MINDENKI A MAGA KERESZTJÉT...

A dili tetőzik.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a Magyarország Fundamentalista Maffiaállam címhez.
Büszkék lehetünk rá.
Felkerült a Felszabadulási Emlékműre a kereszt, kiengesztelve egyelőre azokat, akik a horogkeresztet hiányolták állami jelképeink közül, - kis lépés is lépés, ugye.
Hogy miért nem a légvonalban igen közeli Németvölgyi úti turulra került fel, az fogas kérdés, hiszen talán jobban ott lenne a helye, Kun páter szelleme bizonyára örülne neki.
Amikor elvitték a zászlót tartó szovjet katonát az emlékmű elől, eléggé el nem ítélhető módon nem tudtam örvendezni, hiszen a történelemhamisítás nem szép dolog.
Viszont beleillik a magyar nép lelkületébe, hiszen soha nem tudtunk szembenézni múltunk bűneivel, helyette inkább csináltunk magunknak mindig új múltat, azzal hülyítve tovább a hülyéket és terrorizálva azokat, akik szeretik az igazságot.
A szélhámos, akinek nagyszámú gyermekeit mindig más vallás papja keresztelte gátlástalan, telecsinálja a fővárost részben giccses és értéktelen, részben politikai célokat szolgáló installációival.
Nem elég neki az állítólag a német megszállásra emlékeztető Felszabadulás téri szerecsenmosdató emlékmű, mely a szovjet hősi emlékművet szeretné ellenpontozni, miután szétverte a Citadellát, hozzányúlt a Felszabadulási emlékműhöz is - nehogy már valakit is a magyar politikai osztály tökéletes alkalmatlanságának eredményére, a világháborús vereségre emlékeztessen.
Most hát ismét van politikai tartalma a szobornak, pedig az évek során már szépen átlényegült a Nemzet Sörnyitójává, csak a tahónak csípte a szemét, mert mikor majd elfoglalja Horthy lakosztályát, nem lesz mindegy, hogy a valósággal néz szembe, vagy álmaival.
A Gellérthegyen egyébként is kevés volt a kereszt, nem egy mennyiség ugye, csak a Sziklakápolnán és az Erzsébet hídra néző Gellért szobron volt található - tiszta ciki...

Félreértés ne essék, irigylem a hívő embert, van kapaszkodója az életben, nekem meg egyelőre nincs. Csak azért nem mondom, hogy nem is lesz, mert ismerem a mondást, mely szerint zuhanó repülőgépen kevés az ateista.
A tételes vallásokkal szemben már kicsit kritikusabb vagyok, bár az üzleti érzékem elismeréssel adózik nekik.
De azért az már mégiscsak túlzás, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül egy olyan bunkó határozza meg az ország valláshoz való viszonyát, aki a csatkai búcsúba is azért ment valószínűleg, hogy lenyalja Szűz Mária szobráról az aranyfestéket.
A kereszt nem sok jót hozott eddig a magyar népnek, a görögkeleti keresztényeket idegen csapatok élén kiirtó István nem a szeretet vallását hozta el nekünk, hiszen a kereszténység  kezdet kezdetétől hatalmi szóval térített, és aki nem akart a fejétől megválni, az a hitétől kellett, hogy megváljon.
Ahogy haladt előre a történelem, a vallás egyre erőszakosabb lett, Husz lefejezése, az inkvizíció, a hugenották, általában a protestánsok üldözése, a zsidóüldözések mind-mind a kereszténység rovására írhatók, és hát jártukban-keltükben kiirtották egy földrész - Dél-Amerika bennszülött lakosságát.
Nem vitás, papjai között voltak számosan kiváló emberek, valódi szentek, de ha összességében nézzük a dolgot, hát bizony a Borgia pápákat, a nepotizmust, a vagyonhalmozást, a gátlástalan érdekérvényesítést is mérlegre kell tennünk.

