EGYÜTT-PM, LIBSIK, MEG A TRÓJAI FALÓ

A demokratikus oldal második legnagyobb pártjának hirdette magát, míg ki nem derült, hogy a harmadik.
Ez az a párt, amelyik olyan, mint az állatkertben a zsiráf, melynek ketrece előtt ott áll János bácsi, böngészi és hangosan olvassa a feliratot: Giraffe, majd megcsóválja a fejét és mondja: ilyen állat márpedig nincs.

A párt maga egy olyan pártszövetség, melynek tagjai között egyetlen valóságos párt sincs, a leginkább pártszerű közöttük nem párt, hanem mozgalom, amelyik meg párt, annak egynek sincs valóságos tagsága, szervezete, némelyiknek jószerivel még telefonszáma se – ellenben szavazóik kétségkívül vannak.

A szerveződés maga az egyéni érdekek és ambíciók színtiszta megtestesülése, a résztvevőket a sors és a politika kiszámíthatatlansága terelte egy táborba, és igen meg kell erőltetnem magam, hogy ne tekintsem az egész társaságot a baloldal felszámolására tett kísérlet céljára létrehozott szervezetnek.
Amikor olvasom, hogy a baloldal, és őket említik, akkor kiver a hideg veríték, merthogy ez a társaság úgy baloldali, ahogy én a fehér hattyú lennék a hattyúk tavában – mit mondjak, nem vagyok egy Pliszeckája-alkat…

Az Együtt-PM maga az ideológiai és személyi zűrzavar, a háttere homályos, finanszírozása áttekinthetetlen, szavazótábora pedig a jószándékú és optimista tömegek azon részéből áll, akik még hisznek a hét törpében.
A társaság vezetője a volt szocialista kormányfő, Bajnai Gordon, aki nem kimondottan munkásvezér típus, helyzete és beágyazodottsága leginkább a nagytőkéhez köti.
Ő maga Gyurcsány minisztere volt, amikor főnöke lemondott, az egyetlen komolyan vehető jelölt volt a kormányfői posztra, mert jó technokrataként alkalmas volt arra, hogy az államapparátust elműködtetgesse, de politikusnak ezer oknál fogva ab ovo alkalmatlan volt.
Gyurcsány szokásos impulzív politikája viszont abba a helyzetbe juttatta, hogy kénytelen volt politikusként is helytállni, és mivel nem tehetségtelen ember és jó szakember volt, hát kénytelen volt megpróbálkozni a kilépéssel Gyurcsány árnyékából.

Ebből következően el kellett határolódnia exfőnökétől, ami remekül sikerült is, mert míg ő mértéktartóan kritizálta elődjét a kormányfői székben, addig pénzügyminisztere vidáman fújta Orbán nótáját, és bár a hála nem politikai kategória, de Oszkó ma Csányi OTP-vezér egyik cégét irányítja.
Csányi egyébként érdekelt volt a kormányváltásban, mert ő etette a hiénát addig, ameddig az állam át nem tudta venni a feladatot, és ha vissza akarta kapni a befektetéseit a megfelelő haszonnal, akkor ahhoz a szocialisták igencsak útban voltak.

Bajnait valakik alkalmasnak találták arra, hogy Orbán kihívója legyen, hiszen a miniszterelnöki poszt súlyt adott neki, és legyőzése súlyt adott volna Orbánnak is, de a sors nem ezt a forgatókönyvet támogatta, mert a kesztyűbáb szerepére kiszemelt Mesterházy önálló életre kelt és blokkolta Bajnai ambícióit.
Ő lett volna ugyanis az a kompromisszumos jelölt, akit mindenki elfogadhatónak tartott, de akiért azért túlzottan senki sem lelkesedett a politikai arénában.
Az elképzelés remek volt, nem is tudott senki semmit sem kezdeni vele, mígcsak valaki el nem hitette vele, hogy egy saját párt igen hasznos tudna lenni a választási harcban.

Ő meg elhitte - különösen, mikor kiderült, hogy a MILLA mögött álló tömegek nem léteznek.
Illetékekre futotta, ügyvédei voltak, így aztán gründolt egy virtigli kis pártot és ezzel egy felülmúlhatatlan mutatványt hajtott végre: nekifutásból seggberúgta saját magát…
Merthogy egy darabig az lehetett a mondás, hogy a MILLA majd hozza a milliónyi szavazatot és nagy meglepetés lehetett számára, mikor kiderült, hogy a tüntetések résztvevői szinte kivétel nélkül más pártok elkötelezett szavazói.

