2025. január 31., péntek

DUBAJOZIK A FIDESZ


Ami azt illeti, a magyar köztudatba Dubaj neve úgy ment át, mint a luxuskurvák kocsisora.
Aki a magyar celebek közül nem fordult meg arrafelé, azt nem is igazán jegyezték a pályán.
Természetesen az érintett csillagkeresztes dámák mind-mind hostess-munkára, modellkedésre és fotózásra szerződtek.
Ők csodálkoztak legjobban, ha jártukban-keltükben valamit a lábuk közé sodort a számum.
 Amúgy, ha fotomodellkedés közben néha (mindig) extra szolgáltatásokat is nyújtottak, az már az ő ügyük volt.
Mindenesetre az arab sejkektől, alsejkektől, továbbá segédsejkektől annyi pénzt kaptak, amennyire itthon, mindenféle büdöstalpú főszerkesztőktől vagy savanyú leheletű rendezőktől soha nem számíthattak volna.
Ha még valami könnyű kis perverzitást is bevállaltak, hát magyar szemmel nézve a Holdról is látható összegeket kereshettek - tehetség dolga volt az egész.
Az arab üzletemberek pedig élvezték és élvezik a szolgáltatásokat, mint ahogy a magyar üzletemberek is élveznék, ha felbukkannának ápolt, szép japán lányok, aki egy fületlen gombért úgy kényeztetnék őket, hogy a fülük is kettéállna.
Sajnos, a piaci viszonyok eddig csak azt tették lehetővé, hogy a kisvárosi potentátok Kenyába járjanak fülplasztikai kezelésért, melyet azért a hosszúcombú barna szépségek is szakszerűen szolgáltatnak.
Természetesen ahol piaci rés mutatkozik, ott megjelennek hazánkfiai is, akik itthon lopott vagyonukat arrafelé akarják fialtatni.
Megjelenik a háttéripar is, lesznek ott ingatlankereskedők, tolmácsok, stricik és madámok, a kapitalizmus örök törvényei szerint.
És ha hazánkfia kellőképpen tehetős, akkor nagy unalmában az üzlettel is foglalkozik, melyre új ismerősei tenger pénze is inspirálja, hiszen abból is lehet sápot húzni, ha az ember nem bamba és szem előtt tartja, hogy mindenki annyit ér, amennyije van.

A nagy ötlet: arab befektető luxus-negyedet épít a rozsdaövezetben.
Luxuslakások, irodák, felhőkarcolók, - merthát ha már Dubaj, akkor Burdzs Kalifa a maga nyolcszáz méteres magasságával.
A terület az államé, a tulajdonjog feletti rendelkezés az ötlet felkarolójáé - vagy az övé lesz.
A vételár alacsony, a felépítendő ingatlanok ára magas lesz, csakúgy, mint a hála materializált kifejezése, mely a döntéshozóé, aki ha leadja a megfelelő összeget a megfelelő helyre (vagy az a megfelelő hely legalább szert tehet ingyen néhány hotelre, lakásra, erre-arra...) akkor a dolog menni fog.
A magyar fél már el is adta a területet, Nagyurunk személyesen járt el az ügyben az államszövetséget vezető emírnél, márpedig ő nem csinál a szájából segget, ha ő egyszer megállapodott, akkor az meg van állapodva - Putyin a tanú rá.
Az elképzelést eleinte mini-Dubajként emlegette a média, aztán Lázár János korrigált: semmi kisszerűség, maxi-Dubaj épül itt.
Ma már Grand-Budapestként emlegetik a tervet, merthogy ezt Jóska is megérti a karbantartóknál és pesti lakosként kellemesen csiklandozza az önérzetét, hogy szeretett városa ismét nagy lesz.
Ha a városon belül a mini-Dubaj Grand lesz, nyilvánvaló, hogy a város még Grandabb, és ez így is helyes, hiszen amúgy is mi rendelkezünk a világ legnagyobb csüngőhasú kertitörpéjével.
Itt épülne Európa legnagyobb plázája is, az ötlet pedig felettébb kedves lehet Európa Ostorának, a betonból épített műemlékek gigantomán szorgalmazójának.
A tervezetből lehet visszakövetkeztetni a résztulajdonosra.


