2023. december 12., kedd

KÚTMÉRGEZŐK ÉS KÍSÉRLETI EGEREK



Az oroszok bejelentették, hogy bizonyítékaik és dokumentumaik vannak arra, hogy ukrajnai laboratóriumokban amerikai megbízásból, amerkai finanszírozással és részben amerikai alkalmazottakkal zoonozisos kísérleteket folytattak, az eredményeket pedig az Egyesült Államokba küldték.
A zoonozis olyan fertőző betegség, mely állatról emberre képes terjedni, egyes esetekben az olyan fertőző betegségeknek is ez a gyüjtőneve, melyek emberről-állatra terjednek, de itt azért nem erről volt szó.
Az idősebbek emlékeznek még a madárinfluenza által kiváltott világméretű sokkra, mely fertőzés akár negyven százalékos halálozással is járhatott az embernél. 
A jelenség nem új, már a középkorban is pestises hullákat katapultáltak az ostromlott városokba, aztán a fertőzés megtette a dolgát.
Folytak ilyen kísérletek a középkor Velencéjében is, egyes feltételezések szeint a háborús felhasználás nagyban hozzájárult a középkor kiterjedt pestis-járványaihoz.
Persze az ember - ha már ráérzett a dolog ízére - nem hagyja abba, úgyhogy a kísérletek a közpkor után is folytatódtak, például a hidegháború időszakában a két szuperhatalom sem mondott le róluk.
Ennek eredményeképen sikerült szuper-rezisztens pestis-vírust aktiválni, de kísérleteztek a lépfenével és a himlővel is.
A nagy veszélye a dolgnak az. hogy a vegyi és biológiai fegyver a szegényember atombombája, adott esetben valóban egy sufniban is elő lehet állítani, őrült vagy elhivatottság-tudatos ember pedig mindig akad, hol politikai, hol vallási jelmezbe bújva.


De a gazdag országok se mondanak le róla, miként a jelen helyzet is mutatja, annak dacára, hogy a világ összes országa tiltakozik a vegyi, biológiai hadviselés ellen.
A fejlődésben itt sincs megállás, az egyszerű hasmenés-járványok előidézésétől a szúnyogok felhasználásáig bőséges a lista.
És akkor még azokról a kimondottan katonai jellegű akciókról nem is beszéltünk, mint a termőföldek repülőgépről törénő megfertőzése - mondjuk lépfenével.
Utópia?
Gondojunk csak az Agent Orange permetezésére 1962-71 között Vietnamban, mely a mai napig szedi áldozatait sérült újszülöttek formájában.
Ezt az akciót Kennedy elnök engedélyezte Diem, a helyi Z
elenszkíj "kérésére".
Ma Diemről azt se tudják sokan, hogy ki volt, Kennedyről meg minden megemlékezés nagy nyálcsorgatások közepette folyik, lassan már több a nyál, minta nyolcvan millió liter szétpermetezett herbicid..
Persze ebben a harcban minden fél úgy hazudozik, mint a szabadságos katona, minimálisan is csecsemőgyilkossággal vádolva a másikat.
De hogy ez a hír nem illeszthető be a szokásos hírfolyamba, azt az valószinűsíti, hogy Kirillov altábornagy, az orosz vegyi, sugár és biológiai védelem parancsnoka jelelentette be, márpedig hamis információt nem hoznak nyilvánosságra ilyen magas rangú illetékesek, áltaalában a "tanácsadóké" az ilyen feladat.


Az ügy megmutatja az USA kétarcúságát az ügyben, egyúttal bemutatja azt a kísérleti laboratóriumot, melyben az egereket emberek helyettesítik, magát a laboratóriumot pedig Ukrajnának hívják, melyben csak az egyik kísérletsorozat folyik a vegyi harcanyagokkal.
Hogy az ügyben fia útján családilag maga Biden is érintett, már csak hab a tortán.
Tulajdonképpen itt meg is állhatunk egy pillanatra és megkérdezhetjük - az amerikai lépfene jó, az orosz meg rossz?
Vagy rossz volt Európának, hogy
 küszöbén nem játszadoztak a tűzzel  neonácik és idióták?
Esetrleg feltehetjük az a kérdést is, hogy egyáltalán - mit keres Amerika errefelé?
Ez a háború az emberiség közös ügyeit vagy ötven évvel veti vissza, Amerika meg ezzel megtette az első lépést a politikai temető felé - valami olyasmi felé, mint a Szovjetunó összeomlása volt nem is oly régen.
A folyamatnak még korántsincs vége, de szerintem nagy áldás az emberiségre, hogy elnökválsztás - és remélhetőleg elnökcsere - jön Washingtonban.
Ma tipikusan az a helyzet, hogy az emberiségnek még az is használ, ha egy küldetéstudatos demens helyett egy idiótát kap a nyakába.
Itt lenne az ideje az angolszász imperializmus hazai hódolóinak is lassan, de ütemesen álláspontot váltaniuk.
Európa érdeke nem esik egybe az Egyesült Államok érdekeivel, de még csak az Egyesült Királyság érdekeivel sem.
Utóbbi gyakran vádolja Putyint a Szovjetunió feltámasztásának kísérletével, miközben az angol gyarmatbirodalom amerikai vezetés alatti (ők is a mi kutyánk kölyke, ugye...) ujraépítésén mesterkedik.
Nem a név a lényeg, nem a forma, hanem az, hogy ki diszponál egy adott terület természeti kincsei felett - ezen mesterkedik Amerika és Anglia egyaránt, megfeledkezve arról, hogy a kici Kína megnőtt - és nem csak gazdasági értelemben.
És vadul tagadják az oroszok szuperhatalmi létét, ami az atomütőerőt és rakétatechnikát tekintve netto marhaság.
A viselkedésük az a viccet idézi amikor valakinek álmában megjelenik a törpe, és azt mondja: Most bepisilünk!
A doktor gyógyszert ad, nem használ - azt autogén tréninget javasolja: törpe feltünése esetén vadul tagadni: nem pisilünk be, nem pisilünk be!
Éjjel aztán  a törpe megjelenik: most akkor bepisilünk!
Nem pisilünk be, nem pisilünk be!
Mire a törpe megvonja a vállát: Rendben, akkor most bekakilunk...

:O)))


27 megjegyzés:

Czékus Lajos írta...

Ezek az ukránok talán még azt is elérik ezzel a kísérletezéssel, hogy az állatokról emberekre veszélyes, halálos betegséget okozó fertőzések csak és kizárólag orosz katonákra legyenek ártóak. Az ukránok és az ukránokat segítő országok lakói védettek lesznek. 🙂

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Az jut eszembe ezekről a dolgokról, hogy Orbán is ezt csinálja !
Megvádol mindenkit azzal, amit ő tesz, mintegy megelőzve, hogy őt vádolják meg valamivel.

Nettó marhaság az egész és nem irányítható, mint ahogy a COVID-on is látjuk ! Saját magunkat is lábon lőjük.

Ugyan ez elmondható az atomfegyverekről is !
Nettó öngyilkosság !
Az kezdje el használni, aki meg akar halni !
Mert, hogy lesz rá válasz,az biztos !

Teljesen értelmetlen tehát fenyegetőzni vele és nem is veszi ezt komolyan már senki !
Tiszta pénzkidobás !

A félelemkeltés az, amit igen szeretnek alkalmazni egyesek, főleg a saját társadalmuk irányítása szempontjából !

Na ezt gyakorolják itt nálunk, igen bőszen és elszántan, mint régen a pokollal tették.

A félelelemben tartott ember, vagy kisgyerek, könnyebben kezelhető, míg ki nem derül, hogy ki a jézuska !


Üdv sphagin.

Töreki Éva írta...

Te,PuPu,mi az ellentéte a russzofóbiának?Tudom,most valami lehengerlő csípőset fogsz írni,ha egyáltalán...,de érdekel.Amennyira szerettem a blogodat, annyira nem szeretem most.1970-et kérem,ne írjon semmit,ok?

PuPu írta...

Kedves Éva, a ruszofóbia ellentettje a ruszofília - ez az orosz nép, kultúra, történelem szeretetét és tiszteletét jelenti.
Hát egye fene - bevállalom.
Pedig nekem nagybátyám esett el Makónál a világháborúban, éppenséggel gyűlölhetném is azt a katonát, amelyik az aknagránátot kilőtte, mely megölte, csak az a baj, hogy tudom, hogy a háború olyan műfaj, melyben vagy ölsz, vagy megölnek.
A világ ilyen, ő is megúszta Voronyezstől Makóig, aztán a Makó-Budapest távra már nem futotta a szerencséjéből.
De ennek nem az orosz nép és nem az orosz katona az oka.
Hogy nem szereted a blogot?
Szíved joga, én a helyedben azért eltöprengenék, hogy a tükőr, melyet eléd tartanak hibás e, vagy talán azt kell megítélni aki a tükröt tartja?
Nekem is súlyos megaláztatás, hogy a számomra kedves politikusok letagadják a valóságot, taktikáznak, és az is, hogy sok esetben a csüngőhasú is mondhat igazat.
Nem buta ember, csak jellemtelen tolvaj, de az Úr útjai kifürkészhetetlenek - Isten akarja, a kapanyél is elsül...
:O)))

PuPu írta...

Kedves sphagin, bolond ember az aki nem fél az atomfegyverektől, hacsak nem akar elpárologni egy másodperc alatt.
A félelmetes mégcsak nem is az atomfegyver léte, hanem az, hogy egyre több állam rendelkezik vele, ezért egyre kisebb a felelősség és a biztonság.
A CBRN fegyver a szegény ember atombombája, akármelyik egzaltált barom viszonylag kis költséggel elő tud állítani valamilyen ilyet, a veszély a sokszorosa a nukleáris veszélynek.
Ahányszor megcsipi egy szunyog a fenekedet, mikor agyoncsapod, lehet, hogy éppen egy bakteriológiai támadást hárítottál el, jelenkezhetsz is a Világ Megmentője címért...
De perszte az ebola, a zika, az aids és a covid vírusok korában isten ments, hogy ezt a fenyegetést komolyan vegyük, még ha a világ vezető hatalmai ezzel kísérleteznek is - végtére a strucc is szép madár...
:O)))

1970 írta...

Kedves PuPu!

Én kifejezetten kedvelem a blogodat, talán azért (is), mert gondolkodásra késztető dolgokkal "provokálsz" és nem pusztán az üres mainstream dogmákat (pl: nyugatról jön minden jó, keletről minden rossz, ostoba momentumos szöveg) ismételgeted.
Reagálni pedig csak olyan bejegyzésekre szoktam, amelyek megfogalmaznak valami értelmeset és engem vitára/egyetértésre késztetnek. Vagyis: Éva, az "újkori cenzor" teljes mértékben megnyugodhat:))).

Sphaginnak írtad:
"hogy sok esetben a csüngőhasú is mondhat igazat."
Én azért nem hiszem ennek a gazembernek egyetlen szavát sem igaznak, mert tudom, hogy ami mögötte áll azok nem meggyőződések, elvek, hanem a színtiszta anyagi haszonszerzés. Emiatt ezeket az "igazságait" azonnal sutba fogja dobni, ha az érdekei úgy kívánják. Lelkiismeret nulla, ami a pszichopátiás személyiségzavar egyik fix jele.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Leegyszerűsíted ezt a kérdést és Orbánék is erre számítanak.
Igen, a gyerekkoromban, a krampusztól is féltem, meg még sok egyébtől.

Ma már, vén fejjel, kevésbé vagyok ijedős.
Persze, a fegyverektől nem kell félni önmagában, mert, ha nyugton hagyják, maguktól nem okoznak kárt. Bolondok meg mindig voltak, de még többen vannak azok, akik ijesztgetnek a krampusszal és ez se véletlen. Céljuk van vele és én erre gondoltam, hogy ezek a célok arra szolgálnak, hogy úgy tegyünk a mások kedvére, ahogy azoknak tetszik.

Ezt hívják sakkban tartásnak, ha jól tudom, meg fenyegetésnek, stb.
Minél több országnak lesz, annál többen blöffölnek vele, több, kevesebb sikerrel.
Mint Orbán is teszi a vétóival, zsarol, hogy el tudja érni a célját.

A szegény ember atombombája meg kétélű dolog. Ezek a bombák nem ismerik meg a gazdájukat és gond nélkül adnak a szájának, hiába ők gyártották őket. Bizonyítottan tökfejek és nem válogatnak, ha beindulnak. Sokan megpróbálják megszelídíteni őket, hogy a gazdájukat legalább felismerjék, de eddig sikertelenül. Jobb, ha nem is játszadoznak vele és úgy gondolom, hogy épesszű ember ezt teszi. A félelemkeltés viszont más, riogatni vele, ettől még lehet, mint Irak esetében is kiderült, hogy kamu volt az egész.

A félelemkeltés egy idős az emberiséggel, de az egyházzal egészen biztos
Sokszor szükség van rá, ne is tagadjuk.
A kérdés csupán az, hogy ki, miként fog reagálni rá, mert félelmében túl is reagálhat dolgokat és ez eléggé kiszámíthatatlan.
A riogatók szempontjából is, mert ezt utálja mindenki és ki fogják iktatni rövid időn belül, csak úgy, a félelemből kifolyólag.

Amit meg nem tudunk kiiktatni, azt meg tudomásul vesszük, hogy ilyen van és az életünk része, mindent mi se úszhatunk meg ! Bízzunk az immunrendszerünkben.

Üdv sphagin.

Czékus Lajos írta...

Valami hasonló történet keringett korábban, miszerint repülőgépről permetezték/permetezik Magyarországot valakik(?), betegséget és halált okozva. Még egy pilóta is megszólalt ez ügyben, természetesen mint szavahihető(?) tanú. 🙂 Sőt, egy képet is mutattak egy repülőgép belsejéről a mérgező anyagot tartalmazó ballonokról. Komolyra fordítva ezt és Pupu blogjában leírtakat: egy ilyen mérgezést, fertőzést nem lehet megállítani a határokon. Ha létezne is ilyen, az bizony kétélű fegyver, olyan mint a bumeráng, visszerekül az elindítójához. Lásd: Covid (Korona) vírust, Állítólag véletlenül került ki a kínai laboratóriumból, s fogta magát átszáguldott nemcsak országhatárokon, hanem kontinenseken is. Ma is szedi az áldozatait, nálunk is. Szóval nem hiszek ennek a magas rangú orosz hadastyánnak, aki rangja miatt csak igazat mondhat. (Putyin magasabb rangú, mégis egy-két nappal 2022.02.24. előtt szemrebbenés kijelentette, hogy nem támadja meg Ukrajnát. Persze, tudjuk, ő sem hazudott, mert "csak" különleges hadműveletet indított, aminek már százezres áldozata van.)

PuPu írta...

Kedves Lajos, a húsdarálótól se kell félni, bele lehet az ujjad is dugni egy határig, az atomtól sem kell félni, míg fel nem robban, de még úgy is különbség van Csernobil ésFukushima között - az utóbbi jó nerőműrobbanás... A baktériumoktól és a vírusoktól se kell félni - félni csak a különösen bátor emberektől kell, akik képtelenek felmérni a veszélyt.
A hadseregek azért tartanak külön ezzel a kérdéssel foglalkozó szervezeti egységeket, mert a vegyifegyverek kapcsán másfél millió halott árán megtapasztalták annak veszélyeit az első világháborúban, és azóta sokat fejlődött a vegyészet - nem is szólva a bakteriológiáról, virológiáról.
A vírusok nem véletlenül kerülnek ki laboratóriumokból, hanem - jobb esetben - valamilyen mulasztás folytán, és nem az a megoldás, ha azt hajtogatjuk, hogy nem kell félni.
A kísérletezésről meg csak annyot, hogy az ukrán határ Amerikától hétezenyolcszáz kilométerre van, mi meg határosak vagyunk Ukrajnával.
A százezres áldozat egyébként úgy jön ki, hogy ennyien lettek harcképtelenek, sebesűltek stb. - a halálos áldozatok száma lényegesen alacsonyabb, bár egy halott is sok.
Érdekesség még, hogy a Donbasz tizennégyezer orosz halottjáért nem aggódott a világ, hadd hulljon a férgese, nem igaz?
Érdekes humanisták vagytok ti azért...
:O)))

Czékus Lajos írta...

Kedves Steve, mindössze azt próbáltam jelezni, hogy nem hiszek ebben az ukrajnai titkos laborban, még akkor sem, ha azt magas rangú orosz tábornok állítja. Ha netán mégis igaz lenne, s előállítanának bárhol a világon biológiai fegyvereket, én bizony félnék tőlük.

Többször szóba került a dombaszi vérengzés, amelyet ukránok követtek el oroszok ellen, 14 ezres orosz áldozatot említve. Az ENSZ adatait alapul véve a következő a számomra hiteles közlés: eszerint 2014 óta, 2021 decemberéig 14 ezer 200–14 ezer 400 ember halt meg a háború következtében: 6500-an az orosz vagy orosz támogatású fegyveres csoportok tagjai közül, 4400 ukrán katona és 3404 civil. Tehát majdnem 11 ezer katona volt az áldozat, egymás elleni harci cselekmények következtében, “csak” 3404 civil. Az ukrán népírtás nem bizonyított tehát.

Putyin arra hivatkozott, hogy ott csak oroszokat gyilkoltak meg, népirtás történt, ezért vált szükségessé Ukrajna megtámadása. A történelemben volt már nem egy példa hasonló esetre, pl. Hitler németek meggyilkolására hivatkozva követelte a Szudéta-vidéket, és ugyancsak népirtásra hivatkozva foglalta el Jugoszláviát.

A háborút kirobbantó félnek bíróság előtt kell felelnie, mert felelős katonák és civilek értelmetlen haláláért: Putyin ellen elfogató parancs van érvényben

A Reuters szerint az orosz-ukrán háborúnak 500 ezer körül van az áldozatai száma, amely 300 ezer orosz (ebből 120 ezer halott), ukránoknál 70 ezer halott, 100 – 120 ezer sebesült.

Egy humanista minden áldozatért megkondítja a képzeletbeli lélekharangot...

1970 írta...

"A háborút kirobbantó félnek bíróság előtt kell felelnie, mert felelős katonák és civilek értelmetlen haláláért"

Kedves Czékus Lajos!

Csak az iraki háború kapcsán kérdezem: ennek kirobbantói közül kiket is vontak felelősségre?

anteus írta...

Kedves 1970!
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

Háború, mint értelmes halál.
Hm.

Czékus Lajos írta...

Kedves 1970!
Szaddamnak bőven volt a rovásán gaztett: a kurdok elleni népirtás például, hiszen cca. 100 ezer áldozatot tartanak nyilván. (Ezt a szörnyűséget - népirtást - csak Hitler 'szárnyalta' túl) S nem mellesleg megtámadta és elfoglalta Kuvaitot. S volt még bőven bűne annak a szörnyetegnek.
De az USA ellenes propaganda csak azt emlegeti, hogy tulajdonképpen Szaddam ártatlan volt a nukleáris harci eszközök előállításában. Ugyanis csak ez hozható fel "mentségére".
Viszont a háború kezdeményezője ő volt, az előzményeket alapul véve.
Elnyerte méltó büntetését.

1970 írta...

Kedves Czékus Lajos!

Tehát azt gondolod, hogy az iraki háború kirobbantásáért egyes-egyedül Szaddam volt a felelős?!
És nyilván a vietnámi, a délszláv, a szíriai, a líbiai, az afganisztáni kalandokért is mindig más volt a felelős? Hogy ne is emlegessem Pinochet őrültségeit, amit az USA aktívan támogatott.
Hát, Te tudod...

1970 írta...

Kedves anteus!

Kamaszkoromban szinte rajongtam Petőfiért. Ma már messze nem, sőt...

PuPu írta...

Kedves Lajos, nem vagyok a hitviták híve, olvasd el a háború kitörésekor írt cikket, nagyjából rendben van, aztán magyarázd el Amerika szerepét, hadd okosodjunk.

https://wmn.hu/wmn-life/57013-vilagok-dolnek-ossze-a-szemunk-elott--elmagyarazzuk-hogyan-jutott-ide-az-ukran-helyzet

Hogy te nem hiszel ezekben a laboratóriumokban, az irreleváns, Victoria Nuland hisz, Biden fia is hisz, sőt finanszírozta őket - és a tények is ezt bizonyítják.
Ruszofóbia ellen nincs orvosság, hitkérdés.
Amerika a vietnami hgáborúban nem csak vietnamiakat pusztított, de csak a vietnami áldozatok számát hatszázezer és egymillió között becsülik, és akkor még hol van Laosz, Kambodzsa álodozatainak száma, a japán által legyilkolt délkelet-ázsiaiak, kínaiak a törökök, irániak, szírek által legyilkolt kurdok, a hutu-tuszi népirtás, az amerikaiak közel-keleti, balkáni , dél-amerikai áldozatai?
Érdekes, a japán háborúskodás kivételével Amerika vagy Anglia mindig ott volt, ahol népirtás folyt.
Nem hinném, hogy jó mmódszer csak azt látni, ami a szemünknek kellemes...
:O)))

Czékus Lajos írta...

Kedves Steve, semmi szándékom nem volt, s nincs is, hogy bárkit is okosítsak. Véleményt nyilvánítok, hiszen Te azért szerkeszted ezt a blogot, hogy egyes eseményekről, vagy témákról kifejtsd a saját véleményedet, s nyilván kíváncsi vagy mások véleményére is, mert az írásaidat azért teszed közzé.
"Szót fogadtam", s elolvastam az ajánlott írást, amelyet Lengyel Ádám szerkesztett. Korrekt írás. Viszont abszolúte nem befolyásolta korábbi álláspontomat, és okosodtam általa.
Nem lépek bele abba a csapdába, hogy javaslatodat elfogadjam, és tanulmányozni kezdjem a távol múlt közel- és távol keleti eseményeit.
Egy ország által elkövetett bűntett nem teszi legitimmé, ha ugyanazt - vagy hasonlót - egy másik ország elkövet.
Ez a blogod egy (állítólagos) ukrajnai biológiai hadászati eszközök előállítására létesített üzemről szól, ami természetesen(?) amerikai támogatást élvez.
Ennek valódiságát erősen kétlem.

Ruszofóbiámről csak annyit, hogy az meglehetősen sajátos: szeretem az orosz balettet, habzsoltam sok orosz író könyvét, gyerekkoromban nagyon tetszettek az orosz rajzfilmek, szeretem az orosz hússalátát, mértékkel a vodkát (sztolicsnaját például) pezsgőjükből a sampamszkojét, s van még bőven.
A II. VH utáni agresszivitásukat viszont nem.

Névtelen írta...

Kedves Pupu, nem azt kritizálom , hogy szereted az oroszokat, én is szeretem az őket , ők mentettek meg az életemet 1945-ben, ezenkívül persze szeretem az orosz irodalmat az orosz nyelvet , tisztelettel adózom nagy tudósaiknak, a kritikám arra vonatkozik hogy egy írásodban sem találom Putyin bármely bírálatát , viszont annál többet birálod a vele szemben álló feleket. Olyan jó és helyes minden amit Putyin tesz?

Czékus Lajos írta...

Még egy "apró" adalék ehhez az ukrán betegségeket/halált okozó biológiai üzemek híréhez, a TASSZ és a magas rangú orosz tábornok állításával szemben álljon itt a BBC által közreadott cikk:

https://www.bbc.com/news/60711705

Már csak azért, hogy más forrásból is okosodjunk... :)

Czékus Lajos írta...

Kedves 1970! Szaddam felelőssége megingathatatlan, szerintem Amiket utána felsoroltál pedig Te - nem nehéz kikövetkeztetni - az USA-t látod annak.

1970 írta...

Kedves Czékus Lajos!

Nem igazán értesz, egy kicsit "fekete-fehérben" gondolkodsz. Nem állítottam soha egyetlen szóval sem, hogy Szaddam bűntelen lenne. Ezt - szerintem - senki sem állítja. De Szaddam súlyos bűnei nem adnak feloldozást az USA (és szövetségesei, ne feledjük őket sem!) súlyos felelőssége alól. Pláne nem annak fényében, amit az elmúlt évtizedekben különféle tömeggyilkos diktatúrák hallgatólagos (vagy éppen nagyon is nyílt) támogatásával, illetve amit az elmúlt időszakban az arab világban történő ész nélküli pusztítással műveltek. És akkor még ott van az agyatlan vietnámi "kalandjuk"...

anteus írta...

Kedves 1970!
Kissé tömör voltam. A nemzet dalát azért idéztem, mert vannak (lehetenek) szituációk, amikor az élet leértelmetlenebb eseménye -a halál - sajátos értelmet nyer, indokolttá válik.

De ez már filozófia, hiszen a halál nem nyerhet értelmet, mert nem éli meg senki. A mártírok halála életüknek ad értelmet.

Czékus Lajos írta...

Kedves 1970!
A "fekete-fehér"-re kissé rácáfoltam azzal, amikor az iraki nukleáris fenyegetettséget felhoztam, ami végül nem igazolódott be. Tehát némi árnyalat azért felfedezhető nálam. Nyilván mezei újságolvasóként, hírek meghallgatójaként alakítom ki a véleményemet, amely szerint Szaddamot tartom elsősorban bűnösnek.
Voltaképpen itt az eredeti téma a biológiai fegyverek ukrán gyártásáról szólt, kissé elkanyarodtunk tőle.

1970 írta...

Kedves anteus!

Én magam is így gondoltam kamasz- és ifjúkoromban, amikor az ember még azt hiszi, örökké fog élni. Ma már azonban nagyon másképp látom. A halálnak nincs "értelme", gyakran a mártírokénak sincs (tisztelet az igen kevés számú kivételnek, ami megint csak a szabályt erősíti).
Erre pórbáltam utalni, én is talán túl tömören...

1970 írta...

Kedves Czékus Lajos!

Véleményem szerint - és valahol pont ez lenne a lényeg - valójában nem kanyarodtunk el a témától.

anteus írta...

Kedves 1970!
Igaz, amit írsz. De egyrészt nem csak azok a mártírjaink, akiket név és családfa szinten ismerünk, és emlékezünk.
Másrészt a mi mártíremlékezetünk fő jellemzője, hogy az aradi 14 -ek hóhéra békésen éldgélt a vérdíjból vett magyar birtokán utána. Csak londoni prolik vertek majdnem agyon... mi nem.
Egy ilyen népnek minek mártir?

1970 írta...

Kedves anteus!

Egy kiegészítés:
Akit pedig ma "mártírnak" neveznek nagyon nem szolgált rá erre az elnevezésre (lásd: NI). Inkább az, akit viszont ma agyonhallgatnak (ti. Mező I.), mert nem fér bele a "szent felkelés" ostoba sztereotípiájába.
Egyébiránt egyetértek azzal, amit írtál.