Márpedig, mint egyik hajdani kollegám fogalmazott, „nem zörög a haraszt, ha a szél nem zergenye” – minden esély megvan arra, hogy Viktor rámozduljon a könnyű prédára.
Viktor ugyanis szereti a problémáit a gyenge érdekérvényesítő képességű, szervezetlen rétegek rovására megoldani, márpedig az özvegyek éppen ebbe a kategóriába tartoznak.
A hajdani „nagymamák kedvence” mára a mai nagymamák – és nagypapák – első számú közellensége lett, szinte kéjes élvezettel zsigereli ki a nyugdíjasokat – bosszút áll a sok rohadt veterán bolsin, akik nem az ő szavazótáborát gyarapították évtizedeken át – a legutóbbi választások kivételével.
Meg is kapták érte méltó jutalmukat azonnal, de a Vezérnek ez nem elég, ő nem felejt, visszamenőleg áll bosszút azokon, akik a rohadt Kádár-rendszerben tették a dolgukat és megteremtették anyukának, apukának, meg mentálisan sérült gyereküknek a lehetőséget a tanulásra, a kiemelkedésre a nyomorból.
Normális ésszel azt képzelné az ember, hogy amikor elmegy nyugdíjba, akkor a nyugdíja fedezni fogja az aktív életéhez hasonlítható életminőség fenntartását, persze ez illúziónak bizonyult már régen, de az azért a világ legembertelenebb dolga lenne, ha olyan helyzetet teremtenének bölcs vezetőink, hogy a házastárs halálával az özvegy földönfutóvá váljék.
Merthogy azzá válik, hiszen annak a rezsiköltségnek nagy részét, melyet addig két nyugdíj fedezett, onnantól kezdve csak egy nyugdíjból kell kifizetni, - ez meg a többségnél reménytelen vállalkozás.
Mondhatják persze a racionális ifjú titánok, hogy változtasson az özvegy addigi pazarló életformáján, költözzön kisebb lakásba és ne dőzsöljön tovább - nem kell mindenkinek csirkefarhátat enni meg libacombról álmodozni, a csirkeláb-pörkölt is nagyon finom tud lenni és lehet a libacomb helyett nagy adag paprikáskrumplival is álmodni – a gazdagabbjának esetleg még egy-két nokedli is beleálmodható…
Orbán a tűzzel játszik, mert a nyugdíjrendszer átalakítása kényes feladat, ő meg trappol fel-alá a trágyás talpával az emberek lelkében, mint elefánt a porcelánboltban.
Nemigen fognak örülni az emberek a nyugdíj-korhatár hetven évre emelésének sem, hiszen a magyarok egyébként is olyanok, mint a mosónők – korán halnak - de ez csak az ötven fölötti korosztályt fogja halálra ingerelni, a fiatalok zöme ostoba és nem hiszi el, hogy milyen gyorsan szalad az élet.
Majd rájönnek, hamar.
Az viszont, hogy szerzett jogokat próbálnak elvenni tőlük, az minden érintettnél ki fogja vágni a biztosítékot, mert ez nem olyan pénz lesz majd, amit nem éreznek meg azonnal és közvetlenül, mint a nyugdíjpénztárakból lenyúlt pénz hiányát, ez azonnali és kemény érvágás lesz.
Ha a Vezér csak egy pillantást vet a korfára, akkor – ha valaki mellé áll és lassan, tagoltan elmagyarázza neki, - láthatja, hogy egyre több az idős és egyre kevesebb a fiatal, tulajdonképpen a korfa törzsére van kiszögezve az ő politikai pusztulására vonatkozó prófécia, melynek beteljesülését egyre többen várják epedve.
A nyugdíjas ugyanis nem hülye, csak korosabb kissé nála, és vele ellentétben többségüknek szüksége is van arra az aprópénzre, ami neki tán nem is összeg, különösen így az adótörvények személyreszabása után.
Hát majd meglátjuk, mit tesz a vezér, nekimegy-e fejjel a falnak, mint a cigány vak lova, és ha igen, segít-e rajta majd, ha azt hiszi, hogy ő nem is vak, csak bátor…
:O)))