A szakemberek szerint a tornyok fallikus szimbólumok, méretükből 
bátran következtetni lehet építtetőjük mentális állapotára.
A fővárosban eddig egyetlen ilyen épült, a MOL-torony, de itt most azonnal kiderül, hogy ki az úr a háznál, hiszen annak magassága csak száznegyvenhárom méter, viszont jelentek már meg hírek itt építendő négyszáz méter magas épületről is.
Alig lesz magasabb, mint a Gellért-hegy.
Ha kicsit spekulálunk, azonnal kiderül, hogy ki az aki ennyivel nagyobb hatalom a MOL - vezérnél?
Na ki a legnagyobb fax errefelé?
Kitalálod?
Naugye!


A Főváros persze hánykódik, elővásárolna, a Tisza szokás szerint egyszerre akar szexni meg szűznek maradni, a többiek verik a döglött lovat.
A Fideszes Szentkirályi Alexandra meg helytáll, mint Thökölyné Zrínyi Ilona Mukacsevo várában, anno.
Abban is hasonlítanak, hogy ő sem használta férje nevét...
Karácsony keménykedik és pislog körbefele - most éppen kit is kell elárulni?
Hát, szokjuk a gondolatot: grandok leszünk, vagy magyarok, ha akarjuk, ha nem.
Nagyurunk szeret a fővároson barkácsolni, a Várat építgeti (ez a vágya, mióta homokba pipiskét játszottak, és a szomszédgyerek szétrombolta művét...), a Városligetet zöldteleníti, legutóbb kibontotta a Citadella falát.
Nagyot csalódnék, ha a kibontott, jó minőségű kő (ilyenből készült a bölcsője is hajdan...) nem kerülne beépítésre Hatvanpusztán.
Ez már túlélt egy ostromot, bevált.


Hátha a következő ostromot is túléli...

:O)))

2025. január 25., szombat

MOST MÚLIK PONTOSAN





Most múlik pontosan...
Mármint a belpolitika a régi felállással.
Szépen igazolja ezt, hogy a legúribb kerület a kutyákat választotta, hogy Majka belegyalogolt Orbánba, a nép egyszerű gyermekei az időközi választásokon azokba, akik a Fidesz azonnali és megsemmisítő vereségét várták, Magyar Péter meg  mindenkibe.
A sufnipártok vezetői - Karácsony kivételével tán - illegalitásba vonultak, ő is csak azért nem, mert új jelöltet vár személyes vállalkozása, a Geréb Kft. feltőkésítéséhez, miután az előző messiás, MZP szavatossága lejárt.
Mindenki helyezkedik, bölcseket mond és igyekszik magyarabb lenni Magyarnál.
Ő -  megörökölve messiás-elődje stallumát - bebizonyította, hogy aki azt hitte (mikor Orbán programként előadta, hogy folytatjuk, és ennek dacára megválasztották),  hogy ennél nincs lejjebb, - megmutatta, hogy dehogy nincs. A magyar választó ugyan eljutott a feneketlen butaság fenekére, de tudja még cifrázni, mint kiskutya a szexuális életét...
Itt azzal is lehet tömegeket mozgatni, ha szimplán csak megneveznek valakit ellenségnek, aztán ráhánynak.
Mindegy, hogy aztán majd velünk fizettetik a vegytisztító számláját, mindegy, hogy akit lehánytak, annak tenyeréből egy évtizedig tiszta magot csipegetett az új tisztakezű, mint miniszter-feleség.

Merthogy  kit érdekel, hogy ez volt az egyetlen érdeme, mely alkalmassá tette jól fizető állásokra, pitiáner tolvajlásokra, bimbódzó nepotizmusára?
Talán ez teszi alkalmassá arra is, hogy fékezett habzású messiás legyen, biztos pontja a jogállamiság szószával leöntendő sikeres vagyon-átmentésnek.
Hogy a feleségét mi tette alkalmassá a posztra, azt pontosan nem tudni, ami azt illeti, nem egy Deák Ferenc, és ebben nem a bajusz hiánya a ludas.


