2020. szeptember 12., szombat

ELFELEJTETT TÁRSADALMI CÉLOK


"Engem nem érdekel a politika!", mondja önelégült ábrázattal Bunkó Béla, de ugyanezt mondja az egyetemet végzett, magát értelmiséginek tartó nembéla is, aki meg van győződve arról, hogy ezzel az emberi lét egy magasabb szintjére emelkedett, ő a jövő hőse, az új kor embere, a korszerűség két lábon járó idolja - holott csak egy bánatos marha.
Azt mondja a szerencsétlen - és talán hiszi is -, hogy a politikának az ő életére nincs hatása, mert ő erős és független, aki majd megteremti magának és családjának a napi kenyérrevalót, merthogy ő szorgalmas és találékony, továbbá élelmes is, ahogy felénk a tolvajlást nevezni szoktuk.
Van egy rossz hírem számára: minden politika.
Amikor a hülyeségének - miszerint nem politizál -  csinál hírverést, az is politika, és ha nem hisz nekem, kérdezze meg az utolsó bánatos politikust, az - miután ad neki egy szaftos nyelvespuszit - majd elmondja, hogy dehogynem politizálsz drága magyar testvérem, te adod nekem a vajaskenyérre a lekvárt, te vagy az, akire bizton lehet számítani, akit nem kell meggyőzni, akinek az orra elől nyugodtan el lehet lopni a Bazilikát a Szent Jobbal együtt, te vagy az én álmom és boldogságom!
A politika ugyanis tokkal-vonóval maga a közélet, ahol arról folyik a beszélgetés - már, ha folyik ilyesmi egyáltalán - , hogy hősünk milyen országban szeretne élni, az az ország, melyben az adott időszakban él, mennyire felel meg elképzeléseinek, vagy mit kellene változtatni rajta hogy úgy érezze magát benne, mint paraszt önérzete Vajna Timi illatos kis hálószobájában...


Fontos dolog ez, hiszen a társadalom akkor működhet csak az emberiség érdekeinek megfelelően, ha tagjai többé-kevésbé boldogok, ami persze felveti a boldogság fogalma precíz meghatározásának igényét, de ebbe most ne menjünk bele, használjuk inkább az elégedettség fogalmát, melyet a nokedlis csirkepörkölt elfogyasztását követően utánaküldött, párás pohárban szervírozott pilseni utáni elégedett böffentéssel tudnánk tudományosan körülírni.
A normális ember és a sárbuta közötti differencia remekül tanulmányozható azon polgártársaikon, akik sehogy nem képesek összefüggést találni saját életük és a társadalom állapota között.
Ez ugyan az egyén egojára jó hatással van, hiszen hozzávetőleg az Atyaúristennel kerül egyazon szintre, csak az a baj, hogy nem igaz, hiszen egy olyan elmeroggyant, mint jelenlegi társadalmi vezérkarunk véletlenszerűen kiválasztott bármelyik tagja egyetlen döntésével el tudja venni áldozata fizetésnének, nyugdíjának akár negyedét is, anélkül, hogy az áldozat azonnal észrevenné.
A politikust egyébként egy normális társadalom arra a célra tartja, hogy ezeket a piszkos trükköket felismerje, és megpróbálja felvilágosítani a társadalom figyelmetlenebb tagjait a nyakukba szakadó idiótaságokról.
Depersze nálunk a politikus fogalma mást jelent.

Nálunk kétféle politikus van.
Az egyik típus elakadt a középkorban, ma is hűbéri társadalomban él, vazallusa  a Vezérnek, aki nem tud akkora hülyeséget mondani, melyre vakbuzgó híve ne bólogatna szorgalmasabban, mint hajdan a Wartburg kalaptartóját díszítő plüsskutya.
Demokrata oldalon az ilyenekről általában azt hiszik, hogy csak a rablólovagok térfelén fordulnak elő ilyenek, de - legnagyobb sajnálatomra - a demokraták oldalán is előfordulnak, meglepően nagy számban. 
Ez független attól, hogy a lelkesen nyaldosott alfél gazdája örül ennek, vagy nem, vagy úgy csinál, mintha nem örülne - az emberek egy része ilyen genetikai torzulással született, számukra az ellenvélemény bármely kérdésben az árulás szinonimája.
Ily módon mi vagyunk a legnagyobb európai polihisztorképző, ahol az általunk kiképzett vezérek egyaránt értenek a tarhonya négyzetes vetéséhez és az Öveges professzor által feltett kérdéshez: Hogyan csináljunk a barackmagból atommagot?
A mi kis társadalmunk torzszülött, és nemhogy javulna az állapota, inkább egyre szomorúbb.
A politikus másik típusa a küldetéstudatos doktriner, aki egyszer olvasott valamit, és ahhoz próbálja igazítani azt a képet, melyet maga körül lát - nemigazán sikerül neki...

A legnagyobb gond mégis az, hogy a politikusok menet közben elfelejtették, hogy mi is lenne az állam feladata a modern világban.
Nevezetesen, hogy azon kellene munkálkodnia, hogy polgárai minél magasabb életszínvonalon, minél értelmesebben élhessék életüket, de ki törődik ma ezzel?
Ezelőtt harminc-negyven évvel azzal ijesztgettük a kapitalizmus szerelmeseit, hogy ha megbetegszel - tönkremész, a kórház kapujában pedig nem azt kérdezik, hogy mi a bajod, hanem azt, hogy van-e biztosításod.
Társadalmunk megállíthatatlan fejlődése során büszkén jelenthetjük, hogy ma már nálunk is ezt kérdezik, a fejlődés során végre eljutottunk az állampolgári jogon járó ellátástól a társadalmilag szükségszerű szelekcióig, az életképtelenek kiiktatásáig - végső megoldásképpen.
Hogy nem sül le a pofájukról a bőr...
Az utolsó politikust errefelé,. akit még érdekeltek az átlagember életkörülményei Jánosnak hívták.
A vezetékneve nem Lázár volt...
Legszomorúbb, hogy a nép eltűri, hogy káposztás cvekedli helyett olyan ülőhelyekkel etessék különféle stadionokban és mindenféle rongyrázó rendezvényeken, melyekre a belépőjegyet soha nem lesz képes megváltani, de büszke lehet, mert a díszpáholyban ott ül a maffia, a csalhatatlan Vezér, a Szent Segg, lehet nyalni, persze csak vazallusai seggén keresztül.

Jó lenne optimistának lenni, de egyre nehezebb.
A szomorú pedig az, hogy nemigen látni olyan embert, aki képes lenne Augiász helyi istállójának kitakarítására.
De azért reménykedjünk, végtére is előbb-utóbb minden trágyadomb eltakarításra kerül, mégha azonnal le is rakják a következő alapjait...

:O)))

2020. szeptember 8., kedd

FOGD A PÉNZT ÉS FUSS

Vagy fogd a pénzt és kuss?
Ki tudja?
Mindkét változat szóba jöhet az elit csúcsán, csak egyetlen dologban kételkedik a szájtátva bámuló népség: a szerelmi változatban.
Ha valaki pontosan meg tudná mondani, mennyi pénz is mocorog a magánéleti válságoknak feltüntetett vagyonkezelési attrakciók mögött, hát igencsak elcsodálkozna a nép, merthogy az összeget
 a középiskolát végzett népesség többsége precízen le se tudná írni, azok számára pedig, akik csak nyolc osztályt végeztek, kettesével alkalmazva kimondottan jól jönne a rengeteg nulla, hiszen a feladattól be is csinálnának azonnal...


Az elit válik.
Rogán is paradigmát váltott. 
Mostanában a közéleti szereplését már más oldalról közelíti, mint a múltban, már nem akar az elit divatdiktátora lenni, nem akar szerepelni, nem akar reflektorfényben élni.
Már meghaladta a Pasa-parkot - nyugodtan szeretne helikopterrel utazni, ha olyanja van, jachton ringatózni, magánrepülőn vagy kisebb holdrakétán utazni, emellett hazament, és a paraszti bölcsességgel tért vissza, mely szerint nem jó minden tojást egy kosárban tartani.
Ha úgy tetszik, nem akar Himmler lenni, jó neki Göbbels pozíciója is, 
Merthogy az elit be van szarva.
Jóllehet kicsi az esélye annak, hogy Nagyurunk beadja a kulcsot - a rosszindulat és a gonoszság tartósít, az elme kórtüneteivel pedig millió évig el lehet élni - de hát ők közelről látják a folyamatot, első kézből érzékelik az irracionalitást és elkezdik bebiztosítani magukat.
Ennek egyik módja a vagyon elporlasztása - természetesen megfelelő biztosítékok mellett - a családtagok és a bűntársak között, gondolván, hogy nem lesz könnyű összegereblyézni a lopott holmit - már ami nem pénz, merthogy az már régen biztonságos, baráti országokban van, akikkel nincs még kiadatási egyezményünk sem.


A nemzetvezető pénztárcája is válik, csak röhögni lehet szerelmi életük felpezsdülésén, habár, ha úgy nézzük, hogy a pénz a szerelmük, akkor nem is olyan hihetetlen a dolog.
A Szent Család egyelőre nem válik, sőt, még a koronahercegnő sem jelentette be, hogy ilyen szándékai lennének.
Igaz, nekik épül a metrómegálló a hatvanpusztai birtokon.
Van ott ezer négyzetméteres mélygarázs meg alagút is, ott aztán ki tudják várni biztonságosan, ameddig az ellenzék megválasztja császárnak a Papát...
Mindenesetre az azért érzékelhető, hogy a díszes társaság rendesen be van tojva, meg az is, hogy az ellenzék készül a rigorózusan törvényes, az Alaptörvény szellemének megfelelő elszámoltatásra, mely szerintem az alábbi modell szerint működik majd:

- Tisztelt Nemzet Miniszterelnöke Úr!
Azt mondják, hogy ön mindent ellopott, a Szent Jobbról 
 még a gyűrűt is lelopta!
Kérjük, mondja meg nekünk az igazat!

- Nonszensz, ki mer ilyet állítani, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!
Mellesleg tanúkat tudok állítani, hogy láttak erre sompolyogni egy öreg zsidót, valami Soros a neve, de Gyurcsány is sokat megfordult a Kossuth téren!

- Akkor ez merő rágalom?

- Naná, aki mást állít, az jelentsen fel, és a Legfőbb Ügyész, Polt Péter majd kivizsgálja, Pintér belügyminiszter pedig őrizetbe veszi a rágalmazókat!

- Köszönjük a korrekt választ, első a törvényesség!

Utána a Momentum kikéri magának, hogy ártatlan embereket vegzáljanak, a legerősebb ellenzéki párt vezetője megvizsgálja a jogállamiság követelményeinek betartását az ügyben, TGM pedig dörgedelmes cikket ír az erkölcs felsőbbrendűségéről a pőre praktikummal szemben.
A libernyákok tapsolnak, bölcs népünk pedig nagy zavarban keresi a segget, melyet ezután nyalni lehet.

