2019. március 14., csütörtök

KIHERÉLT ÜNNEP

Miskahuszár - Orbán Viktor Mihálynak is tetszik.
Nem is csoda, tökös legény!
Hadd kezdjem azzal, hogy bevallom, talán gyermekkoromat leszámítva soha nem voltam oda az ünnepekért és averzióm az évek során csak elmélyült és rögzült, mint Fidesz tagban a Soros iránti szerelem.
Pedig annak idején március 15. gyönyörű tavaszi ünnep volt minden kisiskolásnak.
Kokárdával az ingünkön lelkesen mentünk az iskolába, ahol ezen a napon szép történeteket hallottunk olyan hősökről, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor, Bem apóról, Gábor Áronról meg Damjanich tábornokról, a magyar nép hősies harcáról a szabadságért.
Képzeletünkben mi is ott harcoltunk a vörössipkások között, és ha hozzájutottunk valahol egy viszonylag egyenes faághoz, akkor abból kard lett azonnal.
Lelkesen énekeltük a Kossuth nótát, meg, hogy fel-fel vitézek a csatára, az ünnepségen verseket mondtak a nagyobbak, a tanító néni mesélt, mi meg büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk, meg arra, hogy a szabadságért harcoltunk, és valahogy eszünkbe se jutott, hogy akkor ez most kisebb ünnep lenne azért, mert nem munkaszüneti nap.
Jelzem, a pünkösd se lett ünnep attól, hogy munkaszüneti nappá tette a katolikus egyház szentséges seggének nyalása, az ember az ünnepet nem a naptárban, hanem a szívében hordozza.
Amiért az ember gyermekkorában lelkesedik, azt nehéz kioperálni a lelkéből, de hát ennek a harminc évnek ez is sikerült.


A nemzeti ünnepeken egy nemzet általában azt ünnepli, ami a nemzet minden tagjának közös büszkesége, dicsősége, öröme vagy bánata, vagy fájdalma. 
Nálunk a közös ünneplés megszűnt, helyette az ünnepnapon egy sunyi tolvaj fényesre szidolozott rézgyűrűt kínálgat a népnek, az meg boldogan bevásárol belőle, aztán majd álmélkodik, mikor az ujján zöld csík jelzi a az olcsón megszerzett tárgy valódi minőségét.
Az álmélkodást pedig düh követi, mikor rájön, hogy arany helyett trombitarezet vett, az eladó pedig hülyének nézte, nem is annyira alaptalanul.
Hol van itt az ünneplés? 
Merthogy az import bértapsolók között a szónok nem ünnepel, hanem éppen társadalmi bázist teremt ahhoz, hogy tovább fosztogathassa ezt a szerencsétlen országot, melyben éppen azok tartják hatalmon, akikkel a leginkább elbánt: a legszegényebbek, az öregek, a betegek.
Olyan emberek, akiknek semmiféle érdekérvényesítő képességük nincs már, ezért aztán olyanná váltak, mint a kutya, amelyik farkát behúzva tűri, hogy belerúgjanak, mégcsak nem is nyüszít, és ha kínzója dob neki egy lerágott csontot, hát könnybelábadt, hálás szemmel néz a gazemberre.
Az meg áll a saját magának ácsolt piedesztálon, és azokat a hívószavakat mondja, melyekkel az évtizedek során mindig sikerült lelkesedést, az összetartozás érzését  kelteni. Emellett persze nem felejt el gyűlöletet és félelmet gerjeszteni sem, hadd higgye az ostoba magyar, hogy ő az, aki meg akarja védeni!
Meg hát.
Meg akarja védeni a zsákmányt, a lopott holmit, és ennek érdekében semmitől sem fog visszariadni, mert azt hiszi, hogy legyőzhetetlen, hatalma megdönthetetlen, mint ahogy hitte ezt már megannyi despota a világtörténelemben, mielőtt népe darabokra szaggatta volna.


A nagy baj az, hogy menet közben elveszítettük illúzióinkat, sőt, elvesztettük múltunk dicsőségét is, hiszen kiderült, hogy a mi lánglelkű hőseink egy része szellemi elődje volt mai zsarnokainknak, hogy Kossuth nem egy lánglelkű hazafi, hanem egy pocsék politikus volt, hogy a szabadságharc tulajdonképpen lázadás volt a törvényes uralkodó ellen, hogy Petőfi - minden költői nagysága dacára - egy fegyelmezetlen krakéler volt, akinek jelenlététől csapataik között a hivatásos katonák úgy tartottak, mint ördög a tömjénfüsttől.
Hogy Görgei nem áruló volt, hanem emberéletek ezreinek megmentője, hogy az orosz seregek a korabeli NATO felhatalmazása alapján tették, amit tettek, hogy a hős Kossuth szakállát leborotválva, női ruhában szökött, Görgeire mutogatva, aki jóformán az egyetlen tehetséges katonája volt a szabadságharcnak. 
Kossuth vitte magával a Koronát, melyre ő is legalább annyira vágyott, mint mai utódja.
És vitte az államkincstárat is, melyet ma már előrelátóan a nevére íratott a csüngőhasú nemzeti sorscsapás, akit mi engedtünk elszemtelenedni, bizonyítva - a történelemben nem először -, hogy a bohóc is életveszélyes lehet, ha közel engedik a hatalomhoz.
És azt is megtudtuk, hogy a bukás után nem a hősies ellenállás, nem a passzív rezisztencia jött, hanem az egyéni kis megalkuvások időszaka, és ezt már ismerhetjük más, közelebbi  történelmi események kapcsán is.
Azt is megtudhattuk, hogy a Trianonhoz vezető első lépcsőfokra is Kossuth lépett fel, aki ma ugyan úgy ismert, mint a Dunai Konföderáció tervezetének megalkotója, de amikor hatalmon volt, akkor inkább a nemzetiségek elnyomásán mesterkedett.
Elég kiábrándító azt tudni, hogy ezen a télen is több ember fagyott meg az utcákon, vagy lakásában, mint ahány halottja volt - összesen, mindkét oldalról -  a szabadságharc legdicsőségesebb csatájának Pákozdnál, ahol ma ott áll Vityka, a betonmonstrum huszár-szobor, mutatva, hogy nem csak a szabadságharcot, de a jó ízlésünket is elveszítettük menetközben.