Hajdan - katona-koromban - emlegettük, hogy egy határőr mindig tudja, mikor kell feladni.
Lám, Orbán nem volt határőr, és mégis.
Van bizonyos adottsága a nép hangulatának érzékelésére, és elég esze ahhoz, hogy egy ponton túl nem formálgatni akarja a néplelket, hanem alkalmazkodik hozzá.
Untok már?
Jó, megyek, de viszem - mint Kossuth - az államkasszát, meg a koronát.
Prioritások kérdése az egész.
Mindenki abban hisz, hogy a potrohos számára legfőbb érték a hatalom, de ő ennél okosabb, ő tudja, hogy legfőbb érték a vagyon, a vagyon aztán majd meghozza a hatalmat - mellékbüntetésként.
Vagyon marad ott, ahol van, - jól van az ott, - a kinevezettek maradnak még hat-hét évig, majd jönnek a jogászok, elvitatkozgatnak vagy tíz évig a jogállamról, oszt jónapot. 
Persze nem kapkodja el, hiszen a választásig még annyi minden történhet...
Még befagyhat a Duna, az Úr felkínálja neki  "A béke dundi angyala" pozíciót a mennyországban, a Delphoi Közvéleménykutató Rt. megállapíthatja, hogy az átmeneti tejben-vajban fürdetés meghozta eredményét, vagy akármi.
Mindenesetre addig is lebegteti a próbamessiás jövőjét, aztán  majd az optimális időben eldönti a sorsát.
Ha mégis menni kell, hát egy-két szindikátusi szerződés, egy rövid filmbemutató a rendőrkocsiban végrehajtott rituális szeppukuról, egy rövid snitt a leesett létráról, még egy, a sikeres üzletet követő váratlan infarktusról, bevágás Simicska Geiger-Müller számlálójáról - elég is lesz.
Lehet persze, hogy a golyóit is zálogba kell adnia a többszintű biztonság jegyében, de hát ez az ára annak, hogy főúri életet éljen hátralevő, bizonytalan ideig tartó életében.


Viszont Gyurcsány örök.
Ezek szerint a műsor is, hisz új műsorhoz új férfi (vagy nő?) kell...
A szekta ismét megválasztotta gurun  pártelnöknek, méghozzá a Hazafias Népfrontot is szégyenbe hozó szavazataránnyal.
Valaki végre elhitette vele, hogy a nép egy ekkora bukta után szívesen látná, hogy szeretett idolja levont bizonyos konzekvenciákat, lesznek az ügynek személyi következményei.
Hát lett, kilencvenhét százalékkal választották meg, ilyen eredménnyel még maga Kim Dzsong Un elvtárs is elégedett lenne talán...
Komolyan mondom, a DK politikusai be vannak oltva tömeglélektan ellen.
Miből állt volna a vesztes választások után felállni, és azt mondani: Én formáltam a párt politikáját, én vagyok a felelős érte.
Lemondok.
Mártír-ábrázat, könyvbemutató, könnyek, zokogó hívek, újraválasztás.
Csak éppen nem jött volna ki ilyen hülyén, hogy egy ekkora zakó után pótcselekvésként krimit barkácsol.
Akkor egy pár hónappal későbbi választáson lehet, kapott volna még akár kilencvennyolc százalékot is a megszégyenítő kilencvenhét helyett...
Komolyan mondom, kedveltem és tán még ma is kedvelem őt, bár amikor kiebrudalta a pártból és a  közéletből az őt bíráló Leel-Őssy Gábort, kissé ingadozni kezdett hitem abban, hogy képes -e még higgadtan gondolkodni demokráciáról, a pártról.
Külpolitikai lépései pedig egyre inkább élettől elrugaszkodottak, mintha a liberálisok doktrinersége legyőzte volna hamvas lelkében a politikus kötelező pragmatizmus-minimumát.
És hát erősen felrovom neki, hogy eltékozolta Dobrev Klárát, aki egyébként az ország szinte utolsó reménysége volt, aki képes lett volna európai színvonalú politikát folytatni az ország méretéhez szabott Merkel-szinten.
Tragikus.


Hogy aztán mi lesz ennek az egésznek a vége?
Majd eldől Washingtonban, Pekingben meg Moszkvában.
Jól láttad: nem Budapesten, hacsak nem sikerül itt rendezni egy hármas csúcstalálkozót, de ez akkor Orbán sikere lesz, és a változás maradék reményének elvesztésével is jár.
Folytatódhat a történelmünk, melyben a Kádár-kor olyan lesz, mint a pokolban a jókedvű beszélgetés a langyos sz@rral teli medencében...
Jött az ördög: cigarettaszünetnek vége, lemerülni!

:O)))

2025. január 22., szerda

PUTYIN LEGYŐZÉSÉNEK AKADÁLYA


Beiktatták az amerikai elnököt, és a világ még bonyolultabb, még veszélyesebb hely lett, pedig hát idáig se nagyon panaszkodhattunk.
Mint kiderült, az USA-nak igénye támadt Panamára, mely idáig is az érdekszférájába tartozott. Nem is volt semmi baj, ameddig ügynöke, Noriega tábornok el nem hitte magáról, hogy államfő.
Amikor viszont elszemtelenedett és Panamát hadiállapotban levőnek nyilvánította a Nagy Testvérrel szemben, akkor azonnal intézkedett: "Noriega tábornok vakmerő fenyegetése és támadása után a Panamában tartózkodó 35 ezer amerikai állampolgár veszélybe került. A fegyveres erőnk meg fogja védeni az amerikai állampolgárokat, Noriega tábornokot pedig bíróság elé állítjuk az Egyesült Államokban – közölte George Bush".