A püspöki kar levelet intéz a hívekhez, melyben elítéli a válások számának növekedését, példaként állítva saját erkölcsi kódexüket, valamint a házvezetőnőjükkel/püspöktársukkal/ministránsukkal folytatott sokéves, szeretettől áthatott kapcsolatukat, melynek során a kapcsolat felbontásának ördögtől való gondolata fel se merült...
Nézzünk hát optimizmussal telve, tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!


:O)))

2020. szeptember 6., vasárnap

KÖZELEG A TÉL




Természetesen a dicsőség az Úré, a felelősség az ezer oldalról nyomorgatott pedagógusoké, az egyébként jóformán hatáskör nélküli iskolaigazgatóké, a politikai haszon meg a Fideszé.
Elkezdődött a tanév, a hatóságok megállapították, hogy a koronavírus mostanában nem az öregeket szereti, hanem a harmincasokat üldözi, igaz, hogy elpatkolni továbbra is az idős, krónikus betegségekben szenvedők szoktak, a fiatalok meg megússzák némi hőemelkedéssel, meg néhány nap rossz közérzettel, viszont arra gyúrnak, hogy továbbadják a kórt a véneknek.
Szeretett kormányunk meg elégedetten szemléli a helyzetet, és naponta ötszáz betegséget tervez megállapítani, merthogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik Pelikán elvtárs, csapásokat adunk és csapásokat kapunk, de mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, éberen...
A nép meg hadd rettegjen, végtére is teleszart gatyával nehezebb ugrálni, és ki tudja, mit hoz az ősz meg a tél, mikor elfogynak a tartalékok, jön a hideg és jön az elkeseredés, merthogy statisztikával nemhogy jóllakni nem lehet, de a mai világban még fűteni sem, egyre kevesebb a papíralapú kimutatás...

Szeretett kormányunk zavarban van, mert nehéz eldönteni, hogy a pénzt a népnek kell adni, vagy inkább mégis tovább kell lopni, mert az ne tévesszen meg senkit, hogy a haverok építenek is, hiszen leginkább azt lehet ellopni, amit megtermeltünk.
Ha csak simán hazavinnék zsákban a lopott pénzt, az még a közismerten ostoba és közömbös magyar választó ingerküszöbét is elérné.
Ezért aztán építünk egy stadiont ezermilliárdért, kiszámlázunk kétezer milliárdot, az állam meg fizet, mint gróf Csekonics...
A két összeg közötti differencia talán Tongán, esetleg Bakuban lelhető, ha esetleg baj lenne itthon - tanultunk Rákosi elvtárs példájából, nem fogunk sorban állni valahol kumiszért vagy misszionárius-pörköltért!
Bármennyire valószínűtlen is, akár baj is lehet - az emberi hálátlanság határtalan...
Ezért is kellett volna megtorpedózni a paparazzók gumicsónakját, hadd fényképezzenek a külügyminiszter helyett egy másik sügért a fenéken...

Ezekkel a csepűrágókkal is csak a baj van, képtelenek belátni, hogy sokkal jobb, ha az atletikus termetű Vidnyánszky instruálja őket, mintha mindenféle kákabélű libernyák mételyezi az agyukat.
A Vátesz Ukrajnából érkezett, ott tanulta a színészetet, törvényszerű, hogy neki kell megmondania a tuitifrankót.
Ebben az országban nem szabad a jelenlegi határok között születni, mertmivelhogy akkor másodrendű állampolgár leszel azonnal, és hát persze hol lehetne alaposabban megismerkedni a magyar színházi hagyományokkal, mint a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház és Filmművészeti Egyetemen...
Persze ő vérmagyar, - ez valami olyasmi, mint a Gyalog-galoppban a vérnyúl, mielőtt rádobták a Szent Gránátot - és ez eleve alkalmassá teszi az autentikus szanszkrit-magyar hagyományok őrzésére.
Ő a színházi élet Káslere, de lehet, hogy ezért később még bocsánatot kell kérnem a gyászos körmű minisztertől...
Most folyik a harc, a mieink támadnak, a "Tüntessünk tízezren, mondjunk húszat, majd mindahányan menjünk békével haza!" akcióterv mentén, abban reménykedünk, hogy Nagyurunk belehal a röhögésbe...


Van nekünk bajunk, mint a tenger, a gazdaság is gyengélkedik, Matolcsy is, a forint is, - jaj, csak a végén nehogy Egyeske is el kelljen utazzon Bulgáriába kicsit pihenni... -  és közeleg a tél, továbbá az éj sötét lesz, és tele lesz iszonyattal...
Kíváncsi vagyok, hogy a Karácsony hoz-e enyhülést, de azért illúzióim nincsenek.
A politika csapatjáték, és hiába volt a Barcelonának is Messije, ha hiányzott mögüle a csapat, pedig már Minarik is megmondta úgy száz évvel ezelőtt, hogy kell egy csapat.
És Karácsony mégcsak nem is Messi, sajnos.
Csapatot építeni nem egyszerű dolog, nem lehet kapkodni sem, de talán legnehezebb hozzálátni a feladathoz.
És még az sem biztos, hogy ha az edzéseken már mennek a dolgok úgy-ahogy, akkor a mérkőzésen már biztosan nyerni tudunk.
A kérdés ma nem az, hogy a Lánchíd oroszlánjainak van-e nyelve, hanem az, hogy van-e foguk...


Előbb-utóbb kiderül.


:O)))

2020. augusztus 28., péntek

NYÚLJÁS PACAL VAGY ÉLHETŐ ORSZÁG


Bolond világban élünk, lassan-lassan kicsit mi is megbolondulunk.
Ha valaki elmeséli, hogy létezik a világban egy olyan ország, ahol dühöng a rasszizmus, de cigány származású miniszterelnöke van, aki mellesleg mindent elkövet, hogy a népével kapcsolatos összes negatív előítéletet visszaigazolja - hát bizony, viccesnek találom.
Ha valaki azt meséli, hogy van egy ország, ahol az emberek rettenetesen elégedettek magukkal, igen különlegesnek tartják magukat, emellett erkölcsösnek és bátornak, de azon kívül, hogy oda születtek, ahová a gólya pottyantotta őket, másra nemigen tudnak büszkék lenni, emellett nyugodtan és kockázatmentesen szembe lehet köpni őket, azon is jókat mosolyognék.
Ha megtudnám, hogy van egy ország, ahol a kormány járványveszély idején ráereszt a társadalomra egy-két, diktátora által kedvelt tömegrendezvényt, mondván, kísérleti célból teszi, és a kísérleti patkánynak kiszemeltek ennek még örülnek is, hát bizony, aggódnék az ország lakóinak ép elméjéért.
Ha olvasnám valahol, hogy van olyan ország, ahol a kormányzati szinten gyakorolt korrupció, nepotizmus minden képzeletet felülmúl, ezért az ellenzék egyik vezetője elszámoltatást és a lopott holmi visszavételét helyezi kilátásba, mire az ellenzék hangadói nekimennek, hát leesne az állam, amiért nagy kár nem lenne, merthogy az állam nem én vagyok, hanem a tolvajok fejedelme...  
Sajnos van ilyen ország.
Hogy melyik?
A helyes választ beküldők között kisorsolok egy nyúljás pacalpörköltet.

Az is megvisel kissé, hogy bár a közkeletű bölcsesség szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de ebben az országban ez sem érvényes, itt ugyanazt a gagyit ugyanazzal a rossz dumával számtalanszor el lehet adni, a nép pedig boldogan tapsikol az aranyként kínált, fényesre csiszolt rézkarikának.
Pedig még azt sem lehet mondani, hogy a hatalmon levők rengeteg energiát fektetnének hatalmi technikájuk csiszolgatásába, ami bevált már, azt erőltetik, mert jól tudják, hogy az aranyhal a magyar választóhoz képest memóriabajnok.
A magyar választó nem tanult a liberálisok agóniája idején a semmiből kivirágzott LMP példáján, nem gyanakodott akkor sem, mikor a liberálisok Fidesz-emlőről leszakított üdvöskéje a szocialistákkal karöltve megakadályozta egy új ellenzéki frakció létrejöttét - ellehetetlenítve szinte anyagilag is azt.
Nem gyanakszik ma sem, amikor a szintúgy a semmiből szárba szökkent Momentum erősen Fideszre hajazó rossz modorral rendelkező vezére minden gyakorlati megnyilatkozásával az ellenzéki egység ellen dolgozik, jóllehet szóban az egység mellett teszi le a voksát.
Nekem azért gyanús, hogy amikor szinte 2006-ot idéző lelkes támadás folyik Gyurcsány ellen, akkor egy szövetséges párt vezetője is beszáll a versenybe, ki tud jobban mocskolódni a DK megalapítójával szemben...
A legújabb bölcsessége, hogy Gyurcsány nem tudja kézben tartani a pártját, nem úgy, mint ő a sajátját, és fel sem merül benne, hogy a differenciát 
talán a pártok működtetésében fennálló eltérő demokrácia-értelmezés okozhatja. 
Bölcs népünk meg buzgón bólogat a romlatlan fiatalok dicséretét zengve, mintha az, hogy valaki, aki még nem volt a húsosfazék közelében, még nem lopott. 
Nem hát, még nem volt módja lopni.
Könnyű Julcsának szűzies életet élni, mikor még soha, senki nem kísértette meg.
És, hát valaha Orbánék is romlatlan fiatalok voltak - gondolom, a bölcsődében...
Sajnálatos, hogy ez a primitív sunyiság jóravaló embereket is megtéveszt, jóllehet nem csak a ló lába lóg ki, hanem lassan az egész ló.

Sajnos, semmi biztosíték sincs arra, hogy nem a választás hajrájában robbantja szét az együttműködést a csináltpárt, így olyan a helyzet, mintha az ellenzék a hóna alatt egy ketyegő időzített bombával vágna bele a mi kis diktátorocskánk megbuktatásába, miközben üdvözült képpel harsog gyönyörű jelszavakat.
Természetesen a Momentumot nem lehet kihagyni az összefogásból, hiszen az ellenfél érdeke is azt kívánja, hogy sikeres legyen, ha lehet sikeresebb, mint a DK.
Sok gyanútlan híve van, habár az azért nem derült még ki, hogy milyen elvek mentén szeretnének politizálni, de hát van még kis idő a választásokig.
Mindenesetre az ellenzék érdeke az lenne, hogy kizárja a kellemetlen meglepetések lehetőségét, erre pedig csak akkor van mód, ha létrehoznak egy ernyő-szervezetet, melynek jelöltjeként indulhatnak a képviselői stallumra pályázók, meg sem említve "anyapártjukat", hogy ne nagyon legyen mód a torzsalkodásra, az ellentétek élezésére, merthogy az egységet nem a duma szintjén kellene létrehozni.
Sajnos már látni, - ha így marad minden, akkor nem sok esély van a sikerre, mert a közös tűznél mindenki a saját pecsenyéjét akarja majd sütögetni, a mi kondérunk pedig, melyben az életünket könnyebbé tevő fogás főne, oda se fér a tűzhöz.
Merthogy a cél azért az lenne, hogy az átlagember, akit amúgy hétköznapiasan választónak szoktunk nevezni jobban éljen, a gyereke meg még a szüleinél is kicsivel jobban, és amikor az egészségügy a világjárvány idején romokban hever, akkor ne stadiont építsünk, hanem szervezzük meg az oktatást, adjunk ingyen internetet, tabletet, adjunk ételt, valamiféle jövedelmet.
És ha már járvány-kórházat építünk, akkor ne Bivalyborzasztón tegyük, ahová a madár is két napi hideg-élelemmel repül, , hanem ott, ahol a legtöbb beteg van és várható.


