Mint ez már lenni szokott, választások előtt a hülyeség tengerében lubickolhatunk boldogan.
A kormányzó párt cukiság-kampányt folytat és olyan dicsőségekkel kampányol, mint a jövő évi nyugdíjemelés, mondván: Januárban ismét emelkednek a nyugdíjak!
Emelkednek hát, a törvénynek megfelelően, és ha szerencsénk van, akkor annál nem sokkal kisebb mértékben, mint idén januárban, amikor csak a rohamnyuggerek határozott mozgolódására, a járókeretek és rollátorok gyülekezésére felfigyelve hozta a valósághoz közelebb a kormány a nyugdíjemelés mértékét, arra természetesen gondosan figyelve, hogy az év vége felé - választási év kövekezik, ugye - maradjon még egy kis érzékelhető kiosztanivaló.
A kormány arra épít, hogy a nyugger olyan, mint az aranyhal, elfelejti, hogy mi jár neki, hozzácsapja a választási alamizsnát az év végi korrekcióhoz, majd bejelenti, hogy januárban is lesz nyugdíjemelés, merthogy ez a kormány lépten-nyomon emeli a nyugdíjakat.
Hát nem, nyugdíjemelés egyszer van egy évben, év végén azt adják oda, amit nem adtak januárban, és amit az állam egész évben használt.
Ennek kamatköltségét zsebreteszik, majd kiosztják alamizsnálkodás, meg Erzsébet utalvány keretében, mely utóbbin megint csak kaszálnak egy kicsit, így nyomva le az okos lányt, aki adott is meg nem is, hozott is meg nem is Mátyás királynak, a tetejébe még gyönyörű dudái is voltak.
Ögyes, mondta Kohn, mikor az automata elnyelte a harmadik egydollárosát is...
Mindenesetre a trükk bejön, könnybelábadt szemű nyugdíjasok tervezik be a jövő évre az ünnepi libakabát-vásárlást a szokásos csirkefarhát helyett, áldják a tolvajt, aki visszaadja azt, amit ellopott.
Áldják, mint Julcsa néni Jóskát a bálban, aki miután megpocsékolta féllábú lányát, visszavitte hozzá, és nem hagyta a fának támasztva, mint a többiek...
Ebben az a kisebb baj, hogy Orbán lop, ezt már megszoktuk, nála már rutin-számba megy a dolog, ami ennél sokkal jobban fáj, az az alattvalói mentalitás, mely ezt az egész országot jellemzi és amely Pocak-királyt hatalomban tartja.
Boldogabb országokban a polgárnak van tartása, nálunk meg devizahitel-tartozása van, melyet fizethet élete végéig.
Igaz, van neki MOL-részvénye is a Magyar Állam nevén, csak annak az osztaléka nem nála csapódik le, hanem valamelyik fidesz-közeli oligarcha zsebét duzzasztja egy stadionépítés nyereségeként.
A fent említett boldogabb régiókban ha a polgár zsebében kotorászna a kormány, az a következő választáson már nem lenne kormány, az biztos.
Nálunk meg hálás a nép, mint hajdan az orosz nép Sztálinnak, aki visszarúgta a gyerekeknek a labdát, jóllehet ki is végeztethette volna őket.
Mindig elképedek, mikor kívülnézetből egészen normálisnak tűnő emberek képtelenek észrevenni, hogy mit művelnek velük "ezek", viszont ezer - többnyire hamis - érvet hoznak fel a vélt eredmények mellett, miközben a valóság köszönőviszonyban sincs az álmaikkal.
Azt mondják, hogy az ország minden mutatója javult, például csökkent az államadósság, miközben csak átstrukturálódott, a deviza adósság csökkent, míg a forint-adósság nőtt, miként az együttes érték is.
Mutogatnak a GDP-arányos adósságra is, ami azért is vicces, mert közben elfelejtenek arra a félmillió emberre mutogatni, akik elhagyták az országot, de hazautalt pénzükkel a GDP-t éppen annyival növelték, amennyivel a kormány dicsekszik.
Ha ezzel korrigáljuk a teljesítményt, akkor kiderül, hogy a gazdaság egy tapodtat sem lépett előre, és akkor még a német autógyárakról nem is beszéltünk.
Mindenesetre a GDP azért jó mutató, mert szinte senki nem érti, hogy ebben benne van a feketemunka is, meg benne vannak a stadionok is, melyekkel az isten se tudja, mit kezd majd egy normális kormány.
A sport ugyan fontos, és ha ezek helyett az iskolai sportot fejlesztették volna, szavunk se lehetne, de sajnos ez nem így megy, itt léteznek százmilliókért felépített létesítmények gazda nélkül - majd fizethetjük együtt a fenntartásukat.
Közben a várólisták nőnek, egészen addig, mígcsak a krmány nem változtat a nyilvántartás szabályain, mondjuk meghatározva azt, hogy aki nem tud féllábon állva várakozni, azokat nem kell nyilvántartani, vagy valami hasonlót.
És Sorosoznak vadul, meg Gyurcsányoznak már megint, a múltat emlegetik, jóllehet a múlt egy szép szelete az övék - de azt nem emlegetik, mert arra nem is lehetnek túl büszkék...
Lesz itt még cirkusz, de ezek a rómaiak panem & circenses módszeréből csak a circensest jegyezték meg, kenyeret nemigen tudnak adni a népnek.
Megállt a migráció is, de elindultak a belső migránsok a keleti végekről a nyugatiakra, lehet, ez lesz a következő feszültségforrás, mert feszültség az mindig kell.
Lesz benne részünk még a választásokig...
:O)))
41 megjegyzés:
Aljas kicsinyességükre jellemző, amit gondolom nem sok nyugdíjas fog számszerűsíteni. Nem hagynak ki egyetlen fillért sem a lopásból. Elkövették ugyanis azt az átlátszó húzást, hogy nem a decemberi 0.8%-kal megemelt nyugdíjra adják a mindenki részére járó 3% emelést januárban, hanem a decemberi alapnyugdíjra, (mely nem a 0.8%.kal megemelt jogos járandóság) emelik 3.8%-kal nagykegyesen a 2017 előtt nyugdíjba mentek nyugdíát. Ez 100 ezer Ft-os nyugdíj esetén, mondhatnám majdnem jelentéktelen, 24 Ft. De vanak sokkal magasabb nyugdíjak is és a 2700000 nyugdíjasra vetítve nem kevés. Nekik egy kis zsebpénz, de jellemző a minden lopási lehetőséget gondosan kimunkáló és ki nem hagyó néphülyítő aljasságukra. No meg mennyivel jobban mutat az a 3.8%?!! Szemét, pitiáner csaló banda!
