2020. február 20., csütörtök

TÖKÖLŐDÜNK, GATYÁZUNK

Nos, persze nem kellene állandóan a mi oldalunk dolgaival foglalkozni, első a pozitív gondolkodás, ugye, de hát ekézni Orbánt és maffiózóit azon túl, hogy remek elfoglaltság, semmit nem hoz a konyhára, nekik mindegy, mint a szélső háznak...
Emellett már a szégyenlősség is lekopott róluk, úgy lopják el a fél országot, hogy közben még ki is röhögnek, és nem titokban, egymás között, hanem nyíltan, bele a képedbe, merthogy ezt is megengedhetik maguknak, ugye...
Szóval, bár néha - konkrét ügyek kapcsán - el kell a nagyérdeműnek mesélni a tutit, meg aztán hadd tudják ők is, hogy a disznóságaik nem merülnek feledésbe, mégis inkább a magunk dolgaival kell foglalkoznunk, ugyanis attól, hogy ők egy tolvaj cowboyok által terelgetett ökörcsorda - tisztelet a kivételeknek - attól mi még nem leszünk jobbak, de még szebbek sem, ha nem dolgozunk meg érte.


Százharminc nap telt el az önkormányzati választások óta, melyen voltak sikereink, ez kétségtelen.
Mégis, ha belegondolunk, a komplett Tanácsköztársaság összesen százharminchárom nap volt, és ebbe belefért még egy kisebbfajta, de eredményes honvédő háború is, ritkaságképpen a magyar történelemben.
Ebből a százharminchárom napból él az egész jobboldal mind a mai napig, ránk meg még igazán haragudni sem lehet százharminc nap után...
A Tanácsköztársaság vezetőinek nemigen volt lehetőségük felkészülni majdani feladataikra, Orbán ellenfelei viszont megteremtették a tíz év felkészülési időt maguknak.
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, viszont kétségtelen, hogy mire ők hatalomra kerültek, addigra pontosan kidolgozott terveik voltak, emberre lebontott feladatmeghatározásaik, embereik, akik vállalták a feladatot, terveik a tömegpropagandára, céljaik, sőt, alternatív céljaik, szóval felkészültek voltak.
Ők felismerték a szervezettség jelentőségét, mi meg a mai napig sopánkodunk a Kubatov-listákon, ahelyett, hogy nekünk is rendelkezésünkre állnának ismeretek arról, hogy ki is lakik a mi utcánkban, mi a gondja, mivel lehet megszólítani.
Mert meg lehet sok mindenkit kérdezni arról, mivel elégedetlen, és azt kínálni neki, amire vevő.
Ezek még a disznó seggébe is nemzeti zászlót szúrnak, mi meg képtelenek vagyunk hatékonyan ráébreszteni Mari nénit, hogy szép, szép az a zászló, de ő legfeljebb a hurkapálcikát fogja rágcsálni, ha az infláció ilyen ütemben rongálja a nyugdíját.


Az idő meg rohan, és mi semmi épkézláb dologgal még nem jöttünk elő.
Itt van a média ügye, állítólag foglalkozunk vele. ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy sopánkodunk, hogy a Lokál névre hallgató kilósújság még mindig a placcon van, holott azon illene csodálkoznunk, hogy a budapesti újság még nincs ott, hogy a többi nagyvárosról ne is beszéljek.
A kisvárosokban legfeljebb leváltják a főszerkesztőt, aztán az újság marad, amilyen volt, merthogy így a legegyszerűbb teljesíteni a megújulás szép követelményét.
A helyi televíziók közül egy fővárosi csatornának igen nagy jelentősége, országos hatása lenne, a kábelszolgáltatók számára törvényi kötelezettség egy csatornát fenntartani a település számára,  - hát élni kellene vele.
De nem öt év múlva, ezt most,. azonnal kellene indítani, mert egy ökölvívó-mérkőzésen sem lehet abból megélni, hogy majd a tizedik menetben egy szép ütés-kombinációval lezárjuk a mérkőzést, az ellenfelet akkor kell megverni, mikor megroggyant és még benne van az ütés.
Természetesen nem lehet mindent varázsütésre megteremteni, de vannak dolgok, melyekhez nem kell elérhetetlenül nagy tőke.
Például megerőltethetnék kicsit magukat azok is, akik a baloldali kormányok farvizén lettek milliomosok, és nem kellene egy újságnak mindenképpen ingyenesnek lenni, lehetne annak ára is, úgyis az a közvélekedés, hogy aminek nincs ára, annak értéke sincs.
A szervezetépítés sem jár gigászi költségekkel, van remek aktivista-hálózat, egy hegyet is elhordanak a hátukon, ha értelmes célt mutatunk nekik - és mi lehet értelmesebb ennek a maffiának, ezeknek a szellemi kútmérgezőknek az eltakarításánál?



Rohan az idő.
2022 igen közel van, szűk két év áll rendelkezésre, hát nem érünk rá tökölődni.
Nem lenne baj, ha a mai ellenzék tagjainak sikerülne formálisan is létrehozni egy állandó egyeztetési fórumot, rendszeres ülésekkel, hadd lássa Jani bácsi, hogy képesek vagyunk az együttműködésre, a közös munkára, és a résztvevő szervezetek koalícióképesek.
Egy sor dologban ki kell alakítani a közös álláspontot, mellőzve a szélsőségeket.
Nem kell kapkodni, de gatyázni sem lehet.
A következetes munka meghozná a várt eredményt.



:O)))

2020. február 15., szombat

STATISZTIKAILAG RENDBEN VAGYUNK...

Igazán néphülyíteni csak statisztikával lehet.
Komoly médiumok - közzéteszik a hatalomnak kedves, vagy a hatalom által kedvtelve szemlélt számokat, melyek egy részét talán maga a Karmelita Színház főrendezője is elhiszi, és a vasárnapi rántotthús után elégedetten böfögve dől hátra.
Büszke is, mint Jóska, aki kiviszi Julcsát a kert végébe, és rámutat a kissé bűzös kupacra: Látod Juliskám? Ezt itt mind én sz@rtam...
Brillíroznak a makroadatokkal, GDP arányos fejlődéssel meg stabil növekedéssel büszkélkednek, miközben a nép a saját életében nem sokat törődik ezzel, merthogy az ő adatai mikróadatok, és az ő életét az határozza meg, hogy mennyibe kerül egy leveszöldség, meg mit tud megvásárolni a havi fizetéséből, erről pedig kussol a kormányzat.

Legfeljebb azt emlegeti, hogy milyen remek dolog, hogy felszámoltuk a devizahiteleket, mert így a forint romlása kevesebb embert érint, mellesleg az infláció jó a költségvetésnek is.
Jó hát, mert az államadósság egy részét elviszi, igaz, nem ingyen.



