Megvan a nemzet legfrissebb ellensége, a sörbicikli.
Már nekem is régóta gyanús volt ez a ránézésre is közösségellenes szerkezet, arról nem szólva, hogy latens veszélyforrás is, hiszen bármikor előfordulhat, hogy kirohan a dzsámiból hat-nyolc migráns, nyeregbe pattan és elkezd vadul tekerni Jászkarajenő felé, ahol is a nyolcvankét éves Juliska néni már letolt bugyival várja őket, kárenyhítési indíttatásból.
A sörbicikli korunk legnagyobb veszélye, éppen itt volt az ideje a betiltásának.
Ott röhigcsél a bicajon az eszement turista, a kormányos meg ide-oda tekergeti a kormányt, qrva jól érzik magukat, ahelyett, hogy magukba szállva együtt siratnák velünk Trianont a Hősök terén.
A hülye polgár azt hiszi, hogy tudja, neki mi a jó, meg tud vigyázni is magára, embertársaira, de téved, nem ő tudja, hanem a faxkalap bürokraták, akik, ha meglátnak egy embert mosolyogni, akkor legszívesebben jól pofán vernék egy - nyáron egyébként is funkcióját vesztett - hólapáttal.
Szálljon csak le a rohatt sajtfejű, meg a békazabáló is a magas sörtalicskáról és szépen rúgjon be a már jól becsatornázott belvárosi kocsmatulajdonosok műintézményeiben, aztán ordítozzon éjjel, hányás után, és huggyantsa ki a drága nedűt valamelyik kapualjba, az már hungarokonform, sörbicikliről hugyozni egyébként is körülményes.
A sörbicikli a kocsmárosok és polgármesterek szimbiózisának rovására megy, meg egyébként is - az alattvaló éljen minden elemében szabályozott életet, ne zenéljen a tereken, ne bohóckodjon, sört meg csak illedelmesen, asztalnál igyon.
Most, hogy már betiltják a segway névre hallgató, a fiatalok körében igen népszerű kétkerekűt is, a budapesti belváros nyitva áll a modernizáció előtt, lehet majd lovon ügetve közlekedni, igaz ugyan, hogy az meg rúg, meg szarik, ami egy segway-vel soha elő nem fordulhat.
Még, hogy seg!
A tetejébe hejesirási hubával!
Érdemes volt a drága pénzeden kiképezni idegenforgalomra a Nemzeti Százlábút, nagy hozzáértéssel szervezik a jövő húzóágazatát, melynek fő attrakciója Nemzeti Nagyságunk nyilvános temetése lesz, naponta háromszor, vasárnap matiné.
Hogy ezek mekkora barmok - mint ide Lacháza...
Persze a mieinket sem kell félteni - Karácsony Gergely is beállt a sorba, lehet, mikor betiltják a libasort meg a lúdtalpat, akkor is ott lesz a haladás képviselői között...
Botka is megszólalt, de szerintem kár volt - az ellenzéki vezetőket hibáztatta a választási eredményekért.
Mondta: "az ellenzéki vezetők aktívan hozzájárultak ahhoz – ki ostobaságból, ki érdekből -, hogy Orbán Viktor lényegében egypártrendszert épített ki.
És amíg nem értik meg, hogy miért nyert harmadszor is a Fidesz, addig semmi sem változik"
Mennyivel elegánsabb lett volna, ha azt mondja: Mi, ellenzéki vezetők aktívan hozzájárultunk ahhoz – ki ostobaságból, ki érdekből -, hogy Orbán Viktor lényegében egypártrendszert épített ki.
És amíg nem értjük meg, hogy miért nyert harmadszor is a Fidesz, addig semmi sem változik.
Persze ettől a tenyeres-talpas, nagyranőtt óvodástól ezt várni - illúzió.
Szerintem jöjjön Szanyi, ő legalább tökös.-
Ha már meg kell halni, hát haljunk meg dicső harcban, ne szarmaszatolás közben érjen minket a halál - nemgaz?
:O)))
2018. május 31., csütörtök
2018. május 28., hétfő
FALRA HÁNYT BORSÓ
Ha valaki, hát én aztán szorgalmas voltam, hánytam a borsót a falra lankadatlanul, és még most, a vesztett választás után is iparkodtam volna felülemelkedni a csalódásomon, de aztán kis idő múltán úgy lettem vele, mint Királyhegyi Pál a munkaszolgálattal, mikor a keretlegény fenéken rúgta: na, most ment el a kedvem az egésztől...
Mintha mi sem történt volna, a pártok hallgatnak
A közbeszédet már megint az LMP szikkadt üdvöskéje iparkodik tematizálni, a DK elnöke rázza az öklét Orbán felé, mint hajdan az albán légvédelem harcosai az imprilisták B-52-esei felé, az MSZP-ben a leköszönt pártelnököt csesztetik - jelzem joggal - felelősségről már szó sem esik egyetlen pártnál sem, talán csak a szinte egyetlen újnak mondható szereplő, Bősz Anett ügye a kivétel, aki bugyikáját elegánsan a bokjára tolva odacsinált az ellenzék ebédlőasztalának közepére.
Már megint mindeki mindenkit hülyének néz, legfőképpen a választót, viszont ez igencsak úgy tűnik, indokolt is.
Ez egy furcsa ország, egy gigantikus Hit Gyülekezete, ahol a realitások és a hit küzdelméből mindig is a hit került ki győztesen, és itt most ne az Istenbe vetett hitre tessenek gondolni, mert az Úrnak minden türelmére szüksége lehet, hogy ne verje belénk mennydörgős, cikkcakkos villámait képmutatásunk, álszentségünk, megalkuvásaink, ravaszkodásaink és ostoba előítéleteink láttán.
Ebben az országban a hülye kokeró arra szavaz, aki őt nyomorban tartja, gyermekét rövid és boldogtalan életre ítéli, ahol egy ország megy el jóformán reakció nélkül amellett, hogy két idióta miatt félmilliárdot dob ki egy település az ablakon pusztán azért, mert a cigányok helyzetének javítására kellett volna felhasználni.
Jogos - lehetett volna a pénzből tizenkét kilátót is építeni az Alföldre, ahonnan szemlélhettük volna a páratlan idegenforgalmi látványosságot, a nagy magyar selejtet, mely erre se lejt, meg arra se lejt.
Igaz, a kilátókból keménytökű magyar gyerekek leshették volna a horizontot, mikor jön már a migráncs, amelyik arról ismerhető fel, hogy fekete a pofája és hetvenéves öreglányokat üldöz azzal a rettenetes farkával, fene aa furxcsa ízlését!
Ebben az országban a buta paraszt teli pofával szidja a komcsikat, jóllehet soha nem volt olyan dolga - és mostanában nem is lesz -, mint akkor, amikor a paraszt nyugdíjjogosultságot, egészségügyi ellátást kaphatott saját jogán, amikor a gyerekéből agrármérnök lehetett
Mint kiderült, neki ez nem volt jó, ő zsellér szeretett volna lenni.
Az ostoba cseléd meg könnyes szemmel emlegette Purgly Magdát, akitől egyszer kapott egy pár cipőt, és habzó szájjal szidja a komcsikat, akik alatt annyi cipője lehetett, ha százlábú lett volna, akkor sem fázott volna meg egyik lába sem...
A sok suttyó. akiket a komcsik iskoláztak, hozzáférést adva nekik a kultúrához, most úgy viselkednek, mintha a pelenkájuk csücskébe grófi címer lett volna belehímezve, mocskolják apáik múltját, munkáját, lemondásit, melynek eredménye egy élhető ország volt, habár ez - mint kiderült - ma már nem igaz.
Tulajdonképpen megérdemeljük a sorsunkat, hiszen mit is várunk egy olyan országban, ahol még a baloldali szavazók sem tartják fontosnak a cigányság hátrányainak felszámolását, ugyanakkor miniszterelnökké - de lehet, hogy királlyá - tesznek egy olyan tolvajt, akiben nem hogy egy-két vonóhúzás, de egy egész népi zenekar nyekteti a húrt.
Erre - ha nem lopna - még büszkék is lehetnénk, mint Amerika Obamára, de hát lop, mint a gép, és már teljesen vérszemet kapott.
Naszóval, ha az elenzék a pofázáson túl nem kezd valamit magával, akkor nagy baj lesz itt, kérem, merthogy egyszer csak lehull a hályog a szemekről, és nem biztos, hogy röhögni fog a nép, ha meglátja a királyt, amint meztelenül, kókadt pöcsét lóbálva a nyaka közé szedi a lábát és menekül.
Akkor menekülhetnek majd vele ők is, mert megy a levesbe mindenki, aki tönkretette ezt az országot.
Merthogy ezt az országot nem Viktor tette tönkre egyedül, habár szerepe megkérdőjelezhetetlen, ez azért közös munka volt.
Férfimunka.
Hogy jó mulatság is lett volna, az azért nem biztos.
Nem lenne baj, ha ellenzéki politikusaink elgondolkodnának rajta...
:O)))
Mintha mi sem történt volna, a pártok hallgatnak
A közbeszédet már megint az LMP szikkadt üdvöskéje iparkodik tematizálni, a DK elnöke rázza az öklét Orbán felé, mint hajdan az albán légvédelem harcosai az imprilisták B-52-esei felé, az MSZP-ben a leköszönt pártelnököt csesztetik - jelzem joggal - felelősségről már szó sem esik egyetlen pártnál sem, talán csak a szinte egyetlen újnak mondható szereplő, Bősz Anett ügye a kivétel, aki bugyikáját elegánsan a bokjára tolva odacsinált az ellenzék ebédlőasztalának közepére.
Már megint mindeki mindenkit hülyének néz, legfőképpen a választót, viszont ez igencsak úgy tűnik, indokolt is.
Ez egy furcsa ország, egy gigantikus Hit Gyülekezete, ahol a realitások és a hit küzdelméből mindig is a hit került ki győztesen, és itt most ne az Istenbe vetett hitre tessenek gondolni, mert az Úrnak minden türelmére szüksége lehet, hogy ne verje belénk mennydörgős, cikkcakkos villámait képmutatásunk, álszentségünk, megalkuvásaink, ravaszkodásaink és ostoba előítéleteink láttán.
Ebben az országban a hülye kokeró arra szavaz, aki őt nyomorban tartja, gyermekét rövid és boldogtalan életre ítéli, ahol egy ország megy el jóformán reakció nélkül amellett, hogy két idióta miatt félmilliárdot dob ki egy település az ablakon pusztán azért, mert a cigányok helyzetének javítására kellett volna felhasználni.
Jogos - lehetett volna a pénzből tizenkét kilátót is építeni az Alföldre, ahonnan szemlélhettük volna a páratlan idegenforgalmi látványosságot, a nagy magyar selejtet, mely erre se lejt, meg arra se lejt.
Igaz, a kilátókból keménytökű magyar gyerekek leshették volna a horizontot, mikor jön már a migráncs, amelyik arról ismerhető fel, hogy fekete a pofája és hetvenéves öreglányokat üldöz azzal a rettenetes farkával, fene aa furxcsa ízlését!