Hozzá kellene szoknunk, hogy a mai politikában semmi sem az, aminek látszik, főként, ha csak az látszik, amit a hatalom láttatni akar. 
Ha az ellenzék nem teremti meg a maga médiumait, akkor jelöltet sem érdemes állítania, a választó arra fog szavazni, akire a média rábeszéli.
Ez egy világos helyzet, de az ellenzék úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, jóllehet semmi sincs rendben, és az, ha azon folyik immáron fél éve a vita, hogy a Lánchíd oroszlánjainak van-e nyelvük, vagy nincs, az éppen egy politikailag haszontalan fél évet  - esetleg egy vesztett választást jelent.
Szervezetileg sincs előrelépés, nem szabadna hagyni, hogy a vidék a diktátoré legyen, és ehhez bátrabban kellene politizálni ott is.
A vidéki ember még a stadionok áldásait se élvezheti, kivéve Felcsúton, a vidéki ember számára szép dolog a disznótor magasztalása, de addig, ameddig ehhez disznó is kell, a mai világban van esélyük a demokratikus pártoknak.
És bizony a káder-kérdésekkel is kellene kezdeni valamit, mert az nem megy, hogy választások előtt néhány hónappal előhúzunk a kalapból valakit, merthogy arra a kutya sem fogja a voksát adni, különösen, ha az illető még kicsit sáros is ilyen-olyan tekintetben.
Jó dolog a fiatalok képzése, de még jobb lenne feladatokkal - értelmes feladatokkal - ellátni a politikusi pálya iránt érdeklődőket, mert a fiatal nem dumálni szeret, hanem tenni.
Ne áltassuk magunkat, a pacalpörköltes bohócok mögött okos emberek szervezik vagyonuk megtöbbszörözését, rájuk kellene figyelni.
És arra, hogy amikor Gyurcsány elszámoltatást ígér, akkor nem fintorogni kellene, hanem megígérni ezt helyi szinteken is, mert az emberek nem vakok és talán néhányuknak él még az igazságérzete is.


Nincs sok időnk, aki az időt lopja, az a jövőnket - gyermekeink, unokáink jövőjét lopja.
Nem kellene hagyni.

:O)))

2020. augusztus 18., kedd

FÉRFI POLITIKUS, NŐI POLITIKUS, JÓ POLITIKUS...

A Népszava "Szép szó" mellékletében megjelent Bruck Gábor írása, Orbán, a Marlboro Man bukni fog  címmel.
Javaslom, olvassátok el, mert számos értékes gondolatot tartalmaz, mégha minden gondolattal nem is tudok egyetérteni, jóllehet rokonszenves dolgokról esik a cikkben szó.
Kezdjük talán mindjárt a címmel.
Orbánt a Marlboro Manhez hasonlítani olyan, mintha Schmidt Máriát Eva Longoriával említenénk egy napon, egyszerre vicces és lehangoló.
Próbáljuk talán a kérdést úgy közelíteni, hogy a Marlboro Man nem macsó jelkép, inkább a férfiasságot (erő, határozottság, igazságszeretet, nőkkel, gyermekekkel szembeni gyengédség, udvariasság, stb.) testesíti meg, melynek - keletkezése idején, a múlt század közepén - még nem mondott ellen a tény, hogy dohányreklámként kezdte karrierjét.
Lássuk be, a férfiak túlnyomó többsége még ma is boldogan cserélné el kinézetét - szőrt szőrért, hogy legyünk kissé rusztikusak, ha már tehénpásztorról esik szó - vele...
Az ominózus politikus külleme kissé eltér az amerikai csordás atletikus alkatától, ő derékban dúsan hájalt, tekintete sem a cowboly hűvös távolságtartását idézi, ilyen tekintettel leginkább kapualjakban lehet találkozni, ahol "vonatjegyre kell a pénz, olcsón adom szegény édesanyám arany karikagyűrtűjét" szöveggel puhítja az empatikus és persze kissé haszonleső reménybeli vásárlója nem túl erős ellenállását a dakota üzletember.
De az, hogy Orbán bukni fog, az biztos.
Nagy kár, hogy ilyen esetekben mindig eszembe jut a klasszikus kérdés: azt már tudjuk, hogy mi lesz, már csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz?


A szerző kifejti, hogy a változást váró választó már nem várja a megváltót, merthogy szerinte az utóbbi harmincezer évben megváltozott a szavazói attitüd, már nem a legerősebbnek kellene vezetnie a falkát/hordát/csoportot, hanem annak, aki hajlamos a kompromisszumokra, az együttműködésre. 
Van egy rossz hírem: az ember ma is az erőre hagyatkozik leginkább, hiszen az egész élete a versenyre van optimalizálva - kaparj kurta, neked is jut, ugye.
Nem is szólva arról, hogy az a társadalom, melyben élünk szintúgy a versenyről szól.
Az a társadalom, mely a humanizmusról, az emberi együttműködésről szólt, nemigen kellett a  magyarnak, hát ki is hajigálta az ablakon.
Most büszkén fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk!
Szabadon dögölhetünk éhen, szabadon fagyhatunk meg telente, ha öregek vagyunk, szabadon választhatjuk a legmodernebb gyógyászati eljárások helyett a piócát, a köpölyözést, a ráolvasást.
Varázsgomba helyett is csak hüvelygomba jut annak, aki egy istennek se akar keresztény, magyar úri középosztály lenni, a hülye zsellérje meg prolija. 
És bizony-bizony, ma is várja a választó a megváltót. 
Az ügymenet gyorsítása érdekében az ügyeletes vátszek időnként kineveznek egyet-egyet, aki aztán úgy kerül szerepébe, mint Pilátus a Credoba.
Megváltók jönnek-mennek, váteszek maradnak - a magyar mazochista nép... 
Bruck Gábor - helyesen - megállapítja, hogy az ember agya ma is ugyanúgy működik, mint a kőkorszakban, valamiért mégis azt várná, hogy a pártok és vezetőik másként működjenek, ami valószínűleg illúzió, mint ahogy az is, hogy a választó mást vár idoljaitól, mint amit ma produkálnak.
Hát lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, nagy kulturális hátrálásunk során már csak egyetlen apró lépés választ el minket a megkövezés igen szép hagyományának felélesztésétől.
Jobboldaliak esetén ez bátran behelyettesíthető az ellenfél böllérbicskával történő megnyúzásával, hogy elég legyen csak a múlt század elejéig visszahátrálnunk, és máris elégedetten nézhetjük a hagyományőrzést valamelyik friss Horthy-szobor talapzatáról...
A választónak ma is Prónay imponál, Radnóti és Rejtő Jenő meg lúzerek, nincs helyük a táplálékláncban...


Megoldásként a cikk szerzője - miután számba vette pártpolitikai vágyait - a maszkulin kultúra elvetését kínálja a társadalomnak.
Mindjárt fekl is említ öt remek nőt, akikből lehetne akár miniszterelnök-jelölt is.
Dobrev Klára, Donáth Anna , Szél Bernadett, Szabó Timea, Cseh Kata - mindahányan remek emberek, de közülük legfeljebb egy alkalmas a pozícióra.
A magyar választó konzervatív, nemigen honorálja a parlamenti ülőhelyeken harisnyában ugráló nőket, ő a VOR öltönyös férfiakat tartja megbízhatónak, akik kenetesen beszélnek, be vannak oltva humor ellen, szókincsük úgy tíz közmondásra és öt közhelyre terjed ki, és bár verik a családot, meg keresztüllökdösik a vak komondoron, ha nem akar magától dobni egy hátast, de megfontolt, komoly, templomjáró emberek.
Az öt vonzó nő közül kettőnek viszonylag kevés a politikai tapasztalata, én pedig nem szeretnék ismét a politika fehér egere lenni, valami minimális biztonságra azért szükségem lenne - mondjuk ne menjen rá egy fél ciklus arra, hogy a miniszterelnök megtalálja az ajtót, mely mögött szükség esetén harisnyát cserélhet.
Emellett a cikkben említett "lányos értékek" - az együttműködés, a bizalom, a tapintat kultúrája - szépek, de nehéz úgy együttműködni, hogy állandóan figyelni kell a partner kezét, mikor jelenik meg benne a kés, melyet majd a vesédbe vág az első adandó alkalommal.
Nehéz bízni abban, aki a bizalommal visszaél, aki képtelen a közös érdeket előtérbe helyezni saját érdekeivel szemben, és az is illúziónak tűnik, hogy a nők nem versengenek majd egymással, merthogy idegen tőlük a maszkulin viselkedés.
Tévedés, és jó lenne erre nem akkor rájönni, mikor már hatalmon van korunk Báthory Erzsébetje, miután a másik négy nő - és néhány férfi - vérét kiszürcsölte az arany kupából.
A wishful thinking - az ábrándozás - nemigen vezet sehova, legfőképpen a politikában nem.
A politika nem a "kellene", hanem a "van" tudománya, annak pedig aki az Orbán elleni harcot vezetni akarja nem elég együttműködőnek lenni, keménynek is kell lennie, mint a vídia, vagy a fagyott kutya lába.
És az is tévedés, hogy Orbán elzavarásával a problémát is felszámoljuk, hiszen Őfőkártékonysága olyan károkat okozott a társadalomban, melyek eleve meghiúsíthatják a politikai változásokat, egy egészséges és élhető társadalom kialakítását.
Minden fontos pozícióban az ő vazallusai vannak, és nem lenne jó más vezető vazallusaival cserélni őket, nem lenne jó improvizálgatni, meg a vágyott győzelem után azonnal egymásnak esni.
A programnak nem 2022-ig kellene szólnia.


Nem nagyon hiszek abban, hogy a mai politikusok zöme önként túl tudna lépni pitiáner párt és egyéni érdekein, ehhez kényszerpályára kellene helyezni őket.
Ameddig nem hoznak létre egy választási pártot, nem dolgoznak ki konkrét programot mondjuk két ciklusra, addig felesleges is ábrándozni. 
Emellett persze hatékony tömegkommunikációra is szükség van, méghozzá egységes tömegkommunikációra.
A szervezet adott, Orbán létrehozta, használnunk kell majd, aztán lehet demokratizálni a későbbiekben.
A választási párt programjának megvalósítására egy technokrata miniszterelnök is alkalmas lehet, aki tehetséges szervezésben, szervezetirányításban, a politikai célt és az alkalmazandó módszereket a választási program határozhatná meg.
Konkrétan.
Beleértve a felelősségrevonásokat is az egyszemélyi hatalom létrehozásában viselt felelősséggel arányban.
Nem lenne szabad általánosságokba menekülni, a programnak tartalmaznia kell az alkalmazandó szankciókat, a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetéssel és a teljes vagyonelkobzással bezárólag.
Tartalmaznia kell a feloszlatandó testületek megnevezését - Alkotmánybírósággal bezárólag.
Tartalmaznia kell a vissza nem térítendő támogatások visszafizetését, az államosítandó vagyon körét, az adórendszer azonnali átalakítását, a családtámogatások rendszerének kibővítését, hogy a választó tudja, nem tőle akar az új vezetés elvenni, hanem azoktól, akik csalárd módon jutottak a vagyonhoz.

