ÜGYNÖKÖK

Minden állam védi magát, hiszen külső és belső ellenségek hosszú sora fantáziál a rendszer vagy a rendszer vezetőjének megbuktatásáról.

Néhányan közülük konkrét lépéseket is tesznek az ügy érdekében, ezenközben persze – felháborító módon – nem vesznek tudomást a fennálló rend képviselőinek érdekeiről, két csámpás lábukkal tiporják a mindig igazságos és mindig a nép érdekeit védelmező törvényességet, mígcsak a Hatalom le nem csapja őket, mint felháborodott háziasszony a szemtelen legyet.

Még az is lehet, hogy a hatalom légycsapójának közepén nincs ott a humánus megfontolások miatt kötelező tízforintosnyi kerek lyuk, mely - ha ott lenne – esélyt adna a légynek és büszke méltóságot a Hatalomnak, létével dicsérve annak elegáns sportszerűségét.

Az államszervezet – de nevezhetjük alkotmányos rendnek is – védelme minden állam alapvető joga.

Az önvédelem jogát egyetlen büntetőtörvénykönyv sem tagadja meg polgáraitól, a Csemegi-kódexben is szerepel a jogos védelem fogalma, és ezt bátran alkalmazhatjuk kiterjesztőleg az államra is.

Az önvédelem joga még az anyagyilkost is megilleti, miért is ne illetné meg az államot?

Még akkor is, ha az államot vagy annak berendezkedését utódja nem tartja sem demokratikusnak, sem legitimnek, ami mondjuk a mi esetünkben azért vicces, mert az a társadalom meg a kapitalista társadalmi berendezkedést nem tartotta sem kívánatosnak, sem legitimnek, és esze ágában sem volt a munkásőr egyenruhát megtépve kitárt mellel odaállni az osztályellenség elé: ide lőjetek! – majd a csipkés kombinétot énekelve bátran várni a sortüzet

Az a társadalmi rend más srófra járt, mint ez, igazságosabbnak és tisztességesebbnek tartotta magát, mint a mai berendezkedés, hogy aztán az volt-e, döntse el az, aki legalább húsz évet élt mindkettőben.

Mindenesetre az állam külső és belső biztonságára rendkívül összetett szervezet vigyázott, ennek egyik eleme volt a titkosszolgálat, melynek felépítését már annyian taglalták, hogy egy mai óvodás is le tudná rajzolni a szervezeti sémát a pálcikalábú Anyu, meg a kiskakas közé.

( Le is tesztelem majd az óvodások helyi reprezentánsát, - azt tudom, hogy a padlószőnyeg fehér virágocskáit precízen be tudja színezni sárgára, de ebben a szervezeti sémában azért nem vagyok egészen biztos…)

Az a titkosszolgálat tette a dolgát, megfigyelt, lehallgatott, ügynököt épített be a megfigyeltek közé, szóval minden szavukról tudott.

A rendszer tevőleges ellenzéke minden szavát azzal egyidőben tudta meg a titkosszolgálat, ahogy kiesett a delikvens száján.

Talán ennek is köszönhető, hogy a korabeli Demokratikus Ellenzék egész névsora, beleértve a takarítónőt és a főhadnagy elvtársat, a portást is - tizennégyes betűnagysággal, hármas sorközzel - elfért egy A-4-es lapon.

Időnként egyiküket-másikukat behívatta a BM és elbeszélgetett a szerencsés nyertessel addig, míg le nem zajlott a rendezvény, melyen részvételét a Szerv nemkívánatosnak tartotta, aztán mosolyogva elengedte, mint ahogy a stencilgépüket sem volt hajlandó felfedezni – a franc fog nekik üldözöttként támogatókat toborozni!
Egy rendes titkosszolgálat persze ügynökökkel dolgozik, a munka jellegénél fogva az ő személyük titkos.

A titkosszolgálattól majdnem annyira féltek hős ellenállóink, mint a Munkásőrségtől, akik ott ültek a birkapörköltes bogrács körül és átkozták a napot, mikor acélszürkébe öltöztek – attól tartottak, hogy rájuk osztják majd a bűnbak szerepét.

Nem így történt, a titkosszolgák jártak pórul, közben meg az új urak közül a gyanútlanabbja követelte az ügynökök névsorának nyilvánossá tételét.

Hiba volt – mikor tételesen megnézték – nem csak a III/3 nyilvántartását, hanem a többi titkosszolgálatét is, reverendák és palástok, meg aktív politikusok serege sorakozott lelki szemeik előtt

– megrázó élmény lehetett.

Mindenesetre most ismét előkerült a téma, de persze megint sehol semmi nyilvánosság, mert roppant kínos lenne a jelenlegi hatalomra nézvést, ha kiderülne, hogy prominenseik szorgosan jelentgettek egymásról...

Az ilyen daliás idők, mint a mi korunk, kitermelik a megfelelő embereket a megfelelő feladatokra.

Most már nem is kétséges, vannak a hatalomban sokan, aki ügynökmúltjukkal felmásztak az erkölcsi piedesztálra és onnan ítélték meg azokat, akik azt gondolták, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztathatatlan és életünket jobbítani csak annak keretei között kell és lehet.

Az irattárak megnyitása őket veszélyezteti, a főpapokat, akik asszisztáltak Bulányi páter ellehetetlenítéséhez, politikusokat, akik együttműködtek a Honvédség elhárításával és jelentgettek katonatársaik egyházi kapcsolatairól, a mai hatalom talpát nyaló művészekről, akik hajdan azt figyelték, nem akar-e disszidálni nyugati turnéra induló kollegájuk.

Titkos ügynököket általában azért tudnak beszervezni, mert azok valamivel foghatók.

Vagy anyagi, vagy nő, vagy férfiügyekkel, sértettséggel, bűncselekménnyel, homoszexualitással, anyagiakkal - szóval nem Grál-lovagokról esik szó, adott esetben – mondjuk a Barna Vérmedvék szervezkedésének nyomonkövetése során egy libatolvaj is kiváló informátor lehet, vagy egy testnevelő tanár, ha például egy női célszemély testét éppen ő nevelgeti.

Hogy mivel kapja el a kiválasztottat a titkosszolgálat, az már a szakmai találékonyságukon múlik.

Hogy erkölcsileg saját magát hova sorolja, az meg tartójának ügyességén, sokan közülük a magyar James Bond szerepét alakítják és roppant elégedettek magukkal.

Az ügynöklisták nyilvánossá tételének ma már nincs jó megoldása, csak a nép ostobábbik (értsd: Fidesz-hívő) felének etetésére alkalmas, de már lassan arra sem nagyon.

És már az is unalmas, hogy amikor a nép elé kellene állni a klasszikus gyurcsányi mondattal (elkúrtuk, nem kicsit, nagyon…) akkor helyette azt hiszik, megúszhatják ezzel a gumicsonttal.

Aki azt hiszi, hogy ma nincsenek ügynökök, vagy, hogy a módszer változott, az téved.

Az ügynök örök, hiszen az államnak szüksége van rá.

Szóval, hagyni kellene ezt a témát, de azért nem baj, ha a titkosszolgálati tevékenységet felettébb kedvelő és igencsak használó kacorkirály tisztában van vele, hogy ezekkel a süketelésekkel azért nem lehet a népet félrevezetni.

Mindenesetre javasolnám, hogy ő és kedvencei ne hordjanak sárga cipőt - fő az óvatosság!

:O)))

ÜGYNÖKLISTÁK...

Ismét terítékre került a gumicsont, folyik a polémia, nyilvánosságra kerülnek e az ügynöklisták?

Mármint, ha a Fidesz nyeri a választásokat.

Simicskó szakpolitikus - biztos, ami biztos - leszögezte, hogy ezidáig semmi sem történt ebben az ügyben, ha pedig mégis, akkor annyi, hogy a liberális oldal saját szája íze szerint piszkálgatta az ügynöklistákat, ezért hát messze nem megbízható, amit kiderítenek.

Állítólag Kövér szakpolitikusé a vélemény, miszerint nem érdemes a múltat bolygatni, most már a jövőre kell koncentrálni.

Sem ők, sem Demeter szakpolitikus nem beszéltek egy szót sem a Fidesz felelősségéről az ügyben, szó sem esett arról, hogy Gyurcsány kétszer is nekifutott az ügynek és mindkétszer elbukott, - másodszor az Alkotmánybíróság dobta vissza a törvényjavaslatot.

Pedig gyakorlati akadálya nincs a megismerhetőségnek, hiszen számítógépes adathordozón rendelkezésre áll a teljes anyag, ezt a Kenedi bizottság már megállapította, - innen már csak döntés kérdése lenne, hogy kerüljenek-e nyilvánosságra az adatok, vagy maradjon örökre titok a lista, melyből aztán a mindenkori hatalom kedvére és aktuális érdekeinek megfelelően  csemegézhet, mint tette ezt hajdan Antall József Torgyán esetében például.

Nehéz probléma ez, hiszen a kb. kétszázezer ügynök és leszármazottaik számára egzisztenciális problémát is okozhat a nyilvánosság, és jóllehet Pokorni és EsterházyPéter esete is bizonyítja, hogy az apák bűne nem vet árnyékot fiaikra, ennek azért Bauer Tamás helyzete némileg ellentmond.

A baj a rendszerváltáskor kezdődött, amikor is bár de facto elfogadta az ellenzék, hogy a Magyar Köztársaság  minden tekintetben a Magyar Népköztársaság jogutódja, utólag mégis, azóta is berzenkedik a nyilvánvaló tény ellen.

A mai napig sem lenyelni, sem kiköpni nem képesek ezt a helyzetet, ebből adódik aztán a sok ál és pótmegoldás, melyek legszebbike a hajdani III/III. csoportfőnökség személyi állományának odahajítása prédaként a rendszerváltó hőbörgőknek.

