RÉGI ARCOK, ÚJ POLITIKA

Új elnököt választott az MSZP,
Persze vadonatújra nem futotta, de Molnár Gyula alig használt, még ki sincs fordítva.
Ahogy Orbánt ismerem, majd lesz.
Leginkább budapesti politikusként ismert, Újbudához és Kelenföldhöz kötődik, de őt sem kerülhette el a 2010-es büntetés, a választók nem rá adták a voksukat, utána pedig Orbán hiénái tüsténtkedtek az ellehetetlenítése ügyében.
Szorgalmasan dolgoztak, de eredményt csak annyiban értek el, hogy egy időre kivonták a forgalomból, így aztán most éppen a szocialista főnix szerepét abszolválja.
Aki nem ismeri a főnix legendáját, az képzeljen el egy sült libát, amint  éppen kimászik a tepsiből és diadalmasan felreppen az ég felé...
Sok sikert kívánok hozzá, a képességei alkalmassá teszik a feladatra, most már csak szövetségeseket kell találnia, párton belül és párton kívül is.



Ez lesz a legnehezebb feladat, mert a magyar választó pártpreferenciától függetlenül meg van étetve bürökkel és nadragulyával, képtelen felismerni saját érdekét, főként ha az egybeesik valamelyik más párt tagságának érdekeivel.
Pedig itt széles szövetségre lesz szükség, ehhez pedig kompromisszumkész emberek kellenének, de ezt a fogalmat magyarember nem ismeri, ő a végletek kedvelője,
A szocialista  pártelnöknek mindig minimum kétfrontos harcot kellett folytatnia, attól tartok, most sem,lesz ez másként.
A másik front a saját pártja...
Ennek elsősorban szervezetirányítási oka van.
Mikor a párt nagy gyöjtőpártként üzemelt, akkor megengedhette magának a luxust , hogy elvesse a demokratikus centralizmus módszerét, platformok és irányzatok örökös vitáinak terepévé tette a pártot, és akkor még nem is szóltunk a személyi ambíciók tengeréről, meg a párt feletti gazdasági befolyásról, meg a nem anyagi természetű érdekütközésekről, ötletelésekről, stb.
Ezenközben a Fidesz saját szervezetét a legszebb sztálini elvek szerint építette fel, ott aztán nem volt sok ideológiai vita, a Gazda döntött és a vita még elkezdése előtt befejeződött.



Rendet kell tenni ezen a területen is, mert a társadalmi megosztottsághoz nem kapcsolódhat a párton belül is állandó megosztottság.
Lehet döntés előtt megoldási javaslatokkal előállni, de a döntés után nincs helye vitának, kibeszélésnek, önigazolásnak, különvélemény hangoztatásának - a végrehajtás során a párt álláspontját kell képviselni, vagy ki kell lépni a pártból.
A társadalom felé pedig ismét meg kell tanulni érvelni, meggyőzni, és erre fel kell készíteni az aktivistákat is, mert ők állnak a frontvonalban, nekik kell végighallgatni minden egyes nap, hogy ti sem vagytok mások, ti is ugyanúgy loptok, mint a Fidesz, egyik kutya, másik eb...
Ezzel a szemlélettel kell megküzdeniük és meggyőzni az ország népét, hogy ez téves gondolat, mert mi vagyunk a korrupció és a harácsolás legfőbb ellenségei, de ez csak akkor megy, ha azok, akik ebben vétkesek, könyörtelenül és látványosan ki lesznek ebrudalva.
Így is nehéz lesz a helyzet, mert a párt új elnökét is bekenték sárral, amit ugyan levakart róla a bíróság, de ilyenkor azért visszamarad a "nem zörög a haraszt" effektus - szeretjük a rosszat elhinni embertársainkról, még, ha semmi valóságalapja sincsen.
Ez is egy teher, melytől nehéz lesz megszabadulni.



Botka azt kapta, amit megérdemelt, nem lehet büntetlenül előadni a pávatáncot párttársaink előtt éveken át, ha valaki ennyire irtózik a felelősségtől, az legyen polgármester Szegeden, de hagyja a pártpolitikát másra.
Láthatólag a párton belül sem tetszik a finnyás távolságtartásnak kommunikált örök menekülés a bukás kockázatától, itt volt már az ideje a figyelmeztetésnek.
A politikusnak időnként ezt a kockázatot is be kell vállalni, a bukás is benne van a pakliban, de ezt a választó a hiteles politikusnak hajlandó elfelejteni, ha érzi az elhivatottságot.
Hiller talán jó választás, ő és testülete remek recepteket fog adni pártjának, de nem ártana időnként az elmélet magasztos síkjáról lelépve sütni egy-egy tojásrántottát is, pőre gyakorlatiassággal, saját kútfőből.
A vitáknak nem a nagy gondolkodók elveiről kellene szólnia, hanem arról, hogy miként tudjuk a műkörmösök és kazánkovácsok tudtára adni, hogy a libacombot csak tőlünk várhatják, mert az eszme meg a szabadság szép dolog, de ma nem nyelvében, inkább hasában él a nemzet.
Az első dolgok között kell, hogy legyen a kommunikáció rendbetétele is, a mai világ erről szól, ez áll a középpontban, hiszen láthatjuk, a tényeket is képesek lenyomni jól kommunikált értelmetlen félmondatok, például a "Magyarország jobban teljesít" és társai



Nem lesz könnyű visszarángatni a pártot a megsemmisülés széléről, rengeteg munka, hit és bátorság kell hozzá, persze nem árt némi szakértelem sem,
Ha a baloldali gondolkodású emberek is úgy akarják, akár sikerülhet is, ehhez kell kérni az egész társadalom bizalmát, együttműködését.
Ebbe a munkába kell bevonni mindazokat is, akik ma vesztesnek érzik magukat, mert itt munka mindenkinek akad csőstül, a jó szervezőtől a néptribunig, a fiataltól a tapasztalt öregig.
A cél a fontos, a poszt csak eszköz ehhez.



Kívánjunk az új vezetésnek sikereket és győzelmet a középkor erői felett, a jogállam, a Köztársaság visszaállításáért folytatott harcukhoz!


:O))) 

PuPu ORSZÁGA

Az a baj, hogy elkötelezett vagyok.
Nem egy adott párt mellett, nem egy tételes eszmerendszer mellett, hanem egy álom mellett, melyet magamnak álmodtam meg arról, hogy milyen életet szeretnék magamnak, a leszármazottaimnak, a barátaimnak és politikai ellenfeleimnek, az országnak.
Nem egy túlcizellált álom ez, nincs sehol sziklaszilárd pontokba szedve, inkább olyan, mint egy impresszionista festmény, hagy teret a fantáziának, az ötleteknek.

Nem csak a hozzám hasonlóan gondolkodóknak kell, hogy helyük legyen benne, nekem arra is szükségem lenne, hogy a nettó nácik és nyilasok kivételével minden épkézláb ember jól érezze magát az általam kitalált országban, ahol a nép soha nem elégedetten, de mindig nyugodt boldogságban élhet.

Az én álmom egy olyan ország, ahol mikor megszületik a kisbaba, még saját anyja sem tudja megmondani róla, hogy mire viszi.
Merthogy a lehetősége megvan arra, hogy sokra vigye, értve ezen az adottságaihoz mérten megfelelő munkakört, az anyagi jólétet, mely persze nem határtalan, de ahhoz elég, hogy ki tudja elégíteni normálisnak mondható igényeit, át tudja lépni a társadalmi pozíciójából fakadó korlátokat.

Az én álomországomban a társadalom az utolsó kis cigánypurdét is a tenyerén hordozza, megkapja mindazt élelemben, gondoskodásban, szeretetben, ami ahhoz kell, hogy testileg és mentálisan egészséges felnőtté válhasson, hogy legalább be tudjon nevezni a társadalmi versenybe.
Mert az én országomban pedagógusok nem azok lesznek, akiket már sehova máshova nem vettek fel, hanem azok, akik emberileg is alkalmasak erre a nagyon szép, de kicsit sem könnyű pályára, és akiket a társadalom igen jól megfizet, mert mindenki tudja, hogy nagyrészt az ő munkájukon múlik a jövő.

Az én országomban a pályakezdők három évig adó és közterhektől mentes állásokban szerezhetnék meg a szükséges szakmai tapasztalatokat választott foglalkozásukban, hivatásukban.
Álomországomban a munkavállaló a napi munkaideje végén elejti a kalapácsot, a ceruzát, hazaballag és a családjával, a barátaival foglalkozik, egyetlen idióta workaholic főnök sem tudja arra bírni, hogy fizetés nélkül túlórázzon, mert mögöttük ott áll az erős szakszervezet, mely nem foglalkozik politikai szarkeveréssel, de egyetlen tagja miatt megállít akár egy iparágat is, ha annak jogos érdekeit sérelem éri.
Az én szakszervezeteim funkcionáriusait nem a cégük fizeti, nem attól kapják az irodájukat,  hanem a szakszervezeti tagságtól, mert az én munkásom, tisztviselőm, sőt, még a műkörmös takarítónője is megérti, hogy egymagában gyenge, de a többiekkel együtt ő az ország ura, és az érdekvédelmet szervezni legalább annyira kell érteni, mint neki a saját munkáját.

A munkáltatók, a vállalkozók és a befektetők tisztes profit ellenében végezhetik felelősségteljes és kockázatos munkájukat, a közmunkákat pedig szigorú felügyelet, ellenőrzés és elszámoltatás mellett, átlátható módon végezhetnék.
Aki közpénzből lop, mutyizgat, annak irány a gánti dolomit mintabánya, melyben ha enni akarnak, akkor úgy dolgoznak a közpénzek lenyúlói, mint a gép – ettől mintabánya.
A brigádvezetőt Orbán Viktornak hívják, már hetvenhét éves, de a kőtörő kalapácsot neki is forgatnia kell, ha enni akar.

Az én országom világos és mindenkire érvényes törvények alapján munkálkodik, semmi visszamenőleges törvénykezés, semmi aktuális magánérdek megjelenítése, mert az ország érdeke érdekes módon egybeesik állampolgárainak érdekeivel.
Az általam képzelt világban is létezik a mutyi, a gazdasági bűnözés, csak éppen nem éri meg, mert a rendőrség és az adóhatóság jólképzett és tisztességesen megfizetett tagjai úgyis felderítik a törvénysértést, és a büntetés szinte elkerülhetetlen.

Ha valaki nyugdíjba megy, akkor az évek során felhalmozott megtakarításából tisztességesen megél, életszínvonala nem zuhan meredeken, hanem úgy tudja folytatni az életét, mintha szabadságot vett volna ki.
Nem kell kuporgatnia, nem kell a kuka mélyére merülni az ennivalóért, a csirkefarhátat pedig a kutyájának veszi.
Az egészségügyi ellátás jár neki, csakúgy, mint az aktív dolgozónak, mert az egészségügy színvonala az ország büszkesége, ésszerűen szervezett rendszer, mely nem a pazarló koldust testesíti meg, hanem a jó gazda gondosságával gazdálkodik a nemkevés rábízott pénzzel.

Természetesen ez a képzelt ország parlamentáris demokrácia lenne, melyben a Parlament csak egyéni képviselőkből állna, de kétkamarás lenne, a felsőházban ott ülnének az egyházak képviselői éppúgy, mint a szakszervezetek, a kamarák és a munkáltatók képviselői, akik mindahányan odafigyelnének arra, hogy a nagyon egyértelmű, nagyon szűkszavú és az állam működésének alapelveit pontosan rögzítő Alkotmány rendelkezései megkerülhetetlenek legyenek.
  
Tudom, a libacombot nem elég elképzelni, a pörkölthöz pénz is kell.
De az én államom merne kicsi lenni, nem akarna mindenbe belepofázni, nem akarná megmondani és ellenőrizni, hogy Jóska milyen pozícióban teszi magáévá Julcsát, a én államom a közigazgatást helyben oldaná meg, a megyéket meg a járásokat világgá zavarná, lecsökkentené az államigazgatási háttérintézmények számát, majdhogynem a nullára.
Lengyel László még ma is haragszik ugyan a Pénzügykutató hajdani felszámolása miatt, pedig lehet, ha intézete megmarad az állami vízfejen fülnek, akkor rá már a kutya sem emlékezne… 

Az én államom nem építene stadionokat, de támogatná az iskolai sportot, minden szinten, és oda adná a legtöbbet, ahova magántőke nemigen fog érkezni.
Lennének tornatermek, iskolai futsalok, öltözők, edzők, ezerféle sport, hogy az is sportolhasson, aki nem szereti a sípcsontját összerugdaltatni.

Az én országomban mindenki adózna, nem sokat, keveset, de kikerülhetetlenül.
Ennek az országnak a vezetője nem babrálna az árakkal, hogy amit odaad rezsicsökkentésnek, azt visszavegye tranzakciós illeték formájában, nem trükközne, mert nem akarná hülyíteni a választót.
Nem lennének vissza nem térítendő támogatások, nem építhetne az ország leggazdagabb embere állami támogatással zenélő istállót légkondicionálással akkor, mikor telente emberek százai fagynak meg.

A bíróságok „várólistái” rövidek és nyilvánosak lennének, az ügyészség munkájáért a kormányfő felelne - büntetőjogilag is, természetesen korrekt törvényi feltételek megfogalmazása után.

És az én országom színvak lenne, amelyben erőszakot hirdető, vagy akárcsak kilátásba helyező szervezeteknek nem lenne helye, aki pedig ezt hirdeti, mehetne Gántra kopácsolni, mert ebben az országban többé nem lenne helye az emberek szembeállításának, legyen az zsidó, sváb, cigány vagy piréz, itt mindenkinek egyforma jogai és kötelességei lennének – nem csak formálisan, hanem a valóságban is - és mindenki bemehetne a diszkóba...

Amiért meg ezt ideírtam, az azért van, mert lassan vége a kampánynak, és nagy hiány van jövőképben, tervekben, elképzelésekben, - egyszerű gondolatokban, egyszerű szavakban, mert a nép nem rejtvényeket akar fejteni, nem narratívákat emészteni, hanem gondolatokat hallani, melyeket ért és amelyekkel azonosulni tud.
Orbán nem akar vitatkozni, sem a múltról, sem a jövőről, amit meg is értek, hiszen amit csinálni akar, azt nem mondhatja el, mert a kutya sem szavazna utána rá, az ígéretei beváltását se szeretné, ha számon kérnék rajta, inkább sunnyog és számolja a napokat.


De ettől mi még elmondhatnánk a saját megvalósítható álmainkat, nemde?

 :O)))

MINTAORSZÁG. MINT A ROMHALMAZ.

Kegyes urunk ígérte meg, hogy ismét mintaország leszünk.

Ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.

Abban mindenesetre igaza van, hogy amit erőszakkal fejreállítottak, annak azért jobb lenne talpra állni. De nem szeretnék szeretett elöljárónk nagyívű gazdasági programjának ellendrukkere lenni, hiszen mi, magyar állampolgárok olyan helyzetben vagyunk, mint a hasrafektetett férj, akinek a hátán keresztbefektetve pocsékolják meg kikezdhetetlen tisztességű feleségét – minden mozdulat egy-egy tőrszúrás a hitvesi szívbe.

A kór, mely nemes vezetőnket gyötri, megállíthatatlanul elharapózni látszik, téveszméi – például, hogy Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt – végérvényesen és visszafordíthatatlanul rögzülni látszanak.

Ezt támasztja alá briliáns helyzetelemzése, mely szerint az ország "részben a nemzetközi politika, részben nemzetközi erők, részben pedig saját adósságai miatt" gyakran került az összeomlás szélére.”

Hogy ez marhaság, ezt most hagyjuk figyelmen kívül, de úgy tűnik, hogy a régebb óta meglevő mentális betegségek - a mániás depresszió és a szociopátia - után üldöztetéses téveseszmék is hatalmukba kerítették a Mi Boldogságunkat, akinek ebből eredeztethető megjegyzése véleményem szerint talán az egyetlen őszinte megnyilatkozása az idézett mondatban.

Milyen kár, hogy a megállapítás egy beteg elme terméke és semmi köze nincs a valósághoz.

Hogy miből gondolja, hogy itt nemzetközi erők törnek a mi vadvirágos - gerlebúgásos kicsiny hazánkra, azt talán csak egy pszichológus díványán lehetne kideríteni, de szerintem nem érné meg a ráfordított energiát, ha szalajt, hát hadd szalajtson, legyen bánatos miatta az édesanyja, aki még ismerhette józan, értelmes ifjúkorában – nekünk már csak a kór elhatalmasodása jutott.

Mint köztudott, a hurráoptimista nyilatkozattal szemben a valóság kissé másként fest: Londonban egyre több elemző beszél újra Magyarország államcsődjének lehetőségéről az IMF-tárgyalások húzódása miatt. Ha ez így megy tovább, újra bezuhanhat jövő héten a forint – írja a fn24 elemzése.

És emlegeti Argentínát.

A Capital Economics pénteken kiadott elemzésében ugyanis úgy látja: Magyarország előbb-utóbb be fogja jelenteni, hogy egyszerűen nem tudja államadósságát rendben törleszteni.

Az elemző úgy okoskodik, hogy a különböző utak, amelyek megkönnyítenék az adóssághelyzetet, mind zárva vannak az ország számára.

Nem fogja kinőni terhei a gazdaság gyors növekedéséből származó adóbevételek segítségével, mert lassú lesz a növekedés.

Nem tudja egy ügyes trükkel elinflálni az adósságát, mert ennek zöme nem forintban keletkezett, hanem devizában.

És aligha fogja tudni újra meghúzni a nadrágszíjat, hisz már így is öt éve folyamatosan megszorítások vannak.

Így az ország számára valószínűleg nem marad más, mint az az út, amit Argentína választott 2001-ben.

Na, ha ez bekövetkezik, akkor azt még gyermekeink gyermekei is meg fogják érezni, és a nép imáiba fogja foglalni a Lánglelkű Forradalmár nevét, merthogy a legszegényebbek mennek majd a gettókba meg a temetőbe, a középosztály elveszíti vagyonát, a leggazdagabbak meg a maffiózók (nagy az átfedés a két csoport között…) - hazahozzák a pénzüket.

Azután a leggazdagabbak – ahogy népiesen szokták volt ezt kifejezni – szarér - húgyér felvásárolják az országot, már elnézést a rusztikus, ám plasztikus kifejezésért!

Ez történt Argentínában is, Frei Tamás csinált erről egy remek műsort, Argentín tangó címmel, néhány évvel ezelőtt.

Nincsen abban ellentmondás, hogy Vezérünk hibbant és mégis, ilyen bonyolult tervek megvalósítása érdekében mesterkedik, - az ember a legnehezebben a szakértelmét veszíti el, mikor már a kanállal sem találja el a száját, a foglalkozásához még akkor is ért.

Márpedig az ő szakmája a nagyüzemi lopás és rablás, ebben profi, nem a miniszterelnökségben.

Ugyan, kit is érdekelne, ha csupa ügybuzgalomból nem libát lopna, hanem libanevelő és feldolgozó telepet, tokkal – vonóval, gúnárral, óllal, Vukkal, ha a népnek lenne tisztes és biztos megélhetése, de sajnos nincs.

Hogy mire számít a mi boldogítónk – ki tudja?

Talán éppen most húz tizenkilencre lapot, talán már húsz is az a tizenkilenc, csak még kábítja saját magát.

Mindenesetre a tét a mi életünk, és ezen azoknak is el illene gondolkodniuk, akiknek tetszik a nagypofájú kókler műsora.

Nehogy már késő legyen, mire felébrednek!

:O))))

NEMZETI GAZDASÁG

Fényestekintetű Reménységünk ismét kinyilatkoztatott, ezúttal hazai pályán, Székesfehérváron.

A Jüllich Glas Holding Zrt. napelem-gyárának avatásán, melyhez a kormány közel 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Az üzem tervezett teljesítménye 12 megawatt áram termeléséhez elegendő, hogy viszonyítani lehessen, Paks 2000 megawattos teljesítménnyel rendelkezik.

Az új üzem két és fél milliárdból jött létre, jelenleg negyven munkást foglalkoztat, a tulajdonos reményei szerint, ha felfut, akár százötven ember foglalkoztatására is alkalmas lesz.

A jövő technológiája, kétségtelen és Jüllich ott van a technológiai vajúdásnál, csak gratulálni lehet neki.

Sok sikert kívánok a jelenleg is félezer embert foglalkoztató tulajdonosnak, még véletlen se jusson senkinek az eszébe, hogy ellendrukker lennék, hiszen mindenki érdekelt abban, hogy legyenek eredményes vállalkozások, magam pedig ismerve a vállalkozók nem túl rózsás életét, kimondottan drukkolok mindegyiküknek.

Mindössze azt találom nevetségesnek, hogy a magyar miniszterelnök, Isten kegyelméből Viktor Mihály, első ezen a néven ezen az üzemavatáson már megint csak az álmok világában kószált.

Szeretett miniszterelnökünk ezt az alkalmat is kihasználta, hogy szózatot intézzen népéhez, arra biztatva őket, hogy ők is hozzanak létre ilyen eredményes vállalkozásokat.

Csak azt a harminc évet, a szerencsés kezdést, a tőkét meg a tőkefelhalmozási lehetőséget felejti el mellérendelni, amellyel a Jüllich Holding eljutott idáig.

Lehet, ma is dolgozik valaki egy garázsban, aki majd egyszer eljut a napelemek csatlakozóvezetékeinek tömeggyártásától a napfényből energiát termelő házfalakig, de lehet, neki ehhez negyven évre lesz szüksége - viszont addig is élnie kell.

Isten útja kifürkészhetetlenek - bejelenteni meg nemigen szokták őket, nehogy némely rendbontó elemek szembesítsék a Magasztost a valósággal.

Isten ezúttal Jüllich vállalkozó cégét tartotta alkalmasnak arra, hogy intelmet intézzen az emberiséghez, meg aztán aki sikeres ember társaságában mutatkozik, az már majdnem maga is sikeres.

Mindjárt meg is magyarázta persze döntése okát, mondván: az új üzem fontos üzenete, hogy Magyarországon ma azok a legfontosabb helyek, ahol magyarok adnak munkát magyaroknak.

Hát ez valóban fontos üzenet, de talán akkor én is hadd üzenjek valamit a magyar vállalkozók nevében: Ha nem zsebelnéd ki őket Viktor, akkor valószínűleg több embernek tudnának a magyar vállalkozók munkát és megélhetést adni.

De ameddig emelgeted a járulékokat, a minimálbért, az adókat, az illetékeket, meg még ami eszedbe jut a pálinkáspohár  emelgetése mellett, addig koccintgassál nyugodtam Jüllich vállalkozóval és felejtsél el mindenféle fejlődést, technológiai megújulást, csúcstechnológiát, mindent.

Törd közben a fejed azon, hogy hogyan lehetne Magyarország határait meghosszabbítani, hogy még több ember tudjon határnyiladékot pucolni kapával-kaszával, gereblyével - ahogy te fogalmaztál, nem XXI. századi technikával.

Oda kellene menned, nemzetiszínű szalaggal avatni a kapát, nem a XXI. századi technológia megtestesítőjéhez.

Azt is említette a Tündökletes, hogy "Miközben Európa egy gazdasági térré, piaccá változik, miközben a világ globális gazdasággá alakul, nem vész el a nemzeti ipar, a nemzeti tőke szerepe sem.

