Mégis, már csak megszokásból is néhány félidei gondolatot megosztanék a nyájas olvasóval, legalább ő ne vágjon csodálkozó ábrázatot két év múlva.
Bocsánat, hogy pontokba szedem, talán így könnyebb lesz cáfolni, ha valakinek kedve kerekedne erre.
- Már megint kifutottunk az időből, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzati választások előtt csak óvatosan lehetett politizálni. Most éppen az utolsó percben vagyunk, hogy érdemi dolgokat lehessen csinálni a választási győzelem érdekében.
- Még mindig nem jutott el a döntéshozókig a tény, hogy ma a politika elsősorban a tömegkommunikációt jelenti.
Orbán ezt pontosan érti, és vödörrel önti híveire és potenciális szavazóira a válogatott baromságokat, szívbemarkoló történeteket a hősi múltról, a virágzó jelenről meg a fényes jövőről, a demokraták meg legfeljebb a legordítóbb hülyeségeket gyomlálgatják, kevés sikerrel.
Lássuk be szomorúan: a közbeszédet Orbán tematizálja, a mi oldalunk legfeljebb reagál rá, ahelyett, hogy saját témáival, tényekkel és terveivel állna elő. - Napersze, de hol álljon elő, mikor a legbaloldalibb médiumokat is megvette már a rendszer kilóra, melynek következtében éppen annyi ellenzékiség fér el bennük, mint amennyi ahhoz kell, hogy az áremelkedéseken szörnyülködő nyugdíjas megnyugodhasson: jártathatta a pofáját, jól megmondta nekik.
Ne és? - Mindeközben az önkormányzati választásokon nyertes demokrata önkormányzatok úgy-ahogy, de működtetik saját médiumaikat, van újság, lehetne mindenhol kábeltévé-csatorna, mint kiderült, az internet is alkalmas a tömeges kommunikációra, és léteznek más, egyszerűbb megoldások is - mindössze össze kellene hangolni őket és a források egy részét át kellene csoportosítani a közös cél érdekében.
- Sajnálatos, de a demokratikus pártok tömegkommunikációs szakemberei szinte egytől-egyig csődöt mondtak, kreativitásuk a nullához konvergál, nemigen tudják,, mi lenne a feladatuk.
Így eshet meg, hogy a pártok legütősebb politikusainak lejáratásában társtettesi minőségben vesznek részt, lásd legutóbb, Korózs Lajos és az álmentős ügyét, akit egyszerűen nem lett volna szabad szerepeltetni ellenőrzés nélkül, hadd ne mondjam én el, miket kellett volna kontrollálni - nem Korózs Lajosnak. - Hiányzik a kreativitás is. Szegény Karácsony Gergelyt hagyják egyedül szenvedni Lánchíd-ügyben, és nincs összehangolt válasz az ügyben, jóllehet a hídfelújítással kapcsolatban a kormány álláspontja ezer sebből vérzik, mégsincs rá kommunikációs válasz, csak siránkozás.
- A legnagyobb baj, hogy nincs közös álláspont 2022-vel kapcsolatban, nincs közös program, nincsenek közös szakértők, felelősei egyes területeknek, - ha úgy tetszik, és nem okvetlen ezzel a megnevezéssel, de nincs "árnyékkormány", mely személyi összetételével, szakértelmével garancia lenne a kormányképességre.
Nem hiszem, hogy Káslernek ne lehetne esélyes ellenfelet állítani, és Varga Mihály se a legélesebb kés a kredencben... - Meg kellene értetni a választóval, hogy az ő pénzét lopják, mint például legutóbb is, mikor Mészáros Viktor cégei szállodafelújításra vissza nem térítendő támogatást kaptak.
El lehetne mondani, hogy a munkanélküliek és családjaik számára hány hónapra adna megélhetést az a pénz, mely most a nép ajándékaként ingyen (munkavégzés nélkül...) belecsusszant a megfelelő zsebbe,még csak árokpartot se kellett gereblyézni hozzá... - Szervezeteket kellene létrehozni a kisvárosokban, falvakban, mert valahova tartozni kell, akinek nincs erre lehetősége, az nem fog elmenni voksolni, vagy oda szavaz, ahol a győztest sejti.
- Abba kell hagyni az "ezek ellen hiába nyerünk választást, úgyis be vannak betonozva" tartalmú mondókákat, minden betont fel lehet törni, a gazdasági hatalmat meg lehet törni, a lopott holmit vissza lehet venni, persze teszetoszáskodni meg szépelegni nem lehet.
