EURÓPA

UNITED STATES OF EUROPE

A kampányt tulajdonképpen Viktor nyitotta meg, amikor a választások éjszakáján a Bálna előtt kinyilvánította, hogy a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre.
Idáig hallatszott az Unió megkönnyebbült sóhaja, Barroso elégedetten hátravetette magát a fotelben.
Navégre – a nagyobb problémán túl vagyunk, ezzel az ukrán izével meg majdcsak megbirkózunk valahogy, hiszen az Erő az új, húsznokiásdobozos hátizsákjával velünk van!

Az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására az ismert magyar választási szisztéma szerint kerül sor.
A mandátumokért csatába induló felek túlnyomó többsége fel sem tesz bizonyos kérdéseket, nem, hogy választ adna rájuk.
A képviselőket vallások hívei fogják megválasztani annak tükrében, hogy szeretett pártjuk a homousion, avagy a homoiusion elvei mentén politizál.

De igazuk is van, mindek egy szép tradíciót felborítani, hiszen volt már itt rendszerváltás is úgy, hogy a szénbányásztól a kutya sem kérdezte meg, hogy akar-e munkanélküli pária lenni, egy senki, egy leírt nulla, akit majd az asszony cipelhet a hátán a temetőbe, hogy a fiával együtt kaparja el a temető árkába, melyet mostanság szociális parcellának hívnak.

Nem is kell azt a választót azzal abajgatni, hogy milyen Európát szeretne - ha a véleményét kérjük, akkor az szóljon arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hogy tűrjük-e, hogy elnyomóink (Unió, pirézek, tuggyukkik) a tőke igájába kényszerítsék a büszke magyar felemelt fejét?
Ezek – tudjuk - álkérdések, hiszen magyarember mind a mai napig nem ismerte fel, hogy ha az Unió elfelejtené folyósítani a támogatásokat, akkor az ország éhendöglene.
Persze ez nem érdekes, mert egy virtigli magyar hulla sokkal többet ér, mint két tucat sajt, béka, káposztaevő, libamájzabáló, puliszkafaló és knédlin nyámmogó élő szerencsétlen, aki – legnagyobb bánatára - nem magyarnak született – és akkor még a maceszfalókról és a bodagevőkről szó sem esett.

Egyedül Gyurcsány lóg ki a sorból, aki a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén egyértelműen megfogalmazta: „Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk!”
Hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős Európai Egyesült Államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás megszerzésének lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, tiltaná, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, tiltaná a kötelező hit- és erkölcsoktatást.
Gyurcsány már megint unortodox volt, hogy Kuszaszem szép nyelvújító szavával éljek, hiszen világosan beszélt - ettől más politikusok esetében nemigen kell tartanunk.
Talán ebben rejlik Gyurcsány titka: őszintén és világosan beszél, ez pedig százas IQ felett rokonszenvet ébreszt.

Ha Európáról beszélünk, akkor ez a fő kérdés, nem pedig a nemzet elnyomása, melyet az Unió ravasz módon sokezer milliárdos támogatással kíván elérni, jóllehet évek óta tapasztalhatja, hogy ezzel csak azokat hizlalja, akik teljesítmény nélkül szeretnek szopni bármit, amiből pénz csurog.
Ha Európa marad olyan, amilyen ma, akkor Günther, Alain és a többiek egy ponton túl meg fogják unni, hogy adójukat mindenféle barbár törzsfőnökök magánkincstárába zúdítsák.
Na, ez lesz az a pont, mely elhozza majd az igazság pillanatát a boldogtalan magyar középosztály számára is, amikor majd leereszkednek a vám és egyéb sorompók, amikor a teljességgel hibás önértékeléssel rendelkező kispolgár meredten szemléli lyukas zoknijából kikandikáló lábujját és könnybelábadt szemmel értetlenkedik, hogy hogyan is juthatott ide, pedig ő mindent megtett.

Meg hát.
Talán ez volt a baj, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azokat támogatta, akik szerették volna gyengíteni az Uniót, hiszen jobb a huszonnyolc kiskirály egyikének lenni, mint az egységes Európai Egyesült Államokban egy régió korlátozott hatalmú vezetőjének, mely régió a tetejében nem is a megszokott vármegyerendszert jelenti, hanem határokon átnyúló gazdasági-kulturális egységet.
Megszűnnének a megszokott játékok, területek és közösségek feldarabolása politikai érdekek szerint, idióták felhasználása politikai célokra, megszűnnének a súlytalan intézmények, Európa egyenrangú partnere lehetne bármely nagyhatalomnak.

Kissinger poénkodott hajdan: Milyen telefonszámot hívjak, ha az Európai Unióval akarok beszélni?
Ez ma is fogós, ravasz kérdés, és ameddig erre nincs válasz, addig tág tere van a nemzeti érzésekkel való simliskedésnek, az avas nacionalizmusnak, a bornírt ostobaságnak.

Hogy mit képviselnek majd Magyarország küldöttei az Európai Parlamentben, egy cseppet sem közömbös kérdés.
De azzá próbálják tenni azok, akiknek ez az érdeke, mert előre borítékolni merem, hogy az állam nem azt teszi majd, ami a dolga lenne, hanem beáll kampányolni a kormánypárt és fiókintézménye nacionalistái mellé.
Ahelyett, hogy tisztán és világosan kifejtené, hogy melyik álláspont mit jelent, mivel járna győzelme, milyen hatása lenne az államra és az állampolgárok hétköznapi életére.

El kellene kezdeni végre megtanítani gondolkodni a magyart: mi múlik a döntéseden?
Ha lekapcsolod a világítást sötét lesz, ha nyitva hagyod, akkor világos.
Ha sötét lesz, nem tudsz olvasni, tanulni - buta és tájékozatlan maradsz, ha a világítást választod, akkor ugyan meglátod a pókhálót a sarokban, a koszt a padlón, de tudsz olvasni, írni - szóval okosodsz.
Válassz hát!

Ma ez még nem így működik, ma még azt hiszi a magyar, hogy neki olyan éles szeme van, hogy a sötétben is lát.
Még egyszer-kétszer neki kell mennie a szekrény sarkának, hogy rájöjjön, hogy a turul nem bagoly, ő meg nem elefánt, csak kisegér.
Persze erre nem holnap kerül sor, úgyhogy türelem – de azért jól nézzük meg, kinek adjuk voksunkat az Európai Parlament képviselőinek választásán!

