SZILÁRD HITTEL

Múlt héten abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem egy találkozón, melyet egy nagy hagyományokkal rendelkező facebook-csoport, a Baloldali Értékvédők Klubja szervezett.
Nem első alkalommal voltam náluk, nagy tisztelője vagyok a csoport alapítójának, aki ugyan mára már belefáradt kissé örökké szétszaladó nyájának egybeterelésébe – Krisztusnak sem lehetett könnyű dolga, Mózesről meg már szó se essen – és lemondott a vezetésről.
Ezen mindenki csak mosolyog és bólogat, - persze Szilárd, mondjál csak le, úgysem tudod megállni – és igazuk van, Szilárd a háttérben izgul, buzdít és szervezkedik, a természete egy pitbull és egy sokat tapasztalt vén öszvér természetének keveréke, ha ő valakit meghív, akkor az meg van hívva.

A mostani találkozó koncepciója az volt, hogy beszéljük ki a választások tapasztalatait, értékeljük az eredményt, ha nyerünk – és ezt mindenki szinte biztosra vette – akkor ünnepeljünk, ha veszítünk, hát nyalogassuk együtt a sebeinket.
Mégiscsak jobban járunk, mint a jobboldaliak, akik nem csak választások alkalmából, hanem két választás között folyamatosan nyalogathatnak, a tetejébe nincs is ehhez alternatív célpontjuk, egy a tábor, egy a zászló, egy a segg, de az legalább nagy.

A társaság tagsága Gyurcsány híve, arra nem nagyon kell számítani, hogy a langaléta pártvezér ebben a körben vad támadásoknak lenne kitéve, sőt, van egy kis tömjénfüst és mirha is a levegőben, de utóbbi kimondottan hasznos, hiszen késlelteti az öregedést, mely tulajdonság jelen esetben azért kissé megkésettnek tűnik…

Késtem, és mire odaértem, a résztvevők már éppen túlestek a vendég megfélemlítésének szép helyi szertartásán.
Szegény jó Bősz Anett megtörten üldögélt, mert mint bűnbakra (bűnjerkére) rátolták Fodor Gábor összes vélt és valós bűnét, az ellenállás legkisebb jelére támadásba vetette magát az aggbakfis-kommandó – esélye sem volt.

Azért a végén csak megvitattuk a liberalizmus időszerű kérdéseit, elemezgettük kicsit a Liberális Párt taglétszámát, célkitűzéseit, így aztán nem kellett beszélnünk fájó sebeinkről, a kudarcról, mely mély nyomokat hagyott lelkünkben.
Persze nem hiányoztunk mi a kórusból, beszélnek róla mások, megállás nélkül.

Sajnos a baloldali választó – de a politikus sem képes arra, hogy kudarcai elemzése során elsősorban a saját hibáit vizsgálja, jó magyar szokás szerint.
Természetesen keresnek saját hibánkon kívüli okokat – elcsalt választás, médiafölény, miegyéb – mert azzal szembenézni, hogy ellenfelünkre százezrekkel többen szavaztak, mint ránk, meglehetősen kínos.
Azt se nagyon feszegette senki, hogy ha mienk lett volna a médiafölény, akkor meg tudtuk volna-e tölteni tartalommal, vagy írhattunk volna szép harcos esszéket Tünci vörös melltartójáról, fekete csipkével?
De azt azért erősen érezte mindenki, aki egy sort is leírt, hogy ez magyarázatnak azért kevés, mint libamellnek a mammográfia, hát kerestek belső okot is, és aki keres, az talál is, ha szorgalmas.

Nem is kellett csalódnunk, ismét előbújt az illegalitásból értelmiségünk színe-java és meghozta a döntést: a vereség oka az összefogás volt.
Merthogy ha nem fogunk össze ezzel, akkor sokkal többet hozunk, ha nem fogunk össze a többetvisszel, akkor nincs kétharmad, és így tovább, rengeteg sületlen duma, a hülyeség parttalan áradása.
Egyik sem mondja azt, hogy kapjatok már a fejetekhez idióták, itt fél év múlva önkormányzati választások lesznek, ha nem akarjátok végképp nullára játszani magatokat, akkor az együttműködést és az egymással szembeni bizalmat fenn kell tartani.
Nem lesz könnyű azzal együttműködni, akinek az anyjáról a minap azt hirdettük, hogy hernyótalpas, a lányáról, hogy a kocsisoron SIHI a neve, ő maga pedig lelopta a Szent Jobbról a jegygyűrűt.

Csak mennek előre, mint a tank és ütnek-vágnak, mint a bolondóra, felhasználva minden létező fórumot, és még az sem zavarja őket, hogy a jobboldal a hasát fogja a röhögéstől – igaza is van.
Jószerivel csak Szilárd tart ki töretlenül, de hát ő nem politikus, nem is nagyon fér bele a politikusok belterjes világába, hiszen ő csak egy elkötelezett ember, akinek több az élettapasztalata és a természetes bölcsessége, mint bármelyik aktuálisan divatos politikai szélkakasnak.
Ő tudja, hogy a politika is olyan, mint az ulti, van olyan, hogy rossz a lapjárás, a piros ász mindig másnál van, de azt is tudja, hogy ez nem tart a végtelenségig, egyszer minden lapjárás megfordul.

A baj az, hogy a baloldal hagyta, hogy az olyan fogalmak, mint barátság, szolidaritás, empátia, együttérzés kikopjanak a társadalmi szótárból, hogy hagyott felnövekedni egy-két nemzedéket, akiknek semmit nem mond a „demokrácia” kifejezés.
Hagyta a népet olyanná nevelni, mint a malacokat, akik a vályú előtt egymást tiporva tülekednek, verekednek a falatnyi moslékért.
Most meg csodálkoznak, ha senki nem háborodik fel azon, hogy a politikai osztály ugyanazt csinálja nagyban, amit ők kicsiben.

Jól kell járni – mindenáron!
Ez a vezérelv, erre szocializálódnak a fiatalok, akik egyébként majd egy unalmas pillanatukban miszlikbe szaggatják azokat, akik ma még – jobb és baloldalon egyaránt - azt hiszik, hogy nem fogja őket a golyó.
Ez az ország egyébként sem arról híres, hogy Guiness-rekordot akar dönteni tortasütésben, itt az egyre kisebb torta fölött torzsalkodik mindenki.
Mire rájönnek, hogy rosszat tesznek, talán már nem is lesz torta.
Bár tévednék…

:O)))

UKRAJNA MEGMENTŐJE

Nagy híve vagyok én az elvi politizálásnak, de talán még azt is megértem, ha egy politikus nagyobb érdemi támogatottság híján minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a politikai senkiföldjéről bemanőverezze magát egy kényelmesebb pozícióba, emberek vagyunk, ugye…
A liba sem szeret a jégen topogni süvítő szélviharban, jobban kedveli a soha be nem fagyó melegvízű tavacskát, meg Józsit, aki naponta jelenik meg a ladikkal, hogy neki kukoricát szórjon az etetőjébe.

Mégis, azt mondanám, hogy ha politikus, ha gúnár, át kell gondolnia, hogy mit csinál, mert aki csak a jólétet áhítozza és ennek érdekében mindenre képes, az könnyen a tepsiben végezheti.
Onnan jutott ez eszembe, hogy ma külpolitikailag aktivizálta magát Fodor Gábor.
A Liberálisok elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.
Szóval most – rettenetes önfegyelmet gyakorolva, mondhatni, megerőszakolva saját mocskos természetemet – tekintettel a választási küzdelem jelenlegi fázisára nem erőltetném Fodor Gábor politikai pályafutásának értékelését, beleértve ebbe külpolitikusi adottságait is, de azért nagyon halkan és visszafogottan azt tanácsolnám a szép szőke hercegnek, hogy energiáit átmenetileg inkább a liberális szavazók mozgósítására pazarolja, mint nyílt levelek írására.

Nyílt levelet írni ugyan népszerű feladat, hiszen aláírásával az ember máris nagyot nőtt környezete szemében, ám én még kevés olyan nyílt levelet láttam, mellyel aláírója saját sorsa megrontásán kívül bármit is elért volna.
Ezzel együtt tiszteletreméltó a szándék világunk jobbítására, de attól tartok, jobbítani való akad jókedvvel-bőséggel a világnak azon a hangyafülnyi kis szegletén is, melyet Magyarországnak hívunk.
Ameddig a saját problémáink megoldására nem vagyunk képesek, addig nem kellene mások dolgában okosnak lenni, bármennyire is határozott elképzelésekkel rendelkezünk a világjobbítás módjára vonatkozóan.

Megaztán, ugye, talán nem a legokosabb dolog egy belpolitikai kampány sűrűjéből kéréseket kiabálni a politikai ellenfél vezérének - lett légyen bármennyire is közös a politikai gyökér - mert az elmúlt évek során nyilvánvalóan és nemegyszer kiderült, hogy a levélírót kedves barátból lenézett paprikajancsivá minősítette át az a gyökér…
Persze mindenki úgy csinál magából bohócot, ahogy úri kedve tartja, de jelen esetben nem kellene elfelejteni, hogy a levelező egy politikai közösség tagja, akinek megnyilvánulásai esetleg akár a közösség megnyilatkozásának is tekinthetők, ezért aztán talán jobb lenne ilyenkor előzetesen egyeztetni, elbeszélgetni a szövetségesekkel.

Nem csak azért, mert esetleg több eszük, vagy nagyobb külpolitikai tapasztalatuk van, de azért is, hogy ne romboljuk az egységet, melyet hitelesen csak akkor lehet képviselni, ha minden résztvevő egyeztetett álláspontot képvisel, egyformán beszél, nem pedig összevissza dumál, még ha ennek több évtizedre visszanyúló tradíciói is lennének.
Az ominózus nyílt levélben Fodor Gábor arra kéri  a Viktátort, hogy mint magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.

Azt írja: „Válságos napokat él át Ukrajna.
Egy ország, egy nemzet, és részben Kelet-Európa sorsa is a szemünk előtt dől el. Ukrajnában ma a szó szoros értelmében vérre megy, ami nálunk még csak politikai víziók csatája: a választás a szabadság, az európai értékek és a demokrácia útja, illetve a keleti orientáció, az oligarchikus viszonyok és a despotikus kormányzás lehetősége között.
Náluk nem politikai metafora a választás Brüsszel és Moszkva között, hanem élet és halál kérdése. A helyzet napról napra veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz” 
Hát ez bizony szomorú, talán jobb lett volna le sem írni.
Ha valaki személyes jó viszonyban van a nehezen öregedő örökifjúval, ugyan, magyarázza már el neki, hogy nálunk nem azért nem csordogál vér a küszöb alól, mert Orbán annyira demokrata lenne – lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Azért nincs még nyilvános autodafé, mert azt még a legostobábbak is szinte mind megértik, hogy Magyarországot hozzávetőleg öt perc alatt tudná gazdaságilag bedönteni a Nyugat, akkor pedig ránk igen kellemetlen napok jönnének.
Lenne éhínség, a kisember vagyonának elvesztése, zavargások, erőszak, gyilkosságok és a mainál százszor nagyobb nyomor – szóval mindaz, ami jelenleg Ukrajnában van.

A választási lehetőség persze azonos – ott is választani kell Moszkva és Brüsszel között, de ott Moszkva van olyan helyzetben, hogy gazdaságilag képes bedönteni nagy szomszédunkat.
És Moszkvának esze ágában sincs elengedni Ukrajnát, emellett az ereje is megvan a megtartásához.
Gazdaságilag, politikailag, katonailag egyaránt.
Namármost ebben a helyzetben - amikor Orbán éppen nyelvespuszit ad Putyin ánuszrózsájának, hogy forráshoz jusson és ne álljon azonnal fejre idióta gazdaságpolitikája, csak majd a választások után valamikor - azt kérni tőle, hogy forduljon nyíltan szembe Putyinnal, több mint politikai naivitás.

„Legyen Magyarország a közös föllépés motorja, Budapest pedig a helyszíne!” írja Fodor, miközben az Ukrajnában élő százötvenezer magyar rettegve várja, hogy mikor jut eszébe valamelyik eszement nacionalistának a magyar kisebbség ellen fordulni.
A politikai zavargások idején szerepet vállaló kívülálló könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint aki kocsmai verekedőket akar szétválasztani: mindketten ellene fordulnak és szakszerűen összeverik.
Nem lenne jó, ha ebben a helyzetben bármelyik politikusunk a magyar nemzetiség tüzén szeretné sütögetni a pecsenyéjét.

Arról nem is szólva, hogy az ukrán események engem kísértetiesen emlékeztetnek 2006 budapesti eseményeire, azzal a differenciával, hogy Ukrajna lakosainak száma éppen a négy és félszerese Magyarországénak, igaz, ez az arány Klicskó és Orbán méretei között is fennáll.
Van egy olyan jogelv, hogy a népek önrendelkezési joga.
Majd az ukránok eldöntik, hogy mit akarnak, kit akarnak vezetőjüknek, kivel szeretnének politikai, gazdasági szövetséget kötni, nem kellene ebbe nekünk beleszólnunk.
Jobban járunk, ha hallgatunk – már csak a százötvenezer magyar túsz miatt is.

Fodor Gábor pedig tanulhatna a múltból, a doktriner liberálisoknak egyszer már sikerült nullára játszani pártjukat életidegen erőszakosságukkal, nem kellene most új terepet keresni az önmegvalósításra.
Összefogásra van szükség, kollektív döntések után együttes és összehangolt fellépésre, nem pedig kidolgozatlan, végiggondolatlan egyéni bravúrszámokra.
Ha ezt nem érti meg a kócos libero, akkor kár volt előadnia a történelmi papírkosár liberális főnixét, üdvösebb lett volna szép csendesen a feledés mély homályába veszni.
Ha nem tanul végre, úgyis ez lesz a vége…

:O)))

NEHÉZ SZÜLÉS

Huhhhh!
Nagy nyögések, apró sikolyok és fájdalmas kiáltozások közepette megszületett a kisded.
Valószínűleg farfekvéses volt, szenvedett vele mindenki, mire végre felsírt.
A kisbaba szép, formás, egyelőre még inkább csak alszik, de reménykedünk benne, hogy hamarosan ordítva fogja követelni a jussát.

A világrajöttét bejelentő sajtótájékoztatón ott állt az unortodox család: a szülők, mind a hárman: az apa, aki magáévá tette a két anyát, akik egy ideig azt hitték, hogy éppen erőszakot tesznek rajtuk, de aztán a sajtótájékoztató idejére már rájöttek, hogy a nász boldog és kielégítő volt és ők is éppen ezt akarták világ életükben - mondták is a Ferinek, hogy most finom, most ne hagyd abba!.

A frigy legnagyobb nyertese mégis a langaléta nagynéni lehet, aki a kicsinek hozott három erősen használt, szárnyavesztett plüssmadarat, hadd örüljön neki.
A madarak nem teljesen hasznavehetetlenek, mert ha megnyomjuk a hasukat, akkor az egyik azt mondja, hogy rohattkomcsik, a másik azt, hogy tolerancia, vagy lerúgom a fejed, a harmadik pedig nem szól semmit csak pottyant egyet, kritikai éllel, harcostársai fejére.
Fodor nagynéni azért nyertes, mert kimaradt a nászból, mégis köze lehet a gyerekhez, míg az Együtthöz az absnicli-elv alapján csatlakozó kollegáinak részt kellett venniük a méregpohár fenékigürítésében, és még csak nem is fintoroghattak hozzá nyilvánosan – belegondolni is rettenetes.

Ami még izgalmas, az Kuncze indulása egyéni képviselői helyért a DK színeiben.
Ha sikerülne, nagy nyereség lenne a DK-nak, mert már ketten lennének a pártban, akik fel tudják kelteni a választók érdeklődését és ki tudják váltani ellenfeleikből a sikítófrászt.
Révész Mártíriusz újrakeresztelése Kuncze múlhatatlan érdemei közé tartozik, arról nem is szólva, ha majd megjelennek valahol együtt Gyurcsánnyal, akkor a helyszínen tartózkodó Fideszesek körében kitör a kollektív búbánat és megharapják a postást.

Úgy tűnik, innen már - leszámítva Orbánt - csak a résztvevőkön múlik a siker.
A keret elkészült, már csak a művészeken múlik, milyen képet kereteznek be vele.
Remélhetőleg azért azt nem felejtik el, hogy a választó már megadta a témát.
Az a címe, hogy Orbán a pokolban, ami egy nagyon helyénvaló témaválasztás, már csak az van hátra, hogy a címadó modellt beleültessék egy nagy vaskondérba és alágyújtsanak.
Akkor jó, mikor már mindenki érezheti a büdösséget, annak lesz meggyőző ereje.
Ha a résztvevők komolyan veszik magukat és a nép azt érzi, hogy az összefogottak valóban alárendelik személyes gyíkjaikat a közös célnak, az már önmagában rengeteg szavazatot hozhat, de ha elölről kezdik a gyurcsányozást meg a civilkedést, a bocsánatkérősdit, akkor mehet az egész banda a levesbe.
Vigyázni kell, mert igény erre lenne, csakúgy, mint a DK elkötelezettjei részéről a sebek vakarászására, de ez nem vinne előre, sőt.

Ez az a pont, amikor tiszta lappal lehetne indulni, és húzni az igát lelkesen, közben figyelni, mikor hibázik Orbán.
Merthogy hibázni fog, az biztos, mint ahogy hibázott is már rengeteget, csak nem volt, aki kihasználja.
Hát most lehet ilyen, ha ők is úgy akarják.

Ami ma történt, az még nem a siker, csak egy lehetőség mindahányunk számára a sikerre.
Négy év megannyi elszalasztott lehetősége után végre egyszer élnünk kellene vele.

:O)))

MÉRGELŐDJÜNK EGYÜTT

1. Az nem összefogás, amelyikben két szervezet megállapodik egymással, majd azt mondják, hogy aki összefogást akar, az csatlakozzon hozzájuk. Csatlakozzon hozzájuk a hathúszas, mozdonnyal előre.
2. Az nem megállapodás, amelyben az összes kérdésben, melyben meg kellene állapodni, már előre megállapodott két szereplő, a többi pedig ki van zárva a tartalmi döntésekből. Aki erre képes, az hasaljon el a Wartburg kalaptartóján és bólogasson, esetleg csóválja a farkát.
3. Az nem széleskörű megállapodás, melyben a szóba jöhető közéleti szereplők részvételéről utólag döntenek azok, akiknek a részvételéről, szerepéről - szerintük - mások nem dönthetnek se előre, se utólag.
4. Az nem korrekt eljárás, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondja valaki, hogy azért nem válaszol egy újságírói kérdésre, mert nem akar a sajtón keresztül üzengetni, miután egészen odáig folyamatosan azt tette.
5. Az nem való miniszterelnöknek, aki miniszterelnöki ambícióin túl egy év alatt sem tudta tisztán artikulálni a szándékait, aki sunyin bujkált és lavírozott, és még tegnapelőtt is azt állította, hogy nem ragaszkodik a listavezetői pozícióhoz, majd tegnap kész tényként tálalta becses személyét a közvéleménynek. Természetesen kész döntésként, még annak előtte, hogy a tárgyalásokat akárcsak elkezdték volna az együttműködés kiszélesítéséről.
6. Az nem tisztességes, hogy azzal próbálja valaki zsarolni a másikat egy politikai döntés előtt, hogy ha nem értesz velem egyet, akkor te vagy a felelős a bukásért, melyért egyébként ő tette a legtöbbet az demokratikus ellenzék széleskörű összefogásának megakadályozásával.
7. Az nem tisztességes politikus, aki saját önös érdekeit az ország érdeke elé tolja, nem ismeri fel a valóságos folyamatokat és nem azoknak megfelelően cselekszik.
Az pedig nem épeszű, aki azt képzeli, hogy csak a baloldalon akadnak tisztességes demokraták.
8. Az nem demokrata, aki képtelen kompromisszumokat, szövetségeket kötni.
A politika ugyanis nem a „kell”-ről szól, hanem a „lehetséges” tehetséges megvalósításának művészete.
9. Az sem politikus, aki lenézi, egyben ostobának nézi a választót, elsősorban saját pártjának szavazóit.
10. Az meg aztán egyenesen bolond, aki azt hiszi, hogy egy semmiből felépített párt szavazóit zsarolni lehet.
Ők mindahányan büszkék magára a teljesítményre és azért állnak a párt elnöke mögé, mert szilárdan hisznek abban, hogy ő adja a helyes válaszokat a kor kérdéseire.
11. Az sem politikus, aki azt hiszi, hogy Gyurcsányt bele tudja húzni egy szokványos szocimutyiba, mert ő pontosan tudja, hogy abban a pillanatban hagyná őt eddig szép teljesítményt nyújtó pártja támogatóinak minimum hetven százaléka faképnél.
12. Ha egy költöző madárnak piros csőre van, a földön totyog, a levegőben elegánsan szárnyal, gágog, szereti a kukoricát és úgy néz ki, mint egy liba, akkor az nagy valószínűséggel liba is.
Ha valaki hosszabb időn keresztül éppen olyan módszerekkel dolgozik, mint kormánypárt, ha ő az egyetlen, akit a politikai ellenfél békén hagy és nem gyaláz, ha ő az, aki az összefogás szótól sikítófrászt kap, aki a minizsarnok egyes számú rémálmát próbálja szent buzgalommal kiszorítani a politikai térből, akkor az nem saját pártja, hanem a politikai ellenfél szekerét tolja.
13. A miniszterelnökséghez nem elég egy bonviváni csücsörítés, sem egy homlokba fésült huncutka. Ha beírod a Google keresőjébe, hogy Bóni gróf, a képtalálatok között ott szerepel az önjelölt listavezető képe.
Merthogy azt azért szögezzük le, hogy az MSZP listája nem azonos az Összefogás listájával, még, ha ezt sugallnák is minden megnyilatkozásukkal Edvin herceg és hű társa, Bóni gróf.

Kísértetiesen hasonlít ez az egész dolog a 2009-es helyzetre, akkor is be akarták bizonyítani, hogy a baloldal csak torzsalkodni tud, kormányzásra alkalmatlan.
Ehhez akkor is ugyanazok a szocialista és liberális körök adták a muníciót, mint ma is teszik, és ma is ugyanazokat az érdekeket szolgálják, mint amelyeket akkor szolgáltak.
Bizonyos szempontból csapdahelyzet ez Gyurcsánynak is, hiszen ha a méltatlan feltételek helyett tiszta lapokat követel, akkor könnyen rátolják a felelősséget az összefogás elmaradásáért, de azt hiszem, hogy ezzel nem kellene most törődni.
Tiszta beszéd, tiszta elvek, tiszta kezek – a nép ezt értékelni fogja.
és felismeri már a pávatáncot, akkor is ha maga a Nagy Táncművész, meg akkor is, ha baloldali tanítványa adja elő.
A Mesterházy-Bajnai páros az elmúlt egy év során csúnyán leszerepelt, velük ma már nem lehet győzni.
Ha politikusok lennének, ezt már régen tudomásul vették volna.
Ha tudják, de ennek dacára ragaszkodnak a vezető szerephez, akkor erre nem politikai, hanem más okuk van.
Jó lenne, ha reálisan átgondolnák a helyzetet.
Attól tartok, képtelenek lesznek rá.

:O)))

NEHÉZFELFOGÁSÚAK

Hú, de izgultam volna ma egész nap, ha nem ismertem volna a Nagy Demokrata Bolhacirkusz művészeit!
Ültem volna izgatottan a babérjaimon és várom a percet, mikor megjelenik valamilyen semleges helyszínen – mondjuk a Syma csarnokban vagy az eddig még feledékenység következtében sem át nem keresztelt, sem át nem költöztetett, sem a Nemzeti Dohányboltokkal össze nem vont Nemzeti Múzeum lépcsőin - kéz a kézben Bajnai, Mesterházy, Bokros, Gyurcsány, Fodor, Kónya, Kuncze, Herényi, Schmuck, Vajnai, Ungár, Juhász, Karácsony – hagytam ki valakit?

Előttük egy kifeszített molinó, rajta a felirat:
MI NEM EGYMÁST SZERETJÜK, HANEM AZ ORSZÁGOT! LE A ZSARNOKKAL! DEMOKRÁCIÁT!
Majd együtt eléneklik a Himnuszt és vállukra emelik Király Júliát.
Vagy Bokros Lajost.
Vagy Surányi Györgyöt.
Vagy Kuncze Gábort.
Vagy bárki mást, aki tehetséges, és akinek személyében egy délelőtti értekezlet keretében meg tudtak állapodni, hiszen itt a dolomitszilárd elvek mára már igazán háttérbe szorulhattak volna.

Az ugyanis már tegnap kiderült, hogy az eddig egymással vetélkedő két alkalmatlan nem indulhat a győzelem esélyével, így valaki mást kell keresni, lehetőleg olyan valakit, akit nem Orbán Viktornak hívnak.
Király Júliával járnának a legjobban, a többieket emelgetni strapásabb, Schmuck Andor például ebből kifolyólag szóba sem jöhet.
Persze ez a megoldás csak az utópiák birodalmában állná meg a helyét, ahol sárkányok, orkok, és varázslók, zombik és trollok akadályozzák a hófehér csataménbe öltözött hős harcát a turulbanszületett Hókuszpók ellen, a mai magyar demokraták körében az ilyesmi elképzelhetetlen, hiszen ésszerű lenne.

A dolgok a realitásokon alapuló forgatókönyvek szerint folynak, így hát a táncosok, akik Viktor koreográfiája szerint abszolválják az előadást, a klasszikus pávatánc lépéseit adják elő.
Tegnap léptek egyet előre, mosolyogtak, így a mai logikus lépéskombináció a kettőt hátra, gonosz pofák vágásával egybekötve.
Ha én nevelhetném őket, akkor a klasszikus porosz iskola szabályai szerint ezerszer leíratnám velük, hogy az együttműködés nem azt jelenti, hogy a másik azt csinálja, amit én kitaláltam.

Ma estére világosan kiderült, hogy szocialista barátaink éppen ott tartanak, ahol hónapokkal ezelőtt tartottak, ugyanis azt képzelik, hogy a közös lista azt jelenti, hogy az általuk arra érdemesnek nyilvánított szervezetek indulhatnak az MSZP listáján, az MSZP feltételei szerint.
Hát nem is tudom, hogy lehet ezt finoman megfogalmazni, de szerintem ez inkább azt jelentené, hogy a résztvevő szervezetek súlyuknak megfelelően képviseltetik magukat egy olyan listán, melyet az a személy vezet, akinek személyében a résztvevő szervezetek, pártok megállapodtak.
Ezt a listát hivatalosan egy Összefogás Pártnak, vagy egy Demokrata Pártnak kellene indítani, melynek tagsága a fentebb felsorolt személyekből állna, és amelynek aktuális programja mindössze a demokratikus államrend helyreállítására, majd a szabad és demokratikus választások kiírására terjedne ki.

Nem kell itt sokat tudóskodni, hiszen ez az összefogás nem a közös, koalíciós kormányzást célozná, hanem csak egyetlen feladatra, a demokratikus államrend helyreállítására, esetleg a puccsisták felelősségrevonásának megkezdésére szerveződne, mert azt azért világossá kellene induláskor mindjárt tenni, hogy a Magyar Köztársaságban nincs helye egyeduralmi törekvéseknek, mégha a törvényeket megpróbálják hozzá is igazítani a tényekhez.
Aki ezzel nem ért egyet, az menjen isten hírével, nem fog hiányozni.

Ellenben azt tudomásul kell venni, hogy aki a közös listavezető lesz, annak minimálisan is két évre, de inkább háromra teljhatalmat kell adni, ami nem jelenti azt, hogy a döntéseket ne lehetne demokratikusan előkészíteni, de azt mindenképpen, hogy a végső döntést neki kell meghozni és a döntés után nincs helye további vitáknak.
Mondjuk ez a résztvevők kvalitásainak és jellemének ismeretében kissé utópisztikus, de megfelelő szankciókkal talán kikényszeríthető.
Azt is meg kell akadályozni, hogy bármelyik résztvevő szervezet döntő befolyást szerezzen a közös frakcióban, mert a zsarolhatóság zsarolásra sarkall, márpedig demokráciát nem lehet antidemokratikus eszközökkel megteremteni.
Na, de hol vagyunk még ettől?

Mint Makó Jeruzsálemtől, egyelőre még - vagy már megint – ott tartunk, hogy Gyurcsány részt vehet-e az összefogásban, mely kérdés a „tud e repülni a liba szárnyak nélkül” dilemmával egyenértékű.
Ezen rugóznak a szocialista politikusok leginkább, és közben nem veszik észre, hogy éppen hattyúdaluk kottáját körmölik.
Pedig – jobb, ha tőlem tudják – már elindultak a süllyesztő felé vezető úton, és ma már ott tartunk, hogy minden negatív megmozdulásukkal Gyurcsányt erősítik, aki egyébként jó taktikai érzékkel fizikailag is távol tartja magát tőlük – ki tudja, hátha fertőz a gyáva önzésük, államférfiakhoz méltatlan, kispályás viselkedésük, a valósággal való szembenézésre képtelen mentalitásuk.

A szocialisták most megpróbálják előadni ugyanazt, ami Gyurcsány lemondatásakor egyszer már bejött Viktornak, megpróbálnak bohózatot kreálni a listavezető kereséséből, de elárulom, nem fog összejönni.
Kilóg ugyanis a lóláb, a szándék, hogy senki más ne legyen alkalmas a posztra a szocialista pártelnökön kívül.
Sajnos, szocialistáink az elmúlt hónapokban sok-sok munkával elérték, hogy ma már mindenki látja, hogy ki az, aki egyértelműen alkalmatlan a feladatra.

A hét most terméketlen vitákkal fog elmenni, és hol van még a vita az egyéni jelöltekről, a közös listáról, a listavezetőről, a demokrácia reparálásának feladatairól – és a napok rohannak.
Ha rajtuk múlik, még a szavazófülke előtt is egymást ütik.
Ezen csak a tagság tudna változtatni, - már, amelyik szervezet rendelkezik ilyesmivel.
De erről beszélgetni kellene a pártok tagságának, kár, hogy itt a pártdemokrácia sem sokkal különb, mint az állam demokráciája.

Hát, majd meglátjuk, mindenesetre jó lenne elkezdeni kicsit sietni, mert közeleg a tavasz, még ötven-hatvan nap és rügyeznek a fák, már a trafikokba is be lehet majd látni, mert leszedik a portálokról a fóliát, jönnek a stadionátadások, Deutsch Tompika felavatja Brüll Alfréd szobrát, mely valami csodás véletlen folytán rá fog hasonlítani.
A Szabadság téren felállítják az Égigérő Nemzeti Rézfütyülőt, Selmeczi Gabika fogja a munka dandárját végezni.
Lesz itt minden, tűzijáték, konfetti, béremelés az inszeminátoroknak a kedves vezető nagypapájára való emlékezés végett, hogy senki ne felejtse, mitől is kétlábon járó termékenységi szimbólum a Mi Szeretett Vezérünk.
Mi meg várjuk türelmesen a csodát, hiszen ha az Úr akarja, a kapanyél is elsül…

:O)))

BOKROS TEENDŐK

Szerintem nem kell minden politikust szeretni.
Sőt, szerintem egyiket sem kell szeretni, mert jobb esetben mindegyik rajtunk akar kísérletezni világmegváltó társadalomszervezési elképzeléseivel, laboratóriumnak nézve az országot, benne tízmillió kísérleti patkánnyal.
Rosszabbik esetben emellett lopni is akar, visszaélve pozíciójával, a legrosszabb esetben ellopja az országot és ostoba cselédet csinál belőlünk.

No, persze csak, ha hagyjuk, mert nincs az az idióta diktátor-palánta, akinek szeme előtt álmatlan éjszakáin ne ködlene fel néha az a golyóverte fal, mely előtt egy szomszédos ország diktátora álldogált az oda rendszeresített családi gazdálkodó társaságában, aki amúgy nem gondterhelt traktoroslányt alakított, hanem mérnök-akadémikust.
Ő is népe felvirágoztatója volt, ő is szembeszállt szövetségesével, ő is állandóan a függetlenségét bizonygatta, neki is tapsolt a nép az utolsó napig - és ő is lopott, mint a gép.
Persze ő is csak biztonsági megfontolásokból, mivel egyébként övé volt az ország, tokkal vonóval - nálunk ehhez még a gyanta is hozzájön.

Éppen a minap találták meg a vagyon egy részét - a Magyar Nemzet Online szerint 50 milliárd euro értékű aranyat – elásva, aztán ez vagy igaz, vagy nem, de állítólag nálunk is el van ásva néhány ezer hektár föld egy Cinege utcai kert sarkában...

Mindenesetre ahhoz, hogy elvegyük a diktátor-jelöltek kedvét attól, hogy amfiteátrumot építsenek a Népstadion helyére, ahol majd a liberálisok vívnak szocialistákkal, majd a maradékot, meg az elfajzott konzervatívokat feletetik a vérmókusokkal, miközben az egyeduralkodó remekül szórakozik - ahhoz erőt kell mutatni.
Márpedig a népi bölcsesség azt mondja, hogy egységben az erő, bár ez ügyben a demokratikus oldal inkább az „egységben a kétség” szép elvét próbálja bevezetni, de a népi bölcsesség már kiállta az idő próbáját, sőt, a „sok lúd disznót győz” közmondással erre még rá is erősített.

Erőre pedig szükség van, mert a diktátorok és az egyeduralomra törők csak az erő nyelvén értenek, lásd Sztálin példáját, aki, amikor jelezték, hogy a Pápa helyteleníti valamelyik politikai lépését, akkor állítólag visszakérdezett: És hány hadosztálya van a pápának?

Namármost nem minden összefogás, amit annak neveznek, merthogy azt nem nevezhetjük összefogásnak, ha egy párt kiválaszt valamilyen amorf katyvaszként üzemelő politikai alakzatot, vagy felkarolja egy romjaiban heverő valamikori párt maradványát, hogy demonstrálja a demokratizmus melletti elkötelezettségét, de azért ne kelljen egyezkednie senkivel.
Ehhez szövetségesnek jelentkező politikai hulladék-figurákat a politikai élet másodvonalából mindig fog találni az, aki ehhez a színjátékhoz partnereket keres, hiszen a politikai halálnál lényegesen jobb a politikai vazallus élete.
Itt-ott csak leesik valami, ha nem is a színhús, legalább a csont, és lehet reménykedni a csillagok egy kedvezőbb konstellációjában, a feltámadásban.

A valódi összefogás a diktátor ellen azt jelenti, hogy a politikai élet valamennyi demokrácia iránt elkötelezett, diktatúraellenes szereplője részt vesz benne, kivétel nélkül.
Nincs finnyáskodás, nincs primitív gyerekeskedés, nincs alma játszik, körte nem típusú kiszámolósdi, összefogás van.
Ehhez persze kellenek bizonyos politikai képességek, legelsősorban az, hogy a résztvevők legyenek képesek felnőtt módon gondolkodva átmenetileg felfüggeszteni egymás iránt érzett ellenszenvüket, rendeljék alá politikai elképzeléseiket az egyetlen valóban fontos célnak, a diktátor eltávolításának és a demokrácia helyreállításának.

Na, ez nehezebb, mint kapát-kaszát ragadni, mert még mielőtt mást legyőzünk, saját magunkat és prekoncepcióinkat kell legyőznünk, ez pedig fránya nehéz tud lenni.
Szép példája ennek Giczy György cikke a Népszavában.
A volt jobboldali pártelnök arról értekezik, hogy az emlékezetes október 23.-i rendezvényen a baloldal tulajdonképpen nem fogadta el Bokros Lajost, „aki frissen alakult pártját jobbközép, konzervatív beállítottságúnak aposztrofálta. Márpedig az ott összegyűltek az ilyen politikai kategóriákat nem hallgatták szívesen, még akkor sem, ha ezek a szavak történetesen az MSZP egykori pénzügyminisztere részéről hangzottak el.”
Én másként emlékszem, ott voltam, és szerintem Bokrost egyértelmű rokonszenvvel fogadta a tömeg. Jómagam például sokkal több, a sajátommal közös gondolatot véltem felfedezni a beszédében, mint egyes baloldali szónokok mondanivalójával.
Akik nem arattak valami túlzott közönségsikert, azok közül egynek sem volt bajsza.

Azért Giczynek van néhány igazsága a cikkben, mert az kétségtelen, hogy ebben a kiélezett politikai légkörben legnagyobb hiány bizalom tekintetében van.
És mégcsak nem is a baloldal-jobboldal között, hanem elsősorban a politikai rokonságon belül.
Nincs az a konzervatív politikus, Giczytől Bokrosig, Dávid Ibolyától Pusztai Erzsébetig, akiben kevésbé bízna meg egy szocialista politikus, mint egy DK-s politikusban, de sok esetben fordítva is igaz ez - nem szólva a liberálisok belső és külső utálkozásairól.
Tulajdonképpen ezzel Viktor el is érte a célját.

Megosztott ellenzék – egységes kormányzati szavazótábor, ez a sikere titka, és ezért meg is tesz mindent, mi meg kontrázunk ennek az őrült prímásnak, szinte mindahányan.
Mert a pártvezetők utálkozása ragadós, ha Bajnai ejt egy-két igaz könnyet a helyzet miatt, melynek előállításában oroszlánrésze volt, akkor hívei is zokogni kezdenek, ahelyett, hogy kupáncsapnák a túl sokat és túl következetesen hibázó pártvezért, mert következményeknek a mi térfelünkön is illik lenni.

Persze alsóbb szinteken azért vannak még normális emberek és normális viszonyok, nálunk helyben például gond nélkül együtt tudnak dolgozni a demokraták, mondjon akármit is pártvezetésük.
Kevés az idő, nincs lehetőség holmi éveken keresztül tartó bizalomépítésre, fel kell tételezni egymásról a jószándékot - bemondásra, mint az ultiban.
Aztán akik nem méltók a bizalomra, azoktól majd meg kell válni, de ez az a pont, amikor mindenkit hívni kell.

Három évre félre kell tenni a pártpolitikát, ezalatt a demokrácia helyreállításával kell foglalatoskodni, le kell folytatni a puccsisták pereit, hogy soha többé ne legyen ebben az országban senkinek lehetősége sem erőszakosan, sem alkotmányosan egyszemélyi hatalom kiépítésére.
Szociáldemokratát, kereszténydemokratát, demokrata fórumosokat, a munkáspárt 2006 tagságát, mindenkit, aki a demokráciát az Alkotmány alapjain tudja elfogadni.

Nem, nem az Alaptörvénynek nevezett illegitim puccstörvény, hanem az Alkotmány alapján, melyre felesküdött minden politikus, az is, aki aztán egyéni ambíciói érdekében szétverte.
Óriási ma a választók, a pártok tagságának és szimpatizánsainak szerepe.

A pártapparátusok hajlamosak a taktikázgatásra, a pozícióharcokra, de erre ma nincs idő.
Mielőtt Orbánt kényszerítené a nép a távozásra, előtte saját pártjainak vezetőit kellene ésszerű magatartásra kényszeríteni.
Vagy világgázavarni.
Túl nagy a tét.

:O)))

VERKLI

Mint egy meghibásodott zenegép, melyet néhány hibbant verklis váltott műszakban teker, csak játssza, játssza ugyanazt a dalt.
A verklisek nem törődnek senkivel és semmivel, a nótát egyszer valaki előre megfontolt szándékkal, aljas indokból megírta, hát akkor hadd szóljon, ugyanaz, ugyanúgy, ezerszer.
Lassan már el is hiszik, amit mondanak.
Közben kitört a világháború, csapataink a tehetségtelen vezérek munkásságának eredményeképpen romjaikban, Doberdó, Isonzó, Bruszilov-offenzíva - de ők csak tekerik rendületlenül a verklit.
Az meg zengi a Gotterhaltét, a ház gangján a lakosok, akiket előcsalogatott a zene értetlenül nézik a szent buzgalmat és nem nagyon értik, hogy a tekerőkart egymás kezéből kicsavaró verklisek miből gondolják, hogy az elavult, de már új korában sem túl fülbemászó dallam végén záporozni fog az újságpapírba csavart aprópénz lábaik elé.
Igen, kedves olvasó, a magát demokratikusnak nevező oldalról van szó, amely arról nevezetes, hogy sikerült olyan vezetőkre szert tennie, akik be vannak oltva politika ellen, míg azon testületek tagjai, akiknek dönteniük kellene a célról és a haladás irányáról, láthatólag csak azzal vannak elfoglalva,– tisztelet a kivételnek - hogy a következő négy évük kényelmét biztosítsák.
És a jobbik változat szerint nem veszik észre, hogy a zene, amit játszanak hazug, hamis és elavult, már nem lelkesít senkit, de a legnagyobb hibája, hogy erre a zenére nem jön be a közönség.
Mégsem tudják, nem akarják abbahagyni, kényszeresen hajtogatják, kényszeresen tekerik a kart, semmi nem zökkenti ki őket belőle: Gyurcsány többet visz, mint hoz, Gyurcsánnyal nem lehet összefogni, Gyurcsány lesz az oka a vereségnek, Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány…
A saját maguk által keltett csatazaj elnyomja a választók hangját, ha meg mégis úgy felerősödik, hogy nem tudják nem meghallani, akkor kijelentik, hogy a hang ugyan a tömegből jön, mégis Gyurcsány hangja.
Ő szervezte meg, hogy a rakparton a különféle zászlókat lengetők egyként ordítsák: Összefogást!
Jelzem, ha így lenne, akkor is alkalmasabb lenne politikusnak náluk, hiszen meg tudta volna szervezni az akciót, ők meg, ha a ceruzát az asztal egyik oldaláról át szeretnék tenni a másikra, tanácsadók véleményét kell, hogy kikérjék.
Másrészt, meg is tudná szervezni, ha akarná, de ezt az akciót nem kellett szervezni.
Ezt a jelenséget úgy hívják, hogy vox populi, ami nem azt jelenti, hogy populista hang, mert az Viktor, meg lassan már Attila műfaja is, hanem azt jelenti, hogy a nép hangja.
Közmondásból lehet ismerni – Vox populi – vox Dei, a nép szava – Isten szava…
Egyszerűbb nem elhinni, hiszen ha elhiszik, akkor felül kell vizsgálni az ezidáig folytatott politikájukat, be kell ismerniük, hogy tévedtek, rossz döntést hoztak, bocsi…
Ezért aztán olyanok, mint a feleségét a postással rajtkapó francia férj, akitől a postás alól megkérdezi az asszony: most mégis, kinek hiszel drágám? Nekem, vagy a szemednek?
Mindennel megpróbálkoznak, csak egyel nem: nem néznek szembe a valósággal.
A valóság meg soha nem arról nevezetes, hogy túl gyönyörű lenne, de aki hisz neki, azt busásan meg szokta jutalmazni - ehhez persze fel kellene ismerni, mikor szembejön velünk az utcán.
Vannak, akik erre soha nem voltak és soha nem is lesznek képesek, ellenben remekül el tudják sajátítani a kamarilla-politizálás összes csínját–bínját, mást meg nem is nagyon ismernek, mert a való világról nekik legfeljebb VV Évike jut eszükbe az ő nyuszis papucsával…
Bajnai pislog, mint primadonna, akinek a díszletmunkás belecsípett a seggébe, közben ötvenszer elmondja, hogy az összefogás gondolata tőle ered, holott ő csak ráült a néphangulatra, majd kikiáltotta magát az összefogás miniszterelnök-jelöltjének, ami akkor jó ötletnek is tűnt.
Csak aztán pártot alapított és ezzel miniszterelnök-jelöltből minielnökké küzdötte le magát - egy zavaros és békétlen pártszövetségecske elnökévé.
Hibát hibára halmozott, becsalogatott a házába karrieristától kezdve zavaros ideológiájú pártmaradványokat – mind „valaki” akar lenni és mind az ő rovására.
És hát Békéscsaba, ugye – ilyet profi nem engedhetne meg magának.
Mesterházy meg egyszerűen egy kedves srác, tele ambícióval, tele szorgalommal, de ez olyan, mint a zenetanulás, - van, amit nem lehet megtanulni, vagy van tehetsége az embernek a zenéhez, vagy nincs.
Utóbbi esetben is lehet és érdemes is muzsikálni, de talán nem lenne szabad a Bécsi Filharmonikusok karmesteri pulpitusára ácsingózni, talán kamarazene otthon, a családdal, ott elnézhető a hamis hang, az ütemtévesztés, a kottaismeret hiánya…
A rutinos és okos Lendvai Ildikó már felismerte a helyzetet, ő pontosan tudja, hogy Gyurcsányt zsarolni reménytelen vállalkozás, - tett is javaslatot a kabát újragombolására.
Az Újságíróklub résztvevői is valamelyest árnyaltabban beszélnek, de persze van, aki ismét meghirdeti, hogy azé a felelősség, aki nem szavaz erre a csődtömegre, melyet ma a Bajnai-Mesterházy összefogás képvisel – ő majd később rájön, hogy butaságokat beszélt.
Gyurcsány dícséretét zengi a kissé fáziskésésben leledző Botka is, aki ugyan egyéb ügyekben elég értelmes dolgokat mond, de ha meghallja Gyurcsány nevét, elmegy az esze és a választó nyakába akarja tolni az elcseszett szocialista politika miatti felelősséget.
Nekem Németh Miklóst idézi, mert ugyan a szándéka nyilvánvaló, de addig-addig köti a vitézkötéseket a dolgaira, annyira biztos akar lenni a dolgában, hogy már mindenki unja.
Pedig ő alkalmas miniszterelnök-jelölt lett volna egy szocialisták által vezetett összefogás élén, szép nagy marha ember, ahogy mondani szokták, magyarember él-hal az ilyenért – de a kulcsszó azért itt is az összefogás kellene, hogy legyen, mert erre vevő a demokratikus oldal választója.
Anno a foxi-maxin úgy tanították, hogy a demokrácia nem a pártelitek uralmát, hanem népuralmat jelent – ezt a tézist ugyan a jobboldalon már hatályon kívül helyezték, mert már ez is maga a parttalan anarchia lenne Viktor uralmához képest - de azt hittem, a demokratikus oldalon még érvényes a definíció.
Én élveztem volna Botka szerepeltetését egyébként, mert már Gyurcsány esetében is sámlira állították a kis akarnokot, Botka hóna alatt még jobban mutatna, de persze ez csak álom - a cél ma elsősorban Gyurcsány kifüstölése, ez felülír mindent.
Az ember sokszor nem is tudja eldönteni, hogy ezek az emberek Orbán vagy Gyurcsány ellen szeretnének szövetkezni, és ha nem lenne a helyzet ilyen szomorú, hát hemperegni lehetne a röhögéstől viselt dolgaik miatt.
Ezek gúnár nélkül szeretnének libát csinálni, és már a megfelelő tojás világrajötte előtt osztogatják maguk között a libasültet, de persze önzetlenül és a demokrácia helyrepofozásának szent céljától áthatva…
Hát, csak megjön az eszük, jó lenne, ha ez még a választások előtt történne.
Csak emlékeztetőül a varázsszó: Összefogás!

:O)))

ELLENZÉKI ALTERNATÍVA FELMUTATÁSA

Na, ez az, amit soha nem gondoltam volna, - nevezetesen azt, hogy szégyellnem kelljen magam az MSZP politikája miatt – most mégis itt tartunk.
Az október 23.i megemlékezés – úgy tűnik – maradandó sebeket ejtett a Szocialista Párt jelenlegi vezetőinek és a tőlük anyagi függésben leledző holdudvarának  harmatos lelkén, lelkükben gyász, sértettség és bánat honol, nem igen tudják megemészteni, hogy a kiszemelt áldozat nem akarja könnyen adni a bőrét.
És eljött az a nap is, amikor azt kell gondolnom, amit soha nem gondoltam volna, hogy ez a viselkedés nemcsak, hogy Orbán Viktor pozícióját erősíti, de könnyen meglehet, hogy az inspiráció sem saját kútfőből jön, hanem a csavaros futballista-észjárás terméke.
Merthogy ez a viselkedés nem a magyar baloldal, nem a magyar demokraták céljait, érdekeit szolgálja, az teljesen biztos.

Mondjuk ki kereken: a Szocialista Párt és a Bajnai nevével fémjelzett csapat vezetői egyértelműen azt a benyomást keltik, hogy lepaktáltak Orbán Viktorral, eladták neki a baloldalt, tokkal - vonóval.
Nem a baloldali, nem a demokrata gondolkodású emberek, nem Magyarország és a magyarok érdekeit képviselik, hanem a saját érdekeiket, a következő ciklus parlamenti tagságának árát akarják ezen a módon kiegyenlíteni, a kétharmad-egyharmad mutyik lehetőségét akarják prolongálni.
Ezt látszik alátámasztani az idegeskedésük, fejetlen kapkodásuk, politikustól nevetséges magatartásuk az után, hogy szembetalálkoztak a választók akaratával.
Mert nehogy azt képzelje bárki is, hogy komolyan gondolják, hogy azok, akik az összefogás szót skandálták, azok mindahányan a DK ügynökei voltak, hiszen nem hülyék ők, csak erkölcstelenek.
Ha lehetett a tömegből látni, hallani, hogy az MSZP zászlót lengetők, a liberálisok, a változást váró konzervatívok és a DK hívei együtt skandálva követelték az összefogást, akkor ezt a színpadról még jobban lehetett érzékelni, és aki azt állítja, hogy ez csak a DK követelése volt, az egyszerűen hazudik.
Nem lehetett ez kellemes élmény, belátom.
Mert veszélybe került a mutyi, és nem csak az a mutyi, melyet Bajnaival, a szocialisták újsütetű Semjén Zsoltjával kötöttek, hanem az a mutyi is, melyet valószínűleg a háttérben kötöttek mások másokkal, a szebb jövő reményében.
Meg is zavarta az érdekelteket ez a helyzet, látszik ez a kapkodáson, az apolitikus húzásokon, a hisztiskurvás toporzékoláson.

Amilyen pitiáner módon kirúgatták Kunczét a Klubrádióból, ahogy Gyurcsányt ekézték, amilyen hisztérikusan nyilatkoznak, ahogy csatasorba szólították összes élősködőjüket, amilyen  hülyeségeket nyilatkoznak az összefogással kapcsolatban, az maga az önleleplezés, maga a beismerés.
Beismerése háttéralkuk létének, beismerése az egyéni érdekek előtérbe helyezésének, beismerése az árulásnak.
Beismerése a választópolgár lenézésének, a politikai manipulációnak, melynek irányítói feltételezett hitükkel ellentétben nem ők, hiszen ma már ők is csak bábok Orbán kezén.
Ha végre tudják hajtani feltételezett feladatukat, a választások biztos elvesztését és Orbán hatalmának legalizálását – az is jó, ha nem, csak éppen szétverik a demokratikus ellenzéket – az még jobb.
Azt mondják mai nyilatkozatukban, hogy lezárták a tárgyalásokat, „a kormányváltó szövetség pedig kizárólag az Orbán-kormány működésének megalkuvást nem ismerő ellenőrzésére, a kormányzati munka konstruktív bírálatára, illetve az emberek gondjaira adott szakpolitikai megoldások felmutatására fordítja energiáit"

Ja, meg az ellenzéki alternatíva felmutatására koncentrálnak – ez olyasmi, mint az Úrfelmutatás, felmutatják Mesterházyt, Bajnai csilingel, a választó meg térdrehullva imádja.
Vagy kisnyúl.
Meg a diktatúra konstruktív bírálata…
Bakker, mintha csak a liba az őt püspökfalaton lövő vadász konstruktív bírálatát hirdetné – ezek az emberek nemigen tudhatják, mekkora hülyeségeket beszélnek.
És azt se nagyon tudják, hogy mit akar a demokrata választó, - aki lehet, hogy ma még maga sem tudja, hogy kit választ, de azt már biztosan, hogy kit nem – és nem lennék meglepve, ha ezt a pártot Szocialista Pártnak hívnák.
Gyurcsány ma felkínálta azt is, hogy nem indul képviselőjelöltnek sem, ha egyetlen listát és egy pártelnök-jelöltet állít a demokratikus oldal, de ez sem felelt meg Mesterházy főnökeinek, akik a félreértések elkerülése végett nem a választók, mégcsak nem is a párttagok.

Mesterházy létének ugyanis csak egyetlen értelme van, ez pedig a Fidesz győzelmének biztosítása.

Ez pedig csak akkor halálbiztos, ha a monolit Fidesszel szemben szétaprózott ellenzék áll, mert egy egységes ellenzéket a mai állapotok szerint, ha egy cerkófmajom vezet, akkor is van elméleti esélye a győzelemre – erről a Vezér gondoskodott áldásos tevékenylégével.
Most hirtelen mindenre lett pénz, a maradék baloldali média is megtáltosodott, hirtelen együttműködő partner lett a Táncsics Alapítványból, a politológusok meg egymást félretaszigálva iparkodnak bizonygatni, hogy a legjobb összefogás az, melyből lassan többen maradnak ki, mint akik benne vannak.

Sajnálatos, hogy ide jutottunk, sajnálatos, hogy ide jutottak és sajnálatos, hogy úgy tűnik, fenékig kell ürítenünk a méregpoharat.
Talán a Szocialista Párt tagsága tudna ezen a helyzeten segíteni, de ebben azért ne reménykedjünk.
Lehet, hogy csak abban a rengeteg fiatalban bízhatunk már, akik ott voltak a Műegyetem Rakparton – nekik talán a politika már nem vallás, hanem az érdekeik érvényesítésének terepe lesz, és ők talán már azt is világosan érteni fogják, hogy mi is az érdekük.

Hát azért ne adjuk fel, ahol nagy a szűkség – közel a segítség, mondják a falvédők, márpedig azokra bölcs dolgokat szoktak ám hímezni!

:O)))

MOST KÉNE ABBAHAGYNI

Most kellene befejezni a helyezkedést, a pártvezetők harcát, a különböző szervezetek tagjainak egymás ellen hergelését,  a széthúzást - erőt kell venni magunkon.
Végre kialakult, hogy kik tartoznak a demokraták közé, kik meg, akik csak szavaikban azok, tetteikben pedig Csilicsali Csalavári Csalavérre, a libák nagy barátjára hajaznak.
Nem volt egy könnyű szülés, valószínűleg farfekvéses volt a kisded, és még ma sem biztos, hogy a túlhordottságából nem adódnak majd problémák, de legalább megszületett.
Ezen a tényen többen felsírtak, mert eleinte mindegyikük úgy tervezte, hogy ő lesz majd a gyerek apja, de most, hogy megszületett, ők is látják már, hogy a gyerek szép nagy orral rendelkezik, meglehetősen magabiztosan mozog a pólyában, és amikor az őt körülvevők aggódnak az egészségéért, csak legyint, és valami olyasmit gügyög, hogy lárifári.
Hihetetlen, hogy mennyire kezd hasonlítani Ferkóra, és még csak nem is csücsörít, még szopás közben sem, ami nem is csoda, hiszen a szopást átvállalta tőle Attila meg Gordon, akik még hősiesen tartják magukat, mint kisdiák, akinek bekarcolta a tanítónéni az egyest és most be kell vallja a bajt szüleinek.
Szóval most kiderült, hogy a gyanú nem volt teljesen megalapozatlan, mikor az LMP alapításának és lélegeztetőgépen tartásának nehéz munkájával Viktort gyanúsítottuk, hiszen az, hogy a pszeudopárt nem vesz részt az összefogásban, egyértelműen bizonyítja, hogy alapításának célja csak a kóbor liberálisok összefogdosása és baloldal ellen hangolása volt.
A 4.K nevű baráti társaság pedig ennek lebutított és kihelyezett tagozata, ők is fontosabbnak tartják saját arcuk megőrzését, mint az antidemokratikus folyamatok megállítását, habár nem is biztos, hogy tudják, hogy mit csinálnak.
Ami az arcukat illeti, szerintem kár ennyire vigyázni rá, nem annyira gyönyörű, de nagyobb veszteség soha ne érje a demokratikus oldalt, mint az ő távolmaradásuk, habár minden közöttük levő tisztességes, jószándékú demokratáért kár.
Az ellenzéki együttműködésen belül sem egyszerű a helyzet, az ellentétek sokszor majdnem szétfeszítették az összefogás kívánatos kereteit, merthogy az érdekek többnyire felülírták az értékeket, ebből pedig sok jó nem sült ki.
Eleinte azzal indult az ügy, hogy a demokratikus oldal összefogásában mindenki részt vehet, aki csak ellenzi az önkényuralmat, a jogállam lebontását, a diktatúrát, de aztán az MSZP és Bajnai úgy vélte, ha már nem sikerült a tortát egyedül egyiküknek sem a hónuk alá csapni, hát akkor osztozzanak meg rajta.
Ketten.
Közben az LMP helyzete kezdett tarthatatlanná válni, de a gének továbbörökítéséről azért még gondoskodott, és odatojta az ellenzék fészkébe tojásait, akik azóta szépen beilleszkedtek, csak időnként kiáltják, hogy kakukk, kakukk! - és teszik a dolgukat, mint tették az LMP keretein belül is.
A dolguk pedig – úgy tűnik - elsősorban az ellenzék belső bomlasztása, meg a Gyurcsány – elhárítás. Mikor a gyakorlati összefogásról érdeklődik tőlük a média, akkor megpróbálják a DK vezetőjére tolni az együttműködés esetleges elmaradásának felelősségét, miután hónapokon keresztül a háttérbeszorításán munkálkodtak – hálistennek sikertelenül.
De még ma sem foglalnak egyértelműen állást arról, hogy hajlandók-e adott esetben visszaléptetni jelöltjeiket egy esélyesebb DK-s jelölt javára.
Legutóbb Kónyát találták meg, az Orbánról készített karikatúra-szobor ledöntése okán, kifogásolva, hogy a ledöntött Sztálin-szoborra emlékeztető alkotással úgy bántak, mint hajdan Sztálin ledöntött szobrával – igaz, tőle akkor már nem kellett félni, mert már nem élt, míg Orbán virulens, mint ebola-vírus járvány idején.
Szóval van itt gond, kezdve azzal, hogy Bajnai úgy toborozza a közös nagygyűlés résztvevőit, mintha a saját rendezvényére csalogatná a népet, kihangsúlyozva, hogy ez az együttműködés csak erre a rendezvényre szól.
 Mesterházy eltűnt, mint szürke szamár a ködben, de mindegy - a lényeg az, hogy sikerült rákényszeríteni őket, hogy viselkedjenek végre racionálisan, az ország és a demokraták érdekének megfelelően.
Nagyon jókat tudok vigyorogni a kispályás erőlködéseiken, a félelmeiken, hogy egy színpadról kell beszédet mondani Gyurcsánnyal, a mindenkinek-megfelelési kényszereiken – de azon már kevésbé, hogy minden mozdulatukkal, megnyilatkozásukkal Orbán érdekeit szolgálják ki.
De talán most eljött az ideje, hogy minden demokrata tegye félre klubsovinizmusát, énekeljenek nekik bármit is pártjaik vezetői, mert – miként ezt Milovan Gyilasz hajdan kifejtette, majd le is ülte Tito börtönében – az állami és pártbürokrácia, valamint a nép érdekei nem minden esetben esnek egybe, merthogy a politikus elsősorban a saját pénzében, másodsorban a hatalomban, harmadsorban politikai szerepében, mint afrodiziákumban érdekelt.
A választó egyszerűen csak békésen, nyugodtan, valamiféle csekély kis biztonságban szeretne élni, békésen megélni tisztességes munkájával kiérdemelt pénzéből a családjával és a gyerekeivel együtt.
Ennek legfőbb akadálya ma az a rendszer, amelyik éppoly hazug, mint szobornak hívni egy karikatúrát, vagy letagadni két rendszer névadójának hasonlatosságát azért, mert a mai utód még nem gyilkoltatott.
Orbán ezt a társadalmat először hamis politikai érdekek mentén tépte ketté, aztán most, hogy hatalomra került, gazdaságilag is végképp kettészakította, most pedig már azon dolgozik, hogy a gyerekeink, unokáink és unokáink unokái számára is kijelölje társadalomban betöltendő helyüket az örökkévalóságig meg még három napig.
A társadalom fele ma már elképesztő szegénységben él, egy vékony réteg pedig azon ügyeskedik, hogy felvásárolja az országot, a földeket, a szolgáltatásokat, a termelést, te meg maradhatsz örök életre a csicskásuk, akinek időnként odalöknek valami kis tökmagot, vakulj paraszt.
De még a tökmag árát is behajtják rajtad, más címen, mert bamba, kiszolgáltatott állatnak néznek, aki úgysem képes sem megérteni, sem felfogni, hogy mi történik vele.
Ezért a legfontosabb világgá zavarni ezt a bandát, ezért a legfontosabb helyreállítani a demokráciát, ismét olyan fékekkel és ellensúlyokkal ellátva, melyek megakadályozzák a féktelen és gátlástalan rablást és önkényt.
Ha ezek hatalomban maradnak, akkor még visszasírjuk majd a mostani időket, mert még jobban elpofátlanodva még élhetetlenebb országot csinálnak neked, aki nem vagy budai kispolgár és kormányhivatalnok, hanem csak egészségügyi dolgozó, pedagógus vagy nyugdíjas.
Jön majd a nyugdíjak megnyirbálása, a betegségek térítésmentes gyógyításának korlátozása.
Majd megtudod, mit is jelent a gyakorlatban az, hogy a nyugdíjad nem járulék alapján kapott járandóság, hogy a gyógyításod nem biztosítási alapon kapott ellátás, a gyereked taníttatása meg bevonulhat álmaid birodalmába, a lottó ötös mellé.
Akarsz még néhány stadiont?
Akarsz örök zsellér, bérrabszolga vagy munkanélküli lenni?
Akarod, hogy az unokád unokája se tudjon kitörni mai uraid által kijelölt társadalmi kasztjából, legyen bármennyi esze is?
Akarod más emberek gyűlöletével pótolni a kenyeret, kultúrát, társadalmi békét?
Akkor maradj otthon, meg finnyáskodj, meg játszd az eszed, hogy téged nem érdekel a politika.
De tudd – ez a politika, nem a sok löttyös, hazaffyas, hazug és süket duma.
Az a politika, hogy valamilyen csekély mértékben beleszólhatsz saját sorsod alakításába is, ameddig még módod van.
Ha nem szólsz bele, akkor hamarosan már csak a Nemzeti Népfront jelöltjeire szavazhatsz, mert megtudod majd, hogy minden magyar érdeke azonos, - például a te érdeked és Mészáros Lőrinc vagy Demján Sándor érdeke is egybeesik.
Ne hidd el, hogy nem számít a szavazatod, nem számít a kiállásod, nem számít a demokrácia és a jogállam iránti elkötelezettséged.
Dehogynem – nagyon is számít!
Ne engedd, hogy elvegyék a kedved attól, hogy kifejezésre juttasd az akaratodat, ne engedd, hogy a politikusok futballdrukkerek szintjére süllyesszenek, gondolkodj inkább és figyelj – a kezüket figyeld, mint Rodolfó tanácsolta, mert csalnak, hazudnak, visszaélnek a hazaszereteteddel.
De nem mind.
Keresd meg hát azt, aki akkor is az igazat mondja, mikor minden más politikus szembefordul vele és támogasd, mert ezzel magad és családod támogatod.
Gondolkodj, és ne akarj a szavazás napján majd külföldre menni, bezárkózni, és ne félj, mert ezek a gyávaságodra, a közömbösségedre, a politikai vakságodra, a gazdasági ismereteid hiányára játszanak.
Lepd hát meg őket, legyél aktív, - az ország te vagy!

:O)))

SZEMBE A VÁLASZTÓVAL

A választók demokratikusnak mondható része teljeskörű ellenzéki együttműködést akart a demokratikus oldal valamennyi pártja és szervezete között, tekintet nélkül az aktuális pártállásra, múltbéli sérelmekre, egyéni ambíciókra.

Nem egy esetben a választók ezt kifejezésre is juttatták, gondoljunk csak az Operaház előtti emlékezetes tüntetésre, de a MILLA rendezvényeire is, melyen a MILLÁN kívül – lévén szó egy virtuális szervezetről – mindenki részt vett, jómagam és különféle pártszimpátiájú barátaimat is beleértve.

Vannak emlékeim egy volt politikusról is, aki ott szónokolt a csápoló tömeg előtt, nem éppen Ciceróként, de hittünk neki, mert annak idején az általa vállalt feladatot különösebb felhajtás nélkül, szakszerűen végrehajtotta.

Ha jól emlékszem, akkor a beszédében ott szerepelt az összegfogás, meg az együttműködés kifejezés is, és rémlik valamiféle ernyőszervezetet is létrehozott, melynek nevében ott volt a cél, hogy 2014-ben együtt váltsuk le Orbán velejéig rohadt, korrupt és embertelen rendszerét.

Arra is emlékszem, hogy az MSZP vezetése sem beszélt másról, mint arról, hogy együttműködés nélkül nem lehet végetvetni ennek az őrületnek, beleértve az unortodox gazdaságpolitikát, a Fideszes minielefánt pávatáncát az európai porcelánboltban, még arról is szó volt, hogy keresni kell az együttműködés lehetőségét a normális konzervatív jobboldallal is.

Aztán szép csendesen elkezdett változni a kép.

Először Bajnait vették hülyére a folyamatok tényleges irányítói, akivel elhitették, hogy a  Milla mögött százezrek állnak, aztán azt, hogy a szocialisták földhöz verik a seggüket a boldogságtól, ha bejelentkezik miniszterelnöknek.

Ám mire körülnézett, már ott állt egy szál magában, gúzsbakötve, erő nem volt mögötte, legfeljebb Juhász-füvész közismerten tehetséges kommunikációjára, a választók számára oly kedves politikai előéletére, meg egy-két liberális megmondóemberre támaszkodhatott.

Utóbbiak ugyan nem őt favorizálták, hanem az oxfordi pedigrével rendelkező Róna Pétert akarták „megcsinálni” az LMP támogatásával, de aztán a jelölt rájött, hogy amibe ezek belekezdenek, abból csak romok és sikolyok lesznek, az LMP elindult a politikai süllyesztő felé vezető úton, így ő saját elhatározásból, roppant ésszerűen és okosan balra el…

Persze, azért Bajnai rutinos üzletemberként felvette a pókerhez használt arcát és vad blöffölésbe kezdett, de miután a három ász az asztalon volt, a negyedik meg Mesterházy kezében, így az esélye megegyezett a libasült távrepülőbajnoki eredményének esélyével.

Az MSZP persze úgy döntött, hogy a semminél valamivel jobb a minden, ígyaztán akik a Mesterházyt irányító joysticket kezelik, megpöccintették a kart és azonnal kiderült, hogy itt miniszterelnök-jelöltnek Mesterházynak kell lenni.

Azért neki, mert Bajnai még tudna reprezentálni valamiféle összefogást, míg Mesterházy még saját pártjának tagjait sem tudhatja maga mögött – ott se mindenki szereti, ha hírbe hozzák a volt pártpénztárnokkal, és a realisták arra is rájöttek – legkésőbb ma – hogy az ígérgetéseknek sincs miért hinni, hiszen a fedezete csak a pártelnökség munkája, - persze az se semmi, ugye…

Így aztán az összefogás szép álma már elenyészett, már csak a végső simítások maradtak hátra, ezt elvégezték az Együtt, meg az MSZP korifeusai, mert e tekintetben kétségkívül szilárd és elvi megalapozottsággal rendelkeztek mindhárman, ha a vár fokán fehér lepedőjében felderengő Viktort is jó realisták módjára hozzászámoljuk a csapathoz.

Mint tudjuk, Orbán politikai műveltségéhez Machiavellin, Leninen és Sztálinon túl hozzátartozik Puzo Keresztapájának ismerete is, így aztán a joystick ismét megbillent, és Mesterházy tett egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett elfogadni, bizonyítva, hogy képes a klasszikusokat alkotóan alkalmazni.

Így aztán bearanyozták Orbán napjait – mecsoda sorozat, esküvő, rókatánc, Gyurcsány kivágása, mint macskát fosni – szerintem még holnap is ezen fog röhögni.

Mondjuk, jómagam jobban meglepődtem Gyurcsány csalódott képén, mint magán az eredményen, ez várható volt, ehhez nem kellett politológusnak lenni, sőt, ez csak segíthetett a helyes helyzetértékelésben, mert nem befolyásolta sem aktuális, sem jövőbeni esetleges megrendelések prognózisokat árnyaló ténye…

Talán a mi Ferkónknak is többet kellett volna beszélgetnie Klára asszonnyal, a nőknek van érzékük az ilyesmihez, ennyi év után meg már bizonyára tárgyilagosak is…

Hát most éppen itt tartunk.

Mesterházy azt hiszi, szavazatokat nyert, de gyakorlatilag szavazatokat vesztett, Bajnai sikeresen leküzdötte magát a „futottak még Csiribiri és Babkávé” kategóriába, a választásokon egy totálisan szétforgácsolt, egymást felettébb utáló ellenzék és az egymillió forintokon megvásárolt ezer egyéni jelölt fog indulni Orbán feszes katonai fegyelemre nevelt budai úrilányainak falanxa és a magyar falu nincstelenjeinek Orbán/Jobbikimádó talpasai ellen.

Lehetett volna ez másként is, és ebben mindenkinek – Bajnaitól-Gyurcsányig - megvan a maga sara, de mostmár ez nagyjából mindegy is.

Ezen legfeljebb egy ötszázezres tömegtüntetés segíthetne, meg a szocialisták kongresszusán valami igen komoly nyomásgyakorlás, az csak a baj, hogy a tömeg maga is megosztott, meg, hogy a szocialisták pártja nem választási párt.

A pártban itt is a hívők ülnek, akik a pártelnöki ukázra úgy működnek, mint katonaló a trombitaszóra, a választók akarata meg majd a választásokon jelenik meg.

Ennek utána elküldik a bánatba Mesterházyt, beül pártelnöknek az örök sumák Botka, oszt jónapot.

Gyurcsány - ha szerencséje van és a hátralevő időben nem madártejet főz és nem alacsony hozadékú roadshowk-ban látja a megoldás kulcsát  - akkor esetleg frakciót alapíthat, feltéve, ha miniszterelnöki rendelettel nem módosítják a házszabályt, és akkor lehet még politikai jövője.

Ha nem, akkor elmehet kurvajó könyveket írni a magyar baloldal jövőjéről.

Pompás kilátások.

De azért maradjunk optimisták, mosolyogjunk, hiszen ez az ország – és benne a magyar demokraták sokasága is – tiszta röhej…

:O)))

ÖSSZEFOGÁS KONCERT

Jótékonysági koncert gyermekeink jövőjéért Budapesten és Győrben - a koncert bevételeit az Összefogás az Államadósság Ellen Alap segítségével a magyar államadósság csökkentésére fordítjuk, állítják a szervezők

A februári győri és budapesti koncertek a magyar államadósság csökkentéséhez járulnak hozzá: a bevételek - a technikai költségek levonása után - az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerülnek.

Ezt az alapot egy győri plébános hozta létre, akit valószínűleg a Vezér egyik remekbeszabott beszéde hozott annyira lázba, hogy azonnal odaugrott a ládafiához és előkotorta belőle hatvanévnyi kemény üldöztetése és önmegtartóztató életmódja eredményét, majd belemarkolt és odacsapott az asztalra egy millát.

A többit egy laza mozdulattal visszasöpörte, - majd apránként elosztogatja a szegények között, vagy kisnyúl.

Vagy így történt, vagy a püspök atya is besegített a bitangkasszából, de a lényeg az, hogy legalább az leszármazottaknak nem kellett a fejüket a falba verdesniük istenfélő bánatukban, hogy az Öreget megszállta a gonosz, elverte az örökséget…

Persze Semjén testvér kihúzta magát peckesen és büszkén elterpeszkedett, mint két krumpli egy zsákban, lám. a klérus kitett magáért!

A Magyar Katolikus Egyház akkor ezzel hát meg is tette a magáét az államadósság csökkentése érdekében, a többi már az államra és az egyház híveire tartozik, majd egyházi valutában realizálódik a hála – Isten fizesse meg!

Az Alapban ezidáig kétszázmillió gyűlt össze, ami fantasztikus teljesítmény, már ha az egyház által nyilvántartott katolikusok elkötelezettségét és számát tekintjük.

De a kezdeményezés valóban nagyszerű.

Talán még meg lehetne ajánlani a kiskeresetű vagy munkanélküli házaspárok jeggyűrinek beszolgáltatását, esetleg a zsidók aranyfogainak begyűjtését, nem szólva a cigányokról, akiken úgyis annyi csingilingi lóg, hogy a Nemzeti Bank trezorja sírva fakad az irigységtől, ha látja őket.

A dolog ott bukik meg, hogy ilyen esetekben óhatatlanul szóba kerül a harangok beolvasztása is, márpedig ami a tietek, az az országé, de ami Istené, az az Istené, meg a vagyon kezelőié – Krisztus Urunk koporsójánál is ott állt a pénztáros, ugye…

Az még nincs eldöntve, hogy búcsúcédulákat is árul-e majd a kormányzat, vagy marad a klasszikus bunkósbotnál.

Valahogy úgy kell ezt a kezdeményezést komolyan venni, mintha valaki bedőlt volna egy negyvenmilliós hitellel, és a gyerekek büszkén hoznák haza az autók között összekoldult hatezer forintot (profi hatékonyabb, de ők csak gyerekek, ugye…).

Az anya lelkében melegség árad szét, az apa szeme sarkában megjelenik egy könnycsepp, kisvártatva meg a végrehajtó négy drabális segítőjével, és a család hamar rájön, hogy az égen felettük nem Gábriel arkangyal jelent meg lángpallosával, csak egy liba, mely együttérzése jeléül mg is tisztelte mindjárt a családfő fejét.

Engem nagyon tud undorítani, mikor visszaélnek emberek hiszékenységével és jóságával, és olyanok zsebét fejik meg, akik talán maguk is támogatásra szorulnának.

Magam is leírtam már vagy százszor, hogy az összefogás milyen szép dolog, mennyire szükség lenne rá – de nem mindegy, hogy milyen cél érdekében fogunk össze.

Sokan odaadják kis pénzecskéjüket, ami tőlük valóban valóságos hőstett, miközben ugyanazon a napon Kósa egy hülye, vagy nagyon is okos mondatával bedönti a forintot és az államadósság nem, hogy csökkenne, de még nő is - így aztán Mari néni hősiessége nem ér egy fabatkát sem.

Ha már államadósságról beszélünk, akkor azt nem azzal kellene csökkentenünk, hogy szegények filléreire utazunk, hanem azzal, hogy normális a gazdaságpolitikánk, nyugodt és befektetésre inspiráló a gazdasági környezet, és folyamatosan nő a gazdaság teherbíró képessége.

Mert azt már ezerszer leírta minden épeszű közgazdász, hogy az államadósság mértéke önmagában nem mond semmit, azt csak a gazdaság teherviselő képességével együtt lehet értékelni.

És e tekintetben egyébként is jól állunk, hiszen a Vezér megmondta, hogy mától, ami növekszik, az csökken oszt jónapot.

A koncert egyébként várhatólag remek lesz, ha megrendelték volna nálam, akkor most megírnám a névsort is, úgyis technikai költség, levonható a bevételből.

Így most csak azt mondhatom, hogy remek művészek lépnek fel, remek zenéket hoznak, 2012,- Ft a felnőtteknek a jegy, a gyerekek meg ingyen mehetnek be, mert ha üres az aréna, rosszabb az akusztika, ugye.

Arra azért kíváncsi leszek, mennyivel csökkentettük imígyen az államadósságot, a technikai költségek levonása után.

Hát sok sikert a dologhoz, itt a néző mindenesetre kap is valamit a pénzéért, a hazafias cél hoz némi ingyenreklámot a szervezőknek, a paraszt vakul, a karaván meg halad, - habár ha így megy tovább, egyre nehezebb terepen.

Lehet aggódni, hogy bármelyik percben jön a számum…

:O))))

HOGYAN TOVÁBB?

Na, most akkor jól megmondtuk.

Sokan és hangosan.

És most kicsit tanácstalan mindenki, most akkor hogyan tovább?

Az kétségtelen, hogy a tegnapi tüntetés sikeres volt, jóllehet azért voltak disszonáns hangok is, gondolnék itt Schiffer szokásos identitászavarára, ami mára sem csökkent.

Miután tegnap biztosította a Fideszt, hogy az LMP egy jövőbeli választáson soha nem fog majd össze senkivel, ma az Egyenes beszéd című műsorban továbbra is egy beijedt Fideszest alakított, aki különféle nyelvi varázslatokkal iparkodik kibújni a konkrét kötelezettségvállalások alól.

Pontosan ugyanazok a verbális süketelések, szóvirágok, hablatyolások a konkrétumok helyett, mintha csak Orbánt vagy valamelyik sameszát hallanám.

Próbálnám magam elszakítani saját, különbejáratú kis összeesküvés-elméletemtől, mely szerint Schiffer Orbán megbízásából szaladgált lepkehálóval a szanaszéjjel bóklászó liberálisokat összefogdosni az LMP feliratú befőttesüvegbe, de nehezen megy.

Nemigen érthető ez a feneketlen mély Gyurcsány-gyűlölete sem, hiszen egy magát zöldnek identifikáló párt vezetőjeként tudnia kell, hogy a két politikai irányzat bőven elfér egymás mellett, hovatovább egymás természetes szövetségesei is, neki mégis az utca egész szélessége kellene, ami megintcsak ellentmond a zöld pártokról szerzett ismereteinknek.

Aki környezetvédő, az többnyire jóllakott ember, aki pedig éhes, az általában olyan politikai pártot keres magának, amelyik megélhetést akar neki biztosítani, nem szemetet szedetni csipkekesztyűben, a csalitosban.

Kész röhej volt, ahogy ma is tekergőzött egy jót Kálmán Olga szakértő kezei között, de egy istennek sem akarta kimondani, hogy kész összefogni Gyurcsánnyal is, ha kell, sőt Gyurcsány nevét sem ejtette ki a száján.