PuPu! Annyira világos amit írtál! Én is mindig megdöbbenek,amikor normálisnak gondolt emberek
hagyják magukat elszédíteni és áldják a köpcöst.De őket sajnos meggyőzni sem lehet,legalább is nekem egyszer sem sikerült. Ez elkeserítő!
A megkapott novemberi szelvényen az eredeti alapnyugdíj volt, plusz a a visszamenőleges tíz havi kiegészítés, illetve a prémium összeg.
Egy havi emelést már le is nyeltek, mert a novemberre eső emelést nem adták meg. Ezek után nem tudom, hogy decemberre meg kapjuk, vagy sem az emelést.
Azt hiszik, hogy mivel a végösszeg a szokottnál magasabb volt, akkor nem vesszük észre? Képtelenek vagyunk a legkisebb rosszat választani. Nekünk mindig a legnagyobb pofon kell. A magunk kárunkon képtelenek vagyunk tanulni, és mindig mást hibáztatunk, a saját hülyeségeink miatt is.
Alapigazság: "Kell a jó,nem. Kell a rossz, kell hát ezerrel."
DACZU
Nagy igazságod vagyon! Hogy is mondta/idézte Moldova...: Ilyen helyre ilyen kell, Különb helyre különb kell. Ez van minálunk, csak azt nem tudom mi lesz ha mindenki aki gondolkodni képes, fogja magát és jobb hiján, más választása nem lévén, elmegy. Nem Keletre!
Hovatovább, a Kárpát Medence a magyarok számára lakhatatlanná lesz s az ezer év előtti honfoglalás után jön majd a honelhagyás... Voltunk itt, egy darabig még jó is volt, de láthatóan gyökeret verni nem tudtunk...
Más! Mondod: "...Boldogabb országokban a polgárnak van tartása, nálunk meg devizahitel-tartozása van, melyet fizethet élete végéig..."
Való igaz hogy az élete végéig fizeti, de a nem kevés maradékot, fiai-lányai, de akár az unokái is fizetni lesznek kötelesek.
Amit végképp nem értek...: Ha már a felvett mondjuk 10 milla kölcsönböl visszafizetett vagy hatot, de kósalali-rogántóni féle 2010.-es agymenés, mega fidesz-bankok paktum, nem kevéssé a matolcsi féle, az MNB-nek iszonyatos és ellopható, közpénz jellegét elvesztő "hasznot" hozó forintositás jóvoltávól még mindig tartozik akár 15-20 millával.
A házát amire a kölcsönt felvette - már a bank el is árvereztette. Ugyan milyen morális alapon követelnek még további pénzt a szerencsétlenen?
A ház/lakás mint az ügylet tárgya elúszott, megszünt létezni! Hogy annak értékesitéséből befolyt osszeg nem fedezi a mesteségesen és galádul felduzzasztott hitelt, az miért ne legyen, és legyen! a bankok kockázata !!
Tényleg! A devizahitel-válságot nem Soros idézte elő Gyurcsány keze-által, aki valójában Soros balkézről való fiacskája? ...habonyárpi, nagyon kevés vagy...
Ez egy jó kis elemzés a homo orbanicusról:
http://nepszava.hu/cikk/1146395-lengyel-laszlo-utolso-kor
kekec
Köszönöm a linket. Kitűnő írás!
(Mondom ezt úgy, hogy nem a szívem csücske Lengyel László)
Egy aljas csalás a 3,8%-os nyugdíjemelés 2018-ra,mert a 0,8 %-os kiegészítést nem számolják hozzá az idei nyugdíjhoz.Az 1,6%-al emelt nyugdíjat emelik 3,8%-al,tehát valójában 3% emelést kapunk.Ők bizonyára azt fogják hangoztatni,hogy 2017-ben kaptunk 2,4%.ot,2018-ban pedig 3,8%-ot.
Névtelen 10:45
A kiegészítés 12 havi volt, nemcsak novemberben, hanem decemberben is a kiegészítés nélküli nyugdíjadat kapod. Ilyen értelemben nem nyelték le az kiegészítést, hanem a 12 havi 0.8%-ot egyszerre fizették ki. Ez már a pofátlanság előszele volt. Máskor novemberben megkaptuk az előző 10 havi kiegészítést és az utolsó két hónapban pedig az emelt nyugdíjat. Így ez lett a januári emelés alapja. Most ezzel a csellel azt érték el, hogy az kiegészítés 0.8 százalékára nem kapod meg az 3%-os emelést. Így az alapra megkapod a 3%-ot, plusz csak az alapra az előző évi 0.8%-ot. Így lesz az emelés 3.8%. Kissé bonyolultan hangzik, de rém egyszerűen megint meglopták a nyugdíjasokat.
A kitünő írásból mintha az tünne ki,hogy csak az egyszerü nyuggerek istenítenék a Köpcöst.
Hát nem !
Számos diplomás,magasan kvalifikált embert van balszerncsém ismerni,akik fenntartás nélkül hódolnak neki és nincs olyan észérv,ami akárcsak egy jottányit is eltántorítanák őket.
Ezért fog élete végéig uralkodni az ország felett,lehet,hogy idővel valódi királyként.
A palota már meglesz hozzá.
Kedves kekec!
Lengyel L. írásában azért vannak jócskán kapitális marhaságok. Pl. ezek:
"Nincs ideológia, nincsenek elvek, csak érdekek, hasznok és hátrányok vannak. Nincs közösségi szolidaritás és együttműködés"
Ezt ui. a Kádár-rendszerről írja, holott ez tökéletesen illik napjainkra szerintem. A Kádár korszakban volt ideológia, voltak elvek (nagyon is voltak), és leginkább volt közösségi szolidaritás, együttműködés. A rendszerváltás után pont ezeket kezdték rombolni, majd 2010 után végleg eltüntetni.
Az írás egyetlen érdeme, hogy - legalábbis részben - szakít azzal a buta mantrával, amely - főleg liberális oldalon - elterjedt, és amelyik jelenkori állapotainkat a kádári időszakhoz hasonlítja. Lengyel legalább elindult a helyes úton, de a berögződött sztereotípiáitól ő sem tudott még teljesen megszabadulni.
Hoppá! A kunhalmi lesz az MSZP kampányfőnök, kongresszus nem lesz, válasz nincs a partnereknek a tárgyalás folytatásáról.
Szerintem nem is akarnak megegyezni.Most azon törik a tolluk, hogyan lehet a Gyurcsányra verni a választási veszteséget. Fidesz bérencek.
