Folyik a háború, mert már megint meg merte írni valaki az igazat – ezúttal Kertész Ákos.
Az Amerikai Népszava online kiadásában Bartus László írt egy cikket, melyben elbúcsúzott az olvasóktól az online hírszolgáltatás, anyagi okokra hivatkozva.
A cikkben a szerző nem túl barátságos szavakkal emlékezett meg a magyar társadalom jelenlegi helyzetéről, fogalmazása sarkos, néha szinte durva - jól megmondja a frankót.
Kap tőle rendesen mindenki - a magyar baloldal és a magyar állampolgárok általában is.
Igaza van.
Erre a cikkre reagált az Amerikai Népszavában hétfőn megjelent nyílt levélben Kertész Ákos író, aki megdöbbent azon, hogy ismét kevesebb lesz egy olyan média-felülettel, ahol elmondhatja véleményét a mai magyar társadalomról.
Nyílt levelében ő is megfogalmazza nem túl udvarias véleményét népéről, a magyarságról, mely - valljuk be – nem túlzottan hízelgő.
Ezt írja: ” A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”
Szörnyű szavak, de sajnos egybevágnak mindennapi tapasztalatainkkal, akit még nem hülyítettek meg teljesen a múlt század első feléből átemelt avítt, ócska lózungok, az - bár sajnálkozva – de csak egyetérteni tud.
Sajnos, azok közül, akik egyetértenek, sem tesznek ez ellen az állapot ellen sokat, természetesen mindenkinek megvan a magyarázata saját kis megalkuvásaira, és a magyarázat magában hordozza a feloldozást is.
A Jobbik persze vad halálhörgésbe kezdett, ami nem is csoda, hiszen léte önmagában is igazolja Kertész Ákos véleményét.
A Jobbik szerint az írót meg kell fosztani valamennyi állami kitüntetésétől, fel kellene négyelni és maradványait a hajdani dicső Magyarország partjait mosó négy tenger habjai közé kell vetni.
A négy tenger – mint köztudott – a Balti-tenger, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger meg a Hülyeség Óceánja…
Persze Kertész Ákos megállapítása - mint minden általánosítás - hordozhat magában tévedéseket, nem is mindenkire igaz, de az azért vicces, hogy éppen azok a mai magyar neonácik tiltakoznak ellene, akikre viszont a vélemény minden szava úgy ráillik, mint libára a tollruha…
A két írást én még egy szempontból roppant jelentősnek tartom, ez pedig az, hogy talán most fordul elő első ízben, hogy baloldali véleményformálók nem állnak meg a kényelmes és egyszerű sápítozásnál, miszerint Orbán maga az ördög, már a Felcsút II. - ben is külön cipésznek kellett a büdös patáira focicipőt varrni, amelyen nem is stoplik voltak, hanem patkószegek.
Minőségi változás ez az eddigiekhez képest, hiszen mára az orbánozás ugyanolyan népi hagyománnyá vált, mint hajdan a balázsolás, csak azzal a differenciával, hogy itt a pénzt nem az orbánozók szedik, hanem Viktor.
Amikor vadul orbánozunk, azzal tulajdonképpen felmentjük magunkat minden felelősség alól, hiszen lám: mejjünkre ült a lúdvérc és nyomja, mit tehetünk ellene?
Meg aztán a szokásos önámítás is szerepet kap, hiszen ma még csak hárommillió embertől vett el fejenként hárommilliót, holnap meg még csak azt tervezi, hogy a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a munkavállalóktól egyhavi bért fog elvenni, dejszen még nem is vette el!
Ez az ország a háromszáz forintos vizitdíj miatt lángba borította Budapestet, a fejenkénti hárommillió miatt a száját se nyitotta ki.
Ma még csak szocialista politikusokat tartanak rács mögött évek óta vádemelés nélkül, de holnapra már a politikai ellenfelek bilincselése lesz műsoron - hát érint ez miket?
Pedighát érint mindenkit, vastagon.
Polgárnak lenni azt jelenti, hogy az ember iparkodik kezében tartani saját sorsát, a saját ügyeit felelősséggel intézi, nem engedi megrövidíteni magát jogaiban, teljesíti kötelezettségeit és nem tűri a zsarnokságot.
Ilyenek vagyunk?
Ugyan.
Habár a Fidesz nem is oly rég még kinevezett polgárokat, de ők ilyenek voltak, vagy ilyenekké váltak mára?
Dehogy.
Ha polgárok lennénk, akkor ez a kis ripacs bekattant állapotában nem ráncigálhatná az országot a szakadék szélére, hanem ott üldögélne a jól kipárnázott szobácskájában, ahova való.
És ehhez nem kellene erőszak sem, hiszen még mindig – de már nem sokáig – rendelkezésre állnak azok az alkotmányos eszközök, melyekkel el lehetne zavarni világgá, de a lehetőség napról-napra fogy.
Még százegynéhány nap és olyanok leszünk, mint liba a tepsiben, kibelezve, összekötözve, megtöltve kenetes dumákkal.
Azt írják az okosok, hogy az Alaptörvény politikai tekintetben úgy nyolcvan-kilencven évvel veti vissza Magyarországot, és ez megáll a szabadságjogok tekintetében is.
Cselédek és zsellérek országa leszünk, ahol majd Őfőméltósága és ócska cselédei előtt bokázhat a nép.
Mikor ezelőtt tíz évvel azon röhigcséltünk, hogy Viktor éjszakánként azt próbálgatja a parlamentben, hogy megtartják-e a fülei a koronát, akkor azt hittük, hogy ez egy jópofa poén.
Hát nem volt az…
:O)))
