
Mondtak pedig az ünnep kapcsán kazalnyi veretes baromságot tettestársai, ezek közül legtöbben vadul kereszténykedtek, hogy a gatya szakadt le róluk, és csak azért nem az ing, mert így látható volt, hogy bőrkötésük hiánytalan, ezért hát kedvesek ők az Úrnak, kinek keresztneve Viktor...
A honvédelmi miniszter is kifejtette, hogy a keresztény hitünk, melyet némi rábeszélés keretében Szent Istvántól kaptunk, vihet előre minket, míg Brüsszel feladja hitét, elveszti fundamentumát.
Ebből is világosan kitűnik, hogy a mi államunk fundamentalista, és akinek ez nem tetszik, az máris kezdheti a harcot az egyház és az állam különválasztásáért, talán  már megint éppoly időszerű, mint volt a felvilágosodás korában, még ha a mi korunkra inkább az elsötétedés kora lenne is a jellemző megnevezés.
Gondoljunk csak arra, hogy az egyházak - és elsősorban a katolikus egyház - ismét kezébe akarja venni az iskolákat, megszüntetve a világnézetileg semleges oktatást, ehhez pedig a lehető legjobb partnert kapta meg Orbán tolvaj-diktatúrájában.
Ha ez így folytatódik, lesz ez még durvább is, mindenesetre az internacionalista egyház magyarországi fiókszervezetének feje állami kitüntetés formájában már megkapta a harminc ezüsttallért a Pápa és a humanizmus emberi értékeinek elárulásáért.
Azok pedig, akik a tíz parancsolatból mára már egyet sem hagytak megszegetlenül, úgy öblögetnek Isten nevével, mint hajdan a tévémaci estelente.


Szóval, Tömjén Zsolt, a magyar keresztények világi feje egy kérdésre, melyben azt firtatták, hogy miért is lehet szavazati joga annak, aki nem él közöttünk és nem viseli szavazata következményeit, ezt találta mondani:
„Van egy olyan állítás - és ez is még a Gyurcsányra megy vissza - hogy aki nem Magyarországon fizet adót, az ne szólhasson bele a magyar politikába, tehát magyarul ne legyen szavazati joga. Hát ez egy ritka nagy baromság. Ugyanis ebből az következne, hogy pc módon fogalmazva tudnék olyan népcsoportot mondani, pontosabban olyan csoportokat Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk. Tehát az adófizetés és a szavazati jog nem függ össze. Minden magyarnak született joga van arra, hogy magyar állampolgár legyen, és az állampolgárság és a szavazati jog egymástól elválaszthatatlan.


Namármost, tegyük félre azt, hogy szívesen tennék kísérletet arra, hogy amikor hazaviszi a lopott holmit, akkor beállítsak hozzájuk és elmondjam, hogy mire kell fordítania a hála bankszámlán megjelenő jelképét, amiért ő viszi a bőrét a vásárra, és amiért remélhetőleg egyszer még üldögélnie kell, mint a túzoknak, - szorítkozzunk most kizárólag állítása valóságtartalmára.
Lehet, ha elolvasná, új ismeretekre tenne szert, de hát jó sekrestyés is hóttig tanul.
A tény az, hogy ebben az országban mindenki fizet adót.
Ki többet (a szegények) ki kevesebbet (a gazdagok).
Még a hajléktalan is adózik, amikor megveszi a maga liter tablettását, hiszen annak ára van, az árban pedig benne foglaltatik az általános forgalmi adó, a szeretett ÁFA, melyet, mint végfelhasználó ő fizet meg, függetlenül attól, hogy a pénzt sokkal puritánabb körülmények között koldulta össze, mint a mai magyar alvállalkozó az ő kedves oligarchájától.
A nyugdíjas is adózik, sőt, még a felettébb PC módon körülírt cigány is, hiszen a segélyt – nevezzük bárminek is – el fogja költeni valahol és amit vásárol, annak adótartalma van.
És erre az adóra nem adnak családi kedvezményt, lehet hat purdé is az egy ágyban, mert családi kedvezmény csak a jövedelemadóra jár az olyan családoknak, ahol Nyúlanyó megengedheti magának a háztartásbeliség luxusát a házvezetőnő mellett, míg Baknyúl tisztes jövedelemért azon töri a fejét, hogy mit lehetne még elvenni a szegényektől.


Természetesen ezt a Birodalmi Fővadász nem értheti, ő a létezés egy más síkján éli életét, tartsa meg őt a Úr ebben a nagyonhülye állapotában a letartóztatása előtti utolsó pillanatig.
Ebben az a szörnyű, hogy egy ilyen ember, ezzel a tudással a kormánypárt második embere lehet, igaz, valószínűleg csak éppen ezen tulajdonságából adódóan.


Kedves magyar állampolgárok, ez az ember hivatalból okosabb nálatok.
Belegondoltatok, milyenek vagytok akkor ti?



:O)))

2017. augusztus 19., szombat

AZ ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSE, A KETRECBEN SZENT ISTVÁN!

Hajdani szép május elsejék emlékét idézi, ahogy a Fidesz KB Agit-Prop osztálya kiadta az augusztus 20.-i jelszavakat.
Annak idején ez ugyan május elseje előtt volt szokásban, de hát kicsire ne adjunk.
Ez a szerencsétlen augusztus 20.-a, mely már annyi mindennek volt ünnepe, miközben igazából soha, semminek nem volt az ünnepe kibírja ezt is - államalapító királyunk nevenapja ismét az aktuálpolitika foglya lett.
Még tűrhetően is járt, kinevezhették volna Alaptörvényünk ünnepének, de ezt hálistennek megúszta, így aztán nem kell senkinek áhitatos pofával elnézegetni, ahogy az Alaptörvény Asztalán gyakják a fiúk a demokráciát.
Félreértés ne essék, az asztal felettébb alkalmas az aktusra, Tőkés püspök is prütykölésre használta az íróasztalát, amikor éppen nem a családjával teremtett rajta kapcsolatot - levélben.

Most tehát keresztyéni alapon nem a Szent nevenapját, hanem veszélyben összeforró magyarságunkat ünnepeljük, az aktuális jelszó pedig, hogy választanunk kell Szent István és Soros György között.
Hogy ezek mekkora marhák, arra nincs is kifejezés.



Államalapító királyunk nem egy mai brand, ezer éve építgeti majd minden kurzus, talán csak Nagy Szulejmán tekintett el ettől.
A magyarság építésének kipróbált harcosáról van szó, aki bármit tett is (például kötésig vérben gázolva, idegen csapatok élén verte szét rokona csapatait, majd felkérte a kedves rokont, hogy a győzelem tiszteletére segítsen az új rendnek feldekorálni az országot) - jól tette.
Ez praktikusan azt jelentette, hogy Koppányt négyfelé vágatta és a jelentősebb városok kaptak belőle a városkapu fölé egy-egy darabot a keresztényi irgalom nevében.

De ne legyünk történelmietlenek, akkoriban ez volt az eljárásrend trónviszályok idején, amelyik győztes nem volt kegyetlen, azt nem vették komolyan, és úgy járt, mint Gyurcsány, aki egy virtigli puccskísérlet után nem merte becsukatni a kis köpcöst, hanem demokratáskodott egy sort, meg is kapta aztán, amit megérdemelt.
István viszont durván jó király volt, ő aztán nem lacafacázott, szentté is avatták, ahogy illik - ez a nép az erőt tiszteli, ennek híján az erőszakosságot.
Viszont most ellenfele támadt a kormányzati kommunikáció szerint, az ellenfelet Soros (azelőtt Schvartz, natürlich...) Györgynek hívják, és bár ő sem mai darab, de azért ezer éves múltja még nincs.

