NEM TETSZIK A RENDSZER

Na jó, döglött lovat verek, belátom.
Igaz, nekem már 1989-ben sem tetszett, amit láttam és megéltem, de akkor sem tehettem semmit - a bölcs nép a hozzám hasonlókat már akkor is idejétmúlt őskövületeknek tartotta.
Az osztályvezető-helyettesek forradalma elsöpörte az érveket, a vélt szabadság édes mámorában úgy dülöngélt a nép, mint a hullott, szotykos körtékre rászabadult megrészegedett libacsapat.
Elvtársaim, a reformkommunisták (hol vannak már ők, a haladás felkent bajnokai...) boldogan gründolták a honi kapitalizmust, mely aztán randább lett, mint elképzelni tudták volna, a nép meg ámuldozva nézte, mit meg nem mernek tenni vele.
De aztán átment pragmatikusba, beültette a halott nagymamát a Skoda anyósülésére, bekötötte a biztonsági övet és elrohant Bécsbe Gorenje hűtőt venni, mert eljött az aranykor.
Az se döbbentett meg senkit, hogy emberek tízezrei kerültek az utcára, hogy évszázados tradíciókkal rendelkező ipari óriásokat kótyavetyéltek el a baksisorientált, részben naftalinszagú, részben feltörekvő suttyó új urak, színes zakóik ujján a márkajelzéssel, mint élő hirdetőoszlopok.
A legendásan ostoba magyar paraszt meg hazavitte a John Deer bal első kerekét, és ábrándos tekintetét könny borította, mikor az immáron tsz-nyugdíjas nagyapja a szövetkezetbe kényszerített két szép kese lováról, a Ráróról meg az Ábrisról mesélt,  aztán buzgón szétverte  a világhírű magyar mezőgazdaságot.
Betemette a belvíz-levezető árkokat, és ameddig el nem jött a területalapú támogatások aranykora, addig gebe lova seggét szemlélve ballagott az eke után, pipacsot és búzavirágot termelt az ősi földön, miközben fröcsögve szidta a kommunistákat, akiktől zsellér őse ugyanazt a földet kapta.
Azóta, hogy Rákosi legvadabb brosúráinak állításait pontról-pontra visszaigazolta az élet, rengeteget fejlődött a honi  társadalom, a viruló vadkapitalizmusból, melyben az ország vagyona átment a külföldi tőkések kezébe, sikerült elérnünk a maffiaállam korába, melyben a Keresztapa és klánja magáévá tette az absniclit, miközben a nép elé érdekes eljárással előállított nemzetiszínű sz@rt lapátolt, melyet nevezett jóétvággyal és kétpofára habzsolt és zabál a mai napig.