Ez is történt, - aztán államközi egyezmény Carterrel ide-oda - a franciákkal együtt eljátszadoztak vele - haláláig.
Mondjuk nem volt egy Navalníj, nem volt egy mártír-típus, lehet, kicsit kereskedett kábítószerrel is, de ameddig az amerikai érdekeket képviselte - állítólag, mint a CIA ügynöke -. a kutya se ugatott utána.
Ezután  meg amerikai csapatok (huszonhétezer katona) szállták meg Panamát és kutattak utána házról-házra járva.
Ilyen az, mikor a házmester azt hiszi, hogy ő a ház tulajdonosa.


Ha párhuzamot vonunk mondjuk az ukrán helyzettel, akkor a harmincötezer amerikai állampolgárral, akiknek a haja szála se görbült  bátran szembeállítható az Ukrajnában élő és náci szabadcsapatok által fegyveresen támadott nyolcmillió orosz, akik közül tizenkétezret az ukrán nacionalisták, neonácik az ENSZ szerint is megöltek.
És - ha már lélekszám -  akkor azokról az oroszokról még nem is esett szó, akik a győzteshez húzási tendencia miatt, vagy félelemből vallották ukránnak magukat.
A Panama csatornának az első atombombáig stratégiai jelentősége van, gyakorlatilag most is amerikai befolyás alatt áll.
Ukrajnának is stratégiai jelentősége van, de úgy tűnik, nemigen sikerül amerikai befolyás alá vonni.


Trump szeretné megszerezni Grönlandot is, ahol ugyan ma is van katonai bázisa, de az ásványkincsek még nincsenek betakarítva, meg Dánia egyébként is nudli kis állam, örüljön, hogy nem esik fejére az atom az USA védőernyője miatt, habár...
Tulajdonképpen ennek a szigetnek is  is van stratégiai jelentősége az egyre olvadó északi jég és az így megnyíló hajózási útvonalak ellenőrzése miatt, és ezt valószínűleg sem az oroszok, sem a kínaiak nem néznék el szótlanul, de ha Európa esze megjön, akkor szintúgy eltöprenghet azon, hogy holnap mire tart vajh igényt az USA.
Ja!
És tele van a sziget ritka földfémekkel, lehet esetleg még olaj is a jégmezők alatt, hülyének is megérné. 
Itt van még Kanada is, melyet szintúgy bekebelezne Trump, az egyszemélyes globalizátor, és akkor Amerika nagy lenne.
Az még kérdéses, hogy az amerikai megoldás az őslakosok problémájára érvényes-e még, de ez már csak részletkérdés, előbb még meg kell oldani Mexikó problémáját azt Amerikai öböl partján, a karibi térség is csak a tornádók miatt kérdéses.
Kubában meg ott vagyunk, évi négyezer dollár a bérletii díj, amit a a felmondhatatlan szerződésre fizetünk, hogy lehessen kínozgatni azokat, akik az USA-ban összehánynák a perzsaszőnyeget, amit Kabulból loptunk. 
Iván már nincs ott és Ping-Pong még nincs ott - a helyzet éppen most ideális...

A világ telve optimizmussal figyeli, hogy a demens után megválasztott, mentális kihívásokkal küzdő utód mit tesz Ukrajnával?
A győzelme persze nem kétséges, már csak annyit kell várni, mint Hollywood várt Vietnam után,  aztán jöhet a Rambó negyvenedik folytatása, a főszerepben egy sárga hajú izomemberrel.
Hősünk olyan erős lesz, hogy félkézzel eszi a nápolyit és fogódzkodás nélkül ül a trónján.
Ez  már önmagában nagy előrelépés az elődhöz képest.
Ezt a háborút is megnyeri Amerika, mint megnyerte Hollywoodban az afgán háborút, az irakit, a líbiait, és végre biztonságosabb lesz a világ!
Ja! És elégedett lesz az összes néző a moziban!