Nem egyszerű dolog, és hát nem is az együttműködésről szól, de túl kell esni rajta, ha negyven-ötven év múlva nem szeretnénk megint kárpótlással küszködni.
A ma politikusai közül sokaknak ez lenne a hattyúdala, a fiataloknak pedig a hatalomgyakorlás egyeteme.
Az nem derül ki a cikkből, hogy a bátorság férfias vagy nőies tulajdonság-e, de az biztos, hogy bátorság, következetesség és céltudatosság nélkül semmire se megyünk.
Ehhez pedig tisztázni kell a célt is.


Talán ezzel kellene kezdeni...

:O))) 

2020. augusztus 10., hétfő

KEDVETLENÜL

Rettenetesen régen - tíz éve - írom a blogom.
Szeretem ezt a műfajt, mert ha valódi blogról van szó, és nem elgazdátlanodott újságírók pénzkereseti kísérletéről, akkor ez valóban a ma elérhető legszabadabb sajtótermék, még akkor is, ha időnként elhivatottságtól átfűtött szektatagok is feltűnnek a szerzők között.
Szeretem ezt a műfajt, mert csak a politikai blogger saját lelkiismeretének kell megfelelni, semmi és senki nem késztet hazudozásra, őszinte lehetsz és talán még mindenféle formai követelmények sem nyomasztanak.
Bloggernek lenni, aki témáját a mai politikai életben találja meg maga a mámor és kéjhömpöly lenne, ha az élvezetet - mint annyi más dolgot is az országban - tönkre nem vágnák a politikusok, akik egyszerűen elveszik a blogger kedvét attól, hogy a borsót a falra hányja, jóllehet nemegyszer van hányingere, talán nem is ok nélkül.
Mégsem ez a legnagyobb baj, hiszen akár még hozhatna is a konyhára, ha mindenféle amatőrök unalmas szerencsétlenkedéseitől megszabadulna a sajtó, és a média-fogyasztók csak tiszta forrásból szürcsölhetnék a kristálytiszta igét, Bencsiket, Puzsért, Bayer Zsoltot olvasgatva reggeltől estig.
A legnagyobb baj mégis az, hogy mára már mindenki únja az ellenzéket, úgy, ahogy vannak, tokkal-vonóval, és már szinte senki sem hisz abban, hogy a demokráciát meg lehetne még védeni demokratikus eszközökkel.
Erről csak részben tehet Nagyurunk, ott messze felettünk a Várszínházban, melyet előszeretettel nevez Karmelita Kolostornak.
Jellemzően ez éppen annyiban igaz, mint az ő oxfordi tanulmányai, melynek legendáját (Soros szerepét jótlákony homályban hagyva...) éppoly buzgón ápolják, mint katolikusok a szeplőtelen fogantatás dogmáját.
Erről leginkább a sajátjaink tehetnek, de ennek felismerésére a magyar politikai kultúrában esélyük sincsen, hiszen azt hiszik, hogy minden magyar állampolgár tágra nyílt szemekkel és lélekkel figyeli a bölcsességek ajkaikról pergő gyöngyszemeit.
Jóllehet, ha a füleiket is nyitva tartanák, tudhatnák, hogy bölcs népünk véleménye szerint:
a. egyik kutya, másik eb,
b. mind hazudik, egytől-egyig,
c. csak dumálnak, meg egymást cseszegetik, a Fideszben legalább rend van...

Ami a személyes rosszkedvemet illeti, arra két dolog nyomja rá - sok egyéb mellett - a bélyegét.
Az egyik az, hogy hiába értünk el értékelhető és az ellenfelet is felzaklató sikereket az önkormányzati választásokon, ennek semmiféle, az állampolgár számára is szemmel látható következménye nincs. 
Vártam volna azért egyet-mást, leginkább azt, hogy ha már anno hagytuk kivenni a kezünkből a teljes magyar médiát (tulajdonképpen ez Gyurcsány történelmi bűne, és nem az őszödi beszéd...), most majd élünk a lehetőséggel és lehetőséget teremtünk arra, hogy valamennyit korrigáljunk ezen a lehetetlen helyzeten.
Ehhez képest már az internet felett is meghatározó befolyást szerzett a részben Fidesznek, részben Lőrincnek nevezett részben Nemzetvezető, részben Keresztapa, az ellenzéknek pedig az maradt, ami a harmadik gyereknek a mama bal és jobb cicijének kiosztása után a papánál.
Majd mindegyik önkormányzatnak van újságja, van televíziója, a törvény elő is írja, hogy a kábeltelevíziók kötelesek egy csatornát a helyi önkormányzat rendelkezésére bocsájtani, de nemhogy országos ellenzéki sajtó, de még budapesti sincs.
A másik dolog, hogy erősen megismétlődni látszik az LMP szindróma, csak a váltógazdálkodásnak megfelelően most nem azt ígérik, hogy lehet más a politika, hanem az unalom elkerülése végett ebben a momentumban egy húsz év előtti baromság üli torát: Jöjjenek a romlatlan fiatalok!
Namármost én szeretem az ifjúságot, de a politika tipikusan nem a fiatalok sportja, szegény Petőfi is csak szerencsétlenkedett anno, de persze lehet egy fiatal zenész is jó zenész.
Már persze, ha a maga nótáját húzza, mert könnyen előfordulhat, hogy időnként egy olyan kottát nyomnak a kezébe, melynek eljátszása felborítja a zenekar harmóniáját.
Nem okvetlen a koncertmesternek 
kell elrontani a szólamot, lehet a tizenkettedik hegedűs játéka is idegőrlő és ocsmány.

Tehát nem kell okvetlenül a pártelnöknek hibáznia, neki elég, ha az abszolút hallás nélküli hegedűsnek átadja a kottát, melyet eljátszva szétcincálja a darabot.
Tulajdonképpen mindegy is, ha a menyasszonyt a lakodalom éjszakáján kazalnak dönti a Jóska, utána hiába bizonygatja az újdonsült férj, hogy nem történt semmi, őt mamlasznak, Julcsát meg rossz lotyónak tartja majd a násznép és senki nem fog rájuk szavazni, mikor a kisbírót választják.
Merthogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani, nem elég együttműködni, az egység látszatát is fennkell tartani egy politikai szövetségben.


Hogy még ma sem értik az ellenzéki politikusok, hogy ma a politika nem elvekről, ideológiákról szól elsősorban, hanem a média-megjelenések hihetőségéről, az sajnálatos, az pedig méginkább az, hogy az ellenzék soraiban még mindíg sokan hiszik, hogy mocskos módszerek ellen lehet győzni tiszta eszközökkel.
Nem lehet, azt kell tenni, amit a választó is honorál, aztán majd, ha győztünk, utána el lehet kezdeni tisztességre, humanizmusra meg szolidarításra nevelni a társadalmat.

Addig meg nem ártana kinevelni egy olyan politikust, aki gyermekkorát a pitbullok között töltötte, és erre a pitbullok a mai napig rettegve emlékeznek...
Aki dudás akar lenni... 
Minenesetre ma nincs túl jó kedvem...

:O)))

2020. július 29., szerda

KÓSÁNÉ KOVÁCS MAGDA EMLÉKÉRE

Írtam ide egy posztot, ezzel tisztelegve a szocialisták és a DK vitathatatlanul legtisztességesebb és legtehetségesebb tagjának emléke előtt.
A poszt szőröstül-bőröstül eltűnt, ki tudja miért.
Legyünk jóindulatúak, tulajdonítsuk ezt a blogger felületének éppen folyó átalakításának.
Talán ez is az ok, hiszen egy még meg sem írt, közzé sem tette posztomnál is négy hozzászólást és százegy megtekintést mutat a szerkesztőfelület...
Nem írom meg újra a posztot, helyette kérlek, olvassátok el egy kilenc évvel ezelőtti írásomat, ebből talán kiviláglik, hogy régebben sem volt kétséges, mennyire rátermett, okos és tiszteletreméltó volt a baloldal közszeretetnek örvendő politikusa.

Sokan szerettük őt.
Nyugodjék békében...


https://www.pupublogja.hu/2011/06/kosane-levele.html




2020. július 25., szombat

KIVERED, VAGY SZOPSZ?

Index: Fexik, kussol!
Orbán boldogan röhög a markába, a libernyákokban az Úr számára kedves ellenfeleket utalt ki neki, emellett csak külföldön bír el kettőt-hármat a hátán, itthon az egész libernyák tábort a hóna alá csapja, majd a momentumosokat a fogai közé szorítja és így táncolja a rókatáncot, merthogy fontosak számára a népi hagyományok is.
Tegnap megint alkotott az ellenzék, amelyik éppen időben kezdett el dolgozni azon, hogy üzembiztosan veszítse el a következő választásokat, pedig már éppen úgy nézett ki, hogy kifut az időből.
Elképedtem: vannak az általam preferált politikai oldalon emberek, akik e tüntetés szervezőiben látják a reményt Orbán maffiaállamának lebontására?
Szánalmasan amatőr ügy ez, mintha egy Mucus néni által trenírozott alsótagozatos iskolai tánccsoport szeretné legyőzni a Bolsoj Balettet ...

Einstein írta, hogy az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.


Ami különösképpen felháborított, az a Momentum agresszív pofátlansága.
Egy ilyen helyzetben, ilyen horderejű ügyben egyszerűen nem szabadna már önállóan  megjelenni, mert ez már megint az ellenzék széthúzásának képzetét idézi fel.
Itt erőt kellene mutatni, és tízezer ember Budapesten nem erő, hanem erőlködés, itt egy tüntetés százezer embernél kezdődhetne, ha nem egy önképzőkör szervezné.
Emellett - ha már - akkor legalább  olyan helyre kell szervezni, ahol - ha már csak tízezer embert vagyunk képesek mozgósítani - a tízezer húszezret mutat.
Kellemes nyáresti sétát meg fel tud venni a média a Margitszigeten is.
A sétáltatás különben is eleve kizár egy meglehetősen komoly réteget - az idősebbeket, betegeket - a részvételből, és lehet, hogy a Momentum "politikusainak" ez újdonság, de a társadalomban több a közélet iránt érdeklődő ilyen ember van, mint politizálást felvállaló egyetemista.
És az ő szavazatuk éppen annyit ér, mint a generációkra visszamenőleg félénk és megalkuvó  kispolgár felmenőik által motivált fiatalok ki tudja kire adott szavazata.
Mindenki nyugodt lehet, hogy a Beszari hivatalát olyan helyre és úgy tervezték, hogy a környéken ütőképes tüntetést ne nagyon lehessen szervezni, csak egy gondjuk volt a tervezőknek - a szűk tér miatt nem fért el a harckocsiakasztó árok, mint a Parlamentnél...
Anno védekezhettünk azzal, mikor a romlatlan fiatalokat emlegettük, hogy még nem ismertük a Fideszt, de ma már illene felismerni ugyanazt a gátlástalan nyomulást, kirekesztő magatartást, önteltséget, melyet aztán később oly nagyon megutáltunk Orbán maffiózóinál.



