KIS TOKÁS - VIHARKABÁTBAN…

A Mi Fényességesünk hazatért saját,különbejáratú Augsburgjából, majd Jani házhoz ment.

Természetesen azonnal kiderült, hogy tulajdonképpen ismét győztünk, hiszen még nő a körmünk és a szakállunk.

Az csak a baj, hogy bár még fel tudja mondani összefüggően a leckét, de a mondanivaló egyre avasabb, már csak a leghülyébbek szopják be azt a sok süketelést, amit végtelen tanácstalanságában kétharmadnyi miniszterelnökünk mantrázni méltóztatik.

Természetesen nem lehetett megkerülni az EU – csúcson kifejtett magyar álláspontot, habár az örökös Miniszterelnöki Mikrofonállvány láthatólag kerülte a keménykedést és hagyta, hogy a Vezér töltelékdumákkal, meg a választói számára kevert bódító dumakoktélokkal töltse ki az időt, mely rendelkezésre állt.

Meghallgathattunk ismét egy-két veretes hazugságot a kormányváltás időpontjában fennálló rettenetes helyzetről, Magyarország összeomlásáról, nagyívű párhuzamot a magyar és görög gazdaság állapotáról és kitaglalásra kerültek a munkasikerek is.

Ezekkel sikerült elkerülni a gyászos véget, mely vitathatatlanul várt volna reánk, ha a tehetségtelen Bajnai, horribile dictu Gyurcsány kezében maradt volna a kormányrúd.

Ismét kiderült, hogy mekkora siker volt a nyugdíjasok helyzetének rendezése, merthogy nincsen annál üdvözítőbb elv, mint annyi pénzt osztani el a sok rohadt élősködő között, mint amennyit beszedtünk, teljesen függetlenül attól, hogy ezek a tetvek népünk fanszőrzetén anno mennyivel járultak hozzá aktív koruk nyugdíjasainak ellátásához.

A pénzt meg, amit a jövő nyugdíjasaitól elvettek, remek hozzájárulás a mai problémák megoldásához a bankadóval és a rendkívüli adókkal egyetemben, hiszen az érintetteket ugyan sikerül szép ütemesen tönkretenni, ellenben az ország helyzete nem, hogy javult volna, inkább még romlott is.

Ahhoz mindig is értett a mi Alcsuti Lókupecünk, hogy a világ legártatlanabb pofáját vágva hazudjon bele az ország képes felibe, most sem hagyta ki a lehetőséget, mikor elmondta, hogy ugyan, hát ki is gondolhatta azt, hogy ő majd egyszemélyben fog dönteni ilyen fontos dolgokról, mint a csatlakozás kérdése.

Nanemáááá, hiszen a Parlament nélkül ő aztán egy lépést sem, sehova sem, semerre sem, merthogy ő egy ilyenen korrekt ember.

Nagy kár, hogy a néhány kis kommunikációs vitézkötés előtt már kifejtette, hogy a tervezett megállapodás majd ránk csak akkor vonatkozik, ha beléptünk az Euro-övezetbe, addig mi majd a magunk útját járjuk, hiszen szuverén ország lennénk, ugyebár.

Na, ez a lehetőség ezennel megnyílt, merthogy igencsak úgy tűnik, hogy Európa meg azt mondta, hogy akkor haladj csak a magad útján, hónod alatt a szuverenitásoddal, a gatyádból kilógó csupasz seggeddel (vagy fejeddel? – mindegy is…) a Nagy Magyar Világegyetem felé, te ostoba.

És adjon neked ehhez finanszírozást, aki akar, merthogy mi olyan libát etessünk, amelyik a mi pénzünkön hizlalt püspökfalattal peckesen fel-alá járkál az erdőben és óránként akarja kihívni párbajra a rókát meg a sorsot, olyan istenfia nincs.

Erre aztán az lett a következménye, hogy ismét nyertünk egy ütközetet, merthogy majd most a Parlament fog dönteni és ennek a döntésnek a meghozatalára rengeteg időnk van.

Rengeteg hát, éppen két perce volt a korrekcióra, mikor az ügyeletes ápoló a fülébe súgta, hogy ezt most jól elqrtad Viktor, akarsz még a jövő héten is miniszterelnök lenni?

Hát sajnos akart, de nagy lesz még ennek az ára.

Hogy Fellegi érti ezt, az kétségtelen, mert az IMF képviselőivel folytatott rövidre szabott informális tárgyalás után úgy gondolta, hogy neki itt rengeteg dolga lesz, mondhatni éjjel-nappal kell az IMF összes errejáró delegációinak összes seggét nyalni, és összes kreativitására szüksége lesz ahhoz, hogy el tudja fogadtatni velük azt, hogy befejeződött az ámokfutás.

