SZEBB A PULYKA, MINT A PÁVA

 

A Sokat Megéltek Társaságában, melyben tag vagyok (nohiszen, szép kis társaság...) zömében politikával  főként belpolitikával foglalkozunk.
Az ukrajnai sajnálatos események kapcsán merült fel a Demokratikus Koalíció elnökének neve...

Ha a történészek pár évtized múltán a rendszerváltás utáni időszakkal foglalkoznak majd, két szereplő megkerülhetetlen lesz.
Egyikük a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurájaként kerül majd a történelemkönyvek lapjaira, a másik mint a kor talán legellentmondásosabb szereplője lesz ugyanitt - jobb esetben - fejezet, rosszabb esetben lábjegyzet.
Gyurcsány Ferenc hívei szemében maga a Messiás, ellenfelei körében a patás ördög megtestesülése, minden rossz oka és okozója, a nemzet ellensége, maga az Antikrisztus.
Előkelő társaságban kapott helyet a magyar politikai közbeszédben: Soros György és Vlagyimir Putyin között ül annál az asztalnál, ahol a magyar nép kiirtására szövetkeznek a Háttérhatalom megbízásából.
Már ezért is érdemes volt megszületnie.

Gyurcsány érdekes és ritka jelenség a magyar politikusok között, karizmatikus személyiség, aki képes embereket maga és ügye mellé állítani.
Okos és kitartó, ütésálló - emberfia annyit még nem kapott a magyar parlamentarizmus történetében, mint ő, és lám, ennek ellenére a politikusi pályán van - még sikertelenségei ellenére is sikeresen.
Annak a politikusi személyiségnek az archetípusa, akit vagy imádnak a választók, vagy gyűlölnek.
Elsőgenerációs értelmiségi léte ellenére az intellektuális értelmiséget képviseli.
Talán ezért is gyűlölik szívből a kisüstiben áztatott kenyér csócsálásán felcseperedett falusi ellenfelei éppúgy, mint az értelmiség jelentős része, melynek szembe kell néznie soha ki nem nyilvánított, de kétségtelen  intellektuális fölényével. 
Ebből adódik behozhatatlan hátránya is - a tiszta haszonelvűség mocsaras és büdös talaján vitézkedő, gátlástalan ellenfelével szemben a talajszint felett fél méterrel levitáló doktriner idealista csak a csillagok rendkívüli együttállása esetén győzhet - értendők ezen az amerikai zászló, az Európai Unió zászlaja, de lehet, még a kínai zászló és a Szpasszkaja torony csillagai is. 

Számos érdeme van, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha róla beszélünk.
Szándékai tisztaságához nem férhet kétség, empátiája határtalan, szociális érzékenysége vitathatatlan.
Nem felejtette el, hogy honnan jött, a hajdani pápai proligyerek nem rázza a rongyot, nem urizál, viselkedése európai, csakúgy, mint megjelenése.
Udvarias, de határozott, véleményét iparkodik pontosan megfogalmazni, ifjúságának hátrányait - a polcról talán még fedő sem esett a fejére, nemhogy a Nagy Larousse - nagyrészt felszámolta.
Nem lop.
Vagyonát nem hivatali ideje alatt szerezte, és bár -  mint a Morgan bankháztól Csányi birodalmáig szinte törvényszerűen - a vagyon fogantatása nem szeplőtelen, de nem is törvényellenes, mindössze élte a rendszerváltás feltörekvő kapitalistáinak kalandos életét.
Anyósa segítségét előrehaladásában felróni neki botorság, senkinek nem volt megtiltva, hogy kísérletezzen Dobrev Klára meghódításával.
Hogy ez neki sikerült, én értékmérőnek tartom.
Viszont a segítséggel nem élt vissza, vállalt kötelezettségeit teljesítette, hiteleit visszafizette, a megszerzett vagyont működteti, igaz, ebben kiváló szakemberek segítették és segítik ma is.
A KISZ-ből indult, mint szinte mindenki generációjából, akit érdekelt a közélet.
Ott szerezte meg kommunikációs rutinját és lett a magyar politikusok közül az a ritka példány, aki képes lekötni hallgatósága figyelmét, aki korunk valószínűleg legjobb hazai szónoka.
Az ellene általában vádként felemlegetett őszödi beszéd óta ellenfelei komplett különítményei üldözték, hergelték ellene a választókat, rágalmazták, lincshangulatot teremtettek ellene a jobboldali választók körében.
Politikustársai sok esetben meg sem értették szándékait, mely nemegyszer szembement személyes érdekeikkel.
Hatalomra anno nem a szocialisták valamelyik erős érdekcsoportja juttatta, a párt kisemberei emelték fel -- ezt a párt korifeusai soha nem tudták megbocsátani neki. Végül a Puch László által "motivált" megyei vezetői garnitúra szorította háttérbe, semmivel sem elegánsabb eszközökkel, mint ellenfelei.
Túlélő típus, a padlóról került vissza a magyar belpolitika élvonalába, igaz, ennek nagy ára volt, melyet leginkábba magyar baloldal fizetett és fizet meg mind a mai napig.
Pártját - melynek sokan nem adtak volna egyetlen parlamenti ciklust sem - az ellenzék vezető erejévé emelte, sajnálatos, hogy pártja is osztja személyes sorsát, megosztó a végtelenségig.
Ez politikusnál persze nem baj, végtére is az a politikus, aki nem megosztó, az nem képvisel senkit, de párt esetében nem biztos, hogy kedvező, egy olyan pártnak, mely nevében is az együttműködést hordozza, talán  jobb lenne még integratívabbnak lenni.
Tudom, ez nem könnyű, hiszen a DK-t és annak pártelnökét legjobban az ellenzéki oldalon utálják, főként vezetői szinteken, mert a mezei talpasok képesek együttműködni, ha erőt vesznek magukon. 
Képességes ember, sokakat elfog társaságában a kisebbségi érzés és ezt aztán ki-ki a saját módján próbálja kompenzálni.
Ezért aztán ha egyszer valahol készítenek egy üvegszobrot a politikusról, mely a politikus összes bűnét és hibáját demonstrálja, feltehetőleg ő lesz a modell, de még ebben a minőségében is bosszantani fogja ellenfeleit, mert a mű meglehetősen anyagigényes.
Egy Rogán, vagy valamelyik ellenzéki táposcsirke fele annyi anyagból is kijönne, ehhez még hozzájöhet a férfiak esetében a pénisz-irigység, ami szintúgy képes gyűlöletet szülni...