Szóval, most NER van, ezt a közmondás is igazolja: Aki NER az nyer!
Aki nem NER, az nem nyer pályázatot, nem nyer támogatást, legfeljebb nyel - v.ö: Úrilány nem köpköd, lenyeli!
A forradalmi hevület idején, a kilencvenes években azt hittem, hogy a rükvercbe tett társadalom legfeljebb a Horthy-rendszerig hátrál majd vissza, és a legrosszabb, ami történhet, ha a gatyád le kell tolnod az utcán a különítményes fiúk megnyugtatása végett, miszerint bőrkötésed hiánytalan, és akkor megúszod két pofonnal, míg ha hiányos, akkor meglehet, szó szerint is úszni fogsz.
De akkor már nem fog érdekelni, hogy ezt vízijártassági nélkül teszed - a halott embernél nyugodtabb a világon nincs, aki nem hiszi, forduljon Somogyihoz és Bacsóhoz
Utóbbiak a Népszava munkatársai voltak, ma - olvasva a lapot -  valószínűleg letagadnák még azt is, hogy újságírók voltak...
Tévedtem, a társadalmi hátrálás a középkorig tartott, a hűbéri világ ismét virágkorát éli - ezúttal Magyarországon.
A hűbéri piramis csúcsán a trottyos, potrohos Istenkirály üldögél, ítél eleveneket és holtakat, vazallusai pedig vele együtt köpködik a szotyi-héjat a VIP páholyokban, szerte e hazában.
Vazallusainak is vannak vazallusai és így tovább, és aki ismeri az egy szem búza megduplázásának történetét, az nem csodálkozik a választási eredményeken, merthogy a hűbérúr eteti is vazallusait, ha azok rendesen szolgálják, így aztán összejön az az egymillió hűbéres, aki a rucaseggű uralmát támogatja.
A másik majd ugyanennyi a hasznos idióták szavazataiból, akik mindig találnak aktuális szörnyülködnivalót, hol egy idióta tanárt, aki a diákját abuzálja, hol egy celebet, hol egy fősodorból kilógó politikai véleményt, import álbaloldali verekedőket, csak éppen pedofil papot nem találnak, és neonácit sem, sehol, de főleg Ukrajnában nem.
Tulajdonképpen az eb ott van elhantolva, hogy a kapitalizmus nem a többségi társadalom jólétére van optimalizálva, hanem kevesek jólétére, akár annak árán is, hogy megtagadjuk az éhezőtől a kenyeret.
Fatornyos kis falumban minap kigyulladt egy lakás, bennégett egy idős házaspár, meg nem erősített hírek szerint azért, mert kikapcsolták náluk a villanyt, ezért mécsesekkel világítottak, de lehet, hogy azokkal fűtöttek is.
Már többször tettem közzé felhívást a facebookon, hogy azok között, akik egyetlen dolgot tudnak mondani, amivel ez a társadalom, ez a rendszer jobbat, különbet ad az átlagpolgárnak, mint hajdan a szocialistának nevezett társadalom adott, kisorsolok egy hollóházi porcelán Lenin - büsztöt, jól jön az még, ha ideérnek a kínai elvtársak!

 
A világ változik, az ember próbál támpontokat keresni, tőzsdei mozgásokat figyel, Kondratyev-ciklusokat számol, de valójában a jóslatai éppen annyira válnak valóra, mint a Püthia jóslatai Delphoi barlangjában, olyan ötven százalékos találati valószínűséggel.
Az ember ki van szolgáltatva a történelem szeszélyének, adja az ég, hogy túléljük aktuális játékait.
A magam részéről a magasztos elvek helyett inkább a pőre érdekek érvényesülésében hiszek, azok pedig azt valószínűsítik, követelik, hogy a Föld népei az egységes emberi társadalom felé masírozzanak, és ez a séta  nem lesz egyszerű mutatvány.
Jelenleg éppen a világ újrafelosztása folyik, az idáig érvényes világrend felszámolása, új világrend kialakítása, érdekek ütköztetése, harca - akár, mint most, fegyveresen is.
Ez nem örvendetes, különös tekintettel arra, hogy ez a folyamat nem zárható le hétfőről-keddre (ez nem jelenti azt, hogy az ukrán válság fog évtizedekig elhúzódni, ha ez a front bezárul, nyílik helyette másik, máshol...) - a történelem nem kapkodó idegbolond, jut idő a változások kiérlelésére.
De ez a folyamat a nagyhatalmak homokozójában fog végbemenni, mi legfeljebb elszenvedői leszünk a változásokért folytatott harcnak.
Mindenesetre a történelem nagy világbirodalmait soha nem egy fejlettebb társadalom döntötte meg, Róma békéjének a vandálok vetettek véget, Bizánc hatalmát a feltörekvő Oszmán Birodalom törte meg, és így tovább, végig a történelem során.
Ez lesz a sorsa korunk világrendjének is, a Pax Americana éppen most ért véget, még ha a halott szakálla és körme látszólag nő napjainkban is.
A kérdés egy ilyen kis ország számára, mint a mienk az, hogy merre keresse a jövőjét.
Nem biztos, hogy annak van igaza, aki Amerikához kötné a szekere rúdját, noha az USA szívesen mutogatja az izmait - de hát Hitler is felettébb izmosnak tűnt, mikor csatlakoztunk hozzá.
Akárhogyan is, de az ilyen embert próbáló időkben nem szerencsés, ha az országot egy rablóbanda terelgeti anyagi haszonszerzését tekintve elsődleges célnak.
Felelős és megfontolt, gondolkodni tudó politikusokra lenne szükség, hogy aztán ne legyen szükség a majdani győztesek kegyelmére.
Talán nem kellene harciaskodni, se jobbról, se balról, nem kellene vadul fegyverkezni és ezzel bizalmatlanságot kelteni szomszédainkban, értelmes külpolitikát és az egyszerű emberek hétköznapi érdekeit szolgáló belpolitikát kellene folytatni, merthogy mi vagyunk a fűszál az Európai Nemzeti Parknak azon a kilencvenháromezer négyzetkilométernyi kis szigetén, ahol - többek között - az elefántok b@sznak...