- Nem velük kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mit fogunk tenni kormányra kerülésünk után, felvállalni az elszámoltatást, a felelősségre vonásokat, a parkettás börtönök megszüntetését, a családi pótlék visszaállítását, az egészségügy - oktatás - nyugdíjak rendbetételét, az ügyészség-bíróságok munkájának rendbetételét, az Alkotmánybíróság jelenlegi formájának felszámolását, az országgyűlési választókörzetek helyreállítását, a megfelelő fékek és ellensúlyok beépítését, és így tovább, egészen az Alkotmány helyreállításától egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig, az önkormányzatiság helyreállításáig.
Rengeteg feladat, de rengeteg lehetőség is a társadalom mellénk állítására.
Sajnos, ehhez dolgozni kell, és nem lehet mellőzni a drasztikus intézkedéseket, a különleges nyomozó ügyészség felállítását, a kemény és határozott fellépést. - És meg kell teremteni ehhez a személyi feltételeket, fel kell építeni az új miniszterelnököt, közvetlenül választhatóvá kell tenni a Köztársasági Elnököt, és tenni kell néhány szimbolikus intézkedést is.
A választó személyekre fog szavazni, ezeket nem az utolsó pillanatban kell előrángatni, mert a jelölteket meg kell ismerni a választóknak, de a jelölő szervezeteknek is. - Lehetne esetleg feltölteni a szoborparkot is, de a legalapvetőbb, hogy tisztán meg kell fogalmazni, milyen országot szeretnénk építeni - nem csak az általánosságok szintjén.
Ez persze csak szűk vázlat, mert rengeteg lenne a feladat, de nem megoldhatatlan a dolog, csak dolgozni kellene, mondjuk nyári szünet nélkül.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.
Lesznek vajon?
:O)))
24 megjegyzés:
A 3-as és 4-es pontra reagálnék:
nem csak a pénz és a kreativitás hiánya az ellenzéki kommunkikációnak, hanem az ügyészi és rendőri védelemé is, amely a jobboldali kommunikátorok biztos támasza.
Kissé hosszúra nyúlik a két félidő a pokolban az ellenzéki (vagy csak egyszerűen: a tisztességes) kommunikátoroknak.
A hármas sípszó bármikor felhangozhat. Ne adj' Isten, hogy utána a zuhanyozóba kelljen menni...
Kedves PuPu!
Tartok tőle nem lesznek. Ez a politikai elit alapvetően abban érdekelt, hogy azokat az embereket, akik valamiféle értelmes, valódi baloldali alternatívát mutatnak fel, a partvonalon kívülre szorítsák.
Különben esetleg el kellene számolniuk az elmúlt 3 évtized "eredményeivel", amitől egységesen tartanak, mint az ördög a tömjénfüsttől:)).
hát ez nagyon nehéznek látszik pedig rohadt egyszerü vityat saját modszerevel lehet elkapni ha mond valami hulyeseget arra két akkora hulyseget kell mondani
Az orrunknál tovább látni..
Olvastad, mit tervez a FED?
TGM anno Amerikában taníthatott Marxot. Lehet, hogy van ott egy tanítványa? Lehet, hogy van ott valaki, aki akár tőle függetlenül is megértette?
Nos, ha az orrunknál tovább akarunk látni, akkor az első, amit észere kellene vennünk, hogy abban a kitüntető szerencsében van részünk, hogy módunkban és lehetőségünkben áll megélni a kapitalizmus összeomlását. A termelőerők fejlettségi szintjében beállt minőségi változás elért egy olyan mennyiségi szintet, mely ismét társadalmi változást követel...
A politika csak a felépítmény, a gazdaság az alap..
Felismerték odaát, hogy a gazdaságba öntött már gyakorlatilag 0%-os hitel azonnal kicsapódik vagyonként, csak a társadalom végzetes polarizációjának forrása, és nem lehetősége a munkajövedelmek növekedésének. Még akkor is, ha csak -legalábbis nyilvánosan- ott tartanak a gondolkodásban, hogy nem forrása ez a vásárlóerőnek, és ha a nincs fogyasztás, nincs termelés, nincs GDP.
Az emberiség már ma ott tart, hogy szignifikánsan többet tud előállítani szinte bármiből, mint amit elfogyasztani képes, mindezt úgy, hogy alig van szükség hozzá emberi munkára.
