Nem tartok attól, hogy a Fidesz beperelné a Vidékfejlesztési Minisztérium január 18-án lemondott politikai államtitkárát, pedig ha csak a fele igaz állításainak, már az magában vérfagyasztó, a baj meg az, hogy szerintem az összes állítása megáll.
A Népszabadságban megjelent cikk részleteket ismertet Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium január 18-án lemondott politikai államtitkárának leveléből, melyet korábbi támogatóihoz intézett, s melyet teljes terjedelmében a Greenfo.hu tett közzé.
Természetesen a miniszterelnök elfogadta az államtitkár – egyébként indoklás nélküli – lemondását, szerintem azt gondolva, hogy jobb a békesség.
Mindenesetre abban tévedett, hogy a lemondás okát a hatalom körein belül éhet tartani, ezek a környezetvédők meglehetősen izgága népek és van némi tapasztalatuk is a mindenkori hatalom elleni harcban.
Azt írja levelében az ex-államtitkár: „Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos, ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSZ-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.
Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk. Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása.”
Hát, ha valaki tudja az igazságot ebben az ügyben, az kétségtelenül ő, aki mellesleg felpanaszolja levelében, hogy a Vezér nem adott módot arra, hogy elmondhassa véleményét a kialakult helyzetről.
Szegény Ángyán államtitkár, úgy látszik súlyos identitás és önértékelési zavar áldozata, - azt hitte, hogy ő a vidék ügyében „valaki”, holott ebben a rendszerben ő is csak egy paraszt volt a sakktáblán, mely csak addig létezett, míg egyetértett, ha ellenvéleménye támadt, akkor onnantól ő megszűnt, nem volt.
Amúgy sem volt tiszta a világlátása, hiszen a levelében maffiacsaládokról beszélt, - hát Amerika ez?
Ez kis ország, itt nem fér al a Corleone-család mellett még egy Solozzo sem, nemhogy egy Tattaglia – család, itt rend van!
Egyetlen család van és az Don Vittorio családja, mely kezében tartja az egész országot, mely felosztja a piacot érdemek szerint és az érdem itt a Donhoz való feltétlen és korlátlan hűséget jelenti.
A kialakult helyzet elsősorban a magyar vidéket érinti, a magyar parasztságot, mely kapott vagy harmincévnyi levegőt, és amelyik a cigányság után a rendszerváltozás nagy veszteseinek második helyezettje.
Hol vannak már azok az idők, mikor a város a magyar parasztot irigyelte, hol vannak azok az idők, amikor a parasztgyereknek sikk volt agráregyetemet végezni, és ha elvégezte az egyetemet és szorgalmas is volt, a nagyüzemben feltörhetett, mint a huszár segge.
A rendszerváltozás idején voltak idealista falusi emberek, akik Kertmagyarországot meg dán típusú gazdaságot vizionáltak, helyette kapták Torgyánt, chilei cseresznyével a szájában, miközben a könyvtárosok és tornatanárok, mint a bolond, verték szét a magyar mezőgazdaság legnagyobb piacát, idióta újságírók meg idealizálták a földön verejtékező, a ló fenekét nézegető, gazdának csúfolt szerencsétlent.
Ne menjünk abba bele, hogy mit veszítettünk a falusi ember úgyis tudja, hiszen elvetemült téeszparasztból sikerült ismét zsellérré küzdenie magát, mint ahogy Rajk László is elért, hogy az apja nevét viselő utcából Pannónia utca legyen.
De ez is messze vezetne, hiszen a magyar lélek sajátosságaival kellene foglalkoznunk, meg olyasmikkel, hogy mi vitte rá anno a nincstelen és megtiport zsellérek unokáit, hogy a szövetkezetellenes pártokra szavazzanak, hogy micsoda kicsinyes harácsoló szellem süt abból, ahogy traktorkerekenként széthordták a közös vagyont, gatyaszíj-parcellákra osztva a nagyüzemileg művelhető földeket, betemetve a belvízlevezető árkokat.
Don Vittorio egyébként tudja azt, hogy a fölnek értéke van, azt még jobban, hogy ha lejár a külföldiek földszerzési moratóriuma, akkor, aki ma földet vett, annak megháromszorozódik a vagyona anélkül, hogy a kezét ki kellene venni a nadrágzsebéből.
Már az első kormányzása idején is látható volt, hogy merre is halad a világ, az állami gazdaságok strómanoknak juttatása világossá tette, hogy a Don tudja, mitől döglik a légy, és az általa a felcsúti fociakadémiának ingyenesen használatba adott se tűnik rossz ötletnek.
Ha építgetnek rájuk a hét szűk esztendőben gálánsan adott adókedvezményből szép nagy épületeket, akkor az bizony megtöbbszörözi az értéküket és hát nem kenyérre kell az a pénz.
A zsellér meg tudja hol a helye, alázatosan, levett kalappal kolduljon munkát új uraitól, gondolom, ezt várta a rendszerváltozástól.
Az utolsó csapás a magyar falura, hogy ismét hecckampány áldozata a világhírű magyar lúd-ágazat, mely ellen felemelni szavunkat nem hezitálhatunk!
El a kezekkel a magyar libáktól, le a vörös (!) Vuk-maffia Négy Mancsával!
A magyar falu meg szép csendes álomba merül és várja a jószerencsét, meg az odalökött alamizsnát ahelyett, hogy saját kezébe venné a sorsát.
Hiába, évszázadok génekbe kalapált mentalitásától nehéz szabadulni.
:O)))