Az ellenzék pártjai pedig boldogan asszisztáltak ehhez a mocskos kis trükkhöz, pedig érdemes lett volna hagyni, hogy pofára essenek a lila ködben utazó ifjak és a mögöttük álló erők, akikben nem túl nehéz felismerni az illibernyák Pocak szekértolóit.
Ha a többi párt és az újságírók, valamint bánatos hozzátartozóik magára hagyja ezt a tüntetést, akkor lehetett volna a résztvevőknek akár szalonnát is sütni egy virágcserépben gyújtott tábortűz körül.
Érdekes, amikor az SZDSZ szavatossága lejárt, már készen várta az örökséget az LMP, és amikorra kiderült, hogy velük még véletlenül se lesz más a politika, akkorra itt van nekünk az Újfidesz, mely leginkább csak az ellenzék belső szétverésére alkalmas.
Hála istennek, elég tehetségtelenek, aki tehetséges volt és gyárilag demokratikus gondolkodású közülük, az kint van Brüsszelben.
Lehet, nem véletlenül, láttunk már ilyet, Szanyi kapitánynak hívták, az ilyenek jobb, ha nem zavarják a hazai munkát...
Mindenesetre  emlékezni lehetne a spanyol polgárháborúra, ahol Franco négy hadoszloppal támadta a köztársaságiakat, ötödik hadoszlopa pedig a köztársasági erőkön belül vitézkedett.
Ideje lenne már leszámolni az illúziókkal, és a beépített ügynököket harcostársak helyett ellenfélnek - ellenségnek tekinteni, és úgy is kezelni.


Persze az attrakció végén a tüntetés felszállt egy villamosra és békésen hazamasírozott, még csak nem is nagyon ordibáltak, még jelszavaik sem voltak.
Pedig tudomásul kellene végre venni: ha igaz a bon mot, mely szerint O1G, akkor innentől már csak két utunk van: ki kell verni, vagy szopás van.


Lehet választani.


:O)))

2020. július 19., vasárnap

A LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBBIKA

Természetesen az angolszász típusú parlamentáris demokrácia.
Vagy nem, de ennek kétségbevonására esélyünk sincs, mert azonnal felzeng a kórus, mely fennhangon hirdeti, hogy a rendszernek vannak ugyan hibái, de jobbat eddig még nem találtak ki ennél, és a vitathatatlan tekintélyű Churchillre mutogatnak, aki természetesen a saját szempontjai szerint értékelte a társadalmakat.
Kissé csökkenti ennek mindenkire kiterjedő értékét egyrészt az a tény, hogy nevezett államférfi Marlborough hercegének leszármazottja volt, az 1000 hektáros parkban lelhető Blenheim kastélyban született, ez pedig arra enged következtetni, hogy lehetőségei és érdekei nem minden esetben estek egybe a bátonyterenyei zsellér - ma közmunkás -  lehetőségeivel és érdekeivel.
Mellesleg Churchill azt mondta, hogy a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, melyeket már próbáltunk, de ő ötven éve halott, és a világ rengeteg dologban megváltozott, így társadalomszervezés területén is, jóllehet, azt hiszem, ha élne, még mindig tarthatná állítását.
Én már nem vagyok ennyire elragadtatva sem az angolszász modelltől, sem annak demokrácia-értelmezésétől, sem a világ mai állapotától.


Természetesen minden társadalommal kapcsolatos állítást csak megfogalmazásának időpontjának ismeretében és kora társadalmi körülményei között értékelhetünk többé-kevésbé helyesen.
Hogy úgy mondjam, könnyű volt Sztálin árnyékában polgári demokratának lenni, a terror sehol nem jó ajánlólevél a békés állampolgár számára.
Azt se felejtsük el, hogy az Atlanti óceán medre vérrel volt csordultig a kapitalizmus kialakulásának hajnalán, komplett földrészekről irtották ki az őslakosságot - többnyire a kereszt jegyében - és az emberi jogok még fogalom szintjén sem léteztek.
Volt viszont rabszolgatartás, ami gazdaságilag felettébb hatékonynak bizonyult.
Hogy ezt a modellt erőltetik a nyugati világ prominensei, ennek oka történelmi hagyományaikban keresendők.
Ők egy ilyen társadalmi rendszerben szocializálódtak és hallatlanul büszkék arra, hogy elérték, hogy bírói ítélet nélkül ne csapathassa le embertársaik fejét a szuverén, és pár évszázad alatt azt is, hogy meghatározott időszakonként kiválaszthassák, hogy kik képviselik az őket nyúzó, időnként a háború poklába küldő embertársaik érdeket - saját érdekeiknek hazudva azt.
Persze csak saját népük részesül ilyen kedvező elbírálásban, más népek polgárait esetenként dicsőség irtani, hogy azok erőforrásait, piacát elvegyék, így növelve azok hatalmát, akik a vagyont a kezükben tartják.
Aki az általuk szentesített elvekkel ellentétes elveket képvisel, azokat démonizálják, kirekesztik, rosszabb esetben meggyilkolják, legfőképpen azokat, akik veszélyeztetik magántulajdonukat, ami nem azonos a vitrinjeikben tárolt porcelánfigurákkal, és az eljegyzési gyűrűkkel.
A magántulajdon azokat az anyagi eszközöket jelenti, melyek alkalmasak a más emberek munkája által létrehozott értékek elsajátítására.
Tulajdonosaikat meg is értem, hiszen az ember irigyebb a kutyánál is, emellett szereti, ha kiélheti mohóságát, hiszen oly közel áll még az állatvilághoz.


A szocialista kísérlet azon alapult, hogy az ember felismeri saját érdekeit, felismeri azt, hogy jobb, ha a társadalom erőforrásai és meghatározó termelési eszközei köztulajdonban vannak, mint ahogy az sem baj, ha a segítségükkel előállított termékekből képződő nyereséget az az állam osztja el, melynek elsőrendű törekvése polgárainak jóléte.
Ez a kísérlet ma is folyik, és bár igaz, hogy errefelé kudarcot vallott, de a világ más részein milliárdok vesznek részt benne, hogy milyen eredménnyel, az majd kiderül, lehet párszáz év múlva, de a társadalmak formálása sehol nem ment rohamtempóban, miért éppen most menne?
Amúgy elméleti síkon sem értem, hogy miért lenne jobb egy olyan társadalom, melyben a vagyon jelentős része kevesek kezében összpontosul annál a társadalomnál, mely a közösségi tulajdont részesíti előnyben.
Hiába, az ember képtelen adott méreten túl gondolkodni, például ha megkérdezed tőle, hogy akarod-e, hogy a bográcsban levő pörköltből a hús egy része a tied legyen, máris összefut szájában a nyál, de ha azt érdeklődöd meg, hogy akarod-e, hogy az ország vagyonából részesedj, akkor mindjárt eszébe jut a nők várható társadalmasítása és ezt összefüggésbe hozza imádott Julcsájával, majd kirohanásokat intéz a rohadt komcsik ellen.
Mondhatnánk, hogy aki hülye, haljon meg, de - sajnos - viszi magával az értelmeseket is...
A klasszikusok már százötven évvel ezelőtt megmondták, hogy a termelés feltételei sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a tudat, ami felettébb sajnálatos, mert mára tisztán látszik, hogy infantilis idióták játszanak az atombombával, sík hülyék szennyezik élhetetlenné és mérgezővé a környezetet, és ez egyaránt így van nagyban és kicsiben, földrészek és családok szintjén is.
De ettől még az angolszász parlamentáris demokrácia nem mindent megváltó recept a világ bajaira, az írástudatlan afgán tálib és a szomáliai törzsi varázsló éppúgy halálos veszély az emberiségre, mint a magyar fajankó, aki képtelen felülemelkedni a lótolvaj mentalitáson, mikor a sors nagy röhögések közepette a kezébe nyomja egy ország kormányrúdját.
A kötelező olvasmányok közül semmiképpen nem célszerű kihagyni Arany Jánostól A nagyidai cigányok című hőseposzt - igencsak magunkra ismerhetünk hőseiben - sajnos...


A mai állapotok a kapitalizmus zsákutcájának utolsó párszáz méterét tükrözik, az emberiség, ha fenn szeretne maradni kénytelen lesz sürgősen modellt váltani.
Ha tovább folytatja a Föld kizsákmányolását, az emberiség kihal.
De addig rögös út vezet, szenvedéssel és vérrel kell gyermekeinknek és unokáinknak fizetniük elődeik szűklátókörűségéért, az emberi mohóságért, kapzsiságért, a tengernyi igazságtalanságért, az ostobaságért.
Magyarország ebben a történetben elhanyagolható tétel, csak nekünk számít, igaz, nekünk az életünk ez a szerencsétlen ország, melynek beteg vezetője azt hiszi, hogy képes egyedül is legyőzni a történelmet, a természetet, és képes egyedül megnyerni a jövőt.
Sajnos téved, és ennek árát leszármazottainknak kell megfizetniük, hacsak még időben világgá nem kergetjük őt nálunk és eszmetársait szerte a világon.
Nem egyszerű feladat.

:O)))





2020. július 15., szerda

MINT A KÁDÁR-RENDSZER? - LÓSZART, MAMA!



Néha sikítófrászt kapok, amikor közéleti szereplők, de az ismerőseim közül is néhányan szent meggyőződéssel kijelentik, hogy Orbán rendszere éppen olyan, mint a Kádár-rendszer.
A fiatalabbjának még elnézem a dolgot, merthogy ők azt böfögik vissza, amit szellemi kihívásokkal vesztes csatát vívó felmenőiktől hallottak, de az idősebbjét teljes szívemből szánom, hiszen akit az Úr el akar veszejteni, annak elveszi az eszét.
Más kérdés, hogy némelyiküknek nem is volt…
Azt hiszem, hogy egy politikai rendszert elsősorban és szinte kizárólag az minősít, hogy mit tudott adni az ország népének, a rendszer vezetőit pedig az, hogy mit tudtak kihozni az ország javára koruk gazdasági-politikai adottságaiból, és akkor még nem is beszéltünk személyes tulajdonságaikról, tehetségükről, szándékaikról – bár utóbbi inkább csak árnyalja a képet.
Ha össze szeretnénk vetni a két rendszert, hát meg kell állapítanunk, hogy a közöttük nincs egy fikarcnyi egyezőség sem, hogy úgy mondjam, ég és föld a különbség, a névadók között pedig még nagyobb a távolság, nevezetesen Orbán Kádár cipőfűzőjéig sem ér fel.