A MILLA meg ott cseszte el, ahogy a valóban civil kezdeményezések el szokták cseszni – a nyakába ültetett egy politikai ambíciókkal megvert, önértékelési zavarokkal küzdő karrieristát, aki korábban már megpróbált a könnyű drogok híveinek hátán felevickélni a politika - számára homályba vesző - csúcsaira, de kevésnek bizonyult a mögötte álló erő.
Miután a MILLÁT éppen senki nem vezette, hát odahúzott magának egy íróasztalt és beülve mögé kinevezte magát vezetőnek, majd - nagy valószínűséggel - talált megrendelőt, aki évi két gőzkieresztésért a föníciaiak találmányát felhasználva fejezte ki háláját.

De a pártszövetség más ügy volt, ahhoz - ha ott akart lenni az osztozkodásnál - párt kellett.
Így aztán lenyúlva a MILLA nevét, ő is gründolt egy másik tökjelentéktelen pártot, melynek tagjai ő, a Gyula, meg az Ottó - a Tótottó.
Kevesen voltak, mint libatápban a vesepecsenye, így hát a deklarált ellenfél – mint a grundfociban divatos - kisegítette őket néhány kölcsönjátékossal - ha véletlen túl eredményes lenne a szervezet (ilyen helyzet azért soha, egy percre sem fenyegette…) akkor legyen, aki a féket tapossa.

A kölcsönjátékosok is alapítottak egy pártot, melynek tagjai apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet.
Ha már beszálltak, hát mindjárt diktálni is kezdtek, de időnként azért megveregették Bajnai vállát, el ne kámpicsorodjon szegény nagy elmagányosodásában.
De még mindig csak tizenhatan voltak, így aztán rábeszélték a Szolidaritást, hogy szövetkezzenek, akik erre hajlamosnak is mutatkoztak, mert az MSZP – gondolom, még szakszervezetként szerzett tapasztalataikból kifolyólag - nem tűnt számukra vállalható partnernek.

Kónya ugyan csodálkozhatott, mikor kiderült, hogy ütőképes csapatai nyakába hirtelen három-négy kardcsörtető és sarkantyúpengető tábornok is került, de fegyelmezett katonaként elviselte a dolgot, viszont ő nem alapított pártot, hiszen katona volt, így – logikusan - övé lett a civil szerepe az együttesben.
Mert a civilség fontos dolog, és ha valaki azt mondta nekik, hogy ha a Tevetenyésztők Civil Egyesülete beszáll a politikába, akkor onnantól már megszűnik civilnek lenni, akkor megsértődtek, hiszen mindahányan hivatásos civilek voltak, akik önmaguk kinevezésével nyerték el a stallumot.

Így aztán felállt a Nagy Csapat, ekkor Kónya megkérdezhette, hogy ki az ellenség.
Ott álltak rohadt nagy gondban, hiszen aki fizet bennünket, az nem lehet ellenség, ugye, de aztán hirtelen felderült az ábrázatuk, mert eszükbe jutott az egyetlen logikus megoldás: Gyurcsány legyen az ellenség!
Így aztán megvolt a cél is, lehetett várni, hogy Orbán majd becsomagolja a hatalmat selyempapírba, és masnira kötve a szalagot rajta, átadja nekik.

Hozzávetőleg tízszer annyi energiát fordítottak Gyurcsány kicsukására az összefogásból, mint a politikai munka egyéb területeire, ez aztán meg is hozta gyümölcsét, mikor az MSZP felvállalta őket, mint második legnagyobb ellenzéki erőt.

Attila pedig felajánlotta Gordonnak, hogy leülhet a jelenlétében, valamint fülessapkát viselhet a tárgyalások során.

Miután a tervezett együttműködés alapelve rendben volt, és a legyőzendő politikai célt is kijelölték, elmentek a Duna partjára, hogy megünnepeljék az egységet, ahol Gyurcsány várta őket, meg a választók, akik valami elképesztő módon önálló életre keltek és leordították a fejükről a hajat, összefogást követelve valamennyi demokratikus erőtől.
Némi hezitálás után visszavonulót fújtak és elkezdték szeretni Gyurcsányt, akinek ez azért nem tett jót, utólag bevallhatjuk...