Putyin feletti győzelmének már csak egy akadálya van, akit úgy hívnak: Putyin.
Merthogy nem hajlandó végre azt tenni, amit a washingtoni ISW előír neki, sőt, még a brit titkosszolgálatoknak se engedelmeskedik, ami azért is felháborító, mivel már háromszor meghalt, ötször rákot kapott és tulajdonképpen csak harminc dublőre tartja az élők sorában.
Mindenesetre most már Trump is megfenyegette, ezentúl már aludni sem fog tudni.
Az biztos, Ukrajna összemegy nemsokára, mint gatya a mosásban.
Ha megmarad egyáltalán.
Egyébként meg az oroszok minden háborújuk után fejlődtek, most is fejlődni fognak.
Amerika előbb-utóbb szembetalálkozik saját belső problémáival, és sem a szinesbőrű kisebbség(?)től, sem a bevándorlóktól nem  számíthat lelkes támogatásra.
Az is meglehet, hogy a harmadik Világháború  Amerika földjén is folyik majd, és ez vélhetőleg nem lesz kellemes az amerikai polgárnak.
Azért még van remény, hogy megjön az emberiség esze...


Talán...

:O))
)

2025. január 17., péntek

TRUMPRA VÁRVA

 


Még pár nap, és az emberiség azon része, mely messiásvárással foglalkozik, elégedetten hátradőlhet,  hisz beiktatják Amerika 47. elnökét, és ezzel meg is lesz mentve a világ.
Vagy kisnyúl...
Mindenesetre nem a demencia fogja képviselni a világ első katonai hatalmának irányítását, bár azt hiszem, hogy a kiszámíthatatlanság éppen ezért megnövekszik, hiszen hősünk erőszakos és küldetéstudatos.
Ez utóbbi tulajdonság egyébként az amerikai átlagember sajátja is, hiszen - mint tudjuk - az USA minden világok legjobbika, és magától az Úrtól rendelkezik felhatalmazással, hogy megmondja nekünk, sötétségben és vakságban tévelygőknek, hogy mi is a tuti.
Aztán ha nem fogadjuk el, akkor arra is felhatalmazással rendelkezik, hogy jól kupán csapjon mindenkit, aki - mint ezt az index megírta - nem ért a szép szóból, oszt az ilyen majd jól megnézheti magát.
Mert az egy dolog, hogy Amerika erőszakos akaratérvényesítő, hogy csak Irakot, Iránt, Európát, Afrikát,  Délkelet-Ázsiát a Közel-Keletet - szóval nagyjából ez egész világot nézzük, de csicskái is akadnak mindenfelé, akik saját érdekeikért szívesen beállnak a világ kocsisorára nehéz testi munkásnak...
Európának már annyi, abból a gödörből, ahová az amerikai politika létráján von der Tápostyúk lemászott, majdnem kilátástalan kievickélni.
Trump - pedig még be sem iktatták - máris beledurrantott a nulláslisztbe, bejelentette igényét Grönlandra, Panamára, Kanadára, új 
frontot nyitott az illegális bevándorlók ellen, egyszóval aktivitása határtalan.
Optimizmusa is.
Nem is csoda, aki hozzászokott az erő birtoklásához, nemigen akarja a helyzetét átértékelni, míg csak a körülmények rá nem kényszerítik.

A világ most azt figyeli, hogy mit tesz Ukrajnával kapcsolatban.
Van egy pozitív forgatókönyv, mely szerint kiegyezik Putyinnal, és talán ez lenne a legjobb.
A legrosszabb, ha folytatja Biden elemcserélőinek politikáját és katonai megoldást erőltet.
Ebben az esetben Ukrajnának annyi, és a világ simán belecsúszhat egy atomháborúba, még akkor is, ha ezt senki sem kívánja.
Tetszik-nem tetszik, Amerikának figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági érdekeit, mert arra ugyan fel van készülve, hogy egyszerre akár három hagyományos helyi háborút folytasson, de arra nincs, hogy két vezető atomhatalommal háborúzzon egyszerre.
Hamar kiderülhet, hogy a repülőgép-hordozók éppoly elavultak, mint a harckocsik, és a háború az amerikai kontinensen kissé kényelmetlenebb, mint más földrészeken.
Márpedig ha Kína képes leszállni a Hold sötét oldalán, akkor a rakétáit elküldheti a világ sötét oldalára is, Oroszország meg hozzávetőleg tíz éves előnyben van a rakétatechnikában.
Amerikának saját belső bajaival is meg kell birkóznia, és van belőlük jócskán. 
Természetesen ezek nagy része kezelhető, de egyre nehezebben, hiszen az USA is változott, demográfiailag is.
Kérdés, hogy mennyire lesz alkalmas megváltoztatni az állam működését, 
és azt hiszem, ez a sorsdöntő: elfogadja a többpólusú világot, vagy ragaszkodik hegemóniájához?

