2020. szeptember 28., hétfő

ÖN KORMÁNYOZ?


Szerencsésebb tájakon az állam ahol csak lehet, kivonul a lakosság idomításából, az ügyek jelentős többségét rábízza az érintettekre.
Ki is találtak erre egy szép kifejezést: önkormányzatiságról beszélnek, mely az állam igazgatásának fontos része.
Természetesen nem nálunk, mert hát hogy jön ahhoz egy koszos falu vagy poros kisváros, hogy azt képzelje, okosabb mint Nagyurunk és sleppje, akik - mint ez nyilvánvaló - olyan okosak, hogy a szelídlelkű költő róluk írta: olyan okosak, hogy a seggükben is fejük van.
A kollektív tapasztalat szerint némelyeknek pedig a fejük helyén seggük, de törődjünk bele: nekünk őket dobta a gép...
A NER magasztos eszméjével természetesen nem fér össze az önkormányzatiság anarchiája, nem tűrhető, hogy olyan emberek döntsenek saját sorsukról, akik képtelenek átlátni és szőni a nemzeti érdekek gubancos szövevényét, legfeljebb saját önös érdekeik mentén képesek hibát hibára halmozni.
A hüje civil azt gondolja, hogy az állam célja polgárainak biztonsága és jóléte, pedig igazán tudhatná, hogy a jólét is olyan, mint az átkosban a francia konyak, a dolgozó nép itala, melyet képviselői útján fogyasztott.
A rendszerváltásnak túl sok haszna nemigen volt, a sok nyomorúság között, mely a kettéfűrészelt Napóleon által abszolvált hősi szabadságharccal járt üdítő kivétel volt az önkormányzatiság, még akkor is, ha megalkotói hagytak rajta csiszolnivalót bőségesen...

Miután a pénz nem terem az uborkafán - habár lehet, egyeseknek úgy tűnik, merthogy Nagyurunkat általában ott látják szüretelni a lombok között - ezért talán nem lenne istentől-embertől elrugaszkodott dolog ott dönteni a felhasználásáról, ahol megtermelték.
Természetesen vannak olyan feladatok, melyeket nem lehet a helyi bevételekből finanszírozni, ezekre tisztességesebb államokban komolyabb összegeket különítenek el, ezt a bukszát költségvetésnek hívják és tisztességesen elmondják mindenkinek, hogy mire kívánják költeni a pénzt.
Mi ebben is mások vagyunk, merthogy a költségvetési bevételeket általában alultervezzük, míg a kiadásokat felülbecsüljük, így aztán a tervezhető többlet azonnal egy homályos zónába kerül, melynek neve költségvetési tartalék és ebben szeretett Vezérünk hónaljig és még tovább is turkálhat, neki kedves célokra és hosszú és sima nyelvű vazallusok megvásárlására költve a közösség pénzét.
így lesz azután repülőgépgyárunk Csehországban, aknavető-manufakturánk Ausztriában, futballakadémiák a környező országokban, 
Természetesen ezeket gazdasági társaságok tulajdonolják, melyek tulajdonosai a NER felkaroltjai, strómanjai.
De költségvetési forrásból öntjük a pénzt a szállodaiparba, a baráti zsebekbe, lesz belőle kastély Rasinak, zenélő tehénistálló a bankvezérnek, balatoni ingatlan-fejlesztés és még sok más, merthogy a lopás ma már olyan nagyságrendben folyik, ami eleddig azért elképzelhetetlen volt.
Az átlagember el se tudja képzelni, azokat az összegeket, melyet az ország barna és büdös krémje magántulajdonná lényegít a hatóságok, ügyészség, bíróságok asszisztálásával, miközben neked virslire se telik.

