2022. november 30., szerda

MEGTAGADOTTAK, ELFELEDETTEK



Immáron eltelt vagy harminchárom év a rendszerváltozás óta, lehet már talán akár értékítéletet is mondani a leváltott rendszerről, a helyébe lépő új kurzusról, össze lehet vetni pozitív és negatív tulajdonságaikat, de sok értelme nincs.
A munka nagy, elvégzéséért senki sem fizet, hiszen akinek lenne ilyesmire pénze, az nemigen érdekelt abban, hogy tükröt tartson a magyar társadalom elé, nehogy kiderüljön, neki személyesen milyen szerepe van abban, hogy ismét joggal nevezhetjük Magyarországot a hárommillió koldus országának.


Nincs egyetlen területe sem a társadalomnak, sem a gazdaságnak, ahol a rendszerváltozás beváltotta volna hozzá fűzött reményeket.
A társadalom morálisan a béka feneke alatt tanyázik, az emberek elbutultak, egyre ismerethiányosabbá, viszont egyre agresszívabbá váltak, elszomorító a helyzet.
Iparunk összeszerelő-iparrá lett, a hajdan világhírű és nettó költségvetési befizető mezőgazdaságunk ma területalapú támogatást termel, kukoricát és disznóhúst importálunk, az alma drágább, mint a banán - az ország fényévekre van az önellátástól.
Az oktatás ezer sebből vérzik, és ezen az se segítene, ha a pedagógusok bérét máról-holnapra ötszörösére emelnék, mert strukturális és módszertani bajok vannak, a képzés output oldalán betanított munkások és szellemi segédmunkások potyognak a munkaerő-piacra.
Az egyetemek a rendszer alapítványainak kezében nemzetközileg versenyképtelenül pénzszivattyúként és a vazallusok kifizetőhelyeiként  működnek.
Az egészségügy romokban hever, jóllehet hajdan az egészségügyi ellátás errefelé állampolgári jogon járt, a társadalombiztosítás vagyonára és bevételeire rátette enyves kezét a maffia-állam.
Hiány van szakorvosokból, család-orvosokból, utóbbiak öt-tíz éven belül kihalnak, vagy megunják, hogy az ellátás összes terhét az ő hátukra pakolják.
A szociális ellátás egy vicc, a szomszédasszonynak is több a felelőssége a rászorulók ellátásában, mint az államnak, melynek még halálunk után is fizetnünk kell a szemfedő áfá-ját.
A kulturális élet maga a tragédia, az átpolitizált kulturális közegben az Aczél -féle három T - támogat-tűr-tilt - maga az alkotói szabadság hona, gagyi és giccs uralja az államilag finanszírozott képzőművészetet, a színházak botrányoktól hangosak, harminc év alatt egy-két valamirevaló film, ha született, sokat mondok.
A televízióműsorok zöme a legolcsóbb tömegigényeket elégíti ki, a tömegtájékoztatás bel és külpolitikai téren egyaránt kritikán aluli.
Az ország népe feszült, türelmetlen és ideges, a társadalom atomizálódott, az emberek bezárkóztak, tartanak egymástól, a hatalom megtorlásától, és nem is alaptalanul.
A korrupció intézményesült, a maffia elfoglalta az államot, mindenből sápot húz, a jogot pedig arra használja, hogy fosztogatásait legalizálja.
Sajnos a vezető értelmiség se lehet túlzottan büszke magára, a sok igazlátó számára a maga kétes igazsága fontosabb, mint az ország népének jóléte, doktriner liberálisok torzsalkodnak viszonylag lényegtelen kérdéseken, ezerszer megalkudva, száz forintért Dorozsmáig gyakva a kecskét, miközben elveszik az ország.
Nincs baloldal, mert mindenki elhitte, hogy az angolszász típusú társadalmi berendezkedés a fejlődés csúcsa, mert Marlborough hercegének egy késői leszármazottja számára ez tűnt legkedvezőbbnek akkor, mikor a brit imperializmus veszélybe került.