Azt ugyanis elfelejtik közkinccsé tenni, hogy az inflációt mi, magyar állampolgárok fizetjük meg, a csecsszopótól az aggastyánig valamennyien.
Az átlagembert pedig nem vigasztalja, hogy az állam állítólag jól járt és rendben van (nincs rendben...), őt a napi megélhetés érdekli.
Amikor megtudja, hogy neki, az átlagmagyarnak négy millió forint megtakarítása van és ebből másfél millió otthon, a párnacihában, akkor összekaparja az arcát és hangosan sikítozva szidja a statisztikát előállítók durva anyját, pedig nincs igaza.
A statisztika rendben van, csak éppen nem arra használják, amire való.
Emellett magyarunk még vagyonos is, hiszen többnyire lakik valahol, és ha ez a valahol nem Csenyétén van, hanem például Budapesten, akkor milliomosként dögölhet éhen, hiszen lakása értéke az utóbbi években megtöbbszöröződött.
Nagy kár, hogy benne lakik, ezért aztán inkább használati értéke van, mint vagyoni.
A pénz, a vagyon a társadalomban egyre inkább úgy oszlik el, hogy a társadalom felső ötven százaléka birtokolja a vagyon kilencven százalékát, ami ugyan megfelel a világtendenciának, de megmutatja egyúttal a tőkés társadalmi rendszer igazságtalanságát is.
A kapitalizmus ma sokkal durvább, mint akkor, mikor még a szocializmus létezett, mint elvileg választható alternatíva.
Ma a társadalmi olló folyamatosan nyílik, és nem csak az a baj, hogy a nyugdíjasok a rendszer működéséből törvényszerűen adódóan elszegényednek, hanem az is, hogy a vagyoni állapotok a társadalomban elfoglalt helyet is meghatározzák.
A szegény gyereke is szegény marad, és a szegénység konzerválja a hátrányos helyzetet. A pénzhiány elzárja az oktatástól, a minőségi egészségügytől, a normális élettől. 



A mai magyar társadalom nem az emberekről szól, hanem a magyar maffia harácsolásáról, a vazallusok apró lopkodásaitól a Vezér pofátlan rablásaiig.
Ezt ma már nem lehet elintézni azzal, hogy majd megnyerjük a választást és visszapereljük a vagyont.
Tíz éve ennek talán lett volna esélye, de ma már ennek befellegzett, hiszen formálisan minden tevékenységük törvényekkel fedezett, a hatályos jog szerint törvényes.
Csak éppen a hatályos jog - jobb kifejezés híján - nem törvényes, ez a hiénák joga, ahol az erősebb jogán vesznek el mindent, csalással, egyéni képviselői indítványokra öt perc alatt hozott törvényekkel, és azt hiszik, hogy ezzel valóban törvényesítették a törvénytelent.
Hát nem, mert a törvények nem szolgálhatják egyes egyének meggazdagodását, az egyszemélyi hatalom megteremtését, a társadalom többségének megrövidítését, a bűnelkövetés legitimálását.
Ha ki lehetett mondani azt, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya  érvénytelen, akkor minden további nélkül ki lehet mondani az Alaptörvénynek nevezett dolgozat érvénytelenségét is, ennek minden következményével együtt.
A vagyonkoncentráció arra is jó. hogy leegyszerűsítse a vagyonelkobzást azoktól, akik az orbáni diktatúra haszonélvezői.
Aki pedig külföldre menekítette a vagyont, azt bűnözőként kell majd kezelni.



Élhető társadalomra van szükség, ahol mindenkinek megvan a napi betevője, a gyermekek minőségi oktatást kapnak és mindenki hozzájuthat a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz.
Ha egy kurzus nem erre törekszik, akkor az hazaáruló.

Persze ehhez a közgondolkodásnak is nagyot kell változnia.


Reménykedjünk ebben...



:O)))

2020. február 9., vasárnap

CSAPAJEV NYOMÁBAN

Az orosz polgárháborúban a vörösök csatára készültek Kolcsak admirális csapatai ellen.
A főhadiszállásról a maga - lovassági parancsnokhoz illő - kissé kacsázó járásával - kijött a főparancsnok, a legendás Vaszilij Ivanovics Csapajev, mögötte szaporázta lépteit segédtisztje. aki egy irdatlan bőröndöt cipelt.
Mi van a bőröndben parancsnok elvtárs? -  kérdezte két lihegés között segédtisztje, a kozák felmenőkkel bíró Szergej Sztyepanovics Lovontosz.
Hát a stratégia Szergej Sztyepanovics, a stratégia - mondta a polgárháború legendás hőse.
Segédtisztje értetlenkedve nézett rá, mire is a nagy hadvezér megvillantotta a katonaember emberi oldalát.
Tedd le  a földre a bőröndöt és nyisd ki! - utasította a butapofájú muzsikot, aki farokfelcsapva rohant teljesíteni a parancsot. A kinyitott bőrönd tele volt krumplival.
A segédtiszt továbbra is értetlenül bámult, mire Vaszilíj Ivanovics, kinek emléke legyen áldott, kivett két krumplit a bőröndből, örökkön győztes kardja hüvelyével elsimította a terepet és letette egymással szembe a két krumplit.
Namármost ez - mutatott a nagyobbik krumplira - ez vagyunk mi, a másik meg Kolcsak - érted már te tucskó? 

Csak tudnám miért ez a veretes történet jutott eszembe, mikor olvastam, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentette: elkészült az új nemzeti biztonsági stratégia, ezzel párhuzamosan már készül az új katonai stratégia is.
Sietni is kell, hiszen ha a trend folytatódik, akkor a Honvédség költségvetése nem lesz elég az ehhez elengedhetetlenül szükséges krumpli megvásárlásához.


Készülődünk a háborúra.
Ellenségképünk ugyan hivatalosan nincs, és csak a nagyonhülyék hivatkoznak orosz fenyegetésre, amely olyan, mint amikor a rablók a lakásod  küszöbén várnak rád, hogy elszedjék tőled azt, ami a tied, és közben rád mutogatva rablót kiáltanak.
Ha erre te is kirakod a kredencre a baseballütőt, akkor szörnyülködnek, hogy mecsoda egy agresszív állat vagy.
Hivatalosan még délről érkezhet fenyegetés, gondolom Görögország feni ránk a fogát, na meg Soros migránsai, de mióta Benkő miniszter megkapta a Migrációs Válság Kezeléséért Szolgálati Jelet (pedál-medál...), azóta éberek vagyunk, és nem ismerünk félelmet.
Féleszűink lelkesen tapsolnak pénzük szélbe szórásán, fegyverkezésünk hallatán.
Vettünk már harckocsikat - hogy mit akarunk velük kezdeni, az egyelőre a korrupció ködébe vész, valószínűleg eleinte tyúkketrecek lesznek, később majd ezek is vékonyan leolajozva végzik valamelyik honvédségi szertár sarkában...
Vettünk tüzérségi eszközöket is, ezekkel nagyokat lehet majd durrantani, habár az oroszok vonatkozásában azért elgondolkodtató a népi bölcsesség: aki nagyobbat akar durrantani az apjánál, az többnyire becsinál.
Vettünk repülőgépeket is, ezek közül kettő urizálásra alkalmas, kettő meg bazi nagy, azok akkor kellenek, ha Büszkeségünk világpolitikai súlyt szeretne adni magának -  nagy ember - nagy repülőgép, ugye.
Legjobban azért az aknavető-gyár megvásárlása tetszik, a mi aknavetőink - valószínűleg - mezőgazdasági hagyományainkat követve négyzetesen vetik az aknát, mint hajdan a téesz a kukoricát.
Ez azért is jó buli, mert ehhez lőtér is kell, ha a vejkónak, vagy valamelyik havernak van száz hektár sívó homokja a Kiskunságban, vagy néhai orosz harckocsi-lőtere Várpalotán, akkor azt jó pénzért bérbe lehet adni lőtér céljára...