Jókat derülök, mikor a magyar sajtó bölcseitől elolvasom az ukrajnai százezer európai békefenntartóról szóló álmokat, meg amikor a helyzet megoldásából ki akarják hagyni Oroszországot és Kínát.
Persze joguk van, hogy a számukra kedves rendszert szeressék, de a médiának felelőssége is van. Márpedig ma a nézőt-olvasót páratlan hülyeségekkel - még rosszabb - hazugságokkal traktálják, illúziókat hitetnek el vele.
Keserű lesz a szembenézés a valósággal, azzal, hogy a politika eredményei a fogyasztó egyre üresebb zsebében realizálódnak.
Amerika ma még jóhelyzetben van, a dollárral úgy-ahogy kézben tudják tartani a gazdaságot, de már elege van belőle a világnak, ezt jelzi a BRICS erősödése is.
Szóval messiás-várók figyelem - a világ változik, a messiások kora lejárt.
A világot az érdekek kormányozzák, és ha egy állam vezetője helyesen ismeri fel ezeket, akkor akár sikeres is lehet, de ha téved...
És bizony, a világ a globalizáció felé halad, az emberiség gondjai is globális méretűek, valami megoldást kell találni, de ez valószínűleg nem alapulhat kényszeren, vagy a fegyverek uralmán.
Aztán ezt vagy belátja az ember, vagy kipusztul.
Az élet marad - de nélkülünk.
Hát nem lenne kár értünk?

:O)))

2025. január 12., vasárnap

EURÓPA ELRABLÁSA

Bár mindenki Trumpot fogja szidni, tulajdonképpen nem lesz igazuk.
Ő csak az a lakodalomban istentelenül berúgott verekedő, aki megmondja az igazat, jóllehet alkoholmentes állapotában a plébános úr prédikációjára szokott hivatkozni.
Most jólesik neki kicsit izmozni, 
hadd lássa Julcsa is, ki a legény a gáton, és az alkohol legyűrte abbéli aggályait is, hogy Ványuska meg Ping Pong esetleg úgy fejezi nemtetszését, hogy egyik orrbavágja, a másik meg fenékbe rúgja
A szétvert kocsma romjai között bóklászó krakéler láttán a tapsolók  száma meg valószínűleg  igen gyorsan gyarapodna, hiszen az elmúlt nyolcvan évben már akit csak lehetett legyűrt, átvert, megalázott, és öröm lenne azt látni, hogy egyszer, végre pofánverik. 
Európa nyugati része persze nem lenne közöttük, hiszen ők a Marshall-segély óta megmentőjükként tartják számon Amerikát, hiszen a Nagy Testvér az utolsó percben mentette meg őket attól, hogy országuk az oroszoktól nyerje el szabadságát, melyet a nácik vettek el tőlük, és melyet a húszmillió orosz halott nélkül soha vissza nem kaptak volna.
Persze a hála nem politikai, és főként nem geopolitikai kategória...


Európa most jelentéktelenedett el igazán, mikor bemanőverezte magát a kiszolgáltatott amerikai csatlós szerepébe, ami egyébként az amerikaiaknak kiválóan megfelel.
Az elképzelés. mely szerint Európa önálló hatalmi központ lesz a világban csődöt mondott.
Amerikának - az angolszász gyarmatbirodalom szellemi és gazdasági örököseinek - sikerült megakadályoznia legnagyobb félelmét, Európa oroszokhoz való közeledését.
Ha ez megvalósult volna, Európa tényező lenne a világban, helyette most nukleáris robbanófejek célpontja.
Anglia kapálózása hajdani szerepe után ugyanolyan irrealitás, mint a Magyar Királyság feltámasztására tett reménytelen kísérletek. Senkit ne téveszen meg az, hogy a lord kiséri hajdani kastélyának látogatóit - ő már csak alkalmazottja az amerikai tulajdonosnak.
Anglia, majd később az USA intenzív riogatása az orosz veszéllyel meghozta áldatlan gyümölcsét, jóllehet Oroszország két zsarnoktól is megszabadította Európát.
Napóleontól és Hitlertől, hogy az aprajáról most ne is essék szó.


