Sokszor úgy érzi, hogy érti, miről is van szó, aztán történnek mindenféle, a józan észnek ellentmondó dolgok, melyektől úgy érzi magát, mint Józsi bácsi a műrepülés során, vagy, mintha egy divatos író szürreális alkotásának háromfejű hősét szemlélné, mely fejek egymás fülét harapnák, szembeköpdösnék egymást, majd az ég felé köpve tanulmányoznák a szabadesést saját szemükön is.
Ennél már csak a valóság szürreálisabb, melyben a szocialista párttagok a megújulás jegyében meg voltak képesek választani pártelnöknek Puch Lászlót, akiről ha azt állítjuk, hogy olyan, mint egy végső stádiumában zabáló gyomorrák az emberi testben, akkor azt a gyomorrák kikéri magának.
Puch, a volt pártpénztárnok maga az állatorvosi ló – elnézést a lovaktól is – melyen tanulmányozni lehet a pártfinanszírozási rendszer összes betegségét és a pártpénzek közelében lebzselő pénzcsinálók morális állapotát.
Tudja ezt a szocialistáknál mindenki, legalábbis, most már tudnia kell mindenkinek, hiszen nyilvánosságra kerültek az ezidáig gondosan takargatott összefüggések Puch magánérdekeltségei és az MSZP érdekkörébe tartozó cégek között.
Gyakorlatilag tiszta a kép, mára nyilvánvalóvá vált, hogy amiről a tagság úgy tudta, hogy a párté, az voltaképpen a volt pártpénztárnoké, aki ma olyan helyzetben tudja önmagát és pártját, hogy mára már takargatnia sem kell vagyonosodásának forrását.
Őt megértem, végtére is nem lehet mindenki jellemóriás, puritánnak is születni kell leginkább – hát istenem, ha egy vidéki gyerek hatalomhoz jut, akkor szerezni kell, ha a fene fenét eszik is, hiszen aki ilyen helyzetben nem szerez, az - szép magyar kifejezéssel élve - élhetetlennek minősíthető.
Hát ő nem az.
Azt viszont nem értem, hogy a baranyai szocialisták mit esznek rajta, mert vagy mindegyikük kap évente egy hízott disznót, vagy a vezetőségválasztáson kapnak egy ebédet és van tombola is, melyen kisorsolják Szili Kati hátrahagyott rokolyáját – vagy sikerült a tagságot a baranyai pszichiátriai osztályok betegeiből toborozni.
Ha valaki majd egyszer megírja az MSZP lezúzásának rövid történetét, Baranya dicsőséges helyet kap a történetben, hiszen kevés területi szervezet tett ennek érdekében annyit, mint a baranyai.
Kezdve szegény Tollerral, aki abban a hiszemben, hogy a Méltóságteljes Nagyasszonyt majd kesztyűbábként tudja üzemeltetni, hibázott.
Nagy buzgalmában megválasztatta köztársasági elnöknek azt a bánatos marabut, aki aztán jó nagyokat rúgott a baloldalba.
A Nagyasszony meg nagy iparkodásában, hogy legyen valaki, fűvel-fával összebútorozott - meg is kapta, ami kijárt neki.
Puch viszont olyan, mint a hullarabló, aki egy volt a gyilkosok közül, majd lehúzta az áldozat ujjairól a gyűrűket, lecsatolta a karóráját és a végén kizsebelte – persze, emellett a megbízó is hálás lehetett neki.
Tulajdonképpen ez az egész maga a Nagy Baloldali Hányinger – ezek akarnak megújulni?
Vele?
Puch is jobban járt volna, ha megnézi a „Fogd a pénzt és fuss” című filmet, de az emberek telhetetlenek, valószínűleg ő is a szentté avatására vár.
Vagy éppen pártelnökké választását szervezi, mert ő a hivatott arra, hogy az elesett kisembereket felkarolja, bár én attól tartok, a felkarolás után hiába keresgélnék a pénztárcájukat…
Gyurcsány viszolygott a véres múltú – baloldali emberek vérét ontották ott - Köztársaság téri pártszékháztól, vett hát egy pártszékházat Puchnak, aki úgy adott pénzt pártja akkori elnökének, ahogy kedve tartotta, mint ahogy a szülő ad zsebpénzt a gyerekének.
Az embernek műfaji problémái támadnak, nem is igazán tudja, hogy komédiát vagy tragédiát néz éppen, csak azt érzi, hogy a baloldalnak ma nincs már pártja, a romok tetején ott keresgéli a még megmaradt javakat egy-két dögkeselyű.
Szégyenletes, fájdalmas és szomorú dolog ez.
A legszomorúbb ebben az, hogy a szocialista tagság tudna ezen változtatni, ha akarna.
De nem akar.
Majd persze változtatna, de akkor már késő lesz…
:O)))
