BUNKÓSZAKÉRTŐ - VAGY BUNKÓ SZAKÉRTŐ?

Azt nyilatkozta Tarlós István, a székesfőváros főpolgármestere, hogy „Az egyesek által agyonimádott neten annyit lehet olvasni különböző bunkózásokról, de tudják, az én olvasatomban nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki szellemileg képtelen, hogy egy helyzetet felmérjen.
Az a bunkó.
Többek között a város helyzetét, az az igazi bunkó” 
Megragadott ez a rövid kis helyzetelemzés - vagy illusztráció arról, hogy mi is a bunkóság lényege? - ezt most nem is lehet talán pontosan eldönteni, mindenesetre ebben a kis kirohanásban benne van, mint cseppben a tenger egyrészt Tarlós István egyénisége, másrészt meg az általa is képviselt politikai oldal viszonya a világhoz.
Kezdjük talán az elején.
Azt már régóta tudjuk, hogy bizonyos körökben hihetetlenül vonzódnak a technika vívmányaihoz.
Így például a Vezér után évekig szaladgált egy ember, a hátán cipelt kábeldobbal és a hóna alatt kurblis telefonnal biztosítva az összeköttetést a központi agy és a perifériák között,.
Emellett, amikor a haladáshoz való hozzáállását akarták illusztrálni, akkor az előtte kinyitott laptopon a billentyűzet nézett vele szembe és a képernyő feküdt az asztalon, mert úgy jobban lehetett rá írni az alkoholos filccel.
De hát ő mégsem műszaki értelmiségi, mint Tarlós, aki mégiscsak egy mélyépítő üzemmérnök, mondhatnánk műszaki szaki, akivel kapcsolatban azért azt várná a nép egyszerű gyermeke, hogy valahol Frédi és Ciolkovszkij között helyezkedjen el az emberi fejlődés sudár pálmafáján, erre kiderül, hogy valahova a csimpánz és a bonobo közé pozícionálja magát.
„Az egyesek által agyonimádott neten” – írja, mintha azt írná, hogy az egyesek által agyonimádott kalapács, vagy, hogy hozzá közelebb álló szerszámot említsek, az egyesek által agyonimádott kapa.
Hogy valaki lebecsülje a XXI. század hajnalán a kor talán legfontosabb, az egész emberiségre ható és sorsára kiható technikai vívmányát, - ez előfordulhat.
De hogy egy ilyen emberből más emberekért felelős tisztségviselő lehessen, az azért talán túlzás, talán mégis jobb lett volna, ha megmarad a csatornázások rögös és korrupcióveszélyes területén.
De, hogy ne hagyjon bennünket kétségek között hányódni, korunk Bárczy Istvánja cizellálja is a dolgot, mondván: nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki képtelen arra, hogy egy helyzetet felmérjen.
Nos, a nyers fogalmazás nem egy nagy dicsőség.
Bizonyos képzettségi szinten felül illik hatszáz szónál többet ismerni, illik bizonyos illemtani követelményeknek eleget tenni, szinte kötelező udvariasnak lenni, és nem illik a választókat még eufemisztikusan sem lehülyézni, ha véletlen nem értenek egyet veled, - márpedig itt éppen ez történt.
Tarlós ezt a kis eszmefuttatását a budapesti hajléktalanok közterületi jelenléte elleni harc jegyében engedte meg magának, ugyanis aktuálissá válik lassan kitiltásuk a frekventáltabb közterületekről, melyet főpolgármesterünk lelkesen támogat, hiszen rontják a városképet.
A hajléktalan a társadalom selejtje. márpedig Tarlós azt a gyakorlatot hozta magával a mélyépítésből, hogy a ronda megoldásokat, vagy a selejtet be kell temetni jó vastagon földdel, akkor nem látszik, és ami nem látszik, az akkor tulajdonképpen nincs is.
Ez az optimális és költséghatékony megoldás, nem a komcsiké, akik azért fedelet toltak a legszegényebbek feje fölé is, ami persze manapság már utópia, de azért a tény az tény marad…

És nem is Bárczy István megoldása, aki filléres népszállót hozott létre, egyszemélyes szobácskákkal, ahol a legszegényebbek is biztonságban érezhették magukat, pedighát Bárczyra nemigen lehetett ráfogni, hogy kommunista lett volna…
Így aztán marad a tiltás, az eltagadás, és ez most igen aktuális, hiszen nyakunkon a tél.
Mire megjön a rendelet, megjönnek a téli fagyok, szelek, készülhetnek a hullaszállítók is az új idők új feladataira, a megfagyottak begyűjtésére.
Tarlós – amellett, hogy bunkó, még szociálisan tökéletesen érzéketlen is, erre a komára nem, hogy embereket, de libákat se szabadna bízni, mert ha olyanja támadna, kopasztás után belehajigálná mindet a jeges Dunába.
Hogy hogyan kerülhettek ilyen kaliberű emberek ilyen magas beosztásokba – megmagyarázhatatlan.
Mert, hogy számukra ez jó, az nem vitatható, de mi jó van ebben a választóknak?
A vonatkozó viccben Móricka ül a küszöbön és veri a csúnyáját egy kalapáccsal, közben sírva ordít.
Kérdezi Szomszédnéni – mit művelsz itt, te mesüge?
Hát azt mondta a Pistike, ha verem, az élvezetes!
És mit élvezel te ezen?
Hát, amikor melléütök…
Talán így vagyunk a politikusainkkal is, csak az a baj, hogy általában azért ritkán ütünk mellé…

:O)))

