A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "elővásárlási jog" vízközművek államosítása" "Uniós pályázatok elvetése". Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "elővásárlási jog" vízközművek államosítása" "Uniós pályázatok elvetése". Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 8., szombat

GYÓGYÍT A BETEG

Tulajdonképpen állami alapon is meg lehet szervezni az egészségügyi ellátást, ez kétségtelen.
Mint ahogy meg lehetne szervezni biztosítási alapon is.
Ahogy többé-kevésbé ezen az alapon működött egészen idáig, természetesen amúgy magyar módra, felemás módon, slamposan, ezernyi egyéni érdektől áthatva és következetlenül, és még mindig megőrizve valamit a szocializmus „legfőbb érték az ember” szemléletéből és az ehhez igazodó intézményrendszerből.
Az egészségügyi ellátórendszer roppant kényes területe a társadalomnak, nem is csoda, hogy idáig még akárki is próbált érdemben belepiszkálni, annak - nem sokkal merész elhatározása után - máris lengette politikai sírján az árvalányhajat az őszi szél.
De most aztán nincs pardon, a Vezér eldöntötte, hogy rendet tesz, a rend pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy mindenről az állam dönt, az állam mibenlétét tekintve pedig XIV. Lajos francia király véleménye a mérvadó: az állam én vagyok!
Tulajdonképpen az a vicces, hogy ez is valahol a felcsúti konyhaasztalnál született döntés, a kedves Apuka világszemlélete tükröződik benne, de a kivitelezésben sem nehéz felfedezni a gyermekkori dörgő pofonok utóhatását.
Egy normális egészségügyi rendszerben az egészségügyi szolgáltatók versengenek a betegért, de hát ez nem passzol bele Orbanisztán hivatalos ideológiájába, a Bölcs Atya által igazgatott, gondoskodó, büntető és jutalmazó állam modelljébe.
Így aztán most az életükért ügyeskedő és magukat halálra hajszoló intézmények helyett jön majd a nagy, tohonya állami szervezet, amelyikben minden szolgáltatás sorsa attól függ, hogy az adott területre delegált pártmegbízottak támogatják vagy feleslegesnek ítélik meglétét, mint ahogy a fejlesztések is majd ott dőlnek el, ahol azoknak sem szükségességét sem feleslegességét nem érzi meg a döntéshozó.
Az egészségügyi intézmények államosításáról a Vezér a saját vazallusaival, a megyei közgyűlések elnökeivel állapodott meg, akik ebben az ügyben is leginkább a hajdani Wartburgok hátsó ablakában elhelyezett bólogató bulldog figuráját hozták.
Nem, nem az ellátás szervezésével kapcsolatos felelősséget és pénzt adták át az államnak, hanem átadtak mindent, ingatlanvagyonostul.
Márpedig az ingatlanvagyon átadásával egyszerűen kiiratkoztak a terület lakosságának életéből, hiszen egy megyei önkormányzatnak így még annyi feladata sem maradt, mint a települési önkormányzatoknak, hogy legalább a petúniák vagy muskátli nehéz kérdésében dönthessen.
Ha egy testülettel kapcsolatban elmondható a népi bölcsesség, miszerint felesleges, mint pin@n a szőr, hát a megyei önkormányzatokról ezek után ez bizton elmondható.
A döntés természetesen mélyen demokratikus, az önkormányzati testületek tudomásul vehetik, merthogy a döntésben semmiféle részük nem volt, kész helyzet elé állították őket.