Kedves véleményt nyilvánítók !
Simicska Lajos azt üzente, amivel magam is egyetértek, a szélütött ámokfutó, tolvaj gazembert csak 2018-n lehet utoljára békés eszközökkel, a halál nemi szervére elzavarni.
1970
Nem azt írtam, hogy egyetértek, hanem, hogy jó elemzés az orbanicusról. A kadaricussal kapcsolatosan meg nem írhat másként egy akkori ellenzéki. Mert akkor hol maradna a mea culpa?
DE főleg az utolsó mondatok miatt linkeltem: miszerint a postás alatt talált asszonykának a szövegét lehet az orbanicusra ráhúzni:
"Drágám te most nekem hiszel, vagy a szemednek?"
Nem tudom, szoktátok-e nézni a Hír tévében a Célpont-ot.
A tegnap esti adásban elképesztő történetet mutattak be arról, hogy az idős ukrán kettős állampolgárok csőstül bejelentkeznek a határhoz közeli kistelepülésekre - pl. egy 50 nm-es házba 100-an!!! - kamu papírokkal, hogy Ukrajnában micsoda vezető pozíciókból és fizetéssel mentek nyugdíjba, és annak alapján egy 50 évvel ezelőtti, még a Szovjetunió és Magyarország között megkötött megállapodás alapján itt Magyarország fizeti nekik az akár havi 300 ezer Ft-os nyugdíjat! Amit aztán Ukrajnában költenek el, mert ott jobban megéri! Miközben akik egész életükben itt éltek és dolgoztak, 60-70 ezer Ft-os nyugdíjból élnek!
Ja, és persze nem csak a pénzt felvenni, de szavazni is átjönnek! Nagyon egyszerű: amit a polgármester mond nekik, oda teszik az X-et.
Semjén meg bepárásodott szemmel jelentette be, hogy már 1 millió kettős állampolgár van!
Mi meg csak nézünk...
Gondolom, a tegnapi adás ismétlésére kerül sor szombat 19.30-kot és hétfő 15.30-kor!
Kedves hello! Sajnos láttuk. Elég szégyen, hogy egy TV műsorból kell tudomást venni ilyen történésekről, és nem az ellenzéktől. Ha a jelenlegi országvezetők lennének ellenzékben, ettől, és az ehhez hasonlóktól zengene nap mint nap minden médiafelület, TV-től az újságokig, és még amit csak el tudsz képzelni. A mostani ellenzék BÉNA KACSA módjára működik. Egyre inkább az az érzésem, hogy a választók 2018-ban piszokul meg fogják őket büntetni. Még olyan áron is, hogy inkább szavaznak a jobbikra, mintsem ilyen önző, bármiféle kompromisszumra képtelen, nem a választók érdekeit szem előtt tartó, hanem csak a saját boldogulásukat kereső ellenzéki társaságra. Szerintem váltás mindenképpen lesz, csak nem a kedves civakodó ellenzéki pártok elképzelésének megfelelően. A fiatalok is mehetnek a sunyiba a tündéri elképzeléseikkel, hogy most építik fel magukat későbbre. Csak éppen arra nem gondolnak, hogy a mostani idősebb generációnak ez sovány vigasz, nekik most van szükség életminőségük javulására, nem akkor, amikor majd a Momentumos fiatalemberek szíveskednek ezt a programjukba bevenni. Most ugyanis minden erőlködésük dacára hogy ezt elfedjék, nem váltásra törekszenek. De számítsanak rá, hogy látja ezt a választók sokasága. Lehetséges hogy náluk is lesz némi pofára esés. Tartom a választókat elég bölcsnek ahhoz, hogy tudassák az olyan politikusokkal a véleményüket, akik őket semmibe veszik. Nem tudom mikor veszi észre a társaság hogy MOST KELLENE GYŐZNI DE NAGYON !!!! Rengeteg jó szakember van, akik segíthetnének levezényelni ezt a folyamatot, már rég meg kellett volna őket találni és ezerrel dolgozni. Az előző választás másnapjától igazán volt idejük hogy felkészüljenek a mostani választásra. Nem tudhatom mi zajlik a háttérben, de sajnos már nem merek bízni senkiben. Úgy gondolom, hogy amit a TV műsorokban látni róluk, az mutatja a valóságot. Szégyen. Véleményem szerint óriási változás várható, és a pártoknak lesznek meglepetések!!! Attól tartok nekünk is. Pedig nem kellene hogy így legyen.
Kedves kekec!
"A kadaricussal kapcsolatosan meg nem írhat másként egy akkori ellenzéki. Mert akkor hol maradna a mea culpa?"
Na, erről van szó! Azt most hagyjuk, hogy ő is - gondolom - belülről bomlasztotta a pártot (amíg ki nem zárták, mondjuk a négy egykori kizárt közül ő volt ez egyetlen említésre méltó, értelmes figura). De miért ne írhatna másként? Nem mondhatja ki a valóságot, mert akkor... mi is történik? Fejére omlik 27-28 év összes kamuja, hazugsága? Esetleg - ahogy írod - kellene egy mea culpa?
Azt hiszem itt lenne az ideje! 28 év után nevetséges a múltra mutogatni, és - fodorgábori módon - ugyanazokat a rendszerváltáskori paneleket mantraként ismételgetni. Ezek az üres és buta párhuzamok csak arról árulkodnak, hogy "neves" társadalomtudósainknak és értelmiségi elitünknek halvány lila gőze sincs arról, mi folyik jelenleg az országban, miért pusztul az ország - gyakorlatilag minden tekintetben. És - szerintem - a Kádár korszakról sem tudnak valójában semmit. Így más nem marad, mint a betanult sztereotípiáik ismételgetése, unos-untalan. (Tisztelet a kevés kivételnek, pl.: Ferge Zsuzsa).
Kedves bubu!
Bevallom, fogalmam sincs, miben reménykedjek.
Csak azt tudom, hogy a lelkiismeretemre és a józan eszemre fogok hallgatni. Ahogy mindig, mindenben, egész életemben.
Azaz természetesen se a mostaniakra, se a Jobbikra, se a magukat a mind az 1-2 %-ukkal leendő megváltóként mellüket döngetőkre NEM fogok szavazni.
Hogy addigra kik mit izzadnak ki magukból, egyelőre előttem totálisan a sötét ló kategóriája.
De hogy az MSZP még mindig ott tart agyilag - vagyis abban a sajátos állapotú matériában, ami a koponyájukban agy gyanánt található -, hogy ők fújhatják a passzátszelet, az végképp elképeszt.