Teljesen logikus egyébként felkészülnünk a világ újdonat katonapolitikai kihívásaira, hiszen ezidáig minden háborúnkat elvesztettük, függetlenségünk is ezer évünk felében leginkább csak papíron létezett - mit mondjak, Viktor az első igazi király, aki a budai várban lakik, elődei inkább másfelé keresték a dicsőséget.
Emellett körbe vagyunk véve a néhai kisantant gyanakvó államaival, nem is lenne csoda, ha kardcsörtetésünk hallatán a román nacionalistáknak kedvük kerekedne harmadszor is felkeresni Budapestet, nem biztos, hogy azon Rasi keresne...
Szóval, ezt az országot az Úr is háborúra teremtette, olyan szépen senki sem tud veszíteni, mint mi, talán csak az amerikaiak jobbak ebben Vietnam kapcsán.
Míg Viktor a háborúban érdekelt, addig a DK vezetője maga a béke földre szállt angyala, ami nagyon rokonszenves, csak az a baj, hogy veszélyes is.
Azt prognosztizálta mai évértékelő beszédében, hogy rettenetes lesz, amit majd a jelenleg hatalmon levők esetleges ellenzéki pozícióban művelni fognak.
Nos, én meg azt gondolom, hogy arra kell törekedni és arra kell felkészülni minden területen, hogy a posztorbáni világban azok tartsanak - joggal - a következményektől, akik részt vettek az ország kifosztásában, a szellemi kútmérgezésben.
A minden terület alatt a fegyveres erőket is értem, mert a sarokbaszorított vad általában harapással próbálkozik.
Ma még senkinek se késő eldönteni, adott esetben melyik oldalra áll, hiszen ma még mindenki szabadon választhat.

De közben azért el lehet dúdolni: minden elmúlik egyszer.
Nem árt emlékezni a világháború tehetséges katonáira, akik rosszul választottak, mikor a történelem felkínálta nekik a döntés lehetőségét. 



Nehéz időket élünk egy morálisan padlóra tett országban.
Nemzeti egységet teremteni itt szinte lehetetlen, de talán nem is ezzel kellene kezdeni, hanem megkeresni a nemzet többségének közös érdekeit (létbiztonság, közbiztonság, jogbiztonság és társaik...) és azok érvényrejuttatásán kellene dolgozni, következetesen.
Nem lenne ez sem kevés...



:O)))                                                                 

2020. február 5., szerda

AZ UNIÓN KÍVÜL IS VAN ÉLET - VAGY KISNYÚL

A Nemzet Félesze ismét kinyilatkoztatott: "Az Európai Unión kívül is van élet."
Igaza van, végtére is elméletileg a Marson is lehet élet, bár jelenleg úgy tűnik, csak az egysejtűek számára kínál megfelelő életfeltételeket, ezt csak az egy agytekervénnyel rendelkezők nem értik.
Vezérünk ezt a bölcsességet a Brexit tanulságaként fogalmazta meg az ő végtelen bölcsességében.
Az csak a baj, hogy önmagát rendszeresen összetéveszti Oroszlánszagú Richárddal - ez még labdarúgó pályafutásának visszamaradt hatása lehet, az öltözői feeling, ugye - Magyarországot meg az Egyesült Királysággal, ami igen dicséretes, csak éppen nem igaz.
Leginkább az a differencia, hogy az angolok az Unió nettó befizetői voltak, évente tizenegy milliárd euróval járulva hozzá a költségvetéshez, míg mi belépésünk óta nettó negyvenkét milliárd euró támogatást kaptunk, más kérdés, hogy ebből hozzád mennyi jutott el - bármilyen formában.
El kellene gondolkodni még időben azon, hogy mi lesz, ha a mi hazai használatra optimalizált Cipollánk fejében végérvényesen elszabadulnak agyának haldokló sejtjei, és eszébe jut kiléptetni az országot az Unióból.



Természetesen bölcs népünk az ő végtelen szabadságvágyában döngő léptekkel követné hibbant vezérét, aztán később persze méltatlankodna, mikor kiderül, hogy nem, hogy hatszázas Mercedest nem kapott, de most még hétszázas Aurus Senat sem jutott neki, pedig majdnem érettségizett is.
Az is vicces lesz, mikor kiderül majd, hogy a végtelen szabadság helyett végtelen harc
 lesz a jutalma - az életbenmaradásért.
Viszont vége lesz az ellentételezés nélküli ajándékok korának, az ingyenlevesnek.
Hogy ez a helyzet belátható időn belül bekövetkezik, az nagy valószínűséggel megjósolható, és ha valaki azt gondolja, hogy a Vezér kiügyeskedhet valamiféle ellentételezést Putyintól vagy a kínaiaktól, hát mélységesen téved.
Ma olyanok vagyunk, mint egy rozsdás csavar az Unió gépezetében, mely meglehetősen jelentéktelen, és bár a karbantartók tudják, hogy eszi a rozsda, de remélik, hogy némi felületkezeléssel ez a folyamat megállítható, szerencsés esetben akár visszafordítható is.
Így a csavarnak van használati értéke, és értékes az Unió ellenfelei számára is, hiszen erre kell kis savat csepegtetni, aztán várni az előbb-utóbb jelentkező üzemzavart, mely esetleg fontosabb alkatrészeket is megkárosít.

Kiszerelve egy rozsdás csavar már nem ér semmit, senkinek, megy a szemétbe.


Számunkra viszont ez a kis csavar jelent mindent, gyermekeink, unokáink  jövőjét, a mi békés nyugodt öregségünket, az életünket.
Nem mindegy, hogy egy értékes gépezet részei vagyunk, vagy hulladék a világ műhelyének sarkában.
A propaganda természetesen majd ragyogó képet fog festeni az Unión kívüli jövőről, a magányos magyar végvárról, melyet a környezet a Bolondvár névvel illet, divatosan püffedt várkapitánya pedig harciasan lóbálja rozsdás fringiáját kehes lován ülve, mely egy istennek se akar délcegen táncolni, habár minden alattvaló köteles lesz táltos paripának látni.
Sajnos szorgos népünk olyan, mint a kiselefánt, lassan tanul, de gyorsan felejt, így aztán idejében neki kell kezdeni a felvilágosító munkának, hogy mikor eljön a nagy nap, mikor kivívjuk szabadságunkat és útnak indulunk a totális megsemmisülés felé, legalább a legprimitívebb szólamoknak ne üljön fel Mari néni, bármennyire is egybevágnak azok lelke állapotával.
Tudnia kell, mennyit kaptunk az elmúlt évtizedekben az Uniótól azért, hogy csökkentsük a különbséget a német nyugdíjas és az ő nyugdíja között, hogy mennyi termelő beruházást hoztak ide az uniós tagállamok, hogy hány embernek adnak munkát ma is.
És emlékeztetni, hogy mivé lett a magyar mezőgazdaság a rendszerváltás után, a pipacsmezőkre a gabonatáblák helyén, az Unióban eladható nem túl sok termékünkre, melyeket más külső piacon nemigen lehetne versenyképesnek tekinteni.