Az ellátást idáig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozta, mely az intézményekkel évente szerződést kötött, melyben meghatározták az ellátási kötelezettség területi kereteit és tartalmi elemeit, például eldöntötték, hogy az adott intézményben finanszírozható-e új szakterület, milyen ellátást milyenterjedelemben fog finanszírozni a társadalombiztosítás.
Gyakorlatilag elosztották a rendelkezésre álló pénzösszegeket az intézmények között, majd teljesítmény alapján ezek között a keretek között kapták meg pénzüket az intézmények, melyek, ha a szerződött teljesítmény fölött teljesítettek, akkor megnézhették magukat, mivel a többletteljesítményt nem finanszírozta senki.
Ez a hírhedt TVK – a teljesítményvolumen korlát, ettől keletkeztek a várólisták, mert akit a rendelkezésre álló pénzösszegből nem lehetett ellátni, annak várni kellett, míg sorra került.
Ezután sem lesz ez máshogy, csak az egészségügyi kormányzat kerül kellemesebb helyzetbe, két okból is: egyik az, hogy ezek után nem kell a rengeteg intézményvezetővel alkudozni, hallgatni a sopánkodásukat, hanem a nagytérségi ellátórendszerek vezetőivel kell közölni a döntéseket, oszt jónapot.
Utána meg azok közlik a döntésüket az intézményvezetőkkel, és akinek ez nem tetszik, mehet zabot hegyezni Kukutyinba.
Nincs versengés a betegért, lesz helyette állami direktíva, majd a Párt megmondja, hogy az adott területen ki, milyen ellátást érdemel.
Tulajdonképpen sok eltérés nincs az elődök elképzeléseitől, mindössze az, hogy a betegellátás színvonalának emelését az elődök a versengő biztosítóktól és az egészségügyi rendszer átszervezésétől várták, a jelenlegi hatalom meg a sztálini vasakarattól.
Természetesen vannak ennek az ügynek plusz hozadékai is – például nem kell a helyi politikusokkal egyeztetgetni a kórházak bezárásáról, vagy azt számolgatni, hogy melyik kórház fenntartása a gazdaságos, hanem kemény kézzel el lehet fordítani a kulcsot a bezárásra kiszemelt intézmények kapujában.
Most már a kórházigazgatói lobbitól sem kell tartani, hiszen 2012. január elsején valamennyi kórházigazgató munkanélküli lesz, és majd a hatalom megmondja, kire számít a továbbiakban.
Lehet, lesz hármas követelmény is – hűség a Párthoz, közéleti aktivitás, szakmai alkalmasság – ebben a sorrendben.
Az sem hátrányos, hogy megbízható kezekbe kerül a hatalmas egészségügyi piac, onnan is lehet szakítani tíz-húsz százalékot, a megfelelő helyen fekvő kórházi ingatlanokkal is jó kis üzleteket lehet csinálni, majd Viktorék megálmodják az okosságot, a lenyúláshoz nagyon értenek.
Márpedig a kórházi ingatlanvagyon értékéhez képest a magán - nyugdíjpénztári vagyon zsebpénz…
És mi lesz a libával, ha a májnagyobbodásával orvoshoz kíván fordulni?
Na, itt aztán megszűnik az anarchia, oda megy, ahová irányítják, akkor, amikorra időpontot kap, és még örülhet, ha majdani orvosát nem a párthűség alapján választották ki.
Nem hiszek az állami irányítás magas hatásfokában, de várjuk ki a végét.
Az kétségtelen, hogy az egészségügy ruháját újra kellett szabni.
Csak az a kérdés, hogy mi kerül ki az új szabó keze alól: Dior modell vagy kényszerzubbony?

