2021. december 9., csütörtök

MENEKÜLŐ DISZNÓ




A francba!
A disznó jó ütemben ellépett Nagyurunk elől, mikor Őfőméltósága fel akarta keresni Nagybányán, hogy Semjén Zsolt szaktanácsait követve lemészárolja, majd helikopterről lelógatva hazaszállítsa.
Habár már az maga kihívás, hogy valaki megállapítsa, hogy hol hol van az áldozat csüngőhasú rokonának a "haza".
Merthogy lakik ő ősei fészkében, Felcsúton, hol nagypapája de sok koca búgatásának volt egyik főszereplője, aztán lakik a vályogból épített nosztalgia-kunyhóban, a Kancsó-Aréna mellett, aztán lakik a Várban, a nyári palotában, mely a kóbor apácák megtévesztése céljából Karmelita Kolostor névre hallgat, jóllehet évszázadokon keresztül színház volt, mielőtt mai, cirkuszi funkcióját megkapta volna.
Nagyurunk lakhat még Hatvanpusztán is, ha elviszik végre a malterosládákat és befejeződik az alagútfúrás a helyi repülőtérre, hogy Habsburg József főherceg után végre ismét arra méltó család kezébe kerüljön az uradalom.
Hogy Nagybányán van-é a Család erdélyi kastélya, azt nem tudom, csak azt, hogy rossz nyelvek szerint valamerre Erdélyben - remélem, nem kell sokat autóznia hazáig.
Tulajdonképpen azt se bánnám, ha BTR-80-al kóborolna kicsit a román utakon, mielőtt hazahozzuk a főtárgyalásra, úgyis szereti a harciaskodást.


Mindenesetre igen derekasan felszerelkezett, másik énjének Hatvanpusztával határos birtokán is van egy páncélozott felderítő és egy lánctalpas - állítólag hatástalanított - harcjárműve.
Az a T-34-es harckocsi is hatástalanított volt, mellyel a 2006-os puccskísérlet során demonstrálták a tüntetők békés szándékukat, mindenesetre a rendőrök, akik felé megindult a világháborús relikvia, meglehetősen hatásosnak találták, mikor belegondoltak a lánctalpakba a nadrágtartójuk helyén.
De hát nincs min csodálkoznunk, a Mi Boldogságunk mentálisan sérült, paranoiás, hogy jól fejlett megalomániájáról ne is essék szó.
Amikor túltolja a páleszt és tudatmódosult állapotba kerül, akkor először elénekli a székely himnuszt - világos, gangeszi székely származása magyarázatot ad rá.
Aztán elénekli a magyar himnuszt - magyarsága megkérdőjelezhetetlen, ősei Vereckénél jöttek be gyalog, majd lóháton folytatták útjukat - Árpád mondta is, hogy rettenetesen utál gyalogolni...
Aztán kis ideig bánatosan mered maga elé, majd elrikkantja magát: Kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát, juhuhúúú! - és megindul hosszú menetelése, hogy Európa eleje legyen.
Ez sikerrel is járt, Európa eleje lett, a földrész dereka alatt lengedez ma bánatosan, de töretlen önérzettel.
Mikor a Keresztapa felépült a merényletből, vett egy épületkomplexumot, melyet kellőképpen védetté tett, rokonokon és megbízható barátokon kívül ember oda be nem tehette a lábát.
Orbán hűségesen követi a Család kézikönyvének előírásait, Hatvanpuszta már ma is erődítmény, jövő tavaszra méginkább az lesz, a szakértők szerint hetekig képes lesz az önfenntartásra, körülötte ötszáz hektár van Nagyurunk másik kezében, mellyel az egyéb papírok mellett mellett a vagyont is kezeli.
Szegény Ferenczi Krisztina volt az első, akinek szemet szúrt ez a dolog, meg is halt már szegény, és cseppet se lennék meglepve, ha Hadházy repülőgépe leszállás közben felborulna egy leszállópályán felejtett létrában...
A magyar történelem ismétli önmagát, csak a mai Csák Máté földje kicsit délebben található, mint nagynevű elődje uradalma...