:O)))

 

TUDATHASADÁSOM TÖRTÉNETE

Két teve vagyok, és köpködök egymásra.

Ugyan a klasszikus két macskát emleget, melyek játszanak egymással, de hát nem csinálom itten a reklámot ennek a madárkagyilkos népségnek, akik egyébként is megbízhatatlan hízelgők.
Simogatod őket, aztán ők meg a seggük lyukát mutogatják neked az asztal tetejére ugorva, tisztára Momentum az összes sapka-alapanyag.
Bezzeg a teve!
A két púp egy ütemre billeg, semmi álságosság, ellenben szilárd eszmeiség, megvesztegethetetlenség, szerénység, szépség - csak, hogy a legjellemzőbb tulajdonságokat emeljem ki. 
De most bajban vagyok, lehet, Grazig meg se állok, arrafelé állítólag remek agykurkászok praktizálnak, hátha tudnak valamit kezdeni bimbódzó skizofréniámmal.
Legfeljebb lengetem kicsit a nyelvem - sag schon - még mindig jobb, mint a tudatom meghasadozásával küzdeni hátralevő életemben.


Úgy kezdődött a dolog, hogy körülnéztem, és döbbenten konstatáltam, hogy egy platformra kerültem szeretett Miniszterelnök Urunkkal, a Nemzet Ártányával, Magyarország és az úri divat diktátorával,  merthogy neki is, meg nekem is ugyanaz a véleményünk - ebből az ukrán balhéból ki kellene maradnunk.
Gyors agytesztet végeztem, magamban válaszoltam a kérdésre, mely szerint jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál?  - megállapítottam, hogy tudatmódosult állapotom nem a földönkívüliek hatása
Felnéztem az égre, egyetlen kémballont se láttam, csak egy rohadt nagy vörös sárkány fújt időnként tüzet és kénkövet a horizonton, így hát megnyugtattam magam: Vezérünk csak a pávatánc új koreográfiáján dolgozik, és ez a jelenség a véletlenek megmagyarázhatatlan egybeesése, minden aggály nélkül utálhatom tovább a potrohos trottyost.
Már majdnem hátradőltem elégedetten, mikor belebotlottam Nagyurunk tehetséges ellenzékének állásfoglalásaiba, melyek többé-kevésbé kimerítik a háborús uszítás fogalmát.
Elképedtem, mert az, hogy a nép egyszerű kommentelője képtelen átlátni a világban folyó disznóságokat, az még csak rendben is lenne, hiszen éppen azért etetjük a politikusokat, hogy végtelen türelemmel magyarázzák el neki, hogy nem minden az, aminek látszik, végtére is, ha a tükörbe néz, ő is okosnak látja magát, ugye.
De hogy az a pártvezér, aki évtizedek óta a pályán van, akinek a fenekét már rojtosra rugdalták ellenfelei, akivel szemben a karaktergyilkosság válogatott módszereit alkalmazták, most beálljon egy szomszédos - és egyre közelebbi szomszéd - világhatalom első emberének vad ellenfelei, karaktergyilkosai közé - na, ez azért meglepett.
Azt szokták emlegetni, hogy az ellenzék baloldali, de hát ezidáig úgy tudtam, hogy a baloldali ember ab ovo békepárti, most meg magukat baloldaliként definiáló politikusok kifogásolják, hogy nem szállunk be az ukrán farokzongorista támogatói közé, és méltatlankodnak, mert Don Vittorió nem tapsolta meg, mikor kijött meghajolni a közönség előtt.
Mondjuk indokolt lett volna a taps, végtére is cirkuszi előadást nézünk, és az artista éppen azon ügyködik, hogy egy tányér se essen a földre, bár azt hiszem, hogy háborús gyújtogatót sehol sem illene megtapsolni. Legkiváltképp nem egy nemzetközi politikai rendezvényen, de hát változnak az idők.
Matuska Szilveszter szelleme irigykedve nézi a televíziót, úgy láthatja, megelőzte korát.