:O)))

2010. június 16., szerda

FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN...

A föld dolga már sínen van.

A vízen még dolgozgatnak, - már csak a levegő van hátra.
Apróbb problémákat kell még megoldani, hiszen ez a korlátlan hozzáférés - mindenki beláthatja - maga a dekadens hedonizmus, az érdemtelenek előnyhöz juttatása a Fideszhez hű alattvalók rovására.
Tarthatatlan...
A kormány és annak feje pontosan tudja, hogy a közeljövő nagy biznyákja a földben van.
Hogy mikortól lesz ez igazi üzlet, az természetesen függ az Unió döntésétől is, de jobb későn rákészülni, mint soha.
Ha a közismert sajnálatos helyzet miatt az elmúlt nyolc évben nem is lehetett előkészíteni maga és vazallusai számára a kedvező pozíciókat, akkor most kell ezt megtenni, még mielőtt lecsúsznának a jóról.
Első lépésként a földhözjutás rendszerét kívánják megváltoztatni, visszatérve egy elővásárlási jogra vonatkozó  korábbi koncepció turbózott változatához.
Az első helyre tenné a jelenlegi negyedikről az államot a hazai termőföldek elővásárlási sorrendjében a vidékfejlesztési és a közigazgatási miniszter földtörvény-módosítási javaslata – írta meg az agromonitor.hu.
Mindenhonnan törölnék azokat az eddigi kedvezményeket, amelyeket a gazdasági társaságok természetes személy tulajdonosai és tagjai élveztek.
Ezután a helyben lakó családi gazdaságoknak, őstermelőknek és egyéni mezőgazdasági vállalkozóknak lennének elővásárlási jogosítványai.
Helyben lakónak továbbra is az minősülne, akinek lakóhelye legalább három éve azon a településen – illetve attól maximum 15 kilométerre – van, amelynek közigazgatási határában a megvásárolni kívánt földterület fekszik.
Szóval lépünk egyet vissza a törpebirtokok felé, holott a magyar mezőgazdaságban már nem kell kísérletekkel bizonyítani a nagyüzemek hatékonyságát, - volt vagy harminc év, amelyik erről szólt és fényesen bizonyított.
Természetesen azt a termelési strukturát soha többé nem lehet visszaállítani, a rombolás tökéletes volt, pedig az ország számára nagy hasznot hajtottak és a magyar vidék felemelésében pótolhatatlan szerpet játszottak a hajdani szocialista nagyüzemek.
Talán nem helytelen emlékeztetni arra, hogy volt idő, amikor a magyar paraszt nem baksisért nyujtogatta a markát, hanem hanem a magyar mezőgazdaság netto költségvetési befizető volt.
Két ilyen ország volt a világon, a másik Új-Zéland volt.
Emellett a nagyüzem integrálta és szervezte a háztájiban folytatott kistermelést is, megoldotta a felvásárlást és egészséges termelési strukturát alakított ki, melyben minden mezőgazdaságban élő megtalálhatta az adottságainak és képességeinek megfelelő helyet és szerepet.
No, de félre a nosztalgiával, a mai dönrtéshozók valamilyen rejtélyes oknál fogva jobban szeretik ha a "gazda" szemhatárát betöltő horizont egy ló terjedelmes seggében manifesztálódik, - nézegesse azt a paraszt a barázdában ballagva, megfelel az neki, jó lesz majd a gyerekének is azon az egy hektárján, osz jónapot!
180 ezer mezőgzdasági kisüzem és mintegy 700 ezer gazdaságként nyilvántartott háztartás kevesebb, mint 2–3 hektár földdel képviseli a magyar jövőt, - szégyen ez egy olyan országban, ahova 25-30 évvel ezelőtt Dániábol jöttek a mezőgazdászok tapasztalatot cserélni.
A magyar mezőgazdaság versenyképessége csökkent, a korábbi intenzív termelés egyre extenzívebbé válik, az állattenyésztés jelentősen visszaesett.
A magyar élelmiszertermelés továbbra is mintegy 15-20%-kal elmarad a rendszerváltás előtti szinttől, ehhez képest kissé nevetségesnek tünik egy korszerűtlen birtokszerkezet állami szintű forszírozása.
Persze érthető a dolog, - elsősorban arra megy itt a játék, hogy az állam - konkrétan Orbán Viktor - tökéletesen kézben tudja tartani a földpiacot.
Merthogy az állam elővásárlási jogával élve bármelyik birtok - kis kitérővel - annak vagyontömegében landol, akit a kirá a miniszterelnök arra méltónak tart, aki, - ha nem is túl nagy csinnadrattával, de - úgy adományozhat majd birtokot, mint hajdan II. Endre.
Igaz, a hatalmát korlátozó Aranybulla kiadásán - úgy tünik - egyelőre nem akar eltöprengeni...
A jövő kőolaja az ivóvíz, nem lehet elég korán hozzákezdeni a vízvagyon feletti rendelkezés jogának megkaparintásához.
Természetesen ez sem egyszerű feladat.
Kósa Lajos "agyrémnek" nevezte, hogy ma Magyarországon több, mint 400 víziközmű szolgáltató van, számukat csökkenteni kell, s ebben integrátori szerep vár a megyei jogú városokra - tette hozzá.
Pécs volt az első helyszín, ahol megmutatkozott a Fidesz gátlástalansága e területen is, de fű alatt már nyomulnak, ahol csak tudnak.
Kósa ma megint nagyot alkotott, felvetettee egy debreceni vízügyi konferencián, hogy érdemes lenne újragondolni azokat a nagy programokat, amelyekben Magyarország elkötelezte magát az Európai Unió felé.