Ellenfelei - pontosabban ellenségei - rengeteg sz@rt dobáltak rá, a legprimitívebb idiótaságoktól a legvadabb vádakig, a szaudi terrorista focistákról szóló vicc felrovásától a szemkilövetésig.
Csapágyasra forgatták a szemeiket az öregecskedő feleségek lecserélésével kapcsolatos példázat miatt azok, akik azóta már többször is lecserélték lófejű durváikat (copyright by Szanyi kapitány), a nép meg -  oldalfüggetlenül - engedelmesen zabálta a hülyeséget.
Hozzájárult ehhez, hogy nyilvános megjelenései nem nélkülözték a színpadias elemeket, időnként túlfűtött, pátoszos szónoklatai túllépték egyébként is prekoncepciókkal várakozó hallgatósága ingerküszöbét.
Azok, akiknek mikor meghallják a Nagy-Magyarország kifejezést, taknyuk-nyáluk egybefolyik a meghatottságtól - ahol őseik egyébként zsellérek, cselédek és egyéb arisztokraták voltak - egyszerűen képtelenek megemészteni a stílusát, mely kétségtelenül kilóg a faluvégi kocsmák világából.
No persze ebben ő is ludas, hiszen az érzelmi túlhabzásait illene kordában tartani, mint köztudott, magyarember nem hatódik meg, nem ejt könnyet, nem hajt térdet, mint a buzik, csak az Isten előtt, esetleg csárdás kis galambja kezének megkérése esetén.
Ezzel együtt nem beszari, a 2006-os puccskísérlet alatt, mikor a nemzet egységét megtestesítő államfő lábaszárát sárgára festette a félelem, ő a feleségével együtt elment megkoszorúzni az 56-os emlékművet, mely természetesen nem felelt meg Wittner Mariska (R.I.P.) kifinomult ízlésének - mecsoda egy emlékmű az, még csöcsei sincsenek - de aztán társadalmilag kiköszörültük a csorbát...

És hát akkor ejtsünk néhányezer karaktert a hibáiról is, természetesen mértéktartó módon.
Igen, kissé nárcisztikus személyiség, aki vonzódik a teátrális gesztusokhoz, ez pedig még hívei egy részét is taszítja.
Néha olyan, mintha feltámadt volna Bessenyei Ferenc és eljátszaná Elvisz Trént a Macskákból. 
Amikor a politikusi egyedfejlődésről van szó, akkor határtalan türelemre van szükség.
Ez esetben sincs ez másként, hősünk is bejátszotta a politikai játéktér egy szép szeletét, az ifjúkommunistából mára balliberálissá érett, miközben átmenetileg betöltötte a szocialisták elnökének pozícióját is.
Hibái - már, ha hibának lehet ezeket nevezni - egyben hajdani pártja hibái is.
Az, hogy nem vállalták be a Kádár-rendszer teljes örökségét, talán még érthető is, habár tudhatták volna akár a katolikus egyház példájából is, hogy a megítélés a vállalt és hangsúlyozott tulajdonságokon múlik.
Ez esetben viszont ők is beálltak azok közé, akik inkább a történelem átírásában látták jövőjüket.
Ahelyett, hogy az ominózus kor ezernyi büszkén vállalható elemét vallották volna magukénak, elvetették az egészet, az egyik lenagyobb magyar politikus emlékével együtt.
Soha annál progresszívebb és az ország számára társadalmilag hasznosabb korszak nem volt errefelé, mint a Kádár nevével fémjelzett kor, mely azt a célt tűzte maga elé - sok esetben el is érve azt, - melyet a mai idők politikusai rendre elfelejtenek: a dolgozó ember életének jobbá, szebbé tételét.
Gyurcsány megpróbált baloldali idolt faragni a vértehetségtelen apparatcsik Nagy Imréből, és választás elé állította a baloldali érzelmű embert, teljességgel feleslegesen. 
Isten tudja milyen valóságos indíttatásból, de a mártír miniszterelnök amatőr és sikertelen politikája akár még a magyar függetlenség szép illúziójával is összefüggésbe hozható, na de választani közte, meg évszázadok egyetlen  sikeres reálpolitikus között?
Megpróbálta beemelni 1956 emlékét is a baloldal értékei közé, jóllehet addigra a jobboldal - megjegyzem joggal - rátelepedett arra, körbehazudta és összemocskolta azt is, ami abban a történetben vállalható és progresszív volt.
Rájuk kellett volna hagyni, és elmagyarázni, hogy a baloldal nem akarja vállalni a fosztogatásokat, a tizezer börtönből a társadalomra szabadított bűnöző forradalmárkodását, a Horthy korszak felélesztésére tett kísérletet, a gyilkosságokat , a wittnermáriák hősi rablásait, a pályaudvarok és áruházak, üzletek  kifosztását, a lincseléseket, a klérus beletolakodását az állam ügyeibe.
El kellett volna magyarázni, hogy a forradalom október 23.-án tíz órától tizenhét óráig tartott, ami utána jött, az összességében vállalhatatlan.
'956 egyetlen valódi eredménye, hogy Kádárt az országnak adta, aki aztán - több más mellett - 56 jogos és ésszerű követeléseit is valóra váltotta.