Emlékeztetni kell Mari nénit arra is, hogy ma felül a seprűjére és gond és vízum nélkül elutazhat meglátogatni az unokáját, hogy ha ajándékot hoz a szomszédasszonynak, nem kell a csomagját miszlikbe szedő finánc előtt pironkodnia a túlméretes lézergravírozott, 5G-s vibrátor miatt, nem kell a kis pénzecskéjét utazás előtt saját bukszájába gyömöszölni, már, ha egyáltalán utazhat, ugye...
Meg kell mondani neki, hogy eddig személyesen rá mennyi jutott volna rá az Unió támogatásából, ha a rucaseggű várkapitány el nem lopja, és megkérdezni tőle, hogy miből gondolja, hogy a mindenféle realitás és felelősség nélkül beígért rubelek, esetleg jüanok más sorsra jutnának?
Szóval, nem az utolsó percben kellene kapkodni, mert akkor, amikor zeng az ég, már késő lesz, büszke népünk elszavalja majd a "fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk" örökbecsű sorait és lohol rózsaszín álmai után.
Most kell megkérdezni, hogy Józsi! Akarsz-é fázni és éhezni?  mert ha nem, hát állítsuk meg a tolvajok fejedelmét és udvartartását, még mielőtt bajt csinál!

Talán el lehetne ezeket a dolgokat lassan, szótagolva, értelmesen magyarázni...


:O)))

2020. február 1., szombat

A HALÁLNAK FERDE SZEME VAN

Koronavírus
A kép a zsúrpubiról lopva...
Kérdés a jereváni rádióhoz: Lehet-e wc-n trippert kapni?
Lehet, de nem túl kényelmes...
Újabb őrület keríti hatalmába hazánk legfényesebb elméit: a halálnak ferde szeme van.
Ebből kifolyólag minden gyanús, ami kínai, bölcs népünk gyanakodva figyeli a Banggood forgalmát, filmeket néz a kínai utcákon heverő hullákról és megrohanja a patikákat kínai gyártású sebészeti szájmaszk beszerzése céljából, majd lepattannak az ajtóról, mint fidesz aktivista az értelemről -  szájmaszk nincs.
Merthogy ugyan van, de az nem kerülhet ki a kereskedelmi forgalomba, merthogy bölcs előrelátással zárolva van:
Majd akkor kell kiosztani, mint szeretett kormányunk előrelátásának bizonyítékát, ha már itt a vírus, mint ahogy a vizes lepedőket is, melyek atomcsapás esetén alkalmazandók, miután meghatározva a robbanás epicentrumának irányát lábbal annak elhelyezkedtél.
Namármost a maszkok kiosztása során a négyrétegű, aktív szén szűrővel ellátott maszkokat a kormányzó párt korifeusai kapják, a nemzeti középosztály tagjai számára a háromrétegű lesz megfizethető, az aljanép számára a Nemzeti Szájmaszk Művek Zrt (tulajdonos Mészáros és Mészáros) gyárt majd államilag dotált egyrétegűt, a cigányok meg tekerjék be a fejüket vécépapírral, azoknak még az is túlzás, legalább egy-két nappal tovább tart majd, hogy nemzeti többséggé váljanak.



Nehéz napok elé nézünk, itt van mindjárt a kínai büfék ügye.
Hogy a bennük szorgoskodó népek veszélyesek-e a nemzet jövőjére, azt még nem döntötte el szeretett Nemzetvezetőnk, még várja az ajánlatokat, melyek segítenek ezt a kérdést eldönteni.
Merthogy a veszély kétségtelenül fennáll, hiszen a pultokon az illatos csirke maga az elmúlás, a madárinfluenza pedig egyenesági rokona a korona-vírusnak és unokatetvére a sertéspestisnek.
Szodoma és Gonorrhea ez a világ, plusz Bayer és Semjén Zsoltok, már csak a sáskajárás hiányzik, de ennek pótlására Toroczkai hazafi már ígéretet tett.
Mindenesetre a kínai illatos csirkéknél már csak a liberális csirkék veszélyesebbek, állítólag ezek nem is illatosak, konkrétan büdösek, hogy a fene esne ezekbe az ostoba ferdeszemű migráncsokba.
Le kell azonnal állítani kínai viszonylatban minden légijáratot,  a kínai szakácsokat koncentrációs táborokba kell zárni, és hadat kell üzenni a Kínai Népköztársaságnak.
Itthon is körül kell néznünk, és akinek szeme eltér a Fidesz-szabványtól (Schmidt Mária, Matolcsy) azoknak azonnali hatállyal el kell rendelni a felkészülést a gyalogmenetre, harminc kilós pakkal, Peking felé.
Remélhetőleg sikerül megőrizni az ország intaktságát a kínai vírustól, majd húzunk még egy kerítést a déli határon, az elfekvő készletben szögesdrót, tyúkháló még akad.



Aki túlélné a vírus támadását, az még majd megtekintheti szeretett Vezérünket egyik kezében karddal, másikban bibliával, de persze csak egy égbolton átsuhanó pillanatra, hiszen ideje az országra alig van, kellett nekünk világpolitikai jelentőségű Vezérre szert tennünk...
Nincs okunk az aggodalomra. Miurunk operatív törzset állított fel a védekezésre, tagjai garantálják, hogy minden egyes vírus el lesz lopva, úgyhogy mindenkinek kívánok nyugodt álmokat és határtalan bizalmat.
Vezérünket - kinek legyen egy ló tompora a szájmaszkja - orvosai remélhetőleg megvédik a vírusok alattomos támadásától.
A koronavírus képe itt a posztban - fentebb - megtekinthető.
A remény hal meg utoljára.
Az utolsó kapcsolja le a villanyt, de előtte konzultáljon orvosával, gyógyszerészével.


:O)))

2020. január 29., szerda

KRISZTUS NEVÉBEN KENJÜK BE SZARRAL

Niedermüller Péter az ATV egyik vitaműsorában megjegyzést tett a magyar nacionalizmusra, mondván: "mi marad, hogyha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye felsoroltuk, a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők is vannak közöttük, ez a családelképzelés, és ez azért borzalmas, mert hogyha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze, ebből."
Hát, mondjuk fogalmazhatott volna feszesebben is a DK politikusa, de hát ezt egy élő vitaműsorban tette, ahol a szereplők szükségszerűen pongyolábban fogalmaznak, mint írásban tennék, de a lényeg azért érthető: a gyűlöletkeltés politikája jellemzi ezt a társadalmi irányzatot, melynek képviselői természetesen szeretik magukat szentéletűnek és erkölcsösnek feltüntetni.
Fel is horgadtak azonnyomban, élükön a kétlábon járó biológiai csodával, a száján át szaró Bayer Zsolttal, aki tüntetést szervezett a polgármester hivatala elé, így követelve azonnali távozását a közéletből.
Joga van hozzá, tegye.