Ezek között említette a szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztését és az ivóvízminőség javítását szolgáló beruházásokat, amelyre 1000-1200 milliárd forintos támogatási keretet biztosít az Európai Unió.
Szerinte fennáll a veszély, hogy ezekkel a  beruházásokkal olyan szolgáltatásokat csinálunk, amit a fogyasztó nem tud megfizetni, s az is kérdés, "most kell-e megterhelni Magyarországot ezzel az 1000 milliárdos programmal".
Okos.
Tanácsolnám neki, ásson egy kutat és igyon abból, a kút mellé meg telepítsen egy pottyantóst, hadd legyen megfizethető a víz és csatornaköltség.
Igaza is van, - az egymillió munkahely teremtésének jegyében  ugyan, vigyenek már innen  a francba egy olyan beruházást, melynek árának vagy kilenctizedét nem nekünk kell fizetni, melynek megvalósítása során rengeteg alacsonyképzettségű embert lehetne foglalkoztatni.
Az ivóvíz minőségének javítása is úri huncutság, hadd kéküljön az a csecsemő a nitrátos víztől, igya a paraszt az arzént meg a vasat, attól lesz acélos a jelleme, - ha túléli, annyi sem marad vissza felnőttkorára, mint Kósának a pálinkás csócsa szopogatásából...
A vízműveket, csatornavállalatokat  első lépésben ki kell emelni a jelenlegi rendszerből és össze kell vonni, aztán majd lehet eltöprengeni a sorsukon, - mindenesetre könnyebb a tárgyalás egy lepusztult rendszer ügyében, mint egy ezerötszáz milliárddal értéknövelt, zömében önkormányzati vagyon lenyúlásáról, - azt az ezerötszáz milliárdot majd akkor kell beletolni, mikor már nevükre vették a fiúk...
És ugye - addig is - az önrészre szánt pénzt ki lehetne osztani az ötletadó és társai között, ezzel a kis előleggel enyhítve a nyolc ínséges év maradandó mentális nyomait...
Persze akkor itt van még ez a megoldatlan kérdés: a levegő ügye.
Lehetne mondjuk mindenki orrára lélegzet-számlálót applikálni, - ez nagyon jól jövedelmező üzlet lehetne, hiszen a műszeren, a szerelésen, a hitelesítésen és a leolvasáson külön-külön is jól megélhetne egy-egy "közeli" vazallus, csak az a gond, hogy vélhetőleg némi társadalmi méltatlankodást váltana ki, mivel orális szex közben a szerkezet zavarná az élvezetet, ezért kétséges a bevezethetősége.
Marad hát a személyi lihegőadó, - tekintettel a zemberek többségének két tüdőlebenyére a söralátéten kettes szorzóval szerepeltetve...

:O)))