Persze megértem én az ellenzéket is, meg kell felelni a megrendelő követelményeinek, hacsak nem akarjuk, hogy legyőzhetetlen katonanemzetünk első emberét  Győzike vagy Puzsér kövesse, jóllehet a mai színvonalat tekintve mindegylófax, zongorázni meg majdcsak megtanulnak.
Vélhetőleg Bogányi-zongorán még szebben szól majd a csatadal, mint a nagy ukrán szabadsághős koncertjén szólt...

Azért nyugtatgatom magam: ha két ember csinálja ugyanazt, az azért nem ugyanaz.
Az indíték nem elhanyagolható, az állampolgári háborúellenes idealizmus és az államilag legalizált nagyüzemi rablás zavartalan  folytatásának vágya kissé eltérő motiváltság, de mindig akad, aki összemossa a kettőt, szintúgy idealizmusból, vagy a logikus gondolkodás képességének permanens hiánya okán.
Már csak azt nem tudom, hogy minek is kellene örülnünk, mert annak, hogy Európában kísérletezget Amerika Oroszország szétverésével, valahogy nem tudok örülni.
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács - mondta hajdan egy grúz származású  szabadsághős, és van ebben igazság, az kétségtelen.
Igen könnyen felkerülhetünk egy-két atomtöltetű rakéta célpontjai közé, mindent elsöprő elrettentő katonai erőnk ide vagy oda.
De hát egy nemzet felszámolása nem megy gyorsan, mi meg türelmes nép vagyunk, mire leküzdöttük magunkat jelenlegi állapotunkig, kellett hozzá vagy ezer év.


Bár Nagyurunk és honvédelmi minisztere minden kétséget kizáróan két férfiszépség, én továbbra is Sandra Bullock kolleganőivel értek egyet - legfontosabb dolog a világbéke...
Én ma már Európa békéjével is kiegyeznék...


:O)))

ELLENZÉKI TÖKÖLŐDÉS A CSAPDÁBAN

Merthogy csapdában ül, az biztos, és hogy ebből a csapdából kikeveredni nem lesz egykönnyű, az is biztos.
A csapdát az ukrán helyzet kezelése képezi.
Orbán ügyes volt, az orosz invázió első napján hitet tett a béke mellett, és a maga ravaszkodó módján a mai napig kitart álláspontja mellett, mely egyébként a választók többsége számára rokonszenves és követendő politikai megnyilatkozás.

A választó persze érzelmi alapon közelíti a háborút, sajnálja az áldozatokat, hibáztatja és elítéli az oroszokat, de még véletlenül se szeretne résztvevője lenni a konfliktusnak.
A választópolgár elsősorban magára, ha idősebb, akkor a gyerekeire, unokáira gondol, és erősen viszolyog az ötlettől, hogy belekeveredjünk bármilyen háborúba.

