Ahogy élt a Szocialista Pártban, úgy távozott.
Szili Katalin ma reggel bejelentette, hogy elhagyja a Szocialista Pártot, merthogy szerinte a Szocialista Párt összeomlott.
Ez ugyan nem igaz, de valamivel igazolnia kellett önmaga és a külvilág számára, hogy miért is próbál új pártot szervezni, ahol végre eléri a régen vágyott célt: végre első embere lehet egy politikai szervezetnek.Mondjuk, az én ízlésemnek nem nagyon felel meg, hogy távozását alkalomként fogja fel, hogy belerúgjon még egyet abba a pártba, amelyikben „valaki” lett.
Nem az első eset, hogy valakit „megcsinálnak”, aztán az a valaki, - mint a Gólem - önálló életre kel.Szili nem buta nő, de azért nem is a rengeteg esze miatt szeretjük.
A rendszerváltás idején számára szerencsés volt a csillagok együttállása.
A környezetvédelemben dolgozott, fiatal volt, nő volt, - váratlanul kiderült, hogy vallásos is, sérült keze alkalmassá tette, hogy bizonyos választói csoportokat megszólíthasson, emellett alapító tagja az MSZP-nek.
Aztán menet közben „elszállt”, - elhitte magáról, hogy ő többre hivatott aktuális feladatainál, ami nem lenne baj, csak türelmetlen is volt és nem ismerte fel, hogy ambíciói kiélése számára nem a legmegfelelőbb terep egy MSZP-SZDSZ koalíció.
Személyes politikai környezete támogatásával körömszakadtáig ragaszkodott köztársasági elnökké választásának eleve elvetélt ötltéhez, jóllehet várható volt, hogy a kicsi, de ezzel fordított arányban erőszakos liberális frakció nem fogja támogatni.
Illúziók rabja lett volna?
Hogy lássa a realitásokat, elég lett volna csak rápillantani Horn Gáborra és azonnal rájöhetett volna, hogy ahol ez az ember frakcióvezető lehet, attól a párttól belátást vagy kompromisszumot várni – no, az maga a tömény illúzió.
Nem nézett semerre, a szemét behunyva rohant neki a falnak, csak az a baj, hogy az eredmény a pártot is érintette.
Természetesen az esetért nem ő volt a hibás - ez esetben sem.
Állandóan külön utakat keresett, egyszemélyes intézményként fennkölt ábrázattal, világmegváltóba oltott elméleti Teréz anyaként tette sehova sem vezető köreit, folyvást csak kevert és egyszer sem állt meg, hogy a főztjét megnézze: szaftos? - nem szaftos? - nem esetleg odakozmált?
Matyómintás mondatokat mondott, katolikusabb volt, mint a pécsi megyéspüspök, szíve szerint tizenötmillió magyar házelnöke szeretett volna lenni, de valószínűleg figyelmeztethették, hogy ezzel azért diplomáciai bonyodalmakat okozna.
Rendkívül utálta Gyurcsányt, ennek oka a tehetségtelenek frusztrációja a tehetségesek társaságában; - a felismerés, hogy amit ő véres verítékkel sem képes megcsinálni, azt a tehetségesebb félkézből megoldja, ez a feeling rendkívül meg tudja viselni a nagy nehezen összelapátolt pozitív önértékelést.
És az irigységgel elegy felismert igazság rettenetes rombolásokra képes…
A mi Katinknak mindig igaza volt, de igazságai rendre csődöt mondtak, és bár szembe mindenki biztatta, csak igen kevesen mentek utána.
Ennek oka talán az volt, hogy nem is tudott célt mutatni.Mai kiáltványa sem valami markáns alapvetés, - legfeljebb a nyolcvanas évek végének apparátusi bikkfanyelvén megfogalmazott semmitmondó vágylista: jöjjön velünk mindenki, akinek két lába és minimum két füle van, és a nép, meg a nemzet, meg a hűha!
Már évek óta el kellett volna küldeni őt a pártból, évek óta csak rombol és a tevékenységének semmiféle pozitív hozadéka nincs.
Elvtelenül kóvályog, kiszavaz a frakcióból, különállását hangoztatja, teázgat a kormányával szembeforduló, jogsértő pécsi polgármesterrel, aki egyébként őt verte el a pécsi polgármesteri szék megszerzéséért folytatott kudarcos kísérlete alkalmából.
Most elment hát, - meglehetősen gusztustalanul, mert bár tudja, hogy úrilány nem köpköd, de nem tudta megállni, hogy búcsúnyilatkozatában ne ezt tegye, ne úgy beszéljen a pártról, melynek hosszú-hosszú ideig emblematikus figurája és magas állami tisztséget betöltő funkcionáriusa volt, mint egy kívülálló idegen.
Listán szerzett képviselői mandátumát persze megtartja, hiszen az pénzből van, és ilyenkor elfelejt az ember lánya az etikáról szónokolni.
Új pártjának lakása fürdőszobájában tartott kongresszusa megválasztotta pártelnökké, mi meg itt maradtunk nélküle.
Mi ilyenkor a teendő, - hogy a klasszikussal kérdezzük: Sto a gyeláty?Én mindenesetre megrendeltem a hatfogásos vacsorát, megünneplendő az eseményt, a keresztény tagozat tagjainak pedig a Te Deum eléneklését tudnám ajánlani, - ez az a klasszikus eset ugyanis, amikor egy ember elvesztésével többek lettünk…
Kívánjunk neki hálás szívvel sok sikert…