Szerintem nem is tudta ezidáig, hogy ilyen nevezetes történelmi személyiséggel keveredett ellenséges viszonyba.
Valószínűleg azt hitte, hogy ellenfele a Pocakos Szarka, Puskás reinkarnációja, a Világpolitikai Tényező, de tévedett.
Az embert ellenségei is minősítik, akár büszke is lehet erre a helyzetre, habár nagy bajban van, mert mi lehet egy Szent Istvánra tromf - estleg bemond egy Mózest?



De hát ez az ő bajuk, én meg azon gondolkodom, hogy a lúdvári tanyán élő Juliska néni mit fog kezdeni ezzel a dilemmával?
Merthogy ezidáig tudott választani, hiszen a tét legfeljebb a tizenharmadik, vagy a tizennegyedik havi nyugdíj volt, és ez egyszerű dolog, aki nagyobbat mond és aláhúzza háromszor nemzetiszínű ceruzával, az nyert.
Nade most, - ez azért egy nehezebb helyzet, hiszen Szent Királyunk már csak az egyik kezével mutathatja az utat, azt is a papok cipelik egyelőre, mígcsak ki nem derül, hogy tulajdonképpen a Pancsó Arénában van a helye, Puskás Öcsi bronzba öntött lába, a Szent Bal mellett.
Ellenben Soros még dacol a természet törvényeivel, sőt, tulajdonképpen ő az Ősgonosz, az Antikrisztus, mindennek oka, megelőzve hazánkban Putyint is, akinek státusza nálunk a boszorkány vállán ülő delfinével azonos - határeset. (Ha kitalálod herceg, hogy mi ül a vállamon, tied leszek, mondá a vasorrú bába, miközben a fekete macska méltóságteljesen nézelődött a vállán.
Delfin, mondá a megrettent herceg. Határeset, ingatta fejét a boszi, aztán intett: jöhetsz...)
Hogy Gyurcsány?

Ugyan már, Soros őt egy pillanat alatt lenyomta, mint Süsü a cölöpöt, vele mostanában már csak Botka foglalkozik - sic transit gloria mundi, ugye...
De ez a Soros, ez Amerikából küldi ránk a migrácsot, megerőszakolni Juliska nénit, de még a libáját is, elinni a drága magyar vizet, a férfiak meg mise helyett nem kocsmába járnak majd, hanem a mecsetben hasalnak és egymás seggét nézegetik, és akkor még a rituális mosakodásról nem is beszéltünk, az lesz csak a megrázkódtatás!
Rengeteg pénze van, kitelik belőle akár egy tizenötödik havi nyugdíj is, el kellene ezen kicsit alaposabban gondolkodni...
Az itt a kérdés, hogy Juliska néni hajlandó-e ujjat húzni a nagyhatalmú Sorossal, vagy inkább a Világ Urának hisz...


Idáig is nyilvánvaló volt, hogy Orbán sültbolond, de amit mostanában művel, az már túlmegy minden mértéken, szerintem a grazi agykurkászokat kötelezni kellene diplomájuk visszaadására.
Hát, majd meglátjuk, mindenesetre hárommilliárdért építtet lelkigyakorlatos házat a XII. kerületben, oda fog majd bevonulni elmélkedni, ha végképp beketyózik.
Államköltségen  természetesen legcélszerűbb lenne olyan intézményt építeni, melyben a cellákra csak a megbízható zárat kell felszerelni, aztán az első adandó alkalommal rákattintani a műanyaglakatot - hadd rohadjon el.
A lakat, természetesen.
Az ország még úgy-ahogy egyben van, huszadikán meghallgatjuk az ünnepi szónokokat, akik - ellentétben nagyeszű ellenzékükkel - mindenütt ugyanazt a szöveget mondják, ezek legalább megdolgoznak a pénzükért.
Hadd kívánjak hát én is a kedves olvasónak bort, búzát, békességet, otthonülő feleséget és bő gyermekáldást!


Amúgy meg Soros 4 prime-minister!



:O)))

2017. augusztus 16., szerda

KUTYÁBÓL SZALONNA

Amióta a Jobbik iparkodik kitörni a szélsőséges, neonáci párt szerepéből, azóta mást se hallani, csak azt, hogy miket műveltek döntésük előtt, meg, hogy melyik vezetőjük hajdan mit is mondott, milyen mellényt viselt, kivel vállalt közösséget és kivel nem - szóval folyik a politikai hisztéria, ahogy már ezt megszoktuk.
Vona próbálja bizonygatni a párt átalakulását, de a magukat demokratának aposztrofáló véleményformálók nemigen hisznek neki, mondván dögkeselyűből nem lesz liba, és minden erejükkel azon vannak, hogy kiszorítsák a demokratikus térből a vállaltan radikális jobboldali pártot.

Valahogy úgy közelítik a dolgot, mintha Vona azt kérné, hogy szeressék őket, értsenek egyet a politikáukkal, sőt, ha lehet tegyék magukévá programjukat és szavazzanak rájuk.
Alapvetően hibás ez a közelítés, hiszen erről nincs szó.
Vona mindössze megértette, hogy a társadalom zöme nem kér a szélsőségekből, taszítja az erőszak és szeretné újrapozicionálni a pártját, megtartva annak nemzeti radikális jellegét, jelentsen ez bármit is.
A demokraták egy dühödtebb része (szavazz a liberálisokra, vagy megmérgezzük a macskádat...) pedig legszívesebben bezárná őket egy stadionba, majd népítélet keretében kötelékrendezést tartana.
Hogy ezenközben semmivel nem különbek, mint a neonácik, az nem zavarja őket, a múlt által feljogosítva érzik magukat arra, hogy egyéni ízlésük szerint ítéletet mondjanak azokról, akik másként látják a viilgot, mint ők - ettől magyar demokraták ugyanis.



Magyarország az az ország, mely arról nevezetes, hogy errefelé a demokraták sem demokraták, itt mindenki másra akarja oktrojálni kizárólagosan helyes véleményét, az általa elfogadott jelszavak alapján.
Márpedig a demokrácia nem ezt jelenti.
Demokráciában az embereknek joguk van a saját véleményükhöz, saját világlátásukhoz, és ameddig ezzel nem okoznak sérelmet másoknak, addig bátran tarthatják magukat is demokratának, ha betartják a demokrácia játékszabályait.
Még akkor is, ha nem szeretik a cigányokat, ha irigyek a zsidókra és rettegnek a sosemlátott migránsoktól.
Feltéve persze, ha ezt magánügyükként kezelik és nem próbálnak gyűlöletet szítani senki ellen.
Demokráciában a kötelezettségek főként az államot terhelik, az állam felel azért, hogy polgárai minden tekintetben egyenlő elbírálás alá essenek, és ezt a feladatát senki nem vitathatja el, senki nem léphet a helyére, sem a hatalom birtokában, sem magára üldözöttként tekintve.
Akár tetszik a magukat demokratáknak tartóknak, akár nem, ez az ország nem egységes, soha nem volt az és jó darabig még nem is lesz - ez az ország mindig megosztott volt.
Szent István hívei és Koppány pogányy harcosai, kurucok és labancok, népiesek és urbánusok, népnemzeti érzelműek és liberálisok élnek itt együtt évszázadok óta - és ma is.
A nép egyik fele a szívével gondolkodik, a másik az agyával, és csak kevesen vannak, akik a kettőt ötvözni szeretnék.
Természetesen a gondolkodásmód befolyásolja a politikai álláspontokat is, de bármennyire is hihetetlen, mindkét tábor szereti a hazáját és azt gondolja, hogy érte áll ki, jóllehet sokszor visszaélnek jószándékával.