Ami azt illeti, az is vicces, hogy arról, hogy ki tanítsa a gyermekedet, egy hét határon túl élő, esetleg tejfeles szájú, a helyi viszonyokról konkrét ismeretekkel nem rendelkező akárki dönt, felülbírálva a tantestületet, a szülőket, hogy a számára kedves politikai oldal jelöltjét tolja pozícióba.
De ez a dolog szebbik oldala.
A csúnyább, hogy a rezsim az iskolákat az egyházak kezére játssza át, a társadalom egyetértésének kikérése nélkül, visszaélve azzal, hogy a finanszírozás szabályait ők hozzák és azok előnyös helyzetbe hozzák az egyházi fenntartású intézményeket.
Akkor, mikor a katolikus egyháznak papja sincs elég arra, hogy neked az utolsó kenetet feladja.
Prominensei erkölcseiről meg ne is beszéljünk - és akkor a helyzet még súlyosítva van a Birodalmi Fővadásszal.
A reformátusok meg meg vannak verve Horthy-imádó vezetőikkel, kik számára a néhai kormányzó reformátussága felülírja a magyar történelemben betöltött dicstelen szerepét.
A zsidók között is van, aki a NER napja alatt megvilágosodott, van is neki médiája!
A magyar társadalom meg van verve egyházaival, amelyik meg normális volt, attól elvették az egyházi státuszt, és majdnem elzárták a gáz-vízcsapokat.
Valószínűleg abban reménykedtek, hogy az utolsó majd lekapcsolja a villanyt a speciális Fideszes rezsicsökkentés keretében.

Szóval az egész önkormányzatiságnak annyi meg egy Bambi, kezdheted úgy érezni, hogy a Nemzet Atyjának rakoncátlan gyermeke vagy, és várhatod a pofont vagy a jutalmat.
Az önkormányzatiság olyan errefelé, mint p*nán a szőr, van, de minek?
Kivéve a megyei önkormányzatokat, mert azok veszik el a helyi önkormányzatoktól azt a pénzt, amit Nagyurunk nem tud közvetlenül elvenni...
Ha te erre szavaztál a rendszerváltás alkalmából, hát akkor nagyon hülye lehettél.


Talán korrigálni illene...


:O)))

2020. szeptember 22., kedd

PUTYIN OROSZORSZÁGA


Mit tegyek - kedvelem Putyint.
Bizonyára valami rossz becsípődés, de én szeretem az orosz népet is, talán éppen azért, mert ők is képesek szeretetre.
Tele vannak lélekkel, szeretik Oroszország Anyácskát, szeretik a békét, szeretik a katonáikat, szerették Sztálint és ma szeretik Putyint is.
Mondjuk ugyanez Gorbacsovról nem mondható el, őt nem annyira szeretik, de hát lássuk be: ha orosz lennék én is úgy utálnám őt, mint Harangláb a kukoricagölödint, és egy szerencsétlen ostobának tartanám, aki bedőlt a Nyugat szirénhangjainak.
És éppen ezért szeretném Putyint is, aki visszaadta népének hitét Oroszország nagyságában, megmutatta erejét, és levezényelte a rendszerváltást úgy, hogy közben nem tört ki polgárháború.
Megregulázta az oligarchákat és hozott némi fejlődést szociális téren is.
Igaz, az ő demokráciája eltér az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság demokráciájától, de végtére is minden demokrácia-modell csak a társadalom csúcsán álló kevesek érdekeinek leplezésére szolgál, és módszerei attól függnek, hogy mennyire birka az a nép, melyet hasba kell akasztani a zökkenőmentes kizsákmányoláshoz.
Általában sikítófrászt kapok, mikor Orbánt Putyinhoz hasonlítják, szerintem ez olyan, mintha egyenlőségjelet tennénk a versenyló és a sörényébe ragadt tetű között, és akinek ez nem elég világos, annak csak annyit: a hasonlatban nem Orbán a versenyló.


