2018. január 17., szerda

SZENT ŐRÜLET, AVAGY TIED LESZ EGY LÁDA FOS

Hívő még csak akadna, igehirdető már kevésbé, akik jelenleg az igét hirdetik, azok vagy bűnözők, vagy elmebetegek, vagy mindkettő egyszerre - tisztelet a kevés számú kivételnek.
Mondják, hasonló a hasonlónak örül, Orbán esetében is így van ez.
Szívesen lát környezetében elmekórtani kihívásokkal küzdő, személyiségzavaros alakokat, akikről aztán később kiderül, hogy politikusok, vagy a politika szolgálói.

Ezért is szorgalmaznám már évek óta a politikusok elmekórtani vizsgálatát még pozíciójuk betöltését megelőzően, de hiába, hiszen azoknak kellene erről törvényt alkotniuk, akik maguk igen könnyen kihullhatnának a rostán.
Hangsúlyoznám, ezek az emberek nem hülyék, sőt, a maguk módján okosak is, mindössze az a baj, hogy nem rendelkeznek gátlásokkal, empátiával, erkölccsel, ennek következtében magas posztjukon társadalmilag hihetetlen károkat tudnak okozni.


Hozzájuk képest egy Kerényi Imre üdítő jelenség, akár röhögni is lehetne rajta, ha nem a mi adóforintjaikat költené a ruhájára varrható csengettyűkre, csörgőkre.
Véleményem szerint ha egy pszichiáter megvizsgálná, azonnal hozatna egy raklap bogyót és szívlapáttal hajigálná a torkába, mondván, ameddig nyeli, addig se beszél.
Legutóbbi attrakciója a vörösberényi Gizella tábor ötlete, melyet a kormányfő egy nappal azután, hogy kipattant a nagyeszű nyaller fejéből, oldalba is is támogatott mindjárt félmilliárd forinttal, már csak, hogy legyen hol táborozni a potentátok trónörököseinek.

No, nem egy csórók számára felállított úttörőtáborról van szó, hanem egy Gizella-táborról, mely színvonalasan neveli az uralkodó elit és hű janicsárjainak gyermekeit, mindössze negyedmillió forintért fejenként és turnusonként.
Gizella egyébként Szent István felesége volt Bajor Izabella néven, mellesleg Civakodó Henrik lánya. Gondolom, ez utóbbi tette alkalmassá arra, hogy Civakodó Viktor országában nevelőtábort nevezzenek el róla, melyben a miniszterek és államtitkárok gyermekei megtanulhatják, hogy hogyan kell a libacombot elegánsan tartani, miközben lerágják róla a húst.
Remek előgyakorlat ez ahhoz, hogy mikoron majd a hatalom közelébe jutnak, már felkészültek legyenek a nép húsának lerágására is.

Hogy Kerényi beteg, az rendben is van, anyukája dohányozhatott és ihatott a terhesség nehéz hónapjai alatt, merthogy egy ilyen figurával nehéz lehetne várandósnak lenni, ki a fene várna egy elmeháborodottat?
De hát ilyen a sors, neki ezt dobta a gép, és határtalan szerencséjére - rokonszenvi okokból  - Nagyurunk felkarolta és betemette pénzzel, ezért aztán minden marha ötletét meg tudja valósítani.

Ha egy műszaki embert karolt volna fel hasonlóképpen, az már kifejlesztette volna az örökmozgót.
Sokat megéltem már, de most első ízben olvashatom, hogy egy olyan intézményben, mely nem egyházi fenntartású a résztvevőket nyilatkoztatják vallási hovatartozásukról, gondolom, hogy az izr. bejegyzés megduplázza a bekerülési esélyeket.

Mai hír, hogy Juhász politikus narancssárgára festette az Állami Számvevőszék épületét, gigászi kárt okozva - állítólag van maradék festék, esetleg Kerényit is be lehetne festeni narancssárgára.
Még az sem baj, ha vízbázisú az a festék és le lehet mosni, mint az ÁSZ épületét is, igaz, a mosakodás olcsóbb és hatékonyabb, mint a Számvevőszék narancssárgájának eltakarítása...

Erre van pénz, meg a Nemzeti Könyvtár sorozatra is, benne Bayer Zsolt remekművével, háromszázmillió forintért.
Hülyének is megéri, hiszen a sorozat első tucat könyvében Tormay Cecile műve is szerepel.
De kár, hogy a két szerző nem találkozhatott életében - meglehet, tán össze is házasodtak volna...

Még néhány év, és úgy fognak beszélni a Gizella-táborról, mint Oxfordról, benne lesz az önéletrajzokban, mint hangsúlyozottan keresztény intézmény, mely a táj római és Árpád kori hagyományait ápolja, mely utóbbiról gyakorlatilag nem tudunk semmit, míg előbbihez semmi közünk nincs, mivel mikor itt voltak a rómaiak, mi még nyereg alatt puhítottuk a lóhúst, vagy Etel közét.
Hogy ki a tábor fenntartója, arról nem esik szó, de nem is ez a lényeg.
A társadalmi tanulságot a tananyagban szereplő vers foglalja össze plasztikusan a gyermekeknek:
"Bíró, pandúr, lakatos
Tied lesz egy láda fos!"
A gyermekek számára kiosztott felszerelésben lesz egy római tunika is.

Talán meg lehetne reszkírozni egyet Kerényi számára is, hogy aztán tunikán lehessen billenteni.
Vizes, szappanos lábbal.

De hogy a keresztény egyházak ezzel a figurával közösséget vállalnak, ez is érdekes.
Lehet, nekik nem egy láda fos jut?


:O)))  


2018. január 16., kedd

MAGAS LABDÁK A LEVEGŐBEN

Rengeteg olyan esemény történt az elmúl hét évben, melyek egy normális társadalomban már régen kiverték volna a biztosítékot, de hát tudjuk, ez nem egy normális társadalom, ez Orbán Magyarországa.
Viszont az ellenzéke is olyan, amilyet ez az ország megérdemel, hiszen ha éppen nem egymást püfölik, akkor a propaganda-jelentőséggel bíró ügyeket úgy kerülgetik, mint liba a piros kukoricát, nem használják ki azt, hogy ezeken keresztül rá lehetne mutatni a rendszer jellegére, arra, hogy a szervezett bűnözés átvette a hatalmat az országban.

