2021. március 10., szerda

UNORTODOX GYÓGYMÓD


Beteg az ország, megtámadta a szervezett bűnözés vírusa..
Hát, nem egy örömünnep, hiszen jelenlegi gyógyászai maguk a betegség előidézői, olyanok, mint amikor egy kórház összes dolgozója vírushordozó, kivéve a beteghordozót, mert az csomagolva szállítja a fertőzést.
Még szomorúbb, hogy a helyzet súlyosságával az érintettek tisztában sincsenek, fel sem képesek mérni, kinek - kiknek - kezébe került az ország.
A maffia szerencséjére az ő esetükben is megáll a népi bölcsesség: ki mint él, úgy ítél, és a nép ezt a helyzetet is besorolja az "ügyeskedés" kategóriájába, jóllehet ez már régen meghaladta ezt a szintet, hiszen lopás, csalás, rablás és megkockáztatom, talán még gyilkosság is szerepel a bűnlistán.
Józsi meg ezt úgy kezeli, hogy ő is elhozott egy tekercs drótot a műhelyből, a szerelő is okosba dolgozik neki, ha adót kell fizetnie, akkor azt a csecsemő elleni nemi erőszakkal sorolja egy kategóriába, pedig ő egy ártatlan báránya az Úrnak, még, ha a törvény a csínytevéseit különösen nagy értékre elkövetetteknek aposztrofálja is - ezekhez képest.



Mindenesetre ezt a társadalmat meg kell gyógyítani, a gyógyszer pedig a pénz, mert ebből ért a magyar ember, a többi meg politikai ködszurkálás, néphülyítés, szócséplés meg hazudozás, ilyenekkel meg a faluszéli kocsmák népe, a keményen dolgozó kisember nem foglalkozik, ha politikust lát köp egyet, ha kettőt lát, akkor kettőt.
Nem is lehet csodálni, hiszen ebben az országban sacc/kb. tízezer ember fontos, a többi meg rabszolga, vagy kísérleti fehéregér, ha elhullik, a kutya nem ugat utána, járulékos veszteség...
A keményen dolgozó - esetleg keményen munkanélküli - kisembert csak a pénz érdekli, és közülük csak néhányan képesek felérni ésszel, hogy a társadalom felszínen úszó, esetünkben barnás árnyalatú és igen büdös krémje az ő pénzét lopja, abból urizál, abból repül Dubaiba kikerülni a járványt, abból van a gyémántokkal kirakott karórája, kétszázhuszonhétezer forintos edzőcipője a saját lábára.
A nyugdíjminimum ebben az évben huszonnyolcezer ötszáz, az árvaellátási minimum huszonnégyezer kétszázötven forint, utóbbi tekintetében Kossuth Lajos, aki rossz nyelvek szerint átmeneti pénzzavarában lenyúlta az árvák pénzét, a kanyarban sincs Nemzetünk Fároszához, a Nemzetvezetőhöz képest.


Elitünk persze gondosan ügyel arra, hogy az átlagember ne tudja nyomon követni a saját pénzét, ezért a pénzügyi rendszert olyanra alakította, hogy a köd nagyobb benne, mint egy hajdani Omega-koncerten volt a színpadon.
A vissza nem térítendő támogatások, az ilyen-olyan adókedvezmények elfedik a pénz útját, a pénzügyek irányítói pedig varázslatosan alakítják a dolgokat, felhasználva trükközésükhöz a szép magyar nyelv gazdagságát, meg a statisztikai kimutatásokban rejlő határtalan lehetőségeket.
Sajnos, egy speciális Stockholm - szindróma következtében népünk simább agyfelszínnel, de jövedelemmel alig-alig rendelkező része maga is azt hiszi, hogy semmi köze sincsen az állam pénzéhez, talán nem is hallott még XIV. Lajosról - nem tévesztendő össze sem Simicskával, sem Kósa pénzügyi zsenivel - így nem tudja célszerűen ismételni annak örökbecsű szavait, mely szerint "L'état c'est moi!" 
Abban a hitben él, hogy ő az állam kegyelemkenyerén él, hiszen még egy rongyos Guccira sem telik, és ahogy a fácánhóhér megállapította, miután semmije sincsen, semmit sem ér, jóllehet ő is benne foglaltatik az adófizető állampolgárok csoportjában, csak az adónhízottak halmazából maradt valamiképpen ki.