Persze a propaganda mindent megtesz azért, hogy így emelje meg a pocakos Nemzetvezető súlyát - egy oldalról, a másik oldalról meg vidáman szemlélhetjük a libernyákok végzetes képtelenségét a tanulásra, ők ugyanis az igét csak hirdetni szeretik, ragozni nem annyira.
Ha tetszik, ha nem, ma is csak Oroszország képez valódi ellensúlyt a nyugati világ imperializmusával szemben, és ezen semmit nem változtat, ha a média naponta mutogat is sok pici Rambót, meg magas technikai színvonalon álló varázskütyüket, a következő világháborút nem a levegőben bukfencet vető harckocsik fogják eldönteni, hanem az interkontinentális rakéták nukleáris robbanófejei, mondjon akárki akármit.
Azokból pedig a két fél egyenlően halmozott fel készleteket, és a világ léte csak addig kérdéses, ameddig ezeket be nem vetik, mert a győztest a vesztestől pár perc fogja elválasztani, és az eredmény mindenképpen holtverseny lesz - a végén halott lesz a nyertes és a vesztes is.
Régebben legalább ideológiákkal próbálták leplezni a nyílt hatalmi játszmákat, ami persze jót is hozhatott, hiszen aki a többségi társadalom mellett érvelt, az nem írathatta rá az állam vagyonát a strómanja nevére, de ma már megszűnt a szemérem, hivatalos ideológia a Nemzeti Középosztály felemelése, név szerint a Lőrincnek csúfolt Viktoré, Rasié, meg a vazallusoké.
A birkák meg bánatosan rágják a kopár szik sarját, és üdvözülten bégetnek a birkanyírási tervszámok elfogadása alkalmából, pedig már a nyáj kétharmada puci, és még hol vannak a nehéz napok, mikor a szárnyasbetétet is nekik kell majd finanszírozni...


Olvasgatom a sajtót, nézem a médiát - mindenhonnan ruszofób és Putyint savazó tartalom zúdul a gyanútlan fogyasztóra.
Legutóbb Bokros Lajos is jobbnak látta, ha a magyar gazdaság kritikája helyett a külpolitika ingoványos talaján veti meg a lábát - Kína és Oroszország helyzetét elemzi, egyenesen Oroszország hanyatlását vizionálva.
Rossz hírt mondok: Oroszország köszöni, de jól van, Kína meg méginkább, és a világra ma a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a nyugati stratégák addig akarnának katonai győzelmet aratni, ameddig még egyáltalán módjuk van rá - bár szerintem máris elkéstek.
Igaz, a világtengereken még ott úsznak az amerikai repülőgéphordozók, de hát a II. Világháborúban sem kapott senki hideglelést, ha megjelent egy csapat számszeríjas katona. Merthogy abban biztosak lehetünk, hogy sem az orosz, sem a kínai vezetők nem a II. Világháborút akarják megnyerni, mint idióta Vezérünk.

Szóval, nem az a baj, ha a magyar külpolitika kölcsönös előnyökön alapuló jó kapcsolatokat szeretne kiépíteni a két országgal, a baj az, hogy a maffia érdekei és az ország érdekei nemigen esnek egybe.
És az sem baj, hogy a kínai vagy orosz vezetők megvásárolják országuk érdekeinek megfelelő lépéseket, a baj az, hogy a vételár nem az államkasszába folyik be, hanem a legkeresztényibb elvált házaspárok (mit Isten összeköt... - ugye) és hűbéruruk vagyonát hizlalja.
Kína ígéretekért vett vasutat - a külügyminiszteri apuka vasútépítésben érdekelt, itt a morzsák is millárdok, Orbán tankokért meg a multik adószintjéért vette meg a hatalmát Merkeltől, Putyin meg lehet, a legjobb üzletet csinálta, ő nem vett semmit az EU belső bomlasztásáért, lehet, csak a Vezér koronaékszereit tekergeti rendszeres időközönként.
Mi meg páriák lettünk saját országunkban, bár ez ellen nagyon nehéz tenni. 

Nem kell elájulnunk a nyugati demokráciáktól, gondoljunk Irakra, Szíriára, Líbiára, Iránra, Afganisztánra, Szomáliára, stb... - és amikor Navalníjozunk, akkor jusson eszünkbe, hogy arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy Putyin rendelte volna el a mérgezést - nota bene a mérgezés sincs bizonyítva, hacsak a brit tudósok nyilatkozatait nem számítjuk annak, akik megtalálták Irak tömegpusztító fegyvereit és amerikai barátaikat,. akik kivégeztették Szaddam Huszeint, Kadhafit meg a többi útjukba és konszernjeik útjában álló politikust, katonát.
Ha lehet, nálunk se feledkezzünk meg a rendőrkocsiban mérget eszegető kellemetlen figuráról, és nem ő az egyetlen...
Szóval az élet bonyolult, ha Putyin meg akarta volna öletni Navalníjt, az most nem a ruháját követelné (megkapta...), hanem az utolsó kenetet.