Gyurcsány ezer remek ötlettel küzdött, de kormányzása alatt munkatársait az őrületbe kergette azzal, hogy türelmetlen volt, mire egyik ötletét elkezdték valóra váltani, ő már a harmadik határban járt és egy másik ötlet valóraváltásán fáradozott, emellett az ő műsora mindig "one man show" volt.
Legnagyobb hibájának azt tartom, hogy nem ismerte fel , hogy a mai politika eltolódott az ideológiától a kommunikáció felé, ennek következtében aztán szépen elfogyott a baloldal - és mára az ellenzék - médiája is.
Háromszáz fő befogadására alkalmas termekben folytatja meglehetősen kilátástalan harcát a százmilliókat propagandára fordító ellenfeleivel szemben.
A helyzet nem ma alakult ki, tizenéve röhög rajtunk Pocak tábornok, és hősünk azóta nem találta ellenszerét, igaz, kívülről úgy tűnik, nem is nagyon kereste. 
A baloldali médiát alkalmatlan emberek szervezik és irányítják, élükön egy kissé egérrágta bájgúnárral, akinek egyetlen érdeme, hogy két népszerű előadónak írt egy jópofa csasztuskát, de nem sokkal több. 
Lejáratta viszont pártja vezetését, Gyurcsány mégis engedte visszalopakodni a politika élvonalába, így aztán ma már csak bólogatásra alkalmas, jelzem, előtte sem szaggatta az istrángot. Lepukkant alkesz vagy drogos külsejével leginkább Deutsch Tamás pandantja, de ez nem lenne baj, a baj az, hogy alkalmatlan politikai-szakmai feladatokra.
Ha valaki azt gondolja, hogy a néhány év késéssel megszületett DKTV megváltja majd a világot, hát téved, ez a média átstrukturálásához olyan kevés, mint vöröshagymában az osztályöntudat, de arra remekül alkalmas, hogy elégedett pofákat lehessen vágni - lám, tettünk valamit.

Igen, keveset, jóformán semmit.

Emberileg érthető, hogy amikor kormányfőként kénytelen volt visszalépni, akkor negatív érzelmei támadtak a szocialisták klikkjei ellen, mely aztán végül pártszakadáshoz vezetett - nem kizárólag az ő hibájából.
Mára ez hibának tűnik, lehet, a párton belül kellett volna megvívnia harcát, talán meg kellett volna mosdatnia a pöcegödörbe esett purdét, nem újat csinálni.
Javára írható, hogy a kormányt úgy adta át utódjának, hogy annak annyi dolga volt, hogy beleüljön a készbe, gyakorlatilag problémamentesen hozza ki az országot a nemzetközi pénzügyi válságból.
Igaz, előtte a miniszterelnöki casting kabaréjával végképp engedte ellehetetleníteni a szocialistákat, 
Jól megválasztott utódja és annak a nehézségekkel immár  nemigen találkozó pénzügyminisztere természetesen gazdasági gigászok lettek, emellett arra is futotta, hogy kiegyezzenek Orbánnal.
Tettek is neki félre kis pénzt a Gyurcsány által biztosított hitelből, adtak némi propaganda-előnyt a 13. havi nyugdíj megszüntetésével.
A terheket Bajnaiék természetesen a legszegényebbekre lőcsölték, miközben sikeresen varrták elődje nyakába a pénzügyi világválság következményeit, a liberális mainstream lelkes tapsa mellett.
Sajnálatos módon- talán elsőgenerációs értelmiségi létéből adódóan -  még ma is beléjük van ájulva, csakúgy, mint a liberalizmusba, melynek ideológusainak munkáit kis túlzással úgy használja, mint zsidók a Tórát vagy keresztények az Újtestamentumot.
Ha a doktrínák ütköznek a valósággal, hát annyi a valóságnak.
Demokráciaértelmezése is végletes, ennélfogva végzetes is, nála ez parttalan fogalom, akkor is demokrata, ha ezzel árt az ügynek.


Egyik legnagyobb gyengesége káderpolitikája, mindenféle kóklerek hangzatos dumái alapján szavaz nekik bizalmat, sok esetben mellőzve azokat, akik kevésbé harsányan csak tették a dolgukat mellette.
Ő lepődne meg legjobban, ha egyszer összeírná azokat, akikben csalódnia kellett, és akkor azok még nem is szerepelnének a névsorban, akik ma is  megélhetési okokból tolják a szekerét, ameddig megéri, vagy mert másnak a kutyának se kellenek..
Be van oltva káderpolitika ellen, abban a téves hitben gyűjti maga köré mindenféle szervezetekből a selejt-embereket, hogy ezzel erősíti pártját, jóllehet aki más pártot elárult, az el fogja árulni adott esetben őt is.
Pártja erejét a mezei aktivisták adják, akik hóban-latyakban, tűző napon is kitartanak mellette és végzik a nélkülözhetetlen aprómunkát, mégis úgy tűnik, hogy nem igazán érti a szervezetfejlesztés fontosságát, vagy ha érti is, nem viszi túlzásba a szorgalmazását.
A létező helyi szervezetek sok esetben csak papíron léteznek, a választási kampányokon kívül egyéb tevékenységet nemigen végeznek,  a DK cégérét használók egy része legfeljebb települési önkormányzatok torzsalkodásaiban vesz részt.
Nagyon valószínű, hogy a helyi viszonyokról kevés és egyoldalú információval rendelkezik, a párt szervezete slampos és amatőr-jellegű.
Egyébként is szomorú, hogy Orbán szektáját maga is egy időnként szektás jellemzőket mutató szervezettel akarja legyőzni, melyben ő az oszlopszent.
A DK nem baloldali párt, ezért az ideológia hiányát programokkal kellene pótolni választások előtt, nagyon konkrét és nagyon közérthető programokkal, melyek a társadalom azon részeihez szólnak, melyek nem a NER kedvezményezettjei. Vannak itt ilyen társadalmi csoportok jókedvvel-bőséggel.
A pártnak nincs működő ifjúsági szervezete, pedig de nagy szükség lenne rá.
Hősünk ezzel egy-két generációt odadob a jobboldalnak, a zöldeknek, a liláknak, a kétfarkúaknak.