BUNKÓK

Beszóltak Szél Bernadettnek, a cselekmény elkövetésével gyanúsított Tasó képviselő méltatlankodik, mert az igaz ugyan, hogy volt már udvariatlan megnyilatkozása, de jelen esetben nem ő volt a tettes.
Tasó képviselő nem velejéig romlott ember, őt legalább zavarja a dolog és előélete tekintetében is életszerű magyarázatot tud adni, még úgy is tűnik, mintha megbánta volna elhamarkodott válaszát.
De az ominózus kijelentés, válaszként a képviselőnő szavaira, mely szerint „Önök először ütnek, aztán kérdeznek”, azért kétségkívül elhangzott: Csak téged!”
Ez - a rossz modoron túl - persze ismét egy politikailag vállalhatatlan kijelentés, mert hátrányos megkülönböztetést tartalmaz a többi női képviselővel szemben, akik közül a mazochisták méltán vehetik zokon ezt a kirekesztő mondatocskát.
Szél Bernadettre egyébként is rájár a rúd, merthogy ő volt a célpontja Illés Zoltánnak is, aki az ő személyét használta fel a szépség és az észbeli képességek közötti korreláció hiányának demonstrálására, miszerint a képviselőnő attól, hogy szép, még nem biztos, hogy okos is.
Ezen túl ellátta a hölgyet életvezetési tanácsokkal is, úgy védve a hivatalban levő miniszterelnököt, mint liba a fészkét, mint anya gyermekét, sőt, mint Júlia Rómeót, szerelemtől átfűtött hangon, de persze mi toleránsak vagyunk.
Amúgy mit várjon az ember egy egyszerű, szürke mezei Fideszestől, hiszen mint tudjuk, fejtől büdösödik a láb - Miniszterelnök Urunk sem egy kétlábon járó illemtankönyv.
Pedig ő aztán ad a jómodorra, bár abban nem vagyok biztos, hogy az általa abszolvált kézcsókok divatja elterjed az egész művelt világban, habár, hogy Magyarországon nem lesz kötelező – férfi elöljárókra is kiterjesztőleg – abban azért nem vagyok egészen biztos.
De abban igen, hogy az általa meghonosított, úgynevezett „magyar pucsítós”  a „csókolom a kezsit-lábát naccságosméltóságosassony” típusú kézcsók páratlan a világon, csak a nőkkel kell közelharcot vívnia, mert a cuppantások hallatán azt hiszik, le akarja rágni a karjukról a húst.
De bunkóskodni ő is tud, macsó ő is a javából, mint az a mulatós videójából kiderült  - most őszintén, hol van az öregecskedő feleségek emlegetése a sok kislány meghágásától, mellyel a Mi Büszkeségünk dicsekszik?
Sőt, az államelnök Úr sem megy a szomszédba kis pofátlan rossz modorért, hogy Házelnök Úrról ne is beszéljünk – hozzá képest a lópokróc selyemtakaró.
De erről már írtam, ezelőtt vagy három évvel, nem szeretném ismételni magam, meg aztán nem is nagyjainkat szeretném ekézni, habár nehéz lesz ezt elkerülni.
A társadalom elbunkósodása az, ami jobban ingerel, a lépten-nyomon tapasztalható össznépi tahóság.
Olvasom, valaki egy budapesti Tesco-ban megkérte az árufeltöltőt, hogy engedje át, mire az átengedte, de még hallótávolságban dörmögött egy jóízűt: de sürgős, zsidógyerek!
Még az sem biztos, hogy a méltatlankodás tárgya zsidó, és abban sem vagyok biztos, hogy az idióta delikvens antiszemita lenne, ő egyszerűen csak szitokszóként használta a zsidót, merthogy zsidózni jó, zsidózni szép, zsidózni divatos, sőt, a zsidózás levezeti a felhalmozódott frusztrációt, melyet a rohadt lisztes zacskók monoton pakolása vált ki a száműzött koronahercegből.
Gyulán voltunk a nyáron, egy hosszú hétvégére mentünk az öcsémmel és a sógornőmmel, megéheztünk és bementünk egy halászcsárdába a fürdő mellett.
Színvonalasnak tűnő hely, látszik hogy a tulaj ad a színvonalra,  szép kerthelyiség, kicsit már késő volt a klasszikus ebédidőhöz képest, ezért a feleségem megkérdezte: kaphatunk ebédet?
Két csálinger tisztította az evőeszközöket a bejáratnál, erre ahelyett, hogy egyikük a szakma szabályai szerint asztalhoz vezetett volna, a fejükkel intettek, mondván, hogy persze.
A sógornőmék pár lépéssel lemaradva követtek, hallották a kérdést, a választ, meg a pincér megjegyzését is: Még egy hülye kérdés?
Máshol ebédeltünk, és ellamentálgattunk a bunkóságon, meg, hogy miért megy pincérnek az, akit zavar a vendég?
Nagynéném elment valamit vásárolni, nyolcvan éven felül van, az eladó aranyoskámnak szólította, mire annak legnagyobb megdöbbenésére kapott egy kerek kis oktatást – nagynéném pedagógus volt aktív korában - arról, hogy „aranyoskám” a barátnője, míg az ő személyében a kedves vevőt tisztelheti, akinek az „asszonyom” megszólítás dukál.
Az eladó szerintem még most sem érti, hogy mi baja volt vele az öreglánynak, akivel egyébként kimondottan kedves akart lenni.
Lehet, csak az idő szépíti meg a dolgokat, és kétségkívül a rendszerváltás előtt is rengeteg volt a bunkó, de valahogy mostanában mintha megsokszorozódott volna a számuk.
Nem is szólva a közlekedésről, ahol aztán igazán tobzódnak az agresszivitásban, együttműködésről nem is hallottak, pedig ez lenne egy normális társadalom működésének alapja – nem csak az útakon.
Persze az a polgár, aki megtekinti a parlamentben Kövér házelnök úr ámokfutásait, az azt gondolhatja, hogy ez a kívánatos viselkedés - erőt kell mutatni, oszt akkor az van, amit én akarok – az együttműködést meg hagyjuk meg a gyengéknek.
Nem lenne ez baj, de a gyengék sem akarnak együttműködni, inkább ők is erősek szeretnének lenni, ha sikerül, ha nem.
Az első, akit Orbán eltávolított a még az első Orbán-kormány apparátusából, az Görög Ibolya volt, aki megtaníthatta volna őket viselkedni, de nem tartottak rá igényt.
Úgy vélhették, bunkóra nem kell matyómintát faragni…
Most lesz majd hitoktatás, meg lesz etika-oktatás, a diák sok fontos dolgot meg fog tanulni, beleértve a tízparancsolatot is, mely szerint „Tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked”.
De azt senki sem fogja megtanítani neki, hogy hogyan kell udvariasnak lenni, hogyan kell különféle élethelyzetekben viselkedni, pedig fontos lenne, mert nem minden család rendelkezik e téren szilárd és több generáció alatt kikristályosodott mintákkal.
És ne csak a legnyomorultabb putrilakókra gondoljunk, a bunkó olyan, mint a dudva, ha nem nyesegetik, hamar felbukkan a társadalom bármely szegletében.
Pedig a viselkedési szabályok fontosak, mert megkönnyítik az egyén mozgását a társadalomban, keretet adnak az életének, magabiztossá teszik azt, aki ismeri a szabályait, egyszerűbbé teszik a hétköznapi életet, az emberek érintkezését.
Ahogy látom, a kulturált viselkedés itt még jódarabig kihívás lesz, a javából.
Addig pedig, ameddig ez a probléma meg nem oldódik, Szél Bernadett jobban teszi, ha paprikasprayt hord a táskájában és nem bocsátkozik vitába – fúj.
Abból majd tanul a bunkó.

:O)))