2020. július 8., szerda

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN

Merthogy az rendben van, hogy Nagyurunk határozza meg, hogy hány koronavírussal fertőzött van aktuálisan ebben az országban, az is rendben van, hogy aki ebbe belehal, az mind öreg és krónikus betegségek boldog tulajdonosa, az is rendben van, hogy a járvány felfutásának időtartamát is ő határozza meg, mint ahogy az is rendjénvaló, hogy a járvány tetőpontjának dátumát se más közli hálás népével, ami egyébként olyan, mint angoloknál a nyár, mely idén egy csütörtöki napra esett.
Lehetett volna ezt pontosabban is meghatározni, például, hogy az adott napon tizenegy óra húsz és huszonegy perc között következett be ez a sajnálatos esemény, de Boldogságunk szerénysége közismert, csakúgy, mint mindenre kiterjedő hozzáértése, továbbá szépsége.



Bevallom, nekem a nép gyermekének egyszerű - egyben nagyszerű - gondolkodásmódja imponál legjobban - szevasz Röfi, ide nekem a koronavírust!
A Magyarok Atyja - miután lemúlt rólunk a rontás - bölcs intézkedések tucatjait hozta, például megszüntette a tömegrendezvények korlátozását, beleértve a labdarúgó mérkőzések látogatását is, melyeken ott ugrált a szurkolótáborok hülyébbik része (a nagy része...), de az intézkedéssel kicsit elkésett, így a Debrecen csak kiesett az első osztályból, ha kicsit gyorsabb, ki is halhatott volna belőle...

A strandok és sportlétesítmények kinyitása is indokolt volt, hiszen joggal bízhattunk abban, hogy minden látogató be fogja tartani az ajánlott védőtávolságot, és az arcvédő maszk helyett búvárszemüveggel védekezik a vírus támadása ellen.
A határok megnyitása is ésszerű intézkedés volt, például a szerb határ teljesen veszélytelen egészségügyi szempontból, onnan legfeljebb a migráncsok veszélyeztethetik az egészségünket, és persze szegény szerbeknek is kell egy határ, amely szabadon átjárható, ha már a többi országba csak leforrasztott fémkoporsóban utazhatnak.
Mi meg táborokat szervezünk fiataljainknak, vajdasági résztvevőkkel - hadd edződjenek!
Persze a fokozatosság elvnek betartása igen fontos, ezért ha most sikeresen vettük az akadályt, akkor aki addig életben marad, az augusztus 20.-i gigantikus tűzijátékon boldogan szorongathatja székely atyánkfiai kezét.
Apropó, Románia.
Nálunk - szinte egyetlenként Európában - nincs beutazási korlátozás a román állampolgároknak.
Máshol - mindenhol szinte - van.
De a székely góbé észjárása csavaros, mint a kandisznó csúnyája, majd utazgat magyar útlevéllel, mígcsak minket is ki nem tiltanak az európai országokból, - persze addigra már indokolt is lesz.


Egyszerű dolgok ezek, focizni kell, a drukkerek remek választói bázis, kedveskedni kell nekik, a turizmus támogatásával meg Rasinak, magyar véreinket meg nem korlátozhatjuk a nemzetegyesítés rögös útján.
Vezérünk érdemeinek elismeréseként I. Viktor Miháj néven királlyá kellene koronáznunk.
Koronavírusunk már van hozzá...



:O)))

2020. június 28., vasárnap

NYUGDÍJAS-SIRATÓ, VAGY A JÁRÓKERETEK FORRADALMA?

Piszkos meleg van.

Ülünk a szobáinkban, este nyolckor se enyhül a hőség.
Ilyenkor az embere hajlamos eltöprengeni a múlton, és tört fényű tekintettel néz a bizonytalan jövőbe.
Emellett erőt vesz rajta a lustaság is, amit nyugdíjasok esetében megfontoltságnak hívunk.
Én sem vagyok kivétel, ezért ma új poszt helyett a nyugdíjasokra vonatkozó kis gyűjteménnyel szeretnék kedveskedni nektek a PuPu összes lapjairól.


Felhívnám figyelmeteket a megjelenések dátumára, hogy érzékelni tudjátok, mennyi pozitív változás következett be az idők folyamán.
Egyre erősödik bennem a hit: kellene egy nyugdíjas-párt, merthogy ez egy olyan társadalmi réteg, melynek alapvető érdekei azonosak, függetlenül attól, hogy a delikvens a turul tojásain üldögél, vagy Lenin csúnyáján csimpaszkodik.
És a pártok azonos érdekű  társadalmi rétegek szervezetei, még ha ezt a mai politikusok másként is tudják.
Mert enni kell, fűteni - és lassan-lassan hűteni is - kell, emellett nem lenne hátrány életünk alkonyán emberhez és az elvégzett munkánkhoz méltó életet élni.
Belátom, egy ország  porbatiprása is sok energiát emészt fel, de talán a felépítése se ment könnyen, mégha ezt ma sokan kétségbe is vonják, és életed munkáját boldogan locsolgatják néhány vödör szarral.


Ma, amikor érzékelhető törekvés a generációk egymással szembefordítása, meg kellene  szerveznünk az önvédelmünket, míg késő nem lesz.
A nyugdíjas önmagában gyenge, mint a májusi libapotty, de mint társadalmi réteg hihetetlenül erősek vagyunk.
Ide politikai párt kell, nem himi-humi egyesületecskék, melyeket a hatalom meg tud venni kilóra, mint a kacsát.
Gondolkodjatok el ezen mai és jövendő nyugdíjasok, meg ti is, akiknek már ez a minimális biztonság sem fog megadatni, közben olvasgassátok ezt a kis gyűjteményt...


:O)))

2020. június 26., péntek

MINDENT AZ ORSZÁGÉRT - VAGY KISNYÚL

Ismét versenypályát építünk, motorversenyek  számára, természetesen olyat, mely világszínvonalú lesz, működtetése rentábilis, alkalmas a gyorsasági motorsport csúcsának, a Moto1GP futamainak lebonyolítására, továbbá oktatásra, képzésre és az orrodat is tisztíccsa...

Nem ez az első nekifutás, hiszen volt már ilyen kísérlet Sávolyon, a Balaton nyugati végében, és van egy épülőfélben a tó keleti végén, Balatonfőkajáron is, - mindkettőt olcsóbb lett volna állami pénzből kivásárolni és befejezni, mint egy új, zöldmezős beruházást indítani a pusztában, ahol a túzokot eddig csak a Riga mopedek dübörgése zavarta fel fészkéről.
No, meg esetleg Kósa Lali nyolcvankét éves anyukájának ezerhatszázas  BMW-je, ha fia a pusztában a Debrecen határában turistacsalogatóként dolgozó hostessek valamelyikének bemutatóval egybekötött eligazítást tart specialitásáról, a dürrögésről.
Sávolyon a pályát egy spanyol cég építette volna, de aztán leállították az építkezést, fő ok az lehetett, hogy a spanyol céget nem Mészáros & Mészáros Kft-nek hívták.
Tudni kell, a motorsportban Spanyolország megkerülhetetlen nagyhatalom, ők mindent tudnak, amit erről a sportról tudni lehet, többek között a versenypályákról is, nem is szólva a versenyzőkről, gépekről, de hát persze kanyarban sincsenek a Legnagyobb Magyar Polihisztor pénztárosának szakértelmétől, sportági kapcsolatrendszerétől.


Amikor Sávoly bedőlt, jöttek az élettől elrugaszkodott beruházók, akik elhitték a süket dumát, melyet indoklásként elgurítottak, nevezetesen azt, hogy  a verseny rentabilitását nem sikerült bizonyítani, és erre minden állami szereplő tágra nyitott, ibolyakék szemekkel rácsodálkozott, mint Julcsa Jancsi csúnyájára, mikor rájött, hogy a várt petrencerúd  helyett fogpiszkálót  kínálnak neki...
Merthogy, aki egy ilyen pályától tíz éven belüli megtérülést vár, az - hacsak nem ő a  jogtulajdonos, - sík idióta.
Az ilyen beruházások áttételesen térülnek meg: nő a vendégéjszakák száma, a vendéglátóhelyek forgalma, a versenyekhez kapcsolódó szolgáltatások árbevétele, a különféle reklámbevételek, továbbá a televíziós közvetítésekben megjelenik Magyarország, és ez önmagában is növekvő idegenforgalmat generál.
Ez Rasi öröme...
Így aztán a második terv a Balaton másik végére, Balatonfőkajárra már olyan pályát álmodott, mely mellé szórakoztató komplexumot is terveztek, de mivel a beruházót itt sem Garancsinak hívták, így - vélhetőleg forráshiány miatt - az építkezés úgy halad, hogy ahhoz képest a Luca széke kapkodó idegbolondok sztahanovista műremeke.
Saját prognózisom az, hogy majd felvásárolja néhány fabatkáért valamelyik stróman, már csak, hogy egységes maradjon a balatoni birtokszerkezet.


És most épül az új versenypálya Hajdúnánás mellett, merthogy ott nem zavarja a lakosságot a motorok hangja, meg a környékbeli szállodák el tudják szállásolni az évi egy versenyre érkező érdeklődőket.
Meg aztán fel lehet építeni hatvanöt állami milliárdból a pályát, ebből el lehet lopni a megszokott alkotmányos költséget.
Lehet új, reprezentatív állásokat kreálni a haverok pereputtyának, megtölteni a saját tulajdonú szállodákat.
Azt ígérik, hogy a pálya a világon egyedülálló lesz, ami nem egy nagy kunszt, valamennyi pálya  ilyen - hacsak nem az építési költségre gondolnak...
És tíz éven belül magyar versenyzőt is szeretnének "kitermelni".
Ez tetszik legjobban, ez olyan tipikusan magyar dolog.
Először megcsináljuk a tetőzetet, mert az eső bármikor megeredhet, mondá Mekk Elek egyetemes mester, így kell ezt csinálni, már a labdarúgásban is bevált.
Gondolom, a pálya területét Kósa Lali adja húsz évre ingyenes használatba a pálya üzemeltetőjének, ahol majd a Talmácsi Akadémia hallgatói róják a köröket Verhovina versenygépeken, merthogy ez egy drága sport, kinek telik másnak motorra, ha nem az állam által támogatott versenyzőknek!
A hortobágyi csikósok utódai boldogok lehetnek, mikor esténként az edzés után lecsutakolják gépeiket, maga Kósa Lajos is elégedett lehet majd fejlődésükkel.
Közben meg félmillió felé tart a regisztrált munkanélküliek száma, és közeleg a tél, ahogy Havas Jon jövendölte volt.
A hatvanöt milliárd a végére kilencven lesz, a fiatal magyar motorversenyzők viszont továbbra is csak másod-harmadrangú versenyeken próbálgathatják tehetségüket, edzéslehetőségük meg továbbra sem lesz, hiszen a versenypályára csak néha,  leginkább pénz ellenében juthatnak fel, a pénz meg a technikára sem elég...