Azaz a munkaerő áru jelentős része mára értéktelen lett.
A magyar politikai élet egyik legnagyobb rákfenéje meg a Momentum, melyről Hofi szavai jutnak eszembe:
A fiatalság a jövő záloga? Itt dögöljek meg, ha kiváltom! :)
Csupa okostóni ifjú titán, gondolkodásgátló túladagolásban és folyományaként exhibicionizmusban is szenvedve szereztek valami képesítés szerűt ruhatár-büfé- erőszak szakon, és már el is vannak ájulva önön nagyságuktól, kérdéseik már nincsenek, válaszokkal viszont tele vannak :)
Persze ez a változás nem napok alatt fog lezajlani, akiknél meg ma a vagyon lecsapódik, királyként élhetnek még egy darabig.
De ez mind lényegtelen, ha tovább akarunk látni az orrunknál, fel kell tennünk a kérdést: Mit fog kezdeni az ember az idejével, ha már nincs szükség rá, hogy részt vegyen a szükségletei kielégítésre szolgáló javak előállításában?
Már nincs messze ez az idő..
Ja, és a legeslegeseslegérdekesebbet szinte kihagytam: ha tovább akarunk látni az orrunknál: a valóságban nincsenek határok, nincsenek országok, nincsenek bőrszinek és nincsenek vallások, van viszont a Föld nevű bolygó, és vannak rajta emberek: azaz a földlakók :)
Bár Bradburry óta ez is más értelmet nyert, hisz azóta tudjuk, hogy az ember nem egy fej, egy törzs, két kar és két láb, az ember egy eszme, egy cselekvési mód, valami, ami mozog és gondolkodik, legyen bármilyen a formája: béka, zúzmó vagy tűzgömb..
Kedves Pupu!
Megint nagyon jókat írtál.
Csak egy baj van, a fő okot, ami a baloldal vesztét okozza nem írtad le.
Mivel én egyik párthoz sem tartozok,nyugodtan leírhatom.
A baloldal amblokk a Soros pénzét számolgatja,és van az a pénz,amiért a virtigli hazaárulás bűzét sem érzékeli, mert az orrcimpáik reszketnek,az eurocenteketért hajolgat a földig, amiket már milliárdos tételben osztogat a baloldalnak.
Ezzel fizetett hazaárulókká válnak, nem fogják föl, hogy Európai Egyesült Államok sose lesz,mert életidegen az egész mentalitás,egy beteg agy szüleménye.A hazaszeretet az egyik legősibb érdekszférája a ma élő európai lakosságnak,és minden más szembe megy józan ésszel, a szokásjoggal, az elmúlt évezredek történelmével.
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kiváló szónok, és igazából a néphez szól, tiszta, világos érvrendszerét minden józanul gondolkodó magyar állampolgár helyesnek gondolja, és garantáltan a Fideszre fog szavazni.
A média lehetne a baloldal felzárkózásának egyedüli eszköze, de pancser módon jelentéktelen dolgokat visznek a képi világgal az emberek elé, azt is hamis emberek hamis nyilatkozataival,a biztos bukás amihez érnek.
A fő baj a baloldallal, hogy a régi egyszerű emberek mentalitását megtagadva,azt megcsúfolva akarnak a Soros birodalom hatalmi uborkafájára felmászni, a hatalom fényében felragyogni, de a tehetségtelenségük minden cselekedetüket a fonákjára fordítja.
És a választók, akik a baloldalra szavaztak tisztában vannak vele, hogy rossz lóra tettek,és már elkönyvelték magukban.hogy erre a szerény képességű balfék csapatra nem fognak az életben többet szavazni.
Amiben jogos lenne a reklamáció,és sok szegény embert kellene képviselniük,arra képtelenek,mert egymás között már a torta szeletelésével vannak elfoglalva, hogyha hatalomra kerülnének a következő választásnál, ki milyen beosztást kapna.
Az egész lehetetlen helyzet csúcsa a brüsszeli megnyilatkozások tömkelege,a saját hazájának nyíltszíni beárulása mindenkinél kiveri a biztosítékot,akiben igaz magyar szív dobog.