Van olyan a pravoszlávoknál?


:O)))






2020. szeptember 12., szombat

ELFELEJTETT TÁRSADALMI CÉLOK


"Engem nem érdekel a politika!", mondja önelégült ábrázattal Bunkó Béla, de ugyanezt mondja az egyetemet végzett, magát értelmiséginek tartó nembéla is, aki meg van győződve arról, hogy ezzel az emberi lét egy magasabb szintjére emelkedett, ő a jövő hőse, az új kor embere, a korszerűség két lábon járó idolja - holott csak egy bánatos marha.
Azt mondja a szerencsétlen - és talán hiszi is -, hogy a politikának az ő életére nincs hatása, mert ő erős és független, aki majd megteremti magának és családjának a napi kenyérrevalót, merthogy ő szorgalmas és találékony, továbbá élelmes is, ahogy felénk a tolvajlást nevezni szoktuk.
Van egy rossz hírem számára: minden politika.
Amikor a hülyeségének - miszerint nem politizál -  csinál hírverést, az is politika, és ha nem hisz nekem, kérdezze meg az utolsó bánatos politikust, az - miután ad neki egy szaftos nyelvespuszit - majd elmondja, hogy dehogynem politizálsz drága magyar testvérem, te adod nekem a vajaskenyérre a lekvárt, te vagy az, akire bizton lehet számítani, akit nem kell meggyőzni, akinek az orra elől nyugodtan el lehet lopni a Bazilikát a Szent Jobbal együtt, te vagy az én álmom és boldogságom!
A politika ugyanis tokkal-vonóval maga a közélet, ahol arról folyik a beszélgetés - már, ha folyik ilyesmi egyáltalán - , hogy hősünk milyen országban szeretne élni, az az ország, melyben az adott időszakban él, mennyire felel meg elképzeléseinek, vagy mit kellene változtatni rajta hogy úgy érezze magát benne, mint paraszt önérzete Vajna Timi illatos kis hálószobájában...


Fontos dolog ez, hiszen a társadalom akkor működhet csak az emberiség érdekeinek megfelelően, ha tagjai többé-kevésbé boldogok, ami persze felveti a boldogság fogalma precíz meghatározásának igényét, de ebbe most ne menjünk bele, használjuk inkább az elégedettség fogalmát, melyet a nokedlis csirkepörkölt elfogyasztását követően utánaküldött, párás pohárban szervírozott pilseni utáni elégedett böffentéssel tudnánk tudományosan körülírni.
A normális ember és a sárbuta közötti differencia remekül tanulmányozható azon polgártársaikon, akik sehogy nem képesek összefüggést találni saját életük és a társadalom állapota között.
Ez ugyan az egyén egojára jó hatással van, hiszen hozzávetőleg az Atyaúristennel kerül egyazon szintre, csak az a baj, hogy nem igaz, hiszen egy olyan elmeroggyant, mint jelenlegi társadalmi vezérkarunk véletlenszerűen kiválasztott bármelyik tagja egyetlen döntésével el tudja venni áldozata fizetésnének, nyugdíjának akár negyedét is, anélkül, hogy az áldozat azonnal észrevenné.
A politikust egyébként egy normális társadalom arra a célra tartja, hogy ezeket a piszkos trükköket felismerje, és megpróbálja felvilágosítani a társadalom figyelmetlenebb tagjait a nyakukba szakadó idiótaságokról.
Depersze nálunk a politikus fogalma mást jelent.

