KIRÚGÁS

Mészáros Csaba, a Madách Gimnázium volt igazgatója érzékeny az árnyalatokra.
Miután igazgatói beosztásából azonnali hatállyal felmentették, nyilatkozatában tiltakozott a feltételezés ellen, hogy kirúgták volna.
Mint írta, nem kirúgták, hanem felmentették, és ha nincs a média-felhajtás, tán fel sem mentették volna.
Felmentése után továbbra is az iskola tanára marad.
Mecsoda eredmény, teljesen megnyugodtam.
Ez akkor mégis egy demokratikus ország, ahol az oktatás körül rend van, és ha nincs rend, az nem a NER embereinek dilettantizmusa és szolgalelkűsége miatt van, hanem a médiumok által keltett zaj miatt, jóllehet a média a NER kezében van.
Néha úgy érzem, a pedagógusok is megérdemlik sorsukat, és a mindenféle esernyős meg kockásinges tüntetés, zúgolódás csak szelep, melyen a felesleges gőzt kiengedik.
Normális országban eleve nem adtak volna ki egy ennyire ostoba rendeletet, de hát ez az ország lassan a hülyék paradicsoma lesz, ahol a csicskák az 1. számú polihisztor megbomlott agyának selejtes gondolatait követve kritika nélkül ontják a még nagyobb hülyeségeket.
Az még csak rendben van, hogy a Mindenhez Értő Nagyember az oktatásügyet is keni-végja, hiszen anyukája pedagógus volt, míg anyakirálynővé nem avanzsált.
Így nem csoda, hogy a faluszéli kétszobás háznak abban a szobájában, melyet konyhának hívtak, a viaszosvászon terítővel letakart asztal mellett elsajátította  a modern pedagógia porosz alapelveit, miközben százszor leírta, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!

Az alapgond ebben az esetben talán az volt, hogy a világ haladt a maga útján, és aktuálisan akkorát lépett előre, amekkorát Orbán már nem volt képes megugrani. 
Az oktatásba is betört a XXI. század, a digitális forradalom, a számítógépek, az okos eszközök, a modern távközlési technika, ma már a mesterséges intelligencia is.
Akinek nincs természetes intelligenciája, az mindezeket ellenséges kihívásnak éli meg, és ha a rendszerváltás által a felszínre dobva vezető pozícióba került, akkor ezt az egész folyamatot úri huncutságnak tartotta, amihez a becsületes magyarembernek sok köze nem lehet.
Rendkívül sokat vigyorgott az egyébként  nem sokkal különb, lyukaszoknis magyar liberális értelmiség azon, hogy a Vezér megharapja a számítógépet, hogy nem használ modern távközlési eszközöket, hogy ha nem az ujjain, akkor scsotkán számol.
A kurblis telefon lett volna a kisebb baj, de a közoktatásról és annak tartalmáról is ugyanilyen idejétmúlt nézetekkel rendelkezett.
Ezeket természetesen hozzáigazította velejéig rohadt társadalmi elképzeléséhez, mely szerint egy vékony, de erős gazdasági középosztály (lehetőleg a Család) sikereinek gyümölcséből hullik alá a szegényebb néposztályoknak is annyi, hogy nem döglenek éhen.
Lószart Mama, hogy a klasszikust idézzem, a társadalom állapota nemigen igazolja vissza ezt a nézetet.
Társadalomról delirált vízióihoz igazodnak oktatási elképzelései is, melynek diákja csendben, hátratett kézzel ül a padban, akkor felel, ha feleltetik és nem rúg ki a hámból, melyet természetesen a szuverén megbízottai akasztanak a nyakába. 
Annyit kell megtanítani a nép egyszerű gyermekének, hogy legyen képes az autógyárak szerelőszalagjai mellett a kijelölt tizenkét anyacsavar gépi behajtására és legyen olyan, mint a windows alapú programmal irányított űrrepülőgépen a majom: tudja megnyomni a restart gombot, ha leállt a gép.
Az elit gyermekei majd elmennek külföldre tanulni, -  aki helytáll, az kint marad, a selejt meg visszajön hozzánk okosnak, és büszke lesz arra, hogy megtanult angolul hamburgert kérni ebédre.


Hol van már Magyar Bálint digitális táblája?
Lehet, azt is le kellene takarni a nap elején?
Hol az ország minden települését lefedő, szélessávú, ingyenes internet?
Hol van a tanszabadság, mikor a pedagógus megválaszthatta, hogy milyen könyvből tanít?
Hol vannak a hajdani eredmények, mikor diákjaink a világranglistákon előkelő helyezéseket értek el, rangos nemzetközi versenyeket nyertek? 
És hol vannak azok a pedagógusok, akik maguk is haszonélvezői akarnak lenni a fejlődésnek?
A pedagógusképzés már a szocializmus utolsó esztendeiben is kontraszelektált volt, a legjobbakból legfeljebb véletlenül lett pedagógus, hiszen a pálya presztizse hagyományosan alacsony volt. 
Már a Hotthy-rendszerben is kilógott a nemzet napszámosainak feneke a gatyából és ezt aligha kompenzálta, hogy beengedték a falusi intelligenciába kontrásnak a bíró, a jegyző, a pap meg az ügyvéd mellé.
Ez a réteg soha, egy társadalmi rendszerben sem volt igazán megfizetve, bár a szocializmus évei alatt ezt valamelyest elfedte a nagy társadalmi fűkasza, mely nem engedte meg a nagy jövedelmi különbségeket és ezt valamelyest ellensúlyozta a társadalmi szerepvállalás lehetővé tételével.
Ennek dacára pedagógusnak az állt, akinek pontszámai a felvételiken csak a tanárképző főiskolák alacsonyabb pontszámainak feleltek meg, de ezzel is elégedettek voltak, hiszen értelmiségi foglalkozást sajátíthattak el, ami azért magasabb társadalmi elismertséggel járt.
Ahhoz meg a pedagógus-fizetés igen kevés, hogy igazi értelmiségihez méltó életvitelt tudjon folytatni valaki - művelődjön, képezze magát, nagyobb anyagi gondok nélkül éljen, pihenjen.
Így aztán a pedagógusok többsége belesimul a mindenkori rendszerbe, - a NER rendszerébe is.
Arról, meg hogy ne hepciáskodjon meg forradalmárkodjon az a reninets pedagógus, a hatalom tesz.
Az oktatás irányítója jelenleg egyik kezében gumibotot tart, a másikkal lengeti a teljesen retardáltaknak előkészített mézesmadzagot, nyakában egy fonendoszkóp lóg és időnként megnézi, hogy háborítatlan-e  a Pilisben elásott páncélszekrénye a dossziékkal...