Kádár rendszerében az ország vagyona, erőforrásai saját kezünkben voltak, méghozzá túlnyomó többsége valamilyen közösségi tulajdonban.
Aki ezt nem értené, az próbálja meg elképzelni, hogy a Balaton partján épült szállodákban minden magyar állampolgárnak tulajdonrésze volt, még ha csak tízmilliomod résznyi – viszont minden vagyonelemben, különféle tulajdoni formákon keresztül.
Most nincs, mert ami nincs külföldi tulajdonban, az strómanjain keresztül a Szent Család tulajdonában van, de így van ez a termelőüzemek tekintetében is.
Akkor létezett ipar, voltak világszínvonalú termékeink, voltak exportképes magyar termékek, ma meg nincsenek, hacsak nem számítjuk Kovi pornófilmjeit.
A magyar ipar – különösen a nagyipar – megszűnt, a klasszikus munkásosztályt szétzavarták, ezzel egy koszból szétverték a szakszervezeteket, a munkásokat meg odadobták egy olyan vállalkozói rétegnek, mely a profitját elsősorban az olcsó – nagyrészt fekete – munkaerőből realizálta.
Ma nagyipari munkásság legfeljebb a multik üzemeiben van, igaz, ott a magyar viszonyokhoz képest megfizetve, de messze elmaradva az adott cég által anyaországi dolgozóinak fizetett munkabérektől.
A kisvállalkozók és a sufniüzemek bejelentés nélküli, vagy félpénzre bejelentett ipari zselléreiről ne is essen szó.
Nincs cukorgyárunk, nincs növényolaj-iparunk, a multi megvette, aztán bezárta, mert csak a piac kellett neki.
Ma csak főtereket kövezünk meg stadionokat építünk, a buszokat meg használtan importáljuk innen-onnan.
Valaha tudtunk vasúti kocsikat gyártani, ma ha gyártunk is, más keres az üzleten.
Az érdekvédelem helyzetét pedig pompásan mutatja a Suzuki álláspontja, mely mellesleg sehol máshol Európában nem állná meg a helyét.


A Kádár-rendszerben a nettó költségvetési befizető mezőgazdaság (Ilyen – rajtunk - kívül csak Új-Zéland volt…) helyzete is siralmas, a fő mezőgazdasági termék a területalapú támogatás.
Miközben a rendszerváltás idején jobbról leporolták a soha meg nem valósult kert-Magyarország elképzelését, szétverték a nagyüzemi mezőgazdaságot, vele együtt a magyar falut is.
A nyugdíjjogosultság megszűnt, a föld, mely a Kádár-rendszerben is a paraszt tulajdona maradt, mára már egy új társadalmi réteg kezébe került, a mezőgazdasági termékek feldolgozása részben megszűnt, részben bankárok és a Szent Család és vazallusai kezébe került.
Hol van már a Kádár-kor, mikor minden magyar állampolgárra jutott egy disznó?
Ma Karácsony azért megy utolsónak a disznótorba, mert sokáig kell keresgélnie, míg talál végre egy döglött disznót - a legnagyobbak igen virulensek, és folyvást azon dolgoznak, hogy disznósajttá dolgozzák fel eltartóikat.


Kádár korában az egészségügyi ellátás állampolgári jog volt, és igaz, hogy létezett a hálapénz, de nem kötelező jelleggel.
Volt közbiztonság, saját törvényeit a rendszer rigorózusan betartotta, virágzott a kultúra, egyetlen jelentős mű sem került elő a rendszerváltás után, és a művészt megbecsülték, ma meg mindenféle lófejű, tepsiszájú buta luvnyából csinálnak idolt a fiatalság számára.
Kádár és Orbán egy napon említése talán azt a célt szolgálja, hogy tudat alatt összekapcsolja azt, aki a népéért élt azzal, aki a népe kifosztásából él.
Ebben az országban Kádár alatt a legszegényebb cigány gyereke is tanulhatott, segítették ezerféle módon, ma meg a legokosabbakat is visszarugdalják a putriba, merthogy újratermelődtek a szegregátumok, a nyomortelepek.
Emlékszem, egyszer egy kollegám zsidózgatni kezdett a munkahelyen, utána ezerrel kérte a bocsánatot, mert nem csak illetlenség volt, de az állam szankcionálta is az antiszemitizmust, rasszizmust – de bevallom, gyerekként nem is érdekelt bennünket a származás, egyszerűen nem volt téma.


Szóval, nem kellene buta párhuzamokkal operálni - attól, hogy te is jártál körömcipőben, meg a Rákóczi téri durva is, te még bőven lehettél vesztaszűz…
Kádár a magyar nép nagy szerencséje, aki kihozta az ország lehetőségeiből a maximumot.
Orbán ellopta és ellopja amit a bamba nép eltűr, miközben a hazafiságra és a nemzeti érzéseidre apellál, jobb híján, merthogy mára az maradt csak az ország hajdani jóhíréből, elismertségéből, tekintélyéből, sajnos.


Kádár adott harminc jó évet a magyarnak, Orbán elvett legalább ennyit, hát legyünk észnél a hasonlítgatásnál, ha javasolhatom.
Már csak leszármazottaink érdekében is - nem kellene hülyíteni őket.


:O)))

2020. július 8., szerda

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN

Merthogy az rendben van, hogy Nagyurunk határozza meg, hogy hány koronavírussal fertőzött van aktuálisan ebben az országban, az is rendben van, hogy aki ebbe belehal, az mind öreg és krónikus betegségek boldog tulajdonosa, az is rendben van, hogy a járvány felfutásának időtartamát is ő határozza meg, mint ahogy az is rendjénvaló, hogy a járvány tetőpontjának dátumát se más közli hálás népével, ami egyébként olyan, mint angoloknál a nyár, mely idén egy csütörtöki napra esett.
Lehetett volna ezt pontosabban is meghatározni, például, hogy az adott napon tizenegy óra húsz és huszonegy perc között következett be ez a sajnálatos esemény, de Boldogságunk szerénysége közismert, csakúgy, mint mindenre kiterjedő hozzáértése, továbbá szépsége.



Bevallom, nekem a nép gyermekének egyszerű - egyben nagyszerű - gondolkodásmódja imponál legjobban - szevasz Röfi, ide nekem a koronavírust!
A Magyarok Atyja - miután lemúlt rólunk a rontás - bölcs intézkedések tucatjait hozta, például megszüntette a tömegrendezvények korlátozását, beleértve a labdarúgó mérkőzések látogatását is, melyeken ott ugrált a szurkolótáborok hülyébbik része (a nagy része...), de az intézkedéssel kicsit elkésett, így a Debrecen csak kiesett az első osztályból, ha kicsit gyorsabb, ki is halhatott volna belőle...

A strandok és sportlétesítmények kinyitása is indokolt volt, hiszen joggal bízhattunk abban, hogy minden látogató be fogja tartani az ajánlott védőtávolságot, és az arcvédő maszk helyett búvárszemüveggel védekezik a vírus támadása ellen.
A határok megnyitása is ésszerű intézkedés volt, például a szerb határ teljesen veszélytelen egészségügyi szempontból, onnan legfeljebb a migráncsok veszélyeztethetik az egészségünket, és persze szegény szerbeknek is kell egy határ, amely szabadon átjárható, ha már a többi országba csak leforrasztott fémkoporsóban utazhatnak.
Mi meg táborokat szervezünk fiataljainknak, vajdasági résztvevőkkel - hadd edződjenek!
Persze a fokozatosság elvnek betartása igen fontos, ezért ha most sikeresen vettük az akadályt, akkor aki addig életben marad, az augusztus 20.-i gigantikus tűzijátékon boldogan szorongathatja székely atyánkfiai kezét.
Apropó, Románia.
Nálunk - szinte egyetlenként Európában - nincs beutazási korlátozás a román állampolgároknak.
Máshol - mindenhol szinte - van.
De a székely góbé észjárása csavaros, mint a kandisznó csúnyája, majd utazgat magyar útlevéllel, mígcsak minket is ki nem tiltanak az európai országokból, - persze addigra már indokolt is lesz.


Egyszerű dolgok ezek, focizni kell, a drukkerek remek választói bázis, kedveskedni kell nekik, a turizmus támogatásával meg Rasinak, magyar véreinket meg nem korlátozhatjuk a nemzetegyesítés rögös útján.
Vezérünk érdemeinek elismeréseként I. Viktor Miháj néven királlyá kellene koronáznunk.
Koronavírusunk már van hozzá...



:O)))

2020. június 28., vasárnap

NYUGDÍJAS-SIRATÓ, VAGY A JÁRÓKERETEK FORRADALMA?

Piszkos meleg van.

Ülünk a szobáinkban, este nyolckor se enyhül a hőség.
Ilyenkor az embere hajlamos eltöprengeni a múlton, és tört fényű tekintettel néz a bizonytalan jövőbe.
Emellett erőt vesz rajta a lustaság is, amit nyugdíjasok esetében megfontoltságnak hívunk.
Én sem vagyok kivétel, ezért ma új poszt helyett a nyugdíjasokra vonatkozó kis gyűjteménnyel szeretnék kedveskedni nektek a PuPu összes lapjairól.


Felhívnám figyelmeteket a megjelenések dátumára, hogy érzékelni tudjátok, mennyi pozitív változás következett be az idők folyamán.
Egyre erősödik bennem a hit: kellene egy nyugdíjas-párt, merthogy ez egy olyan társadalmi réteg, melynek alapvető érdekei azonosak, függetlenül attól, hogy a delikvens a turul tojásain üldögél, vagy Lenin csúnyáján csimpaszkodik.
És a pártok azonos érdekű  társadalmi rétegek szervezetei, még ha ezt a mai politikusok másként is tudják.
Mert enni kell, fűteni - és lassan-lassan hűteni is - kell, emellett nem lenne hátrány életünk alkonyán emberhez és az elvégzett munkánkhoz méltó életet élni.
Belátom, egy ország  porbatiprása is sok energiát emészt fel, de talán a felépítése se ment könnyen, mégha ezt ma sokan kétségbe is vonják, és életed munkáját boldogan locsolgatják néhány vödör szarral.


Ma, amikor érzékelhető törekvés a generációk egymással szembefordítása, meg kellene  szerveznünk az önvédelmünket, míg késő nem lesz.
A nyugdíjas önmagában gyenge, mint a májusi libapotty, de mint társadalmi réteg hihetetlenül erősek vagyunk.
Ide politikai párt kell, nem himi-humi egyesületecskék, melyeket a hatalom meg tud venni kilóra, mint a kacsát.
Gondolkodjatok el ezen mai és jövendő nyugdíjasok, meg ti is, akiknek már ez a minimális biztonság sem fog megadatni, közben olvasgassátok ezt a kis gyűjteményt...


:O)))

2020. június 26., péntek

MINDENT AZ ORSZÁGÉRT - VAGY KISNYÚL

Ismét versenypályát építünk, motorversenyek  számára, természetesen olyat, mely világszínvonalú lesz, működtetése rentábilis, alkalmas a gyorsasági motorsport csúcsának, a Moto1GP futamainak lebonyolítására, továbbá oktatásra, képzésre és az orrodat is tisztíccsa...

