A lejátszó is kisebb lett, vihettük magunkkal bárhova, túl kényes sem volt, és hát a hangminőség is elfogadható volt a korabeli mércével mérve.
Csupa pozitív dolog, erre most itt béb@szarintott a szentkuti búcsú, ha a kazettás kifejezést halljuk, akkor egy bomba kell, hogy eszünkbe jusson.
Egy háborús húsdaráló, mely válogatás nélkül öl, katonát, civilt, neki mindegy.
Csak a halottaknak nem mindegy, de kit érdekel ez, mikor világpolitikai csetepatéról van szó?
Biden elnök, mikor testőrei kivezetgették a mosókonyhából, ahova a világ sorsát meghatározó beszéde után valamilyen rejtélyes okból betévedt a gardrobszekrényben tett rövid látogatása után, elhatározta, hogy kazettás lőszereket szállít az ukrán hadseregnek, merthogy abból van raktárkészlete, míg a normál lőszerből csak ímmel-ámmal.
És hát, mint tudjuk először a raktáron levő és szavatosságának határideje felé tartó lőszereket kell célszerűen felhasználni, értékükkel elszámolni a Kongresszus és a világ közvéleménye számára - lám, ilyen humánus az USA, milliárdokkal segíti az ukránok harcát az ő ellensége ellen - a bolondnak is megéri!
A kazettás lőszer - akár tüzérségi lőszerről, akár bomba vagy rakéta töltetéről van szó, a közvélekedés szerint embertelen, sokfelé be is tiltották, de hát az ilyesfajta tilalmakat (gyalogsági taposóaknák, speciális lőszerek, gázok, tudatmódosító vegyületek, stb...) a háborúzó felek nemigen szokták betartani.
A tetejébe a betiltásukról szóló egyezményt - bölcs előrelátással - a felek egyike se írta alá. így aztán alkalmazásuk törvényes és - mint megtudhattuk - az amerikaiak részéről még emberbarát és környezettudatos is, hiszen az amerikai kazettás lőszer sokkal humánusabb, mint az orosz, mely nem elég, hogy válogatás nélkül öl, de még fel se robban rendesen, és oroszul szidja az ukránok durva anyját.
Aztán az elkerülhetetlenül bekövetkező győzelem után lehet majd Ihornak babrálni a a fel nem robban töltetek hatástalanításával.
Az akció reakciót szül, jönnek a termobarikus lövedékek, meg a fene tudja mi még, a harctéren vitézkedők katonának hiszik magukat, pedig csak szerencsétlen, kísérleti patkányok.
Közben Zelenszkíj szaladgál, mint pók a falon, fénykardokat, a Halálcsillagot és Orbán lováéval vetekedő vakmerőséget követel a NATO-tól, de az vonakodik, merthogy mikor Biden egyszer véletlenül ébren volt, akkor elmondta, hogy az maga lenne a harmadik világháború.
Ennek bevezető fázisát most éppen még Európában vívják, de erősen esélyes, hogy a következő fázis alkalmából romba dőlnének Manhattan felhőkarcolói és elnyeli a tenger San Franciscot.
Kár lenne értük.
Úgy ötszáz napja tart a különleges katonai művelet, melyet mi - slendriánul - csak háborúnak szoktunk nevezni, és minden diadalmas kürtrikoltás ellenére Amerika szopóágra került.
A célját, hogy ellehetetlenítse az orosz gazdaságot és katonailag meggyengítse Oroszországot, nem sikerült elérnie, szankciók ide-oda, az orosz gazdaság él és virul.
Katonai téren Oroszország egyre erősebb, a hadiipar ontja a lőszert, a fegyvereket, az orosz hadsereg megtanulta az új technikákat, a kíberhadviselést, a drónok használatát.
Az orosz tüzérség hatékonyabb, mint valaha és a harc zömében szerződéses katonák bevetésével folyik.
Az oroszok egyelőre beérik az annektált területek feletti uralom megszerzésével, de ez persze változhat, és nem valószínű, hogy az ukránok javára.
A rakétatechnika terén egyértelmű az orosz fölény, és egy kiélezett helyzetben az elsőcsapás mérő képesség a döntő.
Oroszország a világ egyik vezető atomhatalma és nem lenne jó kipróbálni, hogy első vagy második helyezett a tömegpusztító versenyben.
A harc egymáshoz szorította Oroszországot a kínaiakkal, és ez nem sok jóval kecsegtet az angolszászok számára.
Közben megkérdőjeleződött az amerikai dollár világuralma, a feltörekvő országok (BRICS) pedig rájöttek, hogy a világban komoly szavuk lehet.
Eközben az USA elérte, hogy Európa tőle vegye a palagázt, mely egy esetleges háborús eszkaláció esetén felettébb sebezhetővé teszi Európát, hiszen a hajón szállított gáz felettébb nagyot tud durranni...
Persze illúziók élnek, annak dacára, hogy csak Magyarország felé naponta tíz-tizenötezer ukrán hagyja el az országot.
Mi lesz, ha elfogy az ukrán katona?
Ki fog harcolni Amerikáért?
Igaz, megvan a megoldás: Zelenszkíjék bejelentették, hogy áttérnek a sorozott tömeghadseregről a szerződésesekből álló hivatásos hadseregre, - azokból kevesebb is elég.
Míg meg nem halnak.
Mi lesz Európával?
Itt áll majd egy vesztett konfliktus terhével, el kell majd számolni az értelmesebbje felé, hogy hova is szórta az Unió az adófizetők pénzét?
Nekünk meg itt marad a nyakunkban az Ártány, aki majd veri a mellét két féltéglával, hogy lám, neki volt igaza!
Gigademokratáink pedig újabb malomkövet kapnak a nyakukba: a belpolitikai fiaskókon túl egy külpolitikai is terheli majd őket.
Minket, mert mi engedtük meg - sőt szítottuk - a ruszofóbiát, beszálltunk a gyűlölködési versenybe és a népet hülyének nyilvánítva nyilvánvaló valótlanságokkal etettük.
Vezető politikusaink szégyellhetik magukat, a vakegér hozzájuk képest sasszemű.
A helyzet egyre nehezebb lesz, az életszínvonal se nő, a gazdaság állapota se javul mostanság, nem lesz orvos, nem lesz tanár, nem lesz erőmű, nem lesz ipar, viszont bejegyzett nemzetiség lesz a szkíta.
Én meg majd rovásírással ráflexelem a járókeretem lábára, hogy még egy ilyen ostoba ország nincs a világon!
:O)))
17 megjegyzés:
Az internet tele van hazug információkkal. Állitólag az Oroszok már bevetették az Ukránok ellen a kazettás bombákat. Ha ez igaz, akkor PuPu tarozik a korrekt tájékoztatás elvárásai szerint némi bocsánatkéréssel. Ha nem igaz, akkor azt is illene megemliteni. Nem vagyok se jobb, se bal oldali.De politikában nincs olyan, hogy becsületes és gazember. Mindkét oldal követ el gazemberségeket. De, a tagadhataln correct tényekkel nem árt szembenézni. Persze, ha valaki "vallásos" ott az értelmes beszéd annyit sem ér, mint a falra hányt borsó...
Igen, az oroszok és az ukránok is vetettek már be kazettás lőszereket, számukra ez nem tiltott, mert nem írták alá a betiltásukról szóló nemzetközi egyezményeket.
Viszont a fegyvertípus embertelen.
Most majd jön a tömeges bevetés, ami állítólag majd megfordítja a háború menetét, vagy kisnyúl, és jön a válaszlépés, ami hasonlőképpen kegyetlen lesz, - és imádkozzunk vagy csináljunk valami ilyesmit, hogy ezek a fegyverek ne a településeken belül kerüljenek bevetésre.
:O(((
Korrekt válasz...
Szinte hallani vélem egy majdani áldozat utolsó gondolatát, akit egy egyszerű puskagolyó, vagy egy ráomlott betondarab öl meg: Hú, de qrva szerencsém van, hogy nem egy kazettás bonba végzett velem.
Ugyanis mindegy.
Legszívesebben csak vízipisztolyt engedélyeznék harci eszköznek.
Dehát a háborúkban embereket szokás ölni, ha éppen kazettásbombákkal, akkor azokkal.
A háborúk már ilyenek. (Copyright by Pupu)
Ukrajnában 2005- ben robbant fel a latrina. Ekkor derült ki a miniszterelnöknő orosz gáz- és kőolaj korrupciója.
És kipörögtek a napfényre a patkányhadak.
Itt meg csak most nyitogatják a csatornafedeleket.
Vigyázó szemünket Kijevre vessük.
Tempora non mutantur.
A napvilágra pörögtek ki.
Mi lehet az orbánhad helyes megnevezése?
"Patkánylovasok.'
De nem igaz. Ezeknél a patkányok nagyságrenddel intelligensebb állatok.
Már ízekre szaggatták volna ezeket, ha a karmaik közé kerültek volna...
Ööö.. akkor mik is vagyunk mi?
Pupu! Mindíg élvezettel olvasom magvas írásaidat. Főleg amikor megtudom tőled, hogy Biden betévedt a mosókonyhába illetve a gardrób szekrénybe és köben még aludt is. Röviden minden idős embert utol ér a demencia, kivéve persze téged...
Azért én ajánlanék egy egy rövid, néhány hónapos tartózkodást a festői Oroszországban, hogy személyesen is élvezd azt a nagyszerű társadalmat, amit az általad oly nagyra tartott Putyin elnök államférfiúi vezetése alatt építettek fel Oroszország anyácska, szabad polgárainak, nagy örömére.
Le az imperialistákkal éljen a rógyina! Halál az árulóra!
(Pusztuljon Emmanuel Goldstein éljen a Nagy Testvér! Ja az nem Te voltál, hanem valami Orwell nevű fickó! Bocs! Így közel az ötvenhez már én sem vagyok a régi. Még szerencse, hogy nincs gardrób szekrény.)
Ráfleeleeed? Pupukám - ha lesz áram...
Kedves Anarchista, hálistennek tévedsz, a demencia nem minden idős embert ér utol, ez egyéni szerencse (genetikai örökség, életmód, erre hajlamosító egyéb betegségek, stb...) kérdése, viszont - sajnos - engem is fenyeget a rém, és csak remélni merem, hogy megúszom.
Ha nem, és más betegség nem keseríti napjaim, akkor viszont érdekes életem lesz, mindennap új ismerősökkel, ami nem egy hátrány, mert a régi ismerősök jelentős részéből addigra úgyis kiábrándul a dolgozó.
Viszont néhány hónapot szívesen eltöltenék a festői Oroszországban, mondjuk időzónánként egyet-egyet, a végén meg egyet Moszkvában - egy évre lenne programom.
Akkor meg tudnám állapítani, hogy az orosz társadalom nagyszerű-e, mert így csak találgatom, hogy az oroszok hogyan jönnének ki egy összevetésből a mi példásan okos és haladó, önérzettől duzzadó társadalmunkkal.
Mindenesetre mi sokkal szabadabbak vagyunk, szabad országunkban a szabad emberek azt csinálnak, amit szabad...
Azért a helyedben én nem nagyon örvendeznék, ha közel az ötvenhez már ilyen vagy, ugye, akkor mi lesz veled később?
Aggódom érted, ha még érted...
:O)))
Jaj Archibald! Egyetlen társadalom-nemzet-nép se egyforma egyedekbl áll. Még a mi pici hazánkban is nagy különbség van egy zalai tüke, meg egy nyírségi tirpák szokásai, hagyományai, felfogása között, hát még egy akkora országban, mint Oroszország.
Érdekes ez a blog.
A helyzet megítélésenek kulcsa az orosz (persze valójában a szovjet) identitás megértése.
Akinek ez nem sikerül, az hagyja a mosott ruhát másra, és az agyát vigye fel a padlásra.
Ami a rémet illeti; figyelmedbe ajánlom Rudi Westendorf: "Öregség öregedés nélkül" című könyvét. Holland gerontológus.
Az elbutulás ugyan tény, de nem genetikailag kódolt. Ha nem pazarlod az időd lágyagyú anarchizmusra, hanem valóban használod - elérhető a az individuális fő cél: utolsó napodon is egyedül törölheted ki a segged.
Sapienti sat.
"Még a mi pici hazánkban is nagy különbség van egy zalai tüke, meg egy nyírségi tirpák szokásai, hagyományai, felfogása között"
Kedves talalom!
A budapesti, a kettes villamos vonalán túl nem látó neolib/neokon értelmiségit miért hagytad ki a felsorolásból? A politikai döntéshozók között kifejezetten szép számban vannak...
Kedves anteus!
Szegény József Attila forog a sírjában...
Nem forog. A Mama versében hibátlanul idézte a gyerekes nyafogó akaratot a feladattal szemben.
A vélemény nem gondolat. A nem- gondolat nem mondat.
Böfögés..
Kedves Pupu! Igazán sajnállak, hogy mindig csalódnod kell a régi ismerősökben de hát ez az ára ha mindenkinél (is) okosabbak vagyunk. Bizony magányos az élet a csúcson!
Igazán megható, hogy aggódsz az egészségemért. Ígérem megnézetem magam egy fogorvossal, mert ha valaki olyan tanácsolja, hogy forduljak proktológushoz, aki sajtóhírekből, széllel szemben, egy másik kontinensről, csalhatatlanul diagnosztizálja a demenciát valakinél akkor annak a véleményére érdemes oda figyelni.😉
Kedves anteus!
A "gyermekes nyafogó akaratot a feladattal szemben". Mit értesz ezen? A "gyermekes nyafogó akarat" a gyermeki egocentrizmus, a decentrálásra való képtelenség, ami teljesen normális fejlődési sajátosság (mondjuk óvodáskorban). Aki felnőttként is ilyen, na ott már súlyos gondok vannak. De József Attila ebben a versben azért alapvetően a Mama utáni vágyódását fogalmazza meg, a visszahozhatatlan gyermekkor utáni ösztönös emberi vágyat írja le zsenihez illő módon.
Az "agyát vigye fel a padlásra" kitételre gondoltam, amikor a sírban való forgásra utaltam. Ez nagyon csúnya kiforgatása a dolgoknak. (Értem a dühödet, de ha leírod, hogy "csessze meg az illető", akkor méltóbb talán...)
Megjegyzés küldése