Az olyan bűnözés szempontjából alacsony színvonalú országokban, mint például az Egyesült Államok, legfeljebb megvesznek egy bírót, megzsarolnak egy képviselőt, de nálunk más a helyzet - itt a szervezett bűnözés ellopta az egész államot, tokkal-vonóval.


Ez természetesen megnehezíti a bűnüldözők dolgát, akik közül a kezdet kezdetén az elkötelezettek úgy hullottak, mint a legyek, de ma már erre sincs szükség, aki elkötelezett volt, és ehhez beosztás is társult, az már régen nincs a testületnél, vagy a zebránál irányítja a forgalmat Bivalybürgözdön.
Az ügyészségre eleve csak olyanok mennek dolgozni, akik megfelelnek a Polt jelentette kihívásnak, emellett ezek erős hierarchiában szervezett testületek, nincs helye önkényeskedésnek, és itt a hatalmi piramis csúcsán Pintér vezérezredes üldögél.
Magas sarzsija nem túl gyakori Magyarországon, nála magasabban pozicionált fegyveres csak Farkas Mihály volt, Rákosi idejében.
Így aztán az olyan esetek, mint a felcsúti juhász létraleesésből származó halála, vagy a rendőrautóban öngyilkosságot elkövető Welsz Tamás, a szervezett bűnözés elleni harcot irányító, irodájában öngyilkosságot elkövető megyei alosztályvezető kiderítetlenül maradnak, - de én kivizsgáltatnám Ferenczi Krisztina betegségének körülményeit is, hiszen ölni nem csak pisztollyal lehet, és nem csak azonnali akcióval...
És, hogy ezek az ügyek összeértek a politika legmagasabb köreivel, az sem mai történet, Katona Béla egykori szocialista titkosszolgálati miniszter nyilatkozta 1995 márciusában, a számára kapóra jövő Bokros-csomag miatt bejelentett lemondását követően a Magyar Nemzetnek, hogy „a hidat már leverték a politika és a szervezett bűnözés közé”. Nevek, konkrétumok ezzel kapcsolatban azóta sem kerültek elő...



Most változott kicsit a helyzet, hiszen az OLAF - az Európai Unió Csalás Elleni hivatala - jelentésében nevesítette a miniszterelnök vejét, mondhatnánk, masnival átkötve adott egy konkrét esetet a magyar igazságszolgáltatás kezébe.
A kormánypárti média természetesen kussol, az ellenzék pedig szanaszéjjel kóborol az országban, és a saját ötleteit próbálja átvinni a köztudatba, ahelyett, hogy minden ellenzéki párt minden politikusa ezzel az üggyel foglalkozna, ezt vinné át a közbeszédbe, ezzel támasztaná alá, hogy ez a rendszer maga a szervezett bűnözés.
Persze úgy nehéz ezt megtenni, ha közben magunk is a probléma részei vagyunk, és a homlokunkra van ragasztva az árcédulánk.
A média meg hülyeségeket beszél, mondván: Orbán innen szerezte első milliárdját.
Ugyan... És a székház? A Gripenek? Az azeri baltás gyilkos? Az állampolgársági biznisz? A "ne mi nyerjük a legtöbbet?" - és lehetne folytatni a sort...
Az OLAF-jelentéssel kapcsolatban az a vicc jut eszembe, mikor az árvízben a háztetőn üldögélő hívő imádkozik: ments meg engem Uram!
Arra jön egy csónak, a benne ülők kiabálnak neki, szálljon be, de ő azt mondja: megment majd engem az én Uram - a csónak erre elviszi a kutyáját meg a tehenét, ő meg tovább imádkozik.

Jön egy helikopter, abból is kiabálnak neki, de ő ugyanúgy reagál, mint a csónak esetén, aztán, mikor már a szájáig ér a víz, arra úszik egy leszakadt ajtólap, de ő tovább imádkozik, majd megfullad.
A mennyekben szenrehányást tesz az Istennek: Én hittem benned, de te mégsem segítettél!
Dehogynem, mondá az Úr, először küldtem érted csónakot, aztán egy helikoptert, de még az utolsó percben is küldtem egy asztallapot, melybe belekapaszkodhattál volna, de nem tetted, - rajtad az Isten se tud segíteni...



Mintha a magyar ellenzékről szólna a történet...

:O)))

2018. január 14., vasárnap

EGY RÉGI MÁNIÁM

A szittya fergeteg
Tankkal végigmenni Románián - dúdolja a Vezér, mikor éppen nem a kislányok meghágásáról dalol.
Tusványoson elmondja:
Támogatom az autonómiát.
Pont.
Jobb híján.
Pont.
Aztán rettenetesen csodálkozunk, ha néha visszafelé is találkozunk a bunkóság minősített eseteivel, mint például a román miniszterelnök esetében, aki valahogy úgy fogalmazott, hogy ahol kilógatják a székely zászlót a közintézményekre, ott a felelősök is lógni fognak.
Durva kétségtelenül, de nem durvább, mint a mi tevékenységünk.



Románia még így is igen türelmes, hiszen elnézegetném Orbán türelmét, ha a dáko-román kontinuitás jegyében a hivatalban levő román miniszterelnök állami meghívás nélkül ellátogatna Tiszafüredre, és a Hortobágyon kifejtené, miszerint egyetért azzal, hogy ahol áll, az ősi román föld, jelenleg sajnos Magyarországé.
Pont.
Átmenetileg.
Pont.
Orbán sikítófrászt kapna, magyarember piszkosul felháborodna, lehet, tán még hadat is üzennénk az oláhoknak, támadásba lendülne az I. Magyar Kerékpáros Fajfenntartó Hadtest, édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk!

Aztán menne minden a megszokott séma szerint, Románia természetes határa a Tisza medrének közepén húzódna, az erdélyi menekültek pedig évekig vagonokban laknának Rákosredezőn.
És mindenki csodálkozna, de nagyon - már megint nincs szerencséje ennek a kicsiny, könnyáztatta országnak, melynek szorgalmas népe annyi Nobel-díjast adott a világnak, habár, ha el nem mennek innen, valószínűleg a krematóriumoknak adják őket.