Nálunk kétféle politikus van.
Az egyik típus elakadt a középkorban, ma is hűbéri társadalomban él, vazallusa  a Vezérnek, aki nem tud akkora hülyeséget mondani, melyre vakbuzgó híve ne bólogatna szorgalmasabban, mint hajdan a Wartburg kalaptartóját díszítő plüsskutya.
Demokrata oldalon az ilyenekről általában azt hiszik, hogy csak a rablólovagok térfelén fordulnak elő ilyenek, de - legnagyobb sajnálatomra - a demokraták oldalán is előfordulnak, meglepően nagy számban. 
Ez független attól, hogy a lelkesen nyaldosott alfél gazdája örül ennek, vagy nem, vagy úgy csinál, mintha nem örülne - az emberek egy része ilyen genetikai torzulással született, számukra az ellenvélemény bármely kérdésben az árulás szinonimája.
Ily módon mi vagyunk a legnagyobb európai polihisztorképző, ahol az általunk kiképzett vezérek egyaránt értenek a tarhonya négyzetes vetéséhez és az Öveges professzor által feltett kérdéshez: Hogyan csináljunk a barackmagból atommagot?
A mi kis társadalmunk torzszülött, és nemhogy javulna az állapota, inkább egyre szomorúbb.
A politikus másik típusa a küldetéstudatos doktriner, aki egyszer olvasott valamit, és ahhoz próbálja igazítani azt a képet, melyet maga körül lát - nemigazán sikerül neki...

A legnagyobb gond mégis az, hogy a politikusok menet közben elfelejtették, hogy mi is lenne az állam feladata a modern világban.
Nevezetesen, hogy azon kellene munkálkodnia, hogy polgárai minél magasabb életszínvonalon, minél értelmesebben élhessék életüket, de ki törődik ma ezzel?
Ezelőtt harminc-negyven évvel azzal ijesztgettük a kapitalizmus szerelmeseit, hogy ha megbetegszel - tönkremész, a kórház kapujában pedig nem azt kérdezik, hogy mi a bajod, hanem azt, hogy van-e biztosításod.
Társadalmunk megállíthatatlan fejlődése során büszkén jelenthetjük, hogy ma már nálunk is ezt kérdezik, a fejlődés során végre eljutottunk az állampolgári jogon járó ellátástól a társadalmilag szükségszerű szelekcióig, az életképtelenek kiiktatásáig - végső megoldásképpen.
Hogy nem sül le a pofájukról a bőr...
Az utolsó politikust errefelé,. akit még érdekeltek az átlagember életkörülményei Jánosnak hívták.
A vezetékneve nem Lázár volt...
Legszomorúbb, hogy a nép eltűri, hogy káposztás cvekedli helyett olyan ülőhelyekkel etessék különféle stadionokban és mindenféle rongyrázó rendezvényeken, melyekre a belépőjegyet soha nem lesz képes megváltani, de büszke lehet, mert a díszpáholyban ott ül a maffia, a csalhatatlan Vezér, a Szent Segg, lehet nyalni, persze csak vazallusai seggén keresztül.

Jó lenne optimistának lenni, de egyre nehezebb.
A szomorú pedig az, hogy nemigen látni olyan embert, aki képes lenne Augiász helyi istállójának kitakarítására.
De azért reménykedjünk, végtére is előbb-utóbb minden trágyadomb eltakarításra kerül, mégha azonnal le is rakják a következő alapjait...

:O)))

2020. szeptember 8., kedd

FOGD A PÉNZT ÉS FUSS

Vagy fogd a pénzt és kuss?
Ki tudja?
Mindkét változat szóba jöhet az elit csúcsán, csak egyetlen dologban kételkedik a szájtátva bámuló népség: a szerelmi változatban.
Ha valaki pontosan meg tudná mondani, mennyi pénz is mocorog a magánéleti válságoknak feltüntetett vagyonkezelési attrakciók mögött, hát igencsak elcsodálkozna a nép, merthogy az összeget
 a középiskolát végzett népesség többsége precízen le se tudná írni, azok számára pedig, akik csak nyolc osztályt végeztek, kettesével alkalmazva kimondottan jól jönne a rengeteg nulla, hiszen a feladattól be is csinálnának azonnal...