Hogy a magyar nép szellemileg komoly kihívásokkal küzd - több alkalommal egymás után a nyakába ülteti azt a szociopata rablót, aki minden alkalommal kifosztja - az még csak hagyján, de hogy Európa népei, akik azért nem ma tanulták az abc-t, minden tapasztalatukat mellőzve beveszik a süket dumákat - az már mégiscsak megdöbbentő.
Az oroszok 1945 óta tartották magukat a jaltai megállapodásokhoz, egyetlen centit sem nyomultak a Nyugat felé, fegyverzetcsökkentési megállapodásokat kötöttek és be is tartották őket, virágzó kereskedelmi megállapodásokat kötöttek Európa nyersanyag és energiaellátásáról.
Aláírták a helsinki megállapodást az európai határok megváltoztathatatlanságáról, melyet az amerikaiak rúgtak fel Koszovóban.
Csővezetékek építését finanszírozták a kölcsönös előnyök jegyében.
Olcsó energiahordozókat és biztonságos ellátást adtak, melyet most drága és sérülékeny cseppfolyós amerikai gázra próbál Európa cserélni - egyelőre nem sok sikerrel.
Merkel évei a béke és a kölcsönös előnyök évei voltak.
Az oroszok még azt is elviselték, hogy a Nyugat rossz szatócs módjára becsapja Gorbacsovot, azt is, hogy új támaszpontokkal gyarapították  az Oroszországot körbevevő amerikai bázisokat, csak akkor mondtak nemet, mikor az amerikaiak elkezdték a kezüket nyújtogatni a Fekete tenger és a krími orosz flottabázisok után.
Az ukrán külügyminiszter tegnap azt nyilatkozta, hogy az orosz támadást nem lehetett volna elkerülni.
Dehogynem, - a minszki megállapodásokat már parafálták, a Donbasz Ukrajna része maradt volna, mindössze a NATO-ba való belépést kellett volna adni érte, ami a geopolitikai realitásokat tekintve nem volt túl nagy áldozat - most így éppen Ukrajna léte forog kockán.


Ha ránézünk a térképre, akkor nehéz tagadni, hogy Európa az eurázsiai kontinens egy - nem is túl nagy - félszigete.
Hogy egyáltalán miért létezhet kontinensként, annak is inkább van politikai magyarázata, mint földrajzi, és most megtettük az első lépést ennek korrekciója felé.
Az Európai Unió sem járt jól az amerikai közeledéssel, felerősödtek benne a törésvonalak, ezek az amúgy is örök életükben egymás ellen fenekedő kis államok lassan ismét egymás ellen fordulnak. Felerősödnek a nacionalizmusok, a népek és az emberek bezárkóznak, a politikusok egymás ellen fenekednek, a fegyverkezés  költségei felemésztik az emberek jólétének növelésére fordítható pénzt.
Szörnyű helyzet, csak remélni lehet, hogy a Kelet nem akarja majd egyszer s mindenkorra megoldani az európai problémát.
Nem csodálkoznék rajta.
De azért reménykedem is, hogy a nép végre észbe kap, nálunk például elzavarja a hazug tolvajt és nem cseréli le egy másikkal, aki ma még csak hazug, de tegnap már volt kisipari tolvaj és most azon dolgozik, hogy holnap még lehessen ugyanez - nagyipari változatban is...
Remélem, megjön Európa esze is, és korrigál.
Hosszú folyamat lesz, de megérné.

:O)))

2025. január 6., hétfő

MINDEGY




Ne haragudjon a kedves olvasó, de kicsit közönséges leszek...
Hajdan, mikor kamasz voltam és flegmán megvonva vállam valamire azt mondtam, hogy mindegy, apukám rám nézett, és azt mondta: Tudod mi a mindegy, édes fiam?
Ha belecsinálsz a tenyeredbe, összeszorítod az ujjaiddal és ami oldalt kijön, azt jobbról nyalod le, vagy balról - na az mindegy.
De ami komoly választás kérdése, az soha sem mindegy, mert az mind-mind befolyásolja a jövődet.
Arról jutott ez eszembe, hogy lépten-nyomon azt hallom - általam eddig okosnak tartott emberektől is -, hogy mindegy ki jön, csak valaki távolítsa már el ezt a kolostormalacot, ha lehet, az egész bandájával együtt.
Hát, - hogy klasszikust idézzek,- lószart Mama, bármennyire is kecsegtető ötlet a zsírmalac világgákergetése, egyrészt azt nem nagy pofával, hanem konkrét tervekkel és erővel a hátunk mögött kellene kellene végrehajtani, másrészt egyáltalán nem mindegy, hogy mi, vagy ki jön utána.
Ezer és ezer példa van a világtörténelemben arra, hogy az emberek azt hitték, hogy rosszabb nem jöhet.
Aztán Tiberius után jött Caligula, majd Nero, kettejük között pedig egy rövid időszakra Claudius, aki okos is volt, művelt is, és a császárok sorában túl vérengzőnek sem mondható, viszont őt meg hülyének tartotta a kor intelligenciája Senecával az élen, - ebből következőleg a nép is annak tartotta.
Jobb sose jön, mondja a népi bölcsesség, és ha mégis jönne, az lesz a szoros kivétel a főszabály alól.
Most sem lesz másként.