Erre a propaganda még rá is erősít a vagonokban tárolt holttestekről szóló beszámolókkal, a pusztítás képeivel.
Magyarembert nemigen érdekli az ukrán nép megtiport szabadságvágya, legfeljebb sok sikert kíván nekik, de ez nem az ő harca.
Az ellenzék meg itt áll bambán és tanácstalanul, összevissza beszél hülyeségeket, miszerint a fegyverszállítások közelebb hozzák a háború végét, meg, hogy az ukránok győzni fognak és egyéb idiótaságokat.
A fegyverszállítások olyanok, mint amikor benzinnel locsolva akarják a tüzet oltani, Ukrajna meg akkor fog győzni, mikor a Lina dalol - ezt valamennyi épeszű katonai szakértő tudja, kivéve, ha a NATO közvetlenül beavatkozna, de erre éppen annyi az esély, mint 1956-ban az ENSZ ejtőernyőseinek aláereszkedésére a szovjet csapatokkal szemben.
Amerika nem fog megkockáztatni egy atomháborút akkor, mikor ellenfelei ma már bármikor elérhetik az Egyesült Államokat, főként úgy, hogy az oroszok technológiai fölényben vannak a rakéták képességeinek területén.
Az ellenzék meg hagyta, hogy ellopják az orra elől a békepárti narratívát, ami több volt, mint bűn, orbitális hiba volt.

A helyzet engem kissé arra emlékeztet, mikor ötvenöt évvel ezelőtt a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába, az sem volt egy politikai leányálom, de Kádár jól kezelte a helyzetet, szövetségesei bízhattak benne, miközben mindent megtett a konfliktus elkerüléséért.
Orbán mai viselkedése inkább Ceausescut idézi.
Jelzem Orbán sok tekintetben egyébként is emlékeztet a Conducatorra, igaz, utóbbi nem íratta a nevére Romániát...
Mindenesetre az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, a propaganda még gátlástalanul rá is segít erre, Vezérünktől soha nem állt távol kis hazudozás. 
De persze azért azt se kell tagadni, hogy az ellenzék a szövetségesek előtt is illegeti magát, meg akarja mutatni, hogy ő az alternatíva a potrohos hőssel szemben, - legalább külföldön higgyék el, ha már itthon nem is túl sikeres az előadás - egyelőre. 
Az ellenzék pártjai a választási kudarcból azt a következtetést vonták le, hogy nem szabad összefogni, teszik ezt mindannak dacára, hogy ezer éve minden kutatás azt bizonyítja, hogy ez az ország kétpólusú, és egy egységes jobboldallal szemben csak egy egységes ellenzéknek (nem baloldalnak...) van esélye.
Vannak pártok, melyek számára már a parlamenti bejutás is eredménynek számít, van, amelyik eltökélte, hogy egyedül fogja megszerezni a választók többségének támogatását, ami persze ebben az országban az illúzió minősített esete.
Csak olyan párt nincs, amelyik szembenézne  a vesztett választás során elkövetett hibáival, bűneivel és ügyetlenkedéseivel.
Kár.

Viszont az nem nagyon tetszik, nagyon nem tetszik, hogy egymással versengve esnek neki Oroszországnak, és a karaktergyilkosság áldozata beáll karaktergyilkosnak.
Oroszország itt marad a szomszédunkban, és jobb barátságban lenni a világhatalommal, mint ellenségének lenni.
Az se tetszik, hogy abban az országban, melyben csak akkor lenne elegendő energia, ha az irigység és a rosszindulat, meg a butaság áramot termelne, már megint politikai kérdés az energiatermelés, mintha Bős-Nagymaros ügye nem lenne elég tanulságos.   
Az se tetszik, hogy szakemberekre tartozó kérdésekben politikusok foglalnak állást.
Az politikai kérdés lehet, hogy kell-e a járműipart fejlesztenünk, de az, hogy ez milyen irányban történjék, az már szakmai-közgazdasági kérdés.
Az ellenzék már megint ugyanazokat a hibákat követi el, mint rendszerváltás idején, a cél szentesíti az eszközt - pedig dehogy.
Az ellenzék ma ismét a környezetvédelem zöld csomagolópapírjába göngyöli hatalmi ambícióit, ezen pedig csak veszít az ország.
Ne építsünk ezt se, ne fejlesszünk azt se - ez butaság.
Legyenek szigorú előírások és megkerülhetetlen ellenőrzés, de legyen fejlődés is - az angliai géprombolók se értek el eredményt, pedig ők is lelkesek voltak.. 
Legyen szakértelem a politika mellett, de a szakértelemnek legyen primátusa.


Úgy tűnik, kell még egy-két kudarc addig, míg végre megjön az ellenzék esze.

:O)))