A balodal így ebben a szedett vedett, elveikből kivetkőzött formájában egy élősködőként vonja el a figyelmet az igazi gondokról és a konszenzuskeresés hiánya a társadalmi megnyugvást gátolja,építő javaslatokat talán a most kaphat majd a Kormány a napokban kiadásra kerülő nemzeti konzultációs levelek által.
Ez az évezred találmánya, az egyének minden befolyásoltság kiküszöbölésével, direktben fogják megmondani, mi az ami helyes és jó amit a Kormány cselekszik, és mi az, ami dühítő és javításra szorul.
Az igazságot nem lehet véka aládugni, mert az mindig kiderül.
Erre nagy szükség van,mert az ország belső összhangja ilyen vészterhes időkben,amikor a külvilág és más földrészek is forronganak, csak az igazi emberi hang, a vox humana az,ami erőt adhat valamennyiőnknek a várható sorscsapások elviselésére, a baráti jobbok megragadására,a helyes értékrendek megóvására.Sok sikert, győzzön a normális józan ész,a pénzéhes szerencselovagok kora lejárt.
a kód neve: 'feri'
Kedves Erzsike!
El kell gondolkodnom, mi történhetett Veled? Ha PuPu írása tetszik Neked, akkor a te szemléletváltozásod teljességgel érthetetlen.
Csak egyetlen példa: mióta érzed úgy, hogy Orbánt megilleti az "Úr" megszólítás?
Egy hazug, csaló, korrupt, tolvaj embert mifelénk nem neveznek úrnak és csak nagyon jó indulattal születése okán lehet embernek is nevezni.
A gátlástalan rablás, az emberek lelkének mérgezése, az ország kettészakítottsága, a mérhetetlen szegénység és még hosszan sorolhatnám.....
Józan ész pedig már nyomokban sem található nála, ezt mindannyian tudjuk! A nemzeti konzultáció felesleges pénzkiadás csupán, a csókosok zsebe telik vele.
Gondolkodj el ezen!
Kedves Kapat!
Minden rendben velem.
Te is nagyon vigyázz Magadra!
Sok boldogságot, jó egészséget, szép nyarat kívánok Neked!
Üdvözlettel: Kovács Erzsébet
Ui.: Csak egy aprócska kérdés...
A Te szemléleted biztos minden tekintetben oké?!
Nagyon gyakorlatias tanács: fel kell jelentkezni a pártok honlapjára, és akkor kapod a hírleveleket, amiből meg lehet tudni, melyik mit csinál. Mert az ellenzékiek tevékenységéről nem fogsz megtudni semmit az MTV 8 csatornájából, meg az MR-ből sem. Sőt, a Klubrádió nyálas sajnálkozásaiból sem. Nem is beszélve a hitgyülisek stábjáról. E két utóbbi többet tett az ország nulladik emberéért, mint az összes kormánypárti propaganda. Ugyan már, miért szavazna bárki is azokra, akikről mást sem hall, minthogy gyenge, ostoba, lusta, tehetetlen. Tőled is.
Kovács E: A ember ugyan hajlamos azt feltételezni, hogy az ő néhány évtizedes életében történtek öröktől valók, és őrőkké maradnak. De ez nincs így. A politikai nemzet, vagyis az államalkotó nemzet fogalma mindössze 221 éves. Mellesleg az olyannyira elutált felvilágosodás terméke.
Jól van Erzsike, az évezred találmánya a nemzeti akármi,bizony a nagy előd Adolf Hitler találmánya.Sikere közismert, melyhez hasonló jókat kívánok minden sorosozo szerencsétlennek .Most már eljutottal a marxista egyetemről Orban kritikátlan imádataig Itt a pozna vége, tovább mászni nem lehet.
Üdv!
Megint csak Soros, Soros és mindig Soros, mert más pillanatnyilag nincs! De sebaj majd jön Bakondi tábornok úr és elmagyarázza, hogy fér át egy felnőtt ember egy 40 centis lyukon. Majd lehet rettegni a migránsoktól, akiket természetesen Soros támogat személyesen. Szép idők elé néznek az agyamentek, a totál hibbantak, mert kis szerencsével eljuthatnak a fidesz mennyországába.
Attila
"A magyar politikai élet egyik legnagyobb rákfenéje meg a Momentum, melyről Hofi szavai jutnak eszembe:
A fiatalság a jövő záloga? Itt dögöljek meg, ha kiváltom! :)
Csupa okostóni ifjú titán, gondolkodásgátló túladagolásban és folyományaként exhibicionizmusban is szenvedve szereztek valami képesítés szerűt ruhatár-büfé- erőszak szakon, és már el is vannak ájulva önön nagyságuktól, kérdéseik már nincsenek, válaszokkal viszont tele vannak :)"
Kedves KZs!