Jó lenne, ha ünnepi hangulatom lenne, de nincs, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. 
Holnap a közbeszéd ismét az aktuálpolitikáról fog szólni, márpedig az ünnep attól lenne ünnep, ha az alkalomra félre tudnánk tenni ellentéteinket, de ez ma már illúzió. 
Komolyan gondolom, ha ez így folytatódik, akkor talán jobb lenne Kelet és Nyugat-Magyarországra osztani az országot, ami aztán majd tovább osztódik, merthogy Moszkva sem végállomása a mai hatalomnak, helyette inkább Türkmenisztán felé tartunk - Magyarisztán a magyarbasi uralma alatt felvirágozna, csak erősen kellene akarni.
A nappal együtt forgó húszméteres aranyszoborra valót csak összedobná az ország, majd felajánlod a jegygyűrűdet. 
Végre lenne egy olyan szobor az országban, mely pontosan tükrözné a modell jellemét...
Holnap a rendszer ellenzéke tüntetni fog, a Nemzet Megtestesítője meg majd nézi népét Karmelita Palota erkélyéről és röhög a markába.
Aztán leül a bíedermeier asztalka mellé, kirakja rá a szalonnát, a töpörtyűt, a kenyeret, meg a Mein Kampf egy rongyosra olvasott példányát, leküld egy felest a törkölyből, elégedetten böffent egyet - ünneplünk, vagy mi a bánat - nem igaz?


:O)))

12 megjegyzés:

Kapat írta...

A történelmi áttekintés látlelete tökéletes! Én csupán indulataim levezetéseként teszem hozzá megjegyzésemet. Szomorú tény, hogy ez az ember a maga embertelenségével és beteg elméjével, (mely egyfelől azért tökéletesen működik), képes volt viszonylag rövid idő alatt tönkretenni egy jobb sorsra érdemes és abban reménykedő országot.
Az ünnep devalválása lenne még a legkevesebb bajunk.
Az őrült és csatlósainak rombolása a lelkekben végezte el legtökéletesebben ördögi munkáját. Országunk lakóinak volt büszkesége, öntudata, tehetsége és rátermettsége. A tehetséget az ifjúsággal együtt elűzték, mert az kitört volna mindenképpen, meg is tette, hazája elhagyásával. A szétlopott, elszegényített ország népe az életbenmaradásáért minden megalkuvásra kész.(egyelőre!)
Az "odadobott csontokon" tengődő kutyák hasonlatával élve, egyszer csak éhségük tetőpontján, szétlopott jussukat követelve csahos, vérengző ebekké válhatnak!
Mentsen meg bennünket ettől jósorsunk, de egyelőre más esély nem látszik.

Anikó írta...

Nincs is értelme manapság ünnepelni, mert az Ünnep nem ünnep, a Megemlékezés nem emlékezés, csak sorosozás, meg migránsozás megy itt, lengyel bértapsolókkal, az embernek kifordul a gyomra az undortól. Ide jutottunk.

nemóvatos írta...

Ráadásul a nap is kisütni látszik, amiért egy jó kis esőben rikácsoló kappan tüdőgyulladásos felmagasztalódásának esélye is szertefoszlott.
A természet is ellene van ennek a szerencsétlen országnak, nem csak az "elittye".

Moon River írta...

Ami azt illeti, veregethetjük a vállunkat, igazi ellenségre sosem volt szükségünk. A néplelket amúgy is elsiratta Ady, ő pedig végképp szalonképtelenné vált mostanra. Igaz, szalon sincs, az több csillaggal odébb található.
Az ünnepekkel pedig csak a baj van, mert nincs politikailag neutrális ünnepünk. (Igen, az Anyák Napja sem az!!)
Hát persze, hogy felhasználják ezeket, mindenki facsar belőle valamit a maga javára. A szomorúságom oka egyébként nem ez, mert ez volt a helyzet 40 évvel ezelőtt is.
Jóval inkább, hogy a 171 év alatt, legfeljebb az eltett italok nemesedhettek, mi; az emberek, magyarok, tán ugyanott sem tartunk.
S ennek az okait nem biztos, hogy mindig magunkon kívül kell keresgélnünk.
Én már csak Bródy Jánosban hiszek, meg Koncz Zsuzsa dalaiban: tán lesz még Magyar Köztársaság!!

relatív írta...