Szóval részemről csak kételyekkel vagyok telistele a végkifejletet és annak eredményét, azaz a folytatást illetően.
Napok óta nem hallgatok rádiót sem (tévét régebb óta egyáltalán, semmit).
Amíg hallgattam, minden nap elmondták: Nincs megállapodás., Még mindig nincs megállapodás. Bár szeretnénk, és ez lenne logikus, de még mindig nincs megállapodás. Talán holnap lesz, mert ma sincs megállapodás.
Aztán lezártam a rádiót, mert halál unalmas ez az örökös nyaf-nyaf.
A verem magam, hisztizek, toporzékolok, hogy van-e, miért nincs, hogy képzelik, így akarom - ez nem visz előre. Hátra annál inkább.
Lelohasztja a maradék lendületet (mint ... most írnom kellene valami jó kis szexis hasonlatot, de ebben Pupu jobb :), a maradék kedv is elpárolog, s a végén ez a nyafogás oda fut ki, mint nyuszika esete a medve fűnyírójával - olvashattuk.
Nem lehetne várni még egy kicsit, ha már eddig elketyegtünk - nem lehetne abbahagyni Molnárék minden érzékenyebb alkatrészének satuba szorítását nap, mint nap? Nem kellene befejezni ezt az örökös polemizálást lépéskényszerbe kergetve a gyengébb idegzetű ellenzékieket, akiket aztán az "összevisszabeszélnek" megállapítással megint berugdalunk a sarokba?
Naponta hallom, hogy impotens banda, nem jók semmire. Aztán azt, hogy mégis csak ez van nekünk, na, jól kinézünk ezekkel!
Majd hallom, amint a Fidesz nagy mellel közli, hogy ők a nyerők. Aztán másnap Simicska (egy gondolat!) a Jobbik fog nyerni, mert ők a csúcs.
Végül újra felhangzik az ostorcsapkodás balról ...
Nem kellene ezt végre nekünk is abbahagyni, és inkább támogatni őket, mint fikázni minden pillanatban?
Az én válaszom: De!
Egy cikkek odébb írtam a megjegyzést, s mivel törölni nem tudom, átmásolom oda.
A lényeg azonban áll - elmondjuk a Fidesz + Döbrögi egy szemét, és leépítik az országot.
Ha valaki közeledik az otthonom felé egy kamionnal, akkor védekezni próbálok, ha lehet támadással, és nem bontani kezdem a kerítést!
Kedves Valaki, hidd el, én is legalább annyira unom!
De senki ne várja tőlünk, hogy megvakuljunk, megsüketüljünk, vagy legalábbis úgy tegyünk, mintha!
Az ember dühödt kétségbeesésében ordítani szeretne, hogy addig is, amíg megy ez a ... - na, most inkább én se írok jelzőt, ebben is PuPu a jobb! - huzavona, foglalkozzanak együtt olyasmikkel, amikre a demokratikus lelkületű választók felkaphatnák a fejüket, odafigyelnének, egyetérthetnének! Pl. EGYSÉGES KIÁLLÁS ennek a kormánynak az elszabadult hajóágyúra emlékeztető meghozott és meglebegtetett intézkedései ellen!
Most épp aktuálisan a civilek és a pártok ételosztási lehetőségének megakadályozása.
Hogy hallanám tőlük, hogy kedves választók,jól figyeljetek; jól jegyezzétek meg, naponta milyen újabb mélyütéseket visz be ez a kormány ellenetek!
Hogy kedves nyugdíjasok, ne élvezzetek el a gyönyörűségtől, mikor a postás meghozza az Erzsébet utalványokat, hanem gondoljatok arra, hogy ezzel akarják befogni a szátokat, miközben a falból ide átjelentkező kettős állampolgároknak a ti nyugdíjatok többszörösét fizeti ki a magyar állam!
Tovább is van, mondjam nég?
Szerintem EZ lenne a valóban értelmes kampány, nem pedig majd az, hogy melyik jelölt tud szebben rámosolyogni a jelöltgyűléseken megjelentekre, nagyobb lendülettel, nagyobbakat ígérni stb., stb.!
Ma még van média, ahol erről hírt adnának!
Kedves hello, és kedves Valaki...Tudjátok miben bíznék nagyon szívesen? Abban, hogy amit most látunk az ellenzék részéről, az csak egy figyelemelterelő színjáték, és a háttérben nagyon komoly, nagyon hasznos és értelmes , előrevivő munka folyik. Ezzel csak egy baj van, voltam már egyszer így. Bíztam ilyesmiben, és akkorát kellett csalódnom, hogy nehezen hevertem ki. Ezért választom azt a taktikát, hogy a jelenleg látható ellenzéki munkát tartom valósnak, és a szívem mélyén kívánom, hogy legyen most kellemes a csalódás. Mennyivel jobb lenne!
Kedves hello és bubu!
Hol tudnák mindezt megtenni? Úgy értem az emberek felé?
Médialehetőség nincs. Gondoljátok, hogy a még országos nézettségű RTL rászervezi a Híradóját az ellenzékre? Persze nem tudhatjuk, lehet, de gyanítom az RTL-nek a nézettség számít. S ahogy hallom, azért tépkedik a leplet a disznóságokról, mégsem számít.
Vannak blogok, Facebook. Hányan hallják meg az üzeneteket pl. a Facén? Magam sem, hiszen nem vagyok "fent a Facebookon". Mi a helyzet Bözsi nénivel? S azokkal, akik a Facebookon jócskán kapják az ellenkampány minden baromságát?
Újság? Nincs. Pénz újabb újság létesítésére? Nincs. (Hatalmas, hömpölygő tömeg, hogy elvették a Népszabit, vissza nekünk, mert szétrúgjuk a tökmakkot? Na, az se volt.)
Országjárás - lehet, hogy vértelennek tűnik, lehet, hogy az is, de erről be-bejönnek infók.
Ha arra gondolok, hogy pl. az emberek a Jászság egyik ismert (és nem is kicsi!) településén csak azért szálltak fel anno a békemenetes buszra, mert a polgármester strigulázta ki megy felvonulni e nemes célból, s ez bizony nem tegnap volt, akkor csoda, hogy egyáltalán még valaki elmegy a gyűléseikre. Így is közmunkásként fizetik őket diplomás állásokban. Örülnek, ha kevés is, de van, nem ugrálnak, se létrával, se létra nélkül.
Egy ugrált, dacolt, azóta már nincs gondja, hol legeltesse a birkáit.
