Jogot tanul, harmadéves, az uniós jog érdekelné, nemzetközi kapcsolatokban szeretne dolgozni majd, legalábbis a dolgok mai állása szerint.
Költségtérítéses helyre került be annakidején, aztán az első év után a tanulmányi eredményei alapján átkerült az államilag finanszírozott kategóriába, és miután güzü-típusú a lány, így azóta is ebben a finanszírozási formában tengeti a joghallgatók sanyarú, ám ingerszegénynek éppen nem mondható életét.
Tulajdonképpen ezzel a szisztémával elégedett voltam, társadalmilag meglehetősen igazságossá tette a képzést, az eredményességet jutalmazta, a lustábbakat pedig remekül motiválta ez a rendszer, a Fidesz által tandíjmentesnek hazudott felsőoktatásban fizetendő költségtérítés igencsak megterhelte a családi költségvetést, már ha valakinek a családja egyáltalán képes volt ennek megfizetésére.
Így is rengeteg tehetséges fiatal maradhatott ki anyagi okokból a felsőoktatásból, olyanok, akiknek már egy felvételi vizsga is utópia volt, merthogy a költségtérítésre még csak fel lehetett venni diákhitelt, de a diákéletnek vannak egyéb olyan járulékos költségei is, melyekre ez már nem nyújt fedezetet.
Többek között lakni kell, tankönyvek kellenek, számítógép-hozzáférés is célszerű, néhanapján tisztálkodni kell, ruha is kellene meg talán enni is esetenként, habár a töltött liba a kísérletek szerint sörrel meglehetősen jól kiváltható.
Ha nem szakbarbárokat akar nevelni a társadalom, akkor bizony illene a diákévek alatt színházba, moziba, operába, könnyűzenei koncertekre is eljárogatni.
Az kétségtelen, hogy az államilag finanszírozott helyek hallgatói könnyebben tudták előteremteni költségeik fedezetét, mint azok, akiknek ezt a költségtérítés mellett kellett abszolválni, de a helyzet most tovább súlyosbodott.
Pártunk és Ármányunk egy határozott mozdulattal lecsökkentette az államilag finanszírozott helyek számát, emellett azoknak a szakoknak a kvótáit melyeken ez a képzési forma folytatható állítólag személyesen a Vezér döntötte el.
Hogy ne okozzanak neki gondot a magas számok, ezért az eddigi ötvenháromezer államilag finanszírozott helyet, harmincezerre csökkentette, majd ezeket felosztotta a szakok között, így alakult ki a Vezér által kívánatosnak tartott arány, melynek során a jogi és a gazdasági képzés állami támogatását szó szerint kinyiffantotta.
A tavalyi nyolcszáz államilag finanszírozott jogi helyből így lett idén száz, a gazdasági szakokon pedig a tavalyi négyezer kilencszáz helyből kétszázötven.
A jogászképzés megfarigcsálása még csak érthető, a Vezér belenézett a tükörbe és megkérdezte magától: Na! Hát érdemes ilyen alakokra pénzt költeni, ha azok mások és nem én vagyok?
A válasz egyértelmű nem volt, ezt én még annyival egészíteném ki, hogy rá is kár volt pénzt költeni, csakúgy, mint a maffiává képzett kollégiumi klikkre, de ez már csak a döglött ló ütlegelése, aminek sok értelme nincs.
Aztán azt is megkérdezte magától, hogy érdemes e ebben az országban felsőfokon gazdasági szakembereket képezni, mikor is egyrészt el vagyunk látva bőségesen olyan tehetségekkel, mint Matolcsy, és az állami posztok betöltését is kiválóan meg tudjuk oldani szakérettségizettekkel, mint ezt Rákosi is tette.
Különben is én döntök mindenben, mondta, a gazdasági ügyekben pedig csakis én, hiszen én értek legjobban ehhez is, sikert sikerre halmozok, az ország virágba borul jövőre, vagy azután, vagy valamikor majd egyszercsak.
Emellett voltam már kínai piacon is, a Fellegivel együtt, ugye.
Hogy mitől is lettem ilyen univerzális tehetség - morfondírozott - egy Géniusz! - szerénykedett.
Meghát ez a Corvinus amúgy is a bögyömben van, beengedte a Nagyorrút, meg foglalkoztatja a feleségét, aki megfuttatta a hűbéreseimet - hát majd most megfizeti az árát!
A gondot talán már csak az okozza, hogy ez a megátalkodott Anikó egy Istennek sem akar mérnök-akadémikus lenni, de majd kiverem belőle…
Szóval akkor az oktatás kérdését is megoldottuk, a mi rendszerünkben nem fordulhat elő olyan anomália, hogy a csóró cigánycsalád gyermekéből jogász, horribile dictu magas állami tisztség betöltője legyen, mondá, és elégedetten konstatálta a tükörben, hogy lenyomta Jackót.
Már értve ezt kifinomult mozgására, ugye.
De vissza az iskolára!
Egy állam folyamatosan vizsgázik, a vizsga tárgya pedig a gazdasági kérdéseken túl az is, hogy hogyan bánik az ifjúsággal, hogyan bánik az öregekkel és hogyan bánik a szegényekkel.
A kérdést feltettem rá vonatkozó mértékben a Mamának, aki hosszan és körültekintően válaszolta meg az öregekre vonatkozó kérdést, majd mélységesen sajnálkozott azon, hogy a Vezér magzatvízében nem éltek cápák, mert akkor esetleg ettől a választól megkímélhette volna magát. (Ezt loptam, de piszkosul tetszik, a szerzőt Arany Liba díjjal jutalmazom!)
A fiatalok tekintetében viszont nem kell senkihez fordulnom, ez az intézkedés maga a tömény felelőtlenség és ostobaság, a társadalmi mobilitás gátja, a magyar jövő felélése, a szegények és az alsó középosztály sárbatiprása.
Lehet ugyan trükközni új diákhitelekkel, melyet majd egyenesen az iskolának fizet a költségvetés, tehát tulajdonképpen a pénzt rámolja egyik zsebéből a másikba – nem változtat azon, hogy ez egy utolsó, ócska és gusztustalan szemétség a társadalommal szemben.
Azt is meg merem kockáztatni, hogy aki havi félmillió nettó jövedelem alatt ezekre szavaz, az nettó hülye, és ehhez felismeréséhez nem kell elvégezni egyetlen gazdasági szakot sem, sem költségtérítéssel, sem állami támogatással.
Az állam most vizsgázott, megbukott, és most velünk akarja megfizettetni az utóvizsga díját is.
Drága mulatság lesz, és még hitelt sem igen tudunk rá felvenni.
Majd megfizetjük ezt is, a többivel együtt.
:O)))