Nehéz lesz, mert nem fejeződött be.

Egy ország éppen olyan, mint egy emberi szervezet, bonyolult és egyes elemeiben még ma sem ismert, belepiszkálni a működésébe megfelelő felkészültség híján életveszélyes.

Ezért kérünk fel orvosokat a gyógyításra, ha valamiféle betegség gyötri, ezért nem bízzuk a sarki hentesre az agyműtétet.

Márpedig most éppen ezt tettük, és ez a sérült ember éppen hentesbárddal ment neki a társadalom élő szövetének, a társadalmat éltető gazdaság szerkezetének, miközben zavaros tekintetével valami ismeretlen jövőbe réved, melyből mi csak a fülein egyensúlyozott koronát vélhetjük felismerni.  

Azt mondta, hogy a terveiben mindennel számolt, csak azt hitte, hogy napsütésben kell majd barkácsolgatni, erre kiderült, hogy nem csak esernyő kell, hanem viharkabát is.

Mondja meg már neki valaki, hogy nem ártana jó erősen hozzákötöztetnie magát valami keze ügyébe eső árbochoz, mert lesz itt még cunami, lesz itt még tán földrengés is, méghozzá nem is túl sokára.

Jönnek az adórendszer év eleji meglepetései, jön a társadalmi felismerés, hogy talán az államnak és a politikának jobb lenne megállnia a lakások ajtainál, lassan eljönnek majd a nyomorlázadások.

Az emberek megunhatják a félelmet és a rettegés egy pillanat alatt átcsaphat végtelen dühbe, mint volt erre már példa -  a mai Wittner Máriák és Falábú Jankók is hamar előkerülhetnek.

Nem lenne jó ez senkinek.

Már,ha eljutunk odáig, merthogy ez sem biztos.

Lehet, hogy az Unió példát statuál és addig húzza a tárgyalásokat, ameddig a kis tokás viharkabátban, esernyővel a kezében fel nem húzza a nyúlcipőt és el nem ballag oda, ahová az egész művelt Európa kívánja.

Fellélegzés lenne az országnak.

:O)))

SZÜRKEZÓNA...

Nemigen háborodott fel senki, pedig tulajdonképpen a szemünk előtt zajlik Magyarország kiiratkozása Európából.

A gyorsnaszádot – egyelőre még csak apró irányváltoztatásokkal - a sunyi kapitány kezdi eltávolítani a flottától, még nem markáns az irányváltás, de a fedélzeten utazóknak már érzékelni kellene – de nem.

Nem érzékel itt senki semmit, pedig a helyzet a végletekig egyszerű.

Az Unió legerősebb tagjai úgy döntöttek, hogy megvédik a közös valutát és ennek érdekében, ha szükséges – ismét lemondanak nemzeti szuverenitásuk egy kis szeletéről, szorosabb integrációt kívánnak előírni az Unió költségvetési és adópolitikájában.

Ez azt jelenti, hogy az Unió közös költségvetést készít és közös pénzpolitikát folytat, közös célokat tűz ki és tagjait arra szorítja, hogy olyan költségvetési és gazdaságpolitikát folytassanak, amely egy eddiginél eredményesebb, erősebb, versenyképesebb Európát eredményez.

Merthogy a jelenlegi szisztéma nemigen vált be, az államok egyéni lépései aláásták a közös valuta sorsát, és ha a folyamatnak nem szakad vége, akkor lehet temetni az Eurót, és vele közös sírba az egységes és erős, versenyképes Európa ábrándját.

Az államok vezetői mindahányan azt mondják, hogy meg kell menteni a közös pénzt, csak úgy tűnik, közülük néhányan mást értenek rajtra, mint az euroövezet tagországai, akik számára a lépés életmentő lehet.

Az övezeten kívülrekedtek részére meg a döntéshez való csatlakozáshoz való viszony egyszerűen csak sorsdöntő, hiszen az nyilvánvaló, hogy azok az országok, melyek ehhez a megállapodáshoz nem fognak csatlakozni, más minőségi kategóriába kerülnek majd, mint azok, melyek vállalják az egységhez vezető út során felmerülő nehézségeket.

Aki belül lesz a körön, az lesz Európa, aki meg kívül marad, az lesz a periféria, és aki olvasta az Alapítvány-trilógiát, az pontosan tudja, hogy mivel jár ez: káosszal, elszegényedéssel, pitiáner zsarnokocskák diktatúrájával. Szellemi és anyagi leépüléssel és a társadalmak kettészakadásával a Lázás-skála mentén.