A legutóbbi választás alkalmával szövetségesei átverték, nem először egyébként.
Becsületes ember, talán ezt feltételezi szövetségeseiről és ellenfeleiről is, de a politika nem a Grál-lovagok terepe, ezt már megtanulhatta volna szocialista korszakában is.
Ha nem lenne túl pejoratív egy politikus megítélése során, azt is mondhatnánk, hogy esetenként naiv, mint ezt az előválasztási fiaskó is bizonyította.
Sajnos nemet sem tud mondani mindig, amikor szükség lenne rá, ezért fordulhatott elő, hogy egy magát nyilvánosan jobboldalinak valló kalandor bekerülhetett a szereplők közé, a szervezést egy magát civilnek minősítő szervezetre hagyta, majd a valódi megmérettetés helyett beleegyezett a jelöltek közötti mutyizásba.
Amikor az MSZP-Karácsony duó elkezdte a visszalépési cirkuszt nem vállalta fel az azonnali nyílt konfrontációt, jóllehet akkor már konkrétan érzékelhető volt, hogy a mormon szabadságharcos nem a demokratikus ellenzék érdekében akciózgat, Karácsony pedig nem kimondottan bánja, ha a DK jelöltje megbukik.
A baj az, hogy bár kétségkívül sokrétű tudással rendelkezik, de azért hősünk nem polihisztor, szüksége lenne időnként bolsevista trükkökre is, amit nevezzünk mindközönségesen csak szakértelemnek.
Amikor a DK 2011-ben frakciót akart alapítani, a szocialisták a Fidesszel karöltve megakadályozták ezt, és ezt az tette lehetővé, hogy az MSZP-vel kötött megállapodásban nem tisztázták pontosan a helyzetet, gyakorlatilag Mesterházy kezébe adták a döntést a DK frakcióalapításáról.
Ellenfele úgy használja a szakértőket, mint lakatosmester a szerszámosládáját, tele van minőségi szerszámokkal - nem politikusokkal  - és ha egy szerszám elavul vagy kicsorbul, azt azonnal és kíméletlenül kicseréli.
Gyurcsánynak is van ilyen ládája, érzékelhetően kevés és csorba szerszámmal, néha szerintem elfelejti kinyitni is, hiszen ő úgyis tudja..
Egyébként sincs túl nagy érzéke a feladatok elvégzéséhez szükséges emberek kiválasztásához, dolgoztatásához, ehhez túl sok benne a személyes érzelem, az empátia, a szándékok előtérbe állítása az eredmények helyett.
A vezetés néha kegyetlen dolog, ha eredményt akarsz, nem tűri a gyengeséget.
És ellenőrizni is kellene folyamatosan, mert ugyan a munkatársakkal kapcsolatos bizalom nagyon fontos, de nem lehet parttalan.


Amiért az ő neve szóbakerült a klubban, az leginkább a külpolitika, főként az ukrán válság kapcsán.
Magam is felháborítónak tartom, hogy átengedte a béke apostolának felettébb jövedelmező szerepét Orbánnak.
Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazzal a mentalitással kellene közelítenie a problémát, mint ellenfelének, de ettől még nem kellett volna hagynia magát beleszorítani a háborúpártiak táborába.
Teljesen igaza van abban, hogy nem lehet egy szövetségi rendszer tagjaként egy kiélezett helyzetben az ellenfél mellé állni, de az a vehemencia, mellyel a NATO mellé állt és a legprimitívebb módon szapulja Putyint, meglehetősen visszatetszést keltő.
Nekünk a háború után is itt kell élnünk egy világhatalom árnyékában, meg kell találnunk vele a modus vivendit.
Ha a szomszédaid veszekednek és te valamelyikük mellé állsz, a veszekedés elmúltával is beszélgethetsz a másikkal, feltéve, ha előtte nem szidtad az anyját és nem durváztad le a feleségét.
Nem az a legjobb megoldás, ha Totó kutya emlékét azzal akarjuk elhalványítani, hogy gazdáját gyilkosnak tituláljuk, és az sem biztos, hogy a mai külpolitikai helyzetben a militarista-imperialista Anglia a legjobb választás, ha támogatót keresünk a Lajtán túlról.
Persze úgy sem tudja megállni, hogy ne beszéljen többet az okvetlenül szükségesnél, a túlhabzás ellen pedig eddig még nem kezeltette magát, jóllehet talán megfontolhatná a dolgot.
Az, hogy Dobrev Klára elindult a politikai pályán, jó döntés, remek elképzelés lenne, ha nem fenyegetne az a veszély, hogy férje szereplési viszketegségével tönkreteszi karrierjét.
Gyurcsány stábja nagy elánnal tette közkinccsé, hogy március tizenötödikén egy színpadon lesz látható a házaspár, amivel természetesen visszaigazolta ellenfelei vádjait, Gyurcsánynét csinált Dobrev Klárából..
Gyurcsánynak azon a színpadon a továbbiakban nem sztárszereplőnek, hanem rendezőnek kellene lenni, már ha eredményeket akar elérni.
Dobrev Klárában ugyanis minden olyan jótulajdonság megvan, ami a férjében, annak minden hátrányos tulajdonsága és politikai előéletéből adódó hátránya nélkül.
Persze nehéz a sajtkukacot rábírni arra, hogy ne ficeregjen, de talán nem lehetetlen.