Nem ez az első nekifutás, hiszen volt már ilyen kísérlet Sávolyon, a Balaton nyugati végében, és van egy épülőfélben a tó keleti végén, Balatonfőkajáron is, - mindkettőt olcsóbb lett volna állami pénzből kivásárolni és befejezni, mint egy új, zöldmezős beruházást indítani a pusztában, ahol a túzokot eddig csak a Riga mopedek dübörgése zavarta fel fészkéről.
No, meg esetleg Kósa Lali nyolcvankét éves anyukájának ezerhatszázas  BMW-je, ha fia a pusztában a Debrecen határában turistacsalogatóként dolgozó hostessek valamelyikének bemutatóval egybekötött eligazítást tart specialitásáról, a dürrögésről.
Sávolyon a pályát egy spanyol cég építette volna, de aztán leállították az építkezést, fő ok az lehetett, hogy a spanyol céget nem Mészáros & Mészáros Kft-nek hívták.
Tudni kell, a motorsportban Spanyolország megkerülhetetlen nagyhatalom, ők mindent tudnak, amit erről a sportról tudni lehet, többek között a versenypályákról is, nem is szólva a versenyzőkről, gépekről, de hát persze kanyarban sincsenek a Legnagyobb Magyar Polihisztor pénztárosának szakértelmétől, sportági kapcsolatrendszerétől.


Amikor Sávoly bedőlt, jöttek az élettől elrugaszkodott beruházók, akik elhitték a süket dumát, melyet indoklásként elgurítottak, nevezetesen azt, hogy  a verseny rentabilitását nem sikerült bizonyítani, és erre minden állami szereplő tágra nyitott, ibolyakék szemekkel rácsodálkozott, mint Julcsa Jancsi csúnyájára, mikor rájött, hogy a várt petrencerúd  helyett fogpiszkálót  kínálnak neki...
Merthogy, aki egy ilyen pályától tíz éven belüli megtérülést vár, az - hacsak nem ő a  jogtulajdonos, - sík idióta.
Az ilyen beruházások áttételesen térülnek meg: nő a vendégéjszakák száma, a vendéglátóhelyek forgalma, a versenyekhez kapcsolódó szolgáltatások árbevétele, a különféle reklámbevételek, továbbá a televíziós közvetítésekben megjelenik Magyarország, és ez önmagában is növekvő idegenforgalmat generál.
Ez Rasi öröme...
Így aztán a második terv a Balaton másik végére, Balatonfőkajárra már olyan pályát álmodott, mely mellé szórakoztató komplexumot is terveztek, de mivel a beruházót itt sem Garancsinak hívták, így - vélhetőleg forráshiány miatt - az építkezés úgy halad, hogy ahhoz képest a Luca széke kapkodó idegbolondok sztahanovista műremeke.
Saját prognózisom az, hogy majd felvásárolja néhány fabatkáért valamelyik stróman, már csak, hogy egységes maradjon a balatoni birtokszerkezet.


És most épül az új versenypálya Hajdúnánás mellett, merthogy ott nem zavarja a lakosságot a motorok hangja, meg a környékbeli szállodák el tudják szállásolni az évi egy versenyre érkező érdeklődőket.
Meg aztán fel lehet építeni hatvanöt állami milliárdból a pályát, ebből el lehet lopni a megszokott alkotmányos költséget.
Lehet új, reprezentatív állásokat kreálni a haverok pereputtyának, megtölteni a saját tulajdonú szállodákat.
Azt ígérik, hogy a pálya a világon egyedülálló lesz, ami nem egy nagy kunszt, valamennyi pálya  ilyen - hacsak nem az építési költségre gondolnak...
És tíz éven belül magyar versenyzőt is szeretnének "kitermelni".
Ez tetszik legjobban, ez olyan tipikusan magyar dolog.
Először megcsináljuk a tetőzetet, mert az eső bármikor megeredhet, mondá Mekk Elek egyetemes mester, így kell ezt csinálni, már a labdarúgásban is bevált.
Gondolom, a pálya területét Kósa Lali adja húsz évre ingyenes használatba a pálya üzemeltetőjének, ahol majd a Talmácsi Akadémia hallgatói róják a köröket Verhovina versenygépeken, merthogy ez egy drága sport, kinek telik másnak motorra, ha nem az állam által támogatott versenyzőknek!
A hortobágyi csikósok utódai boldogok lehetnek, mikor esténként az edzés után lecsutakolják gépeiket, maga Kósa Lajos is elégedett lehet majd fejlődésükkel.
Közben meg félmillió felé tart a regisztrált munkanélküliek száma, és közeleg a tél, ahogy Havas Jon jövendölte volt.
A hatvanöt milliárd a végére kilencven lesz, a fiatal magyar motorversenyzők viszont továbbra is csak másod-harmadrangú versenyeken próbálgathatják tehetségüket, edzéslehetőségük meg továbbra sem lesz, hiszen a versenypályára csak néha,  leginkább pénz ellenében juthatnak fel, a pénz meg a technikára sem elég...


Viszont az üzlet virulhat, a fiatalok meg törjék magukat, anno a katonaságnál én is úgy szereztem motorra jogosítványt, hogy a motor elromlott, be sem lehetett indítani, de a bajtársiasság segített: a vizsgázó ült a gépen, három katonatársa meg tolta, lehetett karjelzéseket alkalmazni kanyarodás előtt.
Mindenki örült, hogy nem harckocsi-vezetői vizsgán kellett szerepelnie...


Az éj sötét, és tele van iszonyattal...


:O)))


2020. június 14., vasárnap

VISSZA A LOPOTT HOLMIVAL, NORMÁLIS ORSZÁGOT!


Szinte tradicionális már a blogban, hogy két választás között hányok egy-két lapátnyi borsót a falra, jóllehet tudom, hogy politikusaink közül nemigen olvas szinte senki olyan véleményeket, melyeket nem a számukra megszokott baráti kör tesz közzé, olyanokat meg aztán végképp nem, melyek megkérdőjelezik határtalan bölcsességüket, házi váteszeik csalhatatlanságát.

Mégis, már csak megszokásból is néhány félidei gondolatot megosztanék a nyájas olvasóval, legalább ő ne vágjon csodálkozó ábrázatot két év múlva.
Bocsánat, hogy pontokba szedem, talán így könnyebb lesz cáfolni, ha valakinek kedve kerekedne erre.


  1.  Már megint kifutottunk az időből, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzati választások előtt csak óvatosan lehetett politizálni. Most éppen az utolsó percben vagyunk, hogy érdemi dolgokat lehessen csinálni a választási győzelem érdekében.
  2. Még mindig nem jutott el a döntéshozókig a tény, hogy ma a politika elsősorban a tömegkommunikációt jelenti.
    Orbán ezt pontosan érti, és vödörrel önti híveire és potenciális szavazóira a válogatott baromságokat, szívbemarkoló történeteket a hősi múltról, a virágzó jelenről meg a fényes jövőről, a demokraták meg legfeljebb a legordítóbb hülyeségeket gyomlálgatják, kevés sikerrel.
    Lássuk be szomorúan: a közbeszédet Orbán tematizálja, a mi oldalunk legfeljebb reagál rá, ahelyett, hogy saját témáival, tényekkel és terveivel állna elő.
  3. Napersze, de hol álljon elő, mikor a legbaloldalibb médiumokat is megvette már a rendszer kilóra, melynek következtében éppen annyi ellenzékiség fér el bennük, mint amennyi ahhoz kell, hogy az áremelkedéseken szörnyülködő nyugdíjas megnyugodhasson: jártathatta a pofáját, jól megmondta nekik.
    Ne és?
  4. Mindeközben az önkormányzati választásokon nyertes demokrata önkormányzatok úgy-ahogy, de működtetik saját médiumaikat, van újság, lehetne mindenhol kábeltévé-csatorna, mint kiderült, az internet is alkalmas a tömeges kommunikációra, és léteznek más, egyszerűbb megoldások is - mindössze össze kellene hangolni őket és a források egy részét át kellene csoportosítani a közös cél érdekében.
  5. Sajnálatos, de a demokratikus pártok tömegkommunikációs szakemberei szinte egytől-egyig csődöt mondtak, kreativitásuk a nullához konvergál, nemigen tudják,, mi lenne a feladatuk.
    Így eshet meg, hogy a pártok legütősebb politikusainak lejáratásában társtettesi minőségben vesznek részt, lásd legutóbb, Korózs Lajos és az álmentős ügyét, akit egyszerűen nem lett volna szabad szerepeltetni ellenőrzés nélkül, hadd ne mondjam én el, miket kellett volna kontrollálni - nem Korózs Lajosnak.
  6. Hiányzik a kreativitás is. Szegény Karácsony Gergelyt hagyják egyedül szenvedni Lánchíd-ügyben, és nincs összehangolt válasz az ügyben, jóllehet a hídfelújítással kapcsolatban a kormány álláspontja ezer sebből vérzik, mégsincs rá kommunikációs válasz, csak siránkozás.
  7. A legnagyobb baj, hogy nincs közös álláspont 2022-vel kapcsolatban, nincs közös program, nincsenek közös szakértők, felelősei egyes területeknek, - ha úgy tetszik, és nem okvetlen ezzel a megnevezéssel, de nincs "árnyékkormány", mely személyi összetételével, szakértelmével garancia lenne a kormányképességre.
    Nem hiszem, hogy Káslernek ne lehetne esélyes ellenfelet állítani, és Varga Mihály se a legélesebb kés a kredencben...
  8. Meg kellene értetni a választóval, hogy az ő pénzét lopják, mint például legutóbb is, mikor Mészáros Viktor cégei szállodafelújításra vissza nem térítendő támogatást kaptak.
    El lehetne mondani, hogy a munkanélküliek és  családjaik számára hány hónapra adna megélhetést az a pénz, mely most a nép ajándékaként ingyen (munkavégzés nélkül...) belecsusszant a megfelelő zsebbe,még csak árokpartot se kellett  gereblyézni hozzá...
  9. Szervezeteket kellene létrehozni a kisvárosokban, falvakban, mert valahova tartozni kell, akinek nincs erre lehetősége, az nem fog elmenni voksolni, vagy oda szavaz, ahol a győztest sejti.
  10. Abba kell hagyni az "ezek ellen hiába nyerünk választást, úgyis be vannak betonozva" tartalmú mondókákat, minden betont fel lehet törni, a gazdasági hatalmat meg lehet törni, a lopott  holmit vissza lehet venni, persze teszetoszáskodni meg szépelegni nem lehet.
  11. Nem velük kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mit fogunk tenni kormányra kerülésünk után, felvállalni az elszámoltatást, a felelősségre vonásokat, a parkettás börtönök megszüntetését, a családi pótlék visszaállítását, az egészségügy - oktatás - nyugdíjak rendbetételét, az ügyészség-bíróságok munkájának rendbetételét, az Alkotmánybíróság jelenlegi formájának felszámolását,  az országgyűlési választókörzetek helyreállítását, a megfelelő fékek és ellensúlyok beépítését, és így tovább, egészen az Alkotmány helyreállításától egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig, az önkormányzatiság helyreállításáig.
    Rengeteg feladat, de rengeteg lehetőség is a társadalom mellénk állítására.
    Sajnos, ehhez dolgozni kell, és nem lehet mellőzni a drasztikus intézkedéseket, a különleges nyomozó ügyészség felállítását, a kemény és határozott fellépést.
  12. És meg kell teremteni ehhez a személyi feltételeket, fel kell építeni az új miniszterelnököt, közvetlenül választhatóvá kell tenni a Köztársasági Elnököt, és tenni kell néhány szimbolikus intézkedést is.
    A választó személyekre fog szavazni, ezeket nem az utolsó pillanatban kell előrángatni, mert a jelölteket meg kell ismerni a választóknak, de a jelölő szervezeteknek is.
  13. Lehetne esetleg feltölteni a szoborparkot is, de a legalapvetőbb, hogy tisztán meg kell fogalmazni, milyen országot szeretnénk építeni - nem csak az általánosságok szintjén.
Ez persze csak szűk vázlat, mert rengeteg lenne a feladat, de nem megoldhatatlan a dolog, csak dolgozni kellene, mondjuk nyári szünet nélkül.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.
Lesznek vajon?