Akik a népet vezetik, azok közül csak a valódi államférfiak képesek felülemelkedni ezen, és azt vizsgálni, mi jó adott helyzetben nemzetnek, a népnek, az országnak.
A többiek viszont gátlástalanul kihasználják a nép befolyásolhatóságát, visszaélnek zsigeri félelmeivel,  félelmeivel az ismeretlentől, rájátszanak az emberi irigységre, visszaélnek az ismeretek hiányával.
A diktatórikus hatalom számára kényelmes állapot a megosztottság, méginkább a szétporlasztott társadalom, ezért az az érdeke, hogy megakadályozza a társadalom polarizálódását a demokrácia-diktatúra által kijelölt választóvonal mentén.
A Jobbik pedig különösen félelmetes számára, mivel a jelenlegi politikusok álláspontjától eltérően ma veszélyesebb a nemzeti zászlót lengető diktatúrára, mint a mai ellenzék.
Ha valaki szavazatokat tud elhozni a Fidesznek nevezett Orbántól, hát az éppen a Jobbik, hiszen a két párt szavazótábora nem csekély átfedést mutat.
Persze felmerül a kérdés, képes-e demokratikus párttá válni Vona csapata?

Nem zárható ez ki, mint ahogy az sem, hogy a Fidesz tovább radikalizálódik, mivel a hatalmát megtartani demokratikus eszközökkel nemigen tudja, és a demokratikus eszközökön ne a Fidesz által hozott törvényeket értsük.
A Jobbik viszont így tud leghamarabb egy demokratikus párt helyzetébe kerülni, melyhez persze rengeteget kell még változnia, de ha magát demokratának deklarálja, akkor semmiképpen nem fog a diktatúra felé indulni.
Pszichológusok a megmondhatói, ha valakinek a hasára tűzünk egy jelvényt, hát elkezd annak megfelelően viselkedni.



Természetesen meg lehet próbálni ellehetetleníteni őket a demokrata játéktéren, de megfontolandó, hogy mi hoz többet a társadalomnak, ha belökjük őket a diktatúra szekértolói közé, vagy, ha elfogadjuk őket, mint demokratikus és legitim pártot, mindaddig, míg az ellenkezőjét nem bizonyítják.
Aztán ha lebontottuk a diktatúrát, akkor lehet folytatni a politikai harcot, lehet a saját megoldásainkat kínálni a társadalomnak, de egy biztos: a Jobbik szavazótáborát soha nem lehet kizárni a társadalomból.

És talán nem is kell, hiszen ők is honfitársaink, még ha az ország helyzetének alakulásáért minket hibáztatnak, jóllehet akár belenézhetnének a tükörbe is.
Persze ez túlzó elvárás, hiszen mi sem szoktuk gyakran nézegetni magunkat a kívülálló vagy ellenfeleink szemüvegén keresztül.



Pedig néha nem ártana...


:O)))

2017. augusztus 14., hétfő

HAMUBASÜLT POGÁCSA

Kedves ismerősöm fia kint él Angliában.
Nem Londonban, mert az egy drága város, hanem a vidéki Angliában.
Két barátjával indultak útnak, szakmunkások mindhárman.
Nem voltak könnyűek az első lépések, de egymást támogatva túljutottak a kezdeti megpróbáltatásokon, és ma már nem jönnének haza, de a következő tizenötéves tervükben sincs benne ez az opció.
A srác húga még itthon van, de csak azért, mert az udvarlója észnél van és ragaszkodik az iskola befejezéséhez - szakmája lesz, eladható a világ bármely részén.
Apjuk-anyjuk nyakig ül a bajban, devizahitelesek, akiknek elárverezték a házát nyolc és fél millióért, aki megvette, az már tovább is adta tizenháromért, valószínűleg el fogják még azt adni húszmillióért is nemsokára.
Nekik még így is maradt majd harmincmillió adósság, és reményük sincs arra, hogy még egyszer építkezzenek, vagy lakást vegyenek valahol.
Egyelőre még bérletet se találnak, tele vannak gonddal, hova menjenek?
És ha valahova mennek is, ott mihez fognak kezdeni, hiszen a munkahelyük itt van, és nem kell minden faluban minősített hegesztő, meg adminisztrátor sem.

Ha kimenne Németországba, remekül élhetne, sajnos az a típus, aki hozzánőtt az anyaföldhöz, és ha máshova kellene menni lakni, talán bele is halna - van ilyen...


Ez csak egy példa, de tudok olyat is, ahol nincs semmiféle kényszer, mégis ki akar menni a fiatal már egyetemre is külföldre, és előre lehet borítékolni, hogy onnan már nemigen fog hazajönni, hiszen a pályát tökéletes nyelvtudással és a hazaihoz képest kiemelkedő fizetéssel fogja kezdeni.
Egy másik jó ismerős gyereke egy svájci kutatóintézetben kapott állást, ő itthon végzett, de ő sem akar hazajönni, hiszen a munkakörülmények, a pénz mind-mind marasztalják.
Másik ismerősöm eljárt Dániába gyümölcsöt szedni, ő ugyan hazajött, de a gyereke kintfelejtette magát, tőle aztán a magyar alma úgy jön le a fáról, ahogy akar, mióta Newton fejére esett egy, azóta tudjuk, egy se marad fenn a fán...
Cipruson nyaraltam néhány éve, sétáltunk a városban és láttuk a cégtáblátt: Körtőskalács.
Bementünk, beszélgettünk, kiderült, tőlünk két utcával odébb lakó ismerőseink gyerekei árulják a nem túl bonyolult specialitást, megélnek belőle.
A szüleik is kint vannak, ők a szakmájukban kaptak munkát, és mindahányan megélnek.
Bár
 télikabátjuk és fülessapkájuk nincs, de nem is nagyon hiányzik nekik.
Exvejem a német-svájci határon dolgozik, feleségével és nevelt lányával, ők haza-hazalátogatnak, ki tudja meddig?


Tulajdonképpen nem az a baj, hogy nem itt vállalnak munkát, a baj az, hogy elveszítjük őket - döntő többségüket örökre.
Tulajdonképpen senki nem tudja pontosan, hogy hányan és kik mentek világgá, milyen képzettséggel, és senki nem akar szembenézni azzal, hogy milyen űrt hagytak maguk után.
Olyan, mintha az ország lemondott volna róluk, a hivatalos politika pedig napi érdekei mentén még el is idegeníti őket a mai Magyarországtól, hiszen jelentősen megnehezíti a közéletben való részvételük lehetőségét.
Közben lassan már nem lehet találni egy valamirevaló szakembert sem, a megbízható szerelő Alexandriában dolgozik minden hónapból két hetet, akit meg itthon hagyott tartani a frontot, az gyakorlatilag menekül a munka, vagy a felelősség elől.
Az Iparkamara elnöke a szakképzést favorizálja a gimnáziumok helyett, de már nincs orvos a kórházakban, szakrendelőkben, a családorvosok zöme öreg, utánpótlásuk nincs, ki fog a helyükre állni?
Orvos, pedagógus, jogász nem úgy lesz az emberből, hogy elvégzi a iskolát és kész szakember - évek kellenek, mire megszerzi a kellő gyakorlatot és rutint, hogy önállóan is képes legyen elvégezni a feladatát.
A jelenlegi rendszer mindenféle hókuszpókuszokkal - életpályamodellel meg kazalnyi adminisztrációval - próbálja elfedni a problémákat, természetesen sikertelenül.