Tökéletes jellemzés! Ráadásul az embernek dejá vu érzése van ezektől: mintha 30 éve ez már megtörtént volna:), csak akkor még nem voltak büfészakok. Mindenesetre az önteltség és pökhendiség dettó ugyanaz, mint akkor volt dajcstompiék, meg kisgömböcék részéről.
"Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kiváló szónok, és igazából a néphez szól, tiszta, világos érvrendszerét minden józanul gondolkodó magyar állampolgár helyesnek gondolja, és garantáltan a Fideszre fog szavazni."
Kedves Erzsébet!
Nem, nem "kiváló szónok", sőt kifejezetten pocsék szónok, a vállrángatásaival, a szájnyalogatásaival, meg a papírról való felolvasásaival.
A primitív és buta paneleket pedig nem nevezném "tiszta, világos érvrendszernek", ellenben "tökéletesen" alkalmasak ezek a panelek arra, hogy emberek csoportjait egymásra uszítva mérgezze a légkört, pusztítsa a társadalmi kohéziót, a szolidaritást, végső soron pedig a polgárháborús mentalitás felé lökje az országot.
Tudja, ha ez a "józan gondolkodás" szinonimája, amit leírt, akkor inkább elmegyek és alaposan felöntök a garatra:))) (pedig nem igazán kedvelem az alkoholt).
Kedves Mindenki!
Kérlek, fogadjátok szeretettel!
„A szerelmes
Csillagot hordoz szemében:
Annak nincs sötét s homály,
Bár bolyongjon éj felében,
Kedvesére rátalál.”
(Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, részlet)
Én is szeretlek Benneteket...
Üdvözlettel: Kovács Erzsébet
Kovács Erzsike külön a PuPu(ká)nak üzeni:
"Orchideák, fehér orchideák,
Mondjátok el, hogy szeretem.
Orchideák, lila orchideák,
Vigyétek hozzá a szívem.
Mivel, hogy szív nélkül nincs élet, mégse,
Hozzátok el az ő szívét cserébe.
Orchideák, színes orchideák,
Mondjátok el, hogy szeretem."
Hiába minden... Ahogy egyszer írta valaki: "rajongásig szereti"... ��
Erzsike, "drága"!
"Orbán Viktor Miniszterelnök Úr"
Ettől a megszólítástól mindig a masszív hányinger (öt) kerülhet.
Mér nem tetszik így írni?:
ORBÁN VIKTOR, DRÁGAMINISZTERELNÖKÚR
EZT talán még a méltatlanul felmagasztalt mocskos, országrontó, gazember is megsüvegelné.
"Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kiváló szónok, és igazából a néphez szól, tiszta, világos érvrendszerét minden józanul gondolkodó magyar állampolgár helyesnek gondolja, és garantáltan a Fideszre fog szavazni."
Kedves Troll Álerzsébet!
Aki ennyire elfogultan, süketen és vakon az állampárt fôpropagandistáját dicsôíti, az az Orbán-szekta tagja.
Itt nem találsz a hivatalosan terjesztett mûnépi gagyihoz híveket, mert a nálad józanabbul gondolkodók vannak többségben.
/Amadeus/
(Úgy tûnik, nem ment át. Küldöm újra.)
Ön aztán "méltó" partnere az "ország cilikéjének".
Hát az egy csuda pofa.
Mint ahogy Ön is.
Gadó-nak!
Kösz, ez jólesett,egy alternatív Kossúth díj.
Pénz nélküli ugyan, de annál több fő írigységét váltja ki,mint amennyi Ft az lenne!
Puszi!Emami
Derága Böbebaba!
"A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
Üdv!
Aki még nem olvasta, annak még nem késő pótolni a mulasztást.
https://444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part
Üdv!
Nem éppen mostani cikk Lendvai Ildikótól, de nagyon jó!
https://nepszava.hu/3078302_remhirterjesztes-6-ig
Attila
nem csak virtuális hadsereget toboroznak
https://magyarhang.org/belfold/2020/06/22/ezrevel-allnak-katonanak-a-munkanelkuli-magyar-fiatalok/
Orbánjugend, oszt jónapot :(
Megjegyzés küldése