Saját tapasztalat megfigyelőként a választásokon - háromszor küldtük el a fideszes képviselőt, hogy ne inzultálja a szavazni érkezőket. Azóta gyakorlatilag bármit csinálhat, hiszen a kampánycsend mint olyan eltűnt a messzeségbe. Jó hogy nem foghatja a kezüket, bár ki tudja ... egy kis birkapörkölt gyereknapkor, egy kis ajándék tüzifa, házhoz kézbesített különsegély - olyan jó és gondos emberek ezek. Megérdemlik, hogy előttük aszfaltos legyen az út! Szavazzuk meg őket, a migránsoktól is megvédenek!
Az emberi butasággal és gyávasággal szemben kit akartok harcba küldeni? Ez a mi dolgunk, tetszik vagy sem. S az a harminc, aki még mindig vállalja az arcát ehhez, megérdemli, hogy mögéjük álljunk.
Persze, feltételekkel hosszú távon, de a feltételeknek szerintem nem most van itt az ideje.
Kedves Valaki... Persze, tudom hogy nagyon nehéz a dolguk, nem vitatom egy percig sem. De az előző választások utáni naptól tudták!!!!!, hogy négy év múlva újra lesz választás. Idejük tehát volt, sajtójuk akkoriban még volt. Attól a naptól kezdve kellett volna a háttérmunkát, a beágyazódást, a bizalom kiépítését komolyan végezni, a nagyvárosoktól a kis falvakig. A jobbik csinálta, és csinálja is. Nem véletlen hogy ilyen erősek lettek mára. Az emberek abban bíznak, és arra voksolnak, akitől reményt kapnak, és akitől azt remélik, hogy az ország sorsát, benne a miénket képes jobbra fordítani. Ezt hiányolom az ellenzék részéről én is, és PuPu is számtalanszor leírta már hogy a rendszeres aprómunka a nép között sokszor sorsdöntő lehet. Nem a TV kamerák előtt elmondott szövegek, és a sajtótájékoztatók jelentik a megoldást az ellenzék erősödésére, hanem a városokban, és vidéki falvakban megszervezett jelenlét és kellő mértékű pozitív elköteleződés. Nem kellene az ellenzéki politikusoknak a rájuk kényszerített örökös ATV és HÍRTV beszélgetések során sem tovább rontani a saját helyzetüket, mert ez igen rossz fényt vet rájuk. Sajnos csak a koncért való marakodás, a háttérben zajló, helyekért folytatott alkudozások negatív képe látszik a képernyőről a kisemberek számára. Ha nem találnak megoldást arra, hogy ne kényszeríthessék őket ilyen visszás helyzetbe, akkor gyorsan találjanak megoldást a választások biztos megnyerésére, ha már eddig eltöketlenkedték az időt. Ne egymás ellen harcoljanak, hanem egymással vállvetve értünk!!! Ha ezt nem képesek rövid időn belül megoldani, hidd el hogy 2018-ban megbűnhődnek. A nép nem hülye, ha mégoly egyszerűnek tartják is az embereket.Józan paraszti ész mindenkibe szorult, ha vidéken él akkor is. Akkor aztán elgondolkodhatnak azon, érdemes volt-e önző módon mindegyiküknek körömszakadtáig csakis a saját gesztenyét kapargatni. Egyébként ha sürgősen nem találnak közös megoldást, akkor jobb is ha nem ők vezetik tovább az országot. Ami kicsiben nem megy, az nagyban mégúgy sem menne nekik. Aki nem képes az országért és az ország lakosságáért dolgozni, az ne menjen politikusnak, hanem dolgozzon egy más munkahelyen a saját maga és családja boldogulásáért. Kíváncsian várom a fejleményeket, most derül ki hamarosan, megérdemlik-e hogy rájuk bízzuk ezt a szegény országot, vagy eltűnnek a süllyesztőben.
Kedves Valaki....!
Hello és Bubu elmondta előttem a velejét a dolgoknak, csupán egy-két kérdésem lenne feléd.
Ha már annyira "tehetelenek", eszköztelenek, kiszolgáltatottak a körülményeknek, - ami persze egy kényelmes, de hamis álláspont - miért tetézik mindezt azzal hogy az orrunk előtt ( a médiában ) vivják meg homokozóbeli harcaikat a kislapátért...
Nagyjából két válasz lehetséges erre: vagy reménytelenül ostobák és alkalmatlanok, vagy minket a népet le sem xarva, a parlamenti helyekre meg az állam által garantált pártpénzekre hajtanak.
Jó lenne ha tudnál harmadik lehetőséget... Addig ne is kivánd tőlem és sokunktól hogy butácska buksijukat simogatva dicsérjük őket. Miért is ??
Kedves Valaki!
Én se vagyok a facén, gőzöm sincs, ott mi és hogy működik, szóval az esetek többségében nem attól várom a lepusztult agytekervények regenerálását és feltuningolását, már csak azért sem, mert a tévében látott "Bözsi nénik"-ről el se tudnám képzelni, hogy netezzenek.
Az RTL Klub, úgy tudom, mindenhol a tévés alapcsomag része - azt persze nem lehet szabályozni, hogy valami miféle tartalmú műsorokat néz meg benne. Hogy pl. a Híradót, a Házon kívül-t nézi-e.
A Hír tévét már nem lehet mindenhol fogni, de ahol igen, ott rengeteg értelmes néznivaló van mostanában már! Híradó nagyjából óránként, az Egyenesen, a Célpont, az Elmúlt 8 év, a Panaszkönyv, az Alinda adásai. Lehet, hogy ennél is több, én ezeket szoktam rendszeresen nézni. Simicskáról tudható, hogy az ő tulajdonában levő média nem tesz lakatot a szájára - azaz bátran hírt adnak közéleti témákról.
Marad a rövid figyelemfelhívó üzenetek postaládákba juttatása, a szájpropaganda.
Valóban nem sok a fideszes 0-24-ben ömlő propaganda- és hazugságcunami ellenében.
De ezt a keveset is nagyon szeretném intenzívebben megtapasztalni, és nem csak azt hallani, hogy épp min marakodnak, huzakodnak.
Kedves Hello !
Tuggyá róla, hogy a júpécé az alap/ingyenes csomagján a HirTv sugárzását 2016. végén megszüntette! Faluvégén maradt az M-végtelen, mega tv2., oszt kiisz. ( bocs, nincs hosszú iim)
Igen, tudom, de azt nem, hogy nincs-e más lehetőségük, azaz szolgáltatót váltani: a Telekomnál, de azt hiszem, a Diginél is az alapcsomagban van az RTL és a Hír tévé is. A csomagok árainak összehasonlításánál nem tudom, milyen eredmény jön ki.