Akinek megsütötte édesanyja a hamubasült pogácsát és hozzácsomagolta a libacombhoz - már ha futotta rá, arra keserves évek várnak, de az alagút végén ott pislákol a fény.
Aki itthon marad, annak az út végén legfeljebb a következő alagút sejlik fel.
Ez a mai Magyarország nem mondható a szerencse gyermekének, azok pedig, akik az ajándékba adott euromilliókat ellopták, elherdálták, azok elárulták ezt az országot, ezt a társadalmat.
Akik viacolorba meg szökőkútba fektették azokat az összegeket, melyekből korszerű munkahelyeket, magas színvonalú oktatást, az egész országot lefedő internetes hálózatot kellett volna létrehozni, azok talán el sem hiszik, hogy ez bűn volt, és hogy ezért egyszer majd felelniük kell.
Aki pénzt adott az alföldi falu vicc-kategóriába eső kilátóira, az azonnal használhatatlanná váló kerékpárutakra, a dunaparti műugró-toronyra, mely milliárdokért épült és melynek milliárdokba került a lebontása, miközben a felhasznált - hulladékáron is százmilliókba kerülő - anyaga a kivitelező tulajdonában maradt, mind-mind felelni fog, és hálás lehet, ha ennek a nagy dínom-dánomnak nem népítélet lesz a vége.


Az ország lakóinak száma pedig folyamatosan csökken, a magukat országgyarapítónak képzelő szerencsétlenek éppen ellenkező irányba tartanak - megy össze az ország, mint gatya a mosásban.
Az ország ugyanis a földön, vízen, természeti adottságokon túl elsősorban a lakóit jelenti, akiket összefűz a közös nyelv, a közös múlt, az egymással és egymásért vállalt közösség.


Ugyan, mi maradt ezekből mára meg?




:O)))

2017. augusztus 12., szombat

AJVÉ...

Nézegetünk ki a fejünkből, vonogatjuk a vállunkat, félmosollyal biztatgatjuk egymást: majdcsak lesz valahogy, hiszen úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna.
Általában ilyen bölcsességekkel szokta magát biztatgatni a magyar, ha szembetalálkozik egy megváltoztathatatlannak vélt helyzettel, időszakkal.
De az is opció még, hogy elénekli a "Minden elmúlik egyszer!" című német katonadal 1944-ben oly népszerű magyar változatát.
Aztán a dal után nehéz időszak szokott jönni, de ennek nincs dallama, a szöveget meg már mindenki régen elfelejtette, így aztán nem is foglalkozik a lényegi kérdéssel senki, csak várja ábrándos tekintettel a gyönyörű májust...



Hát igen, valahogy majd lesz - vagy nem lesz, de ezt az opciót senki nem szokta figyelembe venni, mert minden személyes tapasztalat dacára mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy egy idióta embertársunk fajunk kiirtására játszana,
Pedig hát annyi mindent tartottak elképzelhetetlennek az emberek, és ha annyi forintom lenne, ahányan még az auschwitzi rámpán vagy a srebrenicai árokparton sem voltak képesek elképzelni az elképzelhetetlent, gazdag ember lennék.
Természetesen én is azok között vagyok, akik szeretnének ilyen végletes eseteket a fantázia birodalmába utalni, és bár láthatóak a csonthegyek, szokás szerint jön a "na jó, de velem ez nem történhet meg" effektus.

Pedig megtörténhet, sajnos.


De ne történjenek ilyen végletes dolgok, azért még ne számítsunk virágzó évekre, lesz itt gond csőstül...
Akárki is győz,  választás után a társadalmi feszültség fokozódni fog, merthogy a Fidesz ebben érdekelt.
2019-ben ugyanis jönnek az önkormányzati választások, így aztán a hisztéria tartós lesz, még akkor is, ha menet közben kitör a béke Líbiában, Szíriában, Afganisztánban, Szomáliában és ha Soros György - neadjisten - időközben megtér Ábrahám kebelére.
Van már tapasztalatunk a Fidesz kommunikációs rendszeréről, melynek két pillére a gyűlölet és a félelem.
Ha elfogynak a jelenlegi gyűlölnivalók, majd találnak helyettük újakat.
A probléma az, hogy ez nem egyszerű behelyettesítés lesz, hiszen az idő még a gyűlöletet is koptatja, emelkedik az ingerküszöb, így aztán a gyűlölet következő tárgyánál emelni kell a tétet és még láthatóbbá kell tenni a szörnyeteget.
Közelebbi ellenséget kell választani, márpedig a mai világban ki lenne közelebbi ellenség a szomszédainknál, akikkel állítólag ezer éve huzakodunk, jóllehet ez persze nem igaz, hiszen a Magyar Királyság multikulturális állam volt, ami persze rosszul hangzik azoknak, akiknek fogalmuk sincs a történelemről.

A bajok éppen akkor kezdődtek, mikor a nemzetek elkezdték keresni önmagukat, és tökéletességüket természetesen a szomszédaik viszonylatában volt legegyszerűbb megfogalmazni.
A magyarok élen jártak ebben, sajátkezűleg verve szét így a Magyar Királyságot, egyúttal a Monarchiát is, visszasüllyesztve Magyarországot egy balkánszéli törpeállami létbe.



Az összes bennünket körbevevő állam erősebb nálunk gazdaságilag, többségük katonailag is, így aztán egy komoly konfrontáció előre jósolható vereséggel jár.
Mi mégis eljárunk a szomszédba ingerelni a szomszéd nacionalistákat, akik egyébként semmivel sem okosabbak a mieinknél - ez szabad szemmel is látható, míg ki nem verik azt a szemet.
Hogy Európai Unió?
Meg, hogy a határok lebontása?
Meg a munkaerő szabad áramlása az Unión belül?
Ugyan kérem, ez csak a brüsszeliták mantrája, akik ellopják a drága magyar föld kincseit, megy ki a pénz, jön be a barátság, mint ezt már régóta tudjuk.
Ez csak nekik jó, nélkülük már régen lenyomtuk volna Dániát és Svédországot, és még csak meg sem erőszakoltak volna a migráncsok senkit, nem úgy mint a svédeknél, ahol Ulla örülhet, ha csak kardélre hányják a muszlimok, és nem lesz Ulla hulla, mint ez tudott...
Jobb esetben nem kerülünk ki az Unióból, még jobb esetben a jogainkat ott nem a Miranda-formula írja körül, de erre kevés az esély, ameddig ragaszkodunk ahhoz, hogy nálunk egy manifeszt szociopata is betölthesse a miniszterelnöki posztot.
Persze ezzel nem sokat kell törődnünk, hiszen 2020-tól változik az Unió finanszírozási rendszere, vélhetőleg nem a mi javunkra, ez pedig rossz hatással lesz az ország teljesítményére, áttételesen pedig az életszínvonalra.


