2018. május 5., szombat

JÓKÍVÁNSÁG ANYÁK NAPJÁRA

Ez egy különleges nap - az anyák, édesanyák, nevelőanyák, pótanyák, édes mostohák és az anyák és apák anyáinak napja.
Öreg vagyok, akár az országút, de olyan szerencsés, hogy anyukám mind a mai napig nevelget, csiszolgatja viselkedésem, nyesegeti stílusom vadhajtásait, figyelmeztet, ha nem az időjárásnak megfelelően öltözöm, megvitatja velem a politikai helyzetet, szóval igazi anyuka - idén lesz kilencven, tartsa az ég bis hundert und zwanzig.
Szerencsés vagyok, szerencsésebb, mint a gyerekeim, akik már nem tudják köszönteni anyukájukat ezen a napon, mint tették ezt az elmúlt évtizedekben mindig, de hogy szeretettel gondolnak rá ezen a napon, az biztos. 

Az ünnep talán kicsit formális, mégis az az egy-két puszi amit adunk és kapunk, lehet igazán bensőséges. Fedezete az érzés, mely nem szorítkozik erre az egyetlen napra.
Boldog az a gyermek, aki kimutathatja szeretetét ezen a napon, és boldogok azok az anyák, akiket fiaik, lányaik ma őszinte szívvel köszöntenek.
Talán még boldogabbak a nagymamák, ha unokáik felkeresik őket is, vagy akárcsak egy
telefonhívással tudatják, hogy nem feledkeztek meg róluk, szeretik őket.
A fiatal persze módfelett elfoglalt, a füléről úgy kell leoperálni a mobilt, de talán két perc azért a nagymamákra is juthat.
Egy anya rengeteget ad és igen kevéssel beéri, a szeretet éreztetéséhez pedig igazán kevés idő kell.
Ne feledkezzünk meg hát azokról, akik az életet adták nekünk, akik az életet adták anyáinknak, apáinknak, gyermekeinknek - vonuljunk hát hozzájuk szépen, libasorban, és öleljük meg őket, megérdemlik.
Kedves anyukák, sok boldogságot kívánunk nektek!

:O)))

11 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Nagyon kedvesen írtál.
Nagyon megható, de eszembe jutottak azok az ismerőseim, akik özvegy apaként nevelték fel gyermekeiket,mint egyedülállók.Az anyai feladatokat is elvégezve.Minden elismerésem az övék,és az egyedül álló anyáké.A teljes életüket a gyermekeiknek szentelték.Csodálatos emberek.

Ubi írta...

������������������

Kapat írta...

PuPukám, ez nagyon szép! Köszönöm szépen!

1970 írta...

Kedves Pupu!

Szebben nem is lehetne köszönteni e napon az édesanyákat, nagymamákat.
(Édesanyádnak ezúton is jó egészséget és sok boldogságot kívánok!)

Kovács Erzsébet írta...

UBI-nak:
Melyik szót nem értetted meg?
Az érzéseket, amelyeket takarnak, gondolom, nem ismered.
Ergó, a sok fekete kérdőjel nem lep meg.
Erről beszélned kellene.Egy szakemberrel.

CsipkeRózsa írta...

PuPu, ez olyan szép volt!

A héten olvastam a tavalyi írásaidból is, többek között az anyák napjára készült bejegyzésedet, az is nagyon tetszett, és csodálatos az ott látható kép is.

talalom írta...

Szép szavaidat köszönve, tudod, hogy az anyai érés merő önzés? Anno nem a fiam akart megszületni, hanem én akartam gyereket - nagyon odavoltam az apjáért. Azóta is folyton meg vagyok hatva, hogy egy ilyen okos, jó és tökéletes ember, amilyen a fiam, ragaszkodik hozzám.

Olasz Ildikó írta...

PuPu! Mint anya és nagymama köszönöm az anyák napi jókívánságokat. Mint olvasó meg megosztom, mert a benne foglaltakkal mélyen egyetértek.

góbé írta...


Elmúlt Anyák Napja, jön a holnap, és nem mindegy hogyan. Bevállalom az off-ot, mert rendesen belémkóstolt a nerrr:

Tehát úgy állunk, hogy máj. 08.-tól a parlamentből kitiltják a nem lojális újságirókat, a népet meg még a parlament környékéről is.
Fellebbezni csak a rendőrségnél lehet, a TEK azt csinál amit akar, ellene jogorvoslat nincs, ami meg van, az xart sem ér !

„…Ami egyébként sem túl egyszerű a TEK-kel szemben. Az utcai demonstrációk tudomásul vétele, vagy megtiltása ugyanis a rendőrség jogköre, így vita esetén perre is csak velük lehet menni. A TEK intézkedésével szemben legfeljebb panasszal lehet élni, amelynek elbírálása akár hónapokig tarthat…” - forrás: Mérce...-

Ki is irányitja a tekket?! A rendőrség, ügyészség, sőt senki nem dipszponál fölötte, csakis O1G.
Tehát a nemmzeth kotonszökevénye a magánhadseregével súlyosan korlátozza a vélemény-nyilvánitás, a gyülekezés szabadságát és törvényesen lehetetlen ez ellen fellépni.

ES EZ MÉG MINDIG NEM DIKTATÚRA ??!??

Mi is a hivatkozási alap?: az hogy a területen védett személy tartózkodik. Kik is ők?: a leendő miniszterelnök, a kormánytagok, az országgyülés elnöke, a képviselők.
Ez a hivatkozás akkor lenne megalapozott ha ezelőtt is, ezután is, az év szinte minden napján lezárnák a teret és környékét, hiszen a hivatkozott védett személyek ez esetekben is mindig ott tartózkodnak.

Nagyon kiváncsi vagyok, ha már a csalás miatt nem tették meg de a nép és a sajtó kizárása okán a minket a szájukkal oly vehemensén képviselő pártjaink kijelentik-e, hogy a nép mellé állva, be nem teszik a lábukat a parlamentbe amig orbán magánhadserege törvénytelenül korlátozza a szabadságjogokat !!! És nem csupán a szolidaritás jegyében de a képviselet okán is csatlakoznak a tüntetőkhöz !!!!

pleinair írta...


Egy anya akkor boldog, ha nem süvít lelkében naponta a fájdalom gyereke betegsége miatt.
Ne jöjjön, ne köszöntsön, csak legyen egészséges! Ez lenne a legnagyobb ajándék.
Egyszer eljön az utolsó anyák napja, de a természet rendje szerint az anyának kell búcsút venni gyermekétől. Fiától, lányától, akinek még hosszú évekig jár az élet minden gondja és öröme.
Gyerekeink! Ismerjétek meg a nyuggerévek valódi és idézőjelben értelmezett szépségeit, legyetek boldog nagymamák, nagypapák!
Mi anyák ennek reményében szeretnénk itt hagyni titeket, ha eljön az ideje.

Promenad írta...

Egyszerüen nagyszerü !