Valahogy így jártunk mi is, és csak későn ébredtünk rá, hogy megszívtuk, mint a torkosborz, jóllehet tudhattuk volna ezt már előbb is.
Csak éppen nem akartuk tudni.
Pedig volt ennek előzménye, ha nem is ennyire kiérlelt formában, a későbbi baltás gyilkos akkor még csak a légy lábait huzigálta, mivel baltája - és hozzá ereje – akkor még nem volt.
Lett.
Merthogy rámutatott a konyhakertre, mely kétségkívül kissé gazos volt, de azért voltak ágyások, melyekben ott növekedett a demokrácia nevű növény, meg igen lassan bár, de a jövedelem nevű káposzta is.
De éjszakánként ott volt ő is a segédeivel, és a parlagfű meg a bürök magvait szórta szanaszéjjel, majd azt mondta, majd ő elvégzi a gyommentesítést, csak kellene ehhez egy balta.
Mint az üveges, aki éjjelente féltéglákat hajigál az ablakokba a jobb üzletmenet érdekében.
Hát odaadtuk neki a baltát, hiába mondta az egyik előző kertész, hogy a balta nem a konyhakertbe való szerszám, nem hittünk neki.
Nem hát, mert, ahogy a patás fel-alá trappolt a kertecskében, összetaposva az ágyásokat és beleverve egyet-kettőt kapanyéllel a szembejövő kertészek képibe, valóban egyre randább lett az addig oly kedves kis kertünk.
Megaztán az a világ rendje, hogy a kertészt nem élethosszig szerződtetjük, hanem meghatározott időre, hát hadd kapjon ez is lehetőséget, hiszen olyan szép tervei vannak, és megígérte, hogy majd megvédi a zellert, amit a másik kertész el akar lopni gumóstól-levelestől, mindenestől!
Eleinte mindenki csak kissé értetlenkedve, de bizakodva nézett, mikor a baltával csapkodni kezdte a növényeinket, megmagyarázgattuk, hogy ahhoz, hogy rend legyen, először meg kell tisztítani a terepet, de aztán, amikor tőből vágta ki a demokráciát, már sokan gyanakodtak.
Közben a régi kertészek szerteszaladtak, némelyik megijedt, hogy őt is hókon vágják, némelyik elkezdett helyezkedni, hátha még alkertésznek jó lesz az új rezsimben is, voltak meg, akik azt gondolták, hogy majd eléldegélnek abból, hogy a piacon, mint növényvizsgálók megmondják a frankót az új kertész termékeiről.
Rossz nyelvek szerint meg is állapodtak vele arról, hogy szép békésen kritizálják majd az új zellert, mely ránézésre kiköpött parlagfű, ehetetlen és taknya-nyála egybefolyik annak, aki mégis megpróbálja fogyasztani.
De hát nincs más, a szakértők szerint meg csak a narancssárga levelek színe ellen lehet kifogás, amúgy a tápérték és az élvezeti érték egyaránt magas.
A kertecskénkben ma egyenletes eloszlásban gyomnövények, lótetvek és elmebeteg kertészek lelhetők, utóbbiak feltehetősen terápiás céllal, ott bolyongva rikkantják időnként, hogy unortodox, wassalbert, meg, hogy hazafiság, rendbírság, - közben oda- odacsinálnak a kert minden sarkába.
Ha pedig valaki belelép, vagy szóvá teszi a bűzt, arra kórusban ordítják, hogy ócska komcsi.
Persze sok hely a növénytermesztésre nincs is, hiszen a kertben menet közben stadionok épülnek, meg kell a hely a rendfenntartók gyakorlótere számára is, merthogy a kertész a szerződése lejárta után is maradni akar.
Hogy is mehetne el, hiszen - mint megemlítette - a tulajdonosok nem tudják még gond nélkül levenni futás közben a harminc méteres átadásokat, márpedig az igaz magyar számára ez alapkövetelmény, különben hogyan is merhetne nagyot rúgni?
Körömpasszokkal meg nem megy senki itt semmire, durrbele, a közepibe!
A környező kertek tulajdonosai elképedten nézik az új növénytermesztési technológiát és rettegnek, nehogy hozzájuk is átterjedjenek a gyomok - a libák is fintorogva elfordulnak, ha átrepülnek felette.
Látogatóink nincsenek, hajdani barátaink szánakozva néznek ránk, a kertész meg a faeke újbóli bevezetésén gondolkodik, mert történelmileg bizonyított, hogy azt el tudják húzni az asszonyok is, akik másra úgysem alkalmasak.
A tulajdonosok meg még mindig bambán nézik a helyzetet, pedig ma már nincs erre mentség, hiszen ma már senki sem mondhatja, hogy nem tudja, hogy mire számíthat.
De még mindig nem tanulnak, sőt, néha úgy tűnik, ostobábbak, mint valaha.
A kertész lehúzta róluk a ruhát, ott dideregnek puci seggel, és hálás szívvel rebegnek köszönetet, mert nagy csinnadrattával visszaadta nekik a zoknijukat – rezsicsökkentés, bakker - mondta nekik, ők meg azt bizonyítják éppen, hogy a magyar nép inkább találékony, mint okos.
Talán azért van ez, mert nem harcoltunk meg a demokráciáért, mely ajándékként hullott az ölünkbe, ezért nem érezzük az értékét.
Mint a fiatal házasok, akiket a szülők kistafíroztak, berendezték a lakást, ők meg a milliós ülőgarnitúrán utcai cipőben ugrálnak, leöntik borral, kávéval, a gyerek meg kislibákat rajzol rá alkoholos filccel.
Aztán, mikor majd a saját pénzükből vesznek egy harmadát sem érő, lapra szerelt, pozdorjából készült vackot, akkor azt úgy kezelik, mint szent tehenet az indiaiak.
Hát most éppen megengedtük, hogy a kutya kirágja a pamlag oldalát, és azt várjuk, mikor esik szét a bútor, hogy végre megvehessük a magunk szent tehenét.
Csak addig kell kihúzni valahogy.
Nem lesz könnyű…
:O)))