Az életszínvonal változása pedig nem az emberek meggazdagodásában fog megjelenni, inkább tovább nyílik a társadalmi olló gazdagok és szegények között, ami meg lesz spékelve a középosztály szűkülésével, és akik ma még a talpaikkal is tapsolnak Orbánnak, olyan hülyén néznek majd ki a fejükből, mint a liba, aki elé kukorica helyett csapágy-golyókat szórtak - jó étvágyat hozzá.
Tovább fogja rontani a helyzetet a társadalom elöregedése, ezzel párhuzamosan a nyugdíjrendszer összeomlása, mely úgy tíz év múlva veszi kezdetét.
Az öregek a vergődő egészségügyi ellátási rendszerben már ma sem találják a helyüket, és egyre több olyan beteg fog megjelenni, akinek nem lesz jogosultsága az ellátáshoz, a falvakban megjelennek azok, akiknek nem lesz nyugdíjjogosultságuk.
A nyomor természetesen növeli a bűnözést, melyre egyre inkább jellemző lesznek az erőszakos bűncselekmények, rablások, kifosztások - az állam pedig már ma sem képes kézben tartani a közbiztonságot.
Azt pedig, hogy a TEK páncélozott járművei ott parádéznak a közterületeken, nem tartom vívmánynak, hanem a szép új világ egy nagyon szomorú látleletének.


A diktatúra időnként majd kegyet gyakorol, oda-odavet valamit a döglődő társadalomnak, mint hajdan a földesúr az agaraknak.
A bajokat tovább szaporítja a termelés automatizálásából keletkező munkaerő-felesleg, emberek tízezrei veszítik el munkájukat, a szolgáltatások, melyek felvehetnék a munkaerőt a fizetőképes kereslet hiányában vergődnek.
A társadalom reprodukciós képessége is romlik, a  munkaerő újratermelését az objektív okokon túl a valóságos munkából kiszorított köz-kényszermunkások is rontják, nem mutathatnak ugyanis követendő mintát.
Márpedig a nevelés centrumában a személyes példamutatás áll.
Gyermekeik számára az oktatás sem biztosítja a kiemelkedést, emellett a társadalom minden direkt és indirekt eszközzel azt sulykolja, hogy felesleges minden törekvés a felemelkedésre - a közmunkás gyereke maradjon közmunkás...
A magyar gyermekek közül minden ötödik külföldön jön a világra.
Ők már el fogják veszíteni gazdasági-életmódbeli kötöttségeiket az anyaországhoz, lesz belőlük magyar származású amerikai, ausztrál, kanadai, német,
A klímaváltozás is hozhat meglepetéseket, a bogyós gyümölcsöket már ma sem túlzottan jövedelmező errefelé termelni - Lengyelországból importálni jobban megéri - hol vagy jó szobi szörp?


A legnagyobb veszély mégis a társadalom állapotának romlása.
Az agresszivitás, az önzés növekedése, a szolidaritás hiánya, az az ember - modell, melyet a társadalom a felnövekvő nemzedékek elé tart nincs túl messze a csimpánz-csorda tagjainak erkölcsiségétől.
Az egyházak képtelenek betölteni feladatukat, helyette vagyongyűjtésre koncentrálnak, ahelyett, hogy hirdetett elveiknek megfelelően szolgáltatnának híveiknek.

Szaporodni fognak a szekták és hálásak lehetünk, ha csak pénzéhes, de épeszű emberek vezetik ezeket.
Szóval, a következő ötven év nem tűnik diadalmenetnek, gyermekeinkre és gyermekeink gyermekeire nem olyan országot hagyunk, melyre büszkék lehetnénk.


Természetesen míg élünk, remélünk, de ha egy társadalom beteg lesz, az nagy baj.
Egy betegségbe ugyanis bele is lehet halni.
Lesz erre gyógyszer?
Ki tudja, reménykedjünk!
Minden elmúlik egyszer...


:O)))

2017. augusztus 10., csütörtök

PÓLUSOK ÉS POFÁRAESÉSEK

Folyik a vita a semmiről, körülbelül azon a szinten, mintha arról vitatkozna az úri közönség, hogy kell-e az embernek nyolc szem a háta közepére.
Értelme nincs, realitása nincs, csak egyetlen dologra jó: időhúzásra.
Márpedig időből van ma a legkevesebb.
A harmadik pólus létrehozását a minipártokból Karácsony Gergely erőltetgeti, igaz nem valami túlzott vehemenciával, egybe akarván terelni a kispártokat, melyek között a Kétfarkú Párt olyan, mint pincsik között a dán dog.
A szocialista behemót elhatárolódik az ötlettől, ezt természetesen olyan kecsesen teszi, mint amikor az elefánt menüettet táncol a porcelánboltban.
Szép szokása szerint mindenkit sérteget, gondolván, hogy ez az erő jele.
Pedig ez csak a taktikai érzék hiányára utal, és az ember nem tudja, hogy neveletlenségből vagy az ellenzéki oldal szándékos szétverésének szándékából fakad, de talán ez lényegtelen is.


A pólus két átellenes pont egyike.
Három pólus nincs, olyasmi ez, mint az alternatíva.
A harmadik pólus koncepciója bár hülyeség, de kiérlelt: van három törpepárt, ha egymás nyakába ülnek, akkor óriás lesz belőlük és ők leszek akkor a harmadik pólus.

Ezt valószínűleg Törpokos találhatta ki, de az sem lehetetlen, hogy maga a gonosz Hókuszpók bérelte fel az elméleti szakembert e számára kedvező elképzelés propagálására.
A szocik ezt pontosan tudják, de tiltakozásuk hiteltelen, ugyanis a Birodalmi Lépegető el van telve imperialista gőggel, jóllehet a Birodalom már régen a múlté, az erő meg elfogyott.
A Szocialista Párt ma olyan, mint a hajdani szépasszony, akire ráborulhat L'Oreal összes kincse, akkor sem lesz már hamvas soha, mégis úgy kelleti magát, mintha ő lenne az összes vonzó feromon tulajdonosa.
Valahogy az Istennek se akarja észrevenni, hogy már senki nem telefonálja neki, hogy "Ne fürgyé le!" inkább fintorog a nép a sajtszagú, démon mellett...
A kispártok meg egymástól rettegnek és óvatosan nézegetik, melyikük fogai nőttek akkorára, hogy fel tudja zabálni a többit, mert a finanszírozás ugyan valószínűleg egy helyről érkezik, de nem mindegy, hogy hányfelé kell vágni a Nemzeti Együttműködési Tortácskát...


Namármost ezekből akkor lesz harmadik pólus, amikor belőlem - kifinomult mozgáskultúrájú teveként - Pliszeckaja utódja a Bolsoj Balettben.
Nekem ez a harmadik pólus is tetszik, hiszen ahhoz, hogy valami harmadik legyen, kell lennie elsőnek és másodiknak is.
Itt jelenleg annyi pólus van, hogyha a Földnek lenne annyi mágneses pólusa, a hajók és repülők úgy pörögnének, mint majom farkán a stanicli, és aki Washingtonba indult, könnyen Pekingben köthetne ki.
Így is gyanús már a helyzet, hiszen olyat már látunk, aki Brüsszelbe indult és most félúton van Moszkva felé...
De tételezzük fel, hogy az első pólus a kormányzó párt, második a szocialisták, harmadik a Karácsonyfa, de akkor mi van azokkal, akik ebből a tortaszeletelésből kimaradtak?
Itt van akkor gazdátlanul a DK és itt van a Jobbik is, melyekről a nagy pólusozás közepette előszeretettel feledkeznek meg a politika agytrösztjei - úgy vannak velük, mint a forró krumplival, inkább elejtik, de nem foglalkoznak velük.