A választási kudarc nem szegte kedvüket, hiszen egyes politikában járatlanabb népek fejében megmaradt az illúzió, hogy ők azok, akik majd kihúzzák a gödörből a magyar politikai elitet és legyőzik Orbánt.
Nekik még idő kell, hogy felismerjék, hogy ebben a lufiban is csak levegő van…

A demokratikus oldalon ott vannak még a liberálisok, akik kongresszusi szinten összesen öten lehetnek, vezérük Diadalraítélt Gabóca, aki a legszebb liberális hagyományokat követve képtelen bármilyen együttműködésre.
Orbán későbbi sikereiben nagy szerepet játszott, hogy anno időben sikerült megszabadulnia tőle.
Ezért hát első kanyarban liberális harcostársnőjét nyírta ki, majd megtagadta, hogy akármelyik frakcióba beüljön, így valamennyi harcostársát beutalta a parlament karthauzi frakciójába, önmagát is beleértve.

Van még, aki nem Orbán és nem nyilas, önmagát pártként azonosító képződmény, az LMP.
Ők a magyar pártpolitikában Orbán Trójai Falova, Orbán azért tartja őket lélegeztetőgépen, mert bár a liberálisoknak azon része, amelyik elég okos ahhoz, hogy elborzadjon Fodor Gábortól képtelen a tudatos és következetes politikai munkára, de már a próbálkozásaik is zavart okozhatnának, hiszen nem ostobák.
Éppen ez a baj velük, hogy annyian vannak közöttük okosok, hogy a legokosabb címéért folytatott ádáz harc közben állandóan elfelejtik, hogy mi a fenét is akarnak elérni.

Le kell kötni őket és feladatokkal kell ellátni a társaságot, amelyik akár a Jobbhíján Párt nevet is viselhetné, mert választóik túlnyomó többsége jobb híján adja nekik szavazatát.
Vezetőjük valóságos politikai csodagyerek, Orbán ügyvédje, Schiffer birodalmi lépegető.
Ketten vannak ilyenek az országgyűlésben, a másik Kövér házmester úr, - nekik igazi komcsi felmenőik vannak generációkra visszamenőleg, ezért aztán belülről ismerhetik az apparatcsik-mentalitást.
Schiffer dédapját, Szakasits Árpádot Rákosi börtönözte be, de ez őt nem zavarja, és láthatólag semmiféle analógiát nem talál a kopasz és a pocakos diktátorok között.
Zöldre festette magát, de ha a politikában a halak szeretete lenne a vezető szerep feltétele, már kopoltyúval lélegezne.

Szóval, ha áttekintjük Orbán valóságos és virtuális ellenfeleinek listáját, bizony mondom néktek, minden okunk megvan a sírvafakadásra.
De azért legyünk optimisták, hiszen a világ halad előre, és vele haladunk mi is, legfeljebb lassabban.
De ha túljutunk a feudalizmus nehéz évein, akkor már csak egy-két évszázad, és beérhetjük Európát…

Holnap a diktátorocska – vagy ócska diktátor? – és a nyilasok jönnek sorra, és lehet kicsit örülni, mert ezekhez képest a demokraták szedett-vedett tábora maga a rózsaszirmon megpihenő harmatcsepp…

:O)))

POLITOLÓGUSOK PARADICSOMA

Tulajdonképpen ők maradtak az egyetlen társadalmi réteg, melynek jólétet és bőséget hozott a kor, melyet bátran nevezhetünk rendszerváltás utáni létünk aranykorának, habár nem az.

De hát ez lenne az egyetlen dolog, amit manapság nem annak nevezünk, ami?

Mindenesetre a politikai és gazdasági elemzők dúskálnak a fincsiben, hemperegnek a történésekben, mint vaddisznó a pocsolyában és képzeletük szárnyal, mint vadludak, ha a tó partján feltűnik Karak, oldalán az ő kis Szijjártópetikéjével, a kis Vukkal.

Ha a Vezér álmában megfordul, akkor mindjárt ugranak az igazlátók, megfejteni, hogy mit is mormolt álmában, ebből milyen remek következtetések adódnak, hogyan illeszkedik a félmondat a Szijjártó-Kósa-Lázár-Selmeczi agytröszt koordinátarendszerébe, és mit szól majd ehhez a nyugat.

Egy Istennek sem hajlandók elhinni, hogy teljesen reménytelen dologhoz kezdtek hozzá.

Amit csinálnak az valami olyasmi, mintha az őserdőben a majomcsorda vezérének mozgását kísérelnék meg elemezni, rejtett értelmet tulajdonítva annak, hogy hol, mikor és mekkora erőlködéssel hoz napvilágra egy terebélyes kupacot, mely messziről bűzölögve hirdeti, hogy ő itt minden majmok kedvence, a Hős Nagy Makimajom, aki büntet és jutalmaz, csak sajnos átmenetileg elfogyott a banán.

