Nem, nem az ukrán konfliktus a téma, legalább is direktben nem.
Amiről írni szeretnék, az a nácizmus felett aratott győzelem idei évfordulója, melyet beárnyékol a testvérharc álruhájába öltöztetett háború, mely a nagyhatalmak között zajlik.
Különös fintora a sorsnak, hogy ezen a napon éppen hazánkban tartózkodik a Kínai Népköztársaság elnöke, egyike azoknak a vezetőknek, akik olyan államokat képviselnek, melyek az egypőlusú világrend vesztesei, és melyek ezt az állapotot fel szeretnék számolni.
És fel is fogják.
1945 május 9.-én még folytak a harcok Csehszlovákiában, Jugoszláviában, de a nyugati államok május 8.-án már megszervezték a német fegyverletételt saját képviselőik előtt, és csak Sztálin erélyes fellépésére került sor Berlinben a szövetségesek valamennyi magas rangú képviselője előtt a fegyverletételi ceremóniára.
Tulajdonképpen ekkor már látni lehetett, hogy a háború győztes befejezése csak átmenetileg fedi el a szövetségesek közötti ellentéteket, elsősorban azt, hogy az angolszász államok csak átmenetileg mondtak le hóditási terveikről, melyek kovácsolásában és időnkénti kudarcos kísérleteikben olyannyira jeleskedtek.
Reális esély volt arra, hogy a nyugati csapatok a magukat megadó felfegyverzett német egységekkel együtt megindulnak kelet felé, és ha a Vörös Hadsereg nem lett volna elég erős, ez akár be is következhetett volna.
A nyugati parancsnokok nem hajtották végre a magukat nekik megadó német csapatok lefegyverzését, az alakulatok még jó ideig szervezetszerű formában és német parancsnokság alatt tevékenykedhettek, és csak a Szovjetunió követelésére került sor a feloszlatásukra.
A háború utáni évek hidegháborúja, a számtalan helyi konfliktus sem fedheti el a történelmi tényt: a szövetségesek koalíciója legyőzte a nácizmust, a fasizmust és ezzel megteremtette az emberiség számára egy jobb, szabadabb élet lehetőségét.
Hogy ezzel nem tudott élni az emberiség, az szerencsétlenség, és hogy ma a feléledő rasszizmus, a neokolonializmus mai formái ellen kell harcolni - néhol akár fegyverrel is - az az ötvenmillió katonai és polgári áldozat emlékének meggyalázása.
Merthogy feltámadnak az ordas eszmék.
Feltámadnak a balti államokban, feltámadnak Ukrajnában, a közel-keleten, csak ma a hóditó államok szép jelszavakkal hülyítik a népet.
Demokráciát hazudnak oda, ahol a nép négy évente választhat képviselőket, akik igérgetnek, mint egy biztosítási ügynök, aztán utána négy évig kuss a polgár neve.
A pénz beszél, a többi csak illúzió.
De van kit gyűlölni már megint, csak most a zsidót cigánynak, orosznak, ukránnak hívják, az embereknek megtiltják anyanyelvük használatát, hagyományaik ápolását.
Nehéz idők elé nézünk,a világ ismét változik.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, automatizálás, mesterséges intelligencia, modern népvándorlás, - új és új kihívások a megoldatlan régiek mellé.
Az emberiség - ahelyett, hogy öszefogna - ismét fegyverekkel akar megoldani egy ilyen módon soha meg nem oldható konfliktust.
Csak remélhetjük, hogy a Győzelem Napja módot ad némi elmélkedésre, hogy hova vezetnek olyan eszmék, melyekről a XX. század közepén már azt gondoltuk, hogy elfelejtettük.
Hát emlékezzünk...
:O)))
Amiről írni szeretnék, az a nácizmus felett aratott győzelem idei évfordulója, melyet beárnyékol a testvérharc álruhájába öltöztetett háború, mely a nagyhatalmak között zajlik.
Különös fintora a sorsnak, hogy ezen a napon éppen hazánkban tartózkodik a Kínai Népköztársaság elnöke, egyike azoknak a vezetőknek, akik olyan államokat képviselnek, melyek az egypőlusú világrend vesztesei, és melyek ezt az állapotot fel szeretnék számolni.
És fel is fogják.
1945 május 9.-én még folytak a harcok Csehszlovákiában, Jugoszláviában, de a nyugati államok május 8.-án már megszervezték a német fegyverletételt saját képviselőik előtt, és csak Sztálin erélyes fellépésére került sor Berlinben a szövetségesek valamennyi magas rangú képviselője előtt a fegyverletételi ceremóniára.
Tulajdonképpen ekkor már látni lehetett, hogy a háború győztes befejezése csak átmenetileg fedi el a szövetségesek közötti ellentéteket, elsősorban azt, hogy az angolszász államok csak átmenetileg mondtak le hóditási terveikről, melyek kovácsolásában és időnkénti kudarcos kísérleteikben olyannyira jeleskedtek.
Reális esély volt arra, hogy a nyugati csapatok a magukat megadó felfegyverzett német egységekkel együtt megindulnak kelet felé, és ha a Vörös Hadsereg nem lett volna elég erős, ez akár be is következhetett volna.
A nyugati parancsnokok nem hajtották végre a magukat nekik megadó német csapatok lefegyverzését, az alakulatok még jó ideig szervezetszerű formában és német parancsnokság alatt tevékenykedhettek, és csak a Szovjetunió követelésére került sor a feloszlatásukra.
A háború utáni évek hidegháborúja, a számtalan helyi konfliktus sem fedheti el a történelmi tényt: a szövetségesek koalíciója legyőzte a nácizmust, a fasizmust és ezzel megteremtette az emberiség számára egy jobb, szabadabb élet lehetőségét.
Hogy ezzel nem tudott élni az emberiség, az szerencsétlenség, és hogy ma a feléledő rasszizmus, a neokolonializmus mai formái ellen kell harcolni - néhol akár fegyverrel is - az az ötvenmillió katonai és polgári áldozat emlékének meggyalázása.
Merthogy feltámadnak az ordas eszmék.
Feltámadnak a balti államokban, feltámadnak Ukrajnában, a közel-keleten, csak ma a hóditó államok szép jelszavakkal hülyítik a népet.
Demokráciát hazudnak oda, ahol a nép négy évente választhat képviselőket, akik igérgetnek, mint egy biztosítási ügynök, aztán utána négy évig kuss a polgár neve.
A pénz beszél, a többi csak illúzió.
De van kit gyűlölni már megint, csak most a zsidót cigánynak, orosznak, ukránnak hívják, az embereknek megtiltják anyanyelvük használatát, hagyományaik ápolását.
Nehéz idők elé nézünk,a világ ismét változik.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, automatizálás, mesterséges intelligencia, modern népvándorlás, - új és új kihívások a megoldatlan régiek mellé.
Az emberiség - ahelyett, hogy öszefogna - ismét fegyverekkel akar megoldani egy ilyen módon soha meg nem oldható konfliktust.
Csak remélhetjük, hogy a Győzelem Napja módot ad némi elmélkedésre, hogy hova vezetnek olyan eszmék, melyekről a XX. század közepén már azt gondoltuk, hogy elfelejtettük.
Hát emlékezzünk...
:O)))
Na ja, karddal elvágható a gordiuszi csomó, de az nem oldja meg a benne levő gubancokat. Az emberiség meg nem tanul !rossz nyelvek szerint az emberi intelligencia a földön konstans - csak éppen már 8 mrd-an osztozunk rajta, tehát nincs is remény a javulásra)
VálaszTörlésA mesterséges intelligenciával meg az a baj, hogy a nem használt szervek zsugorodnak:
https://index.hu/tudomany/2011/02/07/zsugorodik_az_emberi_agy/
"A pénz beszél..."
VálaszTörlésTalán érthetőbbé válik, ha rámutatunk, hogy a pénz emberek közötti VISZONY. A fémben, papírban vagy számlán kezelt dolog ennek csak megjelenési formája. (Ezért van, hogy a vagyon nem pénz. Hogy pénzzé tehető az más kérdés, vegyük példának a bérhölgyek csúnyáit, ami szintúgy.)
Ami nem illúzió, az az, hogy árucsere-gazdaságokban szükségszerűen válhat bármi pénzzé, és azzá is válik.
A pénz nem tőke. Az említett viszony általános formája, amit magántulajdonnak hívunk. A megértéssel a problémák ott kezdődnek, hogy nem minden tulajdon tőke. Valaha még használták a személyi taulajdon fogalmát. Nem véletlen, hogy erre disztinkcióra folyamatosan apagét kiáltanak.
Mint ahogy ezeket egy német faszi párszáz éve részletesen kidolgozta és felírta Nebukadonozor palotájának falára.
Nana.
VálaszTörlésA TŐKE az emberek közötti viszony. Innetől olvasandó a fenti.
A pontatlanná válás az elhülyülés biztos jele.
Sajna...
Sziasztok! Pici pontosítás. Úgy emlékszem,"ikerünnep" volt: május 8. a Győzelem Napja, május 9. meg a Béke Napja. Abból is adódott a zavar, hogy a berlini fegyverletétel időpontjában Európában május 8. volt, a szovjet távol-keleten viszont már május 9. Ráadásul, ez csak az európai hadszíntér volt - a japán fronton javában dúltak a harcok, egészen augusztus 6-8-ig, amíg az USA le nem dobta Hirosimára és Nagaszakira az atombombákat. Nem is beszélve a Közel-Keletről, ahol azóta is zajlik a csata. Hogy éppen nem a fejünkre lőnek - tiszta szerencse. Bár egyre közelibb a fegyverzaj - igaz, ez se kuriózum. 1954 NDK, 1956 Lengyelország, Magyarország, 1968 Csehszlovákia - és a folyamatos szovjet belvillongások, amikről nem is tudtunk, az ukrán-orosz ellentétekről, a kaukázusi népek lázongásairól. Szóval béke? Hááát...
VálaszTörlés