Le kellene máer egyszer végre vonni a következtetést, hogy ezzel az ostoba hőbörgéssel nem megyünk semmire.
És hálásnak kellene lennünk a sorsnak, hogy a seggünk alá tolta az Uniót, merthogy ezzel egyúttal meg is szüntette  az elcsatolt nemzetrészek különállóságát, biztosította a népek egyenjogúságát és egyenrangúságát, a munkavállalás és a tanulás lehetőségét ott, ahol arra a polgár igényt tart.
Az Unió belső határai eltüntek, lehet bármerre vállalkozni, lakni, élni.
Persze mi többet szeretnénk, lehet, jó lenne pénzt is veretni Marosvásárhelyen, hogy legyen mit ellopni, ha bedől a forint vagy megszűnik az uniós támogatás - komoly nemzetközi tartalékvaluta lenne a székely fabatka, váltópénze a lópicula...
A magyar hülye román hülyét termel, aztán időnként egymásnak esnek, és senkinek nem tünik fel, hogy Koszovó mire ment a nagy marha függetlenségével, jóllehet a Nyugat a maga természetes önzetlenségével még támogatja is - mégis éhenhalnak.



A kis harcimarci és ostoba vazallusai mégis szítják a tüzet, maga a retorika is borzasztó, a magyar külügyminiszter a sajtóban "berendeli" a román nagykövetet, jóllehet ő legfeljebb a titkárnőjét rendelheti be, de a nagykövetet legfeljebb bekéretheti, mert a diplomáciai szabályok ezt engedik meg, de ez nem hangzik elég ütősnek, ezért de facto bekéret, de a sajtóban már berendel.
Mi nem kérünk, mi diktálunk, berendelünk és belerugunk - elméleti síkon, gyakorlatilag meg megállás nélkül és folyamatosan szívunk.

A magyar nemzetiség meg ott él túszként, egy Orbánhoz hasonló idióta el tudja lehetetleníteni az életkörülményeit, aztán még száz év múlva is ott vezetgeti kötélen a tehenet az úton a nemzetes asszony, merthogy támogassa őt a magyar állam, ha már akkora negy a pofája...
Meg nem értem, mire jó ez az állandó harc, a nacionalizmus élesztgetése, a szélsőséges retorika, mire jó a baráti viszony helyett az ellenségeskedés?



Már csak ezért is el kell zavarni a Nemzeti Elmebeteget, ez az ember már mindenkivel megrontotta a kapcsolatunkat, aki csak a környékben él.


Lehet ebből még nagyobb baj is - sajnos...


:O)))

2018. január 11., csütörtök

ORBÁN HODZSA UTAT MUTAT

Ismét mondott egy jópofát.
Úgy látszik, humor dolgában nem kell kölcsönkérni senkitől, de kár, hogy anyagiak tekintetében ezt nem mondhatjuk el...

Alcsút Géniusza  Berlinben úgy ráijesztett a brüsszelitákra, hogy mindegyik csurom könnyesre sírta a zsebkendőjét és rettegésük okán egy zabszemet gőzkalapáccsal sem lehetne már az ánuszukba verni .
Az ijesztgetés oka az volt, hogy az Unió 2020-tól a következé hétéves tervezési ciklusra csökkenti a támogatásokat, Orbán pedig ezt nehezen viseli.
Így aztán odanyilatkozott, hogy rettenetesen sok feladat áll még előttünk az infrastruktúra fejlesztése terén, és ha az Unió nem ad erre pénzt, hát majd kérünk Kínától.
Egyébként is, 2030-ra utolérjük a nyugati országokat, nettó befizetővé válunk és Németország és a visegrádi államok fogják nagyrészt finanszírozni az Uniót.
Hiába, fejlődés ide, fejlődés oda, a gyógyszeripar sem mindenható, és vannak pszichiátriai betegségek, melyek az idő előrehaladtával nemhogy javulnának, inkább egyre romlanak, mégha lapáttal töltik is a bogyót a páciensbe - Q.E.D. 



Ami magát az ötletet illeti, nehéz vele vitatkozni - egy bomlott elme terméke ez, remélhetőleg utolsó erekciói egyike, miközben kezd szorulni nyakán a hurok.
Tulajdonképpen csak azt támasztja alá, hogy ez az ember képtelen felismerni a világban végbemenő folyamatokat, még kevésbé képes alkalmazkodni azokhoz, ő a kert végében gugoló törpe, aki rettenetes erőlködések közepette fújja a passzátszelet, erőlködésének terméke pedig alatta látható.
Enver Hodzsa volt ilyen, mikor a Szovjetunió nem az általa elvárt módon támogatta, de ma már nincs Szovjetunió, és Kína sem ugyanaz, mint volt a múlt század hatvanas éveiben. Mindössze Magyarország kerülhet olyan helyzetbe, mint Albánia volt 1961 körül.
A szkipetárok népe számára akkor a napi betevő is luxuséletmódot jelentett, a diktatúra is más volt, mint napjainkban Európa közepén, így aztán nem biztos, hogy Orbán délceg férfiassága ellensúlyozni tudná például az ellátás hiányosságait, az éhes ember pedig hamar idegessé válik.
A szocializmus
 vérgőzös esztendeiben Albánián magyarember legfeljebb röhögött, mikor az albán légvédelem helyzetén poénkodott, öklét rázva az ég felé.
Most Orbán rázza az öklét az Unió felé, gondolom, ezzel arra serkenti a brüsszeli döntéshozókat, hogy a következő költségvetési ciklus tervezése során velünk kapcsolatban   a jóindulatú támogatási változat kerüljön alkalmazásra.
Emellett alkalmat ad arra, hogy ismét eltöprengjenek az Unió és Magyarország viszonyán.
Megszívjuk még ezeket a hülyeségeket nagyon, a stadionjaink pedig ugyanarra a sorsra fognal jutni, mint Enver Hodzsa szeretett vasbeton bunkerei.



Az viszont már roppant idegesítő, hogy a Nemzeti Elmekórtani Kihívás állandóan úgy foglal állást fontos kérdésekben, hogy arra semmiféle felhatalmazása sincs.
Nem kétséges, hogy szolganépe a Parlamentben bármit megszavaz, de legalább az illő formákat tartaná be.
Magyarországon a miniszterelnök arra kap felhatalmazást, hogy hivatali idejében vezesse a kormányzati apparátust a hatályos törvények szerint, és nyilatkozzon a kormány szándékairól vagy álláspontjáról.
Tehát, amikor a magyar emberek vagy a magyarok nevében szónokol, akkor egyrészt hazudik, másrészt meg messze túlterjeszkedik hivatali lehetőségein, nagy kár, hogy ezt már mindenki megszokta és senki nem kéri ki magának.
Én ugyanis rengetegszer nem értek vele egyet és mégis magyarnak érzem magam, talán még magyarabbnak is, mint ő, jóllehet az én őseim sem Árpáddal lovagoltak be Vereckénél, és az ő őseinek ekhós szekerei sem arrafelé tolongtak a sztrádán.