Az állambiztonság védelme komplex  műfaj, - egyszerűen nem igaz, hogy az állambiztonsági szervezetből ki lehet emelni bármelyik elemét is, mely szerint az volt, amelyik felelt az elnyomás fenntartásáért.
Aki ezt elhiszi, az forduljon inkább a Grimm testvérekhez vagy Andersenhez, esetleg Pósa bácsi mai utódaihoz, vagy nézzen Harry Pottert.
Mellesleg jegyezném meg, hogy a világon minden állam elnyomó, mindegyik védi a saját társadalmi berendezkedését és az ezt támadó ellenszegülőket büntetőjogilag szankcionálja.
Ötven évvel ezelőtt meg méginkább így volt ez.
Az állambiztonsági szervek különféle részlegei  között - nevezzük őket bármiként is - a hatékony működés alapfeltétele az együttműködés, az információk megosztása, egyeztetése, ellenőrzése.
James Bondok csak a filmeken léteznek, a valódi munka során a valóságos állambiztonsági helyzetet tükröző képet aprólékos munkával, rengeteg - különféle helyről és módszerekkel beszerzett - információ,  és igen, ügynöki hálózatok tagjainak jelentéseiből is állítják össze.
Ha a Kádár-rendszer ügynökeiről beszélünk, azok között éppúgy ott van Pokorni édesapja, mint a katonaként a III/IV megbízásából társait figyelő mai sztárpolitikus, az USA hadsereg őrmestereként beszervezett Conrad és ott vannak a szigorú fedésben dolgozó hivatásos tisztek, mint Medgyessy vagy Boros, esetleg a III/II-nek jelentéseket írogató Járai.
És ott vannak a szolgálat vezetői, akiket  mai magyar szóhasználatot tekintve nevetséges lenne ügynököknek nevezni.
Az is nevetséges, ahogy némelyek a korabeli szovjet befolyásról beszélnek, - az együttműködés a szövetségi rendszereken belül akkor is és ma is létfeltétele volt a hatékony munkának, - akkor is és ma is súlyunknak megfelelően veszünk részt hírszerzésben-elhárításban, és aki azt gondolja, hogy manapság nem osztunk meg információkat a NATO keretében pl. az amerikaiakkal, az felettébb ostoba szegény...
Minden állam védi területét, gazdaságát, politikai berendezkedését külső és belső ellenségeivel szemben egyaránt, ezt a jogot elvitatni a hajdani Magyar Népköztársaságtól korlátolt butaság lenne.
Hogy valakiknek ma nem tetszenek az akkori elvek és a védendő értékek, az a saját baja, reklamáljon a történelemnél - ha kicsit belegondolna, akkor tudná, hogy ma is folyik ilyen munka.
Még a módszerek sem változtak és valószínűleg a ügynöki  állomány egy része is aktív még.
Szóval alapkérdések eldöntésével kellene kezdeni a dolgot: aki anno a Kádár-rendszerben a munkáját végezve építette a szocializmusnak nevezett kis magyar utópiánkat, az akkor most bűnös, vagy nem?
Aki azidőtájt katona, rendőr vagy börtönőr volt, az bűnös vagy nem?
És ne tessék szétkenni a dolgot, - az, hogy sorkatona volt valaki, objektíve mindegy, - a fegyver a lényeg a kézben és a parancsok végrehajtása.
És aki ma ügynökhálózatot működtet a szélsőjobboldali szervezetek soraiban, az vajon bűnös, vagy nem?
Vagy egyszer esetleg bűnös lehet?
A Kádár rendszer része-e Magyarország múltjának, vagy ki kell radíroznunk a történelemkönyvekből?
Akik felépítették a mai Magyarországot, de abban a korban éltek, azoknak tilos lett volna tenni a dolgukat?
Ha valaki azt gondolta, hogy a hazáját védi a korabeli állambiztonsági szervek kötelékében, akkor az biztos, hogy tévedett?
Na, ha ezeket a kérdéseket kellene eldönteni, de erre ma esély sincs.
A mai bátrak az akkori időkre általában igen szelektíven emlékeznek, némelyek hősi ellenállása a párttitkárral szemben (Kovács elvtárs, de szépen teccik gondolni...) az idők során fegyveres ellenállásba csapott át, és mára többnyire már elfelejtették azt a sok fínom kis jutalmat, melyeket az április 4.-i ünnepségeken tettek zsebre, - a fiatalok meg egy általuk felfestett mesevilágot vízionálnak maguknak.
Szóval dönteni kellene.
Vagy megismerhetővé tenni a teljes állományt és a teljes hálózatot visszamenőleg ötven évre, kitéve ezzel a ma is dolgozó ügynökeinket különféle atrocitásoknak, vagy kimondani, hogy a Magyar Köztársaságnak nem érdeke az állambiztonsági adatok nyilvánosságrahozatala, mert az ezzel okozható kár messze meghaladja azt a hasznot, amely egyes húsz-ötven évvel ezelőtt megfigyelt személyeknek megfigyelőik személyének megismeréséhez fűzödik.
De dönteni kellene, mert a mai sz*rmaszatolás és egymásramutogatás egyeseket zsarolhatóvá tehet és csak tovább mérgezi a mai, egyébként sem túl kellemes légkört...
:O)))