A DK még csak-csak, hiszen Gyurcsány ekézésével jó nagyot lehet nyalintani Orbán seggén, ez pedig fontos aktus lehet a további finanszírozás tekintetében.
De a Jobbik nehéz képlet.
Jó lenne, ha nem lenne, de van, letagadhatatlanul.
Tetszik - nem tetszik, ők az évek során, miközben a demokraták el voltak foglalva egymás ekézésével és doktriner baromságok mantrázásával, felépítették magukat, kiépítették a szervezeteiket, folyamatosan karbantartották kiterjedt szavazóbázisukat, és még a sors is a kezükre játszott.
A legnagyobb magyar Orbanológus, aki felismerte a Vezér geci-jellegét szükségszerűen csak bennük találhatta meg azt a társadalmi-politikai bázist, melynek felhasználásával megszorongathatja Vityka haverja bánatos mogyoróit.
Ma a diktátoron kívül közterületi médiafelülete a Jobbiknak van, televíziója a Jobbiknak van, és lesz itt még egy-két meglepetés a választásig...


Mindenesetre a sok csóró koldus még most is előkelően fintorog, jóllehet a Jobbik kézzel-lábbal iparkodik szalonképessé tenni magát, miközben Orbán egyre radikálisabb húrok pengetésével próbálkozik, néha-néha már a fasizmus határait is átlépve.
Pedig ebben a helyzetben csak a hülye nem ismeri fel, hogy a Fidesznek nevezett Orbán ellen csak a Jobbik bevonásával lehet győzni, és Vikkancs sikítófrászt kapna, ha a demokratikus oldal behívná  egy ellene létrehozott koalícióba Vonáékat.
A pártok itt mind azon rugóznak, hogy milyen színű legyen a kórházi dolgozók köpenyének szegélye, jóllehet, ha fel akarják építeni a demokrácia csillogó és libalábon forgó palotáját, akkor először el kell takarítani az építkezés helyszínén éktelenkedő égigérő trágyadombot.
Utána lehet majd tervezni, szervezni, kivitelezni, de addig csak légvárakat lehet építeni.
Nem kell a Jobbikot szeretni és a Jobbiknak se kell komcsikat csókolgatni, mindössze egyben kell nézetazonosságra jutniuk: Magyarország érdekeit tekintve ma legkártékonyabb a Törpnapóleon, őt és rendszerét kell világgá zavarni, persze csak a büntetésük letöltése és a vagyonelkobzás után.


Pólusból az a jó, ha kettő van, akkor lehet eligazodni a legegyszerűbb embereknek is - aki látott már iránytűt, az tudja.
Diktatúra, vagy demokrácia, ez jelen esetben a vízválasztó, és aki mást mond, az hazudik és Orbán szekerét tolja.
Hogy pénzért, vagy csak a diktatúra hasznos idiótája, ez is mindegy, az ostobaság nem enyhítő körülmény...
Felesleges azzal áltatni az embereket, hogy Augiász helyi istállóját három nap alatt ki lehet takarítani, ehhez kell minimálisan egy egész ciklus, unortodox eljárások és kemény, megalkuvás nélküli fellépés.
És kell valaki, aki ezt fel meri vállalni, csak azért, mert a hazáját szereti.
Nem lehet finnyáskodni, szépelegni, a ellenfelet jól tökön kell rúgni.
Az ellenfél ugyanis minden rendelkezésére álló legális és illegális eszközzel támadni fog, hiszen a jövőjük múlik a harc kimenetelén, ők meg már felettébb hozzászoktak a jóléthez.
Vagy ők, vagy mi, de ha ők győznek, akkor még az unokáink gyermekei is isszák majd a levét.


A pártok persze a választás napjáig ugyanilyen ostobán fognak viselkedni, mint most.
Viszont a tagság kényszerítheti őket az életszerűbb viselkedésre....
Simicska mondta egyszer, hogy Magyarországon mindenkinek jogában áll hülyének lenni.
Figyelem!
Nem azt mondta, hogy kötelező!


:O))

2017. augusztus 8., kedd

MENTÁLIS KIHÍVÁSOK

Főbe lőtte magát a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa, a cselekmény oka állítólag családi tragédia volt.
Nem könnyű ezekben a dolgokban megtalálni az igazságot, hiszen lehetett az ok akár ez is, de az biztos, hogy egy normálisan működő szolgálatnál nehezen következhet be ilyen eset.
A nemzetbiztonság kényes terület, az itt dolgozók munkáját és magánéletét gondosan és pontosan figyelemmel kell kísérni, márpedig valaki ritkán lesz öngyilkos a Dunaparton hirtelen felindulásból, egy ilyen döntésnek vannak előzményei és előjelei.
Ezeket a szerencsétlen öngyilkos elöljáróinak észlelni illene, végtére is még egy ABC áruház boltvezetője is észreveszi, ha a pultosa családi problémákkal küzd.
Ilyenkor ugyanis munkája sem lesz hibátlan, a libamájat eladja disznósajt-árban, vagy fordítva, elvágja az ujját a szeletelőgéppel, kerüli a beszélgetést, összeszólalkozik a kollégáival, udvariatlanná válik a vevőkkel, türelmetlen, figyelmetlen lesz, de a változás mindenképpen szembeötlő.
A következmények itt is sérthetik az üzlet érdekeit, de a nemzetbiztonsági szolgálatok nem parízert árulnak, hanem az ország biztonságát kellene megvédeniük a kül és belföldi támadóktól - és itt ne Sorosozó meg migránsozó, politikai haszonszerzésre irányuló baromságokra gondoljunk, hanem olyan dolgokra, melyek fontos érdekeinket veszélyeztetik.

Egy országnak sokféle érdeke van, és ezek közül nálunk nem a katonai érdekek védelme a legfontosabb, hiszen katonailag jóformán értékelhetetlen a tevékenységünk, az erőnk, az eszközeink, a felkészültségünk.
Hogy sajnos, vagy hálistennek, ezen el lehet spekulálni, de ahogy belegondolok az alcsúti Napóleon mentális állapotába, talán jobb is ez így, hiszen senkinek se lenne kedve hadba vonulni Brüsszel ellen, bizonyára jobb a békesség.
De gazdasági érdekeink kétségkívül vannak, külpolitikai érdekeink is, és akkor még nem beszéltünk egy szót sem a belföldi idiótákról, akiket szintén szem előtt kell tartani, még mielőtt
felrobbantanák magukat, vagy megmerényelnék szeretett Vezérünket.
Az se lenne baj, ha nem kerülne három évbe, mire a kísérletező kedvű diákok tudásvágyát társadalmilag elfogadható mértékűre redukálnák, ehhez pedig jól működő belbiztonsági szolgálatra lenne szükség.
Persze a mai viszonyok között illúzió ezt elvárni, hiszen ha valamit, hát a titkosszolgálatokat porrá rombolták a Hód sorozat kötetein szocializálódott fideszes fiúk, akik imádtak kémesdit játszani, vélhetőleg abból kiindulva, hogy a 007-es ügynökön csak javíthat, ha
olyan bajsza van, mint a második hajdúnak Hajdú vármegyében...