Viszont az üzlet virulhat, a fiatalok meg törjék magukat, anno a katonaságnál én is úgy szereztem motorra jogosítványt, hogy a motor elromlott, be sem lehetett indítani, de a bajtársiasság segített: a vizsgázó ült a gépen, három katonatársa meg tolta, lehetett karjelzéseket alkalmazni kanyarodás előtt.
Mindenki örült, hogy nem harckocsi-vezetői vizsgán kellett szerepelnie...


Az éj sötét, és tele van iszonyattal...


:O)))


2020. június 14., vasárnap

VISSZA A LOPOTT HOLMIVAL, NORMÁLIS ORSZÁGOT!


Szinte tradicionális már a blogban, hogy két választás között hányok egy-két lapátnyi borsót a falra, jóllehet tudom, hogy politikusaink közül nemigen olvas szinte senki olyan véleményeket, melyeket nem a számukra megszokott baráti kör tesz közzé, olyanokat meg aztán végképp nem, melyek megkérdőjelezik határtalan bölcsességüket, házi váteszeik csalhatatlanságát.

Mégis, már csak megszokásból is néhány félidei gondolatot megosztanék a nyájas olvasóval, legalább ő ne vágjon csodálkozó ábrázatot két év múlva.
Bocsánat, hogy pontokba szedem, talán így könnyebb lesz cáfolni, ha valakinek kedve kerekedne erre.


  1.  Már megint kifutottunk az időből, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzati választások előtt csak óvatosan lehetett politizálni. Most éppen az utolsó percben vagyunk, hogy érdemi dolgokat lehessen csinálni a választási győzelem érdekében.
  2. Még mindig nem jutott el a döntéshozókig a tény, hogy ma a politika elsősorban a tömegkommunikációt jelenti.
    Orbán ezt pontosan érti, és vödörrel önti híveire és potenciális szavazóira a válogatott baromságokat, szívbemarkoló történeteket a hősi múltról, a virágzó jelenről meg a fényes jövőről, a demokraták meg legfeljebb a legordítóbb hülyeségeket gyomlálgatják, kevés sikerrel.
    Lássuk be szomorúan: a közbeszédet Orbán tematizálja, a mi oldalunk legfeljebb reagál rá, ahelyett, hogy saját témáival, tényekkel és terveivel állna elő.
  3. Napersze, de hol álljon elő, mikor a legbaloldalibb médiumokat is megvette már a rendszer kilóra, melynek következtében éppen annyi ellenzékiség fér el bennük, mint amennyi ahhoz kell, hogy az áremelkedéseken szörnyülködő nyugdíjas megnyugodhasson: jártathatta a pofáját, jól megmondta nekik.
    Ne és?
  4. Mindeközben az önkormányzati választásokon nyertes demokrata önkormányzatok úgy-ahogy, de működtetik saját médiumaikat, van újság, lehetne mindenhol kábeltévé-csatorna, mint kiderült, az internet is alkalmas a tömeges kommunikációra, és léteznek más, egyszerűbb megoldások is - mindössze össze kellene hangolni őket és a források egy részét át kellene csoportosítani a közös cél érdekében.
  5. Sajnálatos, de a demokratikus pártok tömegkommunikációs szakemberei szinte egytől-egyig csődöt mondtak, kreativitásuk a nullához konvergál, nemigen tudják,, mi lenne a feladatuk.
    Így eshet meg, hogy a pártok legütősebb politikusainak lejáratásában társtettesi minőségben vesznek részt, lásd legutóbb, Korózs Lajos és az álmentős ügyét, akit egyszerűen nem lett volna szabad szerepeltetni ellenőrzés nélkül, hadd ne mondjam én el, miket kellett volna kontrollálni - nem Korózs Lajosnak.
  6. Hiányzik a kreativitás is. Szegény Karácsony Gergelyt hagyják egyedül szenvedni Lánchíd-ügyben, és nincs összehangolt válasz az ügyben, jóllehet a hídfelújítással kapcsolatban a kormány álláspontja ezer sebből vérzik, mégsincs rá kommunikációs válasz, csak siránkozás.
  7. A legnagyobb baj, hogy nincs közös álláspont 2022-vel kapcsolatban, nincs közös program, nincsenek közös szakértők, felelősei egyes területeknek, - ha úgy tetszik, és nem okvetlen ezzel a megnevezéssel, de nincs "árnyékkormány", mely személyi összetételével, szakértelmével garancia lenne a kormányképességre.
    Nem hiszem, hogy Káslernek ne lehetne esélyes ellenfelet állítani, és Varga Mihály se a legélesebb kés a kredencben...
  8. Meg kellene értetni a választóval, hogy az ő pénzét lopják, mint például legutóbb is, mikor Mészáros Viktor cégei szállodafelújításra vissza nem térítendő támogatást kaptak.
    El lehetne mondani, hogy a munkanélküliek és  családjaik számára hány hónapra adna megélhetést az a pénz, mely most a nép ajándékaként ingyen (munkavégzés nélkül...) belecsusszant a megfelelő zsebbe,még csak árokpartot se kellett  gereblyézni hozzá...
  9. Szervezeteket kellene létrehozni a kisvárosokban, falvakban, mert valahova tartozni kell, akinek nincs erre lehetősége, az nem fog elmenni voksolni, vagy oda szavaz, ahol a győztest sejti.
  10. Abba kell hagyni az "ezek ellen hiába nyerünk választást, úgyis be vannak betonozva" tartalmú mondókákat, minden betont fel lehet törni, a gazdasági hatalmat meg lehet törni, a lopott  holmit vissza lehet venni, persze teszetoszáskodni meg szépelegni nem lehet.
  11. Nem velük kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mit fogunk tenni kormányra kerülésünk után, felvállalni az elszámoltatást, a felelősségre vonásokat, a parkettás börtönök megszüntetését, a családi pótlék visszaállítását, az egészségügy - oktatás - nyugdíjak rendbetételét, az ügyészség-bíróságok munkájának rendbetételét, az Alkotmánybíróság jelenlegi formájának felszámolását,  az országgyűlési választókörzetek helyreállítását, a megfelelő fékek és ellensúlyok beépítését, és így tovább, egészen az Alkotmány helyreállításától egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig, az önkormányzatiság helyreállításáig.
    Rengeteg feladat, de rengeteg lehetőség is a társadalom mellénk állítására.
    Sajnos, ehhez dolgozni kell, és nem lehet mellőzni a drasztikus intézkedéseket, a különleges nyomozó ügyészség felállítását, a kemény és határozott fellépést.
  12. És meg kell teremteni ehhez a személyi feltételeket, fel kell építeni az új miniszterelnököt, közvetlenül választhatóvá kell tenni a Köztársasági Elnököt, és tenni kell néhány szimbolikus intézkedést is.
    A választó személyekre fog szavazni, ezeket nem az utolsó pillanatban kell előrángatni, mert a jelölteket meg kell ismerni a választóknak, de a jelölő szervezeteknek is.
  13. Lehetne esetleg feltölteni a szoborparkot is, de a legalapvetőbb, hogy tisztán meg kell fogalmazni, milyen országot szeretnénk építeni - nem csak az általánosságok szintjén.
Ez persze csak szűk vázlat, mert rengeteg lenne a feladat, de nem megoldhatatlan a dolog, csak dolgozni kellene, mondjuk nyári szünet nélkül.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.
Lesznek vajon?


:O)))

2020. június 6., szombat

BOLSEVIK A PARLAMENT ÉLÉN

Kövér László irányt mutatott.
Ez nagyon helyes, hiszen ki mutasson a pusztába kizavart bánatos kecskeként tébláboló tanácstalan népünknek irányt, ha nem az Országgyűlés elnöke.
Tulajdonképpen az iránymutatás nagy segítség, mindössze az útjelző táblával van baj, a felirata (Szebb jövő felé) szorul csak cserére, de ez takarékosan megoldható, hiszen az új felirat (Szakadék felé) kevesebb karakter, így kevesebb festék kell, továbbá elhagyhatók a nemzeti színek is elkészítése során.
Kövér László azt találta alapvetni, hogy ennek a sorscsapások verte országnak olyan politikát kell folytatni, hogy "soha ne lehessen mást, mint nemzeti politikát folytatni", ami dicséretes célkitűzés - egy nép, egy Vezér, egy politika - ez már máshol is bevált a történelem folyamán (Ein Volk, ein Reich, ein Führer!), csak a világ értetlenkedett akkortájt - sajnos...
Apró kis probléma, hogy nem cizellálta beszéde során a "nemzeti politika" fogalmát, melynek első eleme lenne a nemzet fogalmának tisztázása.
Azt tudjuk, hogy a nemzetet hosszú évszázadokon keresztül a nemesség alkotta, de azt azért nem gondolom, hogy ő és büdöstalpú harcostársai ehhez a fogalomhoz kívánnának visszatérni, mert ez esetben mindahányan kívül találnák magukat a nemzeten, élükön a nyárfafaragó népi iparművésszel.



Szóval, újra kellene ezt a fogalmat definiálni, és - dicséretes módon - történnek is erre kísérletek folyamatosan.
Sajnos, ezzel is úgy járunk, mint szovjet munkás a babakocsigyárból - a hazacsent alkatrészekből állandóan T-34 -es tank jött ki összeszerelés után, így aztán a kis Szergej pórul járt.
Mi is hiába nézegetjük a házelnök és elmetársai definícióit, állandóan az derül ki, hogy a nemzetbe csak maffiájuk tagjai, a haszonélvezők kis csapata tartozik, meg a szellemi kihívásokkal küzdő süketek és vakok gyűlöletmeghajtású csapata, mely pártjuk gerincét képezi, már, ha velük kapcsolatban gerincről egyáltalán szó eshet.
Namármost, ha a nemzethez ők tartoznak, akkor a nemzeti politika valószínűleg azt a szavlejárt horthysta katyvaszt jelenti, melynek gyakorlásával oly sok sikert értünk el.
Mint tudjuk, győzelmet győzelemre halmoztunk, hálás népünk boldogan állt sort Róbert bácsi közkonyhája előtt, a paraszt optimista pofával nézegette a ló seggét, saját jövőjét keresve benne.

Ezt a főzeléket nem lenne túl bölcs dolog felmelegíteni, hacsak nem az a cél, hogy úgy oldódjunk fel az emberiség nagy olvasztótégelyében, mint a vizigótok vagy a longobárdok - a távoli jövőben az egyetemek tananyagában tornacipőbe bújtatott lábjegyzetként szerepelve.