:O)))

A HAZA ÉRDEKÉBEN

Állítólag – a kormányszóvivő közlése szerint – nem enged a magyar kormány az Uniónak, több kérdésben ragaszkodik korábbi álláspontjához.

Így például a bírák nyugdíjkorhatára ügye, vagy az adatvédelmi hatóság esete – egyik vitatott kérdésben sem "finomítanak" az uniós joggal ütköző szabályozáson.

Látom lelki szemeimmel, amint Barroso kerekre nyílt szemmel olvasgatja az orbáni iránymutatást, majd fanyar mosolyra húzza a száját – nem tanul ez a majom semmiből.

Ha Orbán nem enged, akkor az Unió még annyira sem, szerintem nem is teheti, hiszen egyrészt igaza van, másrészt meg nanehogymár a málna egye meg a macit!

Így aztán jön az árfolyamingadozás, valaki majd megint kaszál egy nagyot a Vezér okosságán, aztán majd megint várunk.

Aztán majd elveszítjük a szavazati jogunkat az Unióban, és elveszítünk néhány ezermilliárd euró támogatást is, de megéri!

Mégiscsak abszurdum, hogy a Nemzeti Bank elnökének ne a Viktátor állapíthassa meg a fizetését, mikor lassan már a minisztériumi portás fizetésének ügyében is ő az illetékes.

Hogy lehet így a Magyar Birodalmat erős kezében tartani, ha éppen a pénzesláda őrzője vonakodik kiadni a kezéből a pénzesláda kulcsát!

A jobboldal persze boldog, hogy végre egy keménykezű, határozott vezető vette kezébe a dolgokat, aki bátran az Unió pofájába vágja: Eb ura fakó, Hungaria non coronat! - vagy legalábbis valami ilyesmit, spanyolból mindig gyenge voltam…

És ugyanez a jobboldal minden rajta fellelhető likból kénköves tüzet fúj, merthogy az Európai Parlament szocialista frakciójának magyar képviselői nem tanúsítottak hazafias magatartást, mert megszavazták azt a határozatot, mellyel kilátásba helyeztek további vizsgálatokat a demokrácia magyarországi állapotával kapcsolatban és ezzel megzavarták a Vezér lelkének harmóniáját.

Néhányan kifejtették, hogy ez maga a hazaárulás.

Ha összeszámolnánk, hogy a Fidesz és csatlósai hányszor jelentették fel a magyar kormányt az európai fórumokon, akkor azért azt hiszem, az eredményt csak kétjegyű számmal lehetne leírni, és hogy ezekből a feljelentésekből soha nem lett ügy, az meg a feljelentésekben foglaltak valóságtartalmát minősíti.

Ebben az esetben viszont nem kellett senkinek feljelenteni sehol a magyar kormányt, hiszen olyan dús sugárban és olyan parádés ívben pisilt bele a trambulinról a közös úszómedencénkbe, hogy nem lehetett nem észrevenni.

Hát igen, mondják jobboldali barátaink, de ők – Göncz Kinga és Tabajdi Csaba meg is szavazták a hazát elmarasztaló határozatot, ezért a szocialistáknak el kell őket számoltatni.

Marhaság.

Nem ők hozták az országot ilyen helyzetbe, hanem a szociopata miniszterelnök, aki képtelen elviselni hatalma bárminemű korlátozását, még ha azt nemzetközi megállapodás írja is elő.

Ez az ember el van kissé maradva a világ fejlődésétől, valószínűleg éppen narancsot hámozott, mikor a jogi egyetemen a polgári államberendezkedésről szó esett és elakadt az abszolutizmus koránál.

Mindenesetre ha valaki itt hazaáruló, hát akkor az nem Göncz Kinga és nem is Tabajdi Csaba, hanem Orbán Viktor, aki a saját személyes presztízsét az ország érdekei elé sorolja

Aki láthatólag képtelen felmérni saját személyisége súlyát a nemzetközi porondon, akinek lassan már csak ellenségei vannak, és aki láthatólag meg van győződve arról, hogy az a pökhendi pimaszság, mely személyiségének immanens tulajdonsága, megfelelő magatartás az európai politikai színtéren.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a cél itt tulajdonképpen az ország kikormányzása az Unióból egy államcsőddel kombinálva.

Szerintem úgy képzeli, hogy ha mindenki elbukta is magyarországi befektetéseit, de az államadósságot elviszi a csőd, akkor akár még jól is kijöhetünk ebből a csapdából, ami ezek szerint lehet, nem is csapda, hanem terv, a Sobri Jóska Terv.

És akkor majd kirúgatja magát az Unióból és végre azt csinál itt, amit akar, beleértve a pallosjogot és a ius primae noctis-t is – az Anikónak meg nem kell mindent tudni…

Mindenesetre ez az ember kártékonyabb az országra, mint egy pestisjárvány, mert az a modern orvostudomány eszközeivel talán megfékezhető, de ez a  galandféreg az agyakat támadta meg, gyűlölködő, agresszív állattá téve a nemrég még oly normális társadalmat, mely a rendszerváltást véghez tudta vinni egyetlen pofon elcsattanása nélkül.

Mivé tette ezt az országot – ha ezt valaki józan ésszel felméri, hát sírva fakad.

A legnagyobb baj az, hogy a saját pártján belül rettegnek tőle, nincs rá fórum és nincs egyetlen bátor ember sem ott, aki merné vállalni az egzisztenciális kockázatot, hogy társai szemébe mondja, hogy ez így nem mehet tovább.

Hát, majd meglátjuk, mire a libák ismét leszállnak nálunk hazafelé tartva, addigra tán kicsit okosabbak leszünk.

És lehet, sokkal szegényebbek.

:O)))

LETÖRT SZÁRNYAK

A mai nap feladata a MALÉV elhantolása volt.

Flottul ment minden, nagyobb megrázkódtatások nélkül.

Csak az a néhányezer utas, akinek tönkrement tervezett programja, az a néhány ezer dolgozó a cégnél és a cég beszállítóinál, akinek máról-holnapra megszűnt a munkája a vesztes, és hogy ki a nyertes, az majd kiderül akkor, mikor megalakul az új magyar légitársaság.