Mert a helyzet azért csak az, hogy a gömbölyded maffiózó egyetlen potens ellenfele továbbra is Gyurcsány a pártjával, az ellenzéki térfélen egyszerűen nincs másik politikai erő.
Szokás kannibalizmussal vádolni, miszerint átcsábítja az ellenzék más pártjainak politikusait a Demokratikus Koalícióba, de ez persze butaság, - mindössze arról van szó, hogy az értelmesebbje belátta már, hogy jelenlegi pártjában igen nagy a kockázat a parlamenti küszöb megugrására, és nem szeretne pártjával együtt történelemmé válni.
Most az önkormányzati választások jönnek, nagyon fontos lenne, hogy azok induljanak ezen, akik bírják a helyi közösségek bizalmát, nem egy
-két dörzsölt használná fel a DK rengeteg verítékkel megszerzett társadalmi elismertségét.


Ehhez kívánok sok sikert.

:O)))

PS: Már megint hosszúra sikerült, de az alany is hosszú, kérlek, nézzétek el...

PÁVATÁNC

 

." A világban van egy táncrend a diplomáciában, ezt a táncot, a pávatáncot, az elutasítót, úgy kell előadni, mintha barátkozni szeretnénk.

Tehát ezek a politika művészetéhez tartozó mozdulatok,  amelyek során , majd a hét javaslatból kettőre-háromra - amit úgyis megcsináltunk már, csak ők nem vették észre - rábólintunk, és a maradék kettőre, amit nem akarunk, azt úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadtuk."
A pávatánc fogalma a magyar politikában egyértelműen Orbán Viktor nevéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, általában pejoratív értelemben használjuk, jóllehet ez csak egy technika, mellyel egyszerűbbnek tűnik megoldani a politikai célokat, mint a többség vagy a közvélemény által támogatott javaslatok nyers és közvetlen elutasításával.
Természetesen az eredmény ugyanaz, de az eredményt nem az alkalmazott módszer minősíti, hanem az így elért politikai cél, mely lehet akár pozitív is a politikai közösség szempontjából, annak dacára is, hogy valaki ezt a módszert alkalmazta.


A pávatánc nem Orbán kizárólagos privilégiuma, a világ politikusai által széles körben alkalmazott módszer.
Hogy példát is mellékeljek, ilyen módszerrel éltek a vezető nyugati hatalmak az ukrán helyzettel kapcsolatos minszki megállapodások tárgyalása során - azt kommunikálták, hogy a helyzet tárgyalásos rendezésére törekednek, miközben csak időt akartak nyerni Ukrajna katonai felkészítésére, hogy képes legyen a polgárháború során kikiáltott pszeudo-államok és a Krím visszafoglalására.
De a pávatánc elemeit fedezhetjük fel a svéd-finn NATO csatlakozással kapcsolatos kormányzati álláspontban is, melyhez a törökökben ütőképes partnerre is sikerült szert tennie furfangos Vezérünknek.
A módszer hol sikeres, hol nem annyira, ez a tárgyaló felek reputációjától is függ, egy kis állam közismerten gátlástalan vezetőjétől nehezebben fogadják el igaznak, mint mondjuk Angela Merkeltől, aki mögött jelentős politikai-gazdasági hatalom és óriási személyes tekintély állt - zárójelben jegyzem meg, hogy utóbbi gyors erodálása szomorú látvány - egy élet munkája kerül a kukába és nem a német nép érdekei miatt.

A mai politikai helyzet vizsgálata során természetesen lépten-nyomon beleütközhetünk a közkedvelt tánc elemeibe.
Sajnos, egyre többször abba is, hogy a közös álláspont bármilyen módszerrel történő kialakítása helyett a nyers erő diktál, ami még a pávatánchoz képest is visszalépés a demokratikusnak tartott viszonyokból az imperialista diktátumok korába.
Talán ennek is köszönhető, hogy egyre kevésbé sikeres a mi pocakos pávánk tánca, mostanában éppen azt láthatjuk, hogy díszes farktollait egyenként tépik ki szövetségeseink, és talán csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a középkori recept alapján (a főtt pávát ledarálják, fűszerezik majd a darálékból pávát formáznak, melynek fenekébe visszaszurkálják  a gondosan félretett faroktollakat) pávapástétomot készítsenek belőle, de addig számunkra még hosszú és fájdalmas lesz az út...
A pávatánc csak eszköz és módszer, és aki azt gondolja, hogy ez bárminek is oka, erősen téved, a csavarhúzót sem kell szidnunk, ha azzal rontottunk el egy gépet.
De ha nem a pávatánccal van baj, akkor erősen esélyes, hogy magával a pávával van gond.
Ezt felismerni nem nehéz, de jó hazai szokás szerint a magyarázat általában a végletekig lebutított, fekete-fehér kép, mely úgy mutatja be Orbánt, mint ostoba pszichopata diktátort, akinek csak a pénz és a hatalom fontos.
Na jó, ez alapvetően igaz is, de nem korrekt és nem is a teljes kép.