Arról nem is szólva, hogy álmában azt morogta: Mama! Félek!

Ez a helyzet ugyanis egy sokismeretlenes egyenlet, melyben a Vezér - bár nem ezt képzeli magáról - lassan a nullával lesz egyenlő.

Pedig arra hajtott, hogy ő lesz majd az a szám, mely a sok nulla élére állva tekintélyt és elismertséget, bőséget és gazdagságot fog kifejezni.

Nem jött össze.

A helyzet pedig napról-napra nehezebb lesz számára, hiszem új és új tényezőkkel kell számolni.
Most például a francia elnökkel, aki levelet írt a Mi Fénylő Csillagunknak, de választ a mai napig nem kapott.

Úgy látszik Mihály Kiráj levelesládája megtelt és a Vezér időzavarba került, pedig ezzel a Sarkozyvel jó lesz vigyázni, most tette hidegre Kadhafit, pedig az is mekkora nacionalista volt, meg mekkorára tudta tátani a száját, ugye.

Mi van, ha megtetszik neki ez az elfoglaltság és keres magának egy másik eltávolítandó diktátort?

Ha nincs rendes, jó lesz gyakorolni az ilyen félnótás is, aki nekimegy mindennek, ami él és mozog…

Szilárd meggyőződésem, ha lenne egy markáns jelölt, akiben a Nyugat perspektívát lát, akkor ez a bohóc már rég a múlté lenne, és nagyon örülhetne, ha azt mondanák neki, hogy fogd a pénzt és fuss.

Egy szebb alternatívaként az is felmerülhet, hogy esetleg önkényuralmi rendszer megteremtésének okán bíróság elé kell állnia.

Mindenesetre reménykeltő fejlemény, hogy feltűnt a horizonton Bajnai, kinek neve kedvenc madaraimhoz kötődik, ezért aztán nem is lehet véletlen, hogy rokonszenvvel kísérem figyelemmel a pályáját.

Bajnai ugyan azt hirdeti magáról, hogy nem politikus, de aki figyeli a tevékenységét, az pontosan tudja, hogy a mai magyar politikai életben szinte az egyetlen, aki erre a címre igényt tarthat.

Ő ugyanis nem vezére senkinek és semminek, a feladatát remekül megoldotta, a nagy handabandázásokon blazírt képpel átlépett, kemény volt és simulékony egyszerre, soha nem nyilatkozott sem hangosan, sem elhamarkodottan, szóval az Isten is arra teremtette, hogy válságkezelő legyen.

Ami azt illeti, amikor a szocialista – szabaddemokrata támogatottságú kormányt vezette, akkor is megvolt a vörös zászló lengetése nélkül, ha valami csoda folytán Magyarország kormánypártja az egyetlen értelmes politikai lépést választva rá bízná az országot, akkor sem valószínű, hogy székelykaput faragna Fa Nándorból – tenné csendben a dolgát, mint tette a kormányváltás előtt is.

Holnap megy Kálmán Olgához, lesz majd balról csodavárás, jobbról meg libázás, pedighát ettől még nem változik meg semmi.

Itt a valódi változást csak az hozhatja meg, ha a pártok meg a pártok utálói le tudnak ülni egymással értelmesen beszélgetni.

Merthogy ameddig a jobboldal értelmesebb része nem méri fel, hogy hol húzódik a határ a valóság és az illúzió között, nem ismeri be, hogy a politikai lózungokon túl kell lépni, és hogy tulajdonképpen magyar gyűlölködik itt magyarral, ami tulajdonképpen helytelen, és ezen is túl kell lépni, addig csak a bajt tetézi az akcióival.

Az ellenségből ellenfelet kell teremteni, de ameddig a baloldal nem fogadja el, hogy a jobboldal többsége nem nácizmust, hanem egyszerűen csak rendet és biztonságot akar és a számára oly kedves jelképek tiszteletét, addig itt hiába minden.

Viszont el lehet kezdeni ezen dolgozni és ebben sokat tehetnek a politikai elemzők is, akik talán könnyebben tudnak szót érteni az utca emberével, mint a politikusok, akik sajnos – okkal vagy ok nélkül – már elveszítették hitelük javát.