Az én nevemben ő ne nyilatkozzon, rám ne hivatkozzon, még ha ez számára lassan kezd természetessé is válni, de hát Napoleon kollegája számára is természetes, hogy ő a Császár, mikor adaptációs szebadságra engedik.
Hogy ez a pofátlan gőg magyarembert ma nem zavarja, azt megértem, soha nem határtalan előrelátásáról volt elhíresülve - majd zavarja, ha az üzletekben a polcon csak zománczott fazekak lesznek, de a libaaprólékot  aranyáron veheti meg bele.


És akkor még Kínáról nem is beszéltünk.
Mert kérni kérhetünk ugyan, de nem biztos, hogy kapunk is.
Kína szeret igérni, de a pénzt roppant módon megbecsüli, nem herdálja, nem szórja.

Nekünk sem.
És az sem biztos, hogy az Unió és a NATO érdekei egybeesnének azzal, amiről Orbán álmodozik, amúgy pedig régi tapasztalat, hogy a húrt lehet feszíteni egy ideig, de aztán eljön az igazság pillanata.
Orbának pénz kellene, hogy fenn tudja tartani a prosperitás látszatát, de ezért cserébe semmit sem tud adni.

Mint szövetséges pedig megbízhatatlan és irritáló.
Azt se nagyon értem, hogy a jobboldali szavazó, aki oly hevesen el tudta ítélni a Kádár-rendszer hitelpolitikáját, most milyen lelkesen asszisztálna ahhoz, hogy Orbán adósrabszolgává tegye az ország népét, merthogy orosz hitel Paksra, kínai hitel a kínai érdekeket szolgáló vasútra és most kínai hitel a fene se tudja mire - érdekes...
Orbán pávatánca nem fog örökké tartani, előbb-utóbb a páva maga alá szarik, és senkit sem fog érdekelni, hogy miért toporog bánatos pofával.

A választó meg majd csodálkozik, hogy mit is tettek vele, meg az országgal.


Éa akkor még a kínai migráncsokról nem is esett szó...

:O)))

2018. január 10., szerda

SZEMBE A FORGALOMMAL

 Závecz Research kutatása szerint a baloldali választók többsége közös listát és közös miniszterelnökjelöltet szeretne, jelentős részük bevonná a Jobbikot is az együttműködésbe.
Nem az első eset, hogy a választó okosabb, mint a pártkorifeusok.
Feledhetetlen látvány volt a 2014-es választásokon Mesterházy Attila értetlen és bambán döbbent ábrázata a Műegyetem előtti nagygyűlésen, melyen a választók - MSZP és DK szimpatizánsok együtt követelték az összefogást.
Sokan el sem hitték, hogy ez spontán megmozdulás volt, de aki ott volt, az tudja: senkit nem érdekelt a pártvezetők szánalmas vergődése, a választók ott és akkor választási győzelmet szerettek volna, és senki nem azért vett részt ezen a rendezvényen, hogy négy évre biztosítsa szeretett vezérkéinek helyét a parlamenti padsorokban.
Most is közel a perc, amikor a tömegek megértik, hogy a győzelemhez először saját vezetőiket kell világgá kergetni.
Ők ma még megengedhetik maguknak, hogy fennsőbbséges pofával doktrinerkedjenek, vagy a gyermekkorban hiányzó villanyvasút helyett a politikai játszótéren játsszanak, de a nép egyszerű gyermeke ezt nem engedhetné meg nekik - csak még nem jutott el ennek felismeréséig.


Igen, győzni akarunk, és elkergetni ezt a velejéig rohadt tolvaj bandát, akik páratlan lehetőséget kaptak a történelemtől, amit páratlan pofátlansággal háláltak meg.
Magyarországnak sokféle kormánya volt már, volt bolsevik, nyilas, de olyan, mint most, még soha.

Magyarországon első ízben jutott kormányra a szervezett bűnözés, ami csak annyiban nem meglepő, hogy a fasizmust is Olaszországból importáltuk és importáljuk a mai napig, hát akkor a szervezett bűnözést miért importálnánk máshonnan?
Az idősebbek még emlékezhetnek Andreotti olasz politikus nevére, akit a maffia emberének tartottak, de emlékezhetnek , Aldo Moro, a meggyilkolt miniszterelnök nevére is, akinek halálában 
Andreottit is bűnrészességgel gyanúsították.
Morot agyonlőtték, így jár, akinek nincs létrája...
A nép pedig csak nézegeti, mi is folyik itt?

Egy ideig hajlamos voltam a baloldali kommunikáció szimpla ügyetlenségének tulajdonítani a kialakult helyzetet, de mára már más a véleményem - ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, ez az emberi agy ismeretében elképzelhetetlen.


Egyszer már megszívta a demokratikus oldal a miniszterelnöki castingot, mikor Gyurcsány lemondott, de nem tanult belőle senki semmit.
Ma éppen a még meg sem szerzett képviselői helyekről folyik az osztozkodás, a lehető legócskább módon.
Erre legszebb a csepeli példa, ahol a szocialisták ráindítják Bangóné Borbély Ildikót az Együtt politikusára, Szabó Szabolcsra, gondolom azért, mert Németh Szilárdot az előző választáson megverte, hát keresni kell mást, és bár Németh segített nekik, de Gobbi Hildát nem találták éppen...  
Már maga a helyeken való osztozkodás is kontraproduktív, az emberek nem szeretik a mutyit, márpedig az ilyen osztozkodásoknak kimondottan mutyiszaga van, akárhogy is tálalják a résztvevők.
Itt három politikai iskola vetélkedőjét nézegethetjük, az elsőt a Fidesz képviseli, ők az elitiskola, kitömve pénzzel és korlátlan lehetőségekkel, úgy vehetik meg a számukra szükséges embereket, mint Mari néni a libát a piacon, az igazgató pedig élet-halál ura.
A másik politikai iskola a szoci-dk kamarillapolitikai iskola, ahol a döntések homályosan körvonalazott elvek mentén, sötét párthelyiségek mellékhelyiségeiben jönnek létre, száz vezér kétszáz ötletéből.