Ha megalakul, mert ugyan a Bölcsesség Kútfője ma elmondta a rádióban, hogy vannak erre irányuló törekvések, de az is lehet, mire összejön a bolt, addigra már oda a piac.

Repülőgép már így sincsen, lehet, a most leadott gépekre már festik is az új logót, a két futballcipőn álló három bazaltkockán keresztbetett két rúd téliszalámit…

Ha magyar tulajdonosok lesznek az új cég mögött, vagy olyan cégek, melyeknek tulajdonosi körében fellelhető a magyar szál, akkor legalább tudni fogjuk, hogy kik mozgatják madzagon a mi Hős Marionett-figuránkat, aki immár a hungarikum-számba menő nemzeti légitársaságot is feláldozta, remélhetőleg kiderül, hogy milyen érdekek oltárán.

Mert, hogy ilyen nemzeti érdek nem volt, az tutifix.

A nemzeti érdek a légtársaság fenntartása volt, és erre az államnak minden lehetősége meg is lett volna.

Egy hatvanhat éves légitársaság óriási érték, különösen úgy, hogy szakmai hírneve kifogástalan, alkalmazottai pedig példásan teszik a dolgukat.

A repülőgépek pilótáinak könnyű lesz elhelyezkedniük, legalábbis a legtöbbjüknek, és ha ők is külföldön vállalnak munkát, akkor adott esetben őket sem lesz könnyű pótolni.

Hiába van repülőgép, ha nincs olyan repülőtér, melyre az utasok szívesen repülnek, és amelyre a cégnek érvényes leszállási megállapodása van – vagy alkalmassá kellett volna tenni a flottát a légi utántöltésre.

Mindenesetre az eredmény azt igazolja, hogy már megint megvédtünk valamit, még néhány nap és vagy eltőzsdézzük, vagy ellopjuk, harmadik eset nincs.

Persze a mai szenzációval még nem fejeződött be ez a történet, most jön még a java.

Ha – mint sejtem – az Unió legutóbbi sallere, mely az állami támogatás visszafizetésre kötelezte az állami céget, egyszerű gyógypedagógiai eljárás volt, egy finom kis taszítás dicső kormányunknak az államcsőd felé vezető lejtőn, hogy gurultában jusson eszébe, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit még kaphat.

Ezután viszont úgy kell lépdelnie a kormánynak, mint aki tojásokon táncol – megjegyezném, hogy ezek a kormány tagjainak tojásai lesznek.

A helyi nagyfiúk pedig európai szinten nagyon kisfiúk, a leggazdagabb magyar például Romániában nem lenne benne az első harmincban sem.

A verseny az odahagyott piacért pedig öldöklő lesz, vagy máris az.

És akkor mg itt vannak az oroszok, szinte már a spájzban.

2015-ben jár le a jelenleg érvényes gázszállítási szerződés, ezt majd úgy jövő év vége felé újra kellene tárgyalni.

Ha a szimatom nem csal, akkor a tárgyalóterem ajtajára nem az lesz kiírva, hogy „Árleszállítás”…

Az a két százalékos tulajdonrész a cégben igen drága lesz, de ki fogjuk fizetni, ha akarjuk, ha nem.

Aztán lesznek még mindenféle perek jó eséllyel perelni fog a repülőteret üzemeltető társaság is, melynek rendkívüli érvágás lesz a hazai cég kiesése, hiszen a repülőtéri forgalomból a MALÉV részesedése 40% felett volt.

„A Budapest Airport privatizációs szerződése szerint akár annak ellehetetlenülését is eredményezhetné. Az állam számára így hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró, azaz kb. 450 milliárd forint azonnali egyösszegű fizetési kötelezettséget keletkeztetne, ami a költségvetési hiánycél tartása szempontjából kritikus következményekkel járna.

Egy ilyen nagyságrendű egyösszegű kifizetés finanszírozási szempontból is komoly terhet jelentene.” – írja a privatbankar.hu  Melyik lesz a Malév utolsó járata című cikkében.

A repülőtér üzemeltetője hülye lenne, ha nem perelné azonnal a Magyar Államot.

Ami pénzt a repülés környékén a Fidesz beleszórt a szélbe, abból már többszörösen ki lehetne fizetni a cég adósságait meg a gépek lizingdíjait.

Hát innentől nem szállnak rendelkezésünkre a gépek, a gyerekeim sem ezzel a céggel utaznak Madridba, jóllehet a repülőjegyet már megvették.

Nincs nekünk ezekkel a repülő-dolgokkal szerencsénk, nálunk még a magyar lúd sem repül, legfeljebb sétál a tó alján – lehet ez lesz a megoldás: a gyalogrepülés.

Habár átgyalogolni az Óceánon, erre sem képes nálunk egy kivételével senki.

Nem rossz elképzelés persze egy állami vállalat veszteségeit rálőcsölni a hitelezőkre.

A magánszférában ez persze elő-előfordul, de hogy egy állam viselkedjen úgy, mintha eladósodott lángossütő lenne, ez azért kissé extrém.

Ha ez elcsúszik, akkor jöhetnek sorra az eladósodott állami tulajdonú vagy ilyen tulajdonrésszel rendelkező vállalkozások, elsőként a BKV talán, és akkor majd megtanulhatjuk a gyerekektől, hogy milyen busszal megyünk dolgozni – lábbusszal.

Talán lesz majd aztán később egy gigászi magyar közlekedési centrum, oda tartozik majd minden és mindenki, aki sétál, gurul, lebeg vagy repül, vezérigazgató valamelyik Vitézy lesz, ők már beváltak mindahányan.

Talán ez a lapátfülű is megfelel, hiszen takarékos ember, sajátkezűleg gyártja a csapágygolyókat az elaggott járművek részére...

A MALÉV romjait meg majd megveszi Kaya Ibrahim - Simicskának még bizonyára megvan a telefonszáma.

Ma a libák repülés közben találkoztak az Írországba tartó gépekkel, meglengették szárnyaikat: Isten veletek kékcsőrű rokonok, soha többé nem látjuk már egymást.

:O)))

KIS TOKÁS - VIHARKABÁTBAN…

A Mi Fényességesünk hazatért saját,különbejáratú Augsburgjából, majd Jani házhoz ment.