No persze, azt is tudom, hogy egyszerűbb mindenbe beletörődni, akkor nem kell semmit csinálni.
Tartok tőle, hogy ez a hozzáállás fog sokaknál érvényesülni választáskor is. :-((
Bocsesz, dolgoztam, többet, mint normális - bár hol van már a 8 óra munka, 8 óra pihenés ...
Láttam, olvastam, nem is vitatkozom - esetleg picit, de mielőtt kezdeném: fontos, hogy nem az ellenzék védelmében emelek szót, hanem magunkért, az országért. Önző vagyok, gyarló lélek ... fordítva kellett volna írni.
Csúnya leszek - az ellenzék eszköz a mi kezünkben, de nem mi irányítjuk őket, ők irányítanak minket.
Az előadás alatt nem a nézőknek akarnak tetszeni a színészek, hanem megmondják, mikor röhögjünk, sírjunk. Normális ez?
Tehát, azt hiányolom, hogy nem mi irányítjuk az eseményeket. Az ellenzék képviselői, bármily nehéz elviselni, most "csak" figurák a táblán. Mi kellene mozgassuk őket.
Nem akarunk odaállni? Toljuk őket előre, de mozgassuk, ne teszetoszáskodjunk!
Jelenleg arra várunk, hogy csináljanak valamit - régen elvettük tőlük a lehetőséget arra, hogy képviseljenek! Nem fognak semmit csinálni. 110 %! Gyengék hozzá.
Forradalmárt vártok, aki túlkiabálja az LMP-sek melldöngetését, a Momentum önömlengéseit?
Az LMP elárulja az országot a különutas politikájával. Igaz vagy nem? Nő a táboruk a "kiábrándultak" miatt?
Mit teszünk? Végignézzük?
Nézzük, hogy felépítsék a saját igazságukat - egyet a Fidesz, egyet a Jobbik, egyet az LMP. Mert az LMP ugyanazt teszi, amit a Fidesz tett - kitúr mindenkit maga mellől, hogy csak ők maradjanak.
Felvették az antikorrupciós köpenyt a'la Hadházy, és ezzel együtt belekiabálják a világba, hogy rajtuk kívül mindenki korrupt senkiházi, akik "az elmúlt 27 évben idejuttatták az országot". Mert övék az egyetlen igazság!
Tényleg más a politika - a legrosszabb fajtából, mert belülről porlaszt.
Hány évig tartott, míg Gyurcsány lekerült a fekete listáról? Lekerült? Ugye, ugye? Még mindig a Fidesz muzsikál az agyakban.
Gyurcsány nem volt jó. A dékások erőszakosak. Pedig akkor, ott még volt lendület. A többiek gyakorlatilag kiközösítették őket.
Okt. vége, Jégbüfé. Jött Bajnai. De jó! Végre!!
Mi lett vele? Jobbról kritika, balról kritika, sál a nyakába, fojtsuk meg! Lelécelt, a békességesebb életet választotta. Nem hülye, én se maradtam volna. Ezekért? Már bocs ...
Nekünk kellene eldönteni, ki mögé állunk! S amögött kitartani, nem hol ide, hol oda, mikor honnan fúj a szél. Ez se tetszik, az se tetszik.
Odajutottunk, hogy lassan nincs hová állni, s ezért ne őket hibáztassuk, magunk számolunk le a lehetséges emberekkel.
Egy sincs, aki a farka alá csap, és azt mondja, oké, én úgyis öngyilkos akartam lenni, leszek én, aki ideáll és jókat mond nektek! Gyertek utánam, elsöpörjük ezt a szemétdombot!
Nekünk kell elhatározni, hogy egyre szavazunk: arra az egyre, amelyik garantálja azt, hogy s itt jöhet 2-3 pont. Például a választási törvény megváltoztatása, a Fidesz-utánpótlás lekapcsolása, a törvénytelen eljárások felülvizsgálata, s az új választások kiírása.
Azon lehet vitatkozni, hogy ez hány nap ...
A tömeg odahúz, ahol több embert lát. Jelenleg Fidesz oldalon lát többet, hát odacsámborog, nem túl nagy meggyőződéssel.
Mert mi éppen rinyálunk, megint, újra és újra ... kinek vonzó ez?
Kedves Valaki...! Köszi, hogy vetted az üzenetet. Egyetértek veled, amikor azt mondod: " Nekünk kell elhatározni, hogy egyre szavazunk: arra az egyre, amelyik garantálja azt, hogy s itt jöhet 2-3 pont. Például a választási törvény megváltoztatása, a Fidesz-utánpótlás lekapcsolása, a törvénytelen eljárások felülvizsgálata, s az új választások kiírása." De annak az egynek amelyik mögé odaállnánk, kellően nagy kell legyen ahhoz, hogy érdemes legyen odaállni, mert meghozza a várt eredményt. Ehhez lenne szükség a technikai összerendeződésre közöttük, ehhez lenne szükség a józan belátásra, annak megértésére, hogy most nagyobb a tét, mint néhány jól fizető parlamenti ülőhely bármelyikük számára. Csak gyarló, és önző emberek, akik nem bíznak egymásban, mert az volt eddig a gyakorlat, hogy ahol csak lehetett, mindig átcseszték egymást. Mindenki attól tart, hogy most sem lenne másként, és ők fizetnének rá. (mármint bármelyik részegysége az általunk elvárt egésznek). Valahol értem én, de mégis azt mondom, hogy ezen felül kell emelkedni, mert most hatalmas a tét, és ezt ők is beláthatnák. Lehet hogy most előre féltik a helyeiket, de ha marad ez az állapot, lehet hogy már nem lesz mit félteniük. Csak régen rossz lesz nekünk, ha erre akkor, utólag jönnek rá. Mindegy, míg élünk, remélünk, igaz? Csak ne hagyjanak minket cserben, mert ha igen, akkor biztosan mennek a süllyesztőbe azok a pártok, amelyeknek ez köszönhető lesz. A nép okos, józan, bölcs, és szigorú. Majd elválik jövőre. Jó éjszakát.
Drága bubu, komolyan gondolod, hogy a nép - így, egyben, azaz általánosítva - okos, józan, bölcs és szigorú?
Ha így lenne, itt tartana ez az ország????
Kedves hello! Kérlek ne szóld le, ne nézd le a népet. Tudod, a legjobb háziasszony sem tud mindig finomat főzni ha nincs megfelelő hozzávaló. Sajnos ebben van a politikusaink felelőssége. Meg kellene teremteniük a legjobb hozzávalókat hogy kedvező legyen a végeredmény.
