Hát nem csapkodtam a fenekemet a földhöz örömömben, inkább rezignált beletörődéssel olvastam ma a Gyurcsány Ferenc által jegyzett posztot, mely szerint beindul a Demokratikus Koalíció.
Gratulálok.
Ahhoz képest, hogy egyszer már beindult, ez a második beindulás bennem azt a benyomást kelti, mintha menet közben valahol bedöglött volna, és ez egyébként igencsak egybevág az én személyes tapasztalatommal is.
Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy nekem is szól e a bejegyzés, merthogy az isten mentsen meg attól, hogy más dolgába beleüssem az orrom.
Mivelhogy párttag nem vagyok, ezért a Platformhoz közöm nincs, imígyen hát, ha nem akarom kivívni Szanyikapitány és ki tudja, talán Gyurcsány Ferenc rosszallását is, akkor meglehet, jobb lenne csendben meghúzódnom egy csendes szegletben és megvárni, hogy a titánok csatája milyen eredménnyel végződik.
Ez ellen szól az a dolog, hogy ez a Demokratikus Koalíció nem tisztán pártplatformnak indult, hanem indulásakor inkább mozgalmi jellege volt.
Igényelte a szimpatizánsok munkáját és támogatását és ez sok embernek nagyon rokonszenves volt, azoknak, akik ilyen-olyan okoknál fogva nem akartak szervezeti közösséget vállalni a Szocialista Párttal, annak egynémely prominensével, de nagyon jól el tudták magukat képzelni egy baloldali, több eszmei áramlatot összefogó demokratikus szervezetben.
Sőt, még Gyurcsányt is el tudták képzelni annak vezetőjeként, ami a mai magyar közhangulatot tekintve azért nem akármi!
Eleinte úgy nézett ki, hogy ez a kezdeményező elképzelése is, aztán addig-addig sikerült taktikázgatni, ameddig sikeresen be nem szorult a kezdeményezés a platformba, a szimpatizánsok meg a tenniakaró pártonkívüliek – de szerintem még a párttagok is - szimpla nézőivé silányultak az előadásnak, mely a kezdeményezés ellenfeleinek kedvező terepen, az általuk választott időben és az ő játékszabályaik szerint folyt.
Lehet itt számháborúzni a párttagok számával, de ha azt nem lehetett elérni, hogy mielőtt pártszavazunk, tartson a párt egy tisztességes tagrevíziót, akkor nincs miről beszélni.
Mindenestre még a tárgyalási pozíció is más lett volna, ha van egy ötven-százezres mozgalom, melynek tagjai között ott vannak a Demokratikus Koalíció Platform tagjai is és úgy a platformot, mint a mozgalmat ugyanaz a személy vezeti – nevezzük őt a könnyebbség kedvéért Gyurcsánynak.
Ezt – akkor – meg lehetett volna csinálni, rengeteg ember figyelte rokonszenvvel a kezdést, a kezdeményezést, rengetegen hitték azt, hogy ez a baloldal megújulásának kezdete, rengetegen csatlakoztak volna hozzánk, de nem történt semmi, csak a vergődés és a terméketlen harc a párt belső köreiben, mely nem igazán az a front, ahol Gyurcsánynak sok esélye van a győzelemre.
A kamarillapolitika nem az ő terepe, jóllehet elég ügyesen elhajolgat az ütések elől, de ez egy teljesen felesleges mérkőzés.
Persze jó lenne, ha a párton belül azok jutnának túlsúlyra, akik markáns változásokat várnak vezetésben, stílusban, célokban, módszerekben, de ha a kongresszusi küldöttek mögött nem áll tényleges tagság, ha a küldöttek ugyanazok lesznek, akik legutóbb is elmaszatolták a világos állásfoglalást vagy ellenezték a változásokat, akkor semmi ok nincs arra, hogy azt várjuk, hogy a küldöttek majd varázsütésre megvilágosodnak.
Lehet azt hinni, hogy az MSZP történetének legnagyobb hatású pártszavazása volt ez, lehet elégedetten nyugtázni, hogy akik szavaztak, azok közül sokan a változásra szavaztak, de talán itt az ideje észrevenni, hogy nem pártszavazást kell elsősorban megnyerni, hanem a választók bizalmát kellene elnyerni.
Márpedig az MSZP mai állapotában erre nem alkalmas és még azt is megkockáztatnám, hogy még egy megreformált párt sem hozná meg az elvárt sikert - a sok csalódott szavazó legyintgetne, kutyából nem lesz szalonna…
Nem az a baj ugyanis, hogy az MSZP-t nagyon elverték a választásokon, a baj az, hogy úgy hagyta magát a vágóhídra hurcolni, mint a liba a baromfifeldolgozóban, emellett hagyta magát stigmatizálni, nem tiltakozott a lopás vádja ellen, egész viselkedéséből a bűntudat és a vereség szaga érződött – véleményem szerint az első indokolatlanul, a második meg feleslegesen.
Most sem jobb a helyzet, - az átlagválasztó azt mondja, nem csinálnak semmit, csak torzsalkodnak, és az a borzasztó, hogy ez többé-kevésbé így is van.
Nem mondom én, hogy most kezdjenek ígérgetni, hogy megígérjék, ha hatalomra jutnak, akkor keresztezik a libát a százlábúval, de azt elvárnám, hogy minden egyes tisztségviselő, parlamenti és helyi képviselő mutassa magát és beszéljen egységesen, mintha csak profi politikusok lennének, nem a megszeppent Józsika a tanítónéni előtt.
Hát most akkor – állítólag - nekibuzdulás van és majd novemberben a kongresszuson vívunk és aztán majd „mindent megteszünk többek között azért, hogy az MSZP elnökét és a megyei elnököket a párttagok közvetlenül választhassák.”
Na, igen, - aztán majd elmondjuk szertefele, hogy nem akarunk pártelnökök, lenni, a nép meg majd legyintget.
Gyurcsány lassan-lassan bejátssza magát Németh Miklós szerepkörébe, addig taktikázik, míg elfogy mögüle a támogatás.
Pedig fontos lenne ő a baloldalnak, hiszen az ember is olyan, mit a liba, megy a gúnár után, amíg le nem vágják.
Márhogy a gúnárt.
Nőkkel van úgy az ember, hogy leül, maga elé néz és megkérdezi magától: mit eszek én ezen a nőn?
Gyurcsánnyal is valahogy így vagyok, mit kedvelek én ezen a langaléta ötletgyároson, aki nem hajlandó üzemszerűen működtetni a baloldalt, aki felkap és eldob ötleteket, aki profik helyett az isten tudja, kikkel veszi körül magát.
Aki most új internetes platformot gründol, ahelyett, hogy a meglevőket és az elérhetőket használná és használtatná fel célirányosan, aki a facebookon teszi közkinccsé, hogy egész nyáron a hasát süttette a nappal, miközben meg az ország szépen lassan megy tönkre és nincs senki, aki becsatornázná a rengeteg kritikát, felháborodást, aki szervezne és irányítana olyan léptékben, amilyenre most szükség lenne.
Most majd tartunk oktatást a szervezőknek, meg most majd tervezzük az őszi rendezvényeket.
Elárulom, Viktor is tervezi, sőt, hozzávetőleg tudni lehet, hogy mi lesz a fénypontja: a magyar Houdini szabadulási kísérlete a láncokból…
Azt írja Gyurcsány: tarts velünk.
Hát igen.
Persze könnyebb lenne, ha tudnánk, hogy hova és tudnánk, hogy ki is az a "velünk"…
:O)))
