A választók demokratikusnak mondható része teljeskörű ellenzéki
együttműködést akart a demokratikus oldal valamennyi pártja és szervezete
között, tekintet nélkül az aktuális pártállásra, múltbéli sérelmekre, egyéni
ambíciókra.
Nem egy esetben a választók ezt kifejezésre is juttatták,
gondoljunk csak az Operaház előtti emlékezetes tüntetésre, de a MILLA rendezvényeire
is, melyen a MILLÁN kívül – lévén szó egy virtuális szervezetről – mindenki részt
vett, jómagam és különféle pártszimpátiájú barátaimat is beleértve.
Vannak emlékeim egy volt politikusról is, aki ott szónokolt a
csápoló tömeg előtt, nem éppen Ciceróként, de hittünk neki, mert annak idején az
általa vállalt feladatot különösebb felhajtás nélkül, szakszerűen végrehajtotta.
Ha jól emlékszem, akkor a beszédében ott szerepelt az összegfogás,
meg az együttműködés kifejezés is, és rémlik valamiféle ernyőszervezetet is
létrehozott, melynek nevében ott volt a cél, hogy 2014-ben együtt váltsuk le
Orbán velejéig rohadt, korrupt és embertelen rendszerét.
Arra is emlékszem, hogy az MSZP vezetése sem beszélt másról,
mint arról, hogy együttműködés nélkül nem lehet végetvetni ennek az őrületnek,
beleértve az unortodox gazdaságpolitikát, a Fideszes minielefánt pávatáncát az
európai porcelánboltban, még arról is szó volt, hogy keresni kell az együttműködés
lehetőségét a normális konzervatív jobboldallal is.
Aztán szép csendesen elkezdett változni a kép.
Először Bajnait vették hülyére a folyamatok tényleges
irányítói, akivel elhitették, hogy a Milla
mögött százezrek állnak, aztán azt, hogy a szocialisták földhöz verik a
seggüket a boldogságtól, ha bejelentkezik miniszterelnöknek.
Ám mire körülnézett, már ott állt egy szál magában, gúzsbakötve,
erő nem volt mögötte, legfeljebb Juhász-füvész közismerten tehetséges
kommunikációjára, a választók számára oly kedves politikai előéletére, meg
egy-két liberális megmondóemberre támaszkodhatott.
Utóbbiak ugyan nem őt favorizálták, hanem az oxfordi
pedigrével rendelkező Róna Pétert akarták „megcsinálni” az LMP támogatásával,
de aztán a jelölt rájött, hogy amibe ezek belekezdenek, abból csak romok és
sikolyok lesznek, az LMP elindult a politikai süllyesztő felé vezető úton, így ő
saját elhatározásból, roppant ésszerűen és okosan balra el…
Persze, azért Bajnai rutinos üzletemberként felvette a
pókerhez használt arcát és vad blöffölésbe kezdett, de miután a három ász az
asztalon volt, a negyedik meg Mesterházy kezében, így az esélye megegyezett a
libasült távrepülőbajnoki eredményének esélyével.
Az MSZP persze úgy döntött, hogy a semminél valamivel jobb a
minden, ígyaztán akik a Mesterházyt irányító joysticket kezelik,
megpöccintették a kart és azonnal kiderült, hogy itt miniszterelnök-jelöltnek
Mesterházynak kell lenni.
Azért neki, mert Bajnai még tudna reprezentálni valamiféle
összefogást, míg Mesterházy még saját pártjának tagjait sem tudhatja maga
mögött – ott se mindenki szereti, ha hírbe hozzák a volt pártpénztárnokkal, és
a realisták arra is rájöttek – legkésőbb ma – hogy az ígérgetéseknek sincs miért
hinni, hiszen a fedezete csak a pártelnökség munkája, - persze az se semmi,
ugye…
Így aztán az összefogás szép álma már elenyészett, már csak
a végső simítások maradtak hátra, ezt elvégezték az Együtt, meg az MSZP
korifeusai, mert e tekintetben kétségkívül szilárd és elvi megalapozottsággal
rendelkeztek mindhárman, ha a vár fokán fehér lepedőjében felderengő Viktort is
jó realisták módjára hozzászámoljuk a csapathoz.
Mint tudjuk, Orbán politikai műveltségéhez Machiavellin,
Leninen és Sztálinon túl hozzátartozik Puzo Keresztapájának ismerete is, így
aztán a joystick ismét megbillent, és Mesterházy tett egy olyan ajánlatot,
melyet nem lehetett elfogadni, bizonyítva, hogy képes a klasszikusokat alkotóan
alkalmazni.
Így aztán bearanyozták Orbán napjait – mecsoda sorozat, esküvő,
rókatánc, Gyurcsány kivágása, mint macskát fosni – szerintem még holnap is ezen
fog röhögni.
Mondjuk, jómagam jobban meglepődtem Gyurcsány csalódott
képén, mint magán az eredményen, ez várható volt, ehhez nem kellett
politológusnak lenni, sőt, ez csak segíthetett a helyes helyzetértékelésben,
mert nem befolyásolta sem aktuális, sem jövőbeni esetleges megrendelések prognózisokat
árnyaló ténye…
Talán a mi Ferkónknak is többet kellett volna beszélgetnie
Klára asszonnyal, a nőknek van érzékük az ilyesmihez, ennyi év után meg már
bizonyára tárgyilagosak is…
Hát most éppen itt tartunk.
Mesterházy azt hiszi, szavazatokat nyert, de gyakorlatilag
szavazatokat vesztett, Bajnai sikeresen leküzdötte magát a „futottak még
Csiribiri és Babkávé” kategóriába, a választásokon egy totálisan szétforgácsolt,
egymást felettébb utáló ellenzék és az egymillió forintokon megvásárolt ezer
egyéni jelölt fog indulni Orbán feszes katonai fegyelemre nevelt budai
úrilányainak falanxa és a magyar falu nincstelenjeinek Orbán/Jobbikimádó talpasai
ellen.
Lehetett volna ez másként is, és ebben mindenkinek –
Bajnaitól-Gyurcsányig - megvan a maga sara, de mostmár ez nagyjából mindegy is.
Ezen legfeljebb egy ötszázezres tömegtüntetés segíthetne,
meg a szocialisták kongresszusán valami igen komoly nyomásgyakorlás, az csak a
baj, hogy a tömeg maga is megosztott, meg, hogy a szocialisták pártja nem
választási párt.
A pártban itt is a hívők ülnek, akik a pártelnöki ukázra úgy
működnek, mint katonaló a trombitaszóra, a választók akarata meg majd a
választásokon jelenik meg.
Ennek utána elküldik a bánatba Mesterházyt, beül pártelnöknek
az örök sumák Botka, oszt jónapot.
Gyurcsány - ha szerencséje van és a hátralevő időben nem
madártejet főz és nem alacsony hozadékú roadshowk-ban látja a megoldás kulcsát - akkor esetleg frakciót alapíthat, feltéve,
ha miniszterelnöki rendelettel nem módosítják a házszabályt, és akkor lehet még
politikai jövője.
Ha nem, akkor elmehet kurvajó könyveket írni a magyar
baloldal jövőjéről.
Pompás kilátások.
De azért maradjunk optimisták, mosolyogjunk, hiszen ez az
ország – és benne a magyar demokraták sokasága is – tiszta röhej…
:O)))