A házelnök azért mondott pozitív dolgokat is, például kifejtette, hogy 1990 óta eltelt harminc év után az ország felénél jár annak a mentalitásváltásnak, mely a "tanuljunk meg kicsik lenni" helyett a "tanuljunk meg önmagunk lenni és merjünk nagyot álmodni" gondolatát teszi meg a közösségi cselekvés vezérfonalává.
Boldog lettem, amikor olvastam, hiszen ebből is látható, hogy közjogi méltóságaink milyen alaposan ismerik a mai magyar valóságot, a társadalom gondjait, melyeket csak itt-ott fed el az a törekvés, hogy ne haljon éhen az öntudatos magyarember gyermeke.
Azt is erősen hiszem, hogy az út felén már túl vagyunk, hiszen már megtanultunk lopni, rabolni, és a "merjünk nagyot mondani" sem áll már túl távol tőlünk. 
Némi aggodalomra adhat azért okot, ha végignézünk nagyjaink névsorán, a Matolcsy-Kövér-Orbán-Kásler-Áder csatársort akár a hajdan felelőtlenül bezárt Hűvösvölgyi úti intézmény válogatottja is büszkén vállalhatná.
Áder sem lóg ki a sorból, hiszen a horgászokat elszemtelenedett népünk egyébként a "csendes őrültek" definícióval szokta megörvendeztetni.



Még harminc év, és elérjük a vágyott célt - hálás népünk boldog lesz, ha beledöglik is.
Vagy megboldogul...



:O)))

2020. június 4., csütörtök

TRIANONI KÖNNYEK

Mi semmiből sem tanulunk, miért éppen Trianon szomorú esetéből tanulnánk?
A Magyar Királyság nem volt nemzetállam, még annyira sem, mint a mai Magyarország, melynek vezetője ma azt a nemzetállamot dicsőíti, amilyen ez az ország sosem volt, ma sem nemzetállam, és  elődje csak annyiban volt az, mint amennyire a Vezér ősei magyarok.
A Magyar Királyság csak annyiban volt magyar, hogy lakói a magyar király alattvalói voltak, már, aki egyáltalán számított, merthogy a nemzethez tartozott a magyar nemességgel bíró román szlovák vagy szerb is, de a magyar jobbágy soha.
Még királyaink sem voltak magyarok, királynéink meg pláne nem, mint ahogy a katolikus egyház magyar szentjei sem.
Magyarok azok voltak, akiket ők néha-néha kardélre hánytak, izzó trónon sütögettek, meg a nemesség.
Trianon ebből kifolyólag nem a mai Magyarország tragédiája, legfeljebb a hajdani Magyar Királyságé, melyet előszeretettel mosunk össze mai államunkkal, melynek annyi  köze van a királyi Magyarországhoz, mint szarvasbogárnak a Semjén által kilőtt  jávorszarvashoz.

Ami közös a kettőben, az a hatalom birtoklóinak végtelen tehetségtelensége, önzése, túltengő egója és agresszivitása, határtalan bírvágya, önteltsége, kivagyisága, alkalmanként pofátlansága.
A Magyar Királyság soknemzetiségű birodalom volt,  és a mai Magyarország se nemzetállam, mint erre a vonatkozó vicc remekül rámutat.
Három magyar: egy sváb, egy zsidó meg egy cigány.
És csak mosolyogni lehet ezen a túláradó magyarkodáson, - nagyban előrevinné a tisztánlátás ügyét, ha mindenki előszedne egy üres lapot és felírná rá két szülője, nagyszülei és az ő felmenőik eredeti nevét, azonnal kiderülne, hogy legfeljebb a magyar szürke marhájuk jött be Árpáddal Vereckénél, de az sem biztos.


Van ezzel az ezeréves államisággal is néhány apró probléma, mivel államiságunk időnként szünetelt,  tán innen a nagy barátság a lengyelekkel, akik ugyanezekkel a problémákkal küzdöttek, hasonlóképpen sikertelenül, mint mi.
De ez csak abban segít, hogy megértsük, miért felesleges a vad siránkozás Trianon ügyében.
Trianon, mint ezt 
a szlovák miniszterelnök nagyon tisztán és logikusan, mély empátiával és jövőbetekintően elmondta a szlovák politikusok, a szlovák kormány tagjai és száz meghívott felvidéki magyar előtt, a Magyar Királyság nemzetiségei számára esélyt jelentett a független állami létre, mely a hajdani uralkodó elit számtalan hibája miatt igen vonzó volt számukra.
Ő azt mondja - és ezzel csak egyet lehet érteni -, hogy a  Magyar Királyság történelme a magyarok és a ma már államalkotó nemzetiségek közös történelme, melyre egyként lehetünk büszkék, sajnos sok esetben nem annyira...

De az kétségtelen, hogy a trianoni döntés értelmében az utódállamok területén rekedt magyarok számára ez a döntés tragikus volt, hiszen a többségi pozícióból kisebbségbe szorított magyarokkal sok esetben úgy bántak, mint a döntés előtt mi bántunk a kisebbségeinkkel, akik mellesleg összességükben a lakosság többségét adták.
Nemmellesleg eltelt száz év, egy világháború, néhány forradalom, rendszerváltás, virágzott néhány diktatúra és nálunk volt harminc olyan év, amikor békességben élhettünk egy Európa által elfogadott és tisztelt országban, ahol a gyerekeknek jutott ennivalóra, tankönyvre, ruházatra, az egészségügy és az oktatás ingyenes volt és állampolgári jogon járt, nem fagytak meg emberek az utcán és a hatalom képviselőinek kötelező volt embernek lenni.



Ma mégsem ezt a kort kívánjuk vissza, hanem egy olyan Magyarországot vizionálnak egyesek, melyet meghaladott a történelem, mely tele lenne belső feszültségekkel, hiszen mi még a nyolcszázezer-egymillió cigányunkat is csak arra tudjuk felhasználni, hogy odadobjuk őket a gyűlöletnek, - jelzem, még ezért is meg fogunk drágán fizetni.
A hajdani Magyar Királyság a legjobb esetben is csak mint szövetségi állam élhetett volna tovább, a Monarchia is  tulajdonképpen ilyen állam volt, csak éppen akkor sem tudtuk volna elviselni, hogy a magyarok mellett a csehek is hasonló státuszt kapjanak, mint mi - merthogy mi vagyunk a legkülönbek, a kultúra hordozói, a mi küldetésünk felvirágoztatni más nemzeteket, meg megmondani nekik a frankót.
Nekünk egy esélyünk van: Európa.
Pechünkre ma megint olyan elitünk van,. amely Trianont bőg, hogy taknya-nyála egybeszakad, ahelyett, hogy az egységes és erős Európáért dolgozna inaszakadtáig, melyben a kisebbségi létbe sodródott magyarok számára is tágra nyílik a világ, és esélyünk van egy élhető országra.
Ehhez nem kell feladni a magyar identitást, sőt, csak éppen le kellene szokni az alaptalan gőgről és nagyarcúságról.
Sajnos, magyarember számára a hőbörgés mindig vonzóbb, mint a békére törekvő, kompromisszumkereső viselkedés.
Pedig talán jó lenne. ha a XXII. században is lenne még Magyarország.



Talán ezt kellene a politikusoknak megtanulni - akár Trianon kapcsán is...


:O)))                                                                                                                              

2020. május 29., péntek

AZ ERŐSZAK MEGSZÁLLOTTJAI

Iskolaőrséget hoz létre a kormány, jelentette be Gulyás Gergely miniszter, tovább erősítve a magyar oktatási rendszer jó hírét.


Szépen beleillik ez a mai magyar társadalomba.
Egyelőre ötszáz iskolában lesznek - főként rendőrök - az iskolaőrök.
Állítólag fegyvertelenül, de más kényszerítőeszközök lehetnek náluk, és nincs percnyi kétségem sem, hogy velük lesz az önvédelmi fegyverük is, főleg ott, ahol a tanár mellett várhatólag a rendőrt is megvernék, már csak példa-statuálás céljából is.

Úgy számolom, már az első évben bekövetkezhet egy-két tragédia, az agresszív szülő vagy az életvezetési tanácsokat tőle kérő gyermeke és a pedagógiailag képzetlen rendőr találkozása nem sok jóval kecsegtet.
Természetesen az még istenes lesz, ha a rendőr tapasztalt, magát a közbiztonsági szolgálatban kipróbált, idősebb, de még nem lepukkant hivatásos lesz, de tartok tőle, hogy az állományt mindenféle egészségügyi, vagy mentális problémákkal küzdő nyugdíjasokkal és más fegyveres vagy rendvédelmi szervezetektől leszerelt személyekkel töltik majd fel.
Akárhogy is, az iskolaőrség nem lesz a Rendőrség színe-virága, aki ugyanis hivatásának választja a pályát, annak lealázó lesz egy ilyen feladatot ellátni hiszen ez nem tiszta rendőri feladat, viszont rohadt kényes, általában unalmas és nehéz.
Itt gyerekekről beszélünk, meg fiatalokról, akik a képzett pedagógus számára is komoly kihívást jelentenek, nemhogy egy munkájába belekeseredett, esetleg gyomorbeteg, de mindenképpen szegény egyenruhás számára, aki mellé szintén rendőrt kellene állítani, hogy megvédjék az esetleges drog-dílerektől, akik a szerencsétlent úgy veszik majd meg kilóra, mint a kacsát.
Még jól is jár majd, ha csak azt kérik tőle, hogy alkalmanként forduljon el, és nem neki kell az anyagot teríteni.



A pedagógusok szemszögéből sem egyértelműen pozitív a dolog.
Akárhogyan is nézzük, ha a rend csak rendőri fellépéssel tartható fenn egy iskolában, az nem kizárólag, de a pedagógus csődje is.
Mondjuk neki róható fel legkevésbé a helyzet, de sok esetben a kontraszelekció, a módszertani képzetlenség, a kiégettség is szerepet játszik abban, hogy egy bonyolultabb helyzetet nehezen kezel, vagy hibát követ el.
A szegény, elmaradott környezetben dolgozó pedagógust, ha magára hagyja a társadalom, akkor képtelen lesz megbirkózni a feladatával, és hamar fel is adja, hiszen sem társadalmi, sem anyagi megbecsülés nem készteti arra, hogy jó munkát végezzen, és ezen az sem segít, ha minden gyerek mellé rendőrt állítanak, aki állítólag a tantestület teljes jogú tagja lesz.
A pedagógus meg megnyugodhat, legfeljebb úgy jár majd, mint Rejtőnél az álruhás maharadzsa, aki amire kiderült, hogy ki ő, már kapott hatszáz pofont - a pedagógus is, mire előkerül az iskolaőr, már a tanári asztal alatt szunnyad, laposra verve.
Aztán felmerül az a kérdés is, hogy mi van olyankor, ha az iskolaőr túlbuzog, esetleg beviszi a gyereket a szertárba és "elbeszélget" vele, vagy a lányokat ellenőrzi, hogy nincs-e a blúzuk alatt bomba, melynek kanóca véleménye szerint az ő nadrágjában van?
Hatásköri problémák is szóba jöhetnek, nevezetesen a pedagógus és az iskolaőr közötti függelmi viszony, az alkalmazott módszerek pedagógiai értékelésének különböző megítélése, az iskolaőr és a pedagógusok fizetésének viszonya, ki és hogyan utasíthatja, és így tovább.
És mit fog csinálni az iskolaőr a tanórák alatt? Járőrözik a tantermek között?