Aki a nemzet biztonságával foglalkozik annak illik mentálisan is rendben lenni, ezt az állapotot folyamatosan ellenőrizni illenék, és a legapróbb jeleket sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.
Nincs helye a nagyvonalúságnak, akinek problémái vannak, az kiszámíthatatlanná, befolyásolhatóvá és megkörnyékezhetővé válik, de az is lehet, hogy például a kábítószerrel, vagy az itallal csak oldja szorongását, melyet tevékenysége szabályainak bűnös vagy gondatlan megszegése miatt érez.
Ördögi kör ez, aki mentálisan sebzett, az egyre sebezhetőbbé válik, erre pedig ha rájön, minden ellenséges szolgálat kihasználja.
A szolgálatok nemzetközi szinten is együttműködnek, az együttműködésnek pedig komoly gátja, ha a partnerek úgy ítélik meg, hogy a munka alacsony színvonalú, a személyi állomány pedig könnyen megközelíthető.
Kellene erre figyelni.




De kellene figyelni politikusainkra is, mert ugyan szép dolog KGBéla ellen hadakozni, de az sokkal komolyabb baj, ha az országot vezető politikusok küzdenek mentális problémákkal, vagy válnak zsarolhatóvá, kézbentarthatóvá.
Ezért is csodálkozom, hogy a politikai élvonal - annak dacára, hogy sokan és sokféleképpen felhívták már a problémára a figyelmet - a mai napig nem kezdeményezett olyan jogszabályt, mely legalább egy autóbusz-vezetőtől elvárható mentális állapot meglétét vizsgálná a stallumok betöltése előtt.
Nem elég elpoénkodni azon, hogy nem zavarják-e szeretett Vezérünket a ruhájára varrt szíjak és szalagok szabadsága zavartalan eltöltésében a grazi wellness-szanatóriumban, tenni is kellene valamit annak érdekében, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a társadalom autóbuszát tízmillió emberrel a háta mögött  nem egy mentális kihívásokkal küzdő sofőr vezeti.



El kellene gondolkodni ezen...



:O)))

2017. augusztus 6., vasárnap

PÁRTALAPÍTÁS

Az én pártom neve Nyugalom, esetleg Nyugalom és Békesség lenne.
Ha pártot alapítanék, akkor annak egyetlen oka lenne, nevezetesen az, hogy a meglevő kínálatban lassan nem lehet egyet sem találni, mely megfelelne az ízlésemnek, ilyen-olyan okoknál fogva.
Természetesen az egyik párt jobban, a másik kevésbé ellenszenves, de az kétségkívül közös bennük, hogy jobban el vannak foglalva egymással, mint a társadalommal.
Az én pártom nem lenne ideológiai párt, és engem nem érdekelne az sem, ha valaki más pártban is találna szeretnivaló dolgokat.
Az én választóm lehetne mindenki, aki hisz Magyarországban, hisz a demokráciában, és aki az embereket egyénenként, egyenként ítéli meg, tisztességük és a többi emberhez való viszonyuk alapján.
Az én pártomban nem lenne követelmény az ideológiai harc, nálam nem lenne enyhítő körülmény Farkas Flóriánnak, hogy cigány, Tasnádi Péternek, hogy zsidó, és Budaházinak sem, hogy ősei Tyirityán vagy Semjén Zsolt hátán  nyargaltak be a Kárpát-medencébe, csak az lenne a követelmény, hogy cselekedeteik ne álljanak ellentétben a Büntető Törvénykönyvvel.
Viszont az a rendőr, aki a cigány embert azért vegzálja, mert cigány, másnap már civil lenne, aki a zsidó embert származása miatt támadja, az nem védekezhetne a bíróság előtt azzal, hogy tette belefér az egyéni vélemény-nyilvánítás kategóriájába, és nem uszíthatna a menekültek törvényben szabályozott befogadása ellen se senki, büntetőjogi következmények nélkül.
Ehhez persze pontosan definiálni kellene, hogy ki a menekült, ki számít bevándorlónak, kit mi illet meg, illetve kinek milyen kötelezettségei vannak ebből kifolyólag, milyen idegenrendészeti eljárások alkalmazásával.
Azért a BTK-t is át kellene nézni, és egységessé kellene tenni a jogalkalmazást, pontosan körülírva az egyes cselekményeknél a jogalkotói szándékot, megakadályozva a jog csűrés-csavarását és egyéni értelmezgetését az igazságszolgáltatás szereplői számára.
Az én pártom kiállna az Európai Unió mellett, és azt támogatná, hogy az ország olyan tagja legyen egy európai államszövetségnek, mint például Texas az Egyesült Államoknak.
Az első intézkedések között lenne az Euro bevezetésének előkészítése, beleértve ennek szociális előkészítését is.

Az én pártom azonnal reformálná az egészségügyet.
Nem az érdekelné, hogy aki ellátja a beteget, az állami vagy magánorvos, kórház vagy rendelőintézet, a finanszírozás szektorsemleges lenne.
Azonnal visszaállíttatnám a biztosítási alapú ellátást, a biztosítás épp úgy kötelező lenne, mint az ellátás állampolgári jogon.
Ehhez természetesen mindenki után biztosítási díjat kellene fizetni, beleértve a nyugdíjasokat is, akiknek ehhez a díj összegével fel kell emelni a nyugdíjukat, a későbbiekben pedig a nyugdíjmegállapítás már ennek alapján történne.
Az intézmény vagy az orvos a betegség alapján kapná a díját, ehhez első lépésként meghatároztatnám a betegek vizsgálatának és ellátásának esetenkénti konkrét díját, beleértve a műtéteket, a műszeres vizsgálatokat is, a beteg részére számla alapján térítene az állam által tulajdonolt egészségbiztosító, míg a többletszolgáltatásokért a beteg vagy fizetne, vagy magánbiztosító finanszírozná ezt, a beteggel kötött szerződés alapján.
Azonnal megszüntetném a társadalombiztosításban a szabad orvosválasztást, a beteget a biztosító orvosa látná el szakmája szabályai és néhány év múlva már a kötelező protokollok szerint.
Ha valaki magánorvoshoz ragaszkodna, a többletköltségeket fizesse meg.
Természetesen az alapdíj neki is járna, de annak vége lenne, hogy a magánorvos beviszi a kórházba a betegét és államköltségen magánrendel meg barkácsol.
Minden orvosnak el kellene döntenie, hogy magánpraxist vagy biztosítási praxist folytat, merthogy nekem semmi kedvem sincs adóimon keresztül fizetnem Mészáros Lőrinc gyerekeinek urizálását.
A kórházakat szegény néhai Molnár Lajos elvei alapján szervezném át - ő volt az utolsó, és talán az első is, aki az egészségügyet nem az orvosok, hanem a betegek érdekeinek megfelelően akarta átszervezni.
A mentőállomásokat a kórházakban helyezném el, a betegszállítást pedig elvenném a mentőszolgálattól, a taxit nem kell, hogy professzor vezesse.
A beteg „gazdája” pedig háziorvosa lenne, a biztosító csak azt az ellátást térítené, melyet ő rendel el, őt pedig anyagilag tenném érdekeltté a gazdaságos tevékenységben, például nem engedne drága de szükségtelen eljárásokat "megrendelni", náthára MRI-t például...
Népszerű ugyan nem lennék, de néhány év múlva rend és magas szintű ellátás lehetne, jólfizetett orvosokkal.
Aki csal, attól végleg el kell venni a praxist azonnal, és a csalással megszerzett összeg százszorosát kell fizettetni bírságként, alkalmazni Magyarországon pedig csak beosztott orvosként lehetne.
Azonnal visszaadnám a fogászati ellátásban a támogatást a fogpótlásokhoz, teljességgel elviselhetetlen ugyanis a lakosság állapota, ez nem csak egészségügyileg, de esztétikailag is szörnyű, az ország szégyene.