A nemzet érdeke azt kívánná, hogy kézzel-lábbal törekedjünk azok körébe, akik vállalják az Unió erős államai által felkínált lehetőséget, hiszen ez az út vezet oda, hogy egyszer a másodrendű államok sorából felemelkedhetnénk, felzárkózhatnánk gazdaságilag és társadalmilag Európához és rész vehetnénk a döntést követő további integrációs lépésekben.

De nem, Ugocsa non coronat – mint megtudhattuk, Mi, Viktor Miháj, a magyarok ura, Isten kegyelméből az első ezen a néven nem akarunk csatlakozni - illetve igen, de nem most, hanem majd egyszer, a távoli jövőben, egy oly korban, mely el sem jön talán, majd akkor, de akkor aztán nagyon.

Ha létezik hazaárulás a világon, akkor az valahogy így néz ki, és ha egyszer majd valamelyik szobrász meg akarja mintázni a hazaáruló szobrát, akkor nem kell sokáig keresgélnie, megvan a modell, testben-lélekben és agyilag is éppen kétharmad, Tesco-gazdaságos szobor lesz belőle, hacsak addigra nem lesz a Tescóból CBA.

A Mi Pöttöm Hadurunk dehogyis lépne be egy olyan szervezetbe, ahol nem ő diktálja a feltételeket, nanehogymár neki egy Merkel – aki a tetejébe még nő is - mondja meg, hogy mit is írjon a költségvetésbe, vagy, hogy elveheti-e a nyugdíjasok pénzét vagy emelheti e a szegények adóját, az áfát-t egy-két százalékkal.

Hiszen ez az ország minden országok legtökéletesebbike, alig kilencszeres a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között - a jövedelem nélküliek itt nem is játszanak, - kellene dolgozgatni azon még cseppecskét, hogy tízszeres legyen…

Az pedig, hogy ilyen előzmények után tíz év múlva bekerülhetünk az elitklubba, maga a tömény ábránd, egyrészt teljességgel alkalmatlanok leszünk rá, mert a gazdaságunk a bányászbéka segge alatt lesz addigra, másrészt a társadalmunk képtelen lesz teljesíteni a csatlakozási feltételeket.

Idáig feléltük már a kádár-rendszer minden ránk maradt szellemi és gazdasági tőkéjét, elfogytak a szakemberek, lezüllött a munkakultúra, hogy a kultúra egyéb területeiről szó se essék.

Megaztán ez olyan, mint amikor a libacsapatból kiváló egyéni versenyző szembetalálkozik azzal a szomorú ténnyel, hogy egyéni szárnyalása háromszor annyi energiát emészt fel, mint ameddig a csapattal együtt repült, - darabideig bírja, aztán hipp-hopp, jön Vuk…

Hogy kit kérdezett meg ez a kókler arról, hogy akarunk e csatlakozni az erős Európához, az rejtély, de hogy az általa oly szívesen emlegetett zembereket nem, az biztos.

Ha nem lenne gazdaságilag már most is pórázon, akkor kilépne ő boldogan az Unióból is, és az országot onnantól az ő egyszemélyes szemétdombjaként kezelve itt kukorékolná a fülünkbe a hagymázas lázálmait reggeltől-estig, miközben a dakota lovon ülve vezetné a gyorsnaszádot, melyen nekünk kellene húzni az evezőket, és még boldogok lehetnénk, ha a Mi Reménységünk nem akarna minden áldott nap vízisízni.

Az ország választóvonalhoz érkezett, most dől el gyermekeink és unokáink jövője, és senki nem emeli fel a szavát az ellen, hogy minden demokratikus felhatalmazás nélkül ez a kétlábon kacsázó történelmi kisiklás döntse el sorsukat.

Mindenkinek, minden politikusnak minden fórumon erről kellene beszélnie, ehelyett Lomnici Zoltán kiretusálásával foglalkozunk, miközben éppen most tolják át az országot a szürke zónába, meg most kezdődik a Rákosi-kort idéző kis középeurópai abszurd, a titkosszolgálati vezetők kémkedési ügye.

Véleményem szerint már arra sem volt demokratikus felhatalmazása, hogy hatályon kívül helyezze a Magyar Köztársaság alkotmányát, ő és pártja arra kapott mandátumot, hogy négy éven át az Alkotmány szellemében és előírásai szerint irányítsa az országot.

Arról meg végképp nem volt szó, hogy egyszemélyben dönthet generációk sorsáról.

Majd amikor az Orbán-féle parlamentáris puccs bírái elé kerül, nem szabad erről elfeledkezni.

És a bűntársairól sem.

:O)))