FRAKCIÓ AKCIÓ

Hát persze, hogy nem lesz frakciója ebben a ciklusban a Demokratikus Koalíciónak!

Mikor elolvastam az erről szóló mai híradást, nem ért revelációként a felismerés, hiszen pontosan erre lehetett számítani, nem másra.

Azt is megjósolom, hogy ha a következő választás előtt a Demokratikus Koalíció a közvélemény-kutatások szerint nyolc százalékon áll majd, akkor a parlamentbe jutáshoz szükséges szavazatokat tíz százalékban fogják megállapítani, ha pedig ez összejön, akkor természetesen csak a százhetven centiméter alatti jelöltek számítanak, merthogy a magyar mokány nép.

És ha Gyurcsány a szent cél nevében lefűrészeltetné a lábait, még akkor is hátra lenne a bajusznövesztés, melynek fazonjáról és hosszáról hosszadalmas bírósági eljárásban kellene dönteni.

Ezt a döntést egyébként össze lehetne vonni azzal a felségsértési eljárással, melyet azért indít majd a Fővezérség, mert a lefűrészelt lábú Gyurcsány meglepetten észlelné - letekintve a Vezér feje búbjára - hogy kopaszodik a Gigász, és ezen - politikailag nem teljesen korrekt módon - elröhögné magát – ez a fűrészelés előtti magasságából nem is volt látható.

Van ez így, van perspektíva, melyből a tetűt lehet látni, a fejet nem.

Az indoklás is tetszett nagyon, merthogy az a párt alapíthat frakciót, mely a választásokon elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbértéket, márpedig a DK nem indult a választásokon, így aztán nem is lehet neki frakciója.

Nem úgy, mint például a kereszténydemokratáknak, amelyek éppen olyanok pártnak, mint a repülő víziló madárnak, és mégis.

Bevallom, nem mindig tetszik nekem az a csodavárás, mely Gyurcsányt és holdudvarának szűk prakticizmusban dúskáló tagjait jellemzi, néha olyan gyanúm támad, hogy a mértéktelen és határtalan optimizmus gyomorrontást tud okozni.

Sokszor arra gondolok, hogy ha olyan ellenféllel birkózunk, aki kihasználva a bíró legkisebb megingását vagy figyelmének pillanatnyi lankadását eddig is azonnal tökönrúgott, akkor most, amikor ő nevezi ki a bírót -átvitt és konkrét értelemben is – nemigen lehet számítani arra, hogy a fair play díjra fog hajtani.

Különösen akkor nem, ha már el is mondta ars poeticáját: az ellenfelet, ha mód nyílik rá, azonnal meg kell ölni.

Ha a középkorban élnénk, ez már be is következett volna, így viszont kell egy kicsikét még buzgólkodnia azon, hogy az országot visszavezesse a középkorba - eddig elért eredményei ígéretesek.

Emberileg nagyon rokonszenves az, hogy aki demokratikus társadalmat épít, az viselkedjen demokrata módjára, kezelje politikai ellenfélnek az övétől eltérő elveket vallókat, de semmiképpen ne tekintse őket ellenségnek.

Ne tételezzen fel senkiről eleve rosszindulatot, fontolja meg ellenfele érveit is, és kísérelje meg az együttműködést a közösen vállalható elképzelések megvalósítása érdekében.

No igen, de ez csak akkor megy, ha az ellenfél is hasonlóképpen viselkedik.

Amikor két gúnár vetélkedik – netán verekszik - a liba kegyeiért az egyenlő felek küzdelme.

Amikor egy ketrecharcos vetélkedik az elméleti fizikussal, akkor azért célszerűbb bátorságpróbára invitálni a derék harcost és felkérni, hogy a harc előtt rituálisan nyalja meg a ketrec folyékony nitrogénnel kezelt kilincsét.

Ha nem valami ilyesmi történik, akkor delikvensünket kékre-zöldre verik, és ha megéri a másnapot, már elégedett lehet.

Itt pedig ez a helyzet, a magyar társadalom egy ketrecharcost engedett össze egy filosszal, aki szorítósegédnek és edzőnek is énektanárokat és alanyi költőket választott maga mellé, és gondolom, folyamatosan csodálkozik, hogy milyen szerencsétlenségek érik lépten-nyomon.