Azt, hogy szeretett miniszterelnökünk mentális kihívásokkal küzd, közhelynek vehetjük.
Hálás népe részben elpoénkodik a grazi elemcseréken, részben a Messiást látja benne, aki a zsebében nem a mogyoróit szorongatja, hanem a bölcsek kövét.
Az alattvalók egy  másik része pedig vadul gyűlöli, és a maga hihetetlen bölcsességében megállapítja, hogy egyetlen szavával sem lehet egyetérteni, egyetlen gondolata sem tükrözheti a valóságot, ez az ember okos sem lehet, legfeljebb ravasz, és szeretett miniszterelnökünk egy tróger.
A legutolsó kivételével több okból nem kellene egyetértenünk ezekkel a sommás megállapításokkal.
Egyrészt ezek visszatükrözik a magyar belpolitika hitéleti jellegét, melynek kialakítása ugyancsak Orbán lelkén szárad, és ha már hit, akkor annak középkori értelmezésén alapul boszorkányégetéssel és az eretnekek kiátkozással egybekötött üldözésével egyenlő.
Ami a szomorú, hogy ez oda-vissza érvényes, itt már régen megszűnt az értelmes véleménycsere, helyette leginkább gyűlölködés és a saját tábor hitébe vetett feltétlen bizalom lépett.

Ez természetesen kedvez a rendszernek, hiszen fenntartja a kormánypárt híveinek harci szellemét és hitét, felruházza a jobboldali szavazókat a hittel, mely szerint a nemzetet kizárólag ők képviselik, az ellenfél pedig nettó nemzetáruló.
Ez belpolitikailag nagyjából elég is a saját szavazótábor stabilitásához, ezért aztán a pávatánc e területen ritka jelenség, a néphülyítés, az egzisztenciális kézbentartás, a félelem és a hatalomhoz húzás ősi ösztöne megteszi hatását.
Emellett a baloldali átlag-választó nem tesz finom megkülönböztetést az antiszociális személyiségzavarban szenvedő és a futóbolond között, ezért vadul tagadja, hogy Orbán okos, pedig - sajnos - nagyon is az.
Ostoba ember nem lenne képes az általa produkált politikai teljesítményre.
A tetejében a maguk területén tehetséges szakembereket használ, majd eldobja azokat, akikre már nincs szüksége, de arra gondosan odafigyel, hogy egzisztenciálisan ne hozzon senkit közülük kétségbeejtő helyzetbe,  leselejtezett harcosait is eteti.
Így aztán viszonylag kevés az áruló, hogy a maffia adekvát szakkifejezéssel éljek, kevés a pentito, ami annak a sajátos államberendezkedésnek is köszönhető, hogy a hatóságok - egy bizonyos szint felett -  csak arra vadászhatnak, akire megkapják a kilövési engedélyt.

Belpolitikailag elég frázisokat puffogtatni, és szilárdan kézben tartani a gazdasági hatalmat - nem azt kell nézni, mit beszél, hanem azt, hogy mit tesz, és ezt a tanácsot személyesen ő maga adta.
Belpolitikailag az egyeztetés, a nézetek ütköztetése és a kompromisszumok keresése szinte kizárt, a NER társadalma arról szól, hogy aki egyetért a vezéri politikával az van, aki meg nem, az nincs.
Természetesem demokratikusan, ugye...
Aki meg ellene ágál, azt meghosszabbítja Bicskéig...
Azért néha felfedezhetjük a pávatánc elemeit a belpolitikában is, főként a jövedelmek szabályozásában.
A hagyományosan paternalista magyar társadalom örvendezik a jövedelmi pávatáncnak, melynek során a hatalom mindent elvesz a kiválasztott társadalmi csoporttól, aztán ebből esetleg visszaad valamennyit, ezért pedig illik nyálcsorgatva köszönetet mondani, hiszen adott valamennyit személyesen a jóságos és együttérző Vezér.

A külpolitikában viszont szinte elengedhetetlen a pávatánc, különösen az Unióban, melynek tökéletlenségét talán saját döntésképtelensége illusztrálja legjobban.
Az alapvető döntésekhez ugyanis teljes konszenzus kell, így aztán a zsarolási potenciál hihetetlenül megnőtt, a döntések elhúzhatók a végtelenségig, ellenben a pénzek, melyeket csatlakozáskor a felzárkózáshoz adnak, nehezen, vagy akár egyáltalán nem tarthatók vissza, még olyan esetekben sem mikor nyilvánvaló azok célidegen felhasználása, a törvényekkel fedett gátlástalan korrupció.
Mostanában vergődik ennek megoldásán a szervezet, de sok sikert ezidáig nemigen tud felmutatni, a hazai tömegtájékoztatás Orbán zsebében van, a választók többségéhez az jut el, amit ő jónak lát tudatni velük.
Néha igen jókat lehet szórakozni azon, ahogy a tagállamok vezetői szenvednek a kis akarnok zsarolgatásaitól, ahogy álmélkodnak azon, mikor a damasztabrosz közepére csinál, és sopánkodnak, hogy ez ellen nem hoztak szankciókat.