Ami megdöbbentett, az a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia reakciója az ügyre.
Ha nem is értettem vele egyet, hogy a neves testület nem nyilvánít véleményt a migránsokkal való bánásmódról, a nem is nagyon burkolt rasszizmusról, az esélyegyenlőség romjainak ledózerolásáról, de tudomásul vettem, hogy a Katolikus Egyház nem akarja magát besározni a napi politikával. 
Azt is gondoltam, hogy a mai helyzet egyik legfőbb haszonélvezőjeként nem akarja kockára tenni a regnáló hatalom jóindulatát, a dús anyagiakat, melyeket oly szorgalmasan gyűjtöget a rendszerváltás hajnala óta, megpróbáltam megmagyarázni, hogy Isten szolgái is emberek, erényeik mellett hibákkal is.
Hogy bele-belemásztak azért a napi politikába, azt a választási harc kiélezett légkörének tudtam be, mondván, a papok között miért ne lehetnének sajtkukacok, akik nem képesek megmaradni a számukra kijelölt úton, Isten szolgálatát a maguk sajátos módján képzelik el.
Híveik egy részének ez tetszik, ők szívesen gyűjtenék és hordanák a rőzsét az ellenkező politikai oldal képviselőinek máglyájához, még ha a rőzséért közelharcot is kellene vívni a büdös cigánnyal, aki nem átall tüzelőt gyűjteni, hogy  didergő purdéja meg ne fagyjon.



Messze nem vagyok olyan okos, mint az a püspöki konferenciának nevezett agytröszt, amely a mai magyar katolikusokat irányítja és képviseli, mégis azt hiszem, hogy a magyar katolikusok rossz irányba mennek.
Hogy elfelejtették Krisztus tanításait a szegényekhez való viszonyról, az irgalmasságról, hogy elfelejtették, hogy maga Krisztus is menekültek gyermekeként érkezett Betlehembe, nem rovom fel nekik, azt viszont nagyon is, hogy saját egyházuk ellenségei.
Ez az ország hagyományosan két többé-kevésbé egyenlő részre van osztva, és ha az egyház a baloldal ellen fordul, saját hívei számát csökkenti.
Dél-Amerikában és a világ szegényebb tájain a katolikus egyház a szegények, elesettek, üldözöttek mellé áll, nálunk lassan már nemcsak híveket nehéz találni, de papokat se nagyon.
Ha tovább folytatódik ez a tendencia, akkor az Egyház magyar kirendeltsége társadalomidegen képződmény lesz, és egy idő után ülhetnek hívek nélkül a templomaikban, kissé el
magányosodva.
Hogy a magyar főpapok Bayer Zsoltban és a gyűlöletkeltés magyar apostolában találják meg szellemi partnerüket, az meglehetősen szánalmas dolog.



Talán vissza lehetne találniuk a szolgáló egyházhoz, ahol a szolgálat ez emberek szolgálatát jelenti.
Akár úgy is, hogy ők emelik fel elsőként szavukat az iskolai szegregáció ellen és lemondanak az egyházi iskolák igazságtalan finanszírozásáról, egészen addig, míg az utolsó cigánygyerek is meg nem tanul olvasni, írni, számolni.
Akár úgy is, hogy a falvakban a szegények szószólói lesznek.
Akkor talán elfelejti a társadalom a pedofil papokat, a nép szenvedése iránt érzéketlen főpapságot, a sok álszent szemforgatást és megint Isten szolgáit látja majd bennük.

Nem sok reményt látok rá, sajnos...


:O)))

2020. január 25., szombat

KÁSLER MŰTŐJE

Vaszilíj Vaszilijevics meglátogatta a Moszkva legelőkelőbb nyilvánosházát, majd kifejezte csalódását a neki kiutalt hölgy miatt.
A nyilvánosház vezetője értetlenkedett - mi a gond? Az elvtársnő a legjobbak közül való, hiszen ott állt már Lenin elvtárs mellett is az Aurórán!
Hozzávetőleg ilyen érvekkel védték a Margit kórház sebész főorvosát a Nemzeti Főorvosi Maffia tagjai, nem törődve sem a betegekkel, sem a kórházzal, mely mellesleg igen jó fizetést biztosított sebészeinek akkor is, amikor más szakmákban dolgozó, hozzájuk hasonlóan sokat és lelkiismeretesen dolgozó kollégáikat az egészségügyi kormányzat pitykékkel fizette ki.
Természetesen ettől még az érintett felettébb kiváló szakember lehet, de kiváló szakemberek voltak azok az egészségügyi vezetők is, akiket néhány évvel ezelőtt úgy vágtak ki beosztásukból nyugdíj-korhatáron túli korukra hivatkozva, mint az ominózus macskát.
Ha az említett főorvos még nem áldozata sem az Alzheimer-kórnak, sem a Parkinson kórnak, ha nincs rá jogszabályi tilalom - hát operáljon kedvére, és ha szerencséje van, akkor mire manualitása a múlté lesz, addigra a számítógépek precizitása úgyis kiszorítja a megbízhatatlan és hibázásra hajlamos emberi kezet.
De a kettős mérce alkalmazása azért meghökkentő.
Persze az is lehet, hogy kire vonatkozik a szabályozás, kire meg nem, alma játszik - körte nem, a jogbiztonság nagyobb dicsőségére...


A magyar közéleti sakktábla nagyon speciális, a bábuk felállításánál hiába mondják valakinek, hogy te ebben a játszmában bástya leszel, egy pillanat alatt kiderülhet, hogy egyszerű paraszt vagy, sőt, már le is vett egy koszos körmű kéz a tábláról, természetesen nem tisztességes érvekkel, hanem megvádolva azzal, hogy összerondítottad a táblát, összevissza léptél, nem vagy méltó a funkcióra, melyet betöltöttél.
Még örülhetsz is, mert hasonló helyzetekben az első lépés a Fidesz eljárási rendje szerint az szokott lenni, hogy megvádolnak mindenféle köztörvényes bűncselekménnyel, aztán boldogan nézegetik, ahogy védekezel - mintha leöntenének egy vödör szarral, aztán mosakodj komám, valami kicsi úgyis rajtad marad, ha más nem, a bűz emléke.
Hogy a NER számára az ember nem számít, az régi dolog, hogy az emberek iparkodnak nem beleártani magukat más ember bajába, azt is ismerjük, hiszen a társadalmi tapasztalat, mely szerint nem jár túl jól, aki a hatalommal szembefordul, ezt szinte indokolja is.
Mégis, ad reményre némi okot, hogy a kórház dolgozói kiálltak munkahelyük és vezetőjük mellett, még ha ez gyakorlatilag semmiféle eredménnyel nem is járt, a nagytudású miniszter tette, amit megkövetelt a brancs szelleme.