Eleinte üdítő volt ez a jelenség, az ellenféllel szemben tanúsított úri nagyvonalúság, a barátságot sugalló gesztusok, a kínosan betartott politikai korrektség, hiszen a normális ember békességre vágyik.

De ha az ellenfél nem normális ember és nem erre, hanem korlátlan hatalomra vágyik, akkor nem biztos, hogy ez a megfelelő magatartás.

Lehet, célszerűbb a legkisebb támadásra is felkapni egy hólapátot és azzal úgy vágni pofán, hogy támolyogva töprenghessen egy darabig, megérte-e?

Vannak bizonyos körök, ahol a kulturált viselkedés a gyengeség jele.

A politikáról azt mondják, hogy a lehetséges művészete, de azt még sehol nem láttam leírva, hogy szépművészet lenne.

Fáj ezt leírni, de Gyurcsány is felelős abban, hogy a mi Törperősünk és maffiacsaládja idáig juthatott.

Például, ha 2006-ban bíróság elé állítják, mert a hatalom erőszakos megdöntésére szervezett összeesküvést, akkor a dolog nem jut idáig, és az ország gazdagabb lenne a hiányukkal.

Mikor hosszú tökölődés után a DKP kivált a Szocialista Pártból, ezt az egész ügymenetet borítékolni lehetett.

A folytatást is lehet, a választások előtti őrizetbe vétellel, kis sétával a pórázon, egészen a teljes vagyonvesztésig és a közügyektől való tízéves eltiltásig.

Nincs rá törvény?

Ha nincs, majd lesz - hát most is, nem csináltak a frakció ellen?

Egy miniszterelnökséget viselt politikus nem engedhetné meg magának a naivitás luxusát…

Mi lehet a kimozdulás?

Itt – megítélésem szerint – csak egy felé vezethet az út: vissza a szocialista párt felé.

Nem visszalépve, hanem megvizsgálni annak lehetőségét, hogy lehetséges e pártszövetséget létrehozva, egy frakcióvezető-helyettesi stallummal beérve, a választásokig hátralevő két évben normális megszólalási lehetőséghez jutni?

Lehet persze egyéni képviselőként is lehúzni a hátralevő időt, de úgy se infrastruktúra, se média-megjelenés, csak a szürke hétköznapok aprómunkája, kétes eredménnyel.

Persze ehhez fel kellene adni a büszkeséget, a szociknak a sértettséget, nem könnyű lecke.

Vajon meg tudják oldani tisztességesen?

:O)))

ORBÁN MEG RÖHÖG A MARKÁBA

Gyurcsány Ferenc írta ezt, a szombati tüntetés sikertelensége miatt érzett elkeseredésében.

Ami azt illeti, röhöghet is.

Politikai ellenfelei nem tudnak mit kezdeni vele, még akkor sem, amikor a külföld már rongyosra rugdalta a seggét, mikor már az egész nyugat – nagyon diplomatikusan persze – az ő zsarnoki törekvéseiről szónokol.

Tizenvalahány éve nem tudja megfejteni a baloldal ezt a faéket, aki úgy játszik velük, mint macska az egérrel.

Közben elkopott a baloldali szavazótábor, és akik a demokráciában hisznek, azok mindenféle hirtelen feltűnt megváltók szektájához csatlakoznak.

Orbán meg közben nagy buzgalommal, egyesével nyírja ki politikai ellenfeleit, akik legfeljebb szomorú pamfletekben méltatlankodnak a sors igazságtalanságán..

Meg értelmiségi nyavalygással töltik a drága időt, holott nyilvánvaló, hogy Orbán minden hatalomban töltött napja egy újabb lépés Ázsia felé, értve ezen Viktorbasi szépen bimbódzó, talán nem teljesen eurokonform rendszerét.

Gyurcsány teljesen jól látja a helyzetet, ez mindig erőssége volt, ellenben a gyakorlati ellenlépések terén talán lehetne eredményesebb is, hogy én is brillírozzak itt a diplomatikus fogalmazásra való készségemmel.