Tudod abban sem vagyok biztos, hogy a mindenkori politikusaink a nép legmegfelelőbb egyedei erre a feladatra. Az lenne az igazi felállás ha a "háziasszony" saját maga válogathatná össze a hozzávalókat egy bőséges és minőségi választékból. Akkor nem kellene aggódnia, hogy mit szól a család a kajához. Lehet hogy kicsit naiv vagyok, de én hiszem hogy a nép a 2018-as választás után nem tűri el maga fölött azokat a töketlen politikusokat, akik csak a saját pecsenyéjüket akarják sütögetni a mi rovásunkra. Megérdemelnénk már egy kis nyugalmat, békességet, jólétet.
üdv.
Nem, szerintem nem kell várnunk, hogy összeálljanak. Nem fognak, mert az LMP nem akar, az EGYÜTT, PM nem tud, a DK idelép, odaáll, az MSZP már azt sem tudja, holnap lesz-e még (az anyagi hátterük rendeződött?), lehet, hogy már a puszta lét a tét. A MOMA megint nem látszik, az Új kezdet gyakorlatilag már megfeneklett, lenyomta az LMP.
Ezért mondom, nekünk kell eldönteni, mit akarunk. Orbán leváltását?
Ha igen, ahhoz kell egy együttműködési megállapodás, mint az egészségügynél - az Alkotmány alapvetései, a rendellenes körülmények között hozott jogszabályok felülvizsgálata, olyan választási törvény, ami nem engedi meg, hogy még egyszer egy párt a saját képére formázza az országot. Ezt szakértőkkel kidolgozni, bár lehet, hogy már van is alap hozzá - ez a feladatuk. Ezt kell kikényszeríteni tőlük.
Mégpedig azzal, hogy aki megteszi, arra szavazunk. Ha vállalják együtt, akkor azokra, akik vállalják. Ha egy vállalja, akkor egyre, de a cél Orbán leváltása lehet, és ezeknek a feladatoknak az elvégzése, nem pártprogramok az oktatásról, meg miegymás ...
Hatásos felhívás volt, hogy ne menjünk el Orbán bevándorlós-menekültes szavazására bohóckodni, ezt is fel lehetne vetni az embereknek. Ha nem produkálják ezt a megoldást, nem megyünk szavazni.
Ha életbe akarnak maradni, lépniük kell.
Ha szétforgácsolódunk, mindenképpen a Fidesz nyer. Lehet, hogy így is. Ha nem szavazunk, mindenhol fideszes lesz, kiesnek az Országgyűlésből, az önkormányzatokból, ráadásul ők lesznek a hibásak ezért. Szerintem józan ésszel, féltve magukat is, lépni fognak.
Tudom, kockázatos, mert Bözsi néni nem partizán, de állítólag sokaknak elege van a Fideszből, sok a bizonytalan.
A Jobbik is inog belülről, egy választási szövetséggel megerősödhet, Orbán eltakarítása nekik is céljuk, s egy ilyen megállapodásba belemenni nem lenne "szégyen" a szavazóik előtt.
Most takarítani kell, eltakarítani Orbánt, majd aztán lehet itt előadni a különböző táncokat.
Kedves Valaki...! Nagyon jó elgondolás, hallottuk is már egy-két komolyabb embertől Olgánál, stb. de ahogy véget ért a műsor, el is szálltak a jó gondolatok, sajnos nem hallottuk visszhangját egyik pártnál sem, nem láttuk nyomát sem annak, hogy ők is így gondolnák. A pártok egyszerű tagjai tudnák rákényszeríteni vezetőségüket hogy hallgassanak a józan észre, az általad is leírt gondolatokat ők tudnák leginkább eljuttatni a főnökeikhez. Pártok nélkül ugyanis nem fog menni, csak úgy, ha azok legnagyobb része összeáll egy ideiglenes, rendszerváltó csapattá, azoknak a döntő fontosságú feladatoknak az elvégzéséhez, amiknek jó részét te is említed. Mi egyszerű emberek kevesek vagyunk ehhez, mint a lepkefing. Beszélgethetünk mi így egymás között naphosszat, mondogathatják a hasznos gondolataikat az okos emberek is az egyes műsorokban, de ha a pártok nem lépnek, akkor minden szó hiábavaló. A pártok egyszerű, józan paraszti ésszel rendelkező tagsága tudná őket jobb belátásra bírni, akiket még nem fertőzött meg a hatalom. Vannak szakértők, akik tőlünk sokkal jobban tudják hogy mit kellene csinálni, érthetetlen miért nem konzultálnak velük a pártok? Vagy ha konzultálnak, akkor miért nem tesznek már végre értelmes lépéseket? Írtam már korábban, hogy titkos vágyálmunk lehet esetleg, hogy a háttérben zajlik a fontos , hasznos munka, és csak a felszínem megy a töketlenkedés elterelő jelleggel. Sajnos azonban pártjainkat látva ez inkább lázálom lehet mint vágyálom. Nem tudom, de nekem azért mégis van egy olyan megérzésem, hogy a végére minden jóra fordul. Nem tudnám megmagyarázni az okát, miért érzem ezt, de valami miatt ezt érzem. Hát bízzál te is, gondolkodjunk pozitívan, hátha ez is segít kicsikét. Jó éjszakát.
Minden szó igaz, hasonlóan gondolom. Hihetetlen, hogy ne legyen ennyi eszük, bár a tények mást mutatnak.
Nem kellene egy mediátor?
Persze először azt kellene eldönteni, hogy négy évet akarunk, vagy Orbán leváltását. A négyéves versenyben a Jobbik ellenfél, Orbán leváltásában lehet partner.
Kedves Valaki...! Írod: Nem kellene egy mediátor? De, de, nagyon is!!!! És szvsz. ez a személy meg kellene hogy egyezzen a korszakváltó közösség mindenki által elfogadott, és támogatott miniszterelnökjelöltjével. Egy igazi, okos, tökös, becsületes, bátor, feddhetetlen valakivel, aki nem tartozik egyetlen párthoz sem, de érti az országvezetés minden csínját-bínját (minden apró részletre kiterjedő fortélyát, legaprólékosabb módszerbeli, eljárásbeli fogásait). Emellett nem ijed meg az árnyékától, és tényleg teljes mértékben feddhetetlen, mert ha elkezdődnek a jelenlegi vezérkar számonkérései, elszámoltatása mindennel, amivel megrövidítették a népet, hát mindenre számíthat, csak jóra nem. Aki most ilyesmire vállalkozik, annak maga mögött kell tudnia szinte az egész ellenzéki pártgarnitúrát szőröstől bőröstől. De nem úgy, hogy soha nem tudhatja, a saját oldaláról sunyi módon ki mikor döfi hátba!!!! hanem úgy igaziasan, becsületesen álljon mögé mindenki. Másként egyedül belebukik, és az rossz lesz neki is, meg nekünk is. Tudod, nem értem, hogy ha mi józan parasztként ezeket így érzékeljük, akkor akiken ez múlik, ők miért nem? Vagy ha mégis érzékelik, és jól tudják mit kellene tenniük, akkor miért nem nem teszik? Miért írja felül bennük a nép iránti elköteleződést az önös érdek? Bízom benne, hogy akik becstelenek, és ebben a komoly tétre menő játszmában cinkelt kártyákkal játszanak, jövőre piszkosul megütik a bokájukat. Üdv.
Nos, úgy tűnik ennyink maradt, ebben bízni. Az a gond, hogy sosem voltam szemlélődő típus, s ezért állandóan keresem, hogyna lehet másképp.
Nekem tetszett Magyar György miniszterelnöknek, aki hasonló nézeteket vall Orbán leváltásáról, elszámoltatásukról, mint ami nekem is tetszene, ráadásul elég határozott, ám mégis óvatos a fellépése. Törvényes, de célravezető lépések is várhatók tőle, illetve a környezetétől. Őt el tudnám fogadni - de Ő is egységet vár maga mögé.
Mégis kellene egy külsős, aki kívülről irányítja a tárgyalásokat, leülteti a pártokat, ne csak rájuk legyen bízva, mit szeretnének.
Kedves Valaki...! Én Magyar Györgyöt semmiképpen nem miniszterelnök jelöltnek tudnám elképzelni, neki mindenképp helye lehetne az ország vezetésében, de a saját szakmai területén. Én sokkal inkább el tudnék képzelni min. e. jelöltnek egy pénzügyi-gazdasági szakterületen penge szakembert, főleg, ha még államigazgatási (esetleg még jogi) szakismeretekkel is rendelkezik. Az országunkat gazdaságilag nagyon fontos gatyába rázni mielőbb, hogy a környezetünkhöz való felzárkózásunk után elkezdhetnénk végre fejlődő pályára lépni újra!!! Életképes és jó szakemberek a magyarok, csak megfelelő vezetők kellenek hozzájuk. Minden szakterületre, az ország vezető testületeibe, kiváló, becsületes, feddhetetlen szakembergárda kell, és lehetőleg nem a mostani ellenzéki pártok vezetőségéből válogatva. Annyi tisztességes, jó szakember él Magyarországon, nem hiszem hogy ne lehetne összeállítani belőlük a jövendő Magyar Köztársaság Vezetőit, már ha vállalják a kihívást. Ők aztán együttesen biztos hogy meg tudnának nevezni egy olyan országvezetőt, aki egész népünk hasznára és boldogulására törekszik majd egész szívével, lelkével, eszével, és nem riad meg attól a munkától sem, ami elsődlegesen rájuk vár. Neveket nem mondok, mert ez nem az én szintem, ehhez sokkal komolyabb ismeretek kellenek. Annyira szeretném, hogy a jövő évtől végre újra nyugalomban, gyűlöletmentesen élhessünk egymás mellett, és nem tele aggodalommal, hanem bizakodva várhassuk az idő múlását.
Nos, én Magyar Györgyöt ahhoz az átmeneti időszakhoz tudnám kapcsolni vezetőnek, amire mindenképpen szükség van, szerintem is. Ahhoz az x naphoz (500, 600, 700, ...), amíg helyére kerül a jogrend, mert jelenleg ezzel van a legnagyobb baj, hiszen a fideszesek örökös tagságot vizionálnak maguknak a Parlamentben.
Sajnos az a rossz érzésem is megvan, hogy Orbán nem adja át majd a hatalmat, még akkor sem, ha valamilyen csoda folytán vele szemben győz valaki. Ismerve az erőszakos, hataloméhes természetét teljesen egyértelműnek tartok egy választási csalást is, mert Orbán nem az "őszinte" erőszakos típusa, hanem az alattomosé, akinek nehezebb a lépéseit kiszámítani, főleg azoknak, akik alapból mégis némi tisztességhez, joghoz szoktak.
Szóval, szerintem jöhet az, akit Te javasolsz, csak előbb biztosítani kell neki a stabil jogrendszert, mert ez a gazdaságnak sem hátrány, és az Orbán sleppet is le kell választani a magukra szabott jogszabályokról, hogy felelőssé tehetők legyenek mindazért a felmérhető kárért (legalább azért), amit elkövettek.
S ha újra van Alkotmány, ha az országot nem úgy hívják, ahogy Orbán reggel a kakaója mellett kitalálta, ha van olyan választási törvény, ami megakadályoz egy ilyen huszadrangú senkit a halott disznót gyalázó, sorosozó, migránsozó, sötét fideszes bugrisokkal együtt, hogy úgy szórakozzanak egy egész országgal, ahogy nekik tetszik, akkor jöhet a felépülés. Én ehhez tartanám elég erősnek és határozottnak Magyar Györgyöt. Persze ez nem zár ki mást, de én nem ismerek olyat, aki akár elméletben is elvállalná, s Magyar György legalább elgondolkodott rajta - igaz, nem ezzel az ellenzéki "támogatással" a háta mögött.
A nyugalomben ismét egyetértünk. Úgy legyen :)
Kedves Valaki...! Hallottad a solymári biztató fejleményeket? Jövőre valahogy így kellene az egész országban! Helyi szinteken azért mégis érzik, értik, és respektálják a népakaratot. Ez az ő érdekük is, és ez minden településre igaz. Mondom én, hogy a "nép" nem hülye, még ha annak tartják is sokan. Az egyszerűbb emberekhez közelebb élő politikusok, akikkel még nem szaladt el a ló, jobban érzékelik a veszélyt, mint azok, akik az ellenzéki elvakult vezető réteghez tartoznak. Azért még pislákol a remény, hogy mindabból, amit fönt beszélgettünk, lehet valami jövőre. Hát pihend ki magad, holnap hétfő, kezdődnek a munkás hétköznapok. Jó éjszakát.
Köszönöm!
A solymári választás talán a Jobbiknak is lecke a jövőre - itt nincsenek kívülállók, ilyen tisztességtelen gépezettel szemben nem is lehetnek, s még ez sem garancia.
Így van, ezt kellene mindenkinek átlátni, és belátni, és ennek megfelelően cselekedni. Csak nehogy késő legyen mire észbe kapnak.
Megjegyzés küldése