Sajnos, az ilyen esetek a karrieristáknak kedveznek, hiszen megkérdőjelezik, hogy érdemes-e egy állami intézmény vezetőjének beletenni szívét-lelkét a munkájába.
Merthogy lehet más beosztást kapni, lehet akár még jól is keresni, de a vezetői munka fizetsége nem csak az anyagiakban mérhető, mégha az is fejezi ki, a vezetői munka fizetsége a társadalmi elismertség, a tudat, hogy pozícióra és pártállásra tekintet nélkül tudja és elismeri mindenki az elvégzett munkát.
Na, erre itt ne számítson senki, hiszen ha ráküldik valakire a vizsgálóbizottságnak nevezett kivégzőosztagot, akkor annak igencsak fel kell kötnie a textilt ahhoz, hogy megvédje magát azoktól, akiknek sok esetben sem képzettsége, sem gyakorlati ismeretei nincsenek meg az adott helyzet reális értékeléséhez.
Tegyük hozzá, nem is ez a feladatuk, hanem indoklást keresni az előre megírt ítélethez.
Tanulság kellene legyen ez minden vezető számára, aki szerencsétlenségére ebben a rendszerben állami intézményt vezet.
Tudnia kell, hogy hiába teljesít, hiába próbál megfelelni mindenféle követelményeknek, hiába öltöztetik vezér-jelmezbe, ettől még paraszt marad, aki szívfájdalom nélkül feláldozható, hiszen mindig akad másik - ez is a történelem egy nagy tanulsága.


Diktatúrában nehéz szakembernek maradni - egyáltalán, embernek maradni sem egyszerű.
Habonyok és Káslerek mindig akadnak, és sajnos olyan emberek is, akik anyagi előnyökért elveszítik gátlásaikat - már, ha voltak nekik egyáltalán.
A diktatúra mindenkit megnyomorít, kiszolgáltatottjait és haszonélvezőit egyaránt.
Meg kellene szabadulni tőle mielőbb...

:O)))

2020. január 13., hétfő

NEKÜNK MESZELTEK

Az álmoskönyv szerint a meszelés jegyzi a meszelő ember halálát.
Hát mi most meszelünk, így aztán nekünk is meszeltek, annyi nekünk.
A népi hit arra utal, hogy a halott ember után ki szokták meszelni a házat, de legalább azt a szobát, ahol felravatalozták.
Az önkormányzati választás utáni bosszúhadjárat keretében a nemzet félesze meghirdette, hogy az egészségügyben semmiféle fejlesztés nem történhet, ameddig az ország összes rendelőjét és váróját ki nem tatarozzák az egészségügyi intézmények.
Természetesen az ötletéhez nem rendelt pénzt, ezért a nemes célt elérni csak akkor van mód, ha az intézmények ezt más célok - leginkább a gyógyító-megelőző tevékenység  rovására valósítják meg.


Természetesen a tárgyi feltételek fejlesztése is fontos lehet egy-egy intézmény életében, de messze nem ez a meghatározó, és ezt minden egészségüggyel foglalkozó szakember pontosan tudja.
Mint ahogy azt is, hogy építhetünk még akárhány kórházat, telepíthetünk egy rendelőbe három CT-t is egymás tetejére, nem ér az egész semmit, ha nincsenek szakemberek, akik ki tudnák értékelni a műszerek adatait.
Ha nincs elég pénz a vizsgálatok elvégzésére, ha a teljesítményeket mesterségesen korlátozzák, várólistákat hosszabbítanak vagy rövidítenek meg úri kedvük szerint, ha az egészségügy egyes vezetői személyesen is abban érdekeltek, hogy a vizsgálatokat az állami egészségügy ne legyen képes elvégezni.
Ha az a cél, hogyha valaki gyors eredményt akar, akkor vegye igénybe a magánszolgáltatást, melynek működtetésében ilyen-olyan érdekeltségük van, akkor hiú remény változásokat vizionálni...



Olvasom Kásler miniszter büszke nyilatkozatát, mely szerint ma hatezerrel több orvos van a magyar egészségügyben, min tíz évvel ezelőtt, ami lehet akár igaz is, csak az a baj, hogy a rendelőjük Londonban van, a magyar egészségügy meg oszlóban.
Az se mindegy, hogy az orvoslétszámon belül melyik szakma milyen hányadot képvisel, tehát hány sebész vagy hány radiológus orvos található az országban, merthogy hiába van száz helyett ezer CT, ha azokon ugyanaz az ezerkétszáz orvos tud csak dolgozni.
Ezek a szakmák óriási gyakorlatot igényelnek, azt megszerezni drága és időigényes, az állam meg nem készült fel erre a kihívásra, mint ahogy nemigen foglalkozik a nyugdíjba készülő háziorvosok  utánpótlásával sem.
Minden évben belelendül az ágazat vezetése a fenyegetőzésbe, hogy mi fog történni azokkal a kórházigazgatókkal, akik eladósítják intézményeiket, de ez csak arra jó, hogy indokot teremtsenek a rendszer számára nemkívánatos vezetők eltávolítására.
Hogy megteremtenék a szektorsemleges finanszírozást? Ugyan!
Olyan istenfia pedig nincs, hogy megszüntetnék a maszekolást állami eszközökön, állami munkaidőben, lehet, ezentúl még meszelési díjat is felszámítanak a személyzet nélküli kórtermek igénybevételéért.
Jelzem, szakdolgozó sincs elegendő, és aki van, az túlterhelt és alulbecsült és alulfizetett.



Az egészségügy állapotával egyedül a koszoskörmű miniszter és a professzori maffia elégedett, meg azok, akik meg tudják fizetni a magánellátás meglehetősen borsos árait.
Viszont gigászi tervek vannak új megakórházak építésére, melyekben majd ki tudja kik, ki tudja kiket fognak ellátni.
Népünk nagyobb dicséretére az állami egészségügyi ellátás kiváltság lesz, aki fizet megmarad, a többi megy a levesbe.
Korózs Lajos szerint a TB törvény szigorításnak nevezett fosztogatása miatt majdnem hatszázezer ember marad ellátás nélkül, őket majd nemzeti vajákosok és füvesasszonyok gyógyítgatják, vagy az anyatermészet.
Úgy tűnik, itt az ideje a 
 a rohamosan növekvő keresletbővülésre tekintettel a temetkezési vállalkozások Mészáros-tulajdonba vételének is, ahol majd állva temetik a halottakat hatékonyságnövelés céljából.
A budai kispolgárt ez nemigen érdekli, - jelzem, a pesti prolit sem, ameddig azt hiszi, ez őt személyesen nem érinti.
Pedig érint ez mindannyiunkat, a családokat, a szülő nélkül maradó gyerekeket, a fiatalokat, akik az ellátás hiánya miatt most fogják megalapozni krónikus betegségeiket, melyek aztán majd időnap előtt elviszik őket.