A személyében roppant rokonszenves Mészáros Csaba egyébként téved.
Bizony, őt kirúgták, és lehet, hogy Maruzsa államtitkár egyszer még hálás lesz a visszafogottságáért, de ez már olyan lesz, mint halottnak a csók.
A beosztásból történő azonnali hatályú felmentés az bizony kirúgás, és ezt lehet magyarázni, eltűrni, beletörődni, de dicsőségnek beállítani és a felelősséget érte a médiára kenni túlzás és tévedés.
A média ugyanis azokban a kezekben van, melyek ahhoz a lábhoz tartoznak, mely fenéken billentette.
Jómagam egyébként egyetértek azzal, hogy velejéig gusztustalan az állásukból elbocsátottak, felmentettek, munkaviszonyukat különféle jogcímen  megszüntető munkavállalókat ab ovo kirúgottnak nyilvánítani, hiszen ezer oka lehet ennek.
Akit viszont egy eseményt követően, azonnali hatállyal távolítanak el beosztásából, azt bizony kirúgták.
A vicc az egészben, hogy tulajdonképpen jogtalanul, hiszen a rendelet még nem volt érvényes, mérlegelési lehetőséget is biztosított, de ez tulajdonképpen nem jelentett semmit azzal a ténnyel szemben, hogy a külvilág számára ez úgy jött le, hogy van egy karakán igazgató, aki szembe mert fordulni a rendszerrel.
És ezt egy tekintélyuralmi rendszer nem tolerálhatja, mert rossz precedenst teremtene.
Ha valaki egy ilyen rendszerben funkciót vállal, annak ezt előre fel kell mérnie.
Hogy a népi bölcsességgel éljek, annak aki ledér lánynak áll, nem szabad vonakodnia, és csodálkoznia azon, ha megpocsékolják.
Mészáros Csaba ügyében példát statuáltak, ő meg úgy döntött, a harc ez ellen kilátástalan.
Mint Pukli István óta tudjuk, a gimnáziumi igazgatók nem tartoznak a rettenthetetlen forradalmárok közé.
De azért ne varrjuk a rendszer bűneit a nyakukba...

:O)))

MEGVÉDTÜK A GYERMEKEKET IS. JAJ!

A Fővárosi Kormányhivatal bezárta a Magyar Eevangeliumi Testvérközösség iskoláit és hajléktalan óvodáját.
Az indok a felhalmozott adósság, ami azért keletkezett, mert a kormány nevű Orbánviktor nem fizette ki a járandóságukat, és a helyzet bizonytalanságának nem lehetett kitenni azt a hozzávetőleg kétszázötven gyereket, akik a megszüntetett intézményekben élték felhőtlen  gyermekkorukat.
Teremészetesen a gyerekeket szétszórják a lakhelyükhöz legközelebbi intézményekbe, ami különösen a hajléktalan óvoda esetében hangzik érdekesen - a székely viccre emlékeztetve kísértetiesen.
A viccben - hátában annak késével az apját kérdezi a székely,:
- Ez most vicc, vagy komoly?
- Komoly hát, feleli az apja.
- No, csak azért - mert viccnek durva lett volna!
Kétszázötven gyerek és fiatal, akikkel idáig törődött valaki.
Most majd jó lesz nekik, merthogy ezentúl nem törődik velük senki.
Idáig az oktatási intézmény alkalmazkodott hozzájuk, mostantól nekik kellene alkalmazkodniuk az intézményhez, és ez illúzió.
Például itt van mindjárt az étkezés kérdése, mert egy átlagos iskola az éhezésre nincs felkészítve.
Marie Antoinette elmés javaslata volt, mikor felvetették neki, hogy a népnek nincs kenyere - hát egyen kalácsot, így lelki szemeimmel szinte látom a kaviárt nagykanállal evő hajléktalan gyereket.
Aztán érdekes a személyi higiénia problematikája, mert akik az utcán laknak, azok általában akkor zuhanyoznak, ha esik, de akkor egyben ruhát is mosnak, és meg is szárítják.
És mindezt úgy, hogy le sem vetkőznek.
Akik ezidáig adományaikat tudták, hol adhatják le, hogy eljusson azokhoz, akik rászorulnak,most majd szaladgálhatnak kétszázötven felé...
Érdekes az oktatás kérdése is, hiszen akik az utcán élnek, nemigen tudnak tanulni, házi feladatot írni, és a szókincsük is leginkább a kötőszavakra és a műveltető módra terjed ki - mind a háromszáz szó.
És necces még az őket oktató pedagógusok, iskolatársaik és az egész társadalmi környezet hozzáállása is gondjaikhoz.
Szerintem nem kell két hét, és lesznek akik kiveszik gyermeküket a hajléktalanokat befogadó iskolákból, megszületik az első feljelentés, és mellé a gyerekek reakciója új társaik megérkezésére.
Szinte megjósolhatóa pedagógusok viselkedése is azokkal a gyermekekkel szemben, akik csak hátráltatják a munkát és ellopják a pedagógus sikerélményét.
A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, és az áldozat egy életre szóló traumát szenvedhet el, pedig a kicsiket kigúnyolhatják majd társaik, imígyen szerettetve meg velük az iskolát.
Szabadság? Egyenlőség? Testvériség? 
Ugyan kérem, hol élünk?
Ez itt kérem a középkor, melyben a korlátlan hatalmú uralkodó azt, aki szemébe mondja az igazat ellehetetleníti, üldözi, éppen csak meg nem öleti, mert a piszkos munkát azért mással végezteti.
És az igazán elkeserítő az, hogy errefelé mindig vannak, akik szívesen rúgnak az elesettekbe, a kiszolgáltatottakba.
Fejtől bűzlik a hal, és ez az egész eset tanúságtétel a fej bűzére - de azért látnivaló: büdös ez az egész hal már.
A sors általában igazságos, és kiosztja mindenkinek, amit érdemel.
Csak ki kell várni.
Néha nagyon nehéz...

:O)))

FŐ AZ EGÉSZSÉG

Csak az infúziós tasakok szaporodnak...

Alapvető tévedésben van az emberek 99,99%-a.
Azt gondolja ugyanis, hogy az egészségügy beteg, pedig a társadalom beteg, méghozzá nagyon.
És nem is mutatja a gyógyulás jeleit, sőt.
Egyre több jele van annak, hogy gyógyíthatatlan, nem országnyi mértékben, hanem világszerte.
Egyre hatástalanabbak a gyógyszerek, egyre jobban terjed valami kór, melynek tünete az emberekben kialakuló eszetlen vágy egymás és saját maguk elpusztítására.
Nem az a baj, hogy nem látják a tüneteket, hanem az, hogy az emberiség körbeáll és egymásra mutogat, öt másodperccel megsemmisülése előtt.
Egyszer lehet, majd kényszerleszállást hajt végre a Föld nevű bolygón egy űrhajó, kiáradnak belőle a csótányok, és ha már itt vannak kutakodnak is kicsit.
Meglepve fedezik fel, hogy a régmúltban élt már itt egy civilizáció, melyet olyan primitív lények hoztak létre, melyek csak négy végtaggal és csökött aggyal rendelkeztek.
Nem tudták felhasználni a radioaktiv sugárzást táplálékként, és elpusztultak még azelőtt, hogy a természet korrigálni tudta volna tökéletlenségüket - pedig létezésük utolsó évszázadaiban már két fejet is növesztettek maguknak.
Primitív civilizáció, mennyiségi növekedéssel akarta pótolni a minőség hiányát, két fej - két primitív agy, - hát csoda, hogy kipusztultak?
Ezzel Fejtor Potroh vezércsótány vezetésével visszamasíroztak az űrhajóba, és elindultak felvenni a harcot a skorpiókkal - miközben a gombák már készülődnek átvenni a hatalmat az Univerzum felett...