Ha Gyurcsány olyan eredményes lett volna az elmúlt hónapokban a demokratikus ellenzék felépítésében, mint amilyen eredményes volt a demokratikus értékek lerombolásában ellenfele, akkor a mai helyzetben Orbán úgy szűkölne, mint a kutya, amelyiknek becsípte a farkát a becsapott ajtó, de ez a helyzet – sajnos - csak vágyálom.

A probléma fő okát én abban látom, hogy míg Orbán az évek során profi politikussá vált, ellenfelei jobb esetben is csak műkedvelők maradtak, de ha ezt valaki a szemükre hányja, akkor olyan megbántott képpel néznek a világba, mint a liba, amelyik elől elhúzták a kukoricástálat.

Aztán megbántott önérzettel amatőrködnek tovább.

Orbán nem abban profi, hogy meg tud szervezni egy politikai gyűlést, nem abban, hogy ki tud találni ütős mondatokat a hétköznapi kommunikáció számára, hanem abban profi, hogy olyan embereket alkalmaz, akik értik a szakmájukat.

Ha Gyurcsány a saját cégeinél is a jelenlegi szisztémáját alkalmazná, már híre-pora sem lenne azoknak.

Hálistennek a nagypolitika jobban érdekelte a piackutatásnál, a pénzügyi problémák megoldásánál, így aztán szakértő vezetőket keresett és talált, akik még a bonyolult politikai háttér mellett is elgurítják a cégeit, mint jó menedzserektől ez el is várható.

De nem csak Gyurcsány szenved ettől a betegségtől, ugyanez az attitűd fellelhető a szocialisták házatáján is, akik egyszerűen képtelenek kilépni a tönkrevert párt szerepéből, ez pedig egyenes út a politikai halálba.

Amikor Viktor jégkorongmeccset nézett három napig, mert rommá verték a pártját, akkor nem siránkozott, hanem koncepciót váltott és nekiállt a munkának.

Emellett még külön probléma, hogy Orbán ellenfeleinek nem egy ellenorbánt kellene felépíteni, hanem egy működőképes ellenzéki tömörülést, márpedig most láthatólag nem ez folyik, hanem különféle pártvezéri ambíciók smirglizgetése, meg a sértettségtől táplált személyi ellenszenvek kiélése és eltűrése akkor, amikor ez minden résztvevő részére az eljelentéktelenedéshez vezet.

Talán lehetne a tagságokat is mozgatni, mert a jelenlegi értelmiségi vitaklubok láthatólag nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

Párt itt ezekből a langyosra hangszerelt tömegekből – már, ha tömegek még egyáltalán, ugye - akkor lesz, ha a feladatot tudnak nekik adni a pártvezetések.

Ha már azt sikerült elérni, hogy a sok nincstelen proli és parasztgyerek ennek a kóklernek a szavait szajkózza, akkor talán itt lenne az ideje olyasmiket is mondani nekik, amivel azonosulni tudnak, és lehetőleg az ő nyelvükön, mert abból értenek.

Sajnos mára az utolsó néptribun adottságú politikusnak, Szanyinak is sikerült elvenni a kedvét a szerepléstől, pedig ő aztán tud a nép nyelvén beszélni.

Persze itt mindenki pártelnök akar lenni, pedig hát egy párt több, mint kettő, ezt már Orbán réges régen felfedezte, mint ahogy azt is, hogy járjon bár a vízen és levitáljon, de akkor is kellenek mások is mellé, már csak praktikus okokból is, - nem kell minden baromságot neki kimondani, ugye, még ha szorgalmas és végtelen a strapabírása, akkor sem.…

Szóval, nem elkeseredni kell, hanem szembenézni a helyzettel, és nekilátni, levonni a következtetéseket, megkeresni minden posztra az alkalmas embereket és a barátokat szabadidőben szeretni.

Ha nem ez történik, akkor meg be lehet rendezkedni harminc év ellenzéki szerepre és versenyezni a parlamentbe jutásért noname, önértékelési zavaros, önjelölt politikusokkal, akik képesek öt perc alatt szétverni értelmes és ígéretes kezdeményezéseket.

