VILÁGGÁ KÜLDTÜK A TÓTOT...

Mégis, ki a fene az a Petrovics? 
Egy hőzöngő, túlmozgásos tót, aki szeretett magyar hazánk megpróbáltatásainak lépcsőfokain mászott fel a Parnasszusra, és még erről laktanyát neveztek el?
A tetejébe éppen  azt, amelyikben a Katonai Rendészet fészkel?
És akkor a laktanya névadója éppen ez a főtrehány legyen, aki kigombolt gallérral akarta kivívni az általa szabadságnak tartott, de mi tudjuk jól, hogy inkább bolsi ábrándnak nevezhető társadalmi rendet?
Hát egy nagy túrót!
Átnevezzük a laktanyát, ahogy illik, a tót megy a levesbe, a jó sajtójú (testőrök, ló, stb...) Habsburg jön, ezzel adunk a nők megbecsülésének is, hiszen Rézinek ( ahogy a férje hívta) tizenhat gyereke született, ezzel remekül beleillik korunk jobboldali nőképébe, kinder, kirche, küche, vagy hogy is.
Persze nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért tűrte el kedvenc lánya leszbikus afférjait, de majd megmagyarázzuk, biztos kényszerítették a torkához szorított Pragmatica Sanctioval...
Nyúlanyó neve díszeleg ezentúl a hajdani Petőfi Laktanya főbejárata felett, és csak azt sajnálhatja az ötletgazda, a felettébb rokonszenves megjelenésű és rettenetesen okos tartalékos vezér, Szalai-Bobrovniczky honvédelmi miniszter, hogy nem lehet odacsinálni Mária Terézia neve elé a viztézi címet. Ízlelgessük csak: vitéz Mária Terézia... - így lenne tökéletes, és a korszellemnek megfelelő.

Nincs túl nagy jelentősége a dolognak, végtére is ezek már lehánytak és lesz@rtak minket, hogy most még köpnek is egyet a múltra, hát - ez már túl sokat nem jelent.
Emellett remek üzlet is valamelyik havernak, és a mostanában felvirágzó Honvédség is hálás lesz, végre helyreállt a világrend, győzött a történelmi múltra visszatekintő magyar szupremácia, a feltolakodott tót el a balfenéken, méghogy vörös zászlókkal s ajkána szent szóval: Világszabadság.
Ja. Meg azt neked, amit a paci himbál.
Így aztán elhárult az utolsó akadály is elrettentő erejű, ütőképes hadseregünk elől, és ha majd kiderül, hogy az oroszok, vagy az ukránok támadják meg szeretett hazánk évszázadok óta vértől iszamos földjét, a Habsburg császárnő nevével ajkán teker az első magyar kerékpáros hadosztály az örökkévalóság felé.

Rákóczi, Kossuth, a tizenhárom aradi vértanú meg le van sz@rva.

Per tangentem jegyezném meg, hogy ha nem vetted volna észre: te is...

:O)))

MAGYARORSZÁG HÁTRAMENETBEN

Egy vessző lemaradt a címből, és B helyett H...

Jól van, na, mi is arrafelé tartunk, amerre a világ.
Mi is része leszünk vagy az atomhalálban eliminálódott emberiségnek, vagy a Földet óvó és annak kincseivel okosan élő emberi közösségnek, melyet vagyonukkal és életükkel felelő profik irányítanak.
Nincs más út, bármilyen rögös is és bármeddig tartson is, egy az emberiség és nem engedheti meg magának, hogy a csíki sör létjogosultságán torzsalkodva ballagjon a pusztulás felé.
Az csak a baj, hogy mikor a világ az osztrák fővárosba tart, mi Vlagyivosztok felé menetelve akarunk elérni Bécsbe, - szeretett Vezérünk esetleg Grazba.
Az eredmény szempontjából ez szinte mindegy, csak a rohadtul hosszú út igen fárasztó lesz.
Volt a világ fejlődésének egy periódusa, melyben úgy tűnt, hogy az akkor létező két világrendszer kiizzad magából valamit, ami megfelel az emberiség számára.