Természetesen azonnal kiderült, hogy tulajdonképpen ismét győztünk, hiszen még nő a körmünk és a szakállunk.

Az csak a baj, hogy bár még fel tudja mondani összefüggően a leckét, de a mondanivaló egyre avasabb, már csak a leghülyébbek szopják be azt a sok süketelést, amit végtelen tanácstalanságában kétharmadnyi miniszterelnökünk mantrázni méltóztatik.

Természetesen nem lehetett megkerülni az EU – csúcson kifejtett magyar álláspontot, habár az örökös Miniszterelnöki Mikrofonállvány láthatólag kerülte a keménykedést és hagyta, hogy a Vezér töltelékdumákkal, meg a választói számára kevert bódító dumakoktélokkal töltse ki az időt, mely rendelkezésre állt.

Meghallgathattunk ismét egy-két veretes hazugságot a kormányváltás időpontjában fennálló rettenetes helyzetről, Magyarország összeomlásáról, nagyívű párhuzamot a magyar és görög gazdaság állapotáról és kitaglalásra kerültek a munkasikerek is.

Ezekkel sikerült elkerülni a gyászos véget, mely vitathatatlanul várt volna reánk, ha a tehetségtelen Bajnai, horribile dictu Gyurcsány kezében maradt volna a kormányrúd.

Ismét kiderült, hogy mekkora siker volt a nyugdíjasok helyzetének rendezése, merthogy nincsen annál üdvözítőbb elv, mint annyi pénzt osztani el a sok rohadt élősködő között, mint amennyit beszedtünk, teljesen függetlenül attól, hogy ezek a tetvek népünk fanszőrzetén anno mennyivel járultak hozzá aktív koruk nyugdíjasainak ellátásához.

A pénzt meg, amit a jövő nyugdíjasaitól elvettek, remek hozzájárulás a mai problémák megoldásához a bankadóval és a rendkívüli adókkal egyetemben, hiszen az érintetteket ugyan sikerül szép ütemesen tönkretenni, ellenben az ország helyzete nem, hogy javult volna, inkább még romlott is.

Ahhoz mindig is értett a mi Alcsuti Lókupecünk, hogy a világ legártatlanabb pofáját vágva hazudjon bele az ország képes felibe, most sem hagyta ki a lehetőséget, mikor elmondta, hogy ugyan, hát ki is gondolhatta azt, hogy ő majd egyszemélyben fog dönteni ilyen fontos dolgokról, mint a csatlakozás kérdése.

Nanemáááá, hiszen a Parlament nélkül ő aztán egy lépést sem, sehova sem, semerre sem, merthogy ő egy ilyenen korrekt ember.

Nagy kár, hogy a néhány kis kommunikációs vitézkötés előtt már kifejtette, hogy a tervezett megállapodás majd ránk csak akkor vonatkozik, ha beléptünk az Euro-övezetbe, addig mi majd a magunk útját járjuk, hiszen szuverén ország lennénk, ugyebár.

Na, ez a lehetőség ezennel megnyílt, merthogy igencsak úgy tűnik, hogy Európa meg azt mondta, hogy akkor haladj csak a magad útján, hónod alatt a szuverenitásoddal, a gatyádból kilógó csupasz seggeddel (vagy fejeddel? – mindegy is…) a Nagy Magyar Világegyetem felé, te ostoba.

És adjon neked ehhez finanszírozást, aki akar, merthogy mi olyan libát etessünk, amelyik a mi pénzünkön hizlalt püspökfalattal peckesen fel-alá járkál az erdőben és óránként akarja kihívni párbajra a rókát meg a sorsot, olyan istenfia nincs.

Erre aztán az lett a következménye, hogy ismét nyertünk egy ütközetet, merthogy majd most a Parlament fog dönteni és ennek a döntésnek a meghozatalára rengeteg időnk van.

Rengeteg hát, éppen két perce volt a korrekcióra, mikor az ügyeletes ápoló a fülébe súgta, hogy ezt most jól elqrtad Viktor, akarsz még a jövő héten is miniszterelnök lenni?

Hát sajnos akart, de nagy lesz még ennek az ára.

Hogy Fellegi érti ezt, az kétségtelen, mert az IMF képviselőivel folytatott rövidre szabott informális tárgyalás után úgy gondolta, hogy neki itt rengeteg dolga lesz, mondhatni éjjel-nappal kell az IMF összes errejáró delegációinak összes seggét nyalni, és összes kreativitására szüksége lesz ahhoz, hogy el tudja fogadtatni velük azt, hogy befejeződött az ámokfutás.

Nehéz lesz, mert nem fejeződött be.

Egy ország éppen olyan, mint egy emberi szervezet, bonyolult és egyes elemeiben még ma sem ismert, belepiszkálni a működésébe megfelelő felkészültség híján életveszélyes.

Ezért kérünk fel orvosokat a gyógyításra, ha valamiféle betegség gyötri, ezért nem bízzuk a sarki hentesre az agyműtétet.

Márpedig most éppen ezt tettük, és ez a sérült ember éppen hentesbárddal ment neki a társadalom élő szövetének, a társadalmat éltető gazdaság szerkezetének, miközben zavaros tekintetével valami ismeretlen jövőbe réved, melyből mi csak a fülein egyensúlyozott koronát vélhetjük felismerni.  

Azt mondta, hogy a terveiben mindennel számolt, csak azt hitte, hogy napsütésben kell majd barkácsolgatni, erre kiderült, hogy nem csak esernyő kell, hanem viharkabát is.

Mondja meg már neki valaki, hogy nem ártana jó erősen hozzákötöztetnie magát valami keze ügyébe eső árbochoz, mert lesz itt még cunami, lesz itt még tán földrengés is, méghozzá nem is túl sokára.

Jönnek az adórendszer év eleji meglepetései, jön a társadalmi felismerés, hogy talán az államnak és a politikának jobb lenne megállnia a lakások ajtainál, lassan eljönnek majd a nyomorlázadások.

Az emberek megunhatják a félelmet és a rettegés egy pillanat alatt átcsaphat végtelen dühbe, mint volt erre már példa -  a mai Wittner Máriák és Falábú Jankók is hamar előkerülhetnek.

Nem lenne jó ez senkinek.

Már,ha eljutunk odáig, merthogy ez sem biztos.