Ettől persze még az egészségügy Magyarországon olyan-amilyen, - konkrétan rettenetes.
Talán az okok keresésénél bevezetőként ki kell hangsúlyozni, hogy erről egyáltalán beszélhetünk,az az egészségügyben dolgozók, orvosok, szakdolgozók, technikai és adminisztratív alkalmazottak áldozatos munkájának köszönhető, akik az állam minden erőlködése dacára életben tartották és tartják az állami ellátás rendszerét.
Mindemellett persze választás elé is állította őket a helyzet, mert elindult az ágazat privatizációja, - persze jó magyar szokás és a vadkapitalizmus szabályai szerint -, és felszívta a munkaerőből azok egy részét, akik kalandvágyból itthon maradtak.
Merthogy közben megindult a nyugatra vándorlás is, és akik a legrugalmasabbak voltak, világgá mentek, örökre búcsút intve annak, amivé közben az egészségügy züllött.
Nem lehet elítélni őket, kevesen születnek Teréz anyának, aszkétának, áldozati báránynak, az emberek szeretnének minél jobban élni, és ehhez pénz kell, az meg az állami szférában nemigen akadt.
Ha az egészségügyet üzletként kezelik, akkor a világ legjobb üzlete, még csak orvosi egyetemet se kell hozzá végezni.

Elég, ha az eszközök, melyekben a beteg hisz megfelelő kezekben vannak, és dől a lé.
Nem véletlen, hogy a kíváló üzleti érzékkel rendelkező Anikó asszony, a Nemzet Mosónője már az Fidesz első ciklusában Szegeden kavart Kékessy üzlettárs társaságában, megtéve az első lépéseket a szép új világ felé.


Csak emlékeztetőül: a szocialista egészségügy az ellátást állampolgári jogon biztosította.
Ide járt tanulmányozni társadalombiztosítási rendszerünket a fél világ, köztük az USA.
Elláttak, ha adtál hálapénzt, ha nem, nem volt teljesítmény volumen korlát, nem voltak várólisták, szabad orvosválasztás volt, a gyógyszerek, kötszerek szinte ingyen voltak, volt prevenció, voltak kötelező oltások, volt kötelező tüdőszűrés, volt egészségügy.
Volt fogászati ellátás, csak annak volt több füle, mint foga aki igénytelen volt.
Ma ezekből vajmi kevés létezik, és még nem jutottunk el oda, hogy az első falusi korosztály, melynek nem fizette senki a társadalombiztosítási járulék helyett bevezetett adót megöregedjen, annak miinden kínjával, betegségével.
Természetesen volt árnyoldala is ennek a modellnek, a hálapénz egyre kevésbé szólt a háláról, a főorvosi maffia minden zűrzavart okozó kezdeményezést vadul ellenzett, ment a harc az igazgatói/főorvosi kórtermek ágyaiért, a protekció is virágzott, de a mai állapotokhoz képest maga volt a virágkor.
A sürgősségi ambulanciák világa maga a pokol.
Sógornőm mozisztár lett a comb-protéziséből elszabadult letört csavarfejjel, mert a lánya megkereste az RTL Klubot, mikor elkezdték a kórházak között küldözgetni és egymással vitatkozni, hogy kinek a feladata tulajdonképpen az ellátása.
Nincs az egészségügynek minisztériuma, ahogy az oktatásnak és a környezetvédelemnek sincs, pedig gond van, mint a tenger.
Csak a hülye nem látja, hogy a cél a fizetóképes betegek átirányítása a magán-egészségügybe, a szegények meg bátran forduljanak fel.

Erre a bandára jellemző volt a temetkezések szabályozása, mely szerint a  bánatos özvegynek kellett volna kivinni a hátán Józsit a temetőbe, mikor a hatékony magyar egészségügy elérte célját.


Nincs pénz , mondják még nagyeszű közgazdászok is, jóllehet tudják, hogy arra van pénz, amire a kormány akarja.
Ha akarja, akkor egészségügyre, ha akarja a határon túliak szavazatainak megvásárlására.
Mindig keserűen mosolygok, mikor a kormány valamelyik képviselője felháborodottan beszél a kórházak adósságállományáról, szinte herdálással vádolva a kórházak vezetését.
A kórházak költségvetését az állam biztosítja, és ha ennek kevés köze van a felmerülő reális igényekhez, akkor azért nem a kórház a felelős.
Ha a gyerekemnek adok ezer forint zsebpénzt, hogy ebből be kell fizetnie a menzát is, akkor ha a kaja kétezer forintba kerül, nem őt kell vádolnom felelőtlenséggel, ha lerágja a küszöböt.
És nem kell szörnyűlködnöm a médiában, ha nincs orvos, nincs finanszírozás, ha mindezt az én saram.
Magyar Péter a kórházak között szaladgál és rácsodálkozik a valóságra, fideszes barátai meg rá, merthogy eddig valószínűleg azért nem vette észre a szörnyű állapotokat, mert nem ilyen helyekre járt kezeltetni magát.
Ma mindent központosítanak, az egészségügyi intézményektől is elvettek minden önállóságot, de legfőképp a pénzt, pedig régi történet az, hogy a problémát ott kell kezelni, ahol felmerül és senki sem érti jobban, mint aki nap-nap után együtt él vele.
Orbán, a Haza Utolsó Poliésztere minden tekintetben megbukott.
Itt lenne az ideje eltakarítani a sleppjével és a pereputtyával együtt.
Hogy lesz-e ennek békés útja - az kérdéses.
Jó lenne, ha lenne, de egyre kevésbé látni ennek realitását, a hiéna szájából se könnyű kitépni a prédát.


Már csak a népi bölcsességben bízhatunk...