Mindezek dacára nem igaz, hogy Orbán csak a saját és családi vagyona gyarapításával van elfoglalva.
Van határozott víziója úgy a magyar társadalomról, mint Európáról.
Hazai pályán egy erős felső-középosztály létrehozása a célja, melynek tagjai az ő kegyéből azok - akik, gazdagságuk pedig "lecsorog" az alsóbb néposztályokhoz, melyek legalját a közmunkának nevezett kényszermunkával kell rábírni arra, hogy részt vegyenek a felső-középosztály zavartalan vagyonosodásának előmozdításában.
Mondjuk, ebben téved, ami lecsorog, azt barna és büdös,,,
A vezér  számára kívánatos társadalmi modell a Horthy-rendszer társadalma, melyben a dzsentri bokája úgy csattogott a hatalmasok előtt, mint a kasztanyetta, a társadalom függelmi láncolatokon keresztül létezett - a mindenható katolikus egyház erkölcsi felügyelete mellett.
Horthy, mint a társadalom felett álló Legfőbb Hadúr remek példa lehetne mai viszonyaink között is, az őt hatalmon tartó központi erőtérrel együtt.
Természetesen a modellt hozzá kell igazítani a kor követelményeihez, és magához Orbánhoz, aki végtelenül pragmatikus, aki még a véres baltát is mellékeli a hősemberképzőre hazaküldött gyilkoshoz, ha ez számára megéri.
A Budai Vár számára hatalmi szimbólum, a faluszéli kétszobás házból, - melyben az egyik szobát konyhának hívták - induló cigánygyerek számára ez maga a mese, melyben ő a király.
Pályaíve  a velejéig rasszista magyar társadalom csodája, melyre sem a Vezér, sem a társadalom nem büszke.
Ő elhallgatja, a társadalom vele rokonszenvező része pedig körömszakadtáig tagadja származását, melyre mindkét fél akár büszke is lehetne, ha ez egy ép erkölcsi érzékű ország lenne.
De nem az.
Viszont némi magyarázatot ad mértéktelen harácsolására - a nagyon szegény környezetből induló emberek közül sokan zabálnak, harácsolnak ha lehetőségük adódik rá, mert őseik generációkon keresztül arra szocializálódtak, hogy akkor kell mindent felfalni, amikor hozzáférnek az ételhez, vagyonhoz, a közösség tulajdonához.
De ettől még van elképzelése a világról.


Külpolitikailag egységes Európára csak akkor lenne szüksége, ha ő lehetne annak első embere, ezért aztán vadul tiltakozik az Európai Egyesült Államok elképzelése ellen, hiszen abban az ő szerepe Magyarország súlyából adódóan meglehetősen marginális lenne.
Így aztán megpróbált az elképzelés ellen a visegrádi négyekkel ellensúlyt képezni, melyben elképzelhető volt, hogy vezető szerepet játszhat, de a történelem közbeszólt.
Ukrajna ügyében kilógott a kivételesen egy irányba húzó szövetségesek sorából, gyakorlatilag kiírta magát a visegrádi együttműködésből.
Felmérte, hogy Magyarország a mai Nyugaton soha nem lesz meghatározó tényező, így kelet felé fordult, partnereket keresett a kínaiakban, indiaiakban akik jóindulatú elnézéssel figyelik mutatványait a nemzetközi politika bolhacirkusz szekciójában.
És igen, Oroszországban, melynek Magyarország, mint a NATO és az Európai Unió tagja igen hasznos szolgálatokat tehet.
Rossz nyelvek szerint az orosz titkosszolgálatok fogják is valamivel, ez  nem lehet nehéz, hiszen a magyar korrupciós piramis csúcsán ő áll, Mészáros Lőrincnek maszkírozva.
Az indítékaitól függetlenül az ukrajnai helyzet értékelésében sokkal közelebb áll a normalitáshoz, mint szövetségesei, bár ezt a pávatánc jól begyakorolt elemeivel iparkodik elfedni.
Bár viselt dolgai miatt egyértelműen börtönre érett, mégis el kell ismerni, hogy nagyon nehéz helyzetben van, mert az ország teljes mértékben az orosz energiahordozók importjának kiszolgáltatottja egy olyan politikai környezetben, melyben az amerikai érdekek primátusa megkérdőjelezhetetlen.
Pontosan tudja, hogy az energiafüggőség politikai zsarolásoknak teheti ki az országot, de sok választása nincs - itt nincs északi-tengeri angol olaj, vagy norvég gáz, nincs más megbízható szállító, az pedig, hogy atomenergia nélkül saját lábán megálljon az ország - illúzió.
Az atomenergiához a fűtőanyagot szintén az oroszok szállítják, a mai helyzetben pedig közömbös, hogy húsz év múlva ki építhetne atomerőművet Magyarországon.
Lehet azzal hülyíteni a népet, hogy a világpiacon olcsóbban vehettük volna a gázt, de az is lehet, ha nincs szerencséje Európának az idei tél elmaradásával, akkor a gatyánk is rámehetett volna a helyzetre, és egy épeszű politikus nem játszadozhat az ellátásbiztonsággal.
Ez a meccs különben sincs még lejátszva, gáz tekintetében Európa most az amerikaiakkal kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ez drágább lesz, mint az orosz gáz volt, globális tekintetben pedig növeli a környezetszennyezést.
A BRENT olaj drágább az orosz URAL típusú olajnál, ez hosszabb távon az üzemanyag drágulásához vezethet, a csővezetékes szállításnál olcsóbb és tisztább megoldás ma nem létezik.
Szóval, függetlenül Orbán megítélésétől nagyfokú kényszerhelyzetben vagyunk, melyet nem az oroszok és nem Orbán idézett elő, de ezt kimondani ma szinte eretnekségnek számít. 


Ami a geopolitikai helyzetet illeti, Orbán pávatánca a finn-svéd NATO-csatlakozás kérdésében is indokolt lenne, ha indítékai valósak lennének, de lehet, csak azt akarja kialkudni, hogy szövetségesei hagyják őt békén a saját kis magánbirodalmában, szerető alattvalói körében.
Egyébként meg a NATO keleti nyomulása időzített bomba, ezt sem fogja eltűrni Oroszország, és ha belegondolunk, igaza is lesz.
Hogy most nem lép keményebben, az a jelenlegi helyzetből következik, de ennek egyszer vége lesz és akkor sorra kerülnek a többiek is, mert ez a helyzet olyan, mint amikor a szomszédodba kopaszok költöznek pitbullokkal, te meg - szerencsétlenségedre - cigány vagy négy kisgyerekkel, aki szeretne békében élni.
Orbán ezt is látja, de ez ellen tenni nem tud, meglehet, nem is akar, hiszen ha saját érdekei nem sérülnek, tőle aztán felfordulhat mindenki.
Ha kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, Putyint is el fogja adni, ha kell áttár a sintó vallásra, és megesküszik Gyurcsány életére, hogy a palagáz a megoldás a világ összes bajára.
Hatalom és pénz - ez a hajtóereje a mi potrohos pávánknak, mindkettőre szüksége van, egyik a másikat feltételezi.
Meg is tesz mindent megszerzésük és megtartásuk érdekében, és el kell ismerni, kiváló hatalomtechnikus.
Természetesen gátlástalan is, célja érdekében bármit megtesz, bárkit felhasznál, nincsenek skrupulusai és nem érdeklik tettei másokra ható következményei.
Bárkit bármikor becsap, módszerek tekintetében sem válogatós, erőszakos és bosszúálló, de ha kell simulékony és hízelgő, kézcsókjairól  Angela Merkel hónalja tudna mesélni.
Nem bízik senkiben, kirakatemberei zöme silány minőségű, de bármelyikük bármit megtesz a kegyeiért, hiszen mindahányan neki köszönhetik pozíciójukat. 
Jellemző az országgyűlési képviselők kiválasztása előtt folytatott felcsúti casting, neki nem kellenek partnerek, neki végrehajtók kellenek, hajdani harcostársainak zöme már a levesben lelhető, utódaik legjobban teszik, ha reggelente megkérdik tőle: Hogy vagyok Miniszterelnök Úr?
Még a legerősebbnek tűnő Kövér is tudja a helyét, a többi egytől-egyig cseléd.


Hogy ez a helyzet kialakulhasson, természetesen megfelelő ellenzék is kellett.
Önkiszolgáló, saját ellenzéke egy részéről is ő gondoskodik, ha kell, gombamódra szaporodó pártok gründolásával, ha kell, akkor a meglevő ellenzéki szervezetek belső megosztásával, pénz nem számít alapon.
Ellenfelei alulmaradnak lényeglátásban, doktrinerek egy velejéig pragmatikus despotácska elleni harcban, észre sem veszik, mikor kicsavarja kezükből a fegyvert, csak később, mikor éppen elszánnák magukat a harcra jönnek rá, hogy semmijük sincs, amivel harcolhatnának.
Mára sok eredménytelen szerencsétlenkedésükkel elveszítették az emberek bizalmát.
Orbán évekkel ezelőtt megígérte, hogy felszámolja a baloldalt, és szomorúan lehet megállapítanunk, hogy ez többé-kevésbé sikerült is neki.
A legjobb példa megint csak az ukrán helyzet, a konfliktus első napján ellopta az egyetlen, baloldal számára vállalható álláspontot, ő lett a béke pufók angyalkája, aki megvédi népét a háború borzalmaitól.
Természetét ismerve ez kész röhej, de a nép beszopja, mert ezt akarja hallani.
Így aztán az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, és hiába magyarázkodik igazságos békéről, a népet ez nem érdekli - ne legyen háború és pont.
Az ellenzéki kommunikáció csapnivaló, ez nem is csoda, hiszen míg Orbán felismerte a kommunikáció jelentőségét, addig ellenfelei elvesztették az összes médiumot, mellyel el lehetne érni potenciális választóikat.
Kiábrándító a helyzet.

A hasban deltás páva beírta magát a magyar történelembe.
Ő az első magyar maffiózó, aki lenyúlta és kifosztotta az államot, de félek, nem az utolsó.
Amikor a szervezett bűnözés állami szinten folyik, senki sem érezheti magát biztonságban, mégis a legszomorúbb az, hogy a legrosszabb helyzetbe a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak kerülnek. 
Ez az a réteg, melynek érdekérvényesítő képessége nincs, szavazata öt kiló lejárt szavatosságú száraztésztával megvásárolható, mely az összes politikust egyformán szavahihetetlen trógernek tartja.
Maga sem hiszi, hogy rajta segíteni lehetne,
 Ha nem fizetnek érte, vagy nem fenyegetik, el se megy választani - minek is menne?
Az ősi "oszd meg és uralkodj" taktikát Orbán tökélyre fejlesztette, a társadalmat szétszaggatta, a társadalmi szolidaritást felszámolta, szembefordította a magyart a magyarral, a cigánnyal, a zsidóval, a menekülttel, lassan már mindenki ellensége itt mindenkinek.
A rendszerváltás utáni évtizedek kártevéseinek felszámolásához kevés lesz a XXI. század, és a károk jelentős részét Orbán okozta.

Ő lehet, hogy idővel eltávozik, de a szelleme még sokáig kisérteni fog, hiszen a pénz az ő zsebében van, és nem látok olyan ellenzéki politikust, aki képes lenne  szétvágni ezt a gordiuszi csomót.
Szívből kívánom, hogy ne legyen igazam.

:O)))

Vitaindítóként elhangzott 2023. március 11.-én, a Balmix honlap szervezésében megtartott Baloldaliak a békéért című tanácskozáson.