Nem is lehet ez másként, hiszen a politika ma Magyarországon hitéleti tevékenység, a jobboldalon még liturgia is van hozzá: három csilingelés, bevonul a Vezér, Semjén lóbálja a retiküljét, melyből fehér pamacsokban száll a tömjénillatú áldás a magyarra, közben meg állandóan perselyeznek…

Szóval, itt most már csak kis türelem kell, abban pedig van gyakorlatunk, a törököknél annyira belejöttünk, hogy az oroszok már meg se kottyanta, a német megszállást meg észre sem vettük.

Szóval csak türelem és hallgassuk elmélyült figyelemmel a politikai elemzőket, aztán meg lesz, ami lesz…

:O))))

NYAKIG A SZÓSZBAN

Nyakig ül a szószban a Mi Reménységünk, büszke lehet magára, mert a háromnegyedét - ha nem a négyötödét – személyesen ő csinálta, tehetséges ember.

Miután az erőlködése nem csökkent az utóbbi időben sem, a szósz magassága egyre emelkedik, ő meg láthatólag az előremenekülés taktikáját választotta, hajszolja tovább magát is, meg az országot is a pusztulásba.

Olyan, mint a bolond cowboy, aki a már csont és bőr lovát sarkantyúzza, korbácsolja, üti – vágja, hogy elérje Golden Cityt, ahol majd a gazdagság és nyugalom vár végre rá - de már tudja, hogy az arany városa csak a képzeletében élt, a ló meg lassan kidöglik alóla.

Sok lehet ez egy beteg embernek, nagy szerencséje lesz, ha nem roppan bele hónapokon belül, viszont nem tudom, hogyan értékeli ezt az opciót a ló.

A gazdaság romokban hever, a legújabb prognózisok jövőre 0.5% - os GDP növekedést prognosztizálnak, de ezek a prognózisok a kormánnyal barátságos viszonyban levő kutatóintézetektől származnak, mert vannak, akik tárgyilagosan kimondják, hogy a legtöbb, amit elérhetünk jövőre, az a stagnálás.

Nyakunkon a recesszió, és ezt sajnos minden magyar család meg fogja érezni.

A gazdagok kevésbé, a szegények meg nagyon, hála az adórendszernek, meg az eszetlen gazdaságpolitikának.

Ha az embernek eszébe jut, hogy mekkora sírás-rívás, mecsoda jajgatás folyt a Gyurcsány-kormány időszakában, hogy csak két-három százalékos az évenkénti gazdasági növekedés, akkor vagy sírni, vagy röhögni támad kedve.

Ami azt illeti, a külső gazdasági környezet sem kedvez a Mi Boldogságunknak.

Az a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, melyről azt képzelte, hogy már vége és majd most aztán jön a konjunktúra, melyben békésen lehet majd kommunikálni a speciális magyar út sikerét úgy tűnik, hogy két fázisa között csak egy rövid pihenőt tartott.

A magyar gazdaság feje fölül nem vonultak el a viharfelhők, sőt.

És nincs semmiféle tartalékunk, nincs semmiféle megállapodásunk senkivel – legfőképpen a hősiesen elűzött IMF-el nincs.

Ami tartalék még volt a ládafiában Bajnai hagyatékából – nem kevés – azt a Nagy Szerencsejátékos a MOL részvényekkel szó szerint eltőzsdézte.

Az országon belül sem rózsás a helyzet, a várt fogyasztásélénkülés elmaradt, már minden társadalmi réteget maga ellen hangolt, mindenkit megsértett, mindenkinek belegázolt az anyagi érdekeibe, de ellentételezés semmi.

Ez lehet az Úr büntetése: „

Viktor fiam, megosztottad a nemzetet, szembefordítottad az atyát gyermekeivel, barátot a baráttal, kollégát a kollégával, libát a szakácsnővel, most akkor az a büntetésed, hogy a szemed előtt szerveződik meg egy új nemzeti egység, melynek te lészen a kovásza!

És közben majd megtapasztalod az általad tojt, menet közben kikelt és felcseperedett sárkánytojások tevékenységéből, hogy milyen is az, amikor valakit a politikai megsemmisülés felé hajszolnak – a fekete lajbis szabadcsapatok legfőbb ellensége is te leszel!

És közben tétlenül kell szemlélned gyűlölt politikai ellenfeled megéledését – láttál te már komcsi főnixet?

Na, most majd láthatsz, és elhiheted, egy Gyurcsány - Bajnai tandem ezerszer jobb lesz, mit te valaha is lenni tudsz a luftballonhámozó Matolcsyval.

Pedig megmondta a magyar költő – ’Matolcsyzmus az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz!’