A harmadik iskola a Jobbiké, ők a terepen ügyködnek és az emberek érzelmeire építenek, - utóbbi tekintetben hasonlítanak a Fideszre, mely gyűlöli is ezért őket.
Itt a Vezér szava szent, csak az a baj, hogy hátát a falnak vetve kell élnie életét, előtte a fal vastagságáról pedig nem hátrányos meggyőződnie.
Nem árt emlékezni a Hosszú Kések Éjszakájára...



Nem tudom, látták-e már a demokratikus politikusok az idei naptárt, talán nem lenne hátrányos vastag filccel bekarikázni az április nyolcadikai dátumot.
Sokaknak ez a nap a politikai halál napja lehet, ne legyen igazam.
Sokan mondják, hogy biztatóbb dolgokról kellene írnom, de az igazság az, ha szidjuk a Fideszt vagy Orbánt, abból választási győzelem még nem lesz.
Így is rettenetes késésben vagyunk, de ma még van egy minimáluis esély, februártól meg már az sem lesz.

Talán nem ártana a vezető demokrata politikusoknak utoljára átgondolni még a teendőket.
Persze illúzióim nincsenek.



:O))) 

2018. január 7., vasárnap

A FÜLKEFORRADALOM GYERMEKEI

FOTO: HORVÁTH PÉTER GYULA
Oda a Momentum.
De kár, hiszen oda lehetett volna már megalakulása napján is, ami azt illeti, hiszen létének semmi értelme nincs.
Ideológiája nincs, jelszavai unásig elkoptatott panelek,  prominensei bátran indulhatnának az Utálatoskép címmel kiírt fotopályázaton, ha megérne akárcsak egyikük is egy csomag fotopapírt a nyomtatóba...
Pesze azonnal támadtak támogatóik, hiszen Magyarembernek százszor is el lehet adni ugyanazt a nevetséges hazugságot, mely szerint egy hegedűművész tekintetében meghatározó jelentőségű az életkor, másrészt, hogy az óvódáskorú versenyző határtalan képességeire utal, ha anélkül tudja kilopni társa bilijéből a szart, hogy az tiltakozna.
Eszük se sok volt, hiszen nyilvánvaló, hogy az LMP száz választóján kívül a mai magyar politikai térben nincs mégegyszer száz választó, aki annak kívánna politikai támogatást adni, aki annyira független, hogy még a józan észtől is elhatárolódik.

Kis ország, egy politikai osztály - nekünk ilyen jutott.
Karma...



Tulajdonképpen az is érdekes kérdés, hogy ez a remek száz miből gondolja, hogy Orbán ellen úgy célszerű harcolni, hogy a világmegváltó párt Orbán összes ellenfelét bekeni szarral, majd magát tisztának és illatosnak nyilvánítva előad néhány kártyatrükköt a Kossuth Lajos téri manézsban, miközben úgy tesz, mintha ezek a kupolában végrehajtott légtornászati halálugrások lennének.
Akik a Momentumot létrehozták - és most ne a savanyúábrázatú helyiérdekű Don Quijotéra, se a drámai szende Dulcineára, de mégcsak Sancho Panzára se gondoljunk - azt hitték, az LMP elvérzése esetére kellenek ők a bohóckabátba, hogy alkalomadtán elő lehessen húzni és diadalmasan felmutatni: Van másik!

Menet közben kiderült, elég ide egyetlen pszeudo-párt is, a többiek már csak a kapacitások felesleges többszörözését jelentik, ezért hát a kissé már megnyugodott szülők elzárták a pénzcsapot, hónuk alá csapták a libasültes tálat, majd megbizonyosodva arról, hogy üzemanyag nincs, a ballaszt a helyén és a fenékszelepek nyitva, mentőhajójuk legénységének vidám integetése mellett elpöfögnek a helyszínről.
A legénység már elővette az evezőket és most éppen egymást veri agyon velük, hozzájárulva ezzel az ország fennmaradásához.


Ezeknél már csak azok a Cegléden sétáló arab túristák voltak sötétebbek, akikre azonnal
ráizgult a helyi jobboldali értelmiség,
kihívta rájuk a rendőröket, az ÁNTSZ-t meg a helyi katolikus papot, hintse már meg szenteltvízzel őket, hátha akkor kiderül az igazság, kilóg majd a lóláb!
Bűbájos momentum voltak ők a magyar politika történetében, szerintem ne sirassuk őket...


:O)))

2018. január 5., péntek

EGY MEGKÉSETT VITA MARGÓJÁRA

Sarkítottan talán úgy lehetne összefoglalni Magyar György és Pető Péter vitájának lényegét, hogy választ keresnek a Nagy Kérdésre: a pártszféra ad megoldást a mai gondokra, vagy a civil szféra.
Magyar azt állította, hogy ma technikai együttműködésre lenne szükség, de ezt a pártok - legfőképpen a pártok vezetőinek egzisztenciális érdekei miatt- megakadályozzák.
El kell érni, hogy a pártok egyéni képviselő-jelöltjeiket ne (csak) a pártok prominensei és tagjai közül válaszzák, hanem az arra helyileg legalkalmasabbakat, legnépszerűbbeket, akik ennélfogva képesek  a fideszes jelölt legyőzésére.
Pető szerint a szavazók nem fognak átszavazni egységesen, mondjanak bármit is a pártvezérek, így ez halott ügy.


Nagyon jó kis vita lett volna ez, ezelőtt nyolc - öt - két évvel, de akkor erről nem vitatkozhattunk, mert akkor éppen isteníteni kellett a civileket, akik költséghatékony pódiumokat ácsoltattak maguknak kitudjakikkel, felmásztak rájuk, szidták a pártokat, aztán az első kínálkozó alkalommal átminősítették magukat pártpolitikussá, tovább forgácsolva a demokratikus oldalt.
Ez nem volt szép dolog, de ettől még vitathatatlan, hogy a helyi közéletben forgolódó rátermett embernek (horibile dictu asszonyállatnak) több joga lenne a helyi társadalom képviseletére, mint egy, a "lelátogató" pártpolitikusnak smúzoló, befolyásra és gazdasági érdekérvényesítési lehetőségekre vágyó helyi pártprominensnek.