Hogy Kádár nem ejtette ki soha Nagy Imre nevét, az érthető, de valaki elmondhatná azért neki, hogy a bizonytalan szándék még nem kellene, hogy ilyen mély torzulásokat okozzon a lelkében. Megaztán bolondból van a készleten a hatalomban, nem hiszem, hogy a bolondot bolonddal kellene leváltani, de ebben a stádiumban az állapota még kezelhető – már, ha az állapota és nem a megbízatása okozza a bajt.

Azt is mondta, hogy ő még nem hallott az Ellenzéki Kerekasztal tervéről, mely azért kissé vicces, és talán az LMP tagsága (van?) is elmerenghetne, hogy egy ennyire naprakész politikus alkalmas-e arra, hogy ő viselje a nyakában a pártvezéri kolompot.

A doktriner SZDSZ már eljátszotta néhányszor az együttműködések megbontójának szerepét, nem lenne baj, ha a sok rendes liberálist végre egy értelmes, okos és tisztességes politikus vezetné, van is ott olyan, csak azért nem írom le a nevét, nehogy rosszat tegyek neki…

Merthogy amúgy elkezdték a civilek szervezni az Ellenzéki Kerekasztalt, mely valóban egy lehetséges iránya a továbblépésnek, és nagyon hasznos terepe az együttműködés kialakításának.

Nem lesz ugyanis annak jó vége, ha az éppen csak kialakuló együttműködést már a kezdet kezdetén aláássák a médiában folytatott polémiák, a Hírtelevízióban adott hűségnyilatkozatok, nem szólva arról, hogy a hatalom mindent el fog követni, hogy kívülről-belülről bomlassza az ellenzéki együttműködést, ami nagyon káros lehet, merthogy ez a helyzet is olyan, amelyben kicsit nyerni nem lenne szabad.

Mint a Nagy Ideológus és Közgazdász mondotta volt: egyszer kell nyerni, de nagyon.

És utána kiszellőztetni és nagytakarítani.

Jut eszembe: szemét.

Elképesztőnek tartom, hogy egy százezres tüntetés közepébe a Rendőrség engedélyt adott a nácik részvételére.

Elképesztő ez a helyzet, hiszen ezek az emberek balhézni jöttek, balhéztak is, és most azt gondolják, hogy bátrak és erősek, mert le merték köpni a szocialista politikusokat, akikben több volt a felelősségérzet, mint ezekben az adrenalin és nem engedték a tüntetést alpári tömegverekedéssé degradálni.

Minden elismerésem Szanyi Tiboré, aki alkatilag igencsak akcióképes, mégsem vágta nyakon a körülötte ugrándozó kis patkányok valamelyikét – tiszteletreméltó ez az önfegyelem!

Pedig történhetett volna ez másként is, ugyanis itt minden nácira száz demokrata jutott, és egy szerencsétlenebb forgatókönyv szerint a feldühödött tömeg akár széjjel is szedhette volna őket, mint foxi a lábtörlőt, legyenek bármennyire is a futballpályák rémei, a tv-székház kipróbált harcosai, kis utcai csatornapatkányokkal megerősítve.

Mint tudjuk, sok lúd disznót győz, és a tömeghangulat kiszámíthatatlan.

A románokra mondták sokáig, hogy a puliszka nem robban, aztán csak robbant, pedig ott sem gondolta volna senki, hogy egy ilyen gyors változás bekövetkezhet.

A demokraták kissé tétova viselkedése is megtévesztő, olyanok ők, mint akiket hiénacsapat kerülget, szeretnék a dolgot békésen megoldani, de van az a pont, amikor elveszítik a türelmüket – nem kellene kipróbálni, hol van ez.

Szabályosan úgy néz ki, hogy a magyar szélsőjobb saját Horst Wesselük megmártírosításán fáradozik, ezidáig szerencsére sikertelenül.

Ott randalíroztak, köpködtek, zsidóztak, némelyek egyenruhában, sokan símaszkban, mégis csak egy embert állítottak elő tegnap, azt sem biztos, hogy a nácik közül.

Azt azért tudni kellene, hogy a Rendőrség parancsra tűrte-e ezt a provokációt, és ha igen, akkor ki adta a parancsot - egyáltalán, ki a felelős ezért a helyzetért?

Vagy esetleg a demokratikus pártoknak is létre kellene hozni saját önvédelmi szervezeteiket, tovább folytatva az ország elweimarosítását?

Játék ez a tűzzel, de lehet, előbb-utóbb bepisilnek, akik a tűzzel játszanak.

Ami azt illeti, tegnap ennél már kicsit tovább is mentek, de ezek úgysem tanulnak semmiből.

Nem lenne baj, ha a demokraták tanulnának.

:O)))

ÚJ PÁRT, ÚJ LEHETŐSÉGEK

Nos, végre rendeztek egy rendezetlen helyzetet a baloldalon, már ha egyáltalán így osztódik a mai politikai térkép, mert szerintem a választóvonal talán a normális emberek és idióták között húzódik.

Még akkor is, ha konzervatív értékeket valló normális embereknek ma nincs politikai képviselete Magyarországon.

Viszont a szocialista és liberális eszmékkel rokonszenvezők számára javult a kínálat, hiszen létrejött az a párt, mely betölthet egy üres mezőt a politikai színtéren, a megfogalmazás szerint egy új, nyugatos, polgári balközép párt.

Nem kell jósnak, még Jóskának sem lenni ahhoz, hogy megjövendöljük, lesznek hívei, nem is kevesen.

Rengeteg ma ugyanis a bizonytalan szavazó, az ilyen-olyan okok miatt párt nélkül maradt választópolgár, akik olyanok, mint a pásztor nélkül marad libák – ide-oda szaladgálva, vagy apatikusan elüldögélve a bokor alatt várják azt, aki meg tudja nekik mutatni az új ólat.

Most sokan fellélegezhetnek, mert van hol és van kikkel együtt harcolni valamiért, amit az utca embere úgy fogalmaz meg: egy normális, élhető, biztonságos Magyarországért.

Az új párt nyugatos jellege az én olvasatomban azt jelenti, hogy a vezető nyugati államokban bevett politikai kultúrát vallja magáénak, azt a stílust és azt a mentalitást szeretné meghonosítani saját működésében is, tartalmilag és külsőségeit tekintve egyaránt.

Persze nem megtagadva, hogy bölcsőjét a Magyar Szocialista Pártban ringatták, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

Óriási perspektíva áll az új párt előtt, ha ügyesen és következetesen politizál.

Milliók szavazatát lehet képes megszerezni, de van egy rosszabbik opció is, - el is tud hamar jelentéktelenedni, ha nem érzik meg rajta azonnal a választók, hogy akar és tud is tenni politikája érvényrejuttatása érdekében.

Mert ez is egy előnye lehet az új pártnak: képes lesz vonzani a fiatalokat és képes lehet az ő nyelvükön beszélni, ha a vezetés nem felejti el, hogy a fiatalok fizikailag is cselekedni akarnak, tenni szeretnének, nem csak köldöknézegető egyrészt-másrészt beszélgetéseket folytatni.

A fiatal türelmetlen, hamar odébbáll, nem lehet velük ugyanazt előadni, mint a Platform pártonkívüli támogatóival, akiket hónapokon át magára hagyott a vezetés, és akiket csak a kezdeményezésben rejlő pozitívumok tartottak vissza attól, hogy ne fordítsanak végképp hátat a baloldalnak és a politikának.

Ha ez a párt sem lesz képes bevonni a politizálásába a tömegeket, akkor ez is bukásra lesz ítélve.

Lehet tanulni az ellenféltől is, amely nem kis részben azzal nyert, hogy a híveit állandóan ellátta feladatokkal, mozgatta őket, sétáltatta fel-alá, csinálta a cirkuszt.

Ebből nem az értelmetlen handabandázást meg a Kerényi-féle idiótaságokat kellene megtanulni, hanem azt, hogy a politikailag elkötelezett ember tenni akar, és ez a tett lehet akár értelmes és társadalmilag hasznos is.

Mint ahogy azok a gyűlések is, ahol meg tudjuk mutatni az erőnket, ami önbizalmat és szolidaritást szül, egy olyan közösség képét mutatja, amelyhez érdemes csatlakozni.

Jó lenne, ha ez a párt nem egy vezérelvű párt lenne, mert ugyan páratlanul jó dolog, hogy egy olyan ember áll majd a párt élén, aki rendelkezik azzal a politikában létszükségletnek nevezhető többlettel, melyet karizmának szoktunk nevezni, de hosszú távon ez egy nagy választási párt kiépítéséhez nem elegendő.

A politika nem egyszemélyes műfaj, nem lehet úgy előadást csinálni, hogy csak primadonna van a színpadon, kell szubrett, bonviván, táncos-komikus, meg kell második alabárdos és még ezer kis szerep, de ettől lesz az, hogy mindenki szereplőnek, az előadás alakítójának érzi magát, nem pedig a primadonna nézőjének.

Aztán még azt is várnám, hogy az új párt alapítói levonják szükséges következtetéseket az elmúlt évekből.

Meg kell szervezni a tájékoztatást, a mozgósítást, média híján az internet jobb kihasználását, és ebben vannak aggályaim is, gyakorlatban ismerve a kapcsolat portál és mostmár a DK honlapját is.

Ez szinte az egyetlen lehetőség, de egyúttal a legjobb lehetőség is, hiszen ki a fene nézi a magyar fiatalok közül a királyi televíziót?

Márpedig a mai tizenhat évesek lesznek a következő választás szavazói.

És a Népszava nyugdíjasai, akiket lehet lebecsülni, meg fintorogni, mikor szóba kerülnek, de az ő szavazatuk eldöntheti politikai irányzatok sorsát.

Nagy veszély és nagy lehetőség a Szocialista Párt és a DK együttműködése, de még az egymás mellett működése is.

Nem hiszem, hogy az optimista és baráti nyilatkozatok dacára ne lennének olyanok a szocialistáknál, akiknek nem tetszik ez a békés elválás, és akikben ne élne valamiféle revansvágy Gyurcsánnyal szemben.

Tulajdonképpen ma is azt gondolom, hogy mindenki akkor járt volna a legjobban, ha amikor lemondott a kormányfői posztról, akkor végigviszik eredeti elképzelését és marad pártelnök, vagy a választások után rá bízzák a szocialista frakció vezetését, aztán házon belül folytatják le a vitát a szükséges változtatásokról.

De biztosan akad a DK elkötelezettjeinek soraiban is olyan ember, aki szeretne most törleszteni vélt és valós sérelmekért, vagy egyszerűen csak túldimenzionálva hangoztatni az új párt igazát.

Kár lenne megkeseríteni az együttműködést, a történelem ítélte ezt a két formációt az összefogásra, az lenne a legjobb változat, ha mindkét párt sikeres lenne – van mindkettő számára politikai mozgástér, csak ki kell használni.

Remélhetőleg Gyurcsánynak és Mesterházynak – már ha meg tud maradni pozíciójában – lesz elég ereje önmérsékletre inteni azokat, akik az ellenfelet a baloldalon keresik.

Rengeteg rossz példa van erre, pedig itt csak egy nagyon széles összefogás ad esélyt a sikerre, márpedig sikeresnek kell lenni, vagy jön a gátlástalan és undorító magyar szélsőjobb.

Holnap megyünk tüntetésre, mert nem tetszik a rendszer.

Jó lenne, ha ott lenne mindenki, találja meg bármelyik pártban is politikai otthonát…

:O)))