DUGJUK EL A LOPOTT HOLMIT

Ha megfeszítenek, se tudok elképzelni más, értelmesnek mondható célját Vezérünk Zöld-foki Szigeteken teendő látogatásának, mint a lopott holmi elrejtését.
A látogatás célpontja kicsi és szegény, az ország területe összesen négyezer négyzetkilométer, félmillió lakosa van összesen és az egy főre jutó GDP mindössze ezernégyszáz  dollár - tizede se a mienknek, ehhez képest kell elképzelni a fejlettséget is. 
Az már csak hab a tortán, hogy a GDP kétharmadát - háromnegyedét a külföldön élő polgárok utalják haza.
Az ország szegény,. mint a templomi segédegér, viszont szabad és demokratikus, mint ezt a nemzetközi szervezetek egybehangzón megállapították.
Ennek oka az lehet, hogy nemigen van mit ellopni, így megengedhetik maguknak a demokrácia luxusát.
Lassan a vizük is elfogy, merthogy isszák a vizet, mint a gödény, egyetlen tavukat már régen kiitták, és délceg léptekkel tartanak az elsivatagosodás felé.
Annál azért nagyobb az ország, hogy egy bank ne férne el rajta, a tetejébe nincs rossz híre sem a világban, mindenesetre jobb, mint nekünk.
Miért megy hát ide a Vezér, aki régóta már egy lépést se tesz, ha Mészáros Lőrinc nem keres rajta?


Három ötletem is van erre:
- Az első, hogy érzi a büdösséget, ki tudja, mit hoz a holnap, legalább azt biztonságba kell helyezni, amit eddig magáévá tett, így nem érheti meglepetés, ha mondjuk az azeri fővárosból kell lehívni valahonnan a vajaskenyérre valót.
- A második Rasi boltjának fellendítése, itt aztán van minden a turizmushoz, tenger, pálmafa, most már majmok is, és ezek a helyi asszonyok se adnak a divatra, mindegyik olyan, mint a Vezér feles... - mint egy mosónő, nem egy Párizs, ezeknek könnyű lenne diktálni a divatot. 
- A harmadik lehetséges ok, hogy a Szigetek a Dél-Amerikából Európába szállított kokain egyik átrakópontja, esetleg a Vezér új területeken próbálkozik...
És egyébként elfér itt egy foci-akadémia is, ki tudja, ezek a kreolok általában jól bánnak a labdával -mi kreolok tartsunk össze, ugye...
A Honvédség erre a kis időre tudja nélkülözni az egyik repülőgépét, merthogy több is van, ha nem tudnád, és miután nem lepukkant gépek, így esélyünk sincs rá, hogy Vezérünk, a Nemzet Esze  kiugrik belőle a hátizsákjával, ami felülmúlhatatlan imázsának elválaszthatatlan része...
Kár.
Azért a sok hülye dumán, amit majd elejtenek a látogatás kapcsán, még rengeteget röhöghetünk, legalább ennyi hasznunk legyen Süsü kirándulásából...


Más: 
Áll a bál az egészségügyben, Kásler már mindenkit magára haragított, Vityeszenek meg jól jön, hogy nem őt tartják sík hülyének.
Míg a Nemzeti Sámán elvérzik a harcokban, addig is telik az idő, utána meg lehet a népet átterelni a magán-egészségügybe, a szegényeknek meg ott a javasasszony meg az árokpart.
Az egészségügy ma olyan, mit az az ember, akinek hosszú haláltusát tervez gyilkosa, elvonva tőle a vizet.
Mikor már éppen meghalna, kap fél decit, azzal megint kihúzza egy hétig, de közben szenved, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. És még csak babaváró - támogatást se kap, mert azt Rasinak találták ki.
Hát, hogy jó vége ennek nem lesz, az biztos, de az ország haláltusája sem lesz gyors.
A Zöld-foki Szigetek pálmafái alól a Család távolról gyönyörködhet bennünk: Dik mán, a sok hasznos idióta...


Na, majd akkor sipákolhatnak a Fidesz roham-nyuggerei, de horpadjon be a púpom, ha egy sort is írok majd róluk, az értelmesebb néprétegek megértését kérve.
Megérdemlik majdani sorsukat.
No, és persze mi is...