Hát csak szembe kellett volna nézni Matolcsyval, és ez a megrontás azonnal borítékolható lett volna!”

De a Népboldogító Dumagép úgy tesz, mint aki nem veszi észre sem a nemzetközi, sem a hazai jelzéseket, folytatja az ámokfutást, most állítólag a kormán átszervezését tervezi.

Réthelyi professzor megy állítólag, Lázár János meg jön a humánpolitikai tárca élére, mecsoda remek ötlet!

Persze Réthelyivel mennek az államtitkárok is, akik közül Rózsika asszonynak már jönni sem lett volna szabad, de Szócska államtitkár – bár az általa folytatott politikával nem lehet egyetérteni, de személyében legalább szakértelmet és valamiféle következetességet képviselt – nemigen fognak ehhez a partitúrához jobb karmestert találni nála.

Lázárral a feladatára alkalmatlan, de úriember Réthelyi helyett egy, a  feladatra alkalmatlan, valódi gátlástalan és pénzsóvár bunkó kerül olyan pozícióba, amelyben rengeteg kárt lehet okozni.

Nem is fogunk benne csalódni.

A szakértelmét nem vonnám kétségbe, hiszen abban az aktatáskában, melyet a néhai Rapcsák képviselő után cipelt, volt bölcsesség dögivel, hát, ha még alváskor a fejét is azon nyugtatta, akkor meg pláne megokosodhatott.

Lehet, hazajön Áder is Brüsszelből, állítólag esélyes az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal (OBH) élére.

Neki mindenesetre megkönnyebbülés lesz, nem kell annyit mosolyogni és mondogatni, hogy yes, yes, - idegőrlő lehet a gondolat is, hogy nem mondott e véletlenül yes - t arra, amire no lett volna a helyes válasz.

A stressz felzabálhatja még a legtehetségesebb politikust is, hát még Ádert.

Közben azért várható még ez-az, egy kis hitelminősítői leminősítés, aztán lassan el kellene kezdeni tárgyalni az oroszokkal az új gázszállítási megállapodásról, mert ha nem ügyeskedünk időben, a vége könnyen az lehet, hogy PET-palackokban hozhatjuk be a gázt Bécsből a kocsi ülésének háttámlájába rejtve, vagy fűthetünk uszadékfával.

És ki tudja, hogy az elszegényedés milyen reakciókat vált ki?

Lehet itt még éhséglázadás is, lehetnek tüntetések a megszorítások (melyek - mint tudjuk - nem léteznek…) ellen, és a libák is csak azért nem fognak tüntetni a több kukoricáért, mert elrepülnek kipihenni ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.

Persze lehetnek még csodák, megmenthetnek bennünket a kínaiak, mi lehetünk Szaúd-Arábia kulacsa, vagy valami hasonló, de – mein Vezéremmel ellentétben – én erre azért nem építenék.

A megoldás közelebb van.

Valaki mutassa meg neki a térképen Európát.

:O))))

PROJEKCIÓ

Projekciónak nevezik a pszichológiában azt a tünetet, melyet Kósa produkált.


A debreceni iparoslányok kedvence azt találta ugyanis találta mondani, hogy a Zuschlag-ügyben született jogerős ítélet után az MSZP-nek döntenie kell: megújul, és nem ad többet politikai szerepet Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, vagy továbbra is úgy gondolja, hogy a keresztapák mindig megússzák.

Merthogy szerinte a dolog akkor történt, amikor a minisztérium vezetői a – szerinte – keresztapák voltak.