Hiszen egyre inkább kilóg a lóláb, lassan az egész ló is, hiszen az esélyes versenyző jelenleg úgy lebeg, mint Mohamed koporsója.
A Fidesz támadja, de csak annyira, hogy el ne patkoljon (politikai értelemben természetesen) időnap előtt, ő is támadja a Fideszt, de közben minden politikai mozdulatával segíti, és nem győzi hangsúlyozni, hogy ő az irányvonallal egyetért, csak a képviselői személyével nem.
Érdekes, az Ártány is valahogy így nyilatkozott a Kádár-korról, mecsoda meglepetés!
Egyébként meg jogállami módon fogunk eljárni, pénz marad annál, akinél ma is van, a Fidesz által kinevezett tisztségviselők is maradnak a helyükön addig az időpontig, ameddig a mandátumuk szólt, érvényben marad az Alkotmány megcsúfolására megszavazott Alaptörvény, melyet alkotója az első emelet és a földszint között alkotott meg a csatornacsövön csúszva, vagy hol is...
Markáns változás lesz, már csak az van hátra, hogy amnesztiát szavazzanak meg maguknak, mint Biden a fiának...

És hát akkor most tartsunk előrehozott választásokat, vakulj paraszt jeligére.
Hogy erre az idő is kevés már, az mindegy.
Merthogy ha a Fidesznek érdekében is állna megtartani, akkor se nyerne vele senki semmit, hiszen legfeljebb a Karácsony tojhatná a fenyőfa alá a Nagy Ajándékot, amit pedig eddig a Karácsony hozott el, annak nemigen örülhettünk, és most se lenne ez másként.
De cirkusznak jó, hiszen bátran lehet majd arra hivatkozni, hogy a hatalom fél a Fadugós  Messiástól, valószínűleg coulrofóbiája van.
Hogy az érdeklődést a választásig fenn kell tartani iránta, az világos, és ez mégiscsak elegánsabb megoldás, mint lehugyozni az Operaház erkélyéről.
De még annál is, mint konfliktusba keveredni a Köztársaségi Elnökkel, aki orrhosszal veri neves elődjét, a bánáti bazsarózsákért aggódó marabut, és itt a madárra tessék gondolni, mert nem szeretném sértegetni a neves karikaturistát. 
Már csak azt nem értem, hogy a DK házatáján kinek jutott eszébe az ötlet, mert nekem olyannak tűnik, mintha a ketrecharcos, akinek kitörték kezét-lábát, cipóra verték a fejét,  talpig gipszben azt követelné, hogy a jövő héten legyen a visszavágó, hogy utána nyugodtan fekhessen bele abba a gödörbe, melynek kiásásával éppen most végez.
Hogy ki találja ki ezt, az rejtély, de azonnal el kellene távolítani a DK-ból, behintve sóval a fejét.
Ha pedig Gyurcsány személyesen, akkor itt az ideje hogy írjon még három könyvet, egyet a csillagok állásáról - cd-n mellékelt horoszkópokkal, egy kurv@ jó riportkönyvet valamelyik qurváról, akiről Havas Henrik még nem írt, meg egy harmadikat "Orbán Viktor alulnézetből" címmel.
A japánok ( vagy a kínaiak?) ennél azért bölcsebbek, ők azt tanácsolják ilyen esetekben, hogy ülj le a folyó partjára, és várd meg, míg ellenséged hulláját elötted viszi a víz.
Azt is tanácsolják, hogy ez idő alatt próbálj szervezeteket építeni, a kudarc okait elemezni, a tehetségtelen kádereket kirostálni, felülvizsgálni célkitűzéseket és módszereket türelmesen, kapkodás nélkül, szembenézve saját hibáinkkal is - de erről még nem tették közzé a  konfucianus irányelveket...

Szóval elkezdődött a 2026-os választási kampány, választhatsz majd a Nagy Fehér elefánt és kis fehér borja között, aztán utóbbi majd elviszi a balhét az elmúlt tizenöt évért.
Nyugger, 2027-ben, majd ha eszed a krumplihéjból főtt levest, jusson ez eszedbe, - a golyó téged is fog...

:O)))