De a legnagyobb gond itt az, hogy egy társadalmi problémát rendészeti úton akar megoldani a hatalom, ez pedig téves út.
A társadalmi gondokat társadalmi szinten kell megoldani.
A társadalom egyre erőszakosabbá válik, a hatalom is egyre erőszakosabb és én látok némi összefüggést e kettő között.
A kilátástalanság, a sarokba-szorítottság agressziót szül.
Ameddig a szülőnek nem lesz kenyérkereső munkája, biztos jövedelme, ami nem csak éhenhalni sok, de esetleg még fűteni-világítani is lehet belőle, addig bármi megeshet,
Ha nem tudunk a gyerekek elé elérhető célokat tűzni, akkor az otthoni mintát fogja követni, és hát nem egy munkanélküli szülő a legjobb példakép.
Akinek kilátástalan az élete, az a percnek él, nem kovácsol terveket, és ha módja van rá, elkábítja magát, jön a herbál, meg jönnek az egyéb szintetikus, és relatíve olcsó kábítószerek.
A gyerek pedig ebben nő fel, és ha szerencséje van, akkor csak magát öli meg szép lassan, a környezetét nem.

Ha a társadalom megoldásra törekedne, akkor ezen a helyzeten próbálna segíteni, nem őrt akarna állítani az iskolába, ahol ez csak látszatintézkedés lesz és ezer veszélyt hordoz magában.
Egy őr éves bruttó fizetéséből hozzávetőleg kétszáz tabletet lehet vásárolni, ötszáz őr éves fizetéséből százezer tabletre futná.
Ezekhez természetesen meg kell teremteni az internet-lefedettséget is, most mondd - legfeljebb egy szállodával kevesebb támogatás jutna Lőrinc barátnak, de hihetetlen előrelépést jelentene a nincstelen gyerekeknek, és megkönnyítené a pedagógus munkáját is - még akkor is, ha a gyerekek bekukucskálnának a pornóoldalakra is itt-ott...




Ennek az egésznek a lényege természetesen egészen máshol keresendő.
Soros öreg már, bármikor meghalhat, és mi itt állunk majd kijelölt ellenség nélkül.
Jó, Gyurcsány bírja még darabideig, de mi van, ha migránsok se jönnek?
Ez az egész ötlet a cigányok célkeresztbe állítását szolgálja, ők már többször beváltak, miért ne lehetne megint felhasználni őket, hiszen magyarember erre vevő, emellett a cigányságba belerúgni alacsony kockázatú tevékenység.
Orbán egyébként is a legszegényebbektől, a legkiszolgáltatottabbaktól szeret elvenni, őket szereti odadobni a szélsőségeseknek, mert a gazdasági helyzet romlani fog, ilyenkor meg kell az ellenség, mint falat kenyér.
Juliska néni rettegett a migránstól, most rettegni fog majd a cigánytól is, és ami a legszomorúbb, ahogy romlik a helyzet, erre oka is lesz.
Merthogy a cigányember is szereti etetni a gyermekét, szereti, ha éjjel nem fagy meg a családja, és láss csodát, ő is szeretné, ha a gyermeke többre vinné mint ő, akinek egész életében az árokpart gereblyézése jutott - éhbérért.
A hatalom a tűzzel játszik, mikor a társadalom legszegényebbjeit akarja szembeállítani az alsó-középosztállyal, ahelyett, hogy a legelesettebbeket emelné fel, még ha csak gyermekeiken keresztül is.


Nagy kár, hogy ezt a magyarok egy része nem érti.
Mire meg majd megérti, addigra ő is tyúkot lopni kényszerül, hogy hófehér gyermekének enni tudjon adni.
Ne legyen igazam...



:O)))

2020. május 26., kedd

A SUNYI SUTTYÓ BOSSZÚJA

Azt képzeli, hogy mindenki úgy működik, mint ő.
Hétfőn még liberális vagyok, de kedden rájövök, hogy így nem férek hozzá a húsosfazékhoz, hát kedden már polgár leszek, szerdán meg vadmagyar, míg végül eléri, hogy Trianon évfordulója román nemzeti ünnep legyen.
És eléri, hogy a társadalom végletesen kettészakadjon - politikailag és gazdaságilag egyaránt.
Amikor az asszonyból őstermelőt csinál, vazallusai törvényt hoznak az őstermelői kedvezményekről, amikor az idegenforgalomban nyomul, akkor oldalbavágja strómanjait és rokonait kis vissza nem térítendő támogatással, és mára teljesen elfelejti a faluszéli kis házat, ahol az egyik szobát konyhának hívták.

A pesti értelmiséggel szembeni kisebbségi érzéseit a budai oldalról, felülről nézve kompenzálja, de készülnek már a tervek a Várpalota rekonstrukciójára is, ahol olyan rezidenciája lesz, hogy Ceaușescu is megnyalná mind a húsz ujját, ha megérte volna...
Utálja a bűnös várost, utálja a benne élő embereket, mert ha lenéz az erkélyéről, ahol az unokája szaladgál a kisbiciklijén (hadd szokja a közeget...) rengeteg nála emberileg ezerszer különb állampolgárt lát, és ez azért titkon idegesíti.
Nem buta ő, csak egy hatalomba belerészegedett suttyó, aki sajnálatos módon rengeteg negatív tulajdonsággal rendelkezik, még szerencse, hogy szociopata, és ez sem érdekli, mint ahogy a nép sorsa sem.
Hulljon a férgese, ha az politikai hasznot hoz, mert a gazdasági hatalmat számára a politikai hatalom hozza, nincsenek skrupulusai.
Mondják, a hatalom deformálja a jellemet, és most tanulmányozhatjuk azt is, hogy mit hoz akkor, ha valakinek gyárilag hiányzik ez a tulajdonsága.
Telhetetlen, és aki anno azt mondta rá, hogy olyan, mint a mesebeli kisgömböc, az látnok volt.

Nem visel el maga mellett konkurenciát, most éppen az OTP - és Csányi - arcába dobott kesztyűt, már ha ezt a kifejezést egy parasztgyerek esetében egyáltalán értelmezni lehet.
A pestiekkel szembeni ellenszenve okán állandóan azt hangsúlyozza, hogy ő parasztgyerek, ami persze nem igaz, de jól hangzik - a preciz kifejezés inkább a suttyó, de az nem hangzik ilyen jól.
És persze - saját bevallása szerint - péntekenként kitör belőle a macsó is - vélhetőleg olyankor jár sok kislányt meghágni...



A szemét fővárosiak meg vették a bátorságot és ellene szavaztak az önkormányzati választáson, hát akkor majd meglátják, megérte-e?
Értelemszerűen magasztos célokra, de elvette a pénztárcájukat.
Teljesen törvényesen természetesen, merthogy arról már eleve gondoskodott, hogy minden rablását törvénnyel fedezze.
Hadd dögöljön éhen a város, vezetése hadd kényszerüljön arra, hogy embereket bocsásson el a város szolgálatából, hadd tudják meg, hol lakik az Úristen (a karmelita színházban...) - majd legközelebb meggondolják, hogy mit mernek megtenni!
És ha a főváros fél, akkor a falu retteg, mert ott még a kiskirályoktól is tartani kell, különben oda a közmunka, és jön a bírság, ha a talicskán nincs kétkörös tárcsafék...
A büntetés kiszabása előtt természetesen álságos pofákat vág és együttműködéséről biztosítja a főváros vezetését, mely olyan, mint a kiselefánt, nehezen tanul, de könnyen felejt és elhiszi a szirénhangokat, korrekt partner szeretne lenni,  de valahogy nemigen engedik neki.

És akkor most éppen csendes sopánkodás van, pedig már belengette az internet korlátozását is, majd jókat röhög a hídon átvonuló tömeg telefonjainak fényén és erősen reméli, hogy leszakad a Lánchíd.
Majd azt is rá lehet fogni Karácsonyra, aki karácsonyra már politikai hulla lesz, ha nem magyarázza el a fővárosiaknak, hogy miről is szól ez a történet.
Reménykedjünk, hiszen a remény hal meg utoljára, de egy ketrecharcos és egy balett-táncos verekedéséből utóbbinak csak akkor van esélye, ha behívja a ketrecbe a nézőket is.
Azok pedig csak akkor mennek, ha rájönnek, hogy az érdekeik veszélyben forognak, hát meg kell ismertetni őket azzal, hogy mi vár rájuk, ha hagyják a suttyót emberkedni.
Budapesten többen laknak, mint a Fidesz szavazótábora tokkal-vonóval, hát rá kell ébreszteni őket a saját erejükre, mert az "úgysem tudunk csinálni semmit" mentalitása egyenes út a halálba.



Egy Váci Mihály nevű költő írta egyszer:


Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

És a vezetés, mint tudjuk, nem méznyalogatás...


:O)))

2020. május 25., hétfő

KÉSÉSBEN, DEFENZÍVÁBAN, NYAKIG A PROBLÉMÁKBAN

Olyan jó lenne már valami igazán pozitív dologról írni, de sajnos az ellenzék erre nem nagyon ad mostanában (sem) módot.
Pedig látszik az erőlködés, de eredmény nemigen, márpedig az embert a boldog elégedettség csak akkor tölti el, ha az erőlködésnek eredménye is van.
Sokat spekuláltam, mi lehet az oka az évek óta tartó kínlódásnak, de nehéz egyetlen okot találni, márpedig ha egynél több ok van, akkor mindjárt ok van a belső vitára is, ami egyenes út a széthúzás felé.
Lenin nem volt hülyegyerek, ellenben kiváló hatalomtechnikus volt, nem véletlen, hogy Vezérünk cselekedetei mögül időnként kikandikál a bolsevik forradalmár, amivel nem azt szeretném mondani, hogy Orbán forradalmár lenne, még kevésbé, hogy bolsevik, hiszen ő nem egy szép eszmét akar erőszakosan rátukmálni a népre, ő mindössze harácsolni akar, felzabálni az országot szőröstől-bőröstől.
Vezérünk Lenintől a centralizmus előnyeit tanulta el, a demokratizmust nem, míg ellenzékünk a centralizmustól való szent rettegésében kiöntötte a demokratikus centralizmus nevű gyermekét is, márpedig egy tisztességes párt számára az éppoly nélkülözhetetlen, mint Orbán vejének a zseblámpa.
Demokratikus centralizmusnak azt nevezzük, mikor a döntések előkészítése demokratikus, a döntés végrehajtása pedig a szervezet minden tagjának, minden fórumon és minden cselekedetében kötelező, hiszen csak így lehet politikai pártot működtetni.
Ha ez nem működik, akkor az a párt nem párt lesz, hanem anarchista vitakőr, gittegylet, amely leveszi saját szétverésének terhét ellenfeléről, és soha nem éri el célját, mely jobb esetben a társadalom egy jól körülhatárolt csoportjának demokratikus érdekérvényesítését jelenti, kivéve a mai magyar pártokat, melyek mindenkit akarnak képviselni, így aztán nem képviselnek senkit.
Kivéve természetesen a kormányzó pártot, mely vezetőjének érdekei képviseli, még ha kisebb-nagyobb morzsákat szór is vazallusai közé, végtére a maffia is megfizeti embereit.