A rendszerváltás után a jellemóriások - kezdve Németh Miklóssal és folytatva a múlt rendszer ezernyi haszonélvezőjével - átlényegültek vallási üldözötté.
Darabideig hason csúsztak a templomokban, aztán, mikor az akció elvesztette varázsát és jóformán semmit nem hozott a konyhára, ismét közönyössé váltak a vallás iránt.
A szekuláris magyar állam megszűnt, az egyházak pedig nekiálltak vagyont gyűjteni, élükön a katolikus egyházzal, de beszálltak - osztódással szaporodva - a zsidó felekezetek is, sőt, a divatos szekta sem maradhatott ki a felhalmozási versenyből, igaz, neki cserébe baloldalinak - később ellenzékinek - látszó médiumot kellett ezért üzemeltetnie.
Megszűnt az egységes állami általános iskolarendszer, a finanszírozás szektorsemlegessége csak vágyálom, a templomok száma gyarapodott.
Horn Gyula is meg akart felelni a modern időknek és megkötve a vatikáni megállapodást lemondott az állam "főkegyúri" - előzetes hozzájárulási jogáról a főpapok kinevezése tekintetében.
Az egyházak számtalan adózási és egyéb kedvezményt élveznek miközben a papok száma csökken, az egyházak vagyona pedig nő.
Pedig lenne itt feladat bőven, de hát egyszerűbb az Urat imádni Pesten, mint cigánygyerekekkel foglalkozni Csenyétén...
Szóval, érdekes ország vagyunk, érdekes utakon kóborolunk, de hogy hova vezet ez az út, jó lenne tudni...

:O))) 

A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA AGÓNIÁJA

 

"N" nickű kedves kommentelőm az előző posztban eszmét futtatott a képviseleti demokráciáról, a demokráciának tartott rendszer buktatóiról, az elit elpofátlanodásáról, beállva ezzel a hosszú sorba, mely Arisztotelesztől Milovan Gyilaszon át a nép egyszerű gyermekéig tart.
Miután vastagon egyetértettem vele, elspekuláltam: talán lehetne ma már ennél tisztességesebb rendszert is kialakítani, ha már az emberi tudat fejlődését állandóan lekörözi a termelőerők - köztük a technika fejlődése?
Hát igen, természetesen lehetne, csak ebben nem érdekeltek sem a jelenleg hatalmon levők, sem holdudvaruk, azok a kisebb ragadozók, kik a már jól bejáratott rendszer áldásait élvezik.
Mondanom sem kell, hogy a közvetlen demokrácia sokkal magasabbrendű, mint a képviseleti változat, melyben a gazellák megbíznak egy-egy oroszlánt, gepárdot vagy hiénát érdekeik képviseletével.
Esetenként egy-egy gazellát is, de azok lesznek az elsők, akiket a megválasztott ragadozók meguzsonnáznak, vágjanak bár ádáz ábrázatokat és próbálkozzanak az üregi nyúl elfogyasztásával a megszokott fű helyett - hiába. 
Az is lehet, hogy a megválasztott oroszlán elzavarja területéről a többi húsevő egy részét, így statisztikailag jobb eredményt tud felmutatni az előző időszakoknál, de ez nem vigasztalja azokat a fűfogyasztókat, akiket személyesen zabált be.
A probléma - egészen a közelmúltig - megoldhatatlannak tűnt, milliók véleményét ugyanis nem lehetett azonnal megjeleníteni, ehhez hosszabb idő kellett.
No, meg aztán az elit deklarálta, hogy a választó hülye, és csak egy levéltáros lehet eléggé okos ahhoz, hogy állást foglaljon a paksi atomerőmű beruházásának ügyében.

Természetesen van igazság abban, hogy az átlagpolgár, aki lehet éppen prolet munkavállaló, kisvállalkozó, nagyvállalkozó vagy magánzó nem érthet mindenhez, de az se biztos, hogy egy történelemtanár vagy birkózó edző maga lenne a bölcsesség kútforrása csak azért, mert megválasztották.
Arról nem is szólva, hogy bár mi megválasztunk valakit képviselőnknek pártja és a képviselőjelölt ígérgetései alapján, de jön a választás és a mi emberünk úgy szavaz majd, ahogy erre frakciója előénekese utasítja, és már régen nem a mi szempontjaink, hanem a hatalom megszerzésének vagy megőrzésének logikája érvényesül, - jobb esetben.
A számítástechnika ellenben sok dolgot meg tudna ma már oldani, ha meg akarnánk oldani.
De nem akarjuk, illetve akiknek érdekeivel ütközik az adott dolog mindent megtesz annak érdekében, hogy az állam elkerülje a sok esetben pofonegyszerű megoldás bevezetését.
Példaként hadd említsem meg a telekkönyvi nyilvántartások helyzetét.
A telekkönyv nyilvános, bárki bármelyik ingatlanról információt kaphat, de a mai napig nem lehet például megtudni, hogy egy adott személynek hány ingatlan van a tulajdonában országosan, mert ez sértené a politikusok érdekeit.
Ha oknyomozással foglalkozó újságíró vagy, hát bizony kell némi elszántság, hogy felderítsed ezeket a vagyoni viszonyokat, pedig a társadalmi érdek azt követelné, hogy a közéleti szereplők vagyoni helyzete megismerhető és áttekinthető legyen.
Vagy itt van például a választások során külföldről leadott szavazatok kérdése, mikor is személyesen kell elzarándokolni az adott államban működő magyar diplomáciai képviseletre, hogy az arra jogosult leadja szavazatát, viszont a Romániában élő kettős, román-magyar állampolgár akár már tíz éve sírfeliratként üzemelhet, mert a szavazatszámlálás során ez az érdeke a regnáló hatalomnak.
Sztálin elvtárs is megmondta, nem az a lényeg, hogy ki adja le a szavazatot, hanem, hogy ki számolja.