Ebben az országban a buta paraszt teli pofával szidja a komcsikat, jóllehet soha nem volt olyan dolga - és mostanában nem is lesz -, mint akkor, amikor a paraszt nyugdíjjogosultságot, egészségügyi ellátást kaphatott saját jogán, amikor a gyerekéből agrármérnök lehetett
Mint kiderült, neki ez nem volt jó, ő zsellér szeretett volna lenni.
Az ostoba cseléd meg könnyes szemmel emlegette Purgly Magdát, akitől egyszer kapott egy pár cipőt, és habzó szájjal szidja a komcsikat, akik alatt annyi cipője lehetett, ha százlábú lett volna, akkor sem fázott volna meg egyik lába sem...
A sok suttyó. akiket a komcsik iskoláztak, hozzáférést adva nekik a kultúrához, most úgy viselkednek, mintha a pelenkájuk csücskébe grófi címer lett volna belehímezve, mocskolják apáik múltját, munkáját, lemondásit, melynek eredménye egy élhető ország volt, habár ez - mint kiderült - ma már nem igaz.
Tulajdonképpen megérdemeljük a sorsunkat, hiszen mit is várunk egy olyan országban, ahol még a baloldali szavazók sem tartják fontosnak a cigányság hátrányainak felszámolását, ugyanakkor miniszterelnökké - de lehet, hogy királlyá - tesznek egy olyan tolvajt, akiben nem hogy egy-két vonóhúzás, de egy egész népi zenekar nyekteti a húrt.
Erre - ha nem lopna - még büszkék is lehetnénk, mint Amerika Obamára, de hát lop, mint a gép, és már teljesen vérszemet kapott.
Naszóval, ha az elenzék a pofázáson túl nem kezd valamit magával, akkor nagy baj lesz itt, kérem, merthogy egyszer csak lehull a hályog a szemekről, és nem biztos, hogy röhögni fog a nép, ha meglátja a királyt, amint meztelenül, kókadt pöcsét lóbálva a nyaka közé szedi a lábát és menekül.
Akkor menekülhetnek majd vele ők is, mert megy a levesbe mindenki, aki tönkretette ezt az országot.
Merthogy ezt az országot nem Viktor tette tönkre egyedül, habár szerepe megkérdőjelezhetetlen, ez azért közös munka volt.
Férfimunka.
Hogy jó mulatság is lett volna, az azért nem biztos.
Nem lenne baj, ha ellenzéki politikusaink elgondolkodnának rajta...
:O)))
2018. május 24., csütörtök
SALÁTAPOSZT
Kerecsend egy heves megyei település, önkormányzata pályázatot nyert - úgy félmilliárd forintot.
A cél az volt, hogy a település negyven százalékát kitevő cigányság szegregátumokban élő tagjai számára valamiféle kitörési lehetőséget alakítsanak ki, különféle technikákkal, és legalább a gyerekek számára adjanak valami esélyt.
A képviselőtestület nem engedélyezte a polgármester számára a megvalósításhoz szükséges szerződések aláírását, ezzel a pénz és az esély egyazon csobbanással esett kútba.
Sajnálatos és nagyon magyar.
Azt mondták, bár ilyen pályázatot nem nyertek, hogy inkább a turizmus fejlesztésére kellene költeni a pénzt, ami igen reális célkitűzés, miután a település Eger mellett található.
Vélhetőleg a Szépasszony-völgy helyett Kerecsendre tódulnának Eger szerelmesei.
Azt olvastam, a település lakosságának negyven százaléka cigány.
Belátható időn belül az arányok megfordulhatnak, és rendkívül érdekes lesz elnézegetni, ahogy a majdani többség a kisebbségi létben szerzett tapasztalatokkal és módszerekkel bánik majd a majdani kisebbséggel.
Ezt Erdélyben egyszer már megéltük...
Trump elnök lemondta az észak-koreai vezetővel szervezett találkozóját, mert a duci diktátor nem volt hajlandó már a találkozó előtt lemondani atomfegyvereiről, csak azok alkalmazásáról.
A koreai háborúnak sok évvel ezelőtt lett vége, igaz, fegyverszünettel és nem békekötéssel, de ez túl sokat nem jelent - kis izmozásokon túl semmi komoly nem történt arrafelé évek óta, csak az ENSZ cégére alatt tevéékenykedő amerikaiak idegesítették északi ellenfeleiket rendszeres erőfitogtatásaikkal.
Addig-addig, míg Észak meg nem mutatta, hogy a koreai, ha nekiveselkedik, nemcsak világszínvonalú autót, de rakétát és atomfegyvert is tud építeni, ami rendkívül felidegesítette azt az Ameerikát, mely nagyon nyugodtan elviselte Pakisztán és Izrael atomfegyver fejlesztését, de nem akadékoskodott sokat Dél-Afrika vagy Brazilia tekintetében sem.
Most sem hangzott el semmi azzal kapcsolatban, hogy Amerika esetleg kivonja atomfegyvereit a térségből, merthogy ez valós alku-alap lehetne, azokkal az amerikai csapatokkal együtt, melyek koreai állomásoztatása már évtizedek óta okafogyottá vált.
Tulajdonképpen Kínáról van szó, ehhez hídfőállás az USA számára Dél-Korea, egészen addig, míg a kínai óriás megengedi.
Mindenesetre a Jeruzsálem ügyében mutatott porceelánbolti elefánt-tangó, az iráni atomegyezmény felmondása után ez újabb lépés egy világégés felé, és a gyufát itt Trump gyújtogatja szorgalmasan.
Kim Dzsong Un számára intő példa lehet az iraki elnök és a líbiai diktátor esete - mindketten feladták pozícióikat, mindketten meghaltak, és egyikük sem dicső körülmények között, országaik pedig azóta az ebek harmincadjára jutottak.
A belpolitika a helybenjárást gyakorolja, az ellenzék el van foglalva belső harcaival, miközben Budapestet éppen most einstandolja Orbán, Tarlós csendes asszisztálásával.
Az önkormányzatiságnak befellegzett, a települések olyan libacsapatra hasonlítanak, melyet egy róka vezet, döntési jogosultságuk lassan már arra sem terjed ki, hogy mit legeljenek a tarlón, azt is a rőka fogja megmondani.
Tulajdonképpen azoknak van igazuk, akik kifogásolják, hogy ugyanaz az ellenzéki csapat tehetetlenkedik évtizedek óta, az ismert eredménnyel.
Itt lenne az ideje új arcokat keresni, az elfáradt arcoknak pedig visszamenni karosszéria-lakatosnak, esetleg a privatizált vagyont működtetni.
Nagy reményeim nincsenek, a jelenlegi ellenzékiek mindent megbocsájtanak maguknak - egészen addig, míg mi is, nekik.
Azt hiszem ideje lenne ennek a határtalan humanizmusunknak is véget vetni.
Jöhetnének mások.
Nem, nem a fiatalok, mert azok egyszer már jöttek, az ország a mai napig szopja cumijukat, a torkosborz meg térdenállva könyörög a technikai leírásért.
Az Újpest elvette a lehetőséget a Puskás Aadémia elől, hogy indulhasson az Európa Ligában.
Hiába minden, Orbán sem nyerhet meg minden meccset - szegénynek a térdéig fog lógni a nyelve...
:O)))
A cél az volt, hogy a település negyven százalékát kitevő cigányság szegregátumokban élő tagjai számára valamiféle kitörési lehetőséget alakítsanak ki, különféle technikákkal, és legalább a gyerekek számára adjanak valami esélyt.
A képviselőtestület nem engedélyezte a polgármester számára a megvalósításhoz szükséges szerződések aláírását, ezzel a pénz és az esély egyazon csobbanással esett kútba.
Sajnálatos és nagyon magyar.
Azt mondták, bár ilyen pályázatot nem nyertek, hogy inkább a turizmus fejlesztésére kellene költeni a pénzt, ami igen reális célkitűzés, miután a település Eger mellett található.
Vélhetőleg a Szépasszony-völgy helyett Kerecsendre tódulnának Eger szerelmesei.
Azt olvastam, a település lakosságának negyven százaléka cigány.
Belátható időn belül az arányok megfordulhatnak, és rendkívül érdekes lesz elnézegetni, ahogy a majdani többség a kisebbségi létben szerzett tapasztalatokkal és módszerekkel bánik majd a majdani kisebbséggel.
Ezt Erdélyben egyszer már megéltük...
Trump elnök lemondta az észak-koreai vezetővel szervezett találkozóját, mert a duci diktátor nem volt hajlandó már a találkozó előtt lemondani atomfegyvereiről, csak azok alkalmazásáról.
A koreai háborúnak sok évvel ezelőtt lett vége, igaz, fegyverszünettel és nem békekötéssel, de ez túl sokat nem jelent - kis izmozásokon túl semmi komoly nem történt arrafelé évek óta, csak az ENSZ cégére alatt tevéékenykedő amerikaiak idegesítették északi ellenfeleiket rendszeres erőfitogtatásaikkal.
Addig-addig, míg Észak meg nem mutatta, hogy a koreai, ha nekiveselkedik, nemcsak világszínvonalú autót, de rakétát és atomfegyvert is tud építeni, ami rendkívül felidegesítette azt az Ameerikát, mely nagyon nyugodtan elviselte Pakisztán és Izrael atomfegyver fejlesztését, de nem akadékoskodott sokat Dél-Afrika vagy Brazilia tekintetében sem.
Most sem hangzott el semmi azzal kapcsolatban, hogy Amerika esetleg kivonja atomfegyvereit a térségből, merthogy ez valós alku-alap lehetne, azokkal az amerikai csapatokkal együtt, melyek koreai állomásoztatása már évtizedek óta okafogyottá vált.
Tulajdonképpen Kínáról van szó, ehhez hídfőállás az USA számára Dél-Korea, egészen addig, míg a kínai óriás megengedi.
Mindenesetre a Jeruzsálem ügyében mutatott porceelánbolti elefánt-tangó, az iráni atomegyezmény felmondása után ez újabb lépés egy világégés felé, és a gyufát itt Trump gyújtogatja szorgalmasan.
Kim Dzsong Un számára intő példa lehet az iraki elnök és a líbiai diktátor esete - mindketten feladták pozícióikat, mindketten meghaltak, és egyikük sem dicső körülmények között, országaik pedig azóta az ebek harmincadjára jutottak.
A belpolitika a helybenjárást gyakorolja, az ellenzék el van foglalva belső harcaival, miközben Budapestet éppen most einstandolja Orbán, Tarlós csendes asszisztálásával.
Az önkormányzatiságnak befellegzett, a települések olyan libacsapatra hasonlítanak, melyet egy róka vezet, döntési jogosultságuk lassan már arra sem terjed ki, hogy mit legeljenek a tarlón, azt is a rőka fogja megmondani.
Tulajdonképpen azoknak van igazuk, akik kifogásolják, hogy ugyanaz az ellenzéki csapat tehetetlenkedik évtizedek óta, az ismert eredménnyel.
Itt lenne az ideje új arcokat keresni, az elfáradt arcoknak pedig visszamenni karosszéria-lakatosnak, esetleg a privatizált vagyont működtetni.
Nagy reményeim nincsenek, a jelenlegi ellenzékiek mindent megbocsájtanak maguknak - egészen addig, míg mi is, nekik.
Azt hiszem ideje lenne ennek a határtalan humanizmusunknak is véget vetni.
Jöhetnének mások.