Ez a vita ma már a döglött ló verésével esik egy kategóriába, negyed év van hátra a választásokig, amit idáig nem sikerült megoldani, annak megoldására a hátralevő kis időben már nemigen van esély.
A probléma pedig nem a valóságos civilek és a pártok között áll fenn, hanem egy nagyon egyszerű kérdés az, amit elfelejtettek dicső pártjaink eldönteni, igaz, nem is nagyon kéri számon rajtuk senki.
A kérdés az lenne, hogy kit, kiket képvisel az adott párt?
Amikor a pártok szavazatmaximalizásról beszélnek, akkor azt mondják, hogy ők mindenkit képviselnek, márpedig az a párt, mely mindenkit képvisel, az nem képvisel senkit.
És itt válik okafogyottá ez az egész vita.
A pártok ugyanis érdekképviseleti szervezetek lennének, merthogy más az érdeke a libának, mint a rőkának, és mindkettőtől eltér a gazdasszony érdeke, hogy a libakereskedő érdekéről ne is beszéljünk.
És akkor még ott van a libalegelő tulajdonosának érdeke is, őt a mindent elpusztító libapotty színéről bátran nevezhetjük zöldnek is.


Nálunk nincsenek pártok, nálunk a pártok vallási értelmet nyertek, az emberek úgy néznek a pártokra, mint vallási rekvizitumokra, egyikük a tabernákulumba rejtett monstranciára izgul, másikat a tóraszekrény függönyén túl levő dolgok izgatják, kinek a rabbi, kinek a tiszteletes, kinek a pap, kinek a papné...
De a lényeg egy: itt hinni kell a szeretett szekta főgurujának, aki Istenétől átszármaztatott tévedhetetlenséggel intézi hívei ügyeit, mutatja a helyes irányt.
Kis párt - nagy párt mindegylófax.
Innen már csak egy lépés Magyar György igazáig: a pártok prominensei megtalálták a maguk mentőcsónakjait, minket meg itt hagytak a vízben, már ha ezt az igen büdös, sárgásbarna masszát víznek lehet nevezni egyáltalán.

Amit Magyar György feszeget, az nem új a munkásmozgalomban, Milovan Gyilasz sokat tanulmámyozta a kérdést börtönében...
De hasonló dolgokról elmélkedett már Bakunin és Trockíj is, persze a jelenséget hozzá kell igazítani a sufnipártok és a haladó (halódó?) baloldal mai állapotához.


Azért tartom ezt rendkívüli helyzetnek, mert a demokratikus pártoknak úgy kellene a támogatottság, mint egy falat kenyér.
Mégsem nyitnak a társadalom felé, amin nem az önmaguk politikai szerepét civil cimkével megélő esélylesőket kell érteni, hanem azokat a hétköznapi embereket, akik a munka világában is el tudják képzelni az életüket, nem csak igazlátóként.
A politika nem a fantáziák világa, fantázia itt csak ahhoz kell, hogy meg tudjuk álmodni azt az új világot, melyet gyerekeinknek szeretnénk örökül hagyni.

A többihez elég a szűk prakticizmus, a kompromisszumkészség, a pragmatizmus, melyet a doktriner butaság helyett alkalmazva akár le is lehetne győzni a szervezett bűnözés világát.
Mostanában az a baj, hogy tulajdonképpen célt sem sikerült megjelölni, a politikusok nem mernek egyértelműen beszélni, nehogy elveszítsenek húszezer támogatót a belvárosból, jóllehet ezzel talán nyerhetnének kétmilliót a falvakból, kisvárosokból.
Ideje lenne ezen változtatni.
És ideje lenne bősz viták helyett konkrét javaslatokat tenni, mert a jelenlegi helyzetben az út a Budai Várba vezet, ahol a Karmelita Kolostor újdonat erkélyéről egy pocakos úr integet, miközben szoyolát köpködve nézi a Mátyás templom lerombolt tornyát, mely útban volt az új stadionnak.


Magyar György és Pető Péter okos emberek, kár értük, hiszen olyanok ők, mint a hal a parton - az ő megoldási javaslataik egy folyóra vagy tóra érvényesek, de a mai helyzetben leginkább csak tátogás jön le belőle a nép egyszerű gyermekeinek.
Azért Magyarra talán jobban oda illene figyelni.
Talán ezt is végig kellene gondolni...



:O)))





2018. január 4., csütörtök

GYŰJTÉS SZEMMŰTÉTRE

Esmeraldának, de lett is olyan a látása a népszerű sorozat-hősnőnek, hogy a sas leszáll az ablakára a receptért!
Orbán pofátlansága olyan szép, hogy az ember el is felejt dühöngeni rajta, hiszen amikor Mészáros Lőrincnek hívják, akkor az ország leggazdagabb magánszemélyei közé tartozik, amikor meg miniszterelnöknek, akkor úgy bánik az ország - a te, az én meg a Tót Ottó - pénzével, mint egy középkori uralkodó a kincstárával.
Szerintem ott is tartja a gatyája zsebében, és gyönyörködve morzsolgatja szotyolázás közben - mikor mi akad a kezébe, hol egy mogyoró, hol egy erőmű...
Szeretett Vezérünk ugyanis pénzt kér a választóktól nemes céljai támogatására, merthogy ami rendelkezésére áll, az kevés az előtte tornyosuló gigászi feladathoz - üres a kincstár, jól tudja.

És onnan tudja jól, hogy ő volt az, aki kilopta belőle a lóvét, a maradékból meg stadionokat építget, merthogy ez a hobbija, meg a zsebhoki.


Nem az a fájdalmas ebben, hogy ez már valóban az elszemtelenedés csúcsa, hanem az, ahogy erre magyarember reagál a Nyugati Pályaudvar előtt.
A sok kilógó seggű szegényember mellébeszél, meg azt mondja, hogy ha lenne pénze, támogatná a kormányt az előtte álló harcokban anyagilag, így csak minden másban - ahelyett, hogy elküldené a francba azt, aki az ország legnagyobb tolvaja, aki emellett legfeljebb beteg elméje rémeivel folytat kilátástalan harcot - igaz, azt legalább állandóan.