Az oktatás lenne a másik terület, melyhez azonnal hozzá kellene nyúlni – első lépésben azonos szintre kellene hozni az oktatás finanszírozását, szintén szektorsemlegesen.
Nem elvenni, adni.
Vissza kell adni az önkormányzatoknak az iskolákat - a vízfejeket és a hatalmi centrumokat fel kell számolni, Klebelsberg érdemei elismerése mellett az intézményfenntartó központokat fel kell számolni, és oda kell vinni a fenntartással és üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat, ahol a munka folyik.
Mint ahogy a személyi kérdéseket is helyben kellene eldönteni, a tantestületek javaslattevő és vétójoga mellett.
A szegregáció minden formáját fel kell számolni, ha kell iskolabuszoztatással is, az alapítványi iskolákban pedig a tanulók számának arányában helyeket kell fenntartani hátrányos helyzetű gyerekeknek.
A pedagógusokat motiválni kell az ilyen helyzetben levő gyerekek felzárkóztatására.

Minden osztályfőnököt, aki egy nehéz helyzetben levő gyereket eljuttat a nyolcadik osztály befejezéséig, jutalmazni kell, aki eljuttatja az érettségiig, szintén, és akinek felvették ilyen tanítványát valamilyen felsőoktatási intézménybe, azt a pedagógust – az általános iskolait is – mégegyszer jutalmazni kell, dupla jutalommal.
Ugyancsak jutalmaznám ilyen esetekben a szülőket is, ugyanolyan összegekkel.
Az iskolákat el kell látni szélessávú internettel, kivétel nélkül mindet, a tanulókat pedig internetelérésre alkalmas netbookokkal, tabletekkel, a használat mindenféle korlátozása nélkül.
A gépeket a gyerekektől ellopó felnőtteket a gyermekek veszélyeztetésére vonatkozó szabályok szerint büntetném.
Az általános iskolai tananyagot azonnal a felére csökkenteném, viszont kiemelten oktatnám az írást, olvasást, a számtani alapműveleteket, a szövegértést, tanítanám az alapvető pénzügyi ismereteket, az alapvető egészségügyi ismereteket, hatodiktól a higiéniai és szexuális ismereteket, a fogamzásgátlást.
Tanítanám az alapszintű állampolgári ismereteket, a demokráciát, a pártok szerepét és az egyén szerepét a demokráciában, és gyakoroltatnám is az iskolai életben.
Az iskolai sport terén nagy fontosságot tulajdonítanék annak, hogy minden diák vegyen részt valamilyen sporttevékenységben, hajlamai szerint, az iskolák pedig versengjenek egymással.
Stadionok helyett legyen minden iskolában sportpálya és tornaterem, öltözővel, zuhannyal, ennek használatát a testnevelők követeljék meg edzések után – a testnevelés súlypontja essen a szabadidőre.
A testnevelőket vagy segítőiket ezért természetesen díjazni kell.
Az önkormányzatok a szakmai munkába nem szólhatnának bele, viszont a minisztérium tanfelügyelői a konkrétan meghatározott követelmények teljesítését ellenőrizni lennének kötelesek.
Minden tanév végén minden tantárgyból központilag meghatározott záródolgozatot kellene készíttetni, ellenőrzött formában, ez nem csak a diákot minősítené.
Természetesen rengeteg kérdés merülhet fel, például a világnézeti tárgyak oktatása tekintetében, de az alapelv itt is az kell, legyen, hogy a tanítási időben az államilag meghatározott tananyagot kell oktatni, a vallási ismereteket pedig a tanórákon kívüli időszakban.
Középiskolákban viszont oktatni kell az öt világvallást, érték és előítélet nélkül.
Az oktatásra fordított összegeket jelentősen meg kell emelni, az oktatókat – nevelőket tisztességesen meg kell fizetni, az adminisztrációt pedig a szükségesen elégséges szintre kell csökkenteni, adatszolgáltatásra pedig csak a KSH kötelezhesse az iskolákat.


A pártok és egyházak állami finanszírozását be kell szüntetni, tartsa el ezeket a tagság és a hívők, az épületek felújítását az állam csak abban az esetben támogassa, ha tulajdonosa annak,  vagy tulajdonrésze van benne – annak arányában.
Azonnal meg kell szüntetni a gyermeknevelés adórendszeren keresztül történő támogatását, viszont ezzel együtt jelentős mértékben – akár többszörösére is kell emelni a családi pótlékot, mely csak meghatározott jövedelemszintig kerülne folyósításra.
Lecsökkenteném és egyszerűsíteném az ÁFA- fizetési kötelezettséget, akár egységesen öt százalékra is, viszont az ezt elcsalókat földönfutóvá tenném.
Megszűnne a TAO, a sportegyesületeket is tartsák el a drukkerek adózott jövedelmükből, támogatni az iskolai és tömegsportot kell, meg az egészségügyileg hátrányos helyzetben levő sportolókat - de senkit sem az adórendszeren keresztül.
Az élsport professzionális, el kell tartania saját magát, ha nem, akkor nem kell folytatni.
Mégis nevetséges, hogy a magyar labdarúgás például a belezúdított pénz ellenében nem tud semmit felmutatni.
Nem Hosszú Katinkát kell kitömni pénzzel, úszni a liba is tud, méghozzá ingyen,  hanem tanuszodákat kell építeni, a kis falvak gyerekeinek úszó-tanfolyamokat szervezni, a gyerekeket versenyekre kell utaztatni, felszereléssel kell ellátni minden általuk űzött sportágban.
A hátrányos helyzetű gyerekeknek az általános iskola befejezése után értelmes képzést kell szervezni, lehet ez gépkocsivezető, gépkezelő, buszvezető, segédápolónő, óvodai- bölcsődei dada, idősgondozó, virágtermesztő, kertgondozó, stb.
Akik nem végzik el a nyolcadik osztályt, azok számára tizenöt éves koruktól speciális tanrendet kell kidolgozni, életvezetési ismereteket kell oktatni, a hétköznapi életre kell őket felkészíteni, például a háztartásvezetés oktatásával, vagy a fiúknak a munkaerőpiacon eladható képzettséget biztosító tanfolyamokkal.

Az államszervezet átalakítása során visszaállítanám a szakági minisztériumokat, az ezzel járó személyi felelősséggel.
A köztársasági elnököt közvetlenül választatnám, a legfőbb ügyészt a kormány alá rendelném, az országgyűlésben a bizottságok előtt történő megjelenést és a válaszadást – igazmondási kötelezettséggel - kötelezővé tenném, a bíróságokra vonatkozó szabályok szerint.
A választások előtt valamennyi induló szervezetnek időt adnék a köztelevízióban programja ismertetésére, visszaállítanám a kétfordulós választási rendszert és kötelezővé tenném a két forduló között a televíziós vitát a kormányfő-aspiránsok között.
Az Alkotmánybíróságot azonnal megszüntetném, az ezerszer módosított „sztálinista” Alkotmányt átmenetileg visszaállítanám, egyúttal összehívnám az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, az összehívástól számított egy év múlva.
A fegyveres erők és testületek vezetését a parlamenti ciklusokhoz kötném, csakúgy, mint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek kinevezését is, és megszüntetném a pártkötődéseket, ezek ugyanis szakmák.

Millió feladat lenne még, de persze én is fiatal és agilis lennék…
Mindenesetre a szlogen: "Szavazz a Nyugalomra!" - biztosan hozna a konyhára, gondolom…

:O)))