Az ellenzék vezetői között alig van olyan, aki felismerte volna a tömegkommunikáció szinte mindent felülíró szerepét a mai politikában, képtelenek alkalmazkodni hozzá, legfeljebb csak méltatlankodva és csodálkozva nézik, hogy ellenfelük szecskát aprít összes szóbajöhető jelöltjükből.
Ha van valaki, aki mégis próbálkozik azzal, hogy teret nyerjen a tömegkommunikációban, eljusson akárcsak a választók ingerküszöbéig is, akkor a többiek azt körbeállják és körbefanyalogják, szembesítik magasztos elveikkel és elhatárolódnak tőle, fintorognak és meggyőzik követőiket, hogy ez közönséges és ripacs viselkedés, közben pedig ellenfelük lemegy kutyába és elszipkázza a szavazókat, akiknek persze tetszik a radikalizmusa meg a határozottsága.
Az ellenzék azt hiszi, hogy a választó John Stuart Mill könyvét olvasgatja üres óráiban, ellenfele meg tudja, hogy a választót zavarják a képek közötti fekete izék, melyekről az iskolából vannak halovány emlékei.

A mai választó a telefonját vagy a tabletjét nyomkodva szerzi információit a világról, legfeljebb  televíziót néz, és drukkol nagyon, melyik versenyző mutatja meg aznap este a csúnyáját.
A kormányzó erő meg közben azt csinál, amit akar, miután nincs ellenfelének számításba jöhető média-felülete.
Így aztán, ha sokszor elmondja, hogy az állampolgár milyen qrva jól él, az el is fogja hinni, legfeljebb azt sajnálja, hogy ő személyesen milyen szerencsétlen, miközben rajta kívül mindenki boldog és elégedett.
Itt van például mindjárt Kelemen Annácska, aki út teleehette magát virslivel, hogy az utolsó kettő már odaragadt a szájára, se kiköpni, se lenyelni nem tudja, ugyanúgy, mint Orbán Farkas Flóri nevű haverját...



Aki volt katona valaha, az tudja, hogy pusztán védekezéssel nem lehet háborút nyerni, az ellenzék mégis állandóan defenzívában van.
A közbeszédet Orbán suttyói tematizálják, erre a legjobb példa talán, amit Karácsonnyal művelnek, akiből megpróbálnak Gyurcsány 2.0 típusú ellenfelet fabrikálni, sajnos előbb-utóbb sikerrel.
Pedig célszerűbb válasz lett volna a vádra, mely szerint a főpolgármester éjjelente kéjgázdemizsonnal járja a Pesti-úti Idősek Otthonának szobáit, nyomában hullahegyek támadnak, a védekezés és a "Nem is igaz!" kiáltások helyett azt kommunikálni, hogy Orbán költségoptimalizálás céljából szisztematikusan megöli a nyugdíjasokat és a fogyatékosokat, utoljára ilyesmit a világ a múlt század negyvenes éveiben látott a wannsee-i konferencia után, csak a célszemélyek változtak, habár némi átfedés azért van...
Vagy a Birodalmi Fővadászt - Hermann Gőring óta nem volt még ilyen rátermett - megvádolni azzal, hogy valószínűleg az ő mulasztása miatt lőtték agyon szegény nyugdíjast a kertjében, és meglehet, titokban már engedélyeztetni akarják a vadásztársaságoknak a nyuggerek kilövését - a kilövött nyuggerek beszolgáltatott füleiért díjat akarnak fizetni.

Ezt - személyes tapasztalataiból levont következtetésként - a nyugdíjasok nyolcvan százaléka hihetőnek találná, és ha ehhez még hozzátennék, hogy a karantén őszi szezonja alkalmából el fogják rendelni az öregek befalazását szobáikba, egészséges élelmezéssel egybekötve, mely napi ötszáz kalóriát jelent...
Hülye ember az aki egy nyálát csorgató hiénával sportszerűsködik, miközben őt minden megmozdulásánál tökön rúgatja Viktor...



Panaszkodni kevés, a demokratikus többségű  önkormányzatoknak már régen meg kellett volna teremteniük saját közös médiumukat, amire az anyagi lehetőség adott, legfeljebb a helyiérdekű hymen-hírek számát és a kuka-tároló felavatásáról beszámoló nagyriport terjedelmét kellene szűkíteni valamelyest, és máris kész lenne az ellenzéki hangvételű hetilap, melyben be lehetne számolni a maffia legjelentősebb tolvajlásairól a hálás közönségnek.
Kellene továbbá egy ernyőszervezet is, mely a következő országgyűlési választáson a közös jelölteket indítja, mert a pártacsarkodásokat időlegesen félre kellene tenni, legalább az ítélethirdetésig.
Aztán kellene egy állandó egyeztetési fórum, kellene egy közös internetes portál, kellene a közösségi médiában tájékoztatási lehetőség.
Fel kellene használni a mobil telefonokban rejlő lehetőségeket is, és nem kellene mindent újból kitalálni, rengeteg dolgot kitaláltak már mások, más célra, csak alkalmazni kellene azokat.

Persze ki kellene dolgozni egy programot arra az abszurd esetre, ha győznénk, és legalább informálisan át kellene beszélni, hogy kikkel szemben kell kész vádemelési javaslattal várni egy győztes választás eredményhirdetését.
Ha esetleg akkor kezd el az ellenzék spekulálni azon, hogy mi a teendő, akkor már régen késő, három héten belül megbukik.
Egy ilyen helyzetre kész tervekkel, és kész személyi javaslatokkal kell készülni, nem akkor kell koalíciós torzsalkodásokat folytatni, hiszen ez nem csak egyszerű választási győzelem kellene legyen, hanem egy új kezdet is - nagytakarítással és meszeléssel egybekötve.


Ami azt illeti, szervezeteket is kellene építeni, méghozzá vidéken elsősorban, mert  ötödik-kerületben már elég jó az ellátottság, meg civil szervezetekből is.
Vidéken meg Julcsa nénje nem is hall mást, csak hogy milyen boldognak kellene lennie pusztán attól, hogy magyar, és még hátravan Trianon körbezokogása, és az országgyarapító Horthy ünneplése, miközben földalatti járatai fölött büszkén dülleszti mellét a patkánymentesítést elkerülő tolvaj elit.

Már majdnem késő, de talán két év alatt lehetne tenni ezt-azt, hát nagy a pártok vezetőinek felelőssége.
Ha nem látják ezt be, az következő választás után már lehet, nem lesz kiket a vereségért felelősségre vonni - lehet, választás se lesz.



Talán lehetne nekikezdeni önmagunk megszervezésének...


:O)))

2020. május 14., csütörtök

RAKÉTÁKAT A MAGYARNAK!

Tele vagyok aggodalommal.
Ha mondjuk Nagyurunk megnövelt hatótávolságú rakétákkal kíván lőni a vírusra, akkor könnyen a rémhírterjesztés utálatos bűnébe esem, oszt jön értem a Szerv, és még örülhetek, ha nem a TEK néhány emberhegye esik a hátamra, elhárítani a személyemben rejlő veszélyt.
Hogy ez nem a vírussal kapcsolatos?
Kit érdekel? - a lenyúlt vállalat sem lélegeztetőgépet gyártott, hanem papírdobozt, mégis elrendezték, amit a bíróságok évek óta nem tudtak rendbetenni, - Roma locuta, causa finita est, ahogy a művelt francia mondotta volt, és senkinek se jussék eszébe rasszizmussal vádolni, bármennyire kézenfekvőnek is tűnik, latinul értekező feleink nem ismerték a hosszú '"Ó" betűt...
Hogy nincs arról hír, hogy a vírus ellen rakétákat szeretne bevetni Harcimarci? 

Istenem, hát annyi mindenről nincs hír!
Ha lenne, nem lennénk hibrid rezsim a Freedom House aktuális értékelése szerint, hanem demokráciának hívnák a jelenleg uralkodó rendszert, így viszont bármelyik percben kiderülhet, hogy a rakéták a vírus ellen kerülnek bevetésre, én pedig okvetetlenkedésemmel gátolom a nemes küzdelmet - a budapestiek és a krónikus betegek oldalán állok, személyesen Soros megbízásából.
Akkor pedig ülhetek a vírus eljöveteléig, mint a túzok, rámrohad a műanyaglakat is...

Ezért hát ünnepélyesen kijelentem, hogy amikor azt írom, hogy hatvan darab rakéta beszerzése az Egyesült Államoktól a bornírt baromság és a deformált lelkivilág iskolapéldája, akkor az csak egy vélemény, mellyel természetesen nem értek egyet - habár ez sem jelent semmit.
A szájmaszk használatával és a tömeges tesztekkel sem értettem egyet, - Cili nénivel értettem egyet - erre most kiderült, hogy rosszul értettem egyet, mégis kell a szájmaszk, meg tesztek.
Még szerencse, mire lassan vége lesz a korlátozásoknak, addigra kiderítette ezt a szakszerűségéről elhíresült operett-törzs, és szellemi atyjuk, aki feltehetően a koronavírus elleni harc csúcspontjaként magáévá teszi a koronát, így hárítva el a nemzetet fenyegető veszély utolsó morzsáit is...



De térjünk a lényegre, a rakétákra.
Hatvan darab rakétánk lesz, ami ezekhez hiányzik a józan észen túl, az a hivatalos ellenségkép, ami magyarul azt jelenti, hogy az ország jelenleg nem tart nyilván ellenséget, mely katonailag veszélyeztetné ezt a lángoktól ölelt kis édenkertet, a földet, melyért oly sok vért ontottunk, és oly eredménytelenül.
Igaz, akkor nem volt ilyen hadvezérünk, aki valóságos parafenomén, vagy parafadugó, vagy mi is, de lássuk be: ha visszatekintünk történelmünkben az utolsó győztes csatát mint parthúsok vívtuk, mert  ugye hunként vívott csatánkat már döntetlenre adtuk a rómaiakkal, azóta meg verik a magyart, mint szódás a lovát.
Általában a szomszédainkkal torzsalkodtunk, egyszer-egyszer nekimentünk a nálunk nagyobbaknak is, de minket sem Augsburg, sem Voronyezs nem késztetett szerénységre, továbbra is valljuk: nem az a legény, aki adja, hanem aki állja.
Hogy mi éppen Trianon évfordulójára időzítjük fegyverkezésünket, az csak a legendás magyar politikai érzék következménye lehet.
Meg is van az első eredménye, a trianoni szerződés évfordulójából hivatalos romám örömünnepet csináltunk, miközben a román nacionalisták a markukba röhögnek a székelyföldi területi autonómia körüli töketlenkedésünk láttán.

Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz, ellentétben Csíkszeredával...
Persze tudjuk jól, az ellenség itt Oroszország, majd mi jól revansot veszünk Don-kanyarért, és majd ha jön az orosz légierő, hát telecsinálják a gatyájukat a mi hatvan rakétánktól, hiszen az orosz légierő köztudottan gyenge, a hadseregük is, mint a lepkepuki, nem is mertek odarepülni Szíriába sem, inkább az Azovi-tengerről, hajóról kilőtt rakétákkal találták el a célpontjaikat.



Ami a legaggasztóbb dolog: ezidáig Magyarország nem szerepelt az orosz vezérkar által kijelölt célpontok között, de ez igen hamar meg fog változni, ha már meg nem változott.
Teljességgel érthető módon, hiszen nekik minden eshetőséggel számolniuk kell, és ha egy NATO ország fegyverkezik, akkor arra választ kell adni, amely nem minden esetben lesz szimmetrikus,
Tehát az oroszok nem valószínű, hogy hatvan vadászbombázót csoportosítanak majd át az európai hadszíntérre, lehet, hogy csak egyetlen rakétasiló legénysége kódol be új koordinátákat rakétája memóriájába, de az a rakéta rendbeteszi az ellenség kilövőállásait.
Természetesen - ahogy ezt Sztálin elvtárs közkincsé tette -, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, csak az a baj, itt a forgács szerepét te, a gyermekeid meg az unokáid játsszák.
Kár lenne erről csak akkor spekulálni, mikor már késő, hiszen egy háborúban csak az első lövést nehéz leadni, a többi már adja magát.
Régi színházi bölcsesség, ha a díszlet falán felakasztva lóg egy puska, akkor az a darab folyamán el is fog sülni, féleszű diktátorunk meg éppen most veri be a szöget a falba, melyre a fegyvert fel akarja akasztani.
Ez még a harckocsi-beszerzésnél is ostobább lépés, de persze ezen is nagyot lehet szakítani, ha már a repülőgép-cserét átmenetileg el kellett halasztani.
A rakéták ára hetvennégy milliárd forint lesz, ezt át lehet számolni például a munkájukat elvesztők segélyezésére, ami valamit használna is az országnak, de erről ne is álmodjunk mostanában, mikor a selejt (öregek, betegek) ütemes megsemmisítésében jeleskedik dicső kormányzatunk.
Nehéz időket élünk, már csak arra várok, mikor intéz szózatot hálás népéhez Nagyurunk: Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam! -  aztán már csak a zászlók megáldása és Mészáros Lőrinc új, vissza nem térítendő támogatásból épült koporsógyárának avatása van hátra.


Remek perspektívák.


:O)))

2020. május 9., szombat

A VÍRUS GYÓGYSZERÉT STATISZTIKÁNAK HÍVJÁK

Annak idején a jogi karon legsötétebb emlékeim között tartom nyilván a statisztika tanszék rettegett tevékenységét, soha nem gondoltam volna, hogy Kovacsics professzorban egyszer még majd a magyarok megmentőjét tisztelhetem.
Ma a helyzet a hajó kapitánya és a gépház közötti legendás párbeszédre emlékeztet:


Kapitány: Mennyi?
Gépház:    Harminc!
Kapitány:  Mi harminc?
Gépház:     Mi mennyi?
Nálunk a helyzet annyiban tér el ettől, hogy a kapitány megmondja, hogy mi mennyi legyen, sőt, még azt is, hogy mikor legyen mennyi, ezzel is alátámasztva emberfeletti képességeit.

Például előírja, hogy nálunk a vírusgörbe holnap tetőzik, és akkor az akkor is fog tetőzni, ha a fene fenét eszik is, ami azért jó, mert el lehet kezdeni a rendszabályok lazítását.
Merthogy mikor is kellene elkezdeni, mikor kard és pajzshordozói között általános a vélemény, hogy akkor mi most éppen egy platón vagyunk, mely arról nevezetes, hogy egy hosszabb időszakot ölel át, melynek során a legmagasabb fertőzés állandó.
A fertőzött meg annyi, amennyit akarunk, hiszen ha egy kiló cukrot akarunk kimérni az ötvenkilós zsákból, akkor addig mérünk és tovább egy dekával se...
Namármost, ha egy ilyen helyzetben ráeresztjük a fertőző és penetráns fővárosiakat a tiszta és romlatlan vidékre, abból túl sok jó nem származik, még a törkölyön edzett magyar legények is beszophatják a vírust, oszt tovább erősödhet bennük a pesti csibészekkel kapcsolatos, évszázadok alatt kiérlelt kisebbségi érzés.
Erre természetesen nem lehet máshogy reagálni, mint ahogy Magyar Néphadsereg nép legmélyéből merített tisztesei tették a daliás időkben, mikor még legjobbjaink is baráti kapcsolatokat ápoltak a katonai elhárítás tisztjeivel, - szívatni kell a büdös prolit, ha meg értelmiségi akkor még csicskáztatni is illik...

A haladó hagyományokat ápolja buzgón a Sutyerák, aki kétfrontos harcot vív - egyelőre.
Egyrészt a dögletes liberális eszme (szivárványos) zászlóvivői ellen, másrészt saját tábora éledező renegátjai ellen, akik éppen úgy érzik magukat, mint Józsi bácsi érezte magát műrepülés közben, mikor éppen nyakába folyt a szar.



Fontos dolog a statisztika, ha már annyi pénzt lapátoltunk Rasi birodalmába, hát a szezonnyitásra rendnek kell itt lenni!
Merthogy a kikötőket meg kell nyitni, a hajókat vízre kell tenni, még akkor is, ha csak az egy lakcímen bejegyzettek léphetnek a fedélzetükre, de ez sem fog sokáig tartani, hiszen rohadt unalmas egy hajón a Balaton közepén az asszonnyal, mikor Borkai óta tudjuk, hogy ennél szórakoztatóbb felállások is léteznek.
Navigare necesse est, mondta a rendszerváltás hajnalán a Jövőbelátó, de eleinte nem mert hozzápiszkálni a Nemzeti Lavórhoz, ezért a baráti Horvátországban szerezte meg a tapasztalatokat és első kikötőjét, de mára már elszemtelenedett, miként Berija (© Moldova), és minden aggodalom nélkül köpi szemen a társadalmat.
Lassan oda jutunk, hogy Lepsénynél sorompó lesz az autópályán, és pénzt szednek attól, aki meg akarja szemlélni távolból a vizet...
Nemmellesleg tönkreteszik a tavat is, a mederbe mélyen benyúló mólók, kőgátak felborítják a víz természetes áramlását, eliszaposítják a medret, ráengedik a közösségekre csemetéik hobbijait, a száguldozó vizijárműveket, a nádasokat irtják, a partot feltöltik, a vízszintet mély merülésű hajóik számára emelik, balatoni halat legfeljebb a Limnológiai Intézetben, festményeken lehet látni, mert enni magyarember hekket eszik.

Ami a többi iparágat illeti, ott is azokat támogatják, akik kötődnek hozzájuk - habár a világ lassan igazságos lesz, mert minden az övék lassan.
Most éppen a kiskereskedelem terén indultak meg a testvéri tankok, ki kell nyírni a CBA konkurenciáját, ezért aztán kap a nyakába különadót, hogy arról koldul...



Nevetséges a vírussal kapcsolatos kommunikáció -   ezek összevissza dumálnak, pofátlanul hazudnak, a tetejébe visszafelé dolgoznak - kitalálják, mi tenne nekik jót politikailag, és ahhoz igazítják a propagandát meg a statisztikát.
Most például az lenne a jó, ha a vírus örökkön-örökké fenyegetné az emberiséget, mert akkor fenn lehetne tartani a rendeleti kormányzást, ami felettébb kedves a Suttyó szívének, otthon is ezen szocializálódott, a családjában is bevált, most végre országos méretű halljakenddé válhatott.

Na, ez olyan elégedett érzést vált ki belőle, mintha pisilés közben kiderülne, hogy villás a farka, mint a fecskemadárnak. 
Lemondani önként erről a hatalomról?
Na neeee!

A valószínűsíthető eljárás az lesz, hogy tavasszal és ősszel koronavírus-járvány, nyáron migránsjárás, télen meg parlamenti szünet - kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy ki fogja felépíteni a temetőt, ahova majd azokat hantolják el, akik éhenhalnak.
Különösen a gyermekek koporsói mutatnak majd jól - minőségi papundekli, Mészáros & Mészáros márka mind, állami támogatással, szinte ingyen.
Az ugyanis, hogy a magyar társadalom legszegényebb harmada neveli a gyerekek felét - ezt vetíti előre, de ne legyen igazam...



Nem egyszerű errefelé az élet, nem elég a koronavírus, a járványos hülyeség is pusztít, magyarember boldog képpel tűri, hogy ez a bűnöző papás-mamást játsszon vele, és akár papa, akár mama, mindig neki kell szopni.
Vagy így megy ez ezer évig, vagy nagyon csúnya vége lesz.
Két-három hónapon belül elfogy a tartalék a szegényeknél, utána meg senki sem tudja hitelt érdemlően megjósolni, merre fordul ez az ország.


Hát, majd kiderül, de lehet, komoly árat kell fizetnünk a türelmünkért...


:O))) 

2020. május 3., vasárnap

ANYÁK NAPJA

Anya az, aki akkor is aggódik gyermekéért, ha az már megette kenyere javát.
Aki akkor is aggódik érte, ha annak kisiklott az élete.
Aki akkor is szereti, ha ő egy szemernyi szeretetet sem kap.
Aki odaadja neki az utolsó filléreit, ha úgy látja, szükséget szenved.
Aki gyermeke mellé áll élete minden válságában, akkor is, ha tudja, hogy csak magát okolhatja.
Aki nem tud annyira öreg, vagy fáradt lenni, hogy ne segítene, ha szükség van rá.
Aki talán még halála után is megbocsájt, ha gyermeke megbántotta.

Aki fáradhatatlanul hordja hátán azt a puttonyt, melyet gyermeke születésével vett a hátára.
Aki büszke a legapróbb sikerre is, ami ha nincs, hát hazudik neki.
Aki takargatja gyermeke hibáit, jellemének torzulásait, bűneit, gyengeségeit.
Aki akkor is várja, ha sohasem jön.


Mert anya.
Minden nap meg kellene köszönni neki százszor, de természetesnek vesszük.
Ez a mai nap egy olyan alkalom, mikor ezen kicsit változtathatunk.
Köszönjük!


Kívánjunk hát sok boldogságot minden anyának, nevelőanyának, kismamáknak, nagyanyáknak, dédanyáknak ükanyáknak Anyák Napján!