Technikai akadálya nincs annak, hogy te is, én is otthonunkban szavazhassunk, hiszen kevés kivétellel ma már pénzügyeinket is számítógépen bonyolítjuk, és ha figyelembe vesszük Lázár axiómáját, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van, akkor a szavazatunk se érhet többet a bankszámlánknál. 
Igen, semmi technikai akadálya nincs, hogy a képviseleti demokrácia intézményét  felváltsuk a közvetlen demokrácia gyakorlatával.
Nem mondom, macerás lenne, hiszen nem lenne mód hogy a szavazás előtti napon akkor nyújtson be valaki képviselői indítványt törvényalkotásra, mikor tizenegyet huhog a bagoly.
Meg a jogászoknak meg kellene tanulni érthető törvényeket fogalmazni, a pártoknak meg kellene tanulniuk, hogy hogyan kell meggyőzni a polgárokat javaslataik helyességéről.
A szakmai tudást igénylő szabályozást viszont rá kellene bízni a szakemberekre, akiket jól meg kellene fizetni, de nevüket és felelősségüket kellene adják a nem okvetlen törvényi szintű szabályozáshoz.
A gyerekeket fel lehetne készíteni erre az iskolákban, mint ahogy a demokráciát is itt kellene kezdeniük megtanulni.

Utópia.
Ebben az országban anno még pedagógusok is hülyének nyilvánították Magyar Bálintot, mikor digitális táblát és szélessávú internetet akart az iskolákban bevezetni, itt ma is a porosz hagyományokon alapuló modell a trendi.
A társadalomban pedig bizonyos kettősség uralkodik, - ahol kötelező, ott használják a modern megoldásokat, hol nem kötelező, ott ma is sokan még papírt vesznek elő és nyalják a tintaceruzát.
Pedig ha valami, hát az igazán átalakítaná a társadalmat, ha a politika nem olyan lenne, mint a hajdani viccben a konyak, melyet a munkásosztály képviselői útján fogyasztott.
Attől tartok, olyan politikus mostanában nem lesz, aki a képviseleti demokrácia felszámolását javasolná.
Túl sokan vannak ugyanis, akiknek érdekeivel ütközik a dolog, hiszen nem csak az országgyűlési képviselőkről van itt szó, hanem a helyi politikusokról is, akik attól valakik, hogy stallumuk van, - egyébként meg mehetnének vissza karosszéria-lakatosnak.
És egy nagyobbacska falu képviselőtestülete egészen szép tiszteletdíjhoz és juttatásokhoz jut hozzá, és akkor még a kapcsolat tőkéből származó előnyökről nem is beszéltünk...
De már elképzelni is olyan szép egy olyan világot, melyben az állampolgárok valódi részesei sorsuk alakításának.
Na, majd a jövő században, talán...

:O)))

  

NÉPHÜLYÍTÉS

 

Hát a fene a mocskos természetembe, nem tudok én semminek se örülni.
Pedig amúgy lelkesítő volt a kétszázezer, ma már napról-napra növekvő számú jókedvű tömeg, melynek legfeljebb Bartus kollega nem tud felhőtlenül örülni, hiszen egy ezerszer megalázott, kifosztott, birkaként kezelt és hülyének nézett nép minimálisan is legyen dühös.
Ebben egyébként igaza van.
Ha látta volna őket újonckorunk Frigyesi őrmestere, kétségtelenül megkérdezte volna a maga kissé pikírt módján, hogy mi a faxnak örül katona, miért vigyorog itten mint parasztcsicsa az angolvécén?
Húzzon bőrt a fogára, bukjon rá a vödörre és húzza már fel ezt a százméteres folyosót tisztára!
Szóval a tüntetés óta győztünk, és ha a választás eredménye mégis más lesz, hát tévedtünk megint. Nem baj, rendelkezésünkre áll az egész huszonegyedik század - mint ahogy rendelkezésünkre állt a megelőző húsz is, hogy apró hibáinkat kijavítsuk, és ha véletlenül valamit jól csináltunk, akkor annak romjait, de még a nyomát is behintsük sóval.
A dolgok mai állása szerint két esélyre és egy eredményre számíthatunk.