Állítólag - szeretünk hízelegni magunknak - az emberi faj van jelenleg az evolúció csúcsán az élőlények közt. Pedig ismereteink szerint szervezetben több faj IS messze megelőz, és mennyi mindent még nem IS tudunk róluk.

Többek megélték, sokan - ha nem restek - a dokumentumokból, emberek elbeszéléséből, az jelentős irodalom széles lehetőségéből IS egy boldog kor ( aránylag rövid, de emberi léptékkel jelentős mértékű ) körülményeit ismerhettük meg. E blogbejegyzés IS eléggé plasztikusan tárja elénk.

Mindezek ellenére - logikusan nem követhető módon - a magyar közélet egy olyan formára váltott, mely minden vonatkozásában ellentéte ennek a kornak.

Manapság az emberek egymás elleni törekvése jellemzi életünket, erősen visszahatva saját érzéseinkre, érdekünkkel ellentétes törekvéseket támogatunk (?) az emberség, empátia legkisebb jele nélkül, sőt egyre jobban belegabalyodva egy embertelen közélet szövevényinak megvalósításába.

Gondoljunk bele mennyire ellentétes ez az igyekezet minden - akár kommunista, akár keresztény - ' emberi ' mivoltunkkal, a jóra kedvezőre való törekvésekkel !?

Jó lenne ha minden ember a mások ( embertársaink ) minél kedvezőbb lehetőségének biztosítására törekedne, amivel a saját érdekét szolgálhatná maximálisan. Az állandó ellenségkép felmutatása csak a gyűlölet szítására alkalmas, ami visszahat saját énünk elsekélyesedésére, és a múltban megismert kiválóságok mint példák lerombolása, új - alaposan nem indokolható - idolok megjelentetésével egy beteg társadalom rémképe rajzolódik ki a felnövekvő generáció előtt, ami csak tévútra viszi hazánkat, az emberiséget !

Ma azokat a hősöket ünnepeljük, akik előbbre vitték népünk-, hazánk dicsőségére tetteikkel szabadság vágyaink megvalósulását, és ne az ellenkező törekvések mentén ' pávatáncot ' lejtőket !

katsa írta...

Hm.
De régóta emlegetem, hogy történelmi piedesztáljainkra olyan embereket emeltünk fel akikről utólag mindig kiderült: Nemhogy nemzetünk kiválóságai, hanem inkább selejtjei voltak. Csak erről "híres" történészeink vagy "elfelejtettek" beszélni, vagy egyszerűen inkább lehazudták Csaba királyfi csillagösvényét az égről. Azért, hogy megfeleljenek az aktuális politikai hatalomnak, vagy azért, hogy meglegyen az elvárt jövedelmük. Vagy mindkettőért.
Most is ezt éljük át.
Valószínűleg meg is érdemeljük sorsunkat.
"Megdolgoztunk" érte.
Van egy mondásunk: Gyáva népnek nincs hazája.
Ez egy "kissé" módosult: Hülye - és egyben gyáva - népnek nincs hazája. Vagy ha van, akkor az olyan IS.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Nagyon egyetértek minden szavaddal és "látleleteddel". Én is tartok ettől a lehetséges "végkifejlettől"...

Endre Sinka írta...

Kedves Kapat! Egyetértek a gondolataiddal, egy módosítással: Amit mondásnak aposztrofáltál, az Sajó Sándor A vén bolond című verséből való: „Úgyis elnyel a sír szája / Gyáva népnek nincs hazája / Világ népe mind megveti / Még az ég is kineveti.”

Kapat írta...

Kedves Endre Sinka!

Megköszönném az elismerő szavaidat, de úgy érzem, "katsa"-t illeti!
Ugyanis a mondattöredék, amit idéztél, Tőle származik!

katsa írta...

Kedves Kapat!
Igazad van. Utána kellett volna nézzek az általam mondásnak tulajdonított - valójában idézet Sajó Sándor "A VÉN BOLOND" című verséből - megállapításnak.
Elnézést kérek ilyetén slendriánságomért. Mint ahogy sokan Széchenyinek tulajdonított/szájába adott bölcs igazságot:" Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen." Surányi Miklós az "Egyedül vagyunk" című regényében írta, mikor titkárával vitatkozik.
Legközelebb figyelmesebb leszek. A módosítás viszont már tőlem származik(Hülye - és egyben gyáva - népnek nincs hazája. Vagy ha van, akkor az olyan IS.)
Köszönettel: katsa.

talalom írta...

Sziasztok! Nézem ezt az idomtalan szobrot, és elképedve röhögök: Tessék mondani, azért kötötték meg térd alatt a lábait, hogy ha elindulna, biztosan pofára essen???

anteus írta...

Megint jó.
A Karmelita Palota - fogalmat alkottál.