Még mindig nincs késő újragombolni a kabátot, neki lehetne kezdeni, kedves pártpolitikusok.

:O)))

LIBSIK

Megvan a megoldás!

Ez az izgága Gyurcsány az új pártjával csak a gondot csinálja itten a rendes skatulyákhoz szokott magyar politikai életben, hát hogy képzeli azt, hogy baloldalinak nyilvánítja magát?

Ki tűrhetői ezt el, mikor ez a skatulya már foglalt, eben terpeszkedett el a szocialista párt, és ebben szoronganak a feneke - és a bányászbéka feneke alatt - a magukat kommunistának aposztrofáló pártok, meg a magát szociáldemokratának valló Kapolyi féle párt.

Nem fér oda már be senki, és amikor kiderült, hogy Gyurcsány saját céggel kíván részt venni a politikai zsibvásáron, mindenkinek vakaródzhatnékja támadt.

Először a Kapolyi féle gittegylet kapott sikítófrászt, magas gyógyszertérítési díjra kötelezett alvezére egyfolytában siránkozott, közben meg a tenyerét dörzsölte, végre valaki kíváncsi rájuk.

A komcsik hallgatnak, ők tudják, hogy Gyurcsányt annyira érdeklik ók ideológiailag, mint libát az erdèlyi fatányéros, a Fideszt nem érdekli az ideológia, ellenben ha a pénzüket veszélyeztetné, a nyakigláb már a várbörtönben ülne, merthogy az ö gondolkodásuk inkább praktikusnak mondhat, mint elvszerűnek.

Habár, a politikai palettán már csak baloldaliak nem voltak, így az is lehet, hogy az ő jövőbeli terveiket is keresztezi az első számú közellenség, akinek a fejére elég szép vérdíj lehet kitűzve...

A választó egyelőre ugyan még ott tart, hogy az új párt egy olyan szocialista párt, amelynek tagjai megunták a tökölődést meg a semmittevést és akarnak is valamit tenni a viktatúra megdöntéséért - már a képviselői fizetések felvételén és a két szavazás közötti szundikáláson túl.

Ez nagyon helytelen, hiszen félrevezeti a választót és arra késztetné, hogy téves párhuzamokat vonjon, fel kell tehát világosítani.

A szociáldemokraták testalkatában is a szebb jövőt ígérő üdvöskéje, Schmuck Andor azonnal kijelentette, hogy a tagság - ő és a Laci bácsi - nem hívei a parttalan liberalizmusnak, ők továbbra is a Népszava-kalapács vitéz forgatásában látják a munkásosztály felvirágoztatásának útját.

Ellenben a szocialisták és a Fidesz megmondóemberei egyik oldalról, a szabad madarak kissé megtépázott tollú maradványainak médiában vitézkedő utóvédje a másik oldalról eldöntötte az új pártalakulat sorsát - liberális párt lesz ez, hiszen ez így jó nekünk.

A libsiknek azért, mert ez a pasas úgy sem tud megmaradni a tankönyvek által leírt keretek kőzött, így továbbra is ők maradhatnak az általuk képviselt formájában ugyan bukott,  de vegytiszta eszme kizárólagos zászlóvivői.

A szocik egyes prominenseinek pedig azért lenne ez jó, mert lehet vidáman mutogatni, hogy nalám, mi megmondtuk előre, hogy a békétlen nyakigláb a liberálisok ötödik hadoszlopa, szemölcs a szocialista eszmék habtestén, navégre, hálistennek vége van a Gyurcsányizmusnak!

A Fidesz meg a saját tábora maradékának meg a szélsőjobbnak játszik, ahol a "liberalizmus" közvetlenül a durvaanyád mellett tanyázik, a Gyurcsány meg a varacskos disznóval keresztezett zsiráfpatkány szinonimája.

Jelenleg itt tartunk, ami azért nem túl jó jel a jövőre nézvést, de mit tegyünk, a magyar politika már csak ilyen,

Nem szólva arról, hogy mit csinálnak ezek a népek, ha kiderül, hogy az új párt esetleg valóban egy modern, nyugatos, szociáldemokrata párt lesz, amelyik elfogadva a kapitalizmus feltételrendszerét fogja képviselni a munkavállalók, a kisvállalkozók, a nyugdíjasok politikai érdekeit, megengedve magának azt a luxust, hogy ne a liberalizmussal szemben határozza meg magát, ellenben elfogadja abból a mindenkinek rokonszenves elveket.

Nehéz ebben az országban tisztességes politikai pártot csinálni, nagyjából olyan feladat, mint mocsárban megrendezni az 400 méteres vegyesúszás világbajnokságát.

Nem lehetetlen, de az eredmények azért nem lesznek az igaziak…

Mindenesetre a párt jellegének meghatározása elsőrendű feladata az új párt agytrösztjének, majd kongresszusának, és ettől kezdve nem kellene kíméleteskedni, meg odahagyni a szociáldemokrata címkét másoknak, lehet ez a párt – és személyesen Gyurcsány is – olyan jó szocdem, mint a kissé kanyargós politikai pályájú Schmuck Andor virtuális pártja.

Aztán lesz itt még egy neuralgikus pont, mégpedig az, amikor elindul a tagság a régiből az új felé.

Márpedig, ha elindulnak, akkor itt lesz felzúdulás meg népharag.

Ha a szocik a kongresszuson tovább folytathatják az eddigi politikájukat, akkor az általuk favorizált iránytű olyan utat fog mutatni nekik, melyet nemigen fognak szeretni.

Jobb lenne a békesség.

Széles az út, elférünk ketten is, mondta Szakasits hajdan, de korunk Rákosija ma nem baloldali pártban van, így aztán a mondás akár még igaz is lehetne.

Ebből az alapállásból lehetne talán politizálni…

:O))))

HISZTI

Komoly fennforgások vannak a Szocialista Párt házatáján, elszakadt a cérna, a párt egyes vezető politikusai nem bírják a gyűrődést, kitört rajtuk a tettvágy.
Az öregebbje már eddig is nehezen bírta a megpróbáltatásokat, de mint ahogy az öreg, bölcs és ravasz krokodilok várnak a Nílus-parton a könnyelmű gazellára, úgy várták ők is, hogy Gyurcsány közelebb lépjen és ráküldhessék a fiatal versenyzőt, aki megteszi helyettük a szívességet és legyilkolja az izgágát.
Aki feltünése óta csak a bajt csinálta, aki soha nem nyughatott, soha nem volt elég jó neki az, ahogy éppen van, mindenféle eretnek ötletekkel állt elő és soha nem volt képes megülni a fenekén.
A mai napig maradandó sérüléseket okozhattak nekik hajdani miniszterelnökké választásának körülményei, ahol a tekintélyes testület tekintélyes tagjait alázta meg azzal, hogy nem bölcs döntésüket, hanem helyette a miniszterelnöki megbízást fogadta el.
Utána egyszer már -  amikor lemondott a miniszterelnöki tisztségről, de a párt vezetője kívánt maradni - azt hitték, sikerült leszámolni vele, erre tessék!
Nem hogy befeküdt volna a szépen megásott politikai sírba, de izgágább, mint valaha.
Pedig milyen szép kis gödör volt az, még a hosszú lábait se kellett volna összehúznia benne...
De most aztán vége!
Már az is sok volt, hogy platform-alapításba kezdett, de hogy ez a platform még azt is teszi, ami úgy amúgy alapvetően a platformok dolga lenne, hogy javaslatokat tesz az elnökségnek meg kritizál - hát ez azért több a soknál!
De még ezt is elnézték volna neki, leginkább csak legyintettek, ha meghallották valamelyik javaslatát, mint öreg paraszt az esőre - hadd essen, - de a helyzet Virág elvtárséknál megváltozott, egyre fokozódott.
Az izgága langaléta fel akarta forgatni a pártban évtizedek óta bevált rendet, mely szerint van a mezei tag meg van a pártpotentát, aki megmondja, hogy mi a véleménye a mezei tagnak, majd képviseli is az imígyen demokratikusan kialakított véleményt.
Száz ember egymást választgatja meg, majd az így kialakult remek testületek újabb testületeket alakítanak saját tagjaikból, így aztán biztosított a grémiumok megfelelő összetétele és friss erők bevonása a pártmunkába.
Csak attól kell kicsit tartani, hogy a tagok egy-egy feszültebb pillanatban egymásnak esnek a botjaikkal és mankóikkal, hogy a harckocsiként használható kerekesszékekről ne is essék említés.
A mezei párttag beleszólása a személyi kérdésekbe nulla, a politikába meg még ennél is kevesebb, joga van hallgatni és meghallgatni a döntéseket, egyébként meg még a libapörköltet is képviselői útján fogyasztja.
Nade ez a legutolsó javaslat, ez aztán igazán penetráns és vérlázító volt!
Méghogy bízzák közvetlenül a tagságra képviselői mandátumukat, melyet oly sok fáradságos munkával buliztak ki a Nagy Összeomlás idején, erdős-hegyes terepen, korlátozott látási viszonyok között?
Majd ha meszet ettek!
Akkor inkább szakadjon minden, csak ők maradjanak, nomeg a vagyon, mert ez elengedhetelen feltétele a kényelmes tovadöcögésnek.
A vagyon marad!
Ez volt egyébként szinte az egyetlen határozott és tökös állásfoglalás részükről az utolsó két évben - eb ura fakó, Ugocsa non coronat, vitam et sanguiem, de a vagyon marad!
Persze Gyurcsány nem bírta megállni, hogy ne reagáljon erre, és ne tegyen javaslatot izibe, hogy hová dugják fel a vagyont a vagyonőr frakció tagjai, de ezt rosszul tette.
Ha itten a párt szakad, akkor az a tagok vagyona, és csak szemlélet és matematika kérdése, hogy kit tekintünk távozó tagnak és kit maradónak, de ehhez persze kellene egy tagrevízió is, ami a jelenlegi elnökség érdekeit figyelembevéve az utópiák birodalmába tartozik.
Mindenesetre a vagyon a tagságé, merthogy a párt az nem olyan, mint a Szentkorona, nem egy szakrális elvont izé, amelyik a pártelnök piros nyakkendőjében manifesztálódik, a párt emberek szövetsége, és a válásnál a vagyonmegosztás természetes dolog.
Ha többen mennek, mint maradnak, akkor az az érdekes helyzet áll elő, hogy gyakorlatilag a maradók lesznek az elmenők, de őket is megilleti a rájuk eső rész a vagyonból.
Gyurcsány meg csak ne dzsentriskedjen itten, hogy egy ujjpattintással lemond a vagyonról, mert ugye nem csak igével él az ember.
Moldova írta a bölcsességet : "Akarsz nehezet mindenáron? Próbálj b@szni kerékpáron!" - és ez egy nagy igazság.
Nem kellene ezt a dolgot most mindenáron kenyértörésre vinni, meg kellene várni a kongresszust, már mindjárt itt van.
Jobb lenne egyben tartani a pártot, jobb lenne tiszta viszonyokat teremteni, nem kellene belegyalogolni a veteránliga csapdájába és elvinni a békétlenség és bomlasztás jelzőjét emlékbe.
Nagyon jól be lehet azt mutatni, hogy kik is azok, akik a hatalmukért - legyen az bármennyire is harmatos - az egzisztenciájukért, a hiúságukért kapaszkodnak a mandátumukba, ahelyett, hogy a párt megújulását tartanák szem előtt.
Sajnálom Mesterházyt és megértem az ő nehéz helyzetét is, magam sem szerettem elismerni, hogy adott feladatra vannak nálam rátermettebb emberek, de néha szembe kell nézni azzal, hogy a poitikában nem elég az okosság, a szorgalom, a tisztesség meg a sok munka, itt kell valami megfoghatatlan plusz is.
Ez benne nincs meg sajnos, Gyurcsányban viszont - aki mellesleg szintén nem hibátlan és egyelőre még a vízen sem tud járni - kétségkívül megvan.
A libák is akkor élnek célt, ha a vándorlás során mindenki a megfelelő helyen repül, de a csapatban minden egyes liba teljesítménye a maga helyén fontos.
Jó lenne, ha a párt vezetésének lenne legalább egy libacsapatra való esze...


:O)))