Az elit válik.
Rogán is paradigmát váltott. 
Mostanában a közéleti szereplését már más oldalról közelíti, mint a múltban, már nem akar az elit divatdiktátora lenni, nem akar szerepelni, nem akar reflektorfényben élni.
Már meghaladta a Pasa-parkot - nyugodtan szeretne helikopterrel utazni, ha olyanja van, jachton ringatózni, magánrepülőn vagy kisebb holdrakétán utazni, emellett hazament, és a paraszti bölcsességgel tért vissza, mely szerint nem jó minden tojást egy kosárban tartani.
Ha úgy tetszik, nem akar Himmler lenni, jó neki Göbbels pozíciója is, 
Merthogy az elit be van szarva.
Jóllehet kicsi az esélye annak, hogy Nagyurunk beadja a kulcsot - a rosszindulat és a gonoszság tartósít, az elme kórtüneteivel pedig millió évig el lehet élni - de hát ők közelről látják a folyamatot, első kézből érzékelik az irracionalitást és elkezdik bebiztosítani magukat.
Ennek egyik módja a vagyon elporlasztása - természetesen megfelelő biztosítékok mellett - a családtagok és a bűntársak között, gondolván, hogy nem lesz könnyű összegereblyézni a lopott holmit - már ami nem pénz, merthogy az már régen biztonságos, baráti országokban van, akikkel nincs még kiadatási egyezményünk sem.


A nemzetvezető pénztárcája is válik, csak röhögni lehet szerelmi életük felpezsdülésén, habár, ha úgy nézzük, hogy a pénz a szerelmük, akkor nem is olyan hihetetlen a dolog.
A Szent Család egyelőre nem válik, sőt, még a koronahercegnő sem jelentette be, hogy ilyen szándékai lennének.
Igaz, nekik épül a metrómegálló a hatvanpusztai birtokon.
Van ott ezer négyzetméteres mélygarázs meg alagút is, ott aztán ki tudják várni biztonságosan, ameddig az ellenzék megválasztja császárnak a Papát...
Mindenesetre az azért érzékelhető, hogy a díszes társaság rendesen be van tojva, meg az is, hogy az ellenzék készül a rigorózusan törvényes, az Alaptörvény szellemének megfelelő elszámoltatásra, mely szerintem az alábbi modell szerint működik majd:

- Tisztelt Nemzet Miniszterelnöke Úr!
Azt mondják, hogy ön mindent ellopott, a Szent Jobbról 
 még a gyűrűt is lelopta!
Kérjük, mondja meg nekünk az igazat!

- Nonszensz, ki mer ilyet állítani, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!
Mellesleg tanúkat tudok állítani, hogy láttak erre sompolyogni egy öreg zsidót, valami Soros a neve, de Gyurcsány is sokat megfordult a Kossuth téren!

- Akkor ez merő rágalom?

- Naná, aki mást állít, az jelentsen fel, és a Legfőbb Ügyész, Polt Péter majd kivizsgálja, Pintér belügyminiszter pedig őrizetbe veszi a rágalmazókat!

- Köszönjük a korrekt választ, első a törvényesség!

Utána a Momentum kikéri magának, hogy ártatlan embereket vegzáljanak, a legerősebb ellenzéki párt vezetője megvizsgálja a jogállamiság követelményeinek betartását az ügyben, TGM pedig dörgedelmes cikket ír az erkölcs felsőbbrendűségéről a pőre praktikummal szemben.
A libernyákok tapsolnak, bölcs népünk pedig nagy zavarban keresi a segget, melyet ezután nyalni lehet.

A püspöki kar levelet intéz a hívekhez, melyben elítéli a válások számának növekedését, példaként állítva saját erkölcsi kódexüket, valamint a házvezetőnőjükkel/püspöktársukkal/ministránsukkal folytatott sokéves, szeretettől áthatott kapcsolatukat, melynek során a kapcsolat felbontásának ördögtől való gondolata fel se merült...
Nézzünk hát optimizmussal telve, tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!


:O)))

2020. szeptember 6., vasárnap

KÖZELEG A TÉL




Természetesen a dicsőség az Úré, a felelősség az ezer oldalról nyomorgatott pedagógusoké, az egyébként jóformán hatáskör nélküli iskolaigazgatóké, a politikai haszon meg a Fideszé.
Elkezdődött a tanév, a hatóságok megállapították, hogy a koronavírus mostanában nem az öregeket szereti, hanem a harmincasokat üldözi, igaz, hogy elpatkolni továbbra is az idős, krónikus betegségekben szenvedők szoktak, a fiatalok meg megússzák némi hőemelkedéssel, meg néhány nap rossz közérzettel, viszont arra gyúrnak, hogy továbbadják a kórt a véneknek.
Szeretett kormányunk meg elégedetten szemléli a helyzetet, és naponta ötszáz betegséget tervez megállapítani, merthogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik Pelikán elvtárs, csapásokat adunk és csapásokat kapunk, de mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, éberen...
A nép meg hadd rettegjen, végtére is teleszart gatyával nehezebb ugrálni, és ki tudja, mit hoz az ősz meg a tél, mikor elfogynak a tartalékok, jön a hideg és jön az elkeseredés, merthogy statisztikával nemhogy jóllakni nem lehet, de a mai világban még fűteni sem, egyre kevesebb a papíralapú kimutatás...