Olyan érdekes, amíg befogta a száját, sokkal értelmesebb benyomást keltett – persze sokat hozott rajta a szemüveg is, ne feledjük.
Mióta Szijjártóval kéz a kézben bedöntötték a forintot, azóta viszont rákapott a dolog ízére, és elhitte magáról, hogy kiköpött Démoszthenész, csak a beszédkészségét javító kavicsot felejtette el kiköpni, ami nem is csoda, ha azt a kavicsot Viktornak hívják…
A projekció a pszichológiában azt a jelenséget jelenti, amikor valaki a saját maga nemkívánatos tulajdonságaival másokat ruház fel, mintegy rájuk hárítva saját problémáit, hibáit.
Ebből aztán érdekes dolgok szoktak kijönni, eklatáns példa erre, amikor a cigány vadul cigányozgat.
Kósa Lali szegény is ezeket a tüneteket produkálja, elfeledve azt, hogy neki, mint az Orbán Család caporegime-ének sokkal hasznosabb lenne, ha hallgatna.
Vagy, ha már megszólal, akkor előtte célszerű lenne hosszasan tanulmányozni az olasz maffia felépítését és jellegzetességeit, de ha nincs kéznél szakirodalom, a Fidesz szervezeti felépítése is megteszi.
Egy rendes maffiában ugyanis egyetlen Keresztapa van, mint ez Mario Puzo világhírű művének megjelenése óta köztudott.
Ő a megfellebbezhetetlen tekintély, ő dönt egyszemélyben minden lényeges kérdésben, ő emel fel és ejt el embereket, és az összes pénz felett ő diszponál.
Aki kedves neki, azt megjutalmazza, például odahajít neki egy stadiont, aki nem kedves, azt meg elnyeli a mocsár.
Mintha csak a Fideszt látnánk, már csak az van hátra, hogy ahogy Keresztapa megváltoztatta Andoliniről a nevét – szülőfaluja után – Corleonéra, úgy Orbán is megváltoztassa a nevét Alcsútdobozra.
Don Viktor Alcsutdoboz, - mecsoda veretes név lenne, reszketne, aki hallja!
Don Viktor egyébként ma igét hirdetett népének, szórta az igét, mint Juliska néni a kukoricát kedves libái elé, azok meg szemmel láthatólag elégedettek voltak, hogy egyelőre még kapkodhatják a padlóról és nem akaratuk ellenére tömik beléjük, de ennek is eljön majd az ideje.
Ott volt néhány prominens személyiség, Széles Gábor például, akiről ez a tény mindjárt bizonyította is, hogy nincs a belső körben, hiszen a két consiglieri, akik bölcs tanácsaikkal segítik, a Keresztapát a helyes döntések meghozatalában, ilyen helyeken nem mutogatja a fizimiskáját.
Nem nekik megtiszteltetés, ha Viktorral egy társaságban mutatkoznak, nanehogymár a befőtt tegye el a nagymamát.
És ott volt maga Pozsgay jellemóriás, hogy dagadt volna bele a feje a hajdani reklámfilmen a bukósisakjába...
Voltak ugyan olyan elképzeléseim, hogy majd milyen jókat fogok írni a mai szónoki bravúrteljesítményről, de be kellett látnom: a semmiről nem lehet semmit sem írni.
Don Viktor már megint megirigyelte a Magyar Népmesék kismadarának teljesítményét és gyönyörű, kacskaringós szófüzéreket eregetett – már attól tartottam, hogy kevés lesz erre a célra a szája, de megúsztuk.
Viszont megtudhattuk, hogy 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, 2012 az elrugaszkodás éve, 2013 az emelkedés éve, míg 2014 – szerinte - a gyarapodás éve lesz.
Reményeim szerint meg a repülés éve, merthogy addigra a legostobább magyar is rájön, hogy mit művelt az országgal és személyesen vele Don Vittorio.
Persze azért leborulok szónoki képességei előtt, mert háromnegyed órát beszélni és közben nem mondani semmit – nem hétköznapi teljesítmény.
Hogy mit szólnak ehhez majd a Facebookon hülyére vett hívei, akik azt képzelték végtelen naivitásukban, hogy ezt a kóklert valóban érdekli, hogy ők mire kíváncsiak, az egyelőre még kérdés.
Mindenesetre – ahogy Virág elvtárs mondta a Tanú című filmben – a helyzet fokozódik, csapataink harcban állnak, most éppen az államadósságnak üzentünk hadat, amelyikkel talán békében is élhettünk volna, ha Kósa caporegime nem üzen hadat a forintnak, Don Viktor meg nem támadja meg a jegybankelnököt - de hát így megy ez háborús időkben....
A beszéd végén Don Alcsútdoboz éppen hogy csak el nem énekelte: Ez a harc lesz a végső…
Sőt, a végső stádium után vagyunk már és ő éppen most kaparja ki azzal a két dolgos kezével a hóttat a sírból.
Közben Bajnai és Oszkó szépen, szelíden és választékosan elküldték az egész bandát Keresztapástól - mindenestül  oda, ahova tulajdonképpen valók.
Ennek feltehetőleg nagyobb lesz a nemzetközi visszhangja, mint ennek a semmitmondó lefetyelésnek, amit előadójának volt képe évértékelő beszédnek nevezni…


:O)))

NEMZETI HABVERŐ...

Folyik a habverés az egyszeri, nagyarányú, 16%-os adókulcs felett.