:O)))

A GYURCSÁNY-TALÁNY

Szeretett Vezéretek, a Világpolitikai Tényező, a Sportnagyhatalom nagyhasú vezetője egy piti, bosszúálló kis cserépedény.
Az edény neve a népnyelvben az aludttejhez, esetleg a tejfelhez kapcsolódik, de jelen esetben mégis inkább az argó visz közelebb az értelmezéshez, mely azt fejezi ki, hogy Nagyurunk - azon kívül, hogy maga is 1G -, Onán bűne deliktumának tárolására rendkívül alkalmas.
Hiába, sokoldalú ember...
Az argó pedig egy olyan tolvajnyelv, melyet csak a beavatottak szűk köre ért meg.
A mi körünk pedig egyre szűkül, hiszen a rendszerváltás óta eltűnt majd' kilencszázezer ember, a népesség majdnem tíz százaléka, így aztán mi, a maradék vagyunk a szerencsés (?)  beavatottak.
Azt pedig, hogy bosszúálló, nem is kell magyaráznom, elég, ha megemlítem Iványi Gábor nevét.
De említhetném nyugodtan az Általános Felelős nevét is, akit csak azért nem nevezünk Antikrisztusnak, mert az ominózus kereszten a zsidók királyára utaló felirat található, márpedig ez felértékelné az elvetemültet, ami a nemes szándékokkal ütközne.
Így marad az általános felelős státusza, ami szintúgy elégnek látszik arra, hogy nemzetünk mély megvetéssel sújtsa, hiszen ő felel az jégkorszakért és  mamutok kihalásáért.
Az özönvízért is, de főként azért, hogy Noé alkoholfüggőségét nem kezelték hatékonyan, ezért elkerülte figyelmét a bárkára besunnyogó békegalamb, s majdnem kitört a bárkán belüli egyetértés!
De ő felel Caligula, Nero, Attila a hun és Ogotáj főkán bűneiért is, nem feledve a tatárjárást, a mohácsi vészt, 1848 bukását és különösen azt, hogy Kossuth Lajos rokolyája nem takarta formás  bokáját, miközben elpucolt a kasszával  és a koronával.
Van név, melynek hallatán felhők borulnak Nagyurunk gondterhelt homlokára, nyelve önkéntelenül is elhagyja fogai börtönét és vad lengedezésbe kezd, sőt - majdnem szünetet tart a lopásban.
De aztán a kötelességtudat legyőzi a gyengeséget, és ad Tiborcznak néhány balatoni kikötőt.
Hát félre bú, miután kellőképpen kisajnálkoztuk magunkat az Általános Felelős hányatott sorsán, Gyurcsányozzunk egyet!

Hosszú éveken át nem volt talány.
Egy ambiciózus politikusról szólt a története, egy idealista emberről, aki meg akarta változtatni az őt körülvevő világot, élhetővé kívánta tenni Magyarországot.
Baloldalinak tartotta magát, mint mi - szimpatizánsai is - annak dacára, hogy akkortájt a leggazdagabb magyarok közé tartozott, de ezt elnéztük neki - végtére is Engels sem nyomorgott.
Jó időben volt jó helyen, nagyobb disznóságok nem fűződtek a nevéhez, mint azok a svindlik, melyet a kor vállalkozói mindahányan elkövettek, s melyeket ha nem követnek el, villámgyorsan lehúzhatták volna a rolót.
Dobrev Klárával való házasságát is a javára írtuk, hiszen egy okos, független gondolkodású, a tetejébe az oktatásban, az üzleti életben is sikeres nőt láthattunk partnereként, aki "belenőtt" a nagypolitikába, nem kisközségi-önkormányzati szinten.
Gyurcsány már a rendszerváltás során megmártózott a politika szennycsatornájában, akkortájt az ifjúsági mozgalomban dolgozott, csakúgy, mint későbbi ellenfele-ellensége.
Aztán elment világot látni a gazdaságba, és sikeres lett, mert volt elég esze és szorgalma.
Amikor visszatért a politikába, a Szocialista Párt ifjú tehetsége volt, akire a párt öreg motorosai egyszerre tekintettek reménnyel és félelemmel, féltékenységgel, mert érezték a változtatás szükségességét, de nem találták meg a módszert a megújulásra.
A Horn utáni nemzedék pártvezetői képtelenek voltak feloldani a dilemmát: politikai vagy gazdasági hatalomra tegyenek szert, nem értették, hogy a sikerhez a kettő összehangolására van szükség - persze nem úgy, hogy ellopjuk az országot.
Gyurcsány szerencsés volt.
Helyzete adott számára bizonyos anyagi függetlenséget, amiben persze nem kis szerepe volt családi hátterének, de javára kell írni, hogy jól sáfárkodott a lehetőséggel, vállalkozásai sikeresen vették az akadályokat.
Ellentétben más pártvezetőkkel soha nem volt magánemberként rászorulva a pártpénztárnok jóindulatára,
De talán éppen ezért nem is volt elég erős a szándéka és a politikai ereje a párton belüli erőviszonyok megváltoztatására, a pártpénztárnok hatalmának megtörésére, a kamarilla-politizálás gyakorlatának felszámolására. 
Mikor kiutálták pártjából, véleményem szerint hibás döntést hozott, új pártot alapított, a döntés következményeit a magyar baloldal a mai napig nyögi.
Persze ezt a döntést nem egyszemélyben hozta, vastagon benne van volt szocialista elvtársai szerepe is, akik egymást letaposva igyekeztek kapitalistábbak lenni a kapitalistáknál.
Ők szociáldemokrata - kapitalista ambícióik kerékkötőit látták Gyurcsányban - persze könnyű neki, mondhatták, ő már megszedte magát...

Az új párt  olyan lett, mint a szalmakazal.
Deklarálta, hogy baloldali, de nem ideológiai párt.
Nem mondta meg, hogy mely osztály, osztályok vagy réteg pártja kíván lenni, és ezt az eltelt évek során se sikerült ezt eldönteni.
 Az alapelképzelés szerint a pártban a farkas füvet legel, együtt a báránykával, felettük turulmadár lebeg, karmai között egy üres papírral, melyre majd egyszer felkerül a szociáldemokrácia modern értelmezése.
Csak ki kell várni, míg Ferinek kedve kerekedik qrva jó könyvet írni erről, lehetőleg féllábon állva és elmellőzve a levegővételt.
Ennek dacára az új párt viszonylag jól muzsikált, köszönhetően a párt talpasainak, akik a mai napig abban a hitben vannak, hogy egy baloldali párt szekerét tolják, jóllehet már régen nem.
A DK egy szociálisan érzékeny liberális párt, mely most éppen a szociáldemokrácia jelmezét vette fel ünneplőnek, de a hétköznapokban, helyi szinteken képviselői időnként felettébb - hogy úgy mondjam - pragmatikusan viselkednek.
A párt vezetése is olyan-amilyen, ha tudományosan közelítjük a kérdést, leginkább a zsebből vezetett párt jut eszünkbe.
És akkor itt a magyarázat, hogy Orbán miért szorongatja a zsebében a mogyoróit, - valószínűleg ezt akarja elkerülni...
Ifjúsági szervezet nincs, szervezetépítés nincs, ennek folyományaként a nagyobb városok kivételével szervezet sincs.
Közösségépítés sincs, ellenben a kiskörúton belül nyüzsög a politikus, ez az ő hazája.

