EMBERTELENEK ÉS HAJLÉKTALANOK

Megy a háború a hajléktalanokkal, röpködnek az érvek pro és kontra, szelídlelkű emberbarátok veszekednek nettó ökrökkel, akik szerint aki akar dolgoz, aki akar lak.
Elképesztő a csörömpölés, miközben egyre sötétebb felhők jönnek, maholnap nyakunkon a tél.

Megvan az idei szezon első kihűlt halottja, akiről tudunk - szerencsétlen állítólag műanyag zsákban próbálta átvészelni a még csak nem is szokatlanul hideg éjszakát – nem sikerült neki.
Hányan fogják követni még a télen – ki tudja?
Hajléktalanok, a társadalom páriái.

Eközben elkezdődött nagyüzemi üldözésük, jólöltözött és a hajléktalanok adóján is kövérre hizlalt urak és hölgyek hozzák a rendeleteket, hogy a fővárosban hol tilos levegőt venniük, melyik padokra lesz tilos letelepedniük, melyik járdákon közlekedhetnek, míg csak ki nem jelölik nekik a tábort, ahol kényszertartózkodási helyük lesz - a kapu feletti feliraton még gondolkodnak.

Merthogy egyébként adófizető polgárok ők is, hiszen minden megvásárolt kenyérszelet vagy cigaretta, minden üveg bor után adót fizetnek ők is, elvileg a jogaik sem lehetnének kevesebbek más állampolgárok jogainál.
És mégis, nemcsak munkától, egészségtől, emberhez méltó élettől fosztják meg őket, hanem állampolgári jogaiktól is.
Pedig a hajléktalan nem jókedvéből él a kegyetlen és rideg nagyvárosban, neki ez a munkahelye.

Merthogy vagy van valamennyi jövedelme – munkabér, nyugdíj, ilyen-olyan ellátás – vagy nincs egy megveszekedett fillérje sem, de élni azért kell, mert az életösztön erre készteti.
Így hát guberál, koldul, lop, gyűjti a visszaváltható vagy eladható dolgokat, miközben cipeli magával egész háztartását a csíkos és többnyire koszos műanyagszatyorban, holott lehet, évtizedeket dolgozott tisztességesen valamikor, valahol.
Csak megszűnt a munkahelye és ameddig volt miből, elkezdett inni, vagy elvált, és a bíróság nem neki ítélte a lakást, vagy a közös lakásban lakó elvált férj naponta lökte át a komondoron, az elvált feleség új nyele naponta pofozta fel, míg csak fel nem adta és el nem menekült a lakásból.
Vagy kitették az utcára, mert nem tudta fizetni a hitelét, utána kitették a munkahelyéről, mert ápolatlan és büdös lett az utcai élettől, ami egy munkáltató részéről, ha nem is humánus, de érthető.

A mi társadalmunk rideg és embertelen, és ahogy távolodunk a sokat szidott kádári társadalomtól egyre ridegebb és egyre embertelenebb.
Nálunk lecsúszni könnyű, visszakapaszkodni lehetetlen, mert nincsenek fogódzók, ellenben minden kanyarban állnak hivatásos lelketlenek, akik a felkapaszkodó kinyújtott kezére rávernek, ha lépne egyet felfelé, hát visszarúgják.

Vannak hajléktalanok, akik sok leleményességgel és nagy szorgalommal összehordanak ilyen-olyan anyagokat, melyekből kunyhót eszkábálnak maguknak, abban élnek sokszor a családjukkal, vannak, akik a gyerekükkel.
Ezek az emberek megérdemelnék a segítséget, mert a maguk esetlenül szerény módján be akarnak illeszkedni a társadalomba, emberhez illő életet szeretnének élni a maguk lehetőségeinek maximumát adva.
A legtöbb, amit a társadalomtól várhatnak annyi, hogy egy reggel megjelennek a dózerek és a közmunkások, és az egyik nyomorult eltakarítja a még nála is nyomorultabb életlehetőségét, mert ha nem teszi, akkor legközelebb lehet, ő is a másik oldalon találja magát, hiszen oly kevés választja el őket egymástól.
Aki pedig az egyik nincstelent a másikra küldte, az meglehet, a hét végén hason csúszik az oltár előtt, és ha a bűnét meg kell vallania, akkor arról beszél, hogy Isten nevét hiába vette szájára, holott Isten, ha lenne, hacsak ránézne is, öklendezni kezdene.

Persze a hajléktalanok között ott a társadalom salakja éppúgy, mint a még mozgó élőhalott is, áldozatok és saját maguk áldozatai - vegyesen.
A népszerű betelefonálós műsorban egyébként értelmes ember panaszkodott, hogy nem mindenki fogadja el a segítséget, horribile dictu olyan is akad, aki ül a padon és maga alá csinál.
Igen, ilyen is van, habár azt azért nem lehet pontosan tudni, hogy aki maga alá csinál, az jókedvéből teszi, vagy nagybeteg, gyógyításra szoruló ember.
Százak haltak meg már agyvérzés miatt, mert a tőlük undorral elfordulók azt hitték, hogy holtrészegek.

Akiket most elkergetnek megszokott helyeikről, azok elveszítik megszokott és bejáratott bevételi és megélhetési forrásaikat - a boltost, aki este odaadja nekik a lejárt szavatosságú ételt, a kocsmárost, aki kis söprögetésért ad neki egy fröccsöt és megengedi, hogy megmelegedjen, a jólelkű lakót, aki levisz neki egy kis ebédről megmaradt ételt – kezdhetik újjáépíteni amúgy is szerencsétlen életüket – télen
.
Tarlós főpolgármester meg majd egy szép téli estén előveszi a kis gyufaárus lány történetét, párás szemmel felolvassa unokáinak és meghatottan, de elégedetten nézi leszármazottait – az ő unokáit ilyen veszély nem fenyegeti.
Orbán is elégedett, minden szépen alakul, és ha keresztülmegy a városon a páncélosával és testőreivel, nem zavarják többé a szemét ezek az emberi hulladékok.
Mi meg kussolunk, mert hallottuk, hogy a Julist is kirúgta a főnöke, mikor pofázott, hát bólogassunk, abból nem lehet baj.

Ha a Föld, a Föld Isten kalapja
Úgy hazánk, hazánk bokréta rajta…

Hogy rohadna meg, aki ide juttatta, mind.

:O)))

SZÖRP

Jó a szörp,

Szereti a törp

e!

Kissé lüke versecske volt ez gyermekkorunkban, kiskamaszként nagyokat röhögtünk rajta, - egy kamasz fiú mindenen nagyokat tudott akkor is röhögni és ez ma sincs másként.

A versikét túl komolyan azért nem vettük, nem soroltuk be a nemzet irodalmának gyöngyszemei közé, nem kerestünk benne eszmei mondanivalót, hiszen evidenciát írt le, a szörp valóban jó volt, mikor a krimóban a fater söröskorsója mellé nekünk is odatette a csapos a szódavízzel teli kriglit, és belebillentette féldecis pohárban kimért málnaszörpöt.

El lehetett nézegetni, ahogy szörp szétfoszlik a vízben, míg csak a csapos egy erre rendszeresített hosszú nyelű kanállal fel nem kafrintyolta az egészet, véget vetve a szörpmolekulák liberális mozgásának – míg csak egyszínű nem lett az egész korsó.

Ki a franc gondolta volna, hogy a mondóka második felének is jelentősége támad, de hát apám megmondta: ami még nem volt, az még mind lehet – így aztán az is bekövetkezhetett, hogy a versike második fele is értelmet kapott és ezzel az egész vers bevonult a magyar irodalom próféciai vonulatába.

A szörpöt valóban szereti a törp.

Olyannyira, hogy meg is akarja adóztatni a legfrissebb hírek szerint.

Szép terv ez, hiszen az első benyomás meghatározó voltát is cáfolja kétségtelen hasznossága mellett.

A felületes ember úgy első blikkre azt gondolja, hogy ezek a köcsögök már képtelenek abbahagyni a népnyúzást, de majd Gíró-Szász pártfüggetlen politológus és hivatásos igazlátó megmagyarázza, hogy téved.

Mielőtt ítéletet alkot, jobban tenné, ha letérdelne ég felé meresztené a seggét és Felcsút felé fordulva háromszor elmondaná, hogy Viktoru Akbar - hátha megvilágosodna!

Merthogy nem igaz az, hogy a szörpöket általában, hanem csak a kevés gyümölcsöt tartalmazó lekvárok és szörpök, de ezek adóztatása támogatja a helyes és egészséges táplálkozási szokásokat, illetve kedvez a magyar mezőgazdasági termékeknek, és segíti a helyi termelés és az élelmiszerbiztonság megerősítését.

Mondjuk ez így helyes is, hiszen a szegényember, aki idáig az olcsó szörpökben tobzódott és alacsony gyümölcstartalmú lekvárokra hajtott, tanulja meg, hogy az élet nem lekvárnyalogatás, ő nem azért van, hogy egyen, hanem azért, hogy adózzon!

Persze nem lenne ez Fidesz –kormány, ha ezzel párhuzamosan nem indított volna harcot a magas szénhidrát-tartalmú élelmiszerek fogyasztása ellen, tehát ha mondjuk lekváros buktát adnak gyilkos szándékkal gyermekeink kezébe, akkor az szankcionálandó, imígyen mozdítva elő a hazai gyümölcstermelés felvirágzását és az egészséges táplálkozás ügyét.

Praktikus is ez, hiszen annál egészségesebb kevés dolog van, mint amikor nem eszik az ember semmit, és mélységesen elítéljük azokat a politikusokat, akik feledve sportolói múltjukat gömbölyded pocakot eresztenek.

Természetesen itt is vigyázni kell az elhamarkodott ítéletekkel, hiszen nem biztos, hogy attól dagad, mert hülyére zabálja magát disznóságokkal az egészséges táplálkozás jegyében, lehet, csak lenyelte a focilabdát…

Hát nem is tudom, hogy hogyan lehetne politikailag korrekten leírni, hogy ez egy gusztustalan banda, majd ha eszembe jut, kijavítom ezt a mondatot.

Mert azért ahhoz pofa kell, hogy állandóan a legelesettebbeket találják meg, hogy a hajléktalanokon élvezkedjenek akkor, mikor az utcán hűlnek ki emberek, hogy az olcsó szörpből drágát csináljanak, hogy a szerencsétlen kisgyerek, akinek ez volt az életében a finomság, már ehhez se juthasson hozzá, miközben az iskolai menzán a sok idióta reformer, aki egyébként sült libát zabál vasárnap, fűvel eteti őket.

Nem szeretem azt a hatalmat, amelyik elveszítette az emberségét, amelyik a legelesettebbeken gyakorlatozik, amelyik ahelyett, hogy a dúsgazdagokat adóztatná a hajléktalanokat és munkanélkülieket csuklóztatja, amelyik elfelejtette, hogy honnan jött.

Gyűlölöm azt a hatalmat, amelyik szemrebbenés nélkül engedi, hogy szerencsétlen kisgyerekek éhezzenek, amelyik felszámolja a gyermekszegénység elleni alapítványt, amelyik legfőbb gondja a koldusok megregulázása.

Az ilyen hatalom ugathat nekem 2014-től bekövetkező felvirágzásról, meg felülmúlhatatlan versenyképességünkről, melynek elérése mindig a beszéd aktuális dátuma + öt év, ez a hatalom ocsmány és embertelen.

Nem az emberek hatalma.

De az emberek fogják világgá kergetni.  

:O)))