Lehet, hogy az Unió példát statuál és addig húzza a tárgyalásokat, ameddig a kis tokás viharkabátban, esernyővel a kezében fel nem húzza a nyúlcipőt és el nem ballag oda, ahová az egész művelt Európa kívánja.

Fellélegzés lenne az országnak.

:O)))

ELRUGASZKODÁS

Recseg-ropog az Unió, gondban vannak az államok Görögországtól Írországig.

Gondban vagyunk mi is, talán csak az a differencia, hogy a többiek gondja a világgazdasági válság előttről datálódik, addig a mi gondjaink újkeletűek.

Talán már sokan elfelejtették, hogy a pénzügyi válság végén komoly nyugati elemzők azt prognosztizálták, hogy példásan rendbetett költségvetésünk okán a válságból nyertes pozícióban tudunk majd kikapaszkodni.

Minden esélyünk meg is lett volna erre, tulajdonképpen nem is kellett volna mást csinálni, csak inni tovább a Gyurcsány - Bajnai páros nevével fémjelzett gazdaságpolitikát, elkerülni az ábrándokat, alkalmazkodni a világgazdasági környezethez, belesimulni az EU közösségébe és belekezdeni a nagy ellátórendszerek reformjába.

Természetesen nem egyszerre mindegyikbe, hanem mondjuk az egy ciklus – egy probléma megoldása elv alapján.

Az sem lett volna kevés, viszont egy szerves fejlődést eredményezett volna, nem terhelve meg jobban sem anyagilag, sem pszichikailag az ország népét az elviselhetőnél.

Nem volt szerencsénk, a mi örökké csodákban reménykedő népünk egy bosszúvágytól vezérelt szociopatát juttatott hatalomba, felnézve az égre: Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten.

A mi kissé anakronisztikus vezérünk által folytatni kívánt voluntarista politika hamarosan meg is hozta gyümölcsét – ma ott tartunk, ahol még a Bajnai-kormány legnehezebb napjaiban sem emlegettek bennünket: Görögországgal egy táborban.

A tetejében az őrült, akit bölcs népünknek volt szerencséje a saját nyakába akasztani, személyesen vagdalta el az ország alá kifeszített biztonsági háló köteleit, ami nem is lenne baj, ha csak ő egyedül ugrálna saját cirkuszának kupolájában, de sajnos vele együtt tízmilliónyian lógunk a trapézon, reszketve remélve, hogy sikerül a még tisztán meg sem koreografált mutatvány, és nem zuhanunk alá a fűrészporral borított porondra.

Esélyünk szinte a nullával egyenlő, a világ valamennyi cirkuszi szakembere azt állítja, hogy a tervezett ugrás amatőr és kivitelezhetetlen, arról nem is szólva, hogy ugrás közben mindenki láthatja, hogy kilóg a fenekünk a gatyából.

Mi is az a voluntarizmus?

Ez egy olyan politikai nézet, mely az állam minél erősebb hatalmában látja a  társadalmi integráció és a fejlődés bázisát. Az egyén e nézet szerint teljesen alárendelődik a politika uralmát minden szférára kiterjesztő totális államnak.

Képviselői az emberi akaraton kívüli tényezőket egyáltalán nem veszik figyelembe – merjünk nagyot álmodni, aki nagyon akar, az győzni fog, aki akar, talál munkát, és így tovább…

A voluntarizmus az objektív törvényszerűségeket tetszőlegesen véli alkalmazni, formálni vagy hatályon kívül helyezni, s az erkölcsi választásban is az akarat kizárólagosságát hirdeti.

Az e körbe tartozó politikai irányzatok: a konzervatív nacionalizmus és fasizmus, szovjet típusú politikai társadalmi modell. 

Bátran állíthatjuk, hogy legnagyobb örömünkre mi is bekerültünk ebbe e körbe, habár államunk méreténél fogva még olyan dicsőségre nem tettünk szert, mint a nácizmus vagy a sztálinizmus, de ami késik, nem múlik.

Most éppen itt tartunk, éppen nagyot akarunk, és ki tudja miért, de nekem a Mi Reménységünkről mindig az egyszeri gyerek jut eszembe, aki nagyobbat akart durrantani az apjánál, oszt úgy járt, mint Fekete Pákó egyenes adásban – tudniillik bész@rt.

Egy ilyen szerencsétlenséget kifogni, mint amilyen a mai politikai vezető garnitúra, még békeidőben sem lehet hatfogásos vacsorával ünnepelni, hát még akkor, amikor a nemzetközi közösség is szinte megoldhatatlan problémákkal küzd.

Márpedig most ez a helyzet, hiszen roppant nagy a politikai-gazdasági tét, hogy plagizálgassak egy kicsit: a lét a tét.

Elsősorban az Euro léte, mely a görög államcsőd fenyegető réme miatt igencsak kétesélyessé változott.

Az Unió erős államai körében egyre inkább teret nyer az az elképzelés, hogy fel kell hagyni a haldoklók állandó újraélesztésével, el kell ereszteni a kezüket és hagyni kell, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak – persze mindenki számára világos, hogy magukra hagyva sehogy sem tudnak.

De a dolog nem áll meg itt, hanem a kérdés úgy is felmerülhet, hogy akkor a gazdaságilag legerősebb államok összezárnak és sokkal feszesebb keretek közé helyezik gazdaság és pénzügyi politikájukat, közös költségvetés, közös pénzügyek, összehangolt és mindenkire egységesen kötelező törvények.

Ez a megoldás egyenes út az Európai Egyesült Államok felé, mely ellen a nacionalisták kézzel-lábbal tiltakoznak, de melyet minden gazdasági és politikai ésszerűség megkövetelne.

Természetesen mi éppen most akarunk elrugaszkodni ettől a csoporttól, hiszen egy ilyen államszervezetben nem lenne szinte semmi tere a kreatív pénzátcsoportosításoknak, a pucér seggel épített stadionoknak, a hülyeségnek.

Az se lenne utolsó, egy olyan állam polgárának lenni, mely felett napkeltétől-napnyugtáig húzhatnak a vadludak, amelyben büszkén őrizheted nemzeti identitásodat anélkül, hogy két zászlólengetés között a kukában kelljen kotorásznod.