A politika zöme  - szerintem - aprómunka.
Marxi léptékű politizálásra egyszer-egyszer van szükség húszévenként.
Ebben a pártban meg túl sok az ideológus és kevés a kisközösségek összetartására képes, világos és egységes elvek mentén dolgozó ember.
Gyurcsány be van oltva pártszervezés és káderpolitika ellen, azt gondolja valószínűleg, hogy a pártkáder terem, mint a dudva.
Ezért aztán semmi tudatosság nincs a tevékenységben, vagy ha van is egy jó ötlet, az alkalmatlan káderek tönkreteszik.
Mondjuk ez nem lenne baj, hiszen egy ember nem lehet mindenben egyformán képességes, erre vannak a szakemberek.
De a párt néha tetten érhető szekta-jellegéből adódóan a kérdések zömében a guru dönt, és szava az Úr kinyilatkoztatásával egyenértékű.
Ez a helyzet annak is köszönhető, hogyha valaki egy másik pártból kikopott, akkor itt bizton otthonra talált, méghozzá azonnal valamilyen vezető pozícióban.
Kevés ember mer ellentmondani jótevőjének, aki nélkül mehetne vissza  karosszéria-lakatosnak...
Ez a helyzet fel van turbózva a Szocialista Párt végvonaglásának következményeivel, merthogy a haldoklót mielőbb át kell segíteni a másvilágra, ugyanis valaki azt gondolta, hogy a szavazók majd automatikusan átigazolnak demokratának.
Lószart Mama, hogy idézzem a klasszikust, már a DK ingatag része is a szopottgombóc fejű messiás táborába állt, merthogy az legalább csinál valamit és - reményeik szerint -  leváltja Orbánt.
Persze, egy Orbán kettőre, az eredetinél még rosszabb kiadásban, de a vagyonhoz nem fog nyúlni, és ez a lényeg, hiszen egyszer úgyis nyugdíjba kell menni...

Nagyon összejött most Gyurcsánynak.
A Messiás felbukkanása a semmiből meglepte és szembenézésre kényszerítette az összes eddig elkövetett hibával, tévedéssel.
A megoldás eddig az, hogy nem történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, ehet továbbhaladni, a polgármestereink megmaradtak.
Hát ez kétségtelen, reméljük, a testületek összetétele nem zavarja meg az illúziót.
Például Budapesten, az alaptörvény-szilárdságú jellemmel rendelkező Karógeri pontosan a szövetségi megállapodásnak megfelelően fog cselekedni.
Vagy kisnyúl.
Kommunikáció továbbra is nulla, ez előrevetíti a várható eredményt 2026-ra.
Hál istennek a Messiás nem egy nagy tehetség, mondhatnánk egy pökhendi fideszes fax, de majd kézbe kapják Rogánék, és megmutatják neki, hogy milyen trehányul van felkötözve a létrája a kocsija tetejére, oszt megokosodik.
Betett nagyon az ukrán helyzet is, és valami liberális észkombájn úgy okoskodott, hogy elvi álláspontot kell elfoglalni, hátha aztán majd az angolszászok és csatlósaik besegítenek a honi választások idején.
Mert az azért fel sem merül, hogy szervezni illene, meg szervezetet kellene építeni.
A fiatalokat kellene elérni, meg azt a két-hárommillió szerencsétlent, akinek állítólag azért nem emelik a családi pótlékot, mert "magabíró családokra" van szükség, a többi meg bátran dögöljön meg.
A magabíráshoz munkahely kell, és inkább azt kellene forszírozni, hogy mire mentek az EU-s milliárdok.
Ha kiderül, akkor bátran létre lehet hozni egy lombkorona-sétányt, amelyiknél a lombkoronát fel lehetne díszíteni a lengedező vétkesekkel.
 
A talány itt az, hogy egy állítólag baloldali párt állítólag szociáldemokráciával rokonszenvező vezetője, aki nem ma lépett politikai pályára, hogyan tudta átengedni a békepártiság címkéjét egy olyan jobboldalinak, akit csak egy kunkori szőrszál választ el a szélsőjobbtól?
Aki, mióta csak él, harcolni akar, bele van szerelmesedve az erő kultuszába, a fegyverkezésbe, a harcimarci illúziókba, de úgy mantrázza a világbékét, mint a Beépített szépség című filmben a szépségverseny ostobácska résztvevői.
Józsi bácsi meg úgy okoskodik, hogy ez nem a mi háborúnk, Józsika szerint meg az övé aztán végképp nem, sőt - nem tud elképzelni se olyan helyzetet, hogy bármilyen háború az övé lenne.
Ezért - bár ezen ők nem keresnek - inkább a Csüngőhasú álláspontját osztják: jobb az ilyenbe nem belekeveredni.
Talány az is, hogy  - bár rendben van, politikai döntés - fontos a tőlünk 7000 km-re fekvő  USA politikájával való azonosulás, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal a legdurvábban kell támadni a hozzánk lényegesen közelebb eső nagyhatalom vezetőjét.
Semmi értelme egy vezető politikusnak  gyilkosozni, hülyeségeket beszélni egy nálunk száznyolcvanszor nagyobb atomhatalomról, mely még nem fenyegette meg Magyarországot, míg Ukrajna már igen.
És nem a legjobb referencia a II. Világháború idején a volhiniai mészárlás során az ukránok által kiirtott százezer lengyel sem...
Talány az is, talán a zavarodottságnak köszönhető, hogy minden idiótaság mögé beáll a párt.
Jóllehet tudja például, hogy az energiahelyzet megoldásához úgy kell Paks, mint egy falat kenyér, mégsem a beruházási szerződés megkötésének módját, esetleg tartalmát támadja, hanem magát a beruházást.
A méregzöldek egyszer már egy háborúnyi kárt okoztak Bős-Nagymaros ügyében az országnak, most éppen az ő szekerüket kell tolni, csak mert választást akarunk nyerni?
Dettó ez a helyzet az akkumulátorgyárak ügyében, a kínai gazdasági kapcsolatok ügyében, miközben Orbán kilopja alólunk még a lepedőt is.
A demokrácia errefelé egy kalap sz@rt sem ér, nincs már semmi, amiben ne lenne a  maffiának legalább résztulajdona.
Nincs baloldali televíziónk, jóllehet a kerületek már régen gründolhattak volna egyet, nincs napilapunk, nincs még egy valamirevaló internetes portálunk se, a tájékoztatás egyoldalú, internet ide vagy oda.
Médiaszakemberből kettő is ül az Országgyűlésben, de médiumunk egy sincs.

Tudom, van program, bizonyára szakszerű is, de ha nem jut el a néphez, akkor annyit ér, mint halottnak a csók.
Most éppen ott tartunk, hogy Gyurcsányt már a párton belülről is támadják, és hősünk elveszíteni látszik legendás higgadtságát, ami nagy baj, hiszen lássuk be: a Csüngőhasú lenyomta a magyar baloldalt, mint Süsü a cölöpöt.
Ilyen helyzetben hiba a higgadtság elvesztése, hiszen jönnie kell az újratervezésnek, ehhez pedig nyugalom kell és olyan munkatársak, akik nem félnek kimondani a véleményüket, mert tudják, hogy nem követi retorzió.
Túl sok volt a hiba, túl sok volt a melléfogás, visszaütöttek a hiányosságok.
Gyurcsány számára hozzávetőleg most van az utolsó lehetőség, hogy rendezze a sorokat, és ha nem sikerülne, hát kár lenne érte.
Mint ahogy kár Dobrev Klára eltékozlása is, nagy kár.
Nehéz időket élünk, Európa keresi a helyét az átalakuló világban, de sikeresen beszűkítette saját mozgásterét.
Ezen belül ma baloldalinak lenni - igazi kihívás, de megéri, mert az inga leng és az egyik pólus mindig a baloldal.
Nem, nem a liberalizmus, mert az önállóságot feltételez, márpedig az emberek többségének komfortérzetétől ez távolabb áll, mint Makó Jeruzsálemtől.
Lehet ezenm szörnyülködni, de alkalmazkodni kell hozzá.
Sikerül-e?
Nem lesz egyszerű...