:O)))

2020. május 1., péntek

MÁJUS 1. - EGY GONDDAL KEVESEBB

Éljen május elseje, a magyar és a nemzetközi munkásosztály nagy seregszemléje!
Tulajdonképpen az idei ünnep a legőszintébb hosszú évek óta.
A vírus elintézte, hogy a jobboldal harcosai félretehessék aggodalmaikat, hátha a szocializmus temetőjének kapuján a "FELTÁMADUNK!"  feliratból a harmadik betű után csak véletlenül maradt ki a felkiáltójel, míg a magukat baloldaliaknak tartó pártoknak nevezett katyvaszok megszabadultak az átkos kor örököseitől elvárható viselkedés felelősségtől.
Harminc éve gyilkolják ezt az ünnepet a mára őrgróffá átlényegült hülye prolik tevékeny és lelkes részvételével.
Eleinte az volt a sláger, hogy a felvonulásokra kihajtották a népet, mint a barmokat, feledve a sör és virsli okozta mámoros napokat, később megpróbálták vurstlivá silányítani az ünnepet.
Lett csepűrágó, lett kardnyelő, tűzevő, panoptikum szakállas nővel, Schmittmáriával, minden lett, csak nehogy valamelyik idióta melósnak eszébe jusson az osztályharc, vagy a munkabére, de ez a veszély nem fenyegetett senkit, a munkásosztály már évtizedekkel ezelőtt tökönszúrta magát.
Soha el nem hittem volna, de a máig tartó harminc éves kísérlet bebizonyította, hogy ha elég sokszor mondanak el egy hazugságot, akkor egy idő után a nép azt fogadja el igazságnak.
Így aztán ma már mindenki az "átkos negyven évet" tartja diktatúrának, míg a mai rémálmot demokráciának, melyben roppant nagyra becsüli, ha a tőle lopott pénzből odalöknek neki valami kis alamizsnát.


Baloldal ma csak névleg van, ebben az országban mára megszűnt a nincstelenek érdekképviselete, mindenki a vírustól retteg és maszkokat követel.
Jóllehet, ha a szemellenzőjüket a szájuk elé húznák, többre mennének vele, mint az otthon barkácsolt maszkokkal, amilyet Vezérünk is varrt magának valamelyik éjjel, két nemzetmentés között, sajátkezűleg - saját szíves közlése szerint.
Te meg elérzékenyülten hallgatod a Kormányzati Elmegyógyintézet előre kiporciózott hülyeségeit a tegnapi elhullottakról, meg a győzelmi jelentéseket, melyek szerint kormányfőnk akkorát vert a vírusgörbe fejére, hogy az bánatában lelapult.
Igaz, mi nem visszük túlzásba a lakosság tesztelését, így aztán éppen annyira laposodik, amennyire az a víruselhárító jelmezbe öltözött Vezér politikai érdekeinek megfelel.
De egy biztos: Budapesten ma senki sem tart felvonulást, ha mégis kedve támadna valakinek, hát azonnal kirendelnék a katonai demonstráció-parancsnokot - az idős-otthonokban már alakiznak a járókeretesek.
Ha van is esetleg probléma a munka nélkül maradt tömegekkel, az csak átmeneti, a Megváltó három hónap türelmet kért, addigra mindenkinek lesz munkája.
Igaz, a magyar lakosság kétharmada egy havi fizetést se tud nélkülözni, de annál jobb: egy hónap intenzív fogyókúra, egy hónap agonizálás, saját macskák és kutyák pörköltté lényegítése után a harmadik hónap rámegy a temetésekre - az utolsó húzza magára a szemfedőt...


A szakszervezetek sajnálkoznak, mert nem fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, mintha ha fordulhatnának, sokat jelentene.
A szakszervezetek ha nem tudják hova fordulhatnak, hát forduljanak fel.
Az ellenzéki pártok továbbra is ott bohóckodnak a Parlamentben, elviselik Kövér pofátlankodásait - most legalább nem kell törni a fejüket, hogy prominenseik hogyan tagadják meg saját múltjukat a munkásosztály ünneplése alkalmából.
Igaz, a munkásosztály éppen el van foglalva azzal, hogy szenteltvízzel hintse meg Orbán lába nyomát, de ezek még enyhe tünetek, aki súlyosabbakkal rendelkezik, az már államtitkár valahol.
Érdekes ez az egész, - kormányzati körökben mennyi az elmekórtani eset, és milyen büszkék a tüneteikre...

Szóval, ünnepeljük a napot csendes derűvel, várjuk türelmesen a járvány végét, - azért ne álljunk addig féllábon, és ne felejtsünk el levegőt venni se - eljön az hamarosan.
A korlátozások is megszűnnek apránként, eleinte csak Budapest kivételével az ország egész területén, szabadtéren, aztán itt is dolgozhatnak a baráti kezekben levő hotelok, egészen addig, ameddig már csak egyedül Karácsony Gergely számára lesz érvényben szigorított karantén, neki speciális szájmaszkban (csak kifelé engedi át a levegőt...) kell üldögélnie egy bringa alulról százas szögekkel kivert nyergében, ha mocorogna, majd a bringaparancsnok rendet tesz: Ne ficeregjen b@ssza+, mert mindjárt be akarja venni a kígyómérget, amilyen renitens!



Azért bízzunk benne, egyszer lesz még normális május elseje!
A munkás is beletörődik, hogy nem hercegnek született, a szakszervezetek is rájönnek, hogy mi a dolguk, lesz talán előbb-utóbb egy baloldali párt is, és nem kell azon tipródnunk, hogy annak prominense most vajon kritizálta, vagy  benyalt csontig a diktátorocskánknak, hiszen ő már régen rács mögött ül, a parkettás börtön meg kényelmes, hiszen a rabok mióta ő is bekerült, már egymást ölik szorgalmasan.
Mosolyogjunk, hiszen volt idő, amikor ez a nap a jókedvről és magunkról szólt, és lesz is még ilyen idő.
Türelem, semmi nem tart örökké!



:O)))

2020. április 22., szerda

HOGYAN TOVÁBB...

Most, hogy Nagyurunk parancsot adott a vírusnak a május harmadikai tetőzésre, a bátrabbakban azonnal felmerülhet a kérdés: hogyan tovább?
Jó, negyedikén érettségi, még két kikötő vissza nem térítendő állami támogatásból Lőrinc barátnak a Balatonon, esetleg egy mesterséges sziget kaszinóval a tómederben, idáig tiszta.
Csak ez a pármillió szerencsétlen még itt van, a kórházkiürítés pedig annyira kisipari, Himmler csalódottan csóválná a fejét...
Az nyilvánvaló, hogy nem lehet belelépni kétszer ugyanabba a folyóba, így aztán kiesnek a migráncsok, a cigányok, a rabok, a tányérsapka-vírus.
A zsidók pedig határeset, lévén, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy ők többször felhasználható elemei a népriogatásnak, némi kis átdizájnolás után újra és újra felhasználhatók.
Legfeljebb új nevet kapnak - legyen ez mondjuk "háttérhatalom", továbbá új vádakkal kell ellátni őket (pl. nem elisszák a drága magyar édesvizet, hanem eleszik a marhapörköltet nokedlival, a vérvád helyett lehetne esetleg a mangalicák megmérgezésével vádolni őket...) - így aztán az értelmes magyarember életének új célt lehet adni - magas költséghatékonysággal. 
Olvasom az optimista jövendölést, hogy a válság után felvirágzik nemzetünk, a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, minden éhenhalni készülő kisgyereket Mercedessel visznek megenni az iskolai alamizsna-ebédet - szóval mi leszünk Ázsi Európa legboldogabb nemzete!

Komolyra fordítva a szót, milyen állapotban kezdjük majd az új korszakot?
Nincs sok okunk az örömre.
A nemzet megosztott, a gyűlölködés és az intolerancia mára a társadalom jellemző magatartásává vált, az emberek türelmetlenek, egyre agresszívabb a viselkedésük, a problémák megoldásának módja egyre inkább a fizikai erőszak.
A társadalom egyre kevésbé gondoskodik gyermekeiről és az idősekről, újból megjelent a gyermekéhezés és idős emberek halnak meg fűtetlen lakásaikban telente.
Márpedig egy társadalmat az jellemez leghitelesebben, ahogy a gyerekekkel. öregekkel. betegekkel  elesettekkel bánik - hát büszkék éppen nem lehetünk.
Gyakorlatilag sikerült felszámolni a társadalmi szolidaritást, a különféle kollektívákat.
A társadalom atomjaira esett szét és mindenki - tisztelet a kivételnek -  csak a saját érdekében csíp, rúg, harap - kaparj kurta, neked is jut - vagy nem.
Az önző szemlélet remekül megfelel a társadalom fosztogatóinak.
Az emberek jelentős része úgy gondolkodik, hogy ameddig az ő személyes túlélési stratégiája működik, addig azzal se törődik, ha lelopják a fejéről a hajat, ha a neki szánt pénzből a miniszterelnök lánya tizenkétmilliós karórát hord.
Ha jut számára csirkefarhát, akkor minden rendben van.
Azt is rendben levőnek találja, hogy ma már mindenről az ő feje felett, megkérdezése nélkül döntenek, rezignáltan állapítja meg, hogy neki már nem lesz nyugdíja, emellett lelkesen és ostobán azt hajtogatja, hogy őt nem érdekli a politika.
Láthatólag nem érti, hogy a politika az maga a közélet, és hogy az ő személye sorsa milyen lesz, az a közélet minőségétől függ - képviseli-e valaki az ő érdekeit is az ország vezetésében.

Na, most érdekes helyzet alakul ki, hiszen még egy-két hónap, és egyre több és több ember veszíti el a jövedelmét, és miután tartalékai nincsenek, eljön az a pont, mikor komoly tömegeknek nem jut pénze nemhogy villanyszámlára, de a napi betevőre sem.
A hatalom álláspontja az, hogy a társadalom munkaalapú, aki nem dolgozik, az ne is egyék, csak az a baj, hogy itt munkahelyek szűnnek meg, és egyáltalán nem biztos, hogy helyettük új munkahelyek fognak születni, és ha mégis, akkor azok a gazdaság szürke és fekete zónájának szereplői lesznek.
Komoly gond lesz ez, mert akinek enni kell adnia a kölykének, azt hiába biztatja majd imádkozásra a miniszternek kinevezett leépült elmebeteg, annak hiába bizonygatja a kuszaszemű idióta, hogy milyen jól él, sőt, még a Nemzet Félesze is hiába mondja majd, hogy jönnek a biciklisták megtámadni az országot - az éhség felülírja a félelmet és a lojalitást is.
Főleg, ha közben valami csoda folytán a gyárilag nehéz felfogású magyarember rájön, hogy a vissza nem térítendő támogatások is munka nélkül szerzett jövedelmek, a viakolorra váltott gigantikus pénzek pedig olyanok, mint amit a szélbe szórtak.
Haszna számára szinte semmi, legfeljebb örülhet a NER-lovagok gyarapodásának.
A társadalmi feszültségeket kezelni kell, a halottakat össze kell szedni, és valamiféle megélhetést kell adni a tömegeknek,  ami nem lesz egyszerű, különösen, ha a külföldön dolgozók egy része mazochizmusból, kalandvágyból vagy kényszerből hazatér.