Azt mondják a NER okostojásai, hogy egészségügy terén a legfontosabb a prevenció - a betegségek megelőzése.
Ha belegondolunk, akkor ebben az országban minden ez ellen szól, viszont a gyógyítás lehetőségeit is beszűkíti a zsírmalac és bandája.
Ha azt mondjuk rájuk, hogy tömeggyilkosok, nem sokat tévedünk, hiszen  a társadalom alsó rétegeit gyakorlatilag halálra ítélik.
Már így sem tudja mindenki kiváltani a felírt gyógyszereit, persze Orbán megtalálta a megoldást: ha fel sem írják azt a gyógyszert, akkor nincs mit a patikában hagyni, javul a statisztika, nő a magánvagyon.
Sajnos ezzel párhuzamosan nem nő a társadalom dühe, a sok birka csendben ballag a vágóhídra, pedig itt még a legcsóróbb munkanélküli is adózik, mikor ennivalót vásárol, és ha ki tudja váltani a gyógyszerét, akkor is.
Sajnálatos, de a társadalmi szolidaritás csak a cicák és kutyusok vonatkozásában működik, emberek esetében komoly hiányosságok vannak.
És itt ne adakozásokra tessék gondolni, hanem arra, hogy a tehetősebbek is felemelik szavukat százezrek halálba terelése ellen, és felteszik a kérdést: mi a fontosabb?
Új stadion a már meglévők mellé, esetleg a határokon túlra, vagy a határokon belül embernek nézni az embert és esélyt adni a gyerekeknek egy boldogabb életre, mint ami rájuk vár.
Ne tessék luxuspalotára gondolni, mindössze csak fűtött lakásra, iskolára, oktatásra, ételre, ruhára - szóval elemi létfeltételekre, ami nekünk természetes, némelyeknek meg maga az utópia - luxus és dőzsölés.


Éltem már ennél sokkal humánusabb, igazságosabb, tisztességesebb országban is, pedig a lakcímem változatlan.
Csak tudnám, mire olyan büszkék, akik itt "kivívták a szabadságot"?



Szegény Solt Ottilia bocsánatért zokogva térdelhetne Kádár sírjánál...

:O)))

2020. január 11., szombat

SZEGÉNY KIRÁLYNŐ ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

Szívből sajnálom II. Erzsébet királynőt, Isten kegyelméből  Nagy-Britannia és Észak-Írország  Egyesült Királyság  és más királyságai és területei királynőjét, a Nemzetközösség fejét.
Nem csak kora miatt tiszteletreméltó ő, hanem mert egész életében nagy alázattal szolgálta országait, hosszú életét kizárólag hazája szolgálatának szentelte és mindig mindent megtett azért, hogy saját és családja sajátos és fontos szerepét az angolszász demokrácia működtetésében közmegelégedésre lássa el.
Először Diana hercegné viselkedésével és halálával próbálta meg a sors, most meg szegényt Meghan Markle -el veri az Isten - lehet jobban járna, ha bottal verné.



Az angol királyi család tagjának lenni kétségkívül komoly feladat, ez egyik - másik tagjának képességeit meg is haladja, akik számára hiba esetén mentő körülmény, hogy beleszülettek a helyzetbe.
Viszont a házasságkötések által bekerült nők pontosan tudhatták, hogy mire vállalkoznak, ha hibáznak, hát az teljesen az ő felelősségük.
Persze Lady Di nem tehetett róla, hogy gyenge idegei nemigen bírták a szolgálattal járó gyűrődést.
Talán egy hat hónapos mosogatónői munkavállalás a királyi konyhán, és élet az ebből szerzett jövedelemből segíthetett volna rajta, de ezt már soha meg nem tudjuk, merthogy anglikán szentté avanzsált, mikor éppen a királyság intézményének rombadöntésén munkálkodott és meghalt.
Meghan Markle sem túl nagy nyereség az Egyesült Királyság számára, ahogy elnézegetem. Képtelen felnőni a feladathoz, felelősséget sem érez sem Anglia népe, sem a monarchia iránt.
Az amerikai középosztály hőbörgő leánya maradt, aki remekül tudja manipulálni a vélhetőleg különféle komplexusokkal küzdő Harry herceget.

Az elvált színésznőnek semmi sem elég, tulajdonképpen nem képes vállalni helyét a táplálkozási láncban, márpedig egy monarchia a szigorú hierarchiára épül, és nem lehet tekintettel arra, hogy őt sérti az egyébként szerepét kitűnően játszó Katalin hercegné pozíciója.
Persze, ha abban a pozícióban lenne, akkor a királynő helyzete okozna neki megbocsáthatatlan sérelmet, de hát persze az is lehet, hogy a sussexi hercegné újabb válását is megérhetjük
 még, ha kicsit türelmesek vagyunk.
Jellemző azért, hogy sem a walesi hercegné, sem sussexi pályatársa nem hamarkodta el a szakítást a királyi családdal, a hetedhét határra szóló esküvők tetszettek szerény lelküknek.
Sokat várni nem lehetett ettől a nőtől, akinek gátlástalanságát már saját rokonai is megtapasztalhatták, és még nincs vége pályafutásának.

Pedig a királynő minden tradíció ellenére iparkodott elfogadni a - kis túlzással - proli dámát, az elvált nőt, aki szinesbőrűként tagja lett a királyi családnak, és aki nem érez felelősséget semmi iránt, csak pénzt akar csinálni helyzetéből, lehetőleg kötelezettségek nélkül.
Szegény királynő, pályája végét nem igazán aranyozza be környezete, és lassan - lassan hiábavalóvá válik igyekezete, hogy a monarchiát hozzáigazítsa a XXI. századhoz.


Ezekkel a felkapaszkodott parvenükkel csak a baj van, felelősségérzetük nulla, csak a vagyon számít, de nem ám a nemzet vagyona, hanem amit haza lehet vinni.
Emellett lépten-nyomon  megtagadják a saját múltjukat, sanyargatják a szegényeket, a nincsteleneket, az öregeket - az alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkezőket, hogy kissé fennkölten nevezzük néven a nyomorultakat.
És még uszítanak is ellenük, mint legutóbb Orbán, aki azt találta mondani, hogy a gyöngyöspatai cigányok, akiknek gyermekei elől elvették a normális oktatás lehetőségét most - egy bírósági ítélet következtében munka nélkül jutnak pénzhez.
Namármost ez a pénz kártérítés, és messze nem korrigálja azt a sajnálatos helyzetet, hogy az érintett gyerekek munkaerőpiaci értéke a nullához közelít.
Ez esetben mindegy, hogy ezek a gyerekek messze nem olyan okosak, mint a diploma nélküli helyettes államtitkár, annyira meg főleg nem, hogy alkalmasak lennének svájci magániskolára, mint az ő lánya, pedig a közmunkából futná rá vastagon...
Sajnos, visszamenőleg nem lehet elintézni, hogy ő is olyan oktatást kapjon, mint az érintett gyerekek, pedig szép kísérlet lenne, és az eredménnyel is (Orbán az árokparton kutyaszart  kapirgál...) elégedett lehetne szorgos népünk.