Nem, nem a fiatalok, mert azok egyszer már jöttek, az ország a mai napig szopja cumijukat, a torkosborz meg térdenállva könyörög a technikai leírásért.
Az Újpest elvette a lehetőséget a Puskás Aadémia elől, hogy indulhasson az Európa Ligában.
Hiába minden, Orbán sem nyerhet meg minden meccset - szegénynek a térdéig fog lógni a nyelve...
:O)))
2018. május 19., szombat
LIBERÁLISOK A LEVESBEN
Bősz Anett kilépett a Párbeszéd frakciójából, de ezzel láthatólag nem bőszített fel senkit, pedig hát talán meg lehetett volna várni a liberális képviselőnő szűzbeszédét a Parlamentben, hátha mond valami olyasmit, ami esetleg hasznára vált volna a magyar liberalizmusnak.
Mondjuk esélye ennek annyi volt, mint pupostevének az epsomi derbin, de csodák bármikor történhetnek - például, ha az Úr úgy akarja, akkor az új Balogh is megokosodhat átmenetileg.
Ezek a professzorok különös népek, volt már ilyenje a Fidesznek szívsebészben is, erre most egy onkológus kettyent be - hát csoda, hogy még mindig küzdünk a leukémiával?
Bősz Anett a magánéletben csinos, okos, megnyerő fiatal hölgy, szerezhetne sikerélményt bármilyen más téren is, de ő pont a liberálisokat - vagy Fodor Gábort/Orbán Viktort - akarja boldoggá tenni, mindenáron.
Miután Fodor már az összes valaha létezett hitelességét eljátszotta, viszont valószínűleg ígéretet tett tartójának, hogy megismétli a DK-val már egyszer előadott attrakciót, hát tér nyílt Bősz Anett előtt, aki most négy évig azt hiheti magáról, hogy politikus.
A PM frakciójának ezzel annyi, meg egy bambi, mint ez várható volt, ismerve a szereplőket.
Ők ugyan vonogatják a vállukat, hogy nem is érdekes annyira ez a dolog, de ezzel a szocialisták szereplési lehetősége a Parlamentben a felére csökkent, és éppen úgy jártak, mint Gyurcsány, akit ők vágtak át a palánkon.
Az Úr igazságos, ki miben vétkezik, abban bűnhődik.
Hogy miért jobb Bősz Anettnek Orbán szekerét tolni, mint tisztességes politikusnak lenni - ő tudja, mindenesetre ingyen nem tűnik reálisnak valakinek olyanná válni, mint Vona kezében az édikutya.
Amikor a hölgy majd harcol a nők tárgyként kezelése ellen, akkor gondoljon arra, hogy a reklámban a cukicica meg a kisgyerek mellett a fiatal pulyka is szerepel a sorban.
Ő éppen egy ilyen szerepet vállalt be - szerintem olcsóért, mint a kínai piacon.
Valamelyik liberális barátom elmagyarázhatná nekem, hogy miért is jó a liberálisoknak, ha felszámolják utolsó szervezetüket is, ahelyett, hogy Fodort elzavarnák a a francba.
Valamelyik szocialista barátom pedig azt, hogy miért jó nekik, ha beleléphetnek egy olyan csapdába, melyre messziről jól láthatóan kiírták, hogy veszélyes.
Itt egyedül Orbán Viktor röhöghet a markába, aki igazolva láthatja azt is, hogy nem tévedett, mikor politikáját az emberi butaságra és kapzsiságra építette, merthogy azért nem tenném tűzbe a kezem, hogy a döntéshozók között nincs olyan, aki különösen vonzódik a számokkal jelölt kis, színes képecskékhez...
Szegény Bősz Anett politikai karrierjének is annyi, a hátralevő éveket mint liba az úsztatóban, biodíszletként töltheti a T. Házban, igaz viszont, hogy fogyókúrára soha nem lesz szüksége, annyira súlytalan lesz.
A magyar társadalom jelentős része egyébként liberális, legfeljebb nagy részük nem tud róla.
Most csodálkozhatnak, mikor vert hadaik maradékai új ruhában, a 2 Rule-ban masírozhatnak a Nagy Semmibe.
Magyarország meg - azonkívül, hogy halszagú - ismét szegényebb lesz egy politikai közösséggel, de hát tudhattuk: "Csak a Fidesz!"
:O)))
Mondjuk esélye ennek annyi volt, mint pupostevének az epsomi derbin, de csodák bármikor történhetnek - például, ha az Úr úgy akarja, akkor az új Balogh is megokosodhat átmenetileg.
Ezek a professzorok különös népek, volt már ilyenje a Fidesznek szívsebészben is, erre most egy onkológus kettyent be - hát csoda, hogy még mindig küzdünk a leukémiával?
Bősz Anett a magánéletben csinos, okos, megnyerő fiatal hölgy, szerezhetne sikerélményt bármilyen más téren is, de ő pont a liberálisokat - vagy Fodor Gábort/Orbán Viktort - akarja boldoggá tenni, mindenáron.
Miután Fodor már az összes valaha létezett hitelességét eljátszotta, viszont valószínűleg ígéretet tett tartójának, hogy megismétli a DK-val már egyszer előadott attrakciót, hát tér nyílt Bősz Anett előtt, aki most négy évig azt hiheti magáról, hogy politikus.
A PM frakciójának ezzel annyi, meg egy bambi, mint ez várható volt, ismerve a szereplőket.
Ők ugyan vonogatják a vállukat, hogy nem is érdekes annyira ez a dolog, de ezzel a szocialisták szereplési lehetősége a Parlamentben a felére csökkent, és éppen úgy jártak, mint Gyurcsány, akit ők vágtak át a palánkon.
Az Úr igazságos, ki miben vétkezik, abban bűnhődik.
Hogy miért jobb Bősz Anettnek Orbán szekerét tolni, mint tisztességes politikusnak lenni - ő tudja, mindenesetre ingyen nem tűnik reálisnak valakinek olyanná válni, mint Vona kezében az édikutya.
Amikor a hölgy majd harcol a nők tárgyként kezelése ellen, akkor gondoljon arra, hogy a reklámban a cukicica meg a kisgyerek mellett a fiatal pulyka is szerepel a sorban.
Ő éppen egy ilyen szerepet vállalt be - szerintem olcsóért, mint a kínai piacon.
Valamelyik liberális barátom elmagyarázhatná nekem, hogy miért is jó a liberálisoknak, ha felszámolják utolsó szervezetüket is, ahelyett, hogy Fodort elzavarnák a a francba.
Valamelyik szocialista barátom pedig azt, hogy miért jó nekik, ha beleléphetnek egy olyan csapdába, melyre messziről jól láthatóan kiírták, hogy veszélyes.
Itt egyedül Orbán Viktor röhöghet a markába, aki igazolva láthatja azt is, hogy nem tévedett, mikor politikáját az emberi butaságra és kapzsiságra építette, merthogy azért nem tenném tűzbe a kezem, hogy a döntéshozók között nincs olyan, aki különösen vonzódik a számokkal jelölt kis, színes képecskékhez...
Szegény Bősz Anett politikai karrierjének is annyi, a hátralevő éveket mint liba az úsztatóban, biodíszletként töltheti a T. Házban, igaz viszont, hogy fogyókúrára soha nem lesz szüksége, annyira súlytalan lesz.
A magyar társadalom jelentős része egyébként liberális, legfeljebb nagy részük nem tud róla.
Most csodálkozhatnak, mikor vert hadaik maradékai új ruhában, a 2 Rule-ban masírozhatnak a Nagy Semmibe.
Magyarország meg - azonkívül, hogy halszagú - ismét szegényebb lesz egy politikai közösséggel, de hát tudhattuk: "Csak a Fidesz!"
:O)))
2018. május 17., csütörtök
BOLOND VILÁG
A világ egyre bolondabb, a politika iránt kevésbé érdeklődő átlagember számára egyre kevésbé érthető és átlátható, akik meg érdeklődnek, azok számára örök talány, hogy az ellenőrizhetetlen állítások világában mi az igazság és mi a manipuláció.
Gondoljunk csak az iraki háborúra, vagy akár Líbiára, a világ vezető hatalmainak vezetői mindkét esetben lazán belehazudtak a világ népeinek pofájába, ennek következtében mind a mai napig emberek százai halnak meg naponta, és a folyamat elindítóinak semmiféle bajuk nem támadt belőle.
De eszünkbe juthat Jugoszlávia feldarabolása, vagy Koszovó ügye is, mindkét esetben pénzzel és fegyverrel is támogatták a Balkán egységének szétverését, a nacionalizmusok újjáélesztését, miközben a törvényes jugoszláv kormányból bűnbakot csináltak.
Ugyanez megy most Szíriában, és ment az Iszlám Állammal kapcsolatban is, melynek felfegyverzéséért ugyanolyan felelősség terheli a nagyhatalmak vezetőit, mint az afganisztáni helyzetért.
Oroszország megúszta egy Jelcinnel.
Az USA helyzete rosszabb, nekik egy Trump jutott, aki most éppen az atomháború előszobájában nyomkod mindenféle - számára láthatólag idegen - gombokat.
Rövid pályafutása során sikerült nagyot alkotnia Szíriával kapcsolatban, most legutóbb pedig az izraeli-arab konfliktushoz járult hozzá a maga sajátos módján.
Tulajdonképpen egy jelképes ügyért forrósította fel a hangulatot ott, ahol egyébként sem volt nyugalom, de legalább viszonylagos béke volt.
Nem hinném, hogy jó szolgálatot tett a zsidóságnak, nála már csak az tett rosszabbat, aki kiadta a parancsot éles lőszer alkalmazására, ami hatvan palesztin halálával és két és félezer sebesülésével járt.
Kevesebbért is ítéltek már el politikust Hágában, és nem hiszem, hogy a bosszú elmarad, szokás szerint nem azt büntetve, aki kiérdemelte.
Mi se maradunk ki a jóból.
Eddig egy elmebeteg vezette a kormányt, lehetett reménykedni, hogy végszükségben majd társai megfékezik.
Mostantól társai is csendes bolondok, például a tízparancsolattal gyógyító onkológus, vagy az erős honvédség iránti igényt szomszédaink - mellesleg többségében szövetségeseink - fegyverkezésével indokló katona.
Sajnos igaz a mondás - egy bolond százat csinál - de itt azért megdöntöttük a Guinness-rekordot - a mi bolondunk milliószámra állította elő a bolondokat, de még azokból is bolondot csinált, aki a gyógyítására, - de legalább az elkülönítésére - lettek volna hivatottak.
A csendes többség meg azon töri a fejét, hogy vállalkozást indít Kényszerzubbony és Gumiszoba Kft. néven, természetesen odafigyelve az alkotmányos költség megfizetésére Egyeske részére.
Persze minden választónak olyan hatalom jár, amilyet megérdemel, mégis hihetetlenül fárasztó nézni, hogy ismét ugyanazokat a hibákat követik el Őfelsége lojális ellenzékének tagjai, mint idáig tették, és várják a csodát, hogy más eredmény jöjjön ki ebből a sajátos matekból..
Orbán végelgyengülésben fog kimúlni, de a dinasztia már tettrekész, a következmények nélküli ország veje által biztosított mély sötétjében már folyik az utód felkészítése, várhatólag így lesz végre női miniszterelnöke is az országnak.