Pedig ez az ország a baloldal vezetésével épült újjá a második világháborút követően, olyan fejlődést produkálva, mely még ellenfelei elismerését is kiváltotta.
A hihetetlen társadalmi mobilitás tehetséges emberek százezreinek adott felemelkedési lehetőséget, kiknek fiai és unokái ma nemegyszer - meglehetősen nevetséges módon - saját felmenőiket gyalázzák, és egyre kevesebben vagyunk, akik személyes tapasztalataikra alapozva cáfolni akarjuk, akarják azt a sok sületlenséget, melyet a megfelelési és igazodási kényszerben szenvedők összehordanak időnként.
Pedig lenne mire büszkének lennie a baloldalnak, ha lenne bátorsága hozzá.
És megkövethetné azokat az embereket, akik az ország újjáépítését irányították, akiket az utóbbi harminc évben csak vád és mocskolódás ért.
Bizony, a hajdani pártmunkásokra, a helyi tanácsok tagjaira, a vállalatok és szövetkezetek vezetőire, a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek tisztségviselőire, az ifjúsági mozgalom, a nőmozgalom, a Hazafias Népfront  lelkes vezetőire gondolok, akik többnyire térítés nélkül végezték társadalmi munkájukat, meg a párt és társadalmi szervezetek függetlenített dolgozóira, akiket némi kaján humorral fizetett forradalmároknak neveztünk, de volt miért fizetni őket.
És volt miből fizetni, mert a Párt és a szakszervezetek tagdíjat szedtek, bérarányosan, és nem is keveset. Nem voltak sokan, és ahogy haladt előre az idő, egyre képzettebb és képzettebb emberek kerültek be a szervezetek vezető testületeibe, és merem állítani, több felelősséget éreztek a saját munkaterületükért és az országért, mint a mai hatalmi struktúra pénz és hataloméhes, velejéig korrupt és leginkább önmagukat képviselő képviselői.
Ezek az emberek szerették az országot, tettek a dolgozó emberek érdekében, tisztességgel és becsülettel.


Természetesen abban a korban is voltak selejtes emberek, de a szisztéma nem engedte meg az olyan mértékű elpofátlanodást, mely ma mindennapos.
Az ország népe pedig tűri, és szinte büszke rá, hogy elveszítette  memóriáját.
A mainstream értelmiség a valóságot az előítéleteihez igazítja, többségük olyan dadogó, akit vérig sértett az a rendszer, mert nem vette fel rádió-bemondónak.
Meg a nettó karrieristák, a volt munkásőrökből lett békemenetelők, az ellenállók, akik belülről bomlasztották a rendszert, a sok emberi selejt.
Talán itt lenne az ideje elégtételt adni azoknak a generációknak, akiknek munkájából a mai napig profitál az ország, és akiknek köszönhető, hogy még lehet egyáltalán élni errefelé.


Gondoljátok meg, proletárok...

:O)))

10 megjegyzés:

Töreki Éva írta...

Nagyszerű írás! Köszönöm!

Kapat írta...


Igaz PuPu, ahogy írod:
"Pedig lenne mire büszkének lennie a baloldalnak, ha lenne bátorsága hozzá."
Valóban!
Nem tudom, mi az a félelem, mely megtagadtatja a megtörténteket, a valóságot. Sokat hallom, hogy a korosztályom nosztalgiázik, visszasírjuk az ifjúságunkat, visszaemlékezéseink idealizáltak. Hát nem! Mindaz, amit leírtál, a valóság része, melyet átéltünk. Sajnos, az is, amit jelenlegi világunk "biztosít" számunkra.
Nagyon sokan megtudhatták akkor, hogy mit jelent embernek lenni, azzá válni. Lehetőséget kaptak és éltek vele. Nem ismétlem meg, részletesen leírtad, de tanúja voltam a kornak, soha nem fogom megtagadni!
Mi maradt nekünk? A rongy nyugdíj, a várólisták kilátástalan hossza, a bizonytalanság és kétségbeesés napjai, melyeket a tolvajok gátlástalan világában élünk. Szomorú!

KZs írta...

Hosszú munkásságod talán legfényesebb gyöngyszeme ez a kórkép. Nem nagyon van mit hozzátenni.
Talán még azt, hogy még a baloldalt, mint jelzőt is einstandolták :(
Ettől még a kapitalizmusnak annyi meg a bambi, nekünk legalább szép fiatalság jutott, most meg amíg bírjuk, segítenünk kell az unokáinkat, hogy ép lélekkel éljék túl az összeomlást.

Fodor György írta...