:O))) 

PARASZTOK ÉS PESTI CSIBÉSZEK

Ősi ellentét ez, kéremszépen, alapvető megosztása az amúgy is megosztott magyar társadalomnak.
Ősibb még talán az István-Koppány megosztásnál is, ott ugyanis csak két keresztény szekta között folyt a véres leszámolás, melyben végül a szeretet vallása győzött, kötésig vérben állva.
De az ott szerzett sérelmeket el lehetett feledni, mint ahogy a kuruc-labanc ellentéteket is, viszont a főváros-falu ellentéteket soha, mióta csak létezik a főváros.
Állunk barátommal, és vigyorgunk egymás tudathasadásán, hiszen ő, az ingadozó középparaszt, aki  tizenöt éve Pesten - Újpesten él, ma egyedüli pesti hajdan huszonöt főt - köztük pestieket - számláló szakaszunkból.
Jómagam negyven éve kiköltöztem az agglomerációba, ahol eleinte a falusiak csendes, később a kisvárosiak gyütt-maradtaktól terhes és kissé zűrzavaros életét éltem, de a mai napig érzékelem a klasszikus felosztást.

Igaz, ezen már némileg enyhített a honi magyaroknál lényegesen magyarabb igazi magyarok - székelyek, csángók - felbukkanása a hígmagyarok tengerében.
Fiatalkoromban még volt hozadéka a fővárosi illetőségnek - ha nyáron a falusi nagyszülőknél töltöttük a vakációt, akkor a pesti lakcímnek volt még némi varázsa a falusi lányoknál.
Ha kék-zöld foltok nélkül megúsztuk a helybéli ifjak retorzióit, akkor meglehetősen szép emlékekkel térhettünk vissza az iskolapadba.
Persze a hosszú bosszú elért bennünket, hiszen legkésőbb a katonaságnál a sértett falusi ifjúság kamatostul megfizettette velünk az orruk elől elcsajozott esték árát.
A seregben már akkor is az egészséges falusi fiúkra mutatkozott igény, és a tisztesek leginkább az ő köreikből kerültek ki.
Hasonló a hasonlónak örül, és az öröm tárgyai nem a pesti csibészek voltak, - Tarack névre hallgató alparancsnokunk máig nem hervadó emléket hagyott bennem, csakúgy, mint Tapló tizedes.
De a - finoman szólva - kitolások, melyekkel ezek a jól fejlett, bár alaptalan kisebbségi érzéssel megvert harcosok irigységüket kompenzálták, még nem emelkedtek az állami politika rangjára.

Ma persze már más a helyzet, hiszen ha egy ország elindul lefelé a lejtőn, nehéz megállítani, és errefelé is ez a helyzet
Ma a falu átvette a hatalmat a főváros felett,  az irigység, a félműveltség, a jó ízlés hiánya üli torát.
A tetejébe minden egyes suttyó rajta akarja hagyni a keze nyomát azon a fővároson, mely másfél évszázadon át szervesen fejlődött.
Hát most nem.
Budapest belvárosa katasztrófálisan néz ki.
Vezérünk ízlése diadalmaskodott.
Miután Demjánnal lemutyizta, hogy a főváros  legértékesebb, szinte korlátlan építési  lehetőségeket nyújtó Duna-parti területéért cserébe odacsinálja neki a partra Honthy Hanna csárdás kiskalapját egy hajóimitáció tetején, majd elnevezi Nemzeti Színháznak, ez lett az eljárásrend.
Demján persze beépítette a Sorolsári utat irodaházakkal, majd lezárta a terület fejlesztését egy gigantikus hombárral, amit elnevezett a Művészetek Palotájának, amiből két dolog biztosan kiderül: fogalma sem volt sem a művészetről, sem egy palota mibenlétéről.
Hév, villamos a föld alá - igéret maradt.
De az üzletről annál inkább volt fogalma, mint mai utódainak is.
Azóta persze a maradék értékre, a Hegyvidékre került a hangsúly.
Éppen mostanában zárták el az építkezésekkel kapcsolatos információk elől a lakosságot, és hiába a kétfarkú polgármester, esélye sincs ilyen háborús, járványokkal terhelt, migráció-fenyegette helyzetben az ellenállásra.
Orbánvejkó épít, ha az összes fővárosi falu polgármestere fejreáll is. 
És hát persze meg kell mutatni, hogy azt csinálunk, amit akarunk, ha kell beépítjük a Normafát, gigantikus fallikus szimbólumot építünk, szétromboljuk a Citadellát, majd a Felszabadulási emlékműre az obsitos szovjet katona helyére odacsinálunk a  gigazászló elé egy gigakeresztet, és ha nem tetszik meghosszabbítjuk a felhőkig - nesze neked szekuláris állam, megjött az államvallás!

Merthogy keresztből a Gellérthegyen kevés van, és hát emlékeznünk kell a katolikus egyház második világháborús szerepére, a zsidókérdéssel kapcsolatban tanúsított magatartásukoktól az SS tisztek szöktetéséig.

A  főváros lepukkant, úszik a sz@rszagban, mocskos a végtelenségig.
Főpolgármestere tán még ma is elcsodálkozik, ha emeletes házat lát, agymenései Orbán malmára hajtják a vizet.
Ha szeretett kertékpárútjait például a főútvonalakkal párhuzamos mellékutcákon karózza ki, a kutya se tudná, hogy ő milyen progresszív, azon kívül, hogy jellemóriás.
Aluljárót töm be, felüljárót bont, rakpartot zár le - néha már azért építhetne is valamit.
Gyermekkoromban minden nap utcaseprők járták a várost, locsolóautók enyhítették a kénikulát a közutak tisztítása mellett, a házfelügyelők, boltosok a kirakatokat és a járdát tartották rendben, ma neg rajta kívül nincs vizesnyolcas (így hívták a járdákat locsló kereskedő-segédeket) egy sem.
Régen volt Fővárosi Közmunkák Tanácsa, aztán Fővárosi Tanács, ma meg mintha mindenki tanácstalan lenne.
Podmanicky báró forog a sírjában.