A libák persze méltatlankodnak, mondván, képességek tekintetében lenyomják az aktuális jelöltet, de hát a nemes vér felülírja majd a szimpla praktikumot.
Mindig mondtam, a különféle egyházak csak a bajt csinálják - addig-addig imádkozott Mi urunk, míg elhitte, hogy ha már egyszer ő az Isten, akkor övé az ország, a hatalom és a dicsőség, a népek meg éppen most tanulják a térdre ereszkedést meg a lehajtott fejet...
Hát akkor most várjuk meg a szabóinast, aki ki meri majd mondani, hogy a király meztelen - hátha utána a többiek is a szemüknek kezdenek hinni, addig meg térdre, imához!
:O)))
Gondoljunk csak az iraki háborúra, vagy akár Líbiára, a világ vezető hatalmainak vezetői mindkét esetben lazán belehazudtak a világ népeinek pofájába, ennek következtében mind a mai napig emberek százai halnak meg naponta, és a folyamat elindítóinak semmiféle bajuk nem támadt belőle.
De eszünkbe juthat Jugoszlávia feldarabolása, vagy Koszovó ügye is, mindkét esetben pénzzel és fegyverrel is támogatták a Balkán egységének szétverését, a nacionalizmusok újjáélesztését, miközben a törvényes jugoszláv kormányból bűnbakot csináltak.
Ugyanez megy most Szíriában, és ment az Iszlám Állammal kapcsolatban is, melynek felfegyverzéséért ugyanolyan felelősség terheli a nagyhatalmak vezetőit, mint az afganisztáni helyzetért.
Oroszország megúszta egy Jelcinnel.
Az USA helyzete rosszabb, nekik egy Trump jutott, aki most éppen az atomháború előszobájában nyomkod mindenféle - számára láthatólag idegen - gombokat.
Rövid pályafutása során sikerült nagyot alkotnia Szíriával kapcsolatban, most legutóbb pedig az izraeli-arab konfliktushoz járult hozzá a maga sajátos módján.
Tulajdonképpen egy jelképes ügyért forrósította fel a hangulatot ott, ahol egyébként sem volt nyugalom, de legalább viszonylagos béke volt.
Nem hinném, hogy jó szolgálatot tett a zsidóságnak, nála már csak az tett rosszabbat, aki kiadta a parancsot éles lőszer alkalmazására, ami hatvan palesztin halálával és két és félezer sebesülésével járt.
Kevesebbért is ítéltek már el politikust Hágában, és nem hiszem, hogy a bosszú elmarad, szokás szerint nem azt büntetve, aki kiérdemelte.
Mi se maradunk ki a jóból.
Eddig egy elmebeteg vezette a kormányt, lehetett reménykedni, hogy végszükségben majd társai megfékezik.
Mostantól társai is csendes bolondok, például a tízparancsolattal gyógyító onkológus, vagy az erős honvédség iránti igényt szomszédaink - mellesleg többségében szövetségeseink - fegyverkezésével indokló katona.
Sajnos igaz a mondás - egy bolond százat csinál - de itt azért megdöntöttük a Guinness-rekordot - a mi bolondunk milliószámra állította elő a bolondokat, de még azokból is bolondot csinált, aki a gyógyítására, - de legalább az elkülönítésére - lettek volna hivatottak.
A csendes többség meg azon töri a fejét, hogy vállalkozást indít Kényszerzubbony és Gumiszoba Kft. néven, természetesen odafigyelve az alkotmányos költség megfizetésére Egyeske részére.
Persze minden választónak olyan hatalom jár, amilyet megérdemel, mégis hihetetlenül fárasztó nézni, hogy ismét ugyanazokat a hibákat követik el Őfelsége lojális ellenzékének tagjai, mint idáig tették, és várják a csodát, hogy más eredmény jöjjön ki ebből a sajátos matekból..
Orbán végelgyengülésben fog kimúlni, de a dinasztia már tettrekész, a következmények nélküli ország veje által biztosított mély sötétjében már folyik az utód felkészítése, várhatólag így lesz végre női miniszterelnöke is az országnak.
A libák persze méltatlankodnak, mondván, képességek tekintetében lenyomják az aktuális jelöltet, de hát a nemes vér felülírja majd a szimpla praktikumot.
Mindig mondtam, a különféle egyházak csak a bajt csinálják - addig-addig imádkozott Mi urunk, míg elhitte, hogy ha már egyszer ő az Isten, akkor övé az ország, a hatalom és a dicsőség, a népek meg éppen most tanulják a térdre ereszkedést meg a lehajtott fejet...
Hát akkor most várjuk meg a szabóinast, aki ki meri majd mondani, hogy a király meztelen - hátha utána a többiek is a szemüknek kezdenek hinni, addig meg térdre, imához!
:O)))
2018. május 12., szombat
AZ ELVESZTEGETETT IDŐ NYOMÁBAN
Az ember sokféle dologgal pazarolhat, de semmivel nem bánik olyan felelőtlenül, mint az idővel.
Érthető, hiszen - mint tudható - az idő végtelen, se eleje, se vége, van miből pazarolni.
Mi, magyarok mint mindenben a világon ebben is elsők vagyunk, szépen, komótosan tesszük a dolgunkat - hát vagyunk mi kapkodó idegbolondok?
Naugye!
Mi még elveinkkel sem vágunk a világ elébe, de ha véletlenül mégis, hát sürgősen korrigálunk.
Jelenleg vágyott társadalomszervezési modellünket momentán a XX. század első felében elért négysikerű teljesítményünk újragondolására alapozzuk - persze itt is igaz, hogy ami először dráma volt, az ma leginkább bohózat, viszont csak reményünk lehet arra, hogy a folyamat végén a mai rendszer vezetői úgy végzik, mint példaképeik.
Nemzetünket tekintve reményeink szerint most jobban fogunk teljesíteni, és kétmillió halott helyett mindahányan mehetünk majd a levesbe, száz év múltán a magyar lesz az aktuális vizigót, vagy talán az alán...
De ez még távoli időpont, eljöttét siettetni nem lehet, a szerves fejlődésnek nincsen párja, és mint Pató Pál, a neves magyar időgazdálkodási szakértő mondotta volt a kapkodókhoz intézett levelében, nem kell nekünk eltűnnünk Európa térképéről időnap előtt, hej, ráérünk arra még!
Most is éppen az időt pazaroljuk.
Jönnek az önkormányzati választások, és még egy hangot sem lehet hallani arról, hogy a kékre-zöldre vert ellenzék meg a nagyreményű civil szféra mit akar tenni, arról sincs hír, hogy amiről nem tudja, hogy mit, azt hogyan akarja tenni, vezetőik el vannak foglalva a parlamenti székeken való elhelyezkedéssel, - nem könnyű, egyik sem bársonyszék...
A civilek is hallgatnak, jóllehet, ha van valami, ami nem elsősorban pártpolitikai kérdés, az éppen az önkormányzatok ügye, és leszámítva a legutóbbi időszak középkori, vazallusi státusz szerint osztogatott támogatásait, általában azok a települések voltak sikeresek, melyekben a polgármester és testülete nem pártpolitikával, hanem településpolitikával foglalkozott.
Ezt kellene elérni országos szinten is, és minden ellenkező kísértést legyőzve nem elsősorban a polgármesterek személyét kell előtérbe helyezni, hanem a súlypontot a testületekre kell helyezni, hiszen minden példa azt mutatja, hogy egyetlen ellenzéki polgármester sem tud kiemelkedő sikereket elérni kormánypárti testülettel - vélhetőleg Márki-Zay napjai is meg vannak számlálva, legyenek bármennyire is jó elképzelései települése jövőjéről.
Jó lenne, ha a jelöltek egy ernyőszervezet támogatását tudhatnák magukénak, mely nem a hagyományos módon kötődik pártokhoz, hanem elsősorban települési célok megvalósítását ígéri - de ehhez persze ezeket a célokat meg is kellene fogalmazni.
Az kontraproduktív, ha irreális célokat tűzünk ki, viszont a lakosság egyetértésével találkozó céloknak hihetetlen mozgósító ereje lehet.
Azt hiszem, a célok megfogalmazásának most lenne az ideje, ehhez kell helyismeret és fantázia is - megfelelő arányban.
Helyi programot készíteni egy önkormányzati képviselő számára nem is olyan egyszerű dolog, hiszen ennek során a nagy szavak értéke lecsökken, a haza meg a migráncsok itt kevésbé hatásos hívószavak, mint a buszmegálló vagy a falugondnoki státusz, vagy éppen valamelyik közintézmény nyitvatartási idejének szabályozása, egy járda megépítése, csatornázás vagy a közmunka megszervezésének ügye.
A másik nagyon fontos dolog a személy helyes kiválasztása, ami egyrészt könnyebb, mint az országgyűlési választásoknál, hiszen egy településrészen ismer majdhogynem mindenki - mindenkit, másrészt meg nehéz, mert a jelenlegi hatalom embereinek zsarolási potenciálja igen nagy - ez főleg a kisebb falvak esetén okozhat komoly problémákat.
Javasolnám azt is talán, hogy a jelenlegi önkormányzati képviselőt sem kell mindenáron kihagyni a lehetőségek latolgatásánál, mert vannak születetten közéleti emberek, akik a stallumot valóban településük felvirágoztatására szeretnék használni, ezt mindenhol tudják is róluk választóik, ehhez képest kellene jelölhetőségüket vizsgálni.
Meg kellene vizsgálni azt is, hogy a leköszönő képviselőtestület mit realizált az ígéreteiből, mennyi volt a város költségvetése, mennyi jutott a forrásokból az adott településrésznek, mire használták a pénzt és a kivitelezést ki végezte, milyen áron...
Nem kell kötözködni mindenáron, a kritikáknak reálisnak illik lenni.
Ezeket az információkat el is kell juttatni a választókhoz, ami nem jelenthet valami óriási kihívást, hiszen ebben a körben eljutni a választóhoz nem megoldhatatlan feladat.
Fennáll persze a veszély, hogy a kétharmad birtokában Orbán át akarja majd szabni az önkormányzati törvényt, megszüntetve a maradék önkormányzatiságot is, elérve, hogy az önkormányzat olyan legyen, mint pin@n a szőr, tulajdonképpen valódi funkció nélküli dísz.
Az Orbán számára kívánatos modell a Horthy-kor elöljáróságainak világa, ahol a helyi intézmények csak a központi hatalom végrehajtó szervei, valóságos feladatok és hatáskörök nélkül.
Nem határozhatják meg, hogy hol legyen a libalegelő, de bírságolhatják a gazdát, ha a libája összerondítja a pázsitot...
Budapest van e tekintetben legnagyobb veszélyben, itt arra kell készülni, hogy a változtatási törekvések egy harmatgyenge fővárosi vezetésre irányulnak majd, felszámolva a közvetlen főpolgármester-választást is, meggyengítve ezzel a főpolgármesteri pozíciót is - Orbán nem tűri a potenciális ellenfeleket sem.
Csak egyetlen jelöltet érdemes az ő jelöltjével szembeállítani, méghozzá egy olyan valakit, aki képes egybefogni az ellenzéket, pártpolitikus itt szóba se jöhet.