A megvalósult szocializmus, nem volt életképes. Csak egyedül Kádár országában volt jó élni benne a népnek. Mert Kádár valódi politikus, azaz népképviselő volt. A népet szolgálta, de magának nem kért és nem vett el semmit. Neki elég volt az, hogy látta: az 1000 éves szolgaságban tartott magyar nép, hogyan gyarapodik, anyagiakban és tudásban. A rajtunk uralkodó Szovjet birodalom ellen, a 20 milliós, II. világháborúban a magyarokat legyőző Vörös- Hadsereg ellen nem tehetett semmit. Inkább kiegyezett velük. Ugyan, úgy ahogy a Báthoryak tették a török szultánnal, vagy, Deák Ferenc tette a Habsburgokkal, a szabadságharc leverése után.
Ezért tartom én Kádár Jánost a történelmünk legkiválóbb politikusának.

Talán példaként állíthatjuk az eljövendő politikusok elé! Ha olyanok lesznek, mint ő volt akkor szerencsés nép leszünk megint.
Sokan azt mondták, hogy a végén Kádár megőrült. Szerintem mindenki megőrült volna, ha látja, hogy az élete munkája a semmivé válik.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Nagyon egyetértek most KZs első mondatával. Ez az írásod tényleg "fényes gyöngyszem".
Egyetlen kiegészítés egy mondatod kapcsán. Azt írod:

"Sajnos a vezető értelmiség se lehet túlzottan büszke magára, a sok igazlátó számára a maga kétes igazsága fontosabb, mint az ország népének jóléte, doktriner liberálisok torzsalkodnak viszonylag lényegtelen kérdéseken."

Egy link, ami ezt támasztja alá:
https://merce.hu/2022/11/26/megvalosithato-a-szocializmus/

Érdemes elolvasni a Kis Jánossal kapcsolatos részeket. Ez az ember szinte már dacból is ugyanazokat a liberális mantrákat sulykolja, amiket ezerszer megcáfolt az élet az elmúlt 3 évtizedben. Véleményem szerint, ha beismernék a rendszerváltás kudarcát, csődjét, akkor saját életművük hullana a porba. Ehelyett még mindig azt nyomatják, hogy ők milyen csodálatos szolgálatot tettek az országnak, csak az emberek tömege ezt nem veszi észre. Nem látnak, nem érzékelik a társadalmi valóságot, mert soha nem is volt igazi empirikus tapasztalatuk arról. Ehelyett marad egymás körbedicsérése arról, hogy "hej, de fa.a dolgokat tettünk mi ezzel az országgal, csak egy "picit" elrontották". Eközben pedig az ország rámegy az egészre...

1970 írta...

Kedves Fodor György!

Néhány pontosítást hagy tegyek:

- Kádár nem azért volt "történelmünk legkiválóbb politikusa" (teljes mértékben egyetértek!), mert kiegyezett a "szovjet birodalommal", vagy ellenállt nekik, hanem azért, ami a komment első felében megjelenik: a "népképviselő" jó jelző erre.
- A Vörös Hadsereg nem a "magyarokat győzte le", hanem a fasizmust és a nácizmust. Nem mellesleg szövetségben, szovjet katonák millióinak halála árán.
- A végén Kádár nem "megőrült", hanem látva azt, mi vár a magyar társadalomra, teljesen összeomlott fizikálisan és mentálisan (egyébként is beteg volt már akkor). Ehhez az összeomláshoz hozzájárult néhány korábbi vezetőtársa gerinctelensége is.

góbé írta...

Üdv Fodor György !

Valós, Korrekt jegyzés. A "megvalósult szocializmus nem volt életképes" megállapitásod viszont számomra aggályos. Kádárék is elindultak a piacgazdaság felé mikor jött Gorbacsov. Gyakorlatilag az 1968.-ban meghirdetett, de Brezsnyev által leállittatott Új Gazdasági Mechanizmust folytatták. Létezett egy un. konvergencia elmélet és nálam úgy néz ki, ezt Kina meg is valósitotta. Elég életképesnek tünik Ámerikából nézve is.

Farkas Péter írta...

Kösz PuPu a liállásért! Itt a bizonyíték a magyar "szocializmus" és a (félperifériás) kapitalizmus teljesítményéről. Ismeritek?
https://dialektika.hu/wp-content/uploads/2019/11/rendszervaltozas_ff_vegleges_isbn.pdf
(Mivel a link itt nem kattintható, be kell másolni a keresőbe.)
Üdv. Farkas Péter

lorinczy írta...

Köszönöm az írást,ideje volt.

Névtelen írta...

Szívembő szólt. Örülök hogy elolvashattam. 😘😥