Persze fejtől büdösödik a láb, és ameddig a maffia van uralmon, rend itt soha nem lesz.
Az utódoknak is észnél kell lenni, hiszen a gazdasági erő - hatalom.
Nem lesz elég a politikai hatalmat átvenni,  ennél több kell . de vajon kinek lesz bátorsága a hiéna szájából kitépni a húst?
És mikor?
Talán ha a főváros és a falu békét köt.
Mindenki jól járna...

:O)))

KURSZK - DICSŐSÉG ÉS KUDARC

Hát, ami azt illeti Kurszk utoljára a Szovjetunió vezetőit tölthette el boldogsággal, Oroszországnak ez a név eddig csak bánatot okozott.
A legmodernebb és legimpozánsabb orosz tengeralattjáró katasztrófájára valószínűleg mindenki emlékszik, miként a szovjet időkből örökölt titkolózásra is, mely kísértetiesen emlékeztetett a csernobili katasztrófával kapcsolatos problémakezelésre.
A tengeralattjárón bekövetkezett robbanás utáni tökölődés -  elképzelhetően a nyugati segítség elutasításával kombinálva - erősen hozzájárult a teljes legénység halálához.
Mindez persze nem kisebbíti a történelem eddigi legnagyobb harckocsi-csatájában aratott hajdani szovjet győzelmet, mely után a németek már soha többé nem tudták visszaszerezni a stratégiai kezdeményezést, csak hátráltak Berlinig.
Ami azt illeti, a transzparencia nem a legjellemzőbb orosz tulajdonság.
Ennek jó példája a mai helyzet, melynek során az ukránok átlépték az orosz határt és elindultak Kurszk felé, vélhetőleg a kurszki atomerőmű birtokbavételének nemes szándékával.
Elfoglalása maga a hab lenne a farokzongorista tortáján, és kiváló cserealap egy majdani egyezkedés során.
A Nyugat természetesen azonnal közölte, hogy ez nem tekinthető a helyzet eszkalációjának, Ukrajna jogosan és helyesen jár el, és teljességgel természetes az amerikaiak által szállított fegyverek használata Oroszország ellen.

És hát persze ez kizárólag Ukrajna döntése volt, meglepetésként értesültek maguk is róla.
Teljességgel hihető,  habár az ukrán hadsereg minden törzsébe beépültek, az ő műholdjaikat és felderítési adataikat használják, és ha amerikai tanácsadói nem mondanák folyamatosan  Zelenszkíjnek, hogy kilégzés-belégzés, már régen megfulladt volna.
Volt ugyan nyugati elemző, aki szerint ez az akció a NATO főpróbája egy Oroszország elleni támadás esetére, de hát itt oldaltól függetlenül mindenki úgy hazudik, mint a sebesült katona...


Érdekesség, hogy az orosz felderítés észlelte az ukrán csapatösszevonásokat a területen, de az orosz vezérkar tévesen értékelte az adatokat.
Putyint se értesítették, és ez akár Geraszímov vezérkari főnöki pozíciójába is kerülhet.
Nem először fordul elő ilyesmi a világtörténelemben.
A leghíresebb ilyen eset az volt, mikor Sztálin nem hitte el a hírszerzői jelentéseket, hogy a németek megindítják a támadást a Szovjetunió ellen.
Sok emberi életbe kerül az ilyen tévedés. 

Mindemellett ennek a támadásnak katonailag értelme nincs, kivéve, ha a harcok színteréről von el csapatokat, de ez nem fog bekövetkezni, az oroszok nem kockáztatják kitartó, lassú, de állandó előrenyomulásukat.
Propaganda-értéke a dolognak persze van.
A Nyugat drukkerei úgy örülnek a hírnek, mint az öregember, aki hirtelen olyan lett, mint a hegyvidéki polgármester pártja, jóllehet a helyzet hihetetlen veszélyeket rejt magában Ukrajna számára.
Az oroszok követeléseiket és hadműveleteiket eddig a négy oroszlakta területre terjesztették ki, de most a rossz rendőr szerepét játszó Medvegyev arról beszélt, hogy esetleg más területek is szóba jöhetnek.
Állítólag Odessza kerülhet célkeresztbe, akkor pedig Ukrajnát elvágják a tengertől és megszűnik az ukrán gabona tengeri exportjának fő útvonala, ez pedig akár Ukrajna megszűnését is maga után vonhatja.

Kérdés, hogy megéri-e ezt a kockázatot ez a támadás, melynek során ukrán kézbe került az utolsó Európa felé gázt átadó állomás.
Ha felrobbantják, akkor ez az európai orosz gázszállítás vége, és akkor vége nálunk is az orosz gáznak,- nem leszünk többé kiszolgáltatottjai.
Legfeljebb a drága, cseppfolyósított amerikai gáz kiszolgáltatottjai leszünk - fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk!
Persze baj ez a hoholoknak is, hiszen bevételeikben jelentős szerepe van a gáztranzitnak, míg az oroszok a gáz világpiaci árának növekedéséből más piacokon - áttételesen akár az Unión is - bevasalhatják a bevételkiesést.

A világ meg teljesen felbolydult - talán nem véletlenül.

Az  Egyesült Királyságban zavargások vannak, Izrael várja az iráni választ az általa Teheránban elkövetett gyilkosságra, a szintén atomhatalom Pakisztán Irán mellé állt, a gázai helyzet megoldatlan, az arab öböl nem biztonságos. 
És akkor ott van még Tajvan ügye, mely ma még nem feszültségekkel terhes, de ki tudja, mit hoz a holnap?
Holnapután meg amerikai elnökválasztás, és bár Kamala Harris tulajdonképpen sötét ló a világpolitikában, Trump sem a kiszámíthatóság szobra.
Az oroszok és a kínaiak is megjelentek Amerika partjainál, Alaszkánál.

A kínaiak fokozták jelenlétüket Kubában, Afrikában sem túl népszerű az Egyesült Államok, és akkor még ott vannak a belső etnikai és gazdasági problémái.
Németország kissé csorba kardjával csörömpöl, Franciaország a muzulmánjaival hadakozik, az oroszok készülő államcsínyre figyelmeztetik Szerbiát, Lengyelország vadul fegyverkezik, a három balti törpe Hókefélkét várja, mindenki gyanakodva pislog a szomszédjára, mint a luki nyúl.

Nem volt jó a jó?
Hát akkor most béke helyett megkaptuk ezt a katyvaszt, nem lesz öt perc, míg ha jön is valaki, aki normális politikus és  rendet csinál...

Nehéz elképzelni,  -az átlagember menekül is a feladattól -, hogy elpárolgunk egy pillanat alatt.
Pedig reális a veszély, és ha ez nem a kapitalista világrend hozadéka és bűne, akkor valaki magyarázza már meg, hogy kinek az érdeke!
Mert a mienk, egyszerű földi halandóké biztosan nem.
A világ a mennyiségi fejlődés rabja, ehhez forrásokat keres, és piacot a rengeteg felesleges árunak, ahelyett, hogy az emberiség jólétével, a világ környezeti kihívásaival foglalkozna.
A Szent GDP!