Gyermekkorunkban is kellett egy ismeretlen és megfoghatatlan fogalom, amitől retteghettünk, akkor ezt - családi tradíciótól függően - hol Mumusnak, hol Bumbusnak hívták, és a neve említésére is rettegve bújt a kisgyerek a dunyha alá.
Igaz, akkor mi négyévesek voltunk, mostanra meg a társadalmat sikerült elmeállapotát tekintve egy négyéves szintjére zülleszteni, mondván jön a Migráncs, mars a dunyha alá - de előtte perkáld le a dunyhahasználati díjat.
Siralmas.
A nép libasültet akar enni, miközben kulcsot ad a rókának a libaólhoz.



Orbán egyébként azért nyer, mert ő ismeri legjobban a nép lelkét, a többi politikus el sem tudja képzelni, hogy valaki egy ilyen pofátlanságot jó ötletnek tartson, merthogy annyira abszurd ez az egész.
Ionesco és Örkény teremtményei a távoli kanyarban sincsenek a királynak és az ő másik énjének, Lőrinc kötélbarátnak dicső tetteihez képest.
De ez az ország maga Abszurdisztán, itt a vállalkozó a pénzét ajánlgatja - természetesen csak méltányos összeget, és azt hiszi, hogy a méltányosság mértékét majd ő állapíthatja meg.
Első alkalommal meglehet, de az sem kizárt, hogy eszébe jut majd Rákosi Békekölcsön nevű fosztogatása, és alkotó módon kezd viszonyulni a történelemhez.
A vállalkozó megtekinthető a
video utolsó szereplőjeként, az embernek óhatatlanul eszébe jut a tartalom és forma egységének marxi tana...
Teszi ezt akkor, mikor az év azzal indult, hogy az uralkodó és vazallusai jó munkájuk elismeréseként megnyerhettek néhány párszáz milliárdos közbeszerzést és nekiláthattak a Paks II. címen folyósított orosz kölcsön elköltéséhez - hogy mire, az meg nem tartozik rád, ne kotorássz te a nemzet nagyjainak zsebében!
Kossuthtól sem szoktuk megkérdezni, mire költötte az árvák pénzét, se, azt, hogy hova tette az általa megvédett államkincstárat, mint ahogy Kun Bélától sem.



Szépek ezek a választási évek, ilyenkor lehet tanulmámyozni a maga teljes szépségében azt, hogy minden népnek olyan elitje van, amilyet érdemel.
Megkaptuk, habár én azt hiszem, hogy lesznek ezek még pofátlanabbak is - igaz, azt is meg fogjuk érdemelni...



:O)))

2018. január 2., kedd

VÁLASSZUNK! 2018.

Talán körvonalazódik egy Karácsony Gergely vezette fenetudjami, amit nem lehet együttműködésnek, nem lehet összefogásnak nevezni, mert ezek a megnevezések kiütéseket okoznak a vájtfülű ellenzéki hangadók körében.
Fene tudja, ők hogy hívják azt, amikor különféle elképzelésekkel rendelkező emberek találnak egy közös célt és annak elérése érdekében előre egyeztetett lépéseket tesznek, alárendelve ambicióikat az általuk is elfogadott célnak, már, ha van ilyen.
A magam részéről talán az össztánc megnevezést javasolnám, hiszen ahogy a pávatánc remekül leképezi az önmaga gyönyörűségébe beleájult rikácsoló baromfi személyiségét, úgy ez a kifejezés is szépen tükrözi a sok ambiciózus versenyző személyiségét, a rinocérosz-balett szépségét.
De ma már mindegy, jöjjön, aminek jönnie kell, vége találtak valakit, aki adja azt a társadalmi elfogadottságot, aminek a résztvevők általában híján vannak, a jelölt pedig olyan támogatottságot kap, melyet bánatos pártjától soha meg nem kaphatott volna, így aztán mindenki jól jár - vagy kisnyúl.
Fel is indultak testvéri tankok, szertedübörgni a megoldás hírét.


Mint megtudhattuk, Válasszunk! 2018. néven szervezkednek mindenféle kormányok különféle pártállású volt miniszterei hogy elősegítsék a kormányváltást.
Ezt Balázs Péter volt külügyminiszter tette közkinccsé, aki elmondta, hogy a csoport tagja Bod Péter Ákos és Mellár Tamás is, - a csoport egyébként Karácsony Gergelyt elfogadható jelöltnek tartja.

Elfogadhatónak tartja személyét a Demokratikus Koalíció is, és remélhetőleg nem kezdődik el a harc, hogy kinek a jelöltje is a langaléta mozgalmár, mert ha igen, akkor kár is volt belekezdeni ebbe az egészbe.
Talán így meg lehet még találni a veszett fejsze fejét is, ehhez persze egy-két dolgot még meg kell oldani.

Így például megegyezni abban, hogy a pártok egyeztetett jelöltjei hogy illenek bele ebbe a szituációba, egy esetleges győzelem (Óh, édes álom!) esetén milyen rendező elvek mentén születik meg a politikai megoldás, milyen feladatokat vállal magára az Össztánc Kormánya, kikkel kívánja ezt megvalósítani, ki vezeti a kampányt, kik lesznek a pártok listavezetői, és kinek a listáján indul Karácsony Gergely, akiből ki hiszi, hogy úgy lesz majd miniszterelnök, hogy Áder majd neki ad megbízást kormányalakításra, mint a legtöbb szavazatot szerző párt listavezetőjének?
Vagy hogyan is?
Szóval, egy Cellini is kevés lenne ilyen kevés idő alatt cizellálni a dolgokat, de hát nem ez lenne az első eset, amikor egy felkészületlen társaságnak ölébe pottyan a lehetőség, aztán vagy tud élni vele, vagy nem.
Karácsonynak mindenesetre jól jön ez a kezdeményezés, mert idáig mögötte gyakoerlatilag nem állt senki, személyes népszerűségét meg annak köszönheti, hogy ülve nyalja a Holdat, ami bravúros sportteljesítmény ugyan, de a politikához kevés, mint vöröshagymában az osztályöntudat.



Az kicsit aggaszt, hogy a hírek árnyékkormányról szólnak, ehhez én kevésnek tartom ezt a laza politikai formációt, emlékezve Ferge Zsuzsáék hasonló kísérletére is.
És aggasztónak, hogy még semmi sem kezdődött el, de Karácsony már elmondta a saját őszödi beszédét, pedig a fél lába még a civil szférában volt.