Most, hogy megmutatta, ki az úr a háznál, míg rá nem borítják a tetőt, Trump meghirdette a NATO bővítését .
A Közel-Keletre gondolt, azt kellene átvennie az USA-tól a NATO-nak, már csak az a kérdés, hogy ki adta eddig oda nekik a területet, mely egyébként puskaporos hordó, és mi sem lenne jobb, mint a NATO égisze alatt magyar katonákat küldeni oda golyófogónak.
Mondjuk az Egyesült Államoknak jó lenne, és hát Mesterházy Attila is megmondta, önmérsékletre és további elkötelezett kommunikációra van szükség a térség államai tekintetében - ilyen szépen is régen mondták, hogy tovább kell hazudozni.
Természetesen oka van a nagy ötletrohamnak, - Irak felszólította Amerikát, hogy vigye onnan a csapatait - nem lesz jó vége annak, ha a bolha köhög...


Orbán egyre rosszabb állapotban van, szereplései előtt még fel lehet ugyan turbózni, elemet lehet benne cserélni, mint hajdan Brezsnyevben, de sokáig már nem húzza - de sajnálom!
Ha végre sikerül beültetni egy jól kipárnázott szobába, majd kedélyesen elnézzük, ahogy utódai megeszik egymást, aztán szódabikarbónát osztunk azoknak, akiknek megviselte a gyomrát a dolog...



Csak egészség legyen, a többi már csak idő kérdése...


:O))) 



2020. január 4., szombat

JÁTÉK AZ ÉLETÜNKKEL

Mintha a világ sík idiótákat alkalmazna kormányzására.
Olyanok mind, mint a gorilláknál az Ezüsthátúak, ordítanak, döngetik a mellüket, a kisebbek leginkább csak ordibálnak, emellett ezüst hát helyett csüngő pocakot viselnek.
Elképesztő.
A világ megbolondult, vezetőiként pedig sültbolondok tucatjai hülyítik hálás népüket.
Itt van mindjárt Trump, akit az amerikai polgárok juttattak hatalomba, és akiről első perctől kezdve - sőt, már az előtt is - látszott, hogy nála alkalmatlanabb arra, hogy a világ legerősebb hatalmát vezesse, talán nincs is.
A történelemben nem példátlan ez a helyzet, talán Nero és Caligula római császárok ennek meggyőző bizonyítékai.
Korunk csak annyiban mutat súlyosabb tüneteket, hogy ma a születésnek csekélyebb a szerepe, így a népnek fáradságos munkával ki kell választania saját idiótáit, akik aztán nem egyszer vágóhídra küldik azokat, akik ki és megválasztották őket.


Legutóbb például Trump meggyilkoltatta az iráni hírszerzés és különleges erők vezetőjét, Kasszem Szulejmani tábornokot, aki a legbefolyásosabb iráni politikus volt.
A gyilkosságot az USA különleges alakulatai hajtották végre, drónnal bombázták le a tábornok gépkocsioszlopát - Irakban.
Beláthatatlanok az eset következményei, különös tekintettel arra, hogy Trump láthatólag nem tanult semmit az amerikai külpolitika közel-keleti kudarcaiból, nem látta be, hogy egyes - Amerika számára nemkívánatos - személyek eltávolítása nem old meg semmit.
Nem oldja meg a társadalmi-vallási feszültségeket, nem oldja meg az USA nyilvánvalóan antidemokratikus és imperialista világpolitikai szerepfelfogását - inkább csak olaj a tűzre.
Olaj pedig van arrafelé éppen elég, ahol az események történtek, begyújtásukhoz sokszor egy gyufaszál is elég, az előidézett tűz viszont úgy száguldhat végig a világon, mint az ausztrál bozóttüzek, melyek oltása a reménytelen kategóriába tartozik.

Természetesen, ahogy az első világháború kitörésének sem volt oka Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása, a második világháborúnak sem a gleiwitzi rádióadó megtámadása, sőt, még a Molotov-Ribbentrop paktum sem, úgy egy esetleges harmadik világháború kitörésének sem Szulejmani meggyilkolása lesz az oka, legfeljebb csak az indoka.
A valóságos ok az olaj lesz, és az, hogy a világ olajszállításának jelentős része Irán orra előtt és befolyási övezetében, a Hormuzi szoroson keresztül bonyolódik, ami természetesen idegessé teszi az olaj-üzletben érdekelt multinacionális cégeket.
Ezek a cégek már meggyilkolásuk előtt felosztották maguk között Kadhafi és Szaddam Huszein majdani hagyatékát, melynek kitermelése ma ennek alapján folyik.
Eddig a status quo megfelelt a nagyhatalmi érdekeknek, kivéve Amerikát, mert egyik állam se veszélyeztette azokat, kivéve Iránt, amely zsigerből gyűlöli az Egyesült Államokat, de engedve a többi nagyhatalom nyomásának lelassította atomhatalmi státuszának kiépítését.
Na, ennek van vége ezzel a gyilkossággal.
Mától kezdve nem lehet tudni, mikor blokkolja  Irán az olajszállításokat, mikor támadja indirekt módon az amerikai intézményeket, mikor akarja az USA megdönteni az iráni kormányt, mikor kezdi ezt Oroszország fenyegetésként kezelni, mikor érzi úgy Kína, hogy Amerika pozíciója eléggé meggyengült ahhoz, hogy kihasználva ezt rendezze a tajvani és hongkongi helyzetet - saját szájíze szerint.


Trump azt mondja, hogy Amerika nem akarja megdönteni az iráni rendszert, de hát ki hisz Amerikának, a gyengeelméjűeken kívül?
Az iraki diktátor kivégeztetése után kiderült, hogy a nyugati államok hazudtak, Kadhafi esetében detto.
Gorbacsov elhitte azt, hogy a NATO nem terjeszkedik az orosz érdekszférában, nem telepít fegyvereket az orosz határok mentén, aztán csak NATO-tagok lettek a balti államok, a Varsói Nagyhercegség fegyverkezik, a kisoroszok - leánykori nevükön ukránok - háborúban állnak az oroszokkal, nem is nagyon titkolt amerikai támogatással.
Az Arab Tavasz zűrzavart és háborúkat hozott, úgy-ahogy nyugvóponton levő problémákat ismét előkapart - lásd a síita-szunnita ellentéteket, vagy a kurd kérdést, a lehetőségét is elvéve a békés rendezésnek úgy további száz évre.
Nagy baj, hogy Amerika elveszített realitás-érzékét, közben pedig az oroszok katonailag erősebbek, mint valaha és megjelent egy új, ma szinte mindenkinél gazdaságilag erősebb világhatalom - Kínának hívják.

Egy ilyen helyzetben arcoskodik ez a sárgahajú őrült, aki azt hiszi, hogy egy esetleges harmadik világháborúban a repülőgép-hordozói többet érnek majd egy kalap szarnál...

Nálunk sem jobb a helyzet, még szerencse, hogy nemhogy világpolitikai, de még európai tényezők se vagyunk, hálistennek.
De ha rosszul alakulnak a dolgok, mi se maradunk ki.
Így is fennáll a veszély, hogy a Nagyeszű hadat üzen valakinek, hirtelen felindulásában.
Jó lenne már tanulni valamicskét a történelemből...


:O)))