Azt hiszem, míg a hétköznapok embere nem döbben rá, hogy a szegénység őt is sújtja, még ha hetente ját wellnessbe, akkor is - addig nem lesz itt nyugalom, csak torzsalkodás és halál.
Ukrajna csak olyan, mint nagybeteg testén a kiütés - kellemetlen, gusztustalan, de jelzi is a betegséget.

El kellene kezdeni már a gyógyítást.

:O)))

TALÁN ITT AZ IDEJE ÓVATOSAN VISSZATÁNCOLNI

A bonmot szerint Fred Astaire volt a világ legjobb tácosa, mindent tudott a táncról.
Ginger Rogers mindent tudott, amit Fred Astaire, csak körömcipőben, és hátrafelé...
Politikusaink megnézhetnének egy.két múzeális felvételt Ginger Rogerstől,, mert nem lesz könnyű dolguk.
Persze nem lesz egyszerű sem, és forintban mérhetően is sokba fog kerülni, hogy az ellenzék prominenseit elvakította a csüngőhasú iránti gyűlöletük.
Ma már nyilvánvaló: már megint rossz döntést hoztak, amikor beálltak az angolszász hegemónia szekerét tolni, és adja az ég, hogy ne egy háború bizonyítsa be ezt végérvényesen.
Az ukránok veresége már nem is kérdéses, és ezen nem segít semmit, ha a kommunikácuós versenyt egyelőre még bírják, de egy fegyveres konfliktust végső soron katonák a harcmezőn döntenek el.
Hiába írja le ezerszer az ukrán sajtó, és hiába idézgetik naponta ezerszer, hogy a 214. ukrán fajfenntartó hadosztály szakácsának nyilatkozata alapján fordulat következett be, - az ukrán hadsereg  új, előnyösebb pozíciót foglalt el a fronton -, ez hozzávetőleg a németek hajdani rugalmas elszakadására emlékeztet.
Mindkettő azt jelenti, hogy csapataink hanyatt-homlok menekülnek, az oroszok meg mennek előre - mint ahogy mentek előre évszázadok óta Poltavától Moszkván át Sztálingrádig - pontosabban Berlinig. 


A gyűlölettől elvakult  ember, aki már látott térképet, ezt már  a háború elindítása előtt látta, de nem akarta tudomásul venni a tényeket: a két állam nem egy súlycsoport, még akkor sem, ha a kék sarokban a NATO áll a törölközővel, mint edző.
Ugyanis a harcban közvetlenül részt venni olyan kockázat, mely romba döntheti Manhattan felhőkarcolóit, a demokrácia nyugati szentélyét, a Capitoliumot, a Westminstert, az Eiffel-tornyot, ez pedig nem túl kívánatos az USA-nak.
Annak az USA-nak, mely a II. Világháború óta nem nyert háborút, csak Grenadában húsz kubai építőmunkás ellen, és amely - nem tudni milyen felhatalmazással - kifejezett és kizárólagos igényt tart a világpolitika dominálására, gazdasági, politikai, katonai és kulturális téren egyaránt.
Nem nehéz elképzelni, hogy ez az agresszív nyomulás nem tetszik a világpolitika más hatalmainak, és át akarják alakítani a világot a nekik tetsző berendezkedésre - és  át is fogják alakítani.
Az épeszű ember dolga nem a hősi halál, hanem az alapvető értékek megőrzése melletti  alkalmazkodás a változó világhoz.

Persze a geopolitikai konfrontációban szerepünk a nulla felé konvergál, mégis úgy vislkedünk a Hibbanttól az ő hasznos ellenzékéig, mintha mi lennénk a bölcsek köve birtokában, holott amit érzünk, az a legjobb indulattal is csak vesekő.
Szeretett vezérünk - fáj ezt leírni - de szinte egyedüliként a magyar politikusok és a politikusként számon tartott maffiózók közül - felismerte a világpolitikai folyamatokat és a maga módján adekvát választ adott rá.
Elképzelése - egy olyan erőcsoportosítás, mely az Unió nélkül is tényező lehet - csak illúzió.
Gyakorlatilag olyan lenne, mint Lengyelország, mióta fennáll: mesebeli.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mogyoró az üllő és a kalapács között...
Viszont ebben a léptékben elképzelhető, hogy még ő is lehetne valaki.
Eleinte az Únión belüli ellenzék vezére, majd az únión kívűlről Európa - de minimálisan is Kelet vagy Középeurópa sorsának alakítója.
A tragédiája az étvágya.
Magyarország már a zsebében és vazallusai zsebében van, hát jó lenne valami nagyobb falatból nagyobbat harapni, mellesleg történelmi személyiséggé válni, kit az utókor az első református szentként tisztelhet haló poraiban.
Ha még az utódaink között lesznek történészek, akkor az utókor Szálasival egy sorban fog emlékezni rá, mint országrombolóra.
Tehetséges ellenzékünk meg mára eliminálódott.
Voltak a szocik, de már nincsenek, se politikusaik, se szervezetük, se szavazóbázisuk.
Voltak a liberálisok - hol vannak ma a politikusaik? A híveik meg szétszaladtak, mint nyugdíjas feldőlt kosarából a csigabigák.
Voltak a vitykaszülte lepkeháló-pártok a gazdátlan szoci és liberálpillangók befogására, hogy aztán domesztikálni lehessen őket Vityka Lepkeházában (apropó hol a világkiállítási lepkeház, hol a lé?) - a kongresszusukat egy toi-toi is befogadhatja.
Aki maradt, az meg beállt atlantistának és dühöng benne a megfelelési kényszer, jobban szereti Ukrajnát mint saját magát.
A baj csak az, hogy ha Ukrajna elveszti ezt a háborút (elveszti...) akkor ő meg elveszti maradék szavazóbázisát és ő is mehet a levesbe a többiek után.
Talán az volt a hiba, hogy érzelmei voltak.
Putyin teljesen racionális politikai döntését, mely szerint Orbán jobban felhasználható a Nyugat ellen, mint ő: árulásként élte meg.
Hiba, a hálán kívül a szerelem sem politikai kategória, és talán ez a szerencsénk, mivel Putyin felettébb racionálisan gondolkodik, és ha kedvencünk aa továbbiakban  el tudja kerülni a vad diktátorozást, véres kezek emlegetését, akkor még van esély, hogy ha egyszer hatalomra jut, - amire egyre kevesebb az esély - akkor Putyin ismét szóbaáll vele.
Magyar Péterről azért nem írok, mert a Fideszről már írtam...

A karaván egyébként halad, de még sok idő kell, ameddig a Nyugat eléri, hogy arcvesztés nélkül kerüljön ki a buliból - ha eléri egyéltalán.

Az oroszokkal felturbózott Unió komoly versenytársa lehetett volna a világ bármelyik táján létező rendszernek - persze, még az sem biztos, hogy lesz-e egyáltalán egy  szép új világ.
Mi meg csak optimistán nézünk ki a fejünkből, és várjuk a csodát.
Ahelyett, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget várnánk, jobb esetben baráti látogatásra.
De ez már legyen utódaink baja...

:O)))