Szóval, van itt feladat bőven, ezeket pedig nem lehet öt perc alatt megoldani, hozzá kellene kezdeni.
Elsősorban az elvekben kellene megállapodni pártoknak, civileknek együtt.
Ez sem lesz könnyű, mert ott lesznek a tárgyalók között Orbán ügynökei, és időben fel kell ismerni a törekvéseiket.
Fel kell készülni arra is, hogy lesznek egyéni jelöltek csőstül, hiszen itt is működni fog az "Oszd meg és uralkodj!" szép elve.
Mondjon bármit is Pató Pál, de Orbán ráér, mi meg nem érünk rá, mert Orbán bandája szervezett, mi meg jelenleg szervezetlenek vagyunk, és az alapfeladat a szervezetépítés, amihez idő kell.
Merthogy meg kell találnia megfelelő embereket is, nehogy úgy járjunk, mint Felcsúton jártak az ellenzéki pártok, akik nem a megfelelő minőségű emberekkel próbáltak összehozni valamit Orbánnal szemben, az ismert sikerrel.
Szóval, el kellene végezni az időszámvetést, mert már így is késésben vagyunk, aztán neki kellene kezdeni dolgozni.
Nem csak a pártközpontokban, a romkocsmák mélyén, nem csak Budapesten, hanem a településeken, az utcákon, a lakosság körében is.
Meg kellene ezt végre tanulni...
:O)))
Érthető, hiszen - mint tudható - az idő végtelen, se eleje, se vége, van miből pazarolni.
Mi, magyarok mint mindenben a világon ebben is elsők vagyunk, szépen, komótosan tesszük a dolgunkat - hát vagyunk mi kapkodó idegbolondok?
Naugye!
Mi még elveinkkel sem vágunk a világ elébe, de ha véletlenül mégis, hát sürgősen korrigálunk.
Jelenleg vágyott társadalomszervezési modellünket momentán a XX. század első felében elért négysikerű teljesítményünk újragondolására alapozzuk - persze itt is igaz, hogy ami először dráma volt, az ma leginkább bohózat, viszont csak reményünk lehet arra, hogy a folyamat végén a mai rendszer vezetői úgy végzik, mint példaképeik.
Nemzetünket tekintve reményeink szerint most jobban fogunk teljesíteni, és kétmillió halott helyett mindahányan mehetünk majd a levesbe, száz év múltán a magyar lesz az aktuális vizigót, vagy talán az alán...
De ez még távoli időpont, eljöttét siettetni nem lehet, a szerves fejlődésnek nincsen párja, és mint Pató Pál, a neves magyar időgazdálkodási szakértő mondotta volt a kapkodókhoz intézett levelében, nem kell nekünk eltűnnünk Európa térképéről időnap előtt, hej, ráérünk arra még!
Most is éppen az időt pazaroljuk.
Jönnek az önkormányzati választások, és még egy hangot sem lehet hallani arról, hogy a kékre-zöldre vert ellenzék meg a nagyreményű civil szféra mit akar tenni, arról sincs hír, hogy amiről nem tudja, hogy mit, azt hogyan akarja tenni, vezetőik el vannak foglalva a parlamenti székeken való elhelyezkedéssel, - nem könnyű, egyik sem bársonyszék...
A civilek is hallgatnak, jóllehet, ha van valami, ami nem elsősorban pártpolitikai kérdés, az éppen az önkormányzatok ügye, és leszámítva a legutóbbi időszak középkori, vazallusi státusz szerint osztogatott támogatásait, általában azok a települések voltak sikeresek, melyekben a polgármester és testülete nem pártpolitikával, hanem településpolitikával foglalkozott.
Ezt kellene elérni országos szinten is, és minden ellenkező kísértést legyőzve nem elsősorban a polgármesterek személyét kell előtérbe helyezni, hanem a súlypontot a testületekre kell helyezni, hiszen minden példa azt mutatja, hogy egyetlen ellenzéki polgármester sem tud kiemelkedő sikereket elérni kormánypárti testülettel - vélhetőleg Márki-Zay napjai is meg vannak számlálva, legyenek bármennyire is jó elképzelései települése jövőjéről.
Jó lenne, ha a jelöltek egy ernyőszervezet támogatását tudhatnák magukénak, mely nem a hagyományos módon kötődik pártokhoz, hanem elsősorban települési célok megvalósítását ígéri - de ehhez persze ezeket a célokat meg is kellene fogalmazni.
Az kontraproduktív, ha irreális célokat tűzünk ki, viszont a lakosság egyetértésével találkozó céloknak hihetetlen mozgósító ereje lehet.
Azt hiszem, a célok megfogalmazásának most lenne az ideje, ehhez kell helyismeret és fantázia is - megfelelő arányban.
Helyi programot készíteni egy önkormányzati képviselő számára nem is olyan egyszerű dolog, hiszen ennek során a nagy szavak értéke lecsökken, a haza meg a migráncsok itt kevésbé hatásos hívószavak, mint a buszmegálló vagy a falugondnoki státusz, vagy éppen valamelyik közintézmény nyitvatartási idejének szabályozása, egy járda megépítése, csatornázás vagy a közmunka megszervezésének ügye.
A másik nagyon fontos dolog a személy helyes kiválasztása, ami egyrészt könnyebb, mint az országgyűlési választásoknál, hiszen egy településrészen ismer majdhogynem mindenki - mindenkit, másrészt meg nehéz, mert a jelenlegi hatalom embereinek zsarolási potenciálja igen nagy - ez főleg a kisebb falvak esetén okozhat komoly problémákat.
Javasolnám azt is talán, hogy a jelenlegi önkormányzati képviselőt sem kell mindenáron kihagyni a lehetőségek latolgatásánál, mert vannak születetten közéleti emberek, akik a stallumot valóban településük felvirágoztatására szeretnék használni, ezt mindenhol tudják is róluk választóik, ehhez képest kellene jelölhetőségüket vizsgálni.
Meg kellene vizsgálni azt is, hogy a leköszönő képviselőtestület mit realizált az ígéreteiből, mennyi volt a város költségvetése, mennyi jutott a forrásokból az adott településrésznek, mire használták a pénzt és a kivitelezést ki végezte, milyen áron...
Nem kell kötözködni mindenáron, a kritikáknak reálisnak illik lenni.
Ezeket az információkat el is kell juttatni a választókhoz, ami nem jelenthet valami óriási kihívást, hiszen ebben a körben eljutni a választóhoz nem megoldhatatlan feladat.
Fennáll persze a veszély, hogy a kétharmad birtokában Orbán át akarja majd szabni az önkormányzati törvényt, megszüntetve a maradék önkormányzatiságot is, elérve, hogy az önkormányzat olyan legyen, mint pin@n a szőr, tulajdonképpen valódi funkció nélküli dísz.
Az Orbán számára kívánatos modell a Horthy-kor elöljáróságainak világa, ahol a helyi intézmények csak a központi hatalom végrehajtó szervei, valóságos feladatok és hatáskörök nélkül.
Nem határozhatják meg, hogy hol legyen a libalegelő, de bírságolhatják a gazdát, ha a libája összerondítja a pázsitot...
Budapest van e tekintetben legnagyobb veszélyben, itt arra kell készülni, hogy a változtatási törekvések egy harmatgyenge fővárosi vezetésre irányulnak majd, felszámolva a közvetlen főpolgármester-választást is, meggyengítve ezzel a főpolgármesteri pozíciót is - Orbán nem tűri a potenciális ellenfeleket sem.
Csak egyetlen jelöltet érdemes az ő jelöltjével szembeállítani, méghozzá egy olyan valakit, aki képes egybefogni az ellenzéket, pártpolitikus itt szóba se jöhet.
Szóval, van itt feladat bőven, ezeket pedig nem lehet öt perc alatt megoldani, hozzá kellene kezdeni.
Elsősorban az elvekben kellene megállapodni pártoknak, civileknek együtt.
Ez sem lesz könnyű, mert ott lesznek a tárgyalók között Orbán ügynökei, és időben fel kell ismerni a törekvéseiket.
Fel kell készülni arra is, hogy lesznek egyéni jelöltek csőstül, hiszen itt is működni fog az "Oszd meg és uralkodj!" szép elve.
Mondjon bármit is Pató Pál, de Orbán ráér, mi meg nem érünk rá, mert Orbán bandája szervezett, mi meg jelenleg szervezetlenek vagyunk, és az alapfeladat a szervezetépítés, amihez idő kell.
Merthogy meg kell találnia megfelelő embereket is, nehogy úgy járjunk, mint Felcsúton jártak az ellenzéki pártok, akik nem a megfelelő minőségű emberekkel próbáltak összehozni valamit Orbánnal szemben, az ismert sikerrel.
Szóval, el kellene végezni az időszámvetést, mert már így is késésben vagyunk, aztán neki kellene kezdeni dolgozni.
Nem csak a pártközpontokban, a romkocsmák mélyén, nem csak Budapesten, hanem a településeken, az utcákon, a lakosság körében is.
Meg kellene ezt végre tanulni...
:O)))
2018. május 8., kedd
A LÓ ELPATKOLT
Erről ma már mindenki meggyőződhetett.
Nem, nem tetszhalott, nem fog felpattanni, ha még verjük egy darabig, ez bizony megdöglött, és még örülhet, ha nem jár úgy, mint kollegája a Nemzeti Vágta alkalmából, mely bukott, aztán kegyelemből megölték, lábait eltörték és lenyúzták a bőrét.
Erre persze semmi biztosítékunk nincs, mint tudjuk, hőn szeretett Vezérünk nem egy nagyvonalú típus, kicsinyes és bosszúálló, már várom, hogy mikor viszik el vezetőszáron Dobrev Klárát és mikor kerül be a BTk-ba - egyéni képviselői indítványra - a felségsértés bűncselekménye.
Most ismét jól kiordítoztuk magunkat, a tetejébe az Úr is megelégelte a hülyeségünket és jégesőt zúdított a tüntetők nyakába, jelezve az ütemtévesztés felett érzett haragját.
Közben a képviselők felesküdtek Szájer Józsi laptopjára, melyben a Szent Szöveg 1.0 található, Gyurcsányék még túl is teljesítették a kötelező gyakorlatot.
"Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!"
Helyes, habár a fogalmazás pongyola és hatékonysága minimálisan is megkérdőjelezhető, a többit meg le sem írom, nem akarok ötleteket adni Kövér házmesternek...
Mindegy, ezen is túl vagyunk, a nép egyszerű gyermeke kiordítozta magát, zengett a "diktátor", jóllehet az érintett nem diktátor, hanem az utolsó magyar szuverén, mellesleg a magyar szervezett bűnözés feje, ebbéli minőségében pedig eszébe sincs holmi bagatell társadalmi problémákkal foglalkozni, őt a pénz érdekli csupán, és ebben maradandót alkotott.
Mikor meghallottam, hogy hivatalosan is Mészáros Viktor az ország leggazdagabb embere, elismerően csettintettem: ez az ember - nem Mészáros - a pofátlanság olyan csúcsaira jutott, hogy az már szinte esztétikai élmény.
Ez úgy köpi szembe a társadalmat, hogy a szeme se rebben, a társadalom meg olyan alázattal tűri, hogy az szinte hihetetlen, még a csulát se törölgeti magáról.
Hogy azt óbégatják neki, hogy diktátor?