Szeretett kormányunk zavarban van, mert nehéz eldönteni, hogy a pénzt a népnek kell adni, vagy inkább mégis tovább kell lopni, mert az ne tévesszen meg senkit, hogy a haverok építenek is, hiszen leginkább azt lehet ellopni, amit megtermeltünk.
Ha csak simán hazavinnék zsákban a lopott pénzt, az még a közismerten ostoba és közömbös magyar választó ingerküszöbét is elérné.
Ezért aztán építünk egy stadiont ezermilliárdért, kiszámlázunk kétezer milliárdot, az állam meg fizet, mint gróf Csekonics...
A két összeg közötti differencia talán Tongán, esetleg Bakuban lelhető, ha esetleg baj lenne itthon - tanultunk Rákosi elvtárs példájából, nem fogunk sorban állni valahol kumiszért vagy misszionárius-pörköltért!
Bármennyire valószínűtlen is, akár baj is lehet - az emberi hálátlanság határtalan...
Ezért is kellett volna megtorpedózni a paparazzók gumicsónakját, hadd fényképezzenek a külügyminiszter helyett egy másik sügért a fenéken...

Ezekkel a csepűrágókkal is csak a baj van, képtelenek belátni, hogy sokkal jobb, ha az atletikus termetű Vidnyánszky instruálja őket, mintha mindenféle kákabélű libernyák mételyezi az agyukat.
A Vátesz Ukrajnából érkezett, ott tanulta a színészetet, törvényszerű, hogy neki kell megmondania a tuitifrankót.
Ebben az országban nem szabad a jelenlegi határok között születni, mertmivelhogy akkor másodrendű állampolgár leszel azonnal, és hát persze hol lehetne alaposabban megismerkedni a magyar színházi hagyományokkal, mint a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház és Filmművészeti Egyetemen...
Persze ő vérmagyar, - ez valami olyasmi, mint a Gyalog-galoppban a vérnyúl, mielőtt rádobták a Szent Gránátot - és ez eleve alkalmassá teszi az autentikus szanszkrit-magyar hagyományok őrzésére.
Ő a színházi élet Káslere, de lehet, hogy ezért később még bocsánatot kell kérnem a gyászos körmű minisztertől...
Most folyik a harc, a mieink támadnak, a "Tüntessünk tízezren, mondjunk húszat, majd mindahányan menjünk békével haza!" akcióterv mentén, abban reménykedünk, hogy Nagyurunk belehal a röhögésbe...


Van nekünk bajunk, mint a tenger, a gazdaság is gyengélkedik, Matolcsy is, a forint is, - jaj, csak a végén nehogy Egyeske is el kelljen utazzon Bulgáriába kicsit pihenni... -  és közeleg a tél, továbbá az éj sötét lesz, és tele lesz iszonyattal...
Kíváncsi vagyok, hogy a Karácsony hoz-e enyhülést, de azért illúzióim nincsenek.
A politika csapatjáték, és hiába volt a Barcelonának is Messije, ha hiányzott mögüle a csapat, pedig már Minarik is megmondta úgy száz évvel ezelőtt, hogy kell egy csapat.
És Karácsony mégcsak nem is Messi, sajnos.
Csapatot építeni nem egyszerű dolog, nem lehet kapkodni sem, de talán legnehezebb hozzálátni a feladathoz.
És még az sem biztos, hogy ha az edzéseken már mennek a dolgok úgy-ahogy, akkor a mérkőzésen már biztosan nyerni tudunk.
A kérdés ma nem az, hogy a Lánchíd oroszlánjainak van-e nyelve, hanem az, hogy van-e foguk...


Előbb-utóbb kiderül.


:O)))