Mindenesetre Magasztos Urunk bé van tojva, merthogy nem hülye ő, csak megalomán szociopata, aki genetikailag rokonságban áll az aranyhegyeken csúszkáló Dagobert bácsival , egyszerűen nem tud ellenállni semminek, ami vagyont jelent, már régen elveszítette minden mértéktartását.
Ő a kisgyerek a nyitva felejtett édességboltban, és mostanában jön rá arra, hogy ennek akár gyomormosás is lehet a vége, és most kapkod, mint szlovák barátunk az anyja szoknyájához.
Már késő.
Nem valamelyik gigalopáson fog elbukni, hanem egy szerencsétlen alaktól elvett kétszáz négyzetméteres parcellán, mint ahogy nem egy despota bukott el kisemberrel szemben elkövetett hatalmaskodáson.
Aztán a teherautó platóján hiába siránkozik majd kegyelemért, mert harcostársai közül aki éppen nem lesz elfoglalva vagyona és élete mentésével, az mind ott áll majd a vesztőhelye körül és harsányan ordítja majd, hogy le a zsarnokkal! demokráciát!

A világ már csak ilyen, a zsarnokok ritkán halnak meg mezitláb, de ez azért kuriózum lesz a javából - Puskástól lopott futballcipőben az örökkévalóságba...
Orbán körül elfogy lassan a levegő, itthon sem megkérdőjelezhetetlen már a hatalma.
Az ő napjai meg vannak számlálva, és ha szerencséje van, csak politikailag, mert élni a börtönben is jobb, mint meghalni.


A hatvanpusztai birtok falára pedig fel lesz mázolva: Mene, mene, tekel, ufarszin.
Megmérettél és könnyűnek találtattál.
Az se baj, ha a kézhez, mely felírja ezt a falra, tartozik test is...


:O)))

4 megjegyzés:

kekec írta...

Pupu, legnagyobbat a sarokba szorított patkány harap. Nem véletlenül fegyverkezik a házmester!

1970 írta...

"Ez sikerrel is járt, Európa eleje lett, a földrész dereka alatt lengedez ma bánatosan, de töretlen önérzettel."

Kedves PuPu!

Kíváncsi lennék, hogy a dereka alá lógó potrohára, vagy valamely más testrészére:))) gondoltál itt. Bár a "töretlen önérzet" kitétel az utóbbira utal.
Mint minden "tisztességes" kisgömböc, ő is ki fog durranni ténylegesen. Bár szerintem ő már 1989-ben kidurrant politikai értelemben, csak sokan nem vették észre. Nemsokára más értelemben is ki fog durranni. Sajnos a robbanás mocska (az ürülék) mindannyiunkat be fog teríteni, és nagyon sokáig fog tartani, amíg levakarjuk magunkról ezt a szennyet.

sphagin írta...

Kedves kekec !

Harap, ha előzőleg el nem távolították volna a fogát !
Szép lassan ezt is eléri és szívhat mint a torkos borz.

Kár, hogy Merkel ezt nem engedte és védte ameddig tudta.
Nem fogjuk imába foglalni a nevét ez miatt !

Nekünk viszont az a bajunk, hogy sok a buta köztünk, aki bevesz minden marhaságot !
Hiába tanított meg bennünket a szocializmus, a sorok közötti olvasásra, mi mindent készpénznek veszünk.
Hiába, a fejlődési fokozattokat nem lehet átugrani. Előbb olvasni kell megtanulni és utána értelmezni, fordítva, igen átverős tud lenni !

Változni kellene, de az istennek se megy.
Igaz, ez másoknak is gondot okozott, csak nekik volt idejük erre és mire észbe kaptak, már elsajátították a gender szemléletet.

Erre varrjunk gombot !

Közben Orbán felesége meg oltásellenes és ránk hozza az ideget.
Mi lesz velünk, ha a first lady beteg lesz és Orbán kénytelen lesz karanténba menni.
Közben itt a választás a nyakunkon.
Ebből bukfenc lesz, bárki megláthatja.
Erről viszont ez az Anonymusa /Rogán/ Tóni sem szól semmit, pedig ő már azért mindent tud, nagy a rálátása.

Csak a fogat távolítsuk el időben, erre ügyeljünk.
A többi már gyerek játék.

magyarmagyar írta...

Pupu, ezek váteszi szavak. Úgy legyen, ámen.