KÁDÁR CIPŐFŰZŐJE

Olvasgatom az Élet és Irodalomban Bruck András érdekes és okos publicisztikáját (A keletnek megfelel), szeretem az olyan írásokat, melyek nem csak visszaböfögik az aktuális mantrát, de új gondolatokat is hoznak.
Ez az írás ilyen. 

Élvezem is az olvasását, míg csak oda nem érek a megállapításhoz: Itt van Orbán, a visszaállított kádárista rendszerével.
Nagyon ki tudok ezen akadni, mert egyszerűen el nem vagyok képes képzelni, hogy egyébként nagyon okos emberek hogyan tehetnek ilyen megállapításokat.
Gondolom, azt képzelik, hogy ezzel Orbán rendszerét sértik, de az igazság az, hogy Kádár rendszerét gyalázzák meg az ilyen megállapításokkal, aki igencsak kikérné – és joggal ki is kérhetné - magának, hogy egy lapon említsék egy szociopata maffiózóval.
Igaza is lenne.

Kezdjük talán azzal, hogy Kádár rendszere vállaltan diktatúra volt, a korabeli szóhasználattal a munkások, parasztok - ma munkavállalóknak, gazdáknak mondanánk őket, (a kisparaszt, a zsellér meg a cseléd átmenetileg még ciki), és a velük szövetséges értelmiség diktatúrája.
Bár személyhez kötődött – hálistennek Kádárhoz – nem személyi diktatúra volt, hanem a társadalom többségének diktatúrája.
Még akkor is, ha ez a többség akkor is apolitikus volt, ha akkor is csak a rántott libacomb érdekelte, még akkor is, ha a rendszer előnyeivel ugyan élt, de sokra nem becsülte azokat.

Orbán diktatúrája nem nyíltan vállalt, hanem sunyi diktatúra, mely azzal hülyíti az évek során inkább csak elbutult, mint okosodott népet, hogy az a rendszer, melyet képvisel, az demokrácia.
Hát lószart Mama, diktatúra ez a javából, sőt, diktatúrább Kádár társadalmánál is, mely legalább megkísérelte azt, hogy egy lyukból fújjon hideget és meleget, és megvalósítsa a kor fából vaskarikáját, a diktatúrán belüli demokráciát - a fogalom képtelenségéhez képest kiemelkedően jó eredménnyel.
Természetesen az Orbán féle diktatúra is osztálydiktatúra, a nagytőke diktatúrája, mely az ország lakosságának elenyésző részét képviseli, ám az ország vagyonának nagyon tekintélyes hányadát tudhatja magáénak.

Hivatalosan háromszáz főre teszik a számukat, de a valóságban talán kétszer annyian is lehetnek, hiszen nem minden vagyon jelenik meg a maga teljességében.
Hogy mindjárt kézenfekvő példát is említsek, az Orbán vagyon, mely mára feltehetően a legnagyobb Magyarországon, strómanok nevén, külföldön és névtelen értékpapírokban, részvényekben bújik el a nyilvánosság elől.

Orbánt ez a réteg juttatta hatalomra, ez a társaság tartotta lélegeztetőgépen a szocialisták regnálása alatt, ők pénzelték, és ők mozgattak a háttérből olyan politikai szálakat, melyek megakadályozták, hogy a Gyurcsány-típusú idealista népboldogítók sikeresek legyenek.
Elmentek egészen a puccskísérletig, és biztos vagyok benne, hogy csak a NATO fenyegető réme akadályozta meg őket egy kis vérontásban…
Persze, a technikák még nem voltak kifinomultak, a szereplők még lotyogtak, Orbán is kifejtette, hogy a nemzeti nagytőkés réteget kell preferálni, ha hatalomra akar kerülni.
Joggal nem szereti a multikat, azok kézbentarthatatlan népek, megbokrosodhatnak – lásd RTL-Klub - az pedig nem kívánatos.

Csányi is lebukott a politikába való közvetlen belekotnyeleskedésével, aki pedig keresztbe akart tenni nekik, az hamar a bíróság előtt találta magát, fülig bekenve szarral, melyet mire levakart magáról, már nem volt többé senki, mehetett MLM hálózatot szervezni és seggenfütyülő kínai gumikutyákat árulni.

A demokráciásdi remekül elfedte a pártokon átívelő összefonódásokat, érdekkapcsolatokat, melyeknek csak halványan felsejlő kontúrját mutatta meg a Simicska-Puch tengely, meg a hetven-harminc százalékos mutyi a beruházási összegek felosztása során, vagy Bajnai pénzügyminiszterének remek állása az OTP egyik érdekeltségénél.
Szóval bonyolultak itt a kapcsolatok kérem, és aki naivan azt kérdezi, hogy a szocialistákhoz közeli nagytőkések miért nem támogatják a baloldali médiát, ideje, hogy megtudják: a gazdasági összefonódás az oka. 

Hatszáz ember, kontra tízmillió – remek arány.
Kádár rendszerében ez az arány fordított volt, még ha a rendszer ellenfelei ezt vitatják is, bár meg kell jegyezzem, nagyon csendesen teszik, mert a valóság roppant nyilvánvaló.
A gazdag ma egyre gazdagabb, a szegény egyre szegényebb, a középosztály tíz körömmel kapaszkodik, hogy biztosítsa társadalmi státuszát, vagy legalább annak látszatának fenntartását, miközben látnia kell, az ő gyereke ebben a csodálatos új világban már csak csicskása lehet a leggazdagabbak gyerekeinek.

Falun a helyzet még durvább, és ha eszembe jut a rendszerváltás korának zöldbárózása, mikor a magyar falut felvirágoztató termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vezetőit kellett eltenni az útból, hát nevetni vagy sírni támad kedvem.
Nem azért, mert akiknek a termelőszövetkezetek szétverése érdeke volt, ezt tették, hanem azért, mert a magyar paraszt annyira ostoba volt és ostoba ma is, hogy azokat isteníti, akik a huszonegyedik század hajnalán visszatuszkolták őt első kanyarban a ló segge mögé, hogy aztán úgy rántsák ki alóla a földet, mint cirkuszi bohóc alól a szőnyeget szokták.
Most ott ülnek a padlón és méltatlankodnak, hogy nem ők kapják a földbérletet, hanem az oligarchának nevezett bűnöző pereputtya, a műkörmös meg a tanítónéni.

Kádár idejében a falu működött, a mezőgazdaság nettó költségvetési befizető volt - két ország volt ilyen a világon, a másik Új-Zéland.
Ma nincs mezőgazdaság, csak földalapú alamizsna, a falvak vergődnek, a lakosság nyomorog, a hegyoldalakból ellopják a fát – és nem csak a cigányok, hogy félreértés ne essék – a talajerózió miatt bekövetkező árvizek hullámain meg ott tutajozik a Nemzet Esze, a Haza Megmentője, a Mi Maffiózónk.

Jogállam?
Ugyan kérem, illúzió.
Kádár rendszere rigorózusan betartotta saját törvényeit, melyek nem egyéni képviselői indítványra születtek, hanem nagy többségükben minimálisan is az érintettekkel és a szakmai szervezetekkel való egyeztetések és konzultáció után.
A fontosabb törvényekről társadalmi vita folyt, és egyetlen esetre sem emlékszem, hogy Kádár törvényt módosíttatott volna azért, hogy személyes akaratát érvényre juttassa.
A törvények pedig a többség érdekeit képviselték, elejét vették a hatalmaskodásoknak, a dogoknak szabályozott rendje volt, elő sem fordulhatott volna, hogy Kádár Keresztelő Szent Jánosnak álcázott szobrát felállítsák Budapesten, Kádár személyes ízlésére szabva.

A felállítandó köztéri alkotásokat zsűrizték, a szoborparkban elhelyezett Kádár-kori alkotások mindegyike magasabb esztétikai értéket képvisel a jelenlegi remekműveknél.
Hogy ne is menjünk tovább a Szabadság térnél, ott van mindjárt Ronald Reagan szobra, amelyiknél sokkal különbet láthatunk Madame Tussaud panoptikumában, és a viasz is mennyivel olcsóbb, mint a bronz…

A közoktatás, az egészségügy, a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer mind-mind jobban működött.
És akkor még nem beszéltünk a társadalmi mobilitásról, melynek felszámolása javában folyik, építgetik a hivatásrendi kasztokat, ahonnan nem lesz kitörés az alsóbb néposztályok számára.

A személyek közötti differencia is óriási, és nem Orbán javára.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy Kádár nem volt egy ócska, enyveskezű maffiózó, magának nem gyűjtögetett, mint ez a Hibbant Hörcsög, politikusként pedig komoly nemzetközi tekintélye volt – nem csak a szocialista táborban.
Szerette a nép, de nem voltak imádói, ő maga a személyi kultuszt gyűlölte, nem is engedett teret neki.

Orbán emberileg nulla, éppen olyan ő a nagytőkének, mint neki Farkas Flórián.
Ha tartanak is tőle, de lenézik mélységesen – joggal egyébként, habár mára már egy közülük ő is.
Politikusként az országra ezidáig csak szégyent hozott, a nép fele nyomorszinten él, gyermekek tízezrei éheznek.
Ha visszagondolok a hajdani úttörőtáborokra, melyekben a gyerekek százezrei tudtak nyáron szórakozni, a vállalati és szakszervezeti üdülőkre, ahol a családok együtt örülhettek a nyárnak, hát elkeseredek.

Azt mondják néhányan, hogy hát igen, de most négyévenként új vezetőket választhatsz.
Aki beleles a legutóbbi választás megszervezésébe, ezen csak mosolyogni tud, különben is, Orbán már nem sokáig lesz miniszterelnök, szerintem két év múlva már a Sándor-palotában fog ülni, mint kormányzó, vagy a Nemzet Mozdonyának Vezetője, vagy valami ilyesmi – hat vagy kilenc évre választva, háromszori újraválaszthatósággal, trónörökös Gáspár. Demokratikusan, természetesen.

Szóval – félreértés ne essék – nem akarok én semmiféle kádárista restaurációt, hiszen a világ megváltozott, nem élek illúziókban.
De azt állítom, hogy Kádár társadalma jobban szolgálta az átlagember érdekeit, mint a mai politikai berendezkedés.
Ezért is méltánytalan a hajdani pártfőtitkár összehasonlítása ezzel a maffiózóval.

A politikust az minősíti, hogy tud-e adekvát válaszokat adni kora kihívásaira, népe érdekében.
Kádár tudott, a rendelkezésére álló lehetőségekből kihozta a maximumot, emellett ő komolyan is gondolta a munkásosztály hatalmát, neki ez nem csak üres lózung volt.
Mai utódai a cipőfűzőjéig sem érnek fel.
Kádár adott ennek az országnak huszonöt boldog, békés, nyugodt évet, mai utódai szétverték a nemzetet, állandó harcban állnak - leginkább saját megbomlott elméjükkel.

Az a minimum, hogy ha a ma problémáiról írunk, ne mossuk össze a huszadik század – de talán az egész magyar történelem egyik legsikeresebb politikusának személyét a ma harácsoló, erőszakos és gátlástalan bűnözőinek ócska figuráival, mert méltánytalan.
Ha azon sopánkodunk, hogy a magyar nép nem képes szembenézni a múltjával, akkor talán elvárható lenne, hogy a magyar értelmiség nézzen szembe legalább a közelmúlttal. 
Bruck András írása – ettől eltekintve -  remek, ajánlom elolvasásra mindenkinek…

:O)))

ÁLMAINK KISKERTJE

A mesékben szokott az előfordulni, hogy az ördög felugrik a szerencsétlen szegényember hátára és vadul sarkantyúzza, mígcsak a nyelve a földig nem lóg a szerencsétlenjének.
Valahogy így jártunk mi is, és csak későn ébredtünk rá, hogy megszívtuk, mint a torkosborz, jóllehet tudhattuk volna ezt már előbb is.
Csak éppen nem akartuk tudni.

Pedig volt ennek előzménye, ha nem is ennyire kiérlelt formában, a későbbi baltás gyilkos akkor még csak a légy lábait huzigálta, mivel baltája - és hozzá ereje – akkor még nem volt.
Lett.
Merthogy rámutatott a konyhakertre, mely kétségkívül kissé gazos volt, de azért voltak ágyások, melyekben ott növekedett a demokrácia nevű növény, meg igen lassan bár, de a jövedelem nevű káposzta is.
De éjszakánként ott volt ő is a segédeivel, és a parlagfű meg a bürök magvait szórta szanaszéjjel, majd azt mondta, majd ő elvégzi a gyommentesítést, csak kellene ehhez egy balta.
Mint az üveges, aki éjjelente féltéglákat hajigál az ablakokba a jobb üzletmenet érdekében.
Hát odaadtuk neki a baltát, hiába mondta az egyik előző kertész, hogy a balta nem a konyhakertbe való szerszám, nem hittünk neki.

Nem hát, mert, ahogy a patás fel-alá trappolt a kertecskében, összetaposva az ágyásokat és beleverve egyet-kettőt kapanyéllel a szembejövő kertészek képibe, valóban egyre randább lett az addig oly kedves kis kertünk.
Megaztán az a világ rendje, hogy a kertészt nem élethosszig szerződtetjük, hanem meghatározott időre, hát hadd kapjon ez is lehetőséget, hiszen olyan szép tervei vannak, és megígérte, hogy majd megvédi a zellert, amit a másik kertész el akar lopni gumóstól-levelestől, mindenestől!

Eleinte mindenki csak kissé értetlenkedve, de bizakodva nézett, mikor a baltával csapkodni kezdte a növényeinket, megmagyarázgattuk, hogy ahhoz, hogy rend legyen, először meg kell tisztítani a terepet, de aztán, amikor tőből vágta ki a demokráciát, már sokan gyanakodtak.

Közben a régi kertészek szerteszaladtak, némelyik megijedt, hogy őt is hókon vágják, némelyik elkezdett helyezkedni, hátha még alkertésznek jó lesz az új rezsimben is, voltak meg, akik azt gondolták, hogy majd eléldegélnek abból, hogy a piacon, mint növényvizsgálók megmondják a frankót az új kertész termékeiről.
Rossz nyelvek szerint meg is állapodtak vele arról, hogy szép békésen kritizálják majd az új zellert, mely ránézésre kiköpött parlagfű, ehetetlen és taknya-nyála egybefolyik annak, aki mégis megpróbálja fogyasztani.
De hát nincs más, a szakértők szerint meg csak a narancssárga levelek színe ellen lehet kifogás, amúgy a tápérték és az élvezeti érték egyaránt magas.

A kertecskénkben ma egyenletes eloszlásban gyomnövények, lótetvek és elmebeteg kertészek lelhetők, utóbbiak feltehetősen terápiás céllal, ott bolyongva rikkantják időnként, hogy unortodox, wassalbert, meg, hogy hazafiság, rendbírság, - közben oda- odacsinálnak a kert minden sarkába.
Ha pedig valaki belelép, vagy szóvá teszi a bűzt, arra kórusban ordítják, hogy ócska komcsi.
Persze sok hely a növénytermesztésre nincs is, hiszen a kertben menet közben stadionok épülnek, meg kell a hely a rendfenntartók gyakorlótere számára is, merthogy a kertész a szerződése lejárta után is maradni akar.
Hogy is mehetne el, hiszen - mint megemlítette - a tulajdonosok nem tudják még gond nélkül levenni futás közben a harminc méteres átadásokat, márpedig az igaz magyar számára ez alapkövetelmény, különben hogyan is merhetne nagyot rúgni?
Körömpasszokkal meg nem megy senki itt semmire, durrbele, a közepibe!

A környező kertek tulajdonosai elképedten nézik az új növénytermesztési technológiát és rettegnek, nehogy hozzájuk is átterjedjenek a gyomok - a libák is fintorogva elfordulnak, ha átrepülnek felette.
Látogatóink nincsenek, hajdani barátaink szánakozva néznek ránk, a kertész meg a faeke újbóli bevezetésén gondolkodik, mert történelmileg bizonyított, hogy azt el tudják húzni az asszonyok is, akik másra úgysem alkalmasak.
A tulajdonosok meg még mindig bambán nézik a helyzetet, pedig ma már nincs erre mentség, hiszen ma már senki sem mondhatja, hogy nem tudja, hogy mire számíthat.
De még mindig nem tanulnak, sőt, néha úgy tűnik, ostobábbak, mint valaha.

A kertész lehúzta róluk a ruhát, ott dideregnek puci seggel, és hálás szívvel rebegnek köszönetet, mert nagy csinnadrattával visszaadta nekik a zoknijukat – rezsicsökkentés, bakker - mondta nekik, ők meg azt bizonyítják éppen, hogy a magyar nép inkább találékony, mint okos.

Talán azért van ez, mert nem harcoltunk meg a demokráciáért, mely ajándékként hullott az ölünkbe, ezért nem érezzük az értékét.
Mint a fiatal házasok, akiket a szülők kistafíroztak, berendezték a lakást, ők meg a milliós ülőgarnitúrán utcai cipőben ugrálnak, leöntik borral, kávéval, a gyerek meg kislibákat rajzol rá alkoholos filccel.
Aztán, mikor majd a saját pénzükből vesznek egy harmadát sem érő, lapra szerelt, pozdorjából készült vackot, akkor azt úgy kezelik, mint szent tehenet az indiaiak.
Hát most éppen megengedtük, hogy a kutya kirágja a pamlag oldalát, és azt várjuk, mikor esik szét a bútor, hogy végre megvehessük a magunk szent tehenét.
Csak addig kell kihúzni valahogy.
Nem lesz könnyű…

:O))) 

A BIBÓ KOLLÉGIUM ÖKLE

Azért nagyon szomorú ez valahol.

A demokrácia intézményeinek lebontásával párhuzamosan létrejött Magyarországon egy, leginkább a hajdani ÁVH-hoz hasonló szervezet, melyre Amerikában figyelt fel Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem tanára.

Szerinte kevesen veszik komolyan a TEK-et, de ez nagy hiba, mert a központ a jelek szerint Orbán Viktor miniszterelnök saját titkosrendőrségévé válik.

Ezen nem is érdemes vitatkozni, hiszen a szervezetet a Vezér személyes testőrségének főnöke hozta létre és vezeti.

Ők védték a semmitől akkor is, mikor az Astoriánál a nagygyűlés után páncélozott BMW -vel menekítették el a telecsinált gatyájú hőst - azon a napon, mikor Gyurcsány a felhergelt csőcselék közepén ott koszorúzott az 56-os emlékműnél, ahova a személyes bátorság terén szintúgy kihívásokkal küzdő Köztársasági Elnök sem merte odatolni a képét.

Így aztán szinte korlátlan a bizalom a TEK vezetőiben, merthogy egy szociopata a rémálmait sajnos valóságként éli meg, és azokat szereti, akik hajlandók kiszolgálni jólfejlett üldözési mániáját.

Persze, ilyen emberek mindig akadnak.

Himmler, az SS vezetője, vagy Vlaszik vezérőrnagy, aki hosszú éveken át volt Sztálin testőrségének a parancsnoka, és akit 1952-ben letartóztattak ugyanúgy, mint a politikai titkosrendőrséget vezető Berija és elődei.
Éppúgy kiszolgálták a zsarnokot, mint ahogy Szálasit vagy Rákosit is, a maguk emberei, akik pedig testközelből szemlélhették saját szociopatájukon a kór elhatalmasodását.

Aki első országlása idején ellenvetés nélkül jóváhagyta, hogy a Vezér olyan vonattal utazzon Szlovéniába, mely előtt előfutó mozdony szalad, a peronokról pedig a népet a vonat áthaladásának idejére behajtsák a várótermekbe, attól nincs mit várni, az maga is vagy beteg, vagy a karrierizmusa meghaladja az ép elme határait.

Ez vonatkozik egyébként arra a parancsnokra is, aki engedélyezte a harci helikopter felszállását, nehogy a levegőből egy vadliba leszarja a magasztos fejet.

Meggyőződésem, hogy a Mi Főmérnök - Ügyvédünk, a Mihály, gondosan tanulmányozza Lenin és Sztálin összegyűjtött műveit, Rákosi irattárát, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történetét és kikotorja belőle a legótvarosabb gusztustalanságokat, majd szóról-szóra lemásolja és átülteti a mai magyar valóságba.

Most éppen az ÁVH-ról szóló fejezeteknél tart, és már el is kezdte a tanultakat alkalmazni.

Első lépésként létrehozott egy szervezetet, melynek szép, hangzatos nevet választott, olyat, mely ellen 2001. szeptember 11. óta senkinek sem lehet kifogása, így lett a korszerű hárombetűs betűszó ÁVH helyett TEK, mely, ha eleget tenne feladatának, akkor először létrehozójának egyszemélyi hatalomra irányuló törekvéseit fojtotta volna el már csírájában, de hát ez bimbódzó diktatúrákban nem jellemző, ilyen társadalmakban ez a nagy helyezkedések kora.

Jönnek a semmiből a Lázárok, a Hajdúk, ott tolong a sok régi arc, meg a Vezér által személyesen, egyenként összeválogatott csicskanépség, ott a triumvirátus (Rákosi – Farkas Mihály - Gerő Ernő vö: Orbán – Kövér - Áder), igaz, nem moszkoviták, hanem Ménesi útiak, ÉS össze van már csődítve és szépen gárdista-zászlóajakba rendezve a társadalom salakja is, akiknek csak csettinteni kell.

Van itt kuláküldözés helyett bankárüldözés, földosztás a haveroknak meg saját maguknak, van kenyérféltés és bizonyos állásokban már van csengőfrász is, az iskolaigazgató attól retteg, hogy a következő becsöngetésnél már nem ő lesz a poszt betöltője.

Az ÁVH -t gyakorlatilag Rákosi irányította, a TEK meg Orbán – egyelőre még nem használt – ökle, mert ma még az Unió tagjai vagyunk, de már szorgalmatoskodunk ennek a kellemetlen helyzetnek a felszámolásán.

Ha elszakad a gyeplő, lesz dolga a hihetetlen bőkezűséggel kistafírozott erőszakszervezetnek, miközben a jelszavak szintjén demokrata Vezér szegény Mari nénin sopánkodik, akitől lopják a libát.

Hogyne lopnák, mikor az utcájukban akkor járt utoljára rendőr, mikor a szomszédék Julcsáját a Kocsis törzsőrmester kezelgette elmagányosodás ellen, de akkor – ki tudja miért - nem a libákra koncentrált.

Azokból a milliárdokból, melyeket Vezérünk betegsége tüneti kezelésére fordít, a talpas rendőrök szolgálati körülményeinek javítására fordítva érzékelhető változást lehetne elérni a társadalom biztonságérzetében.

Például lehetne üzemanyagot vásárolni az autóikba, hogy ha a rendőrjárőr kimegy az utcára, akkor ne kelljen tekintélytisztelet fenntartása céljából az egyiknek berregnie, míg a másik a szemét villogtatva nínózgat…

De nem, mert a TEK bikaneveldéje boldogtalan, ha nem BMW terepjárókat tördel gyakorlás céljából, a Vezér meg akkor, ha nem játszik világhatalmi tényezőt, akit meg akar merényelni az Al-Kaida.

Pedig olyan pici pont ő a világban, hogy ha az Unió vezérkarát ki akarná nyiffantani az imént említett karitatív szervezet, akkor a Mi Vezérünk feje tetejét használná támasztéknak az orvlövész.

Mindenesetre egy biztos: a Vezérrel együtt a TEK is bukni fog, és ahogy ez kultúrállamokban illik, beilleszkedik a Rendőrség kötelékébe, normális feladatokkal, normális fizetéssel.

A valóban félelmetes ebben az egészben az, hogy erre a jelenségre nem itthon figyeltek fel a demokraták és nem zeng már hónapok óta ettől a média, egy amerikai látja meg és hívja fel rá a világ figyelmét.

Nehéz eldönteni: ennyire elbutult az ország népe, vagy ennyire fél?

Ami azt illeti, az ÁVH-tól is félt a nép, és aztán mégis, ugye.

Mindenesetre, ha a TEK -nél rendszeresíteni akarják a sárga félcipőt, tiltakozniuk kellene…

:O)))

PUTYIN

Putyin megnyerte az elnökválasztást, mandátuma hat évre szól.

Egy újságírónak azt találta mondani az utca embere, hogy ők tulajdonképpen nem elnököt, hanem cárt választottak.

Lehet benne valami, hiszen az orosz társadalmat mióta a világ világ, azóta mindig egyszemélyi vezetők irányították, akiket hol cárnak, hol párt-főtitkárnak, néha elnöknek hívtak, de akiknek volt egy közös tulajdonságuk: mindahányuk hatalma élethosszig tartott.

Voltak közöttük jobbak, voltak rosszabbak, történelmi szerepük megítélésénél itt is az lenne a mérce, hogy uralmuk mennyi jót hozott az országnak, de természetesen azt is figyelembe illene venni, hogy milyen áron.

Ha így szemléljük őket, akkor igen nagy bajban vagyunk, hiszen az elmaradott cári birodalmat igencsak erőszakosan tette szuperhatalommá Sztálin, igaz, hogy hihetetlen emberáldozatok és a Gulag árán, de ha – mondjuk - az utolsó cárral vetjük össze, hát a szibériai száműzetés az ő országában sem volt ritkaság, emellett elveszített egy világháborút, míg a következőt Sztálin megnyerte.

Amikor a győzelmi díszszemlén a Lenin-mauzóleum talapzatához dobálták a legyőzött náci Németország csapatainak zászlait, minden orosz szíve megdobbant, büszke volt arra, hogy Sztálin és a Párt vezetésével porig alázták a gyűlölt ellenséget, aki meggyalázta anyjukat, húgaikat-nővéreiket, aki megölte apjukat, gyermeküket – húsz milliónyi halottjuk volt – két teljes Magyarországnyi ember veszett oda.

Nem kétséges, Sztálin diktátor volt, de mégis, milliók mentek nevével a halálba.

Aztán jöttek sorra a vezetők, akik szavakban a sztálinizmus ellen, gyakorlatban viszont a demokrácia elhárítása érdekében serénykedtek, mivel sokkal egyszerűbb egy országot úgy irányítani, ha szépen sorban áll és tudja a helyét mindenki, mit a libáknál óceánrepülés fennforgása esetén.

Az az idő pedig, mely során a demokrácia meghonosításával foglalkoztak, történelmi léptékben egy másodperc sincs, és ez alatt is csak arról győződhettek meg, hogy a szabadság és demokrácia csak néhányezer agresszív törtetőnek hozott pozitív változást, az egyszerű munkásnak, parasztnak nem.

Így aztán valóságos megváltás volt számukra, mikor a részeges Jelcin helyett Putyin vehette kezébe a kormányzást, aki aztán bebizonyította, hogy méltó a hatalomra, hiszen meg is tudta azt tartani.

Putyin ügyesen alkalmazza a modern kor marketing-eszközeit, mikor saját magát és hatalmát akarja eladni, ha kell tréfás, ha kell komoly, férfias, erőt sugárzó jelenség, aki helyreállította Oroszország megtépázott tekintélyét, és bár ma már és még nem szuperhatalom, de már megalázni sem lehet.

Persze könnyű egy nagy országban cárnak lenni, ott a méretek és a vagyon adja a tekintélyt, míg egy olyan országban, melyet egy liba fél nap alatt átrepül, sokkal nehezebb helyzete van a cárjelöltnek, mert más a látószög, itt a delikvens szem előtt van, kiderül azonnal, ha valamiféle disznóságban fondorkodik.

De azért kísérletezik szorgalmasan, próbálja a nagyok bajuszát húzogatni, rajoskodik meg hepciáskodik, minden gyakorlati értelem nélkül.

A Piaci Legyek Szövetsége már küldöttséget indított hozzá, hogy segítsen népük genetikai kincsének felfrissítésében, talán ő az egyetlen politikus a művelt nyugati világban, aki még tudna adni nekik különösen az értelmetlen, ám kitartó szemtelenkedés terén.

Egyre inkább azt gondolom, hogy Orbán úgy kell ennek a nemzetnek, mint falat kenyér az éhezőnek.

A mi népünk arról nevezetes, hogy vezetőit általában világtörténelmi folyamatok takarítják el a színpadról, túl sok alkalom a demokrácia begyakorlására nálunk sem volt.

Így aztán a mi társadalmunk is szívesen veszi, ha akkordban fenyegetik és óbégatnak vele, vagy naponta, cinikus mosollyal a szájába köpnek.

Nem tudom, hogy genetikailag mennyiben determinált a szolgalelkűség, de a nép egyetlen hangos szó nélkül tűri a töméntelen demokráciát sértő intézkedést, egyetlen szó nélkül tűri a fizikai nyomorgatást, viseli a szellemi kútmérgezést, pedighát éppenséggel lenne mit tenni.

Már, ha demokratikus gondolkodású lenne, aki nem azért tüntetget, hogy mert sok a szabadideje, hanem azért, mert ez olyan helyen utál élni, ahol az ésszerű határokon túl korlátozzák a szabadságát.

A mi népünknek is kell egy Vezér, mert majd meghal, ha nem adhatja elő a kis, szorgalmas nyelvzseni szerepét.

Régóta gyanítom, hogy a fejlődés lépcsőfokait nem lehet átugrani, a Vezérnek is kellett volna még kis ideig traktorosnak lenni, aztán a Gazsi lehetne, mondjuk testnevelő tanár, az ő fia meg műfordító…

A sors mg a választó sajnos másként hozta, így aztán szívunk, mint a torkosborz – a választóval együtt..

Talán majd a jövő év elhozza a gigászok csatáját, mikor a cár és a császár rendezi a tartozásokat, megvívnak egymással a nagy energiahordozó - csatában.

Már most rágom a körmöm izgalmamban, mi lesz a kimenetele!

Szóval sok sikert Putyinnak országa demokratizálásához, csak össze ne roppanjon, mikor Viktor hadat üzen neki!

:O)))

SZÁJZÁR

Nem mai kezdeményezés az, hogy a baloldali médiának befogják a pofáját.

Az írott sajtónál ez nem nehéz, hiszen ha a vezér összeráncolja a homlokát, akkor azok a cégek, melyek sajtóhirdetésre egyáltalán még képesek ebben a gazdasági helyzetben, lesütik szemüket és óvatosan eloldalognak a baloldali lapok környékéről is, már amennyiben még indokolt a többes szám, lévén, hogy a Népszava mellett még baloldalinak nyilvántartott Népszabadságban éppen most kalapálják át a tulajdonosi struktúrát úgy, hogy jobboldal-konformmá lehessen tenni néhány apró sasszéval.

Emiatt le is mondott Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke, mert véleménye szerint  " a Szabad Sajtó Alapítvány fontos biztosítéka volt az elmúlt két évtizedben a lap minőségének, irányvonalának, baloldali, liberális és nemzeti elkötelezettségének".

A Népszabadság egyébként sem volt balosnak mondható. Saját magát inkább mértékadó politikai napilapként pozícionálta, mely a tények és vélemények sokoldalú bemutatásával sikeresen töltötte be a magyar politikai napilapok között a vezető helyet.

Nem lennék meglepve, ha az alapítvány huszonhét százalékos tulajdonrészét egy kiskunborzasztói és egy nagybüdösfalvi magánszemélyek által tulajdonolt ötszázezer forintos alaptőkéjű vállalkozás venné meg, a nálunk szokásos balkáni szisztéma szerint.

Marad a Népszava, amelyik már 1998 óta vegetál, - az is maga a csoda, hogy egyáltalán még a standokon van.

Ennek a lapnak mindegy volt, hogy ki van kormányon, soha, senkitől nem kapott támogatást, se a szocialistáktól, se a szakszervezetektől és a mindenkori főszerkesztő személyes kapcsolataitól függött a léte és függ ma is.

Azt nem lehetett elérni – lehet, nem is akarta elérni senki – hogy legalább a szocialista párt tagjai részére kötelező legyen a lap megrendelése, mintegy a tagdíj részeként, vagy, hogy a szakszervezetek hozzájáruljanak előfizetéséhez a tagdíjbevételeikből, melyeket elnyelt a feneketlen és átláthatatlan szakszervezeti bürokrácia.

Így aztán van egyetlen olyan baloldali lap, melyet rettegve kerülnek a hirdetők, melyekből a terjesztők csak annyit rendelnek, hogy azoknak, akik keresik a standokon, ne lehessen azt mondani, hogy nem létezik.

A televíziók között még olyat is nehezen talál az ember, amelyik viszonylag tárgyilagos képet kíván adni a bel és külpolitika történéseiről, jobb esetben politika helyett bemutatja a hajdani Habsburg címerre hajzó kétfejű libát, vagy a népszerű celebek által abszolvált tréfás vetélkedőt, melynek tárgya a népszerű lantművész vontatása férfiasságánál fogva.

A második kereskedelmi csatornánál ott üldögél a vezető kormánypárt szeme és füle, és annyi annak, akinek műsora nem felel meg a magas kívánalmaknak.

A többi kereskedelmi televízióban pedig a magyar médiavilág páriái, vagy páriává tett értékei cirkulálnak, szellentőversenyekkel és nyíltszíni szexorgiákkal szórakoztatva a nagyérdeműt, gondosan kerülve minden értéket és mértéket, mely egy médiumot európaivá tesz.

Létezik még az ATV, mely egy vallási közösség tulajdonában van, mely közösség azt kérte nemrég a Keresztapától, hogy egy frekventált standon vehessen részt a vallási bizniszben.

Kérése meghallgatásra talált, áldozatokat sem kellett azonnal hoznia, azt mondták neki, hogy talán egyszer - amire meglehet, soha nem kerül sor - majd kérni fogunk tőled valamit.

Nem kizárt, hogy ez a valami Kálmán Olga egyébként igen csinos bőre lesz - egyébként is hogy jön ahhoz egy nő, hogy ennyi rengeteg esze legyen, mikor nálunk a színvonal csúcsát a piranha-jellegű szőke démon testesíti meg, hajszínéhez igazodó szellemi képességekkel.

És itt van a rádiózás, ahol a kereskedelmi rádiók frekvenciáinak kiosztásánál eleve bebiztosították, hogy az ellenzékről egy szót se halljon senki.

Az egyetlen Klubrádió budapesti frekvenciájának elvételére már régóta készülnek, ezt tudván a rádió új frekvenciát pályázott, meg is nyerte, de a pályázatot utóbb érvénytelennek nyilvánították, most meg lehúzták nekik a rolót.

Félmillió hallgatója van a rádiónak, hihetetlenül népszerű műsorokkal, melyek zöme betelefonálós-beszélgetős műsor, amire a nép egyszerű gyermeke nagyon vevő, hiszen jószerivel nincs más fórum, ahol Tiborc elmondhatná panaszát, vagy Juliskát a másodikról valaki meghallgatná.

Itt a Drágajóbolgárúr remekül elbeszélget mindenkivel, a Munkáspárt 2006 aktivistájától a Jobbik utcai harcosáig, és mindegyik beszélgetés olyan lesz, mint a hajdani szovjet babakocsigyári munkás alkatrészlopása, aki akárhogy rakta össze mindig csak t-34-es jött ki a babakocsi-alkatrészekből.

Itt is állandóan az lett a végeredménye a beszélgetéseknek, hogy a betelefonáló igazsága kissé megroggyant, ellenben a tiszta ész diadalmaskodott…

Hát majd most nem fog, marad Bolgár Györgynek az ATV, míg el nem küldik onnan, megkeresni a Désijanit.

Egyre inkább beszorítva nem lesz könnyű az élet, marad az internet, míg csak be nem vezeti a Mi Jótevőnk a teljesen demokratikus kínai modellt.

Nem szeretnék szerénytelenség bűnébe esni, de erről a témáról már írtam egyszer, valamikor júliusban, ebben a bejegyzésemben,  - az idő semmiféle pozitív változást nem hozott, a helyzet csak romlott.

Aki nem hiszi, hogy ez a médiairányítás az önkényuralom céljait szolgálja, az valószínűleg rengeteg egyéb gonddal is küszködik.

Mindenesetre a baloldalnak fel kell vennie a kesztyűt és új módszerekkel megoldást  kell találnia ahhoz, hogy eljuttassa üzeneteit a választókhoz, akik a dolgok jelenlegi állása szerint csak az egy foltos hiéna  közül választhatnak.

Létkérdés ez, lehet nekikezdeni töprenkedni, vagy megrendelhetjük a hullaszállítót.

:O)))