Persze ez nem a mi szándékunktól függ, de adott esetben a mai idióta megnyilvánulások könnyen visszaüthetnek egy majdani döntésnél és könnyen körön kívül találhatjuk magunkat, lehetünk megint a retererát Európa hátsó udvarában, oszt forradalmárkodhatunk kedvünkre.

Nem túlzok, azt hiszem, mikor azt írom, hogy elsőrendű nemzeti érdekünk világgá hajtani ezt a bohócot, menjen a cirkuszával, ahova akar.

Még szerencse, hogy nem vagyok rendőr, most oda lenne a nyugdíjam is…

:O)))

HAZUGSÁG

Mindenki hazudik, méghozzá sokat.
Napjában többször is, és ezt olyan rutinosan teszi, hogy már maga sem veszi észre.
Ezt tudományos kutatások bizonyítják, mint ahogy azt is, hogy a hazudozás tulajdonképpen igen fontos lelki szükséglet.
Ha nem hazudnánk, belebetegednénk, lehet, bele is pusztulnánk.
Hazugságok segítségével tér ki az ember a mindennapok millió apró megpróbáltatása elől, ennek segítségével kerüli meg a számára lelki kényelmetlenséget okozó kérdésekre adandó válaszokat, a hosszadalmas magyarázkodásokat, a sztereotip kérdésekre adandó válaszokat.

Hogy vagy? – kérdi ismerősünk az utcán, mire a válasz automatikus: Köszönöm, jól!
Pedig dehogyis vagyunk jól, fáj a fejünk, utálunk bemenni a munkahelyünkre, mert ott nem egy közös célért együttműködő, jókedvű csapat tagjai vagyunk, hanem a kirúgástól rettegők közül az egyik, arról nem is beszélve, hogy jön a tél, kellene új téli gumi, de már a benzinre sem telik…
De ha belekezdünk a panaszkodásba, akkor az idő, az idő meg pénz, de ez a legkevesebb, ellenben a szintúgy az állásáért rettegő főnök letol – kinek hiányzik ez?
Nincs kivétel, talán tízmillióból egyetlen, de ő meg azt hazudta, hogy ő az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott.
Az ellenpontja pedig a Nagy Hazug, aki megelégelte a hazugságokat és azt mondta, hogy ennek véget kell vetni.
Mert a politikus persze hazudik, kancsalít egyet a festett egekbe, majd amit ott látott, azt megpróbálja eladni a társadalomnak, mint aktuális világmegváltó programot.
Természetesen, ha valaki az ígéreteket, melyeket a politikusi recept magában hordoz, készpénznek veszi, akkor hihetetlen csalódások fogják érni, mint ennek már tanúi voltunk az elmúlt húsz évben nem egyszer.
Persze hazugság és hazugság között azért különbség van, más az, ha azt válaszolja valaki a hogyvagyra, hogy jól, meg az is más, ha a faluszélen megfogja a rendőr a miniszterelnököt, hóna alatt egy libával, és a hova, hova? kérdésre azt a választ kapja, hogy viszem orvoshoz a libut, mert mindjárt szülni fog…
Szóval politikus esetében is differenciálnunk kell a hazugság és a pofátlan hazugság között, aki pedig ezt a kérdést tanulmányozni szeretné, ki ne hagyja a napi politika tanulmányozását, mert a pofátlan hazudozásnak olyan széles repertoárjával soha még ember nem találkozhatott, mint amilyet manapság dicső kormányzó pártunk és kormányunk előad.
Azt mondta Kósa Lajkó, aki a miniszterelnök legveszélyesebb barátja, hogy nem hívtuk az IMF-et, jött az magától, és hogy kényes helyzetben volt a kormány, mert ha nem beszélünk velük (az IMF-el), akkor az a kritika éri, hogy bunkók vagyunk, mert nem beszélünk velük.
Tulajdonképpen az, hogy bunkók, teljesen független egy IMF delegáció megérkeztétől, ez a magyar kormányzat és a Fidesz immanens tulajdonsága, ezt kétségbevonni körülbelül azzal egyenértékű, mint megkérdőjelezni, hogy a róka és a liba között legrövidebb út az egyenes.
Kósa mester kis magánszámát szemrebbenés nélkül tudta eljópofizni, miközben az IMF képviselőit a guta ütögethette, merthogy kívülnézetből nem lehet mindig tisztán látni, sokszor a senkit is valakinek nézheti az, aki csak a névjegykártyáról alkot ítéletet.
Mindenesetre azért kiadtak egy közleményt, mely szerint "A technikai segítségnyújtás minden IMF-tagország számára nyitva álló lehetőség, amelyet az országok maguk igényelnek".
Hát lehet, hogy én nem tudok szöveget értelmezni, de az én olvasatomban ez úgy szól, hogy a segítségnyújtást a mi Bölcs Vezérünk kérte (Vagy elrendelte? Ki tudja, milyen állapotban van éppen…), nem más, és legfőképpen nem saját elhatározásukból jelentek meg az IMF képviselői nálunk.
Jönnek persze majd akkor is, mikor a Vezér nem hívja őket, legközelebb novemberben.
Ezért is tett jó ütemérzékről tanúbizonyságot Lali alelnök, merthogy az annak a látogatásnak a célja a magyar gazdaság folyamatainak áttekintése lesz és az eredmény pénzt fog érni mindahányunknak.
Akihez még nem jutott volna el a hír, a Mi Bölcsességünk és Kósa alvezér, továbbá Matolcsy guru oly sikeresen tornászta le a hitelképességünket, hogy egy esetleges rossz IMF értékelést követő országkockázati leminősítés azt jelenti, hogy a külföldi pénzügyi befektetők elkezdik a pénzüket hanyatt-homlok kivonni az országból.
És akkor - az új országot megalapítandó - ott fog ülni Viktor Pusztaszeren, körülötte meg az ország népe a puszta seggén, mivelhogy akkor a gatyát is lehúzzák rólunk.
Hogy ez a hazugság mire volt jó Kósának?
Ki tudja, a Fidesz vezetői különös anyagból vannak gyúrva, az agyuk helyén meg egy fényesre polírozott billiárdgolyó van, nagyon úgy tűnik.
Azt sem nagyon értem, hogy miért kellett azt hazudni, hogy az október 23.-i EU tanácskozás időpontja ismeretlen volt, hiszen igen gyorsan kiderült, hogy annak időpontját valamennyi tagország – így Magyarország kormánya is – jóváhagyta.
Vajon miért nem jelezte a Mi Boldogságunk, hogy neki itthon dologidő van, mert az Astoriánál akarja lelkesíteni népét és emlékezni akar az öt évvel ezelőtti rendőrterrorra, merthogy 1956 emléke már rendben van, arról Wittner nagyasszony és társai gondoskodnak folyamatosan, de nekünk most kell megteremteni a fülkeforradalom nimbuszát.
A fülkeforradalom a nevét azért kapta, mert a népnek jó ideig hiányoztak a fülkék, de a forradalom kivívta, hogy ne kelljen naponta körbeszarniuk a Parlamentet…
Ez is teljesen felesleges hazudozás volt, hiszen a vak is látja: menekül a Vezér még annak a lehetőségétől is, hogy esetleg valaki olyan is legyen hallgatósága között, aki nem tapsolja ütemesen a Vik-tor, Vik-tort.
Hogy Szijjártó erről azt hazudta, hogy ismeretlen volt az EU rendezvény időpontja, arra szót se vesztegessünk.
Tulajdonképpen azért van külön kormányszóvivő meg miniszterelnöki szóvivő, mert egy ember képtelen lenne ennyit összehazudni.
Ha így folytatjuk, lehet, növelni kell a számukat…