A Vezér maga is részt vesz az akcióban, veri a habot szorgalmasan maga is.
Már minden rajta lelhető lyukból részben nemzetiszínű, részben rózsaszín buborékok fakadnak és szállnak az ég felé…

Orbán ma diadalmas mosollyal, vívmányként jelentette be a semmit - nevezetesen, hogy január elsejétől bevezetik a 16%-os személyi jövedelemadót, természetesen azonnal és egy lépésben, csak még azt nem döntötték el, hogy az egyik lábuk felemelésétől annak az újbóli talajra helyezéséig hány év fog eltelni.

A dolgok mai állása szerint ez a történelmi lépés akár 3 évig is eltarthat, és amelyik Fidesz-fan a bejelentés hírére szívrohamot kapott a boldogságtól, azt addigra már meg is eszik a kukacok…
És hát ugye, az ördög lakhelye itt is a részletekben leledzik, merthogy az előző miniszterelnök, Bajnai Gordon 2010–2011-re olyan kvázi egykulcsos szja-t iktatott törvénybe, amelyben az adófizetők 90, majd 99 százaléka 21,6 százalékos kulcs szerint fizet adót (idén 3,9, jövőre 12 millió forint bruttó keresetig.)
Bajnai nem tervezte az adójóváírások megszüntetését, mint Orbán, ez pedig azt jelenti, hogy a dolgok mai állása szerint egy minimálbért kereső munkavállaló havi 11 ezer forinttal jár rosszabbul az eddigieknél, viszont a leggazdagabbak százezreket, ha nem milliókat zsebelhetnek be az igazságosabb közteherviselés és sanyarú szociális helyzetük javítása érdekében.
Adójóváírást kapott eddig – változó mértékben - a munkavállalók zöme, ez szűnik most majd meg.
Persze lehet ábrándozni, hogy a kieső jövedelmet majd rendeletileg odaadják a minimálbéreseknek, ez meg bizonyára a kis és középvállalati szektor (KKV) támogatása jegyében történik, ugyanis a megemelt minimálbéreket nem csak az államnak (forrása vélhetőleg a forradalmi elszántság lesz…) kell majd megfizetni, hanem a munkáltatóknak is, annak megemelkedett közterheivel együtt.
Hol van hát akkor itt a vívmány, kedves barátaim? - kérdezhetné Orbán, de nem kérdezi, mivelhogy nem hülye, csak tróger.
Mert ha erre a kérdésre válaszolna és valamilyen kisebb csoda folytán az igazat mondaná, akkor be kellene vallania, hogy ez, kedves barátaim csak nekem, meg a haverjaimnak jó, de nekünk aztán nagyon.
Hiszen a népi bölcsesség is megmondja, hogy kinek vagyon, annak nagyon.
Főként úgy, hogy a Vezér nem esik a dzsentroid felületesség és kivagyi nagyvonalúság bűnébe, ő von Haus aus hozta magával, hogy a legkisebb értéket sem szabad átlépni, hanem le kell hajolni érte.
Éppezérthát még két jogszabályocskát suttyantott a nyakunkba, - szemérmesen szemlesütve, mint szépasszony, aki látni is akarja, amit érez, - az egyik a négy és többgyermekesek adómentessége, a másik meg az örökösödés új szabályozása.
Az adómentesség kapcsán az ember eleinte kételkedik abban, hogy Magyarország miniszterelnöke ilyen kisstílű, ilyen pitiáner lenne, hogy a saját családi érdekeit ennyire kispályás ügyekkel mozdítsa előre - de aztán összevetve egyéb dolgaival meg a közismert előzményekkel csak megfogan a gyanú, - igen, ez az ember sajnos ilyen.
Cigány Lajkó meg majd marhára örül az adómentességének, hiszen idáig is virilista volt a falujában…
Az örökösödési illeték meg bizonyos értékhatárig az átlagember számára már ma is illetékmentes, de a dinasztikus célok érdekében Orbán elrendezte, hogy akár egy vállalatbirodalom öröklésekor se kelljen egy petákot sem fizetni a közös kasszába, és ha még a szorgalmas oligarcha csinál a magánrepülőgépéhez, a szigetéhez még négy gyereket is, akkor aztán itten van a dínomdánom maga.
A sok retardált Fideszhívő meg boldog, mert Viktor már megint jóléti intézkedéseket adott hálás népének.
Szállnak hát az ég felé a szép, színes szappanbuborékok és készülhetünk a választásokra, szavazzunk hát arra, aki elhozta nekünk a boldogságot, az emberre, Aki Soha Nem Hazudik.
Csak amikor megszólal…


:O))))