Tetszetős fogalom.Olyan emelkedett, patetikus, szívmelengető – a magyar történelmi tudat elválaszthatatlan része, melyre csak büszkének illik lenni.
Firtatni azt, hogy értelmes célokért folyt-e, olyan illetlenségnek számít, mintha a sültliba kikelne a pecsenyéstálból és odapottyantana egyet az asztal közepére – maga a fertelmes impertinencia.
A sikerességét sem illik megkérdőjelezni, méltatása során a témát az önfeláldozó hősiességre, a harc vezérének magasztos jellemére, magas hőfokon izzó hazaszeretetére illik kihegyezni.
Kerülni kell a dolog szükségszerű kimeneteléből adódó felesleges áldozatok említését, a halottak és rokkantak számának említését és a majdani kollaboránsok személyének reflektorfénybe állítását.
Dics, fény és glória, nemzetiszínű lobogó, hősiesen ontott vér, patetikus búcsúszavak – a menekülés közben megvédett kincstári vagyon szintúgy tabu.
Komoly forradalom nem létezhet szabadságharc nélkül, erről gondoskodni a nemzet jó és jobbik felét vezetők dolga, ha nincs szabadságharc, csak a társadalom salakja randalírozgat, akkor azt nevezzük ki szabadságharcnak, a benne résztvevőket szolgáltatásaiban részesítő repedtsarkút meg zászlóanyának.
Érintőileg említeném, hogy nekünk még győztes forradalmunk sem volt, nemhogy szabadságharcunk.
Valahogy úgy van ez, hogy amikor a társadalom legjobban rászorulna, hogy épeszű emberek vezessék, akkor mindig előkerül egy égőszemű akarnok, aki érces hangon zengi világgá veretes baromságait, boldogan óbégatja, hogy trónfosztás, meg eb ura fakó, meg kilépünk – aztán a zöme elmegy külföldre sajnáltatni magát, a szerencsétlenebbje meg mártírnak áll.
Amikor Szíjjártó, mint a miniszterelnök valamelyik testnyílása elzengte ma, hogy a Fidesz elnöksége elvárja a kormánytól, hogy tovább folytassa harcát a magyar emberek és Magyarország szabadságának, szuverenitásának teljes mértékű visszaszerzése érdekében" – kivert a hideg veríték.
Leszámítva azt, hogy eddig minden szabadságharcunkat elveszítettük, és ha ez a trend folytatódik, akkor meglehet, néhány év múlva már tokajival sem koccinthatunk, és miután egy vesztett szabadságharcnak köszönhetően a sörrel sem, ugye, lassan marad a vízivás, - brrrrr!
Igazából persze azért ijedtem meg, mert kiderült, hogy a Fidesznek elnöksége is van.
Ezidáig teljesen úgy nézett ki a dolog, hogy csak elnöke, aki a napi piszlicsáré problémákat ügyintézi, testület meg majd akkor lesz, ha komoly és fajsúlyos dolgokról esik majd szó!
Hát eljött az idő, merthogy ennél komolyabb dolog a világon nincs, a Mi Napóleonunk szabadságharcot folytat, a Fidesz ezidáig földalatti mozgalomként tevékenykedő elnöksége meg elvár.
Végre megvalósult a tökéletes kormányzati skizofrénia, a Fidesz elnöke üzent a kormányfőnek és ezzel valóra vált Karinthy Frigyes abszurd víziója.
Jelzem, én már többször pedzegettem, hogy A Mi Kincsünk elmeorvosi eset, de mi az idiótáinkat is szemérmes szégyenlősséggel szoktuk kezelni – nem sík hülye ez, hanem vátesz!
Persze érthető, jön az ősz és ilyenkor rövidülnek a nappalok és a libák gyakorlatozni kezdenek, készülve a költözésre.
Ahogy rövidülnek a nappalok, úgy uralkodik el a mi kis minizsarnokunkon az aggodalom, merthogy azt érzi, hogy kellene csinálnia is végre valamit a rablásom kívül, de ettől fenemód tart.
Pedig már mindent maga alá kapart ebben az országban, már csak a reszlit kaparja össze, meg még néhány direkt hatalmi eszközre kíván szert tenni, ha kitörne a gyalázat, mint leghozzáértőbb, ő tudja irányítani a lázadók elleni harcot…
Mindenesetre gatya a helyzet, a költségvetés roskadozik, a nagyeszű az államadósságra mutogat, közben folyamatosan hazudozik eredményekről meg sikerekről és ígérget, miközben egyetlen akut problémát sem tud kezelni.
A nép meg vár és reménykedik, pedig nemigen van miben, hiszen egyetlen kiszivárgott terv sem szól arról, hogy jobb lesz a helyzet, minden terv csak arról szól, hogy honnan mennyit vesz el a kormány az isten tudja mire.
Nem könnyű persze az ő helyzetük sem, de nem tudom sajnálni őket,
Tulajdonképpen abban a szerencsétlen helyzetben vannak, hogy túlnyerték magukat, és nincs kivel osztani a felelősséget.
Még azt sem mondhatják, mint a szocik, hogy hiszen a Fidesz is megszavazta a száznapos programot, - itt olyan kényelmetlen helyzetben van Viktor, mint a nyárilúd télen, a jégen.
Hozhat a Tárki hetente győzelmi jelentéseket, nem jelent semmit.
Az viszont sokat jelent, hogy az Index vezérkara távozik, és bár túl nyíltan nem fogalmaznak – csak nem félnek? – de nem tiltakoznak, amikor külső ráhatásról kérdezősködnek tőlük.
A TV2 is behódolt, lassan már csak Kálmán Olga tartja a frontot, ki tudja meddig?
A gazdaságban meg Oszkó jövőre legfeljebb egy százalékos növekedést prognosztizál, de lehet, még annyi sem lesz.
Hol van ilyenkor a szigorú számonkérés a GDP növekedésének alacsony szintje miatt?
Hol az összehasonlítás a térség országaival?
És hol van az Oszkótól örökölt kiemelkedően jó államháztartási hiány-adat?
Hogy az már a múlté?
Meglehet, de ezt már nem lehet a szocialistákra fogni, ez már bizony rajtuk múlt és múlik.
Egyre több érdekesség kerül nyilvánosságra a WikiLeaks irataiból, egyre kiábrándítóbb a kép a magyar politikusokról, beleértve a hajdani szabaddemokratákat is, akik az amerikaiaknál fikázták Gyurcsányt, ahelyett, hogy védték volna - ha másért nem, a koalíció okán.
A szakszervezetek élőláncot terveznek a Parlament köré.
Remek látványosság lesz, habár túl sokat nem hoz a konyhára.
Mindenesetre elindítani egy folyamatot, arra megfelel.
Orbán a képein gondterheltnek látszik.
Nem csodálom…
:O)))