:O))))

ELNÖKSÉG

Magyarország lesz az Unió, egészen pontosan az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.


2011. januártól – júniusig szól a megbízás, mi Belgiumtól vesszük át a feladatot, minket pedig Lengyelország fog követni.

Az elnökség határozza meg, hogy működési ideje alatt milyen ügyek kerüljenek az Unió érdeklődésének homlokterébe, és nagy befolyást képes gyakorolni a különböző politikai és gazdasági problémák kezelési módjára.

Bár a félév során felmerülő prioritások nagy része „örökölt”, de a soros elnökség új lendületet adhat az Unió együttműködésének bizonyos kiemelt, vagy az adott ország számára kiemelkedően fontos területein.
Természetesen nem kezdődik minden elnökséggel újra a történelem, habár jelen esetben erre nem mernék azért mérget venni - könnyen kiderülhet, hogy Európában forradalom zajlik, csak még nem vettük észre.
Azt már tudjuk azért, hogy az általunk felvetett témák között ott lesz a cigánykérdés, ott lesz Horvátország EU-csatlakozása, a Duna-stratégia, a kiegyensúlyozott szomszédságpolitika, az energiapolitika és még számos más, fontos kérdés.
A soros elnök képviseli az Uniót a nemzetközi kapcsolatokban.
Ez a feladatkör az adott ország tekintélyét természetesen növeli. De nem túl nehéz belebukni sem. Habár a bukás nem látványos, hiszen legfeljebb nem sikerül konszenzust teremteni a kijelölt kérdésekben, de a tagállamok és a piac azért beárazzák a teljesítményt.
Természetesen a soros elnökséget az adott állam kormányfője testesíti meg, ő ad arcot az intézménynek.
Mit mondjak, túl nagy szerencsénk nincs, az arc, melyet a külvilág felé mutathatunk eléggé randa, de hát mit tegyünk, - mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van.
Meg aztán nem is szépségverseny ez, hanem irgalmatlanul nehéz diplomáciai feladat, hiszen az egész tevékenység az egyeztetésekre és kompromisszumok kialakítására irányul.
Tulajdonképpen ez ad komoly okot az aggodalomra – ami azt illeti, a mi miniszterelnökünk nem a kompromisszumkészségéről híres, emellett ezidáig nyújtott diplomáciai teljesítménye egyedül a porcelánboltban tevékenykedő elefánt produkciójával vethető össze.
Azt is le kell szögezni, hogy a funkció nem járhat együtt nemzeti érdekek hangsúlyos képviseletével - akár azokkal szemben is az összeurópai érdekeket kell képviselni - márpedig eddigi nyilatkozatai alapján nem egészen biztos, hogy a mi Kedves Vezetőnk tisztába van-e azzal, hogy ezeket az összeurópai érdekeket eszik, avagy isszák.
Ezidáig neki az Unió csak olyan volt, mint mogyorófa pálca a libapásztor kezében, nemigen kedvelte ha felhívták a figyelmét a megfelelő magatartásra.
Mindenesetre arról már nyilatkozott, hogy Brüsszel annyi napirendi pontot tett az asztalra a magyar EU-elnökség idejére, hogy Budapestnek nagyon nehéz lesz a dolga, ha a munkát sikeresen akarja elvégezni. Hozzátette: "a nekünk fontos témákat most nem tudjuk győzelemre vinni, csak be tudjuk vezetni."
Mint minden más területen, természetesen az uniós elnökség területén is rendkívülit fogunk alkotni, az eddigi, zömében bürokratikus tevékenység helyett érdemi munkát fogunk végezni – az Úr irgalmazzon az Uniónak.
Mindenesetre szomorú szívvel kell tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország megítélésében döntő fontosságú lesz az elkövetkező hat hónap.
Erre a felkészülés már évek óta folyt és nem túl bíztató előjel, hogy az új kormány első feladatainak egyike volt a felkészülésben résztvevő szakpolitikusokat a nemzeti egység jegyében világgá zavarni és helyüket zömében noname nyeretlenekkel betölteni.
Az itt csak a probléma, hogy mire ezek megtalálják a hivatalban a mosdó ajtaját és kiderítik, hogy a vadludak északról délre vagy délről északra vándorolnak, addigra már túl is vagyunk a nagy attrakción és szedhetjük a sátorfánkat.
Ebben az esetben a megmérettetés nem a könnyen megvezethető magyar választó előtt történik, hanem olyan rutinos nyugati politikusok előtt, akiket nem lehet hasbaakasztani albérleti szövegekkel, akiknek nem lehet bemagyarázni, hogy a fű kék és az ég zöld, - olyanok előtt kell a hazai tevékenysége miatt egyébként is kiemelt figyelemmel kísért magyar kormányfőnek produkálnia, akik már régen fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték.
Nemigen fognak törődni nagyívű elgondolásaival és ha forradalmárkodni kezdene, akkor igencsak csúf vége lenne a dolognak hamarosan.
Nagy a gyanúm, hogy így is az lesz, - Orbán nem fog tudni ellenállni a kísértésnek és meg fogja próbálni az ő matyómintás-árvalányhajas lázálmait belecsempészni az uniós politikába, márpedig ez nem lenne szerencsés és nem is nagyon tűrnék el neki.
A mi Vezérünk valódi kispályás, márpedig most be kellene játszani a nagypálya teljes játékterét, és ez nem azt jelenti, hogy nyakló nélkül utazgatunk fel-alá, hanem munkát jelentene és érdemi megegyezések tető alá hozatalát, nem csak a szövegelések szintjén.
Nem hiszek benne, hogy erre a mi Lánglelkű Forradalmárunk alkalmas lenne.
Mitől is lennénk optimisták, mikor a fő szakpolitikai kérdésekben - a romakérdés, a vízvédelem, az energiabiztonság területén ezidáig nem mutatott fel a hazai pályán sem semmi érdemleges előrelépést, sem az előző kormányzása idején, sem mostanában?
Mitől várhatnánk azt, hogy ez az ember hétfőről keddre megváltozik és alapvetően konfrontatív természetét levetkőzve világforradalmárból a kompromisszumok aprómunkáján dolgozó európai politikussá válik?
Ami azt illeti, erősen aggódom horvát barátaink miatt is, akiket már többször pozitív szövegkörnyezetben említett csatlakozásukkal kapcsolatban – lassan Orbán is olyan lesz, mint Piszkos Fred, akinek a barátsága öl, butít, de minimálisan is nyomorba dönt.
Arra azért nagyon kíváncsi leszek, hogy belpolitikailag mit hoz majd ez az időszak.
Arra tippelek, hogy a Mi Reménységünk kerülni szeretné majd ebben az időszakban a konfrontációkat belföldön, csak hát ez nemigen fog menni, mert már annyi aknát helyezett el a terepen, hogy amikor lépked közöttük, lassan úgy néz ki, mint aki kánkánt táncol.
Drukkolnunk kellene neki, de semmit nem tesz meg azért, hogy maga mellé állítsa az országot akárcsak ebben az egyetlen ügyben is - Übü király egyedül intézi országa ügyeit.
Szemléljük őt úgy, mintha egy szappanopera újabb epizódját látnánk, melyből sajnálatosan még jónéhány rész hátra van, míg végre a gaz Leoncio elnyeri méltó büntetését…