Ezért aztán kellene néhány profi kommunikátor a környezetébe, mert így lehet, hogy lesz árnyékkormány, de az így elérhető miniszterelnöki szék legfeljebb árnyékszék lesz.
Hogy alkalmas-e Karácsony Gergely egy ilyen nehéz és veszélyes szituációban arra, hogy ha nyer, akkor dulván ledobja a padlóla Orbánt, azt nem tudom, csak remélni tudom.

Mint ahogy azt is, hogy a kampányban nem azzal fog törődni, hogy mit óbégatnak az ellenoldalon, hanem marokra kapja Orbán tökét, mint kurva a liliomszálat, és addig csavargatja, mígcsak meg nem hallja a sikoltozását a népnek azon része is, aki ezidáig beletörődve tűrte, hogy kirabolják, elvegyék szabadságjogait és az árok szélére lökjék.
És azt is tudnom kellene, hogy lesz -e merészsége a liba újrafelosztásához úgy, hogy a legszegényebbek számára is élhető legyen az élet.
Nem tudom, de az idő szorításában mától - eddigi preferenciáim fenntartása mellett - karácsonyista is vagyok, remélve, hogy nem fog csalódást okozni, mint eddig oly sokan.


Van még vagy száz napunk, ennyi idő alatt millió ember százmillió feladattal képes megbirkózni, ls ha ennek az a vége, hogy Orbán repül, akkor megéri a dolog...
Ebben reménykedjünk!


:O)))

2018. január 1., hétfő

ÚJ ÉV, RÉGI KIHÍVÁSOK

Hát itt az új év, és majdnem olyan, mint az utóbbi évtized valamennyi új éve volt, süllyedünk a szarba ütemesen - a tendencia állandó.
Itt aztán nincsenek cölöpök verve a mocsár fenekére, itt nehéz lenne azt a benyomást kelteni, hogy sétálunk a felszínen, itt már a szájunk széléig ér a szar, és lehet, azért is vagyunk képtelenek kinyitni a szánkat, mert egy óvatlan mozdulat, és könnyen meglehet, belefulladunk.
Széplelkeink természetesen még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ami már az orruk alatt bűzölög, az tulajdonképpen nem sárarany-e mert a szaga eredhet Sorostól, de Gyurcsánytól is.
Vajon diktatúrában élünk, vagy diktatúrának álcázott demokráciában? - ez itt a kérdés.
Ezen aztán majd idén is el lehet vitatkozgatni, miközben a szellemi SA-legény, az ötös számú tagkönyv tulajdonosa szart okád a felső végén is, minősíthetetlenül minősíti Nagy Bandó Andrást, aki megemlített nyilvánosan egy pletykát, melyet az egész ország ismer és mely Orbán Caesar vak komondorjáról szólt.
Ennek utána kétségtelen, hogy a Nemzeti Könyvmáglya tetején előkelő helyet fog elfoglalni a Nagy Bandó Összes, míg kritikusa, az Aranytollú Elmebeteg bevonul a Nemzeti Könyvtár sorozatba, mely tény viccesebb és abszurdabb, mint amit Nagy Bandó valaha is írni tudott,
A politika pragmatikus embereket követel,  ellenzéki oldalon ez továbbra is hiánycikk.



Hacsak valamilyen rendkívüli esemény nem jön közbe (Peking bevonul Európába, Trump bevonul egy elmegyógyintézetbe átadva a hatalmat Hillary Clintonnak, a heves napkitörések hatására megjön a magyar értelmiség esze...) Orbán ismét részletes és cizellált programot adhat: Folytatjuk - mondja majd.
És ne legyenek kétségeink, folytatni fogják, hiszen még nincs minden Mészáros kezén, és bár még messze vagyunk attól az optimális ponttól, hogy ha elromlik a konvektor, akkor Orbánt hívjuk megjavítani, de az irány helyes.

Orbán maga az Isten, egyelőre két személyben, de ki tudja, kell-e az a Szentlélek, nem fért-e már rá az egyházakra is némi fazonigazítás?
Orbán Sztálint és Hitlert olvas, Gyurcsány pedig Mao Ce Tungot, és megkezdte a Hosszú Menetelést.
Talán az okozhat neki némi gondot, hogy míg Maonak a Jangcét, neki a hülyeség tengerét kell átúsznia a győzelemhez vezető úton, de szívós figura, menni fog.
A szocialisták ülnek, mint mezei nyúl a körvadászaton, Molnár pártelnök pedig két kezét a sérült hajó három lékjére tapasztva próbálja olyan gyorsan cserélgetni, hogy a hajó legénysége életben maradjon.
A Jobbik megpróbálja a Nagy Mutatványt, egy lyukból fújni egyszerre hideget és meleget, ez se könnyű attrakció, különösen, hogy senki sem hisz nekik, így aztán csak vergődnek leginkább.


Magyarember meg még ha értelmes, akkor is hülye pofát vág, hiszen ez itt már évszázadok óta sikeres, az életbenmaradást szolgáló életvezetési stratégia.
Lesz persze egy választás is, jelenleg úgy néz ki, hogy a gagyiárús áll nyerésre - de persze az Úr mindig tehet csodát, az égből aláhulló Soros formájú aszteroida agyoncsaphatja Nagyurunkat, ami természetesen ismét neki hajt majd hasznot, hiszen a szenttéavatáshoz minimálisan egy csoda szükségeltetik.

Itt az lesz a csoda, hogy az aszteroidát úgy, ahogy van, nem lopja el azonnal, kinyúvadásból kifolyólag.
Na, majd a Mészáros-énem, gondolja utolsó akciójaként, habár mi lesz így a klasszikusnak mondható skizofréniámmal?
Legyen ez az utódok dolga - Rasi eléggé ígéretesnek tűnik...
Midőn felmegy a mennyekbe és kezet fog Szent Péterrel, utóbbi döbbenten tapasztalja, hogy a búcsúzás után már csak négy ujja maradt...

Ez az optimista verzió, a pesszimista a Budai Várat ábrázolja, ahogy ül ideiglenes erkélyén, és szalonnázik az egyszerű életmód jegyében, és sürün pislog dél felé: retteg a beözönlő migráncsoktól...


2018. - vajon kinek az éve lesz?



:O)))