Ez számára egyáltalán nem pejoratív minősítés.
Igen, diktátor vagyok, mondja - bekap6játok egytől-egyig, de lehet, hogy ezért a kegyért még adót is vetek ki rátok.
Inkább azt kellett volna kiabálni, hogy tolvaj gazember, azt Jóska bátyánk is érti a végeken, merthogy neki a diktátor kifejezés nem mond semmit, ennyi erővel óbégathatták volna azt is, hogy pankrátor . igaz, ez magában hordozta volna a veszélyt, hogy inkább pantokrátort kiáltottak volna, ami szintúgy alapot adott volna Nagyurunk elégedettségére...
Mindenesetre - miután elcsesztünk egy hónapot kevéske időnkből - most talán ráfordulhatunk majd a helyhatósági választásokra, hacsak bele nem ütközünk ellenfelünkbe, aki már egy hónapja azon a pályán sertepertél.
Majd lesz valahogy, végül is a libák is lejutnak egyszer a tóra, pedig száz róka lesi minden mozdulatukat, de a sok lúd azért előbb-utóbb érvényre juttatja igazságát.
A jobbágyfelszabadítás se ment hipp-hopp, pedig a jobbágy egyetemi tanár volt a mai magyar választópolgárhoz képest - a jobbágy legalább nem félt a mumustól...
Minap megint kezembe került Pratkanis-Aronson könyve, A rábeszélőgép - mely első ízben 1992-ben jelent meg, akkortájt nagy visszhangot keltve.
Nem az a baj, hogy Orbánék olvasták ezt a művet, a baj az, hogy a mieink nem - pedig hasznos lett volna.
Ha tudjuk, hogy az ellenfél milyen kottából játszik, sokkal egyszerűbb felvenni vele a harcot, csak hát a mieink amellett, hogy vakok, süketek is.
Pedig hát az ellenfeleink egyre silányabb minőséget képviselnek, ha jól megnézzük, lassan több közöttük az elmebeteg, mint a normális.
Hasonló a hasonlónak örül, hát, mostanában körbeállhatnak, oszt örvendezhetnek egymásnak...
Az csak a baj, hogy lassan mi sem vagyunk különbek...
:O)))
Nem, nem tetszhalott, nem fog felpattanni, ha még verjük egy darabig, ez bizony megdöglött, és még örülhet, ha nem jár úgy, mint kollegája a Nemzeti Vágta alkalmából, mely bukott, aztán kegyelemből megölték, lábait eltörték és lenyúzták a bőrét.
Erre persze semmi biztosítékunk nincs, mint tudjuk, hőn szeretett Vezérünk nem egy nagyvonalú típus, kicsinyes és bosszúálló, már várom, hogy mikor viszik el vezetőszáron Dobrev Klárát és mikor kerül be a BTk-ba - egyéni képviselői indítványra - a felségsértés bűncselekménye.
Most ismét jól kiordítoztuk magunkat, a tetejébe az Úr is megelégelte a hülyeségünket és jégesőt zúdított a tüntetők nyakába, jelezve az ütemtévesztés felett érzett haragját.
Közben a képviselők felesküdtek Szájer Józsi laptopjára, melyben a Szent Szöveg 1.0 található, Gyurcsányék még túl is teljesítették a kötelező gyakorlatot.
"Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!"
Helyes, habár a fogalmazás pongyola és hatékonysága minimálisan is megkérdőjelezhető, a többit meg le sem írom, nem akarok ötleteket adni Kövér házmesternek...
Mindegy, ezen is túl vagyunk, a nép egyszerű gyermeke kiordítozta magát, zengett a "diktátor", jóllehet az érintett nem diktátor, hanem az utolsó magyar szuverén, mellesleg a magyar szervezett bűnözés feje, ebbéli minőségében pedig eszébe sincs holmi bagatell társadalmi problémákkal foglalkozni, őt a pénz érdekli csupán, és ebben maradandót alkotott.
Mikor meghallottam, hogy hivatalosan is Mészáros Viktor az ország leggazdagabb embere, elismerően csettintettem: ez az ember - nem Mészáros - a pofátlanság olyan csúcsaira jutott, hogy az már szinte esztétikai élmény.
Ez úgy köpi szembe a társadalmat, hogy a szeme se rebben, a társadalom meg olyan alázattal tűri, hogy az szinte hihetetlen, még a csulát se törölgeti magáról.
Hogy azt óbégatják neki, hogy diktátor?
Ez számára egyáltalán nem pejoratív minősítés.
Igen, diktátor vagyok, mondja - bekap6játok egytől-egyig, de lehet, hogy ezért a kegyért még adót is vetek ki rátok.
Inkább azt kellett volna kiabálni, hogy tolvaj gazember, azt Jóska bátyánk is érti a végeken, merthogy neki a diktátor kifejezés nem mond semmit, ennyi erővel óbégathatták volna azt is, hogy pankrátor . igaz, ez magában hordozta volna a veszélyt, hogy inkább pantokrátort kiáltottak volna, ami szintúgy alapot adott volna Nagyurunk elégedettségére...
Mindenesetre - miután elcsesztünk egy hónapot kevéske időnkből - most talán ráfordulhatunk majd a helyhatósági választásokra, hacsak bele nem ütközünk ellenfelünkbe, aki már egy hónapja azon a pályán sertepertél.
Majd lesz valahogy, végül is a libák is lejutnak egyszer a tóra, pedig száz róka lesi minden mozdulatukat, de a sok lúd azért előbb-utóbb érvényre juttatja igazságát.
A jobbágyfelszabadítás se ment hipp-hopp, pedig a jobbágy egyetemi tanár volt a mai magyar választópolgárhoz képest - a jobbágy legalább nem félt a mumustól...
Minap megint kezembe került Pratkanis-Aronson könyve, A rábeszélőgép - mely első ízben 1992-ben jelent meg, akkortájt nagy visszhangot keltve.
Nem az a baj, hogy Orbánék olvasták ezt a művet, a baj az, hogy a mieink nem - pedig hasznos lett volna.
Ha tudjuk, hogy az ellenfél milyen kottából játszik, sokkal egyszerűbb felvenni vele a harcot, csak hát a mieink amellett, hogy vakok, süketek is.
Pedig hát az ellenfeleink egyre silányabb minőséget képviselnek, ha jól megnézzük, lassan több közöttük az elmebeteg, mint a normális.
Hasonló a hasonlónak örül, hát, mostanában körbeállhatnak, oszt örvendezhetnek egymásnak...
Az csak a baj, hogy lassan mi sem vagyunk különbek...
:O)))
2018. május 5., szombat
JÓKÍVÁNSÁG ANYÁK NAPJÁRA
Ez egy különleges nap - az anyák, édesanyák, nevelőanyák, pótanyák, édes mostohák és az anyák és apák anyáinak napja.
Öreg vagyok, akár az országút, de olyan szerencsés, hogy anyukám mind a mai napig nevelget, csiszolgatja viselkedésem, nyesegeti stílusom vadhajtásait, figyelmeztet, ha nem az időjárásnak megfelelően öltözöm, megvitatja velem a politikai helyzetet, szóval igazi anyuka - idén lesz kilencven, tartsa az ég bis hundert und zwanzig.
Szerencsés vagyok, szerencsésebb, mint a gyerekeim, akik már nem tudják köszönteni anyukájukat ezen a napon, mint tették ezt az elmúlt évtizedekben mindig, de hogy szeretettel gondolnak rá ezen a napon, az biztos.
Az ünnep talán kicsit formális, mégis az az egy-két puszi amit adunk és kapunk, lehet igazán bensőséges. Fedezete az érzés, mely nem szorítkozik erre az egyetlen napra.
Boldog az a gyermek, aki kimutathatja szeretetét ezen a napon, és boldogok azok az anyák, akiket fiaik, lányaik ma őszinte szívvel köszöntenek.
Talán még boldogabbak a nagymamák, ha unokáik felkeresik őket is, vagy akárcsak egy
telefonhívással tudatják, hogy nem feledkeztek meg róluk, szeretik őket.
A fiatal persze módfelett elfoglalt, a füléről úgy kell leoperálni a mobilt, de talán két perc azért a nagymamákra is juthat.
Egy anya rengeteget ad és igen kevéssel beéri, a szeretet éreztetéséhez pedig igazán kevés idő kell.
Ne feledkezzünk meg hát azokról, akik az életet adták nekünk, akik az életet adták anyáinknak, apáinknak, gyermekeinknek - vonuljunk hát hozzájuk szépen, libasorban, és öleljük meg őket, megérdemlik.
Kedves anyukák, sok boldogságot kívánunk nektek!
:O)))
Öreg vagyok, akár az országút, de olyan szerencsés, hogy anyukám mind a mai napig nevelget, csiszolgatja viselkedésem, nyesegeti stílusom vadhajtásait, figyelmeztet, ha nem az időjárásnak megfelelően öltözöm, megvitatja velem a politikai helyzetet, szóval igazi anyuka - idén lesz kilencven, tartsa az ég bis hundert und zwanzig.
Szerencsés vagyok, szerencsésebb, mint a gyerekeim, akik már nem tudják köszönteni anyukájukat ezen a napon, mint tették ezt az elmúlt évtizedekben mindig, de hogy szeretettel gondolnak rá ezen a napon, az biztos.
Az ünnep talán kicsit formális, mégis az az egy-két puszi amit adunk és kapunk, lehet igazán bensőséges. Fedezete az érzés, mely nem szorítkozik erre az egyetlen napra.
Boldog az a gyermek, aki kimutathatja szeretetét ezen a napon, és boldogok azok az anyák, akiket fiaik, lányaik ma őszinte szívvel köszöntenek.
Talán még boldogabbak a nagymamák, ha unokáik felkeresik őket is, vagy akárcsak egy
telefonhívással tudatják, hogy nem feledkeztek meg róluk, szeretik őket.
A fiatal persze módfelett elfoglalt, a füléről úgy kell leoperálni a mobilt, de talán két perc azért a nagymamákra is juthat.
Egy anya rengeteget ad és igen kevéssel beéri, a szeretet éreztetéséhez pedig igazán kevés idő kell.
Ne feledkezzünk meg hát azokról, akik az életet adták nekünk, akik az életet adták anyáinknak, apáinknak, gyermekeinknek - vonuljunk hát hozzájuk szépen, libasorban, és öleljük meg őket, megérdemlik.
Kedves anyukák, sok boldogságot kívánunk nektek!
:O)))
2018. május 2., szerda
ADJÁTOK VISSZA A MÚLTUNKAT!
Azt mondják az okosok, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sincsen.
Ha belegondolunk ebbe, akkor azért eléggé nagy bajban vagyunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek másból sem álltak, mint múltunk ellopásából, az általunk vallott értékek megtagadásából, életünk, apáink életének, munkájának leértékeléséből, szüleink életének leköpdöséséből.
Szánalmas dolog ez, még akkor is, ha a szülők soha nem fogják megtagadni őket megtagadó gyerekeiket, akik többnyire már ebben a szép új világban lettek felnőttek, ebben a környezetben fejlődött ki felülmúlhatatlan és kérlelhetetlen erkölcsiségük, hihetetlenül fejlett kritikai érzékük, még ha utóbbi nem is párosul ugyanilyen fejlettségű önkritikai érzékkel.