:O)))

AZ ELSŐ REPEDÉSEK...

Pedig olyan látványosan indult.

Népgyűlést tartott a Vezér kedvenc Kossuth terén, majd elkezdődtek a kirugások és mára már csak hű vazallusai vannak pozícióban a minisztériumokban, főhatóságoknál, állami vállatokban, és szerte mindenfelé, ahol az államnak csak egy fikarcnyi beleszólása is van az ügyek menetébe.

Hirtelen támadtak zsákszámra képességes emberek, akik elfoglalták a stratégiai pozíciókat, és akik nem kötődnek senki máshoz, csak a Vezérhez, aki felemelte őket és akiről tudják, hogy egy perc alatt el is ejtheti azt, aki hibázik.

Mármint nem szakmailag, hiszen a szakmaiság nem volt kritériuma kiválasztásuknak, hiszen forradalmi időket élünk, - a politikai megbízhatóság a rendező elv, mint 1948-ban.

És még nincs vége, hiszen ott állnak még levett kalappal a kisvárosok és falvak intézményvezetőinek idegesen toporgó utódai, - persze nekik ki kell várni az önkormányzati választásokat, - előtte már nem lehet borzolni a kedélyeket...
És olyan szépen haladt a törvénykezés is, - szinte már kész is a mű, az új államstruktura, melyben a Vezér úgy lebeg a tömegek felett, mint Mohamed koporsója, ítél eleveneket és holtakat, emellett meccsre jár a jövendőbeli Kormányzóhelyettessel meg a Főnökkel - merthogy azért van neki is főnöke, ha illemtudó is, - szép bajuszos ember...
És akkor tessék, - beüt itt a gebaß, - hitrelen a derült égből orcáncsapják egy szívlapáttal.
Pedig milyen jó ötletnek látszott Simor kipiszkálása a MNB elnöki székéből, milyen szép új lehetőségek nyíltak volna meg egy hozzáértő által sugalmazott kamatpolitika megvalósítása által, és akkor most jön itt az Európai Központi Bank és egyértelműen kinyilvánítja, hogy jobb, ha Simort békén hagyják, emellett az sem hátrányos ha a jövőben az ország betartja egyeztetési kötelezettségeit.
Még le sem lohadt a szívlapát okozta trauma, mikor a Vezér kapott a másik fényességes orcájára is egy szép nagyot.
A hazánkban tárgyaló IMF küldöttség is szóvá tette az egyeztetési kötelezettségek Orbán-féle értelmezését és a tárgyalások hirtelen kihűlt légköre nemigen bíztató az Orbán-kormány elérendő céljait tekintve.
A küldöttség kissé ideges lett, mert a magyar fél kész tények elé állította a Valutaalapot az idei adócsomag ügyében.
Nemcsak a rugalmatlan hozzáállás miatt neheztelnek persze, hanem szakmai kifogásaik is vannak, többek között a tervezett bankadó mértéke tekintetében.
És akkor még ez a Václav Klaus is.

Diplomatikusan ugyan, de nagy nyilvánosság előtt tulajdonképpen kiröhögi a Vezér Szent Forradalmát, - mondván: "szándékosan reformokról, s nem forradalomról beszélek, ahogy erről egy Csehországtól nem is nagyon távol fekvő országban beszélnek...", - hát nem vérciki?
Közben meg a sajtó arról cikkezik, hogy a környező országokban mindenfelé strukturális reformokba fognak bele, és ha nem hagyunk fel mihamarabb a populista lózungokra épülő terveinkkel, akkor hihetetlen gyorsasággal fogunk lemaradni tőlük...
Szóval, itt vannak az első repedések, és ehhez még tegyük hozzá bátran, hogy a diktátorocskákat előbb-utóbb el szokták kergetni, - többnyire saját vazallusaik.
Nem lenne baj, ha ez minél előbb történne...

:O)))