Szóval, ha az ellenzék azt szeretné, hogy remélt győzelme esetén a változás tartós legyen, akkor elsősorban a pénzügyekre kell koncentrálnia.
Nem kell nagy dolgokat kitalálni és újrakitalálni, elég néhány egyszerű intézkedés.
Ezek közé tartozik az adórendszer rendbetétele, melynek legcélszerűbb módja valamennyi adókedvezmény eltörlése, mert ezek elfedik a valóságos folyamatokat.
Alap kellene, hogy legyen, hogy mindenki befizeti a sávos jövedelemadót, aztán a befolyt összegből lehet akár támogatásokat is osztogatni, de mindegyiket konkrétan, nevesítve és egyet se visszafizetés nélkül.
Vonatkozna ez az autóiparra éppen úgy, mint a magánszemélyekre, mert elképzelhető, hogy az államnak sokat jelent egy-egy új munkahely megteremtése, de még többet jelent egy átlátható adó és támogatáspolitika.
Meg kell szüntetni a vissza nem térítendő állami támogatások rendszerét, természetesen nem Hűbele Balázs módjára. Aki idáig ilyet kapott, az adózzon utána meghatározott ideig, hiszen bár nem jogalap nélkül, de meglehetősen igazságtalanul gazdagodott - ha jól megnézzük, a szegények elől elvont pénzből gyarapodott.
Nem kell elvenni senkitől semmit, ellenben meg kell szüntetni a családtámogatások jelenlegi rendszerét és vissza kell térni a jelentősen megemelt családi pótlékhoz, mely nem a gazdagokat gazdagítja, hanem a gyermekek neveléséhez ad támogatást a jelenleginél sokkal igazságosabban.
Azonnal meg kell szüntetni a TAO-t, mégiscsak tarthatatlan, hogy a te adód elosztását ne az állam végezze, hanem azok, akik egyébként haszonélvezői lesznek ennek az elosztásnak.
Példaként mondom, hogy a Puskás Akadémia fűtött gyepszőnyege és Makovecz-kazánháza helyett lehet, hogy a kis falvakban öltözőket kellene építeni a pályák mellé, azok működtetését kellene finanszírozni, testnevelőtanárokat fizetni tömegsport szervezéséért és így tovább.
De az is lehet, hogy minőségi étkezést kellene biztosítani edzések után, meg a hétvégeken.
És az iskolákhoz tornatermeket építeni, melyek alkalmasak a tömegsport-rendezvényekre, a helyi öregfiúk kosárlabda-bajnokságának lebonyolítására, az iskolai sportéletre.
Adni kell a nyugdíjasoknak, az egészségügynek, az oktatásnak, jó lenne ingyenes internetet adni az ország elmaradottabb településeinek, az iskoláknak, könyvtáraknak.



Tudom, a vagyonadó ördögtől való, mégis, NER-en gazdagodott vagyonosaink számára módot adna az ország építésében való részvételre, mégcsak valami rettenetesen magas adómértékre se kellene gondolni.
Ez nem jelentené az elszámoltatás pótlását.
És, hogy itt szerepet játszana az SI (Sárga Irigység) faktor?
Meglehet, de közelebb vinne egy mainál lényegesen igazságosabb társadalomhoz.
Viszont az adóhatóságot fel kellene ruházni mindazzal a jogosítvánnyal, mellyel a munkáját képes lenne ellátni.
Át kellene szervezni a pályázati rendszert,
 azonnal be kellene lépni az Európai Ügyészségbe, összehívni egy Alkotmányozó Nemzetgyűlést - lenne feladat ezer.
Vajon készül erre az ellenzék egy összehangolt tervvel?
Mert illúzióink ne legyenek, Orbán és csapata már évek óta dolgozik a vagyon és a politikai hatalom átmentésén.
Az út Európa felé vezet, még, ha göröngyös is.
De nem elég az utat látni, végig is kell menni rajta, tántoríthatatlanul.


:O)))

1 megjegyzés:

kekec írta...

Alapvető tényekre kellene hivatkozni, pl hogy az egészségügyi költéseink az uniós átlaghoz képest "fideszes" azaz 2/3-os, de a környező országokhoz képest is a legkisebb...
És Gyurcsány óta nem emelték a minimálnyugdíjat és a családi pótlékot.
Szociális védelemre pedig csak Románia költ kevesebbet. De bezzeg a sport és "kultúra" minimum két-két és félszer akkora.
https://24.hu/kulfold/2021/03/10/europai-unio-magyarorszag-kiadasok-egeszsegyugy-oktatas-sport-2019/
És egy nagyon egyszerű, az agymosással kifehérített és kisimított szürkeállománnyal is felfogható szlogen:
TŐLED LOPNAK! esetleg bonyolultabban: TŐLED ÉS A CSALÁDODTÓL LOPNAK.
ehhez egy "magyarított" négymadár kép:
https://negymadar.blog.hu/2011/05/12/uncle_feri_new_deal
vagy a másik kedvencem:
https://negymadar.blog.hu/2013/04/30/el_kellene_mar_nyomni_azt_a_rohadt_budos_cigarettat
mivel jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla.