2021. május 6., csütörtök

KOMMENT 0506 KATONA BÁCSI, ADJON ŰRKATONA-JELVÉNYT!

Átvették az okleveleket az első magyar "űrkatonák" 


Ezek tényleg beketyóztak.
Genetikai sérültek.
A Csillagok Háborúja már bemutatója előtt beépült a genomjukba - apáik sokat nézhették a Pirx pilóta  kalandjai című magyar sci-fit a hetvenes évek vége felé, amit mélyen megértek, mert Sáfár Anikó olyan dögös volt ebben is, hogy az összes vér kiment a fejéből és belesápadt a férfiember, ha nézte - kedvéért még azt is elnézte, hogy az űrhajó egy kávéfőző volt.
Pedig a sorozatban nem is vetkőzött.
Sajnos.
Alacsony költségvetésű sorozat volt, de hatásos, lenyomta még a csülkös pacalt is, kár, hogy napjaink katonáinak fejében szintén az űr vette át a hatalmat.
Büszkék arra a szerencsétlenek, hogy az elmúlt száz év legnagyobb fegyverkezési programját hajtjuk végre, mintha nem emlékeznének arra, hogy a száz évvel ezelőtt végrehajtott fegyverkezési programnak mi lett a vége - a mostani következményeit nem is szívesen prognosztizálom.
Új "győri program", Horthyék után, szabadon.
Ennél még az is jobb lenne, ha jachton lőnének a fiúk, abban már van gyakorlatuk...
Ki adott erre nekik felhatalmazást?
Ez azt is jelenti ugyanis, hogy felkerültünk a nagyhatalmak céltáblájára, igaz, eltalálni nehéz lesz minket, mert igen időigényes lesz kidolgozni a differenciálást katonai erőnk és a légyszar között, de ezek olyanok, mint a gyerekek - a partvissal a vállukon masíroznak, harci indulókat énekelnek és rohadt komolyan veszik magukat.
Erősen támogatnám az ötletet, hogy kapjanak egy-egy géppisztolyt, aztán lövöldözzenek egymásra boldogan, mi meg hadd éljünk békében,, nyugalomban.
Űrkatonák.
Szerencsések, mert messze szolgálnak majd parancsnokaiktól, jóllehet gazdaságosabb lenne azokat kilőni az űrbe, habár az űrszemét már ma is rengeteg gondot okoz, mégis megérné.
Mikor vizsgálja már meg egy független, nemzetközi orvosi bizottság a pocakos generalisszimuszt végre?
Iparkodjunk, mert holnapután a fia élesz a vezérkari főnök, oszt leshetünk..

.
Nem hárult el a háborús veszély Ukrajnában


Az amerikai külügyminiszter szerint Ukrajna visszafogottan reagált Oroszország provokációira.
Jó duma, kétségtelenül, persze felmerül a képrdés, hogy reagálhatott volna másként egy hadgyakorlatra, mely teljes egészében Oroszország területén zajlott?
Persze még toporzékolhatott volna is, esetleg könnyeket is ejthetett volna, de egyébként?
A mi korunkban megnőtt a szájkarate jelentősége.
Hajdan, ha megírt valamit az újság, akkor annak az emberek többé-kevésbé híhettek, a hír szent volt, a vélemény meg  olyan-amilyen, de ezt be is kalkulálta a fogyasztó.
Ma már a híreket hamisítják, a tényeket ferdítgetik, ettől is olyan a társadalom, amilyen.
A hit szerepe felértékelődött, pártok helyett szekták vannak, a hívők meg szopnak, szopnak, szopnak...


:O)))

4 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves PuPu!

Én abban az időben még kisiskolás voltam, így nem igazán emlékszem erre a magyar sci-fire. Kár, mert Sáfár Anikót én is megnéztem volna, még vetkőzés nélkül is:).
Az én korosztályomnak a "kicsit idősebb kiadása" jutott, bár ő még idősebben is nagyon jól néz ki.

magyarmagyar írta...

Tessék parancsolni:

https://teljesfilmmagyarul.itafilm.rocks/tvserie/49493/pirx-kalandjai-magyarul/

kekec írta...

Pupu, NATO-s vállalás. hogy elvárt szintre (GDP 2 %) emelik a katonai költségvetést. A nagy handa-banda elfedi, hogy beletuszkoltak némi luxusrepülő beszerzést is. Egyébként is fideszes technika, hogy nem a motorra, hanem a sípra engedik a gőzt.

góbé írta...


Hamár' szkifi, legyen magyar,... ami nálam mindent überelt anno, a Zsoldos Péter regénye nyomán filmre vitt, "A FELADAT"...

Mai szemmel nézve a technika bájosan kezdetleges volt, de a felvetett gondolatok, a lehetőség, ma sem kizárható, bár igazolva sincs.