A gazdaság nálunk nem arról nevezetes, hogy diverzifikált lenne, van az autóipar, meg van az autóipar, aztán itt van még ugye az autóipar is.
Egy autóipari válság egy perc alatt nyomorba tudja taszítani Magyarországot, amit a mezőgazdaságunk dicsőséges lezüllesztése után nemigen tud kompenzálni semmi.
A magyar szakemberek java külföldön él, a vállalkozó szellemű fiatalok jelentős része is, itthon meg maradtak azok, akik Parragh kedvencei: az összeszerelőüzemek betanított munkásai.
Innováció gyakorlatilag nincs, tőke csak Orbán kezében van, de annak java is már - vélhetőleg - külföldön, valamelyik adóparadicsomban vagy keleti kiskirályságban fial a Nemzet Hörcsögének.
Hogy aztán a multinacionális cégek látnak-e jó befektetési lehetőséget az országban? Ki tudja.
Mindenesetre a tőkehiány miatt tönkrement, de életképes vállalkozásoknak lesz új gazdájuk, olyan, akinek lesz pénze felvásárolni ezeket erősen csökkentett áron, melyeket jelenlegi gazdájuk el akar majd adni - mindenáron.
Egy elöregedő társadalom folytat majd életbenmaradásáért küzdelmet, miközben gátlástalanul fosztogatják, elinflálva utolsó forintjait is.
A nyugdíjas csodálkozva lesi majd, hogy szeretett Viktorja nemigen törődik azzal, hogy napról-napra rosszabbul él, hogy retteg a téltől, a hidegtől, hogy a nyugdíja elveszíti az értékét, hogy a társadalmat a vírus kapcsán ellene hergelték, mondván, hogy ő az oka a társadalom megbénulásának, jóllehet ő nem ok, hanem áldozat.


A helyzet azt kívánná, hogy felkészült egészségüggyel próbáljuk enyhíteni a folyamatok következményeit, de a magyar egészségügy mai állapotában egyre alkalmatlanabb arra, hogy megfeleljen az aktuális kihívásoknak.
Persze a kormányzat megpróbálhatja megtanítani bokacsattogtatásra az egészségügy szereplőit, megpróbálhatja visszahozni az idősebb orvosokat a pályára, de nem biztos, hogy sikerülni fog.
A Fidesz tíz éven keresztül arra játszott, hogy az állami egészségügyet ellehetetlenítse, és a fizetőképes keresletet átirányítsa a magánszférába, ahol már az ő embereik vannak pozícióban, azt ő embereik üzemeltetik magánszférában a képalkotó eljárások jelentős részét, a kezükben van a laboratóriumok nem elhanyagolható hányada, és egyre inkább haladunk az állami ellátás szűkítése felé.
Ez azért is várható, mert az alapellátás orvosai, a háziorvosok, gyermekorvosok többsége kiöregszik, és már harminc éve nem tudni, hogy az egészségügyi ellátást milyen modell szerint kívánja megoldani a társadalom.
Az nyilvánvaló, hogy nincs szükség a jelenlegi ágyszámra, kevesebben is el lehetne látni a betegeket, persze ehhez a korrekt szakmai protokollokon túl megfelelő felszereltségre és az állami ellátásban dolgozó orvosok, egészségügyi dolgozók magánszférának megfelelő bérezésére lenne szükség.
Emellett magas szintű szociális ellátással kellene ennek párosulni, merthogy az egészségügy és a szociális ellátás egymás nélkül nem létezhet.
Utoljára errefelé erről a szféráról Molnár Lajosnak volt használható és a társadalmi igazságosságnak valamilyen mértékben megfelelő víziója, ki is nyírta szegényt a Fidesz és az orvosbárók gyümölcsöző együttműködése, mely a mai napig tart...

Ki tudja, mit hoz a holnap külpolitikailag?
Az biztosnak látszik, hogy Orbán ki akarja csavarni az utolsó petákot is az Unióból, mielőtt kivezetné az országot Kelet felé miközben mindent megtesz azért, nehogy az Unió  hatékony lehessen.
Hogy hová vezet ez a mentalitás, az rajtunk is múlik, mindenesetre a félelem - és így a vírustól való félelem is a bezárkózásra serkenti az államokat.
A történet másik oldala viszont a globalizáció, mely megmutatja, hogy együttműködés nélkül senki sem versenyképes a világpiacon.
Persze ez ellentétes a diktátorok érdekeivel, akik úgy vannak ezzel, mint amikor Arisztid megtanulta, mi az a szülési fájdalom, majd a folyamat végén boldogan csókolgatta a világra hozott sárgabarackot, mondván: kicsi is vagy, sz@ros is vagy, de az enyém vagy!
Orbán megmutatta, hogy valódi munka és teljesítmény nélkül is be lehet kerülni a dollár-milliárdosok klubjába, már persze, ha az emberek egymás ellen uszítását nem tekintjük munkának, az ország végletes lezüllesztését nem tekintjük teljesítménynek.

Talán az egyetlen terület, ahol a vírus pozitív változást hozhat: az oktatás, mely ezer sebből vérzik, de legalább megmutatta, hogy nem tud ez a kormányzat annyira bornírt lenni, hogy a végtelenül kizsigerelt és tönkretett pedagógusok ne tudnák ezt valamelyest ellensúlyozni.
Ha végre a pedagógusok megtanulnának összefogni, nagy siker lenne...


Nehéz időszak vár az országra, az emberekre, remélhetőleg józanodást fog hozni, és eljön az az idő, mikor végre együtt tudunk nevetni a fidesz-hívő meteorológuson - egy normális országban...

:O)))

2020. április 19., vasárnap

ENYÉM A VÁR, TIED A LEKVÁR

Régen a hadvezérek egy város elfoglalása után meghatározott ideig szabadrablást engedtek katonáiknak, akik ilyenkor bementek a lakásokba és elvették, ami megtetszett nekik, beleértve a házigazda lányának szüzességét is.
Ha valaki tiltakozni próbált, akkor annak első menetben megpocsékolták a feleségét is, ha még mindig vergődött, akkor őt is, és utána mindegyiküket kardélre hányták.
A Türk Tanács elődszervezetei ennél humánusabban jártak el, kihajtottak mindenkit a városfalak elé a mezőre, szétválogatták a népet nőkre és férfiakra, és a nőket kollektív akcióval erőszakolták meg, demokratikusan részt juttatva a jobb csajokból a sereg legutolsó lóápolójának is.
Demokraták voltak, ebből is látszik.
De elvették az elásott aranyat is, melynek rejtekhelyét a házigazdák előzékenyen elárulták, csak húzza már ki a türk vitéz a fenekükből a tőrt.

A történelem már meghaladta ezeket a durva időket, ma már a vesztes csata után is szabadrablást hirdet a hadak dagadt ura, megmutatva népének, hogy nem csak az apukája meg a tesója, de ő is győző...


Elképesztően magabiztos Orbán - ahogy elvette a Kartonpackot, az példaértékű.
Az volt ezidáig a mondás, hogy a kormányfő rendeleti úton csak a járvánnyal kapcsolatos döntéseket hoz, hát ez aztán igazán járvánnyal kapcsolatos döntés volt - utoljára ilyet a Pásztorok adtak elő a Múzeumkertben a nevezetes einstand alkalmából.
Mindjárt le is cserélte az egész vezetést, ettől a koronavírus sikítófrászt kapott és kardjába dőlt, az Állam pedig szép csendesen le tud zárni egy zűrzavaros ügyet, mely prominenseihez ezer szállal köthető, de így már semmi akadálya nem lesz annak, hogy néhány vitézkötés után Lőrinc barát vagyonát gyarapítsa az évi százmillió nyereséget hozó cég.
A történetben szerepel Kulcsár Attila, aki addig brókerkedett, mígcsak nyolc milliárd kárt nem sikerült összelapátolnia.
Ezért aztán bíróság elé kellett állnia, de a végén annyiszor enyhítették a vádat, hogy ha kicsit nem figyel oda, akkor a bírónak kellett volna börtönbe vonulnia.
Minden épeszű ember azt hihetné, hogy ezek után Kulcsár Attila valamelyik vidéki pizzériában a feketemosogató mellett állva teljesíti ki karrierjét, de lám, most is ott serénykedik a zavarosban. Merthogy ez a történet zavaros a javából, viszont előfordul benne Pintértől kezdve Rogán, Habony, Portik, a Questor, minden és mindenki, és hogy a fonál végét most ki tartja a kezében, az nem is kérdéses.
Ez a sok rohadt bűnöző testesíti meg ma Magyarországot, a nép meg csak bámul és a nyálát csorgatja - de jó, hogy jövőre lesz egy plusz heti nyugdíj, vehetünk rajta tíz deka csirkemájat, ha addig nem megy feljebb az ára...



Közben létrejött a magyar Shenzhen Gödön.
A magyar különleges gazdasági övezet arról nevezetes, hogy a településtől sikeresen elvették azt a jogot, hogy saját tulajdonával rendelkezzen, az ott folytatott tevékenységből befolyó adó ezek után a megyei önkormányzatot illeti, mely ezidáig jellegét tekintve olyan volt, mint pin@n a szőr.
Ezek után is olyan lesz, de legalább lehet majd akár hetente is daueroltatni.
Persze lehet belőle fizetni a saját kádereket is, továbbá lehet a választásokra ebből a pénzből plakátokat nyomtatni, el lehet dugni a helyi lakosok elől a kényes problémákat - semmi közük nem lesz semmihez.
És lehet majd építtetni ezt-azt a saját vállalkozóinkkal, még három lehajtót a gyár mellé, egy vasútvonalat, meg hintalógyárat - az se volt a Vezérnek gyerekkorában,de most majd jó lesz modellnek a lovasszobrához.
Igaz, amikor az önkormányzatokat - mint juhász a kisbárányt - Orbán egy ügyes harapással kiherélte, senki nem méltatlankodott, most meg már méltatlankodhatnak, törvényekkel és manapság kormányrendeletekkel vannak körülbástyázva a rablások.
A  csüngőhasú azt hiszi, hogy amire törvényt hozat seggnyalóival, az azonnal jogszerű is.
Nagyon remélem, lesz még Magyarországon jogász, aki megtanítja neki azt, amit elfelejtett hajdan jogi tanulmányai alatt megtanulni.



Megmentőnk ma az ajkai kórházban tudatta a koronavírussal, hogy május 3.-án délben 12.30-kor kell tetőznie, továbbá senkit sem hagynak az út szélén, mindenki nyugodjon meg.
Esetleg nyugodjon békében.
A koronavírus a mai katonás szokásoknak megfelelően "értettem!" kiáltással válaszolt.
Erről esetleg írhatnék még ezt-azt, de felettébb óvatosnak kell lenni, beszélni csak szájmaszkban célszerű, írni meg még úgy sem, a közösségi médiában megjelenő írásokat a Nagy Testvér (anyádé!) figyeli.
Jön a hideg, de nekünk nem árthat, a vírusnak meg egyenesen használ.
Igyunk rá pálinkát!



:O)))