SZAMÁR PADBAN

Már megint sikerült beverekedni magunkat az Unió leggyengébb országai közé.

Négyen vagyunk a klubban, nem is rossz társaság, valamilyen furcsa ódon mindahányan közelebb az egyenlítőhöz, mint a sikeresebb országok - gondolom, a mi helyzetünkbe bejátszik a százötven éves török uralom genetikai hatása is.

Az Unió különböző intézményei mindenféle eljárásokkal fenyegetnek, van köztük olyan is, mely kilátásba helyezheti az ország szavazati jogának megvonását az Európai Parlamentben, folynak az informális tárgyalások az IMF-EU megállapodások előkészítése ügyében, a héten lejár a határidő, melyet az Unió szabott a kifogásolt jogszabályok megváltoztatására, azt már tudjuk, hogy jön az egykulcsos adó, de Orbán hallgat.

Illetve amikor megszólal, akkor sem mond épeszű dolgokat.

Azt mondja többek között ugyanis, hogy szinte már mindenben megegyeztünk az Unióval, kivéve talán a Nemzeti Bank elnökének fizetéséről, de abban aztán nem engedünk, ha beleszakad az Unió, akkor sem.

Ha ez az ember épeszű, akkor én meg libapásztor vagyok a hideg téli égbolton.

Mondjuk ki kereken: ez az ember bolond.

Olyan, mint a legény, akit már kékre-zöldre vertek a kocsmaudvaron, aki már mindenkivel élt orális szexet, aki arra járt, beleértve a kocsmáros kutyáját is és aki ezidáig mindig az ügylet kellemetlenebbik végén foglalt helyet.

Most, amikor végre szabadon engednék, akkor odaáll azon vitatkozni, hogy begombolja e a legerősebb legény sliccét vagy nem.

Két dolgot lehet itt vélelmezni, ha kételkedünk a vélelmezett diagnózisban.

Az egyik, hogy valamit még nagyon el szeretne intézni, mielőtt az Unió lehervasztja az ambícióit, a másik, hogy csődbe akarja vinni az országot.

Nem mondom, unortodox eljárás lenne egy ország felvirágoztatására, de az kétségtelen, hogy akiknek tartozunk, azok szívhatnák a fogukat.

Igaz erre az évszázadra véglegesen megoldaná a magyar életszínvonal problémáját, merthogy a nem létezőnek nem lehet színvonala.

Itt élet sem lesz, nemhogy életszínvonal.

Persze lehet, hogy a Sztárközgazdásznak biztos receptje van a csőd elkerülésére, a hangok súgták meg neki telihold idején…

De az is lehet, hogy van még megvédenivaló és annak az adminisztrációját kell elintézni – mondjuk a Malév felszámolásából is ki kell még venni a királyi tizedet, de az is lehet, hogy a földdel kell még ezt-azt elintézni kétharmaddal.

Mindenesetre gyanús, hogy az egy Budai megbízotton kívül senki nem erősködik, már szinte azt hinné az ember, ha nem ismerné ezeket, hogy Gyurcsányt sem akarják becsukni, Bajnait sem piszkálják, Oszkó meg – véleményem szerint – magának kereste a bajt, oszt most takarítgathatja magáról a szart, szívlapáttal.

Pedig olyan okos fiúnak nézett ki messziről, és mégis.

Viszont a kommunikáció gördülékeny, nincs az a seggberúgás, melyet ne tudnának világraszóló győzelemként kommunikálni, holott nyakukon a baj.

Mindjárt itt az ideje annak, hogy az elmeredt bérkompenzációkat kifizessék a közszférában, és ehhez még hozzájöhet egy s más, mindjárt elsőként az adósságszolgálat.

2012 első felében 1,52 milliárd euró IMF-hitel törlesztési kötelezettsége lesz Magyarországnak, ezt kell átszámolni forintra.

Akkor, amikor a csökkenő jövedelmek miatt csökkenni fog a fogyasztás, ha csökkennek a jövedelmek és a fogyasztás, akkor csökkennek az adóbevételek is.

Emellett a legutóbbi időszakban felvett hiteleinket már olyan magas kockázati felár terheli – magyarán olyan magas kamatra kapunk csk pénzt, hogy az már kitermelhetetlen.

Tulajdonképpen a magyar kormány megteremtette a maga svájci-frank szindrómáját, a csökkenő jövedelmekhez egyre magasabb kamatok társulnak.

Elég a legkisebb megingás és a nemzetközi pénzügyi források bedugulnak, és akkor nem tudjuk máshonnan fedezni a kiadásokat, csak a valutatartalékokból, melyek mértéke egy normális gazdaság átmeneti működési zavarainak elhárítására elegendők, de folyamatos finanszírozásra alkalmatlanok.

Közben az ország belső helyzete egyre ingatagabb, a látszólagos nyugalom alatt komoly feszültségek húzódnak meg, és bár az éhségmenet mosolygást váltott ki a kormánypártok vezetőiből, én azért nem várnám meg, hogy a valódi éhezők induljanak meg a Parlament felé, befagyóban van a Duna, igen rosszul fog esni az érkezés annak, akit belehajigálnak.

Esetleg akár páncélautóstól is, és nincs olyan Audi sem, melyet ne lehetne megállítani.

A Mi Reménységünk most puccsot vizionál, és szorongatja azok kezét, akiket elsőként kellett volna világgá zavarnia, kezdve a cselestekintetű Matolcsyval, meg a kor Kazincijával, Plagibácsival.

Még magasról nézvést
Megvolna az ország,

Werbőczy utódok
Foldozzák, toldozzák.
A Föld nem tud futni,

Csak a Földnek népe

S ezer Kinizsi sem

Térülhet elébe

Nem kellene a földönfutókat tovább ingerelni…

:O)))

BOTRÁNY

Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, kérjük a Magyarok Istenének segítségét, de ha az sem segít, akkor jöjjön a gyászos vég, üljön népünk dacos nyakára ismét az IMF!

Csak azt ne felejtsük el, hogy aki most behívja őket, az nem más, mint a Nemzet Miniszterelnöke, a nem szokványos magyar gazdaságpolitika atyja, a Nemzet Tevepárduca.
Aki egyébként felcsillantotta a reményt bizakodó népe előtt: ha az IMF jön, akkor ő megy.

Na, erre azért nem kössünk fogadásokat