Nem mondanám, hogy mi makulátlanok voltunk, hazudnék, ha ezt állítanám, de azért ilyen mentális mélységekben nem jártunk, a mi kis megalkuvásaink sehol nincsenek a mai megalkuvásokhoz képest, miközben állítólag minden lehetőségünk meglenne egy jobb, szabadabb világ megteremtésére, mint ami nekünk és apáinknak jutott.
Mondjuk ez sem igaz, de legalább szépen hangzik, még ha a valóságban a helyzet a mai szabadnak mondott társadalomban sokkal siralmasabb, hiszen mindaz, amin nagyokat röhögtünk - lásd: a kapitalizmusban ember az embernek farkasa - napjainkra kézzelfogható valósággá is vált.
A baloldal, mely a jobboldal szerint ma már meghaladott fogalom, kétségkívül válságban van, és e válság oka, hogy szép apránként, egyesével, feladtuk elveinket, megtagadtuk múltunkat, lehajtott fejjel szégyenkeztünk, mikor a szocializmus vívmányai kerültek szóba, és arra sem voltunk büszkék, amire büszkék lehettünk volna.
Itt most kimondottan a baloldalról írok, mert ugyan nem tagadom a balliberális fogalmát, de szerepét a jövő szempontjából nem tartom meghatározónak.
Leginkább azért nem, mert a magyar társadalom nem is igen érti, hogy mit kell a liberalizmuson szeretni, és valljuk be, ennek ellenkezőjére a magyar liberálisok bőséges okot is adnak.
Aki kíváncsi arra, hogy mit is értünk honunkban liberalizmuson, az bátran nézze meg a Brian élete című filmet, és miután abbahagyta a röhögést, gondolkodjon el mélyen rajta, behelyettesítve a szereplőket a megfelelő magyar pártokkal...
A magyar baloldal jelenleg tetszhalott állapotban van, Pocak generalisszimusz látszólag elérte deklarált célját, a magyar baloldal teljes megsemmisítését, de persze ez nem ilyen egyszerű és - hálistennek - nem is igaz.
Ameddig ember él a földön, addig mindig lesznek nehéz társadalmi helyzetű emberek, szegények, szegregáltak, önmagukat megváltani képtelen szerencsétlenek, munkanélküliek, kitörési lehetőség után kutató fiatalok - nos, ameddig ilyenek vannak, addig kell legyen társadalmi szolidaritás is, mert az ember eredendően jó és együttérző.
Aki nem hiszi, nézze meg a neten található édicicák és cukikutyusok oldalait, és gondolkozzon el azon, hogy a kis dögökre öntött szeretet valaminek a hiányát leplezi, egyben jó példája az emberi lustaságnak, hiszen mennyivel egyszerűbb egy kiskutyát szeretgetni, mint egy büdös hajléktalannal kommunikálni, aki esetleg még csak nem is a társadalom kegyetlenségéből, hanem saját tevékenysége eredményeképpen került a híd alá...
A baloldali értékek, a társadalmi szolidaritás, a női egyenjogúság, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mélyen beleivódtak a a társadalom szöveteibe, olyannyira, hogy ma már a jobboldal hirdeti őket leghangosabban - ha a gyakorlatban mindent meg is tesz valóra váltásuk ellen.
A társadalmi mobilitás, az esélyegyenlőség, az egészséghez, az egészséges környezethez való jog szinte kőbevésett elvek a modern társadalomban, a baloldalt az különbözteti meg a jobboldaltól, hogy ezen elvek megvalósítására törekszik a hétköznapokban is, míg a jobboldal megelégszik ezek hirdetésével.
Ha az elérhető maximális profittal ellentétesek a célok, akkor soha nem a profit lesz a vesztes.
Jönnek megint a régi nóták, tartsunk előválasztásokat, meg fogjunk össze - ezeket a játékokat már lefuttattuk, eredménytelenül.
A pártok persze most ficeregnek még kicsit, aztán majd Dettike harisnyácskájában feláll a parlamenti székre és bábozik a népnek, később kiderül, hogy ez forradalmi tett volt.
A szocialisták beleszakadnak az erőlködésbe, hogy elhitessék magukról, hogy még mindig nagyok, aztán az élet meg tovább.
Ha változtatni akarunk, akkor át kell értékelnünk azt, amit a rendszerváltás óta történelemnek mondanak, át kell értékelnünk azt a kort, melyet oly buzgón iparkodik meghamisítani e hatalom és az ellenzék azon része, amely képtelen felismerni történelmi szükségszerűségeket.
Át kell értékelnünk Kádár korát.
Nem kell félnünk büszkének lenni arra, amire joggal lehetünk büszkék.
Rengeteg ilyen dolog van, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátástól a társadalmi mobilitásig, a művelődés lehetőségétől a művészetekig, a társadalmi békétől a nők helyzetéig - természetesen mindezeket történelmi kontextusukban vizsgálva és értékelve.
Büszkék lehetünk a nyugat kissé irigykedő megjegyzéseire a gulyáskommunizmusról, a legvidámabb barakkról, a divatos konvergencia-elméletre, mely magában hordozta a rendszer értékeinek elismerését, a világszínvonalú magyar mezőgazdaságra, a diktatúrában megvalósult demokrácia kissé abszurd, de igaz voltára, a beleszólási lehetőségre a társadalom dolgaiba, a szerény, de létező létbiztonságra, a kétségtelenül meglevő közbiztonságra, a nyugdíjas parasztokra, a magyar falu felemelkedésére - mind-mind a baloldali büszkeség forrása lehet.
Ha valaki elkezdi a handabandát az eladósodásról meg a fenntarthatatlanságról, hát meg kell kérdezni tőle, mennyi volt az államadósság nominálisan és mennyi GDP-arányosan és mennyi ma, meg meg lehet kérdezni, hogy kinek a kezében volt akkor a magyar ipar, a kereskedelem, és kié ma a termelőeszközök többsége.
Ha pedig gyilkosozni kezdenek, akkor el lehet mondani, hogy a kivégzések bírói ítélet után, a korabeli törvényeknek megfelelően kerültek végrehajtásra, és a kivégzettek túlnyomó többsége vastagon kiérdemelte a kötelet.
Gyilkos pedig nem Kádár, hanem Tóth Ilona volt, akit ma példaképül állítanak az orvostanhallgatók elé - világ szégyenére.
Az a kor egy vesztes világháború és ötvenhat traumája után teremteni tudott egy élhető társadalmat, melynek voltak ugyan korlátai, de azok között sokkal értelmesebb életet lehetett élni, mint a mai magyar kvázi-szabadságban.
Nem kell félni, a kor eredményeire büszkék lehetünk, még ha néha gúzsba kötve kellett is táncolnunk - de az a tánc nem pávatánc volt.
Addig, ameddig a magyar baloldal nem meri felvállalni saját magát, saját múltját, nincs semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük magunknak a magyar társadalmat.
Esetleg ezen is el lehetne gondolkodni hamvukba hótt kerekasztalok ácsolgatása, meg értelmetlen és csak a szembenállást élező előválasztások helyett...
És elő kell venni a vörös zászlót és együtt lengeti a nemzeti trikolórral, mert az is a tradícióinkhoz tartozik, mint ahogy az Internacionálé is.
Gondolom.
Lehet, hogy rosszul...
:O)))
Ha belegondolunk ebbe, akkor azért eléggé nagy bajban vagyunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek másból sem álltak, mint múltunk ellopásából, az általunk vallott értékek megtagadásából, életünk, apáink életének, munkájának leértékeléséből, szüleink életének leköpdöséséből.
Szánalmas dolog ez, még akkor is, ha a szülők soha nem fogják megtagadni őket megtagadó gyerekeiket, akik többnyire már ebben a szép új világban lettek felnőttek, ebben a környezetben fejlődött ki felülmúlhatatlan és kérlelhetetlen erkölcsiségük, hihetetlenül fejlett kritikai érzékük, még ha utóbbi nem is párosul ugyanilyen fejlettségű önkritikai érzékkel.
Nem mondanám, hogy mi makulátlanok voltunk, hazudnék, ha ezt állítanám, de azért ilyen mentális mélységekben nem jártunk, a mi kis megalkuvásaink sehol nincsenek a mai megalkuvásokhoz képest, miközben állítólag minden lehetőségünk meglenne egy jobb, szabadabb világ megteremtésére, mint ami nekünk és apáinknak jutott.
Mondjuk ez sem igaz, de legalább szépen hangzik, még ha a valóságban a helyzet a mai szabadnak mondott társadalomban sokkal siralmasabb, hiszen mindaz, amin nagyokat röhögtünk - lásd: a kapitalizmusban ember az embernek farkasa - napjainkra kézzelfogható valósággá is vált.
A baloldal, mely a jobboldal szerint ma már meghaladott fogalom, kétségkívül válságban van, és e válság oka, hogy szép apránként, egyesével, feladtuk elveinket, megtagadtuk múltunkat, lehajtott fejjel szégyenkeztünk, mikor a szocializmus vívmányai kerültek szóba, és arra sem voltunk büszkék, amire büszkék lehettünk volna.
Itt most kimondottan a baloldalról írok, mert ugyan nem tagadom a balliberális fogalmát, de szerepét a jövő szempontjából nem tartom meghatározónak.
Leginkább azért nem, mert a magyar társadalom nem is igen érti, hogy mit kell a liberalizmuson szeretni, és valljuk be, ennek ellenkezőjére a magyar liberálisok bőséges okot is adnak.
Aki kíváncsi arra, hogy mit is értünk honunkban liberalizmuson, az bátran nézze meg a Brian élete című filmet, és miután abbahagyta a röhögést, gondolkodjon el mélyen rajta, behelyettesítve a szereplőket a megfelelő magyar pártokkal...
A magyar baloldal jelenleg tetszhalott állapotban van, Pocak generalisszimusz látszólag elérte deklarált célját, a magyar baloldal teljes megsemmisítését, de persze ez nem ilyen egyszerű és - hálistennek - nem is igaz.
Ameddig ember él a földön, addig mindig lesznek nehéz társadalmi helyzetű emberek, szegények, szegregáltak, önmagukat megváltani képtelen szerencsétlenek, munkanélküliek, kitörési lehetőség után kutató fiatalok - nos, ameddig ilyenek vannak, addig kell legyen társadalmi szolidaritás is, mert az ember eredendően jó és együttérző.
Aki nem hiszi, nézze meg a neten található édicicák és cukikutyusok oldalait, és gondolkozzon el azon, hogy a kis dögökre öntött szeretet valaminek a hiányát leplezi, egyben jó példája az emberi lustaságnak, hiszen mennyivel egyszerűbb egy kiskutyát szeretgetni, mint egy büdös hajléktalannal kommunikálni, aki esetleg még csak nem is a társadalom kegyetlenségéből, hanem saját tevékenysége eredményeképpen került a híd alá...
A baloldali értékek, a társadalmi szolidaritás, a női egyenjogúság, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mélyen beleivódtak a a társadalom szöveteibe, olyannyira, hogy ma már a jobboldal hirdeti őket leghangosabban - ha a gyakorlatban mindent meg is tesz valóra váltásuk ellen.
A társadalmi mobilitás, az esélyegyenlőség, az egészséghez, az egészséges környezethez való jog szinte kőbevésett elvek a modern társadalomban, a baloldalt az különbözteti meg a jobboldaltól, hogy ezen elvek megvalósítására törekszik a hétköznapokban is, míg a jobboldal megelégszik ezek hirdetésével.
Ha az elérhető maximális profittal ellentétesek a célok, akkor soha nem a profit lesz a vesztes.
Jönnek megint a régi nóták, tartsunk előválasztásokat, meg fogjunk össze - ezeket a játékokat már lefuttattuk, eredménytelenül.
A pártok persze most ficeregnek még kicsit, aztán majd Dettike harisnyácskájában feláll a parlamenti székre és bábozik a népnek, később kiderül, hogy ez forradalmi tett volt.
A szocialisták beleszakadnak az erőlködésbe, hogy elhitessék magukról, hogy még mindig nagyok, aztán az élet meg tovább.
Ha változtatni akarunk, akkor át kell értékelnünk azt, amit a rendszerváltás óta történelemnek mondanak, át kell értékelnünk azt a kort, melyet oly buzgón iparkodik meghamisítani e hatalom és az ellenzék azon része, amely képtelen felismerni történelmi szükségszerűségeket.
Át kell értékelnünk Kádár korát.
Nem kell félnünk büszkének lenni arra, amire joggal lehetünk büszkék.
Rengeteg ilyen dolog van, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátástól a társadalmi mobilitásig, a művelődés lehetőségétől a művészetekig, a társadalmi békétől a nők helyzetéig - természetesen mindezeket történelmi kontextusukban vizsgálva és értékelve.
Büszkék lehetünk a nyugat kissé irigykedő megjegyzéseire a gulyáskommunizmusról, a legvidámabb barakkról, a divatos konvergencia-elméletre, mely magában hordozta a rendszer értékeinek elismerését, a világszínvonalú magyar mezőgazdaságra, a diktatúrában megvalósult demokrácia kissé abszurd, de igaz voltára, a beleszólási lehetőségre a társadalom dolgaiba, a szerény, de létező létbiztonságra, a kétségtelenül meglevő közbiztonságra, a nyugdíjas parasztokra, a magyar falu felemelkedésére - mind-mind a baloldali büszkeség forrása lehet.
Ha valaki elkezdi a handabandát az eladósodásról meg a fenntarthatatlanságról, hát meg kell kérdezni tőle, mennyi volt az államadósság nominálisan és mennyi GDP-arányosan és mennyi ma, meg meg lehet kérdezni, hogy kinek a kezében volt akkor a magyar ipar, a kereskedelem, és kié ma a termelőeszközök többsége.
Ha pedig gyilkosozni kezdenek, akkor el lehet mondani, hogy a kivégzések bírói ítélet után, a korabeli törvényeknek megfelelően kerültek végrehajtásra, és a kivégzettek túlnyomó többsége vastagon kiérdemelte a kötelet.
Gyilkos pedig nem Kádár, hanem Tóth Ilona volt, akit ma példaképül állítanak az orvostanhallgatók elé - világ szégyenére.
Az a kor egy vesztes világháború és ötvenhat traumája után teremteni tudott egy élhető társadalmat, melynek voltak ugyan korlátai, de azok között sokkal értelmesebb életet lehetett élni, mint a mai magyar kvázi-szabadságban.
Nem kell félni, a kor eredményeire büszkék lehetünk, még ha néha gúzsba kötve kellett is táncolnunk - de az a tánc nem pávatánc volt.
Addig, ameddig a magyar baloldal nem meri felvállalni saját magát, saját múltját, nincs semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük magunknak a magyar társadalmat.
Esetleg ezen is el lehetne gondolkodni hamvukba hótt kerekasztalok ácsolgatása, meg értelmetlen és csak a szembenállást élező előválasztások helyett...
És elő kell venni a vörös zászlót és együtt lengeti a nemzeti trikolórral, mert az is a tradícióinkhoz tartozik, mint ahogy az Internacionálé is.
Gondolom.
Lehet, hogy rosszul...
:O)))
2018. május 1., kedd
ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!
Nagy az iparkodás, hogy elmossák e nap jelentőségét, erős a törekvés arra, hogy a mai fiatal nemzedék már ne is tudja, hogy mit is ünnepel tulajdonképpen - esetleg ez egy búcsú Szent Majális napján?
Nem drága ennek érdekében semmi, van itt csepürágás, kardnyelés, birkapörkölt, kézműves köcsögök - utóbbiak magas kormányzati pozíciókat töltenek be, és azért kézművesek, mert nem igaz, hogy az ilyen trágya népeket anya szülte - leginkább talán a nap keltette ki őket...
Sajnos, a nép vevő erre, jóllehet az elbutulás legutolsó fázisa, mikor a károsult a rablót kéri fel, hogy állapítsa meg: létezik-e ő egyáltalán.
Persze nem létezik, ma már állítólag nincs jobboldal, meg nincs baloldal és tulajdonképpen munkás sincs, hiszen a gépgyárak bezártak, a népek szétszéledtek, többnyire már meg is haltak, aki meg még nem, az mint közmunkás tengeti életét.
Na, talán ez az egy, amiben egyet lehet érteni korunk társadalomtudósaival - a közmunkás szerintem se munkás, hacsak nem kényszermunkás.
Május elsején majális van, a majális az a rendezvény - a multi és multiszerű cég nemmunkása számára event - ahol egészséges életmódot folytatva sétálunk és sört iszunk, mely ősi magyar tradíció, mondhatnánk akár hungarikumnak is.
Régen volt felvonulás, ma legfeljebb kis vonulgatások vannak, de ez is ritka, mint a fehér holló, mert nem jó az senkinek, ha Józsi körülnéz és észreveszi, hogy sokan vannak a hozzá hasonló Józsik, akik ha egyszerre kiabálnak, akkor azt meghallja még talán maga a főméltóságú Orbán Viktor is, még ha nem is történik semmi utána.
Ma nem sikk munkásnak lenni, és azt hiszem, a későbbiekben sem lesz az.
Anno a munkás elmondhatta, hogy egy vesztett háború után felépített egy porig rombolt országot - erre büszke lehetett és öntudatos, hiszen az valódi teljesítmény volt.
Ma mire legyen büszke a munkás?
Arra, hogy felpít féláron negyvenkét stadiont?
Merthogy a fele elszámolt pénzt az elit ellopja?
Vagy arra, hogy ezt csendben eltűri akkor, mikor a bére harmada a nyugati munkás bérének?
Na, de szégyelli is, hogy ő munkás, egy proli, hiszen ő nem munkás, hanem munkavállaló, aki nem hisz apái múltjában, nem is szeret találkozni a múlt bizonyítékaival, méga Népstadiont is földig rombolja, nehogy ne neki köszönhesse az ország a fő-stadiont, ha már ő a főfüttyentő...
Szóval, délelőtt itt legfeljebb a libák vonulnak fel, a munkások, alkalmazottak, a köz és egyéb szolgák nem.
Tulajdonképpen nem is baj, az a néhány baloldali vezető, aki még jelentőséget tulajdonít ennek az ünnepnek, majd szép csendesen kihal, Rasi kronprinzessinnek nem kell aggódnia, mire apja égnek rakja a bakancsot, itt darab munkás nem lesz, a boltokban csupa-csupa számkivetett hercegnő áll majd a pultban, és a műkörmöt sem építgeti grófnőnél alább senki sem...
Nincs már itt sem érték, sem mérték, egy eszetlen társadalom eszetlen gyermekei tapsolnak ahhoz, hogy félművelt és manifeszt elmebeteg senkik hülyét csinálnak belőlük.
A magyar GPS használója körülnéz Szibériában, megrázza busa fejét és kiadja az utasítást: Újratervezés!
Vagy eldobja a készüléket...
:O)))
Nem drága ennek érdekében semmi, van itt csepürágás, kardnyelés, birkapörkölt, kézműves köcsögök - utóbbiak magas kormányzati pozíciókat töltenek be, és azért kézművesek, mert nem igaz, hogy az ilyen trágya népeket anya szülte - leginkább talán a nap keltette ki őket...
Sajnos, a nép vevő erre, jóllehet az elbutulás legutolsó fázisa, mikor a károsult a rablót kéri fel, hogy állapítsa meg: létezik-e ő egyáltalán.
Persze nem létezik, ma már állítólag nincs jobboldal, meg nincs baloldal és tulajdonképpen munkás sincs, hiszen a gépgyárak bezártak, a népek szétszéledtek, többnyire már meg is haltak, aki meg még nem, az mint közmunkás tengeti életét.
Na, talán ez az egy, amiben egyet lehet érteni korunk társadalomtudósaival - a közmunkás szerintem se munkás, hacsak nem kényszermunkás.
Május elsején majális van, a majális az a rendezvény - a multi és multiszerű cég nemmunkása számára event - ahol egészséges életmódot folytatva sétálunk és sört iszunk, mely ősi magyar tradíció, mondhatnánk akár hungarikumnak is.
Régen volt felvonulás, ma legfeljebb kis vonulgatások vannak, de ez is ritka, mint a fehér holló, mert nem jó az senkinek, ha Józsi körülnéz és észreveszi, hogy sokan vannak a hozzá hasonló Józsik, akik ha egyszerre kiabálnak, akkor azt meghallja még talán maga a főméltóságú Orbán Viktor is, még ha nem is történik semmi utána.
Ma nem sikk munkásnak lenni, és azt hiszem, a későbbiekben sem lesz az.
Anno a munkás elmondhatta, hogy egy vesztett háború után felépített egy porig rombolt országot - erre büszke lehetett és öntudatos, hiszen az valódi teljesítmény volt.
Ma mire legyen büszke a munkás?
Arra, hogy felpít féláron negyvenkét stadiont?
Merthogy a fele elszámolt pénzt az elit ellopja?
Vagy arra, hogy ezt csendben eltűri akkor, mikor a bére harmada a nyugati munkás bérének?
Na, de szégyelli is, hogy ő munkás, egy proli, hiszen ő nem munkás, hanem munkavállaló, aki nem hisz apái múltjában, nem is szeret találkozni a múlt bizonyítékaival, méga Népstadiont is földig rombolja, nehogy ne neki köszönhesse az ország a fő-stadiont, ha már ő a főfüttyentő...
Szóval, délelőtt itt legfeljebb a libák vonulnak fel, a munkások, alkalmazottak, a köz és egyéb szolgák nem.
Tulajdonképpen nem is baj, az a néhány baloldali vezető, aki még jelentőséget tulajdonít ennek az ünnepnek, majd szép csendesen kihal, Rasi kronprinzessinnek nem kell aggódnia, mire apja égnek rakja a bakancsot, itt darab munkás nem lesz, a boltokban csupa-csupa számkivetett hercegnő áll majd a pultban, és a műkörmöt sem építgeti grófnőnél alább senki sem...
Nincs már itt sem érték, sem mérték, egy eszetlen társadalom eszetlen gyermekei tapsolnak ahhoz, hogy félművelt és manifeszt elmebeteg senkik hülyét csinálnak belőlük.
A magyar GPS használója körülnéz Szibériában, megrázza busa fejét és kiadja az utasítást: Újratervezés!
Vagy eldobja a készüléket...
:O)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)