Az egyik esély, hogy Nagyurunk előveszi a pénzestarisznyát, megrázza, és mivel nem csörög semmi benne, hát veret pármilliárd új pitykét és kiszórja a nép közé.
Ezért jó, ha nem kell az €uróval vacakolni.
Mari néni abban a biztos tudatban leledzik, hogy a jóságos Miháj kiráj által elé szórt pitykéket ő eszi majd meg, Nagyurunk meg tudja, hogy az infláció.
A fiatal, tapasztalatlanabbja meg olyan mint a ponty - memóriaügyileg emlékeztet az aranyhalra, és boldogan, társadalmi felelősségtől átfűtve nézegeti az etetőanyaggal felszórt tómeder iszapos, bűzös alját, hátha neki is jut egy-két szem kukorica.
A demokrácia meg le van értékelve...
Választás esetén az imígyen felokosított nép a szívére hallgat, és mivel úgyis a falu dönti el a választást, a Csüngőhasú a mennybe, majd egy rövidebb karbantartásra Grazba megy.
Az eredmény: minden marad a régiben.
Varga Judit kap valami rendes beosztást, ezzel a Számvevőszék is rendben van, legfőbb ügyész dettó, Alkotmánybíróság nemkülönben, a Vasút Császára meg hadd alapozza meg népszerűségét, felelős feladatot kapott.
A kis sakálok, mint Rogán és társai  majd példát vesznek Semjénről, és ők is alázatosan, alulról-felfelé pislognak az Istenre, - alázat Farkas Flórián módra.

A mainstream értelmiség - miként az elmúlt tizenöt évben tizenhatszor - ismét lelkesen bizakodik, hiszen a budapesti egymillió háromszázezer választásra jogosultból kétszázezer kiment egy kicsit tüntikézni, egymillió százezer meg nem, de a közvéleménykutatók széles mintán tanulmányozhatták a pártpreferenciákat.
Az ezer fő budapesti, középosztálybeli, kocsival, mobiltelefonnal, állással, jó, de kevés fizetéssel rendelkező választópolgár véleménye szerint az lesz a megoldás, ha a hajdan Kutya névre hallgató, de a magyarosítás után most már  Szalonna névű polgártársunknak adunk biankó csekket.
Egy a tábor, egy a zászló, ez most a Magyar zászló!
Érdekes, mintha már találkoztam volna valami ilyesmivel...
Nem baj, majd tisztázzuk ezt magunk között a Polgári Körö  Tisza szigeteken, melyek az áradó Tiszában találhatók, és egy céljuk van: - hacsak bele nem fulladnak a zavaros vízbe - ki akarják verni a jól fizető állásokból Nagyurunk híveit, miként a Megváltó tette a kufárokkal a Templomból.
Nem is kell ehhez több párt, hiszen a pártok érdekeket fejeznek ki, a budai kispolgár érdeke meg ugyanaz, mint az aszfaltozó segédmunkásé, ugye.
És a kétharmad is helyből biztosított, vagy kisnyúl:
De az biztos, hogy nem bútoroznak össze senkivel, az erő az előkelő elkülönülésben van, és egyébként is, még jó időben tudják meg a macskajancsik, hogy milyen együttműködést képzel el a Nudlifejű Dumagép.
Pofázni könnyű, azt fekve is lehet, mondá Moldova.
Ha véletlen - és erre a legkisebb esélyt se látok - győznének, nyereményük egy csokor tiszavirág lenne, jelképezve a csokor hullával a törekvés perspektíváját.

Persze azért Nagyurunk kifogyhatatlan az ötletekből, lehet még egy-két meglepetés.
Lehet még kormányzóválasztás, hadiállapot, bubópestis-járvány, kiderülhet, hogy Klára asszony ukrán kém, esetleg időszerű lehet az állami erdők névre vétele, a Balaton vizének eladása, katonai kontingens küldése Csádba Orbán jr. generalisszimusz vezénylete alatt, barátsági szerződés az Iszlám Állammal. stb.
Egy nem lehet: hogy ez az ország normálisan végiggondolja a múltját és felelősen megtervezze a jövőjét a társadalom különféle csoportjainak azonos érdekei alapján.

Mi a szép illúziókat szeretjük és most se lesz ez másként.
Aztán majd búsan bőgjük bele az éjszakába a himnuszt a balsorsról, mely régen tép már minket, ezt az országnyi balfácánt

:O)))