GYŐZ A SZITTYA FERGETEG

Kétségtelen, hogy szeretett miniszterelnökünk - a királyi cím várományosa - egy dologhoz remekül ért: kitűnően ki tudja választani azokat a személyeket, kiknek kártékonysága az országra nézve szinte felülmúlhatatlan, csakúgy, mint magasztos személyéhez való hűségük.
Többségük egyszer használatos, használat után eldobandó, persze valamilyen kényelmesen bélelt szemeteskosárba, mert a mellőzöttség anyagi gondokkal turbózva akár hűtlenségre is sarkallhat, ami csak gondokkal jár, az pedig van nélkülük is elég.
Az ország kicsi, a nincstelenekről már sikerült lenyúzni az utolsó bőrt is, a nyuggerek természetes életfolyamatainak felgyorsítása folyamatban van, már minden hálás multi idecsinálta környezetoptimalizáló üzemét, további hálás multik betelepülése lassú folyamat. 
Belátható, új forrásokat kell keresni a Család felvirágoztatásának folytatásához.

Megvan!
A hadiipar, mely ezekben a háborús időkben egyébként is népszerű, némi hazafias szósszal nyakonöntve bármikor eladható!
Józsi a kocsmában büszke lesz a mi erős hadseregünkre (honvéd áll a trombitán, Szabadka, Zombor , Újvidék, honvédsereg virágra lép...) fejlett fegyvereinkre, légierőnkre, mely oly szaxerűen szállítja a Családot és vazallusait.
Végre mégse Csányi gépét kell elkérni, de snassz is volt...
A fejlett haditechnika bevásárlását Józsi zsebe bánja, de hát a hülyének is megéri.
A normális folyamat az lenne, hogy a szövetségi rendszeren belül fejlesszünk ki speciális képességeket, de mi saját összfegyvernemi hadsereget akarunk építeni, atomfenyegetéssel, miegyébbel, - idióták ezek.
Igaz, ehhez a cirkuszhoz hadsereg is kell, főleg ezekben az embert próbáló időkben, amikor éledezik a nacionalizmus, a Királyság utódállamai meg lesik egymást, mint a luki nyúl.
Hát ilyenkor kell fegyverkezni, ha azt akarjuk, hogy balhés környezetben élhessük amúgy ingerszegény napjainkat itt, az atomháború veszélyének árnyékában, azzal az egy nyomorúságos atombiztos bunkerünkkel Hatvanpusztán, mely majd segít a Családnak, hogy a világmagyarság nevében túlélje a bajt...


Magyar Honvédség!
Harminc év alatt sikerült a korszerűtlen tömeghadsereg helyett célszerűtlen, úgy amúgy semmire se jó hivatásos hadsereget alakítanunk, feléleszteni a győztes Horthy-hadsereg hagyományait, elérni, hogy aktuális szövetségi rendszerünkön belül senki se bízzon bennünk.
Mint a kifogástalan pedigrével rendelkező Szalai-Bobrovniczky miniszter (vennél tőle használt autót?) elárulta nekünk, a békéhez erő kell, és így nyilatkozott Novák Katalin is, így aztán a két stratéga véleményére alapozva izmosítjuk Honvédségünk - fiatal tisztjeink Leopard tankok tetején fogják lengetni a kardot.
A szent cél eléréséhez első ütemben a Joszif Sztálin akcióterv keretében elhajtottak a harcmezőről százegynehány főtisztet és tisztet, akik megöregedtek, hiszen betöltötték a negyvenötöt is. 
Többségükben értettek ahhoz, amit csináltak, ezért is nézhetett ki kívülről a Honvédség olyasminek, mintha haderő lenne, de most majd a tapasztalatot pótolja az ifjonti elszántság, meg a fejlett üzleti érzék.
Ezenkívül veszünk néhány darabot a harckocsik mercédeszéből, hadd vakuljanak a szomszédok.
Azt mondják, hogy a tábornokok mindig az előző vesztett háborút akarják megnyerni, most sincs ez másként.
Nyakunkon a mesterséges intelligencia, mi pedig a bádogkoporsókra alapozzuk a jövőt, nopláne a saját gyártású harcitaxikra - lövészpáncélosokra, melyek akár majd exportképesek is lehetnek, hiszen a cél végül is ez: a hadiiparon gazdagodni, ha módunk van rá.
Ezért aztán semmi sem drága, miközben a vöröshagymát Bergengóciából importáljuk, a jövőnket a hadiiparra, - ahhoz vannak adottságaink - alapozzuk.
Páncéllemezeinket a "Csodaszarvas" védjegyű Dunai Vasmű gyártja,  munkásokat meg majd biztosít Banglades, a hozzáadott értéket pedig te fogod adni - a jövedelmed rovására.
Hja kérem, a haza üdve áldozatokat követel.
Tőled.


Most az elkergetett hivatásosok egy részét vissza akarják csalogatni, új rögeszméik megvalósításához kellenének olyan szakemberek, akik már láttak katonabácsit masírozni.
A folyamat megalapozásához első lépésként elzavarták a nem oly rég még a Honvédség reménységeként felvezetett Romuluszt, akiből mára Rémusz lett, helyette jött a szakértelem, aki a szittyaságra tette fel karrierjét.
Örülhetnek a szomszédban, merthogy talán még nem felejtették el a nótát: Édes Erdély itt vagyunk... 
Már csak egy sort kell cseppnyit korrigálni: Győz a szittya fergeteg, a rohadó sereg...

:O)))