Éppen ez, vagyis, hogy magyar ad munkát magyarnak, német a németnek, francia a franciának, ez a nemzeti gazdaságok alapja Európában.

Az pedig minden erős és sikeres európai országban természetes módon magától értődő, hogy az erő és a siker alapja a nemzeti gazdaság"

Hát ja, csak az itten a gebaß Viktor, hogy a magyar vállalkozó nem csak hogy csóró szegény, hanem tőkeszegény is, hogy a sort ne is folytassam azzal, hogy te milyen vagy, szegény.

Merthogy azért azt lásd be, hogy nem minden magyar vállalkozás jut könnyen vissza nem térítendő támogatáshoz, és majd mindegyik ilyen szerencsés döntés mögött ott az ominózus mondatocska: ne mi nyerjük a legtöbbet, ugye…

És hát ahhoz, hogy valaki törvényesen és szabályosan összelapátoljon a vállalkozásából kétmilliárd adózott nyereséget, ahhoz - akármilyen adókulccsal dekorált féltéglával vered is a melled – olyan csoda kell, mely még a te vízenjárási produkciódat is meghaladja.

Azt is mondta, hogy Európa legfontosabb erőforrása ma is a nemzetekben és a nemzeti gazdaságokban található, "ezért akarunk mi magyarok is elsősorban nemzeti lábon álló gazdaságot teremteni, ugyanis, hasonlóan a többiekhez, mi is erős és sikeres nemzetté akarunk válni."

Hát ez meg egy sík hülyeség, nem is tudom, hogy miért engedhetik ezt az embert szabadon szaladgálni normális emberek között.

Ő az ország miniszterelnöke, ennek ellenére úgy beszél, mint egy UFO, aki tegnap szállt le a földre és a benzinkúttal polemizál, hogy érthető e, amit mond neki úgy, hogy a fülébe van dugva a farka?

Ez az ország – mint ahogy a többi is – a nemzetközi közösség tagja.

A tőke is nemzetközi és Magyarország GDP – jének jóval több, mint a felét a nálunk tevékenykedő néhány multi termeli meg, a sikeres magyar vállalkozások meg zömében ezek beszállítói.

Jüllich vállalkozása olyan, mint libacsapatban a kanalasgém, kilóg a környezetből rendesen.

A tipikus magyar vállalkozás – elárulhatná már neki valaki – tőke és piachiányos, a vállalkozó élete vergődés, a magyarországi piac majdhogynem virtuális piacnak mondható, hiszen az egyik legerősebb piaci szereplő maga az állam, meg az önkormányzatok, mint megrendelők.

Azt pedig a legutóbbi sziklaszilárd vörösiszap ellen emelt dolomitgátak ügyéből – ami itt nem ügy, ugye – tudjuk, hogy mennyire piaci alapon történt például a Simicska családnak adott állami megrendelés.

A magyar átlagember a szolgáltatásoknak csak korlátozott mértében fogyasztója, hiszen azok igénybevételéhez pénz kellene a zsebébe, de amikor belenyúl, akkor abban legfeljebb a Mi Büszkeségünk kotorászó kezét találja, benne az utolsó fabatkánkkal.

Agyamra meg már ez az idióta potemkin-politizálás, idegesít, hogy a Nagy Igazmondó pofátlanul hülyének nézi a társadalmat.

Be kell vallanom, áhítatos rajongásom az utóbbi időben kissé megkopott.

Ma Szegeden jártam, a paprikafesztiválnak nevezett kedves és jópofa rendezvényen, a lacikonyha után, a falvédőárus és a színpad között ott találtam az Alaptörvény Asztalát.

Siralmas.

Ha a libák is csak pofáznának repülés helyett, már kipusztult volna a faj, hacsak át nem képezte volna magát pingvinnek.

Persze egy tisztességes liba két lúdtalppal áll a talajon mikor éppen nem repül - ebben különbözik a mi, időnként belőttnek tűnő Vezérünktől, aki viszont időnként repül egy-egy kört a valóság elől menekülve.

Csak lepottyan egyszer már…

:O)))