:O)))

2020. június 6., szombat

BOLSEVIK A PARLAMENT ÉLÉN

Kövér László irányt mutatott.
Ez nagyon helyes, hiszen ki mutasson a pusztába kizavart bánatos kecskeként tébláboló tanácstalan népünknek irányt, ha nem az Országgyűlés elnöke.
Tulajdonképpen az iránymutatás nagy segítség, mindössze az útjelző táblával van baj, a felirata (Szebb jövő felé) szorul csak cserére, de ez takarékosan megoldható, hiszen az új felirat (Szakadék felé) kevesebb karakter, így kevesebb festék kell, továbbá elhagyhatók a nemzeti színek is elkészítése során.
Kövér László azt találta alapvetni, hogy ennek a sorscsapások verte országnak olyan politikát kell folytatni, hogy "soha ne lehessen mást, mint nemzeti politikát folytatni", ami dicséretes célkitűzés - egy nép, egy Vezér, egy politika - ez már máshol is bevált a történelem folyamán (Ein Volk, ein Reich, ein Führer!), csak a világ értetlenkedett akkortájt - sajnos...
Apró kis probléma, hogy nem cizellálta beszéde során a "nemzeti politika" fogalmát, melynek első eleme lenne a nemzet fogalmának tisztázása.
Azt tudjuk, hogy a nemzetet hosszú évszázadokon keresztül a nemesség alkotta, de azt azért nem gondolom, hogy ő és büdöstalpú harcostársai ehhez a fogalomhoz kívánnának visszatérni, mert ez esetben mindahányan kívül találnák magukat a nemzeten, élükön a nyárfafaragó népi iparművésszel.



Szóval, újra kellene ezt a fogalmat definiálni, és - dicséretes módon - történnek is erre kísérletek folyamatosan.
Sajnos, ezzel is úgy járunk, mint szovjet munkás a babakocsigyárból - a hazacsent alkatrészekből állandóan T-34 -es tank jött ki összeszerelés után, így aztán a kis Szergej pórul járt.
Mi is hiába nézegetjük a házelnök és elmetársai definícióit, állandóan az derül ki, hogy a nemzetbe csak maffiájuk tagjai, a haszonélvezők kis csapata tartozik, meg a szellemi kihívásokkal küzdő süketek és vakok gyűlöletmeghajtású csapata, mely pártjuk gerincét képezi, már, ha velük kapcsolatban gerincről egyáltalán szó eshet.
Namármost, ha a nemzethez ők tartoznak, akkor a nemzeti politika valószínűleg azt a szavlejárt horthysta katyvaszt jelenti, melynek gyakorlásával oly sok sikert értünk el.
Mint tudjuk, győzelmet győzelemre halmoztunk, hálás népünk boldogan állt sort Róbert bácsi közkonyhája előtt, a paraszt optimista pofával nézegette a ló seggét, saját jövőjét keresve benne.

Ezt a főzeléket nem lenne túl bölcs dolog felmelegíteni, hacsak nem az a cél, hogy úgy oldódjunk fel az emberiség nagy olvasztótégelyében, mint a vizigótok vagy a longobárdok - a távoli jövőben az egyetemek tananyagában tornacipőbe bújtatott lábjegyzetként szerepelve.


A házelnök azért mondott pozitív dolgokat is, például kifejtette, hogy 1990 óta eltelt harminc év után az ország felénél jár annak a mentalitásváltásnak, mely a "tanuljunk meg kicsik lenni" helyett a "tanuljunk meg önmagunk lenni és merjünk nagyot álmodni" gondolatát teszi meg a közösségi cselekvés vezérfonalává.
Boldog lettem, amikor olvastam, hiszen ebből is látható, hogy közjogi méltóságaink milyen alaposan ismerik a mai magyar valóságot, a társadalom gondjait, melyeket csak itt-ott fed el az a törekvés, hogy ne haljon éhen az öntudatos magyarember gyermeke.
Azt is erősen hiszem, hogy az út felén már túl vagyunk, hiszen már megtanultunk lopni, rabolni, és a "merjünk nagyot mondani" sem áll már túl távol tőlünk. 
Némi aggodalomra adhat azért okot, ha végignézünk nagyjaink névsorán, a Matolcsy-Kövér-Orbán-Kásler-Áder csatársort akár a hajdan felelőtlenül bezárt Hűvösvölgyi úti intézmény válogatottja is büszkén vállalhatná.
Áder sem lóg ki a sorból, hiszen a horgászokat elszemtelenedett népünk egyébként a "csendes őrültek" definícióval szokta megörvendeztetni.



Még harminc év, és elérjük a vágyott célt - hálás népünk boldog lesz, ha beledöglik is.
Vagy megboldogul...



:O)))

2020. június 4., csütörtök

TRIANONI KÖNNYEK

Mi semmiből sem tanulunk, miért éppen Trianon szomorú esetéből tanulnánk?
A Magyar Királyság nem volt nemzetállam, még annyira sem, mint a mai Magyarország, melynek vezetője ma azt a nemzetállamot dicsőíti, amilyen ez az ország sosem volt, ma sem nemzetállam, és  elődje csak annyiban volt az, mint amennyire a Vezér ősei magyarok.
A Magyar Királyság csak annyiban volt magyar, hogy lakói a magyar király alattvalói voltak, már, aki egyáltalán számított, merthogy a nemzethez tartozott a magyar nemességgel bíró román szlovák vagy szerb is, de a magyar jobbágy soha.
Még királyaink sem voltak magyarok, királynéink meg pláne nem, mint ahogy a katolikus egyház magyar szentjei sem.
Magyarok azok voltak, akiket ők néha-néha kardélre hánytak, izzó trónon sütögettek, meg a nemesség.
Trianon ebből kifolyólag nem a mai Magyarország tragédiája, legfeljebb a hajdani Magyar Királyságé, melyet előszeretettel mosunk össze mai államunkkal, melynek annyi  köze van a királyi Magyarországhoz, mint szarvasbogárnak a Semjén által kilőtt  jávorszarvashoz.

Ami közös a kettőben, az a hatalom birtoklóinak végtelen tehetségtelensége, önzése, túltengő egója és agresszivitása, határtalan bírvágya, önteltsége, kivagyisága, alkalmanként pofátlansága.
A Magyar Királyság soknemzetiségű birodalom volt,  és a mai Magyarország se nemzetállam, mint erre a vonatkozó vicc remekül rámutat.
Három magyar: egy sváb, egy zsidó meg egy cigány.
És csak mosolyogni lehet ezen a túláradó magyarkodáson, - nagyban előrevinné a tisztánlátás ügyét, ha mindenki előszedne egy üres lapot és felírná rá két szülője, nagyszülei és az ő felmenőik eredeti nevét, azonnal kiderülne, hogy legfeljebb a magyar szürke marhájuk jött be Árpáddal Vereckénél, de az sem biztos.


Van ezzel az ezeréves államisággal is néhány apró probléma, mivel államiságunk időnként szünetelt,  tán innen a nagy barátság a lengyelekkel, akik ugyanezekkel a problémákkal küzdöttek, hasonlóképpen sikertelenül, mint mi.
De ez csak abban segít, hogy megértsük, miért felesleges a vad siránkozás Trianon ügyében.
Trianon, mint ezt 
a szlovák miniszterelnök nagyon tisztán és logikusan, mély empátiával és jövőbetekintően elmondta a szlovák politikusok, a szlovák kormány tagjai és száz meghívott felvidéki magyar előtt, a Magyar Királyság nemzetiségei számára esélyt jelentett a független állami létre, mely a hajdani uralkodó elit számtalan hibája miatt igen vonzó volt számukra.
Ő azt mondja - és ezzel csak egyet lehet érteni -, hogy a  Magyar Királyság történelme a magyarok és a ma már államalkotó nemzetiségek közös történelme, melyre egyként lehetünk büszkék, sajnos sok esetben nem annyira...

De az kétségtelen, hogy a trianoni döntés értelmében az utódállamok területén rekedt magyarok számára ez a döntés tragikus volt, hiszen a többségi pozícióból kisebbségbe szorított magyarokkal sok esetben úgy bántak, mint a döntés előtt mi bántunk a kisebbségeinkkel, akik mellesleg összességükben a lakosság többségét adták.
Nemmellesleg eltelt száz év, egy világháború, néhány forradalom, rendszerváltás, virágzott néhány diktatúra és nálunk volt harminc olyan év, amikor békességben élhettünk egy Európa által elfogadott és tisztelt országban, ahol a gyerekeknek jutott ennivalóra, tankönyvre, ruházatra, az egészségügy és az oktatás ingyenes volt és állampolgári jogon járt, nem fagytak meg emberek az utcán és a hatalom képviselőinek kötelező volt embernek lenni.



Ma mégsem ezt a kort kívánjuk vissza, hanem egy olyan Magyarországot vizionálnak egyesek, melyet meghaladott a történelem, mely tele lenne belső feszültségekkel, hiszen mi még a nyolcszázezer-egymillió cigányunkat is csak arra tudjuk felhasználni, hogy odadobjuk őket a gyűlöletnek, - jelzem, még ezért is meg fogunk drágán fizetni.
A hajdani Magyar Királyság a legjobb esetben is csak mint szövetségi állam élhetett volna tovább, a Monarchia is  tulajdonképpen ilyen állam volt, csak éppen akkor sem tudtuk volna elviselni, hogy a magyarok mellett a csehek is hasonló státuszt kapjanak, mint mi - merthogy mi vagyunk a legkülönbek, a kultúra hordozói, a mi küldetésünk felvirágoztatni más nemzeteket, meg megmondani nekik a frankót.
Nekünk egy esélyünk van: Európa.
Pechünkre ma megint olyan elitünk van,. amely Trianont bőg, hogy taknya-nyála egybeszakad, ahelyett, hogy az egységes és erős Európáért dolgozna inaszakadtáig, melyben a kisebbségi létbe sodródott magyarok számára is tágra nyílik a világ, és esélyünk van egy élhető országra.
Ehhez nem kell feladni a magyar identitást, sőt, csak éppen le kellene szokni az alaptalan gőgről és nagyarcúságról.
Sajnos, magyarember számára a hőbörgés mindig vonzóbb, mint a békére törekvő, kompromisszumkereső viselkedés.
Pedig talán jó lenne. ha a XXII. században is lenne még Magyarország.



Talán ezt kellene a politikusoknak megtanulni - akár Trianon kapcsán is...


:O)))