Ez volt a konvergencia-elmélet, mely szerint a társadalmi berendezkedések közelednek egymás felé pozitívnak tartott  tulajdonságaik mentén, de később kiderült, hogy ez csak egy ária volt, mellyel az imperialista kapitalizmus rókája kiénekeltette a szocialista holló szájából a sajtot, és abban a pillanatban, ahogy a legkisebb megingást tapasztalta, azonnal elfelejtette, hogy milyen pozitívumokat is akart volt átvenni.
A kapitalizmus randább pofát mutatott, mint előtte bármikor, és azóta ez a pofa csak tovább torzult, a világ nagy szerencsétlenségére.


Magyarország a fent említett periódusban kitüntetett helyzetben volt, hiszen társadalmi berendezkedése egy sikeresnek tűnő kísérlet volt az igazságosnak mondható társadalmi berendezkedés megteremtésére.
Ne feledjük, hogy a parlamentáris demokráciának mondott berendezkedés is kísérlet, melynek Petri-csészéjében már ott nyüzsögnek a baktériumok, csak még várni kell cseppet, hogy elpusztítsák létrehozóikat is.
Mindenesetre nálunk - rengeteg hibával ugyan, de hihetetlen fejlődési lehetőségekkel létrejött egy társadalmi tulajdonon alapuló modell, mely sikeresen egyeztette össze az ember létbiztonságra törekvését a az egyén kreativitás iránti elkötelezettségével, sőt, még az emberi kapzsiság korlátozott mértékű kielégítésével is.
Emberi és emberbarát társadalom volt, komoly társadalmi mobilitással, állampolgári jogon járó egészségüggyel, majdnem ingyenes oktatással, a hátrányos helyzetben levő emberek iránti empátiával, emberi közösségekkel.
Ezt számolta fel az 1989-es ellenforradalom, mely első lépésben elkótyavetyélte az országot, szétverte a társadalmat.
Ellenséget kreált abból az ideológiából, mely kiemelte az országot Horthy nacionalista feudalizmusából és az éhező prolik, cselédek és zsellérek, az emberi életért küszködő kisegzisztenciák  országából jóllakott és öntudatos állampolgárok élhető államává tette.
Azóta az ország lejtmenetben van, minden értékelhető területen.
Nagyon szomorú, de egyben nevetséges is, hogy egyetlen területen sem tud a "nagy demokratikus változás" olyan eredményt felmutatni, mely visszamenőleg igazolhatná a rendszerváltók buzgalmát, mely a nemzeti érzelmekkel gátlástalanul visszaélő szervezett bűnözés kezére juttatta a társadalmat.


Magyarország, mely anno a haladás élvonalában volt, hátramenetbe kapcsolt és halad ütemesen visszafelé.
Gazdasági téren gyarmati sorba süllyedtünk, a magyar gazdaság mint olyan megszűnt létezni.
Iparunk összeszerelő üzemek és sufni-kócerájok birodalma, melyekben a termékek gyártásának haszna csak igen korlátozottan szolgálja az országot.
Az összeszerelő üzemek tulajdonosai természetesen kiviszik a profitot az országból, ami itt marad, az az adó.
Az átlagember számára átláthatatlan adókedvezmények miatt nemigen lehet tudni, hogy melyik befektető kockáztatja a saját tőkéjét és melyik a magyar államét, hová csorognak megvesztegetési pénzek, javak, eszközök.
A  magyar mezőgazdaság a padlón van, leginkább területalapú támogatást és parlagfüvet termel, a krumpli Lengyelországból, a paradicsom Spanyolországból jön, a fokhagyma meg Kínából. Hajdan az ország meg tudta termelni az élelmiszer-szükségletét, ma ha azt ennénk, amit megtermelünk, a karcsú emberek országa lennénk. 
A nép egyszerű gyermeke a rongyrázást figyeli, jóllehet az ország leggazdagabb emberének gyakorlatilag nincs kimutatható vagyona, de a többi maffiózó vagyona is jól el van rejtve különféle mészároslőrincek nevén, magántőkealapokban vagy külföldi bankszámlákon.
A tudományos életet szétverték, az oktatást szintúgy, a társadalmi mobilitás a nulla felé konvergál.
Az egészségügy romokban, szociális gondoskodás nem létezik, télen  emberek százai fagynak meg a lakásaikban.
A beruházások foci és bringabuzik hobbiját szolgálják, az energia-szektor ki tudja milyen magánérdekek mentén vergődik.
A környezetvédelem teljesen téves utakon jár, miközben Százhalombatta termeli a rákos betegeket, mi az akkumulátorgyárak ellen ágálunk és méhecskéket legeltetünk, hadd röhögjön a világ rajtunk.
Lenne éppen mit tenni, de mi inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a dohányzókat kitiltsuk a buszmegállókból - szánalmas pótcselekvések, miközben már ellopták az orrunk előtt a vízpartokat, és iskolai sportpályák helyett betonteknőket építettünk az aranylábú de ébenfekete seggű import magyar gyerekeknek -  sport címen.
A kultúra helyzetéről mindent elmond Nagy Feró Kossuth-díja, a televíziók rettenetes műsorai, a celebek pénzhajhászó idétlenkedései, az új magyar tendencia, mely szerint a filmek készítőinek és nézőinek halmaza egybeesik.
Az iskolai oktatás színvonala minden mérés szerint esett, az iskolarendszer az összeszerelőüzemek igényeit szolgálja ki, a tehetősebb középosztály külföldre viszi tanulni már középiskolás gyermekeit is, hogy valamennyire versenyképes tudásra és végzettségre tegyenek szert.


Minden átpolitizált, a politika meg közéleti helyett hitéleti tevékenységgé vált. Dúlt keblű háziasszonyok foglalnak állást egyetemi végzettséggel is nehezen megítélhető szakmai kérdésekben, a politika meg kiszolgálja őket idióta érvekkel, melyekhez a baloldali értelmiség is bólogatva csatlakozik, mert fél szembemenni a mindent maga alá gyűrő propagandával.
Magyarország egy következmények nélküli ország lett, itt a hatalom prominensei már nyíltan rabolnak, Justicia baksisért nyúlkálva eldobta a mérleget a kezéből és a maffia kurvája lett. 
Azt lehetett eleinte gondolni, hogy a hátramenet megáll majd Horthy koránál, de tévedett, aki ennyire optimista volt - jelenleg éppen a hűbéri társadalom felé tartunk.
Azt hiszi a nép egyszerű gyermeke, hogy majd ő is gróf lesz, ha buzgón szolgálja helyi hűbérurát, pedig a jobbágy gyermekéből jobbágy lesz, még ha ő magát úrnak is képzeli, mikor elszámol magának az életével.
Szánalmas ország lettünk, és még nem értünk a leépülés végére.
A jelenlegi hatalom legnagyobb bűne, hogy  atomizálta és végzetesen megosztotta a társadalmat, a közösségeket, szétverte, az egyén félelemben él, bezárkózik és kussol.
Szép napjai jöttek el a gyűlölet kultúrájának, mindig akad gyűlölnivaló, migráncs, gyerek-átoperáló, buzi, orosz, Unió, Soros, Kádár korának emléke, a ma már csak nyomokban létező baloldal, a komcsik - remek lehetőség a nép rettegésben tartására.
A hajdani "fortélyos félelem" ismét realitás, az öntudat, az önérzet hamar a múlté lett, társadalmi méretekben az élniakarás pragmatizmusa diktál.
Ceausescu Romániája a demokrácia paradicsoma volt a mai Magyarországhoz képest, mert a Conducator legalább nem vette a nevére azt a vagyont mely szuper-luxus életmódot biztosított neki, errefelé meg már minden a Család és vazallusai nevén van.
Magyarország ma egy nincstelen koldus.
A magyar falu népe boldog sötétségben él, nézi a maffia televízióját, szörnyülködik Tóth Gabika és Krausza megpróbáltatásain, miközben az utolsó kihalt TSZ-nyugdíjasok cseléddé emelkedett gyermeke lelkesen szidja a kommunistákat, mikor a nyelvét öt percre kihúzza a polgármester hátsójából.
A középosztály retteg a deklasszálódástól, a társadalmi mobilitás gyakorlatilag megszűnt.
Az idősek félnek nyugdíjuk vásárlóerejének elvesztésétől, a fiatalok már nem is számítanak nyugdíjra, a társadalom pedig szó nélkül tűrte, hogy nyugdíj-megtakarításait, mely reményt adhatott volna egy működőképes nyugdíjrendszer kialakítására a maffia tokkal-vonóval lenyúlja.
Az életrevaló fiatal menekül az országból, de azért annyian maradnak, hogy amikor a Fejedelem (a Terror Háza vezető kutatójának meghatározása Orbán pozíciójáról...) királlyá koronázása sorra kerül lesz még pár ember az össznépi viváthoz...


Hatalom és tehetetlen ellenzéke megérdemli egymást.
Néha azt gondolom, hogy az ország népe is megérdemli őket, fene tudja, Kertész Ákosnak nem volt-e igaza, mikor bizonyos genetikai determináltságot emlegetett - reménykedjünk, hogy nem.
Ez a helyzet persze nem tarthat örökké, a világ csodálkozna ezen a zárványon Európa közepén, manapság már mutatkoznak a jelei annak, hogy nem is szándékozik időtlen időkig tűrni azt az állapotot, hogy a európai adófizetők pénzéből finanszírozzanak egy középkori államszervezési mintát.
A hatalom ma már fél, mert tudja, ha egyszer egy valódi változást akaró cselekvésképes ellenzék kerül hatalomra, akkor hiába bástyázta magát körbe jogszabályokkal, útja a börtönbe fog vezetni - jobb esetben.
Persze ez még nem lenne megoldás a társadalom bajaira, csak lehetővé tenné egy valódi megoldás megkeresését, ehhez viszont az kellene, hogy legyen valamiféle konkrét elképzelés egy korszerű államról, figyelembe véve az új kihívásokat is.
Az ugyanis, hogy mi nem tetszik, még nem program, tudni kellene azt is, hogy mit szeretnénk tenni - konkrétan.
Sajnos ezt a rendszert lebontani nem lesz egyszerű dolog, megalkuvással, doktriner okoskodással semmire sem fog menni az, aki ebbe belevág.
Fájdalmas lesz a műtét, de az elérhető utolsó rákos sejteket is ki kell vágni, csak így gyógyulhat fel ez a nagybeteg mai magyar társadalom.
Sok múlik a nemzetközi környezeten is, az Unió sorsán, a nagyhatalmi vetélkedő aktuális állásán.
Ezer tényezőt kell figyelembe venni, de semmire se megyünk vele, ha nem ismerjük a célt, melyet el akarunk érni.

Persze általában tudjuk, hogy mi lenne szép és jó, de a politika alapvetően a konkrétumokról szól, mert ezekkel lehet megszerezni a szükséges társadalmi támogatást.
Rengeteg a feladat, ezekhez kellene embereket keresnünk, felkészítenünk, mert nem tartható sokáig az az állapot, melyben azért kellene egy alkalmatlan személyt választani, mert nem tudunk mást, jobbat kínálni.
Mindennek dacára optimista vagyok, mert a történelem ki szokta izzadni magából a fejlődéshez szükséges megoldásokat, a helyzet meg kitermeli az alkalmas vezetőket.
Ebben kell bíznunk és ezért kell megtennünk mindent.

:O)))

(Az előző poszttal együtt elhangzott egy baloldali konferencián, ma délután...)

MERRE MEGY A VILÁG

Hát tönkre megy.
Már persze szerintem, ami nem egészen annyira tudományos vélemény, mint a bulvárban nyomon követhető feltételezések a brit tudósoktól, de a találati valószínűség - akárcsak az ő munkásságukban - ez esetben is ötven százalékos - vagy igazam van, vagy nincs.
Szóval, véleményem szerint a jelenleg tapasztalható folyamatok ismeretében a világ tönkre megy, mert az ember semmiből sem tanul, és tömegméretekben - úgy tűnik - egyre butább lesz.
Pedig minden eszköz a kezében van, hogy megvalósítsa a Paradicsomot itt a Földön, még életünkben, de valahogy nem akar összejönni a dolog.
Megmondták a klasszikusok, hogy a termelőerők fejlődése mindig sokkal gyorsabb, mint az emberi tudat fejlődése, de ma már a tudat többszörös körhátrányba került, és ezen nagyon nehéz lesz segíteni.


Azt szokták mondani, hogy a társadalmak természetes állapota nem a béke, hanem a háború, és ez valószínűleg igaz is, hiszen az ember nehezen viseli a másságot, nyilvánuljon az meg akár bőrszínben, nyelvben, szokásokban, öltözékekben, a hitvilágban, a társadalmi berendezkedésben. Miként a művelt francia mondja: Similis simili gaudet - hasonló a hasonlónak örül.
Azt merő szeméremből nem mondja, hogy aki nem hasonló hozzá, annak nem örül, attól tart, meg azt sem, hogy erős késztetést érez, hogy az ilyet agyoncsapja a kőbaltával, buzogánnyal, cirkálórakétával, - mikor mi kerül a keze ügyébe, ugye.
Így van ez már - sajnos - az ősemberek társadalma óta.
Erről talán neandervölgyi őseink tudnának beszélni, ha a győztes homo sapiens ki nem irtotta volna őket mind egy szálig, de eltűnt birodalmak lakossága sem cáfolná, ha koponyáikból nem halmozott volna fel hegyeket a győztes ellenség.
Ami más az veszélyes, vagy ha nem veszélyes, akkor vetélytárs, akit ha mód adódik rá azonnal meg kell ölni - natürlich a magasan fejlett kultúrákban elméletileg csak politikailag.
Ezt Nagyurunk is kifejtette, habár a gyakorlat - például a felcsúti juhász, vagy a rendőrautóban öngyilkosságot elkövető politikai szolgáltató esete - ezt az elméletet  erősen kérdésessé teszi.


Háború mindig volt, csak régebben kevesebb ember élt, mint manapság és a kőbunkó sem volt olyan hatékony, mint a kazettás lőszer, de panaszra azért akkor sem volt ok.
Ha arra gondolunk, hogy például a mongol hadak kihajtották az elfoglalt városok falai elé a férfiakat, és azoknak végig kellett nézni, amint a dicső mongol harcosok megpocsékolják asszonyaikat-lányaikat, mielőtt őket magukat  megszabadították az élet nehézségeitől, akkor a mai háború akár még humánusnak is mondható habár a propaganda szintjén az ellenfelek fő célkitűzése a gyermekintézmények porig rombolása, a szembenálló csapatok elpusztítására már alig jut lőszer.
Az elmúlt évszázad két nagy háborúja csak gyermeteg katonásdi volt ahhoz képest, ami az emberiségre vár, ha a dolgok így folytatódnak tovább.
Ami bizonyos, egy esetleges harmadik világháború valóban világháború lesz.
Míg az első kettőben a hadszíntér Európa és Ázsia volt, ez most valóban kiterjedne az egész világra, ami talán meghozná a sugárfertőzés  miatt két fejjel és hat lábbal születő emberek eszét.
Bár lehet, hogy ehhez romba kellene dőljenek Manhattan felhőkarcolói és megtanulja Amerika is, hogy nem lehet egy világháborút félmillió halottal megúszni - távoli kontinenseken csatázva a szülőföld érintettsége nélkül.
Persze az is lehet, hogy a történelem folytatását a csótányok, patkányok és a lisztkukacok írják majd...


A világ megváltozott, csak éppen az ember ezt nem hajlandó észrevenni.
Pekingből Sanghajba négy óra alatt lehet eljutni vonattal.
A világ összezsugorodott, ma egy vírus órák alatt jut el a világ egyik végéből a másikba, megszűnt a távoli földrészek sérthetetlenségének mítosza.
Egy hiperszonikus rakéta Oroszországból percek alatt érheti el Londont és viszont, a világ meg eközben XIX. századi társadalmi viszonyok között él.
Ugyanazok az ideálok mozgatják és ugyanazokra a panelekre épül az emberi gondolkodás, semmi nem változik tulajdonképpen.
A gyarmatosítási törekvések is változatlanok, a katonai erő felhasználása is antik recepteken alapul, miközben a nacionalizmus, sovinizmus  és rasszizmus újra és újra mérgezi az emberek lelkét.
A saját szemétdombokon kukorékoló kiskakasok vad kirohanásokat intéznek a globalizáció ellen, mintha bizony lenne erre bárkinek is bármilyen kis befolyása.
Hát nincs.
Az emberiség problémái globális problémák, helyi szinten tarthatunk szép előadásokat arról, hogy majd mi megoldjuk ezeket, de ez nettó hazugság.
Nem is szólva a társadalmi gondokról.
A politika egyre kevésbé szól az érdekekről, egyre inkább ölt vallási jelleget.
Mindenki az angolszász típusú parlamentáris demokráciát tartja a kizárólagosan üdvözítőnek, az "a" demokrácia, mert egyszer Marlborough hercegének leszármazottja azt találta mondani, hogy bár nem tökéletes, de jobb nincs.
Hát ez számára valószínűleg így is volt, ha én is Lady Diana rokona lennék, én is csak azt hiányolnám a parlamentáris demokráciából, hogy nincs pallosjogom, és bár ma már az első éjszaka jogával nemigen tudnék sokat kezdeni, de azért a lehetőség hízelgő lenne...
Vajon biztos, hogy a parlamentáris demokrácia megfelelő minden népnek, minden embernek?
A leghatékonyabb államvezetési forma még a brit tudósok szerint is
az abszolutizmus, aki pedig a parlamentáris demokrácia kritikátlan híve, az nézze meg Orbán demokráciáját.
És ha anno el is végezte a foxi-maxit, akkor se keresse a tartalom és forma dialektikus egységét, mert a fogalom alatt mindenféle autokratizmust fog találni, demokratikus - és mostanában zöld - szósszal nyakonöntve.
A demokrácia fellegvárában a következő választáson egy demens vénember egy szellemi és mentális  kihívásokkal küzdő öregemberrel csap össze, hogy eldöntse, ki legyen a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka.
Az embert a frász töri ki, ha belegondol.

Mindenki ki van kelve a diktátorok és az oligarchák ellen, miközben ha egy imperialista hatalom viselkedik diktatórikus módon,  azt az emberek többsége teljességgel természetesnek veszi - már persze, ha a szívének kedves hatalomról van szó.
Az csinálhat akármit - Vietnamtól - Ukrajnáig, az a demokrácia kétségbevonhatatlan letéteményese marad - napalmmal és kínzókamrákkal is .

Merthogy számára az az ígéret földje, ahol minden pasi egy-egy Mészáros Lőrinc, ha nő, akkor meg Várkonyi Andi.
Nem is tudom, erről nekem mindig a mókus jut eszembe, mely mint tudjuk szintén patkány, csak jobb a sajtója...
Mint ahogy oligarcha is csak a túloldalon van, a mi oldalunkon becsületes üzletemberek sétálnak, akik ügyesebbek, mint Zuckerberg...
A klíma megváltozásával kapcsolatos gondokra az emberiségnek közös megoldást kell találnia.
A népességrobbanás okozta gondokra is, hiszen még hátra van ez a jelenség Afrikában, embermilliárdok élelmezéséről és ivóvizéről kell gondoskodni.
A Föld képes lenne eltartani az emberiséget, még csak pattogatott csótányt se kellene ennie, ha az ember ésszerűen viselkedne, de  sok esély erre nincs mostanában.
Ma már nem ideológiák versengenek, hanem népbutítási verseny folyik, az embereket megfosztják a valós információktól és helyette propagandával tömik az agyukat.
Baj lehet ebből, ha egyszer felébrednek az információs  kómából.

Mindezek dacára a világ előrefelé megy, a mostani válság is ennek a jele.
Most éppen az Egyesült Államok katonai-gazdasági-politikai és információs  hegemóniájának megtörése folyik, talán sikeresen. 
Természetesen a folyamat ronda, embertelen és halálosan veszélyes, talán ezért is kellene az emberiségnek észbe kapnia, hogy kereskedni jobb, mint háborúzni.
Hogy nem kell minden embernek szeretni a másikat, csak tiszteletben kell tartani a jogait és érdekeit - kölcsönös előnyökre törekedve.
A nemzetközi szervezeteknek pedig fórumot kell biztosítani a legkisebb népnek éppúgy, mint a szuperhatalmaknak, nem pedig bíróvá feltolni magukat egy olyan modellben, melyben a szervezet fő finanszírozója egyértelmű elvárásokat támaszt az általa fizetett bürokratákkal szemben.
Rengeteg idő telik még el, mire létrejön a Föld lakosságát irányító testület, mire az ember vissza fogja venni a termelőeszközök, erőforrások tulajdonjogát mai bitorlóitól és létrejön egy igazságos társadalom.
Senki nem tudja ma még, milyen formában, de a történelmi szükségszerűség ki fogja követelni létrejöttét.
Közben persze meg kell küzdeni néhány apró problémával, mint például egy új népvándorlás,  néhány új kihívással, mint a mesterséges intelligencia és a robotok széleskörű elterjedése, néhány új Messiással, akik abban különböznek a régiektől, hogy azok néptanítók voltak, ezek meg néphülyítők.


A haladás nem egy egyenes vonalú töretlen fejlődés, tendencia-jelleggel érvényesül, időigényes és tele van az út buktatókkal.
Mégis,  végig kell menni rajta az emberiségnek, ha életben akar maradni.

:O)))

A HORTHY-IMÁDÓK SEGGÉBŐL KIKANDIKÁLÓ PARVENÜ

Vajon hányan találhatták ki a címből, hogy Lázár Jánosról van szó?
Ha kevesen, akkor ez nagyon sajnálatos.
Talán betudhatjuk annak, hogy a parvenü kifejezés kissé régies, ritkán használt, emellett a mai szokásokhoz képest kíméletes is, de ettől a parvenü még az marad, ami: egy felkapaszkodott seggnyaló.
Soha nem kedveltem a táskahordozókat, és e tekintetben mindegy is volt, kinek a táskáját cipelik, kellett egy adag szervilizmus a jellemükben, cserébe a felemelkedés opciójáért.
Mindig volt egy olyan sejtésem, hogy a jellemhiba mögött saját képességeikkel kapcsolatos mentális bizonytalanság bújik meg - nemhiszik maguk sen, hogy elegendő lenne saját eszük egy általujk vizionált kívánatos karrierhez.
A dolog egyébként működik, ők azok a sárga kiskacsák, akiket gazdájuk garantáltan megtalál a megpróbáltatás perceiben, mikor rájön, hogy elfogyott a tekercsről a papír és nincs pótlás semerre.
Ők kéznél vannak mindig, mosolyognak és szolgálnak rendületlenül. Eltűrnek mindig mindent, viszont az is igaz, túlélnek szinte mindenkit.
Ezért is szomorú, hogy Rapcsák képviselő, majd Orbán kiskacsája mára politikai tényező lehet, aki hivatottnak érzi magát arra, hogy feltaszigálja a hajdani Kormányzót egy újonnan ácsolt piedesztálra, ha már hőse hajdan Sztálin kegyéből  elkerülte azt a kenderkötéllel ékesített  ácsmunkát, melyet életművével oly nagyon kiérdemelt pedig.

Lázár János a cselédmentalitás fővárosában, Kenderesen alapvetett.
Ikonikus helyszín, itt emlékezett könnybelábadt szemmel hajdani cselédje Purgly Főméltóságú Asszony jótéteményére - nevezetesen a tőle kapott egy pár cipőre akkor, mikor az aktuális rendszerben akkor is új cipőt tudott volna venni minden lábára, ha százlábúnak születik.
Mondjuk a cselédmentalitás hősünktől sem áll távol, bár igaz, ami igaz - szorgalmas cseléd.
Bármi lehet még belőle, akár a Fejedelem utódja is, mert nála a szolgalelkűség párosul szorgalommal, nem a hülyeség, mint párttársai jelentős részénél.
Most sem hülyéskedett, csak ki akarta szolgálni a korszellemet, mikor Horthy Miklóst értékelte.
Persze ez is csak a törleszkedés a hajdani urakhoz, amit már megszokhattunk tőle.
Igaz, régebben a magyar arisztokrácia talpát nyalta, most meg a magyar dzsentriét és az ostoba kispolgárét, de hát a tömebbázis az tömegbázis, arisztokrata kevés van ostoba kispolgár meg rengeteg.


Lázár azt találta mondani, hogy Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.
Ezzal a mondattal csak az a baj, hogy a három állításból három nem igaz.
Mint államfő igen dicstelenül leszerepelt a világháborúban, kiugrási kísérlete az ostobaság minősített esete volt, emberi jellemét meg megmutatta, mikor a fia életéért cserébe átadta a hatalmat Szálasinak, néhányezer további élettel együtt a náciknakmár átadottakon túl.
Csak példaként említem, hogy Sztálin nem cserélte el fogságba esett  fiát a németekkel, ott is halt meg a sachsenhauseni koncentrációs táborban.
Ami azt illeti Horthynak tudnia kellett a Kamenyec-Podolszkíji "idgenrendészeti intézkedések" után, hogy mi a sorsa a németeknek átadott zsidóknak, nem akadályozta meg a vidéki zsidóság halálba küldését, és a fővárosiakét is csak azért, mert a szövetségesek meglengették az orra előtt egy akasztófa kötelét. 
Mindahányan magyar állampolgárok voltak, Horthy pedig magyar államfő, már csak ezért is kiérdemelte volna a kötelet.

Hazafi?
Miben nyilvánult meg a hazafisága?
Különítményesei vitézkedésében, vadállati kegyetlenkedésükben?
Hogy háborúba vitte az országot?
Hogy nem volt képes ellentmondani Hitlernek?
1956 után, amikor Kádár tudomására jutott, hogy a szovjet csapatok a Szovjetunióba szállítanak elfogott magyarokat, azonnal tiltakozott és visszahozatta őket
P.edig akkortájt még nem volt egészen biztos, hogy milyen minőségben lesz az események szereplője, miniszterelnök lesz, vagy vádlott... 
És hogy hős katona?
Első világháborús tevékenysége során vívott egyetlen ütközetét jó magyar szokás szerint elvesztette, hajóját rommá lőtték, így aztán hős lett belőle.
Ő adta át a Monarchia flottáját a győzteseknek, ezért aztán egész életében szebb ruhában pompázhatott, mint a Ritz főportása.
A második világháborúban frontra küldött hadserege alkalmatlan felszereléssel, ruházattal és fegyverzettel ment a vágóhídra, megszállókat küldött Ukrajnába, eltűrte az ukrán falvak népe elleni atrocitásokat, a munkaszolgálatosok ellen elkövetett bűnöket.
A hős katrona, amikor 1919-ben az ország a maradék területeinek megtartásáért harcolt, ő a tiszt urakkal Szegeden pezsgőzött és szervezte az ellenforradalmat, melyet - dicsértetére legyen mondva - vállalt is, nem úgy, mint mai hívei a sajátjukat.
Ha hős és tehetséges katonát keresünk korából, hát annak jó lesz Stromfeld Aurél, akinek lovát különítményesei elkobozták.
Így aztán a román hadsereg nyomában azon léptetett a Bűnös Városba, ahol az Orbán család legfrisebb szállodája előtt (Gellért...) fogadta a hódolatot, majd kisvártatva világgá zavarta a királyt, akire felesküdött...
Az országot romokban hagyta rá a nyilas banditákra, de Lázár tiszteli és objektíven akarja értékelni, ami szép törekvéls lenne, ha igaz lenne.

A Fácánok Réme egy tróger.
Azért tróger, mert nem ostoba.
Lehetne akár tárgyilagos is, de ki is kerülhette volna ezt az attrakciót, ahol a nagyeszű Kásler professzor társaságában szambázott, világ csúfjára.
De nem tette, mert szolgalelkű cseléd maga is, aki ki akarja találni és ki akarja szolgálni az uraság szeszélyeit.
Nem tudja, hogy felesleges.
Ő csak egy sárgapihés kiskacsa Orbán játszmájában, és csak addig érdekes, míg van még mit ellopni a néptől.
Igaz, akkor talán ő is megnedvesítheti a csőrét, hiszen miként a Fejedelem mondotta volt: "Mi nem vagyunk kommunisták..."

Még mondja valaki, hogy Orbán nem a Keresztapát használja kottának...

:O)))