Tárgyalt ma a miniszterelnök a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek felével.
A tárgyaláson eredményt ugyan nem értek el, ámde Pintér belügyminiszter szerint a foglalkozás mégis elérte a célját, mint mondta: "közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy tudomásul vegyék a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni".Ezzel hozzávetőleg azt is elmondta, hogy milyen a kormány számára az optimális véleménycsere modellje: bemennek az érdekvédelmi szervezetek a saját véleményükkel és kijönnek Orbán véleményével, aki ma - férfiak módjára - semmit sem ért el, pedig milyen okosan akart beszélni.
Így aztán véget is vetett hamar az Úr alászállásának.
Búcsúzóul a rendvédelmi érdekvédők még meghívták a Parlament kapuja elé egy rögtönzött szociális konzultációra, de miután éppen nem volt nála a páncélozott BMW-je, valamint valódi hús-vér emberekkel kellett volna találkoznia, nem a saját zombi-gyűjteményével, zászlóerdő előtt, így nem vállalta a közvetlen konzultációt.
Pedig nemigen kellett volna attól tartania, hogy helyben agyonverik, le se igen köpték volna, mindössze meghallhatta volna, hogy milyen is a nép hangja, mikor éppen nem tetszik neki a rendszer.
Az új rendszer, melyről a rendvédelmi dolgozók tisztavatásán beszélt, akik szerinte egy régi rendszerben kezdték meg tanulmányaikat, de már egy új rendszerben születtek
Kulturáltan kimentette magát, miszerint a meghívást „a bohócügyi államtitkáromnak fogom átadni".
Mondjuk, ha ilyet Gyurcsány vagy Bajnai mond, már lángokban áll Budapest, persze az is lehet, hogy ez a megfelelő hang az elégedetlenekkel szemben, merthogy erre nem álltak fel azonnal a szakszervezeti tárgyalók és nem hagyták azonnal faképnél a bohócok miniszterelnökét, aki saját magából is egyre inkább bohócot csinál.
Mondjuk, nem vagyok elragadtatva a rendvédelmi érdekképviseletek működésétől sem, hiszen a tizennégy érdekképviseletből csak heten vehettek részt a tárgyaláson, a többiek, akik együttesen a rendvédelmi dolgozók felét képviselték, a kapun kívül rághatták a körmüket, hogy agyba-főbe megtisztelt bajtársaik miben is fognak egyezkedni az ő bürkéjükre, merthogy az nagyon valószínű, hogy a tárgyalások a klasszikus szabályok szerint mennek majd.
A kormány majd felveti, hogy minden kilógó testrészüket levágja, majd nagy kegyesen belemegy, hogy csak a két lábuk és a kezeik kerülnek amputálásra, - innentől kezdve aztán lehet győzelemként kommunikálni a tagság felé, hogy az, ami innentől kezdve a földig ér, az legalább megmaradt.
Orbán ehhez nagyon ért, úgy látszik tudja, hogy az ellenfelet először részekre kell osztani, aztán a részekkel külön-külön igen hamar le lehet számolni.
Sajnálatos, hogy ezt a rendvédelmiek nem ismerték fel – ha van csöpp eszük, be sem lépnek a Parlament kapuján, míg mindahányan be nem léphetnek.
Igazán nem vagyok nagy tisztelője Szima Juditnak, meg tettrekész egyletének, de mögöttük is munkavállalók állnak, ők is dolgozókat képviselnek, ennélfogva ott a helyük annál az asztalnál, ahol a munkavállalók érdekeiről döntenek.
Azt mondja a magyar közmondás, hogy sok lúd disznót győz – érthetetlen, hogy miért akar a libák fele nekimenni ennek a disznónak, akinek így megadják a győzelem esélyét.
Hacsak nem a rendőrök számlálták meg a résztvevőket és az egy-kettő-sok algoritmus alapján elégségesnek vélték a résztvevők számát.
Hacsak nem akarnak a többiek rovására, maguknak valamilyen pitiáner engedményt vagy langyos ígéretet kicsikarva különalkut kötni.
Hát tévednek, de nagyon.
Ha sikert akarnak elérni, még azokat a szakszervezeteket is csatlakozásra kellene felszólítaniuk, akiket szintén fenyeget a meglehetősen érdekesen fogalmazott nyugdíj-törvény, és akik ma még talán el sem hiszik, hogy például egy sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó orvost is vissza lehet hívni a nyugdíjból.
Vagy az életén át derékig vízben dolgozó bányászt, vagy az éveken át ötven fokban dolgozó kemencekőművest.
A röntgenorvos jó lesz majd a csatornaparton a csizma által feltört lábakat kötözni, emellett – ingyen szolgáltatásként - az éjszakai műszakok során világíthat is a lapátoló bérelszámolók és állástalan könyvelők munkahadseregének a Tisza partján…
A bányászoknak és a kemencekőműveseknek meg egyenesen felüdülés lesz majd a napon végzett egészséges lapátolás, biztos vagyok benne, hogy szavazataik örökké Viktoré lesznek.
Ha összeszámolnánk, hogy a magyar történelem során hányszor veszített a magyar kicsiben és nagyban az összefogás hiánya miatt, magasabb szám jönne ki, mint Orbán beváltatlan ígéreteinek száma, pedig ez utóbbi is a fekvőnyolcashoz közelít.
Mindenesetre érdekes lesz a harc kimenetele, - ha Orbán győz, akkor itt legközelebb a csákányokat már nem csak díszletnek hozzák, a rendőrök pedig csendes érdeklődéssel fogják szemlélni a sorstársak ügyködését.
Ha az érdekvédelmek győznek, - amin értsünk egy korrekt, a szerzett jogokat nem érintő megállapodást – akkor ez az első jele lehet a magyar szakszervezeti mozgalom feltámadásnak.
Reménykedjünk ebben…
:O))))