:O)))

TANÁCSKÖZTÁRSASÁG

Száz éve  kiáltották ki a Tanácsköztársaságot, emlékezzünk meg hát erről a 133 napig tartó kísérletről, melynek célja a szegény, kétkezi munkás felemelése volt, s mely kísérlettől úgy megijedt a dzsentri, a tőkés, az arisztokrata meg a klérus, hogy azóta sem tudja abbahagyni szidalmazását.
Száz év pedig már történelmi léptékkel is mérhető, lehetne akár tárgyilagosan is kezelni a történteket, de a félelem nagy úr, teletojt gatyával nem lehet nagyvonalúskodni, nem lehet tárgyilagoskodni, teletojt gatyával csak ütni-vágni, gyilkolni, fogakat csattogtatni lehet.
Még azok sem képesek a higgadt értékelésre, akik a korabeli pártok örökségét - igaz, némi kis csiszolgatással - felvállalják, persze a történetben játszott szerepüket elmismásolják, letagadják, de ettől  ők még szociáldemokratáknak, szocialistáknak tartják magukat. Persze a mai viszonyok között ez is produkció, nem minden magát baloldalinak tartó párt képes erre.
Ez az ország képtelen szembenézni a múltjával, ez az ország folyvást szembehazudja önmagát, ebből kifolyólag itt normális politikai élet nem lesz soha - és ezen most az angolszász típusú parlamentáris demokráciát értem.
A mi hazánk éretlen erre a demokráciára, ide zsarnok kell vagy helytartó, és az ország sorsa innentől kezdve csak azon múlik, az aktuális autokrata megmarad-e embernek, vagy elmekórtani eset, esetleg gátlástalan szociopata kezébe kerül a hatalom.


A Magyar Tanácsköztársaság nem a levegőből pottyant ide, egy politikai trend része volt.
Létrejöttét az elvesztett I. Világháború tette lehetővé, mely egyben egyik oka is volt létrejöttének.
Az ország helyzete kétségbeejtő volt, egyrészt senki sem tudta, hogy meddig is tart tulajdonképpen az ország, másrészt pedig a környező új nemzetállamok megpróbáltak jó nagyokat kiharapni a jobblétre szenderült Magyar Királyságból.
A frontról hazaözönlő felfegyverzett katona-tömegek fogékonyak voltak az új ideológiára, mely kilátásba helyezte sorsuk javítását, dühösek voltak azokra, akik háborúba vitték az országot, és nem sokra becsülték a teszetosza tehetetlenkedést sem, a frontharcosok hozzászoktak az egyszerű, határozott megoldásokhoz. 
Amikor a győztesek nem voltak képesek - vagy talán nem is akarták - végrehajtatni saját határozataikat, megszűnt a pacifizmus létjogosultsága és olyan hatalom kellett, mely mögött tömegek álltak ilyeneket pedig csak a baloldali pártok-mozgalmak tudtak produkálni.
A szociáldemokraták egyedül nem merték vállalni a bonyolult és veszélyes helyzetben a kormányzás felelősségét, kihozatták hát a Gyűjtőfogházból a letartóztatott kommunista vezetőket, merthogy nekik volt némi befolyásuk a frontról hazatérő  katonák tömegeire. 
Nem volt a kezükben semmiféle eszköz, csak az új ideológia, melynek alapján földet ígértek a parasztnak, emberhez méltó életet a munkásnak, akár azon az áron is, hogy el kellett venni a háborún is csak gazdagodó tőkések vagyonának egy részét.
Ez fájt rettenetesen, mert a vagyonos embert lehet kínozni, de nagyobb kínt nem lehet neki okozni, mintha elveszi valaki a vagyonát.
Lehet persze ezen rugózni, hogy ez mennyire igazságtalan, de azok a katonák, akik papírtalpú bakancsokban harcoltak az Isonzónál, nemigen törték a fejüket finom disztinkciókon, azt gondolták, nekik is jár valami ebben az országban, melyért szó szerint a vérüket adták.


Így aztán a kor egyszerű módján megnyitották az addig elzárt Margitszigetet a nép előtt, az Andrássy út nagypolgári lakásaiba beköltöztették a kor nagycsaládosait, és tettek egy-két olyan intézkedést, mely a falvak gazdag parasztjait érzékenyen érintette, egyben azonnal az új rend ellenségeivé is tette.
Egyet nem szabad elfelejteni, nevezetesen azt, hogy az országot támadás érte, mely ellen a Tanácsköztársaság honvédő háborúba lépett.
Háború idején pedig minden erőforrásra szükség van, ebbe beletartozik az élelmiszer és a takarmány is.
Újjászervezték a hadsereget, melynek hazaszerető tisztjei közül sokan részt vállaltak a kisantant erői elleni harcból, de nagyon sokan inkább Szegeden múlatták az időt, a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből szürcsölve a pezsgőt - belőlük lett aztán Horthy Nemzeti Hadserege.
Persze voltak, akiknek nem számított, hogy az ország hadban áll, és a hátországban lázadást szítottak, nem egy esetben fegyverrel támadva az új hatalomra.
Sajnos sokan voltak a katonatisztek között is, akiknek fontosabb volt a proletárhatalom megdöntése az ország védelménél, ők átadták a haditerveket a románoknak, egyes egységeik pedig meg is nyitották a frontot az ellenség előtt.
A hátországban a hatalom terrorral akarta fenntartani a rendet, a vörösterror áldozatainak száma 600  személy körül lehetett. 
Meg kell jegyeznem, hogy egy háborúban álló ország hátországának rendjét kellett fenntartani, az áldozatok pedig többségükben tevékeny résztvevői, prominensei voltak a zavarkeltésnek, a hatalommal szembeni ellenséges tevékenységnek.
A Tanácsköztársaság bukása szinte törvényszerű volt, mégis meg kell jegyezni, hogy ez volt szinte az egyetlen fegyveres fellépés a megszállás ellen, mégis ezt a négy hónapot teszik felelőssé minden világháborús veszteségért, Trianonért, merthogy nekünk kell mindig valaki, aki miatt bekövetkezik aktuális tragédiánk.


A bukás után jött a megtorlás, Horthy a Stromfeldtől elrekvirált lovon belovagolt Budapestre, persze megvárta, ameddig a románok kivonulnak, különítményesei pedig megkezdték a rend helyreállítását, leánykori nevén a fehérterrort, melynek során a vörösterror áldozatainak úgy tízszeresét ölték meg.
Volt ennek egy speciális vetülete is, Horthy különítményesei szemében a kommunista és a zsidó összemosódtak, sok esetben maga a személy zsidó volta lett a gyilkosság oka, úgyhogy aki a zsidóüldözést német sajátosságnak gondolja, hatalmasat téved, - az antiszemitizmus keltetője Magyarországon működött.
Aztán Horthy kénytelen volt konszolidálni a helyzetet, majd kormányzóvá választották - a Parlament padsorai között véreskezű és rettegett különítményesei biztosították, hogy helytelenkedésre ne kerüljön sor.
A Tanácsköztársaság vezetői közül Kun Béla Sztálin terrorjának áldozata lett, Szamuelyt az osztrák határon lőtték agyon, a szocdemek kis idő elteltével kiegyeztek Horthyval, az országban pedig ment tovább az élet - 1920-ban egy évre még a botbüntetést is bevezették. 
A nőktől elvették a választójogot, azt csak 1945-ben kapták vissza.
Elkezdődött a bűnbakképzés, folytatódott a zsidóüldözés, aztán jött Trianon, jött a revansvágy, az irredentizmus, a II. Világháború, a doni katasztrófa, a holokauszt, Szálasi, aztán Rákosi, Kádár, és most Orbán.


A tanácsköztársasági emlékművek a Szoborparkban kötöttek ki, a hajdani Kun Béla téren ma ismét a Ludovika épületéből jönnek ki kardot lengetni Horthy örökségének kevés történelmi ismerettel rendelkező őrzői, most már csak azt kell megvárni, hogy a környező országok megelégeljék a futball-akadémiákat, meg háborús bűnösök  aktatáskában hozzájuk szállított hamvait, és elhatározzák, hogy felkeresik Orbánt a Karmelita Palotában.
Akkor majd lehet megint honvédő háborút hirdetni,  csak éppen a munkás-zászlóaljak felállításával lesz kis gond, mire hazaérnek Angliából, Dániából, Hollandiából meg a tengerentúlról, addigra nem lesz hon, melyet védeni lehetne.
Persze azért sem leszünk felelősek, majd megvonjuk a vállunkat - ezt dobta a gép.
Vagy Soros...


:O)))

KIHERÉLT ÜNNEP

Miskahuszár - Orbán Viktor Mihálynak is tetszik.
Nem is csoda, tökös legény!

Hadd kezdjem azzal, hogy bevallom, talán gyermekkoromat leszámítva soha nem voltam oda az ünnepekért és averzióm az évek során csak elmélyült és rögzült, mint Fidesz tagban a Soros iránti szerelem.
Pedig annak idején március 15. gyönyörű tavaszi ünnep volt minden kisiskolásnak.
Kokárdával az ingünkön lelkesen mentünk az iskolába, ahol ezen a napon szép történeteket hallottunk olyan hősökről, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor, Bem apóról, Gábor Áronról meg Damjanich tábornokról, a magyar nép hősies harcáról a szabadságért.
Képzeletünkben mi is ott harcoltunk a vörössipkások között, és ha hozzájutottunk valahol egy viszonylag egyenes faághoz, akkor abból kard lett azonnal.
Lelkesen énekeltük a Kossuth nótát, meg, hogy fel-fel vitézek a csatára, az ünnepségen verseket mondtak a nagyobbak, a tanító néni mesélt, mi meg büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk, meg arra, hogy a szabadságért harcoltunk, és valahogy eszünkbe se jutott, hogy akkor ez most kisebb ünnep lenne azért, mert nem munkaszüneti nap.
Jelzem, a pünkösd se lett ünnep attól, hogy munkaszüneti nappá tette a katolikus egyház szentséges seggének nyalása, az ember az ünnepet nem a naptárban, hanem a szívében hordozza.
Amiért az ember gyermekkorában lelkesedik, azt nehéz kioperálni a lelkéből, de hát ennek a harminc évnek ez is sikerült.


A nemzeti ünnepeken egy nemzet általában azt ünnepli, ami a nemzet minden tagjának közös büszkesége, dicsősége, öröme vagy bánata, vagy fájdalma. 
Nálunk a közös ünneplés megszűnt, helyette az ünnepnapon egy sunyi tolvaj fényesre szidolozott rézgyűrűt kínálgat a népnek, az meg boldogan bevásárol belőle, aztán majd álmélkodik, mikor az ujján zöld csík jelzi a az olcsón megszerzett tárgy valódi minőségét.
Az álmélkodást pedig düh követi, mikor rájön, hogy arany helyett trombitarezet vett, az eladó pedig hülyének nézte, nem is annyira alaptalanul.
Hol van itt az ünneplés? 
Merthogy az import bértapsolók között a szónok nem ünnepel, hanem éppen társadalmi bázist teremt ahhoz, hogy tovább fosztogathassa ezt a szerencsétlen országot, melyben éppen azok tartják hatalmon, akikkel a leginkább elbánt: a legszegényebbek, az öregek, a betegek.
Olyan emberek, akiknek semmiféle érdekérvényesítő képességük nincs már, ezért aztán olyanná váltak, mint a kutya, amelyik farkát behúzva tűri, hogy belerúgjanak, mégcsak nem is nyüszít, és ha kínzója dob neki egy lerágott csontot, hát könnybelábadt, hálás szemmel néz a gazemberre.
Az meg áll a saját magának ácsolt piedesztálon, és azokat a hívószavakat mondja, melyekkel az évtizedek során mindig sikerült lelkesedést, az összetartozás érzését  kelteni. Emellett persze nem felejt el gyűlöletet és félelmet gerjeszteni sem, hadd higgye az ostoba magyar, hogy ő az, aki meg akarja védeni!
Meg hát.
Meg akarja védeni a zsákmányt, a lopott holmit, és ennek érdekében semmitől sem fog visszariadni, mert azt hiszi, hogy legyőzhetetlen, hatalma megdönthetetlen, mint ahogy hitte ezt már megannyi despota a világtörténelemben, mielőtt népe darabokra szaggatta volna.


A nagy baj az, hogy menet közben elveszítettük illúzióinkat, sőt, elvesztettük múltunk dicsőségét is, hiszen kiderült, hogy a mi lánglelkű hőseink egy része szellemi elődje volt mai zsarnokainknak, hogy Kossuth nem egy lánglelkű hazafi, hanem egy pocsék politikus volt, hogy a szabadságharc tulajdonképpen lázadás volt a törvényes uralkodó ellen, hogy Petőfi - minden költői nagysága dacára - egy fegyelmezetlen krakéler volt, akinek jelenlététől csapataik között a hivatásos katonák úgy tartottak, mint ördög a tömjénfüsttől.
Hogy Görgei nem áruló volt, hanem emberéletek ezreinek megmentője, hogy az orosz seregek a korabeli NATO felhatalmazása alapján tették, amit tettek, hogy a hős Kossuth szakállát leborotválva, női ruhában szökött, Görgeire mutogatva, aki jóformán az egyetlen tehetséges katonája volt a szabadságharcnak. 
Kossuth vitte magával a Koronát, melyre ő is legalább annyira vágyott, mint mai utódja.
És vitte az államkincstárat is, melyet ma már előrelátóan a nevére íratott a csüngőhasú nemzeti sorscsapás, akit mi engedtünk elszemtelenedni, bizonyítva - a történelemben nem először -, hogy a bohóc is életveszélyes lehet, ha közel engedik a hatalomhoz.
És azt is megtudtuk, hogy a bukás után nem a hősies ellenállás, nem a passzív rezisztencia jött, hanem az egyéni kis megalkuvások időszaka, és ezt már ismerhetjük más, közelebbi  történelmi események kapcsán is.
Azt is megtudhattuk, hogy a Trianonhoz vezető első lépcsőfokra is Kossuth lépett fel, aki ma ugyan úgy ismert, mint a Dunai Konföderáció tervezetének megalkotója, de amikor hatalmon volt, akkor inkább a nemzetiségek elnyomásán mesterkedett.
Elég kiábrándító azt tudni, hogy ezen a télen is több ember fagyott meg az utcákon, vagy lakásában, mint ahány halottja volt - összesen, mindkét oldalról -  a szabadságharc legdicsőségesebb csatájának Pákozdnál, ahol ma ott áll Vityka, a betonmonstrum huszár-szobor, mutatva, hogy nem csak a szabadságharcot, de a jó ízlésünket is elveszítettük menetközben.


Jó lenne, ha ünnepi hangulatom lenne, de nincs, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. 
Holnap a közbeszéd ismét az aktuálpolitikáról fog szólni, márpedig az ünnep attól lenne ünnep, ha az alkalomra félre tudnánk tenni ellentéteinket, de ez ma már illúzió. 
Komolyan gondolom, ha ez így folytatódik, akkor talán jobb lenne Kelet és Nyugat-Magyarországra osztani az országot, ami aztán majd tovább osztódik, merthogy Moszkva sem végállomása a mai hatalomnak, helyette inkább Türkmenisztán felé tartunk - Magyarisztán a magyarbasi uralma alatt felvirágozna, csak erősen kellene akarni.
A nappal együtt forgó húszméteres aranyszoborra valót csak összedobná az ország, majd felajánlod a jegygyűrűdet. 
Végre lenne egy olyan szobor az országban, mely pontosan tükrözné a modell jellemét...
Holnap a rendszer ellenzéke tüntetni fog, a Nemzet Megtestesítője meg majd nézi népét Karmelita Palota erkélyéről és röhög a markába.
Aztán leül a bíedermeier asztalka mellé, kirakja rá a szalonnát, a töpörtyűt, a kenyeret, meg a Mein Kampf egy rongyosra olvasott példányát, leküld egy felest a törkölyből, elégedetten böffent egyet - ünneplünk, vagy mi a bánat - nem igaz?


:O)))

POPULIZMUS - PRAGMATIZMUS?

A populista majdnem olyan, mint Fabulon, a bőre őre.
Használja boldog-boldogtalan nyakra-főre, anélkül, hogy elspekulálna rajta, mit is jelent a szó.
Márpedig innen érdemes elindulni, ha értelmesen szeretnénk beszélgetni a jelenségről, ami természetesen nem az, mint aminek hisszük, mert azt egy másik fogalom fedi le, amit demagógiának hívunk.
A populizmus napjaink baloldali szitokszava, a baloldali politikusok jelentős része boldogan akasztja a fogalmat politikai ellenfelére, az pedig nem törődik vele, és igaza is van.
Természetesen a demokrata, vagy a baloldali politikus még véletlenül se lehet populista, ez aztán meg is mutatkozik választási eredményein.
Az eke elől kifogott és öltönybe öltöztetett ökörnek is több esélye van a győzelemre, mint egy felelősségérzettől áthatott demokrata politikusnak, hiszen utóbbi a választási ígéretversenybe be se nevez,  ellenben addig ijesztgeti a választót, mígcsak arról el nem kezd folyni a hideg veríték.


A populizmus tulajdonképpen azt jelenti, hogy népszerű dolgokkal etetjük a választót, olyanokat ígérünk neki, amiért csorog a nyála, mert akkor el fog jönni a választásra, hóna alatt a szavazatával, hogy nekünk adja. 
Ha szenvedést ígérünk, ez nem szokott összejönni, mint ahogy az elvont fogalmak se nagyon vonzzák a választót, úgymint szabadság, testvériség, egyenlőség, demokrácia - ezeket ugyanis nem lehet megenni, nem lehet meginni, nem lehet velük felvágni a szomszédok előtt, legfeljebb vállvonogatásra lehet őket serkenteni: na, oszt akkor mi van?
Sokkal többet érnek az olyan ígéretek, melyeket aztán nem tartunk be, mint például a tizennegyedik havi nyugdíj, az ingyen sör és társaik.
Attól sem kell félni, hogy a választó majd számonkéri ígéretét a politikuson, számonkéréssel csak ellenzéki politikusok próbálkoznak végtelen tehetetlenségükben és tehetségtelenségükben.
A populista politikus ugyanis tudja, hogy a választó egyenesági rokona az aranyhalnak, melyről köztudott, hogy az emlékezete visszafelé három másodpercre terjed ki. 
Ha tehát a választási ígéretekre utalunk, csak ellenfelünk nevét ismételgetjük és végtelen nagyvonalúságát dicsérjük, ami azért nem túl jó útirány a választási győzelem felé.
Ha nemzeti egységet követelünk és ezzel párhuzamosan követeljük a rohadt hazaáruló libernyákok/nácikok keresztrefeszítését végig az M7 autópálya mentén, akkor azt szeretni fogja a választó, akinek a szép elvek mellé mindig kell egy macska is, amelyet ledobhat a tizedikről, vagy egy kutya, melynek a fejét ásóval szétverheti, imigyen pótolva azt az Istennek is tetsző cselekvést, melyet honfitársai azon részének tartogat, kik nem értenek egyet magasztos eszméivel.


Nem mondanám, hogy hívjuk fel a tömegek figyelmét egy olyan kísérletre, melynek során macska helyett politikust, a tizedik emelet helyett egy erre optimalizált erkélyről lehetne indítani Csaba királyfi csillagösvénye felé, még akkor sem, ha ezzel értelmet adnánk az űrkutatási biztos munkájának, aki ezidáig csak eszmetársai fejében tanulmányozhatta az űrt.
Parttalan humanizmusom megakadályozza, hogy Lajka kutya sorsára juttassam őt, akár még csak elméleti síkon is, az én álmaimban a Fideszes mainstream a határról elbontott és a megfelelő helyen újjáépített kerítés védelmében éli boldog életét az ócsai Orbán Viktor Lakóparkban, ahonnan a közszolgálati televízió időnként közvetítené a Való Világot, például Tiborc István fát lopni indul, - ki mihez ért, ugye... 
A mi politikusaink számára az ígérgetés ördögtől való, jóllehet a politikus valutája az ígéret, nála még a biztosítási ügynök is jobb, mert ugyan az is ígéretekkel házal, de az legalább ad róluk egy darab papírt.
Pedig ígérni kell, és ha már ígérünk, legyen az vonzó, népszerű, populáris. 
Ha még be is akarjuk tartani, akkor egyenesen a szentek között lenne a helyünk, csak vigyázzunk a helyezkedésnél, a katolikus szentek jelentős részét ugyanis keresztre feszítették, karóba húzták, máglyán flambírozták, kibelezték, szöges hordóban gurigáztak vele, velük közösködjön a Semjén.
Nekünk ott vannak a madarakat szelídítő és kézrátétellel gyógyító szentek.
Még van időnk beelőzni a tízparancsolattal gyógyító Káslert, esetleg kézrátétellel...
Ígérni a köznép számára felfogható dolgokat kell, havonta tíz deka ingyenkalbászt, munkaszüneti napot Kossuth Lajos rokolyába öltözésének napjára, híveinek Gyurcsány magasztalását, ellenfeleinek Gyurcsány felmagasztalását, a román-magyar határ bevonását a schengeni övezetbe, az ukrán cigarettacsempészek számára állampolgárság megadását, Julcsa nénje kopott muffjának megvédelmezését.
A köznépnek ellenség is kell, méghozzá gyűlölhető ellenség. Teremtsünk hát nekik, ha éppen nincs készleten! Ha lefut a migráns-túltengés, akkor óvatosan összeengedhetjük a saját importból származó migránsokat a hazai népességgel, csak vigyázzunk, nehogy a Nemzetnek az a fele, mely nem lehet soha ellenzékben, legyilkolja őket - puszta félelemből. 


Mióta világ a világ, a politikus ígérget, mert csak hatalmon tud cselekedni, márpedig minden politikusban él egy kép a társadalom számára kívánatos világról,  melyet meg kíván valósítani, ha beledöglünk, vagy vonakodunk - akkor is.
Ez a kívánatos világ sokféle lehet, függően az adott politikus előéletétől.
Más annak a világképe, akinek az óvodában töpörtyű volt a jele, meg annak, akinek a Nagy Larousse Enciklopédiával verték a fejét, ha féktelen rosszaságában piros filccel tette ki a pontokat aktuális óvodai esszéjében.
De egy dologban hasonlít a kettő: aki másmilyen világot akar, mint politikusa, az elfajzott korcs, vérnősző barom, az emberiség salakja, akinek megtekintésétől meg kell óvni a várandós anyákat, nehogy torz gyereket szüljenek.
Hálistennek, olyan politikus, akinek fantáziája is van kevés akad, a hivatásrend tagjainak többsége egyszerű gondolkodású, mint a hiéna, és akként is viselkedik, ezért hát a politikusnak társai számára is ígérgetni kell, dögökkel borított mezőt és elorozható zsákmányok garmadáját, akkor talán nem fog zsákmányállatot látni az alfahímben, esetleg - más, elmaradottabb társadalmakban - az alfanőstényben.
Ehhez persze hazudni kell éjjel-nappal, meg minden kilométerkőnél, és már akkor is hálásak lehetnénk, ha a politikus csak nem bontaná ki az igazság minden részletét.
Sajnos, a mi népünk telhetetlen, neki tejjel-mézzel folyó Etelköz kell, négyesikrekkel teleszült Kárpátmedence, turultojás, árpádsáv, labdarúgó világbajnokság, lánglelkű Vezér, mert anélkül nem élet az élet. 


Mondd Uram, mi vár még erre a sokat próbált, ám megpróbáltatásaiból oly keveset tanult népre?


:O)))

SOK SIKERT ÉS BOLDOGSÁGOT

Kedves kislányok, nagylányok és öreglányok, minden jót kívánok nektek!

Nem könnyű veletek, de nélkületek kibírhatatlan volna az élet - minidig csak a sör meg a foci... - ti adtok értelmet az életünknek, szeretünk benneteket!

Éljen a Nemzetközi Nőnap!

Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;

a férfié; minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

címkék között jár, mint egy patikában.

Hiába száll be földet és eget,

mindég semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –

ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven

csak az aprózó észnek idegen.

A tétlen vizsgálótól összefagy;

mozogj és mozgasd s már királya vagy:

ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,

oly férfit vár, kitől mozgásba jő.

Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;

de hogyha bárki kétkedően fogadja,

tovább-libeg s a legény vérig-sértve

letottyan címkéinek bűvkörébe.

Valóság, eszme, álom és mese

úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;

mindent, mit párja bölcsességbe ránt,

ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.

A világot, mely észnek idegenség,

bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;

és végső, királynői díszruhája

a meztelenség

:O)))

VABANK

Azt mondják, bankot rabolni nagy üzlet, de hol van ez egy bankalapításhoz képest?
Szeretett Vezérünk a bankrabláson már túl van, már ez is jelentős előrelépés volt a tradicionális lótolvajláshoz képest, de most szintet lépett.
Új bankot alapít, mely úgy lesz magyar, hogy nem lesz magyar, viszont az Unió és Amerika kéz a kézben fog tüzet okádni, merthogy ez a szövetségi rendszer egyértelmű arculköpése.
Tulajdonképpen semmi meglepő sincs a dologban, már amennyiben elfogadjuk azt a nagyon egyszerű elvet, amit az angolok úgy fejeztek ki: Angliának nincsenek barátai és nincsenek ellenségei, Angliának érdekei vannak.


A dolog Putyin oldaláról szemlélve úgy áll, hogy az orosz érdek egy gyenge Uniót feltételez, ehhez pedig kell némi segítség, még ha az Unió az ősi magyar mintát követve nem is várja meg, míg más kezében eldördül a colt, még időben tökön lövi önmagát.  
Ebben segít Putyin, aki megkereste és láthatólag meg is találta az Unió leggyengébb láncszemét, legnagyobb sajnálatunkra a mi Szeretett Vezérünk személyében, akit számos más emberi tulajdonsága és mentális állapota is alkalmassá tesz erre a szerepre.
Persze, szerintem inkább arról van szó, hogy a hajdani Szovjetunió hagyatékát felleltározva Putyin szert tett néhány magyar titkosszolgálati dossziéra, melynek segítségével egy csendes elbeszélgetés során rá tudta venni Orbánt, hogy úgy táncolja a magyar csárdást, ahogy ő fütyüli a kazacsokot, az orosz guggolós táncot. 
Ha nem úgy táncolja, akkor garantálja, hogy ő fog guggolni, és amit Putyin garantál, az úgy is szokott lenni.
Namármost lehet szörnyülködni, hogy mecsoda dolog ez, de nem érdemes szem elől téveszteni, hogy Putyin orosz, mégcsak nem is grúz, így a világ legtermészetesebb dolga, hogy saját hazája szekerét tolja.
Ha ehhez az attrakcióhoz talál egy ökröt, aki húzza is azt a szekeret, hát részben eteti, részben ösztökéli az ostoba barmot.
A fagyi most éppen úgy nyal vissza, hogy Putyin pontosan azt az eljárást alkalmazza, amit az angolszászok alkalmaztak a létező szocializmus idején, nevezetesen a fellazítási taktikát, melynek oly avatott művelője volt Soros hajdan. 
Hiába, ki miben vétkezik, abban bűnhődik.


Orbán oldaláról nézve a dolgot úgy tűnik, hogy a nagy kavarásoknak befellegzett, már a visegrádi négyek sem egységesek, a lengyelek meg magukban nem elég ütős szövetségesek.
Bár Orbán megy a lemmingcsapat élén, nem biztos, hogy a többiek utánaugranak a háborgó óceánba. 
A kis despotának oda kell figyelnie a jövőjére, és ha elapadnak az uniós források, akkor lehet, hogy híveiben is megapad a buzgalom, miután a klasszikusok szerint a lét határozza meg a tudatot. 
Viszont ott a rablott holmi, azt biztonságba illene helyezni, és bármelyik országra tud olyan nyomást gyakorolni a nyugati blokk, hogy befagyasszanak mindenféle bankszámlákat, zároljanak bármiféle vagyont, így akár a szökésben levő despoták vagyonát is. 
És akkor Rasi saját lába remegni kezdhet, és fel is ház meg le is ház, Tiborcra rámosolyoghat a cella sötétje, Anikó asszony meg választékos eleganciájához passzoló foglalkozást választhat magának.
Egy helyen lehet biztonságban az a pénz, Putyin bankjában, ameddig a zsebdiktátor még tud neki hasznot hajtani, márpedig ő az európai szélsőségesek között is hasznossá tudja tenni magát.
Számára csak egyik szempont a pénz, legalább ilyen súllyal esik latba a hatalom édes íze...
Arra azért nem számítanék, hogy majd Mesterházi fogja letaszítani a trónról, de az igencsak elképzelhető forgatókönyv, hogy ha elapad a brüsszeli pénz, akkor a banda többi tagja elspekulál egy olyan vezető személyén, aki - vélhetőleg - tudja nekik biztosítani a maihoz közeli ügymenetet.


Nos, hát majd meglátjuk.
A "vabank - Va Banque" kifejezés azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egy lapra teszi fel - a helyzet most hozzávetőleg ez. 
Az Unió nem sokáig tökölődhet ezzel a problémával, mert hamar követői támadhatnak a kis bajkeverőnek, ez pedig választás idején nem kívánatos. 
Neki sincs sok választása, hiszen már kitették az asztalra azt a kesztyűt, melynek segítségével meg kell tanulnia dudálni.
Így aztán most vagy lemegy hídba az Unió alfahímjeinek, vagy elkezd a szélsőjobbal szövetkezni, de a legvalószínűbb, hogy - feledve, hogy mi nem vagyunk Nagy-Britannia - ki akarja majd kormányozni az országot az Unióból.
Ezzel bele is lökné az országot a Nagy Nemzeti Pöcegödörbe, melynek alján hívei diadalmas mosollyal ajkukon döglenek majd éhen.
Nem tudom, ez a kevés idő elég lesz-e arra, hogy az ország népének megjöjjön az esze, és még az is kétséges, hogy az Unió vezetőinek megjön-e idejében, de reménykedjünk.
Arra, hogy sorsfordító időket élünk mindig húsz-harminc év késéssel szokott rájönni magyarember, most itt az alkalom, hogy még idejében megokosodjon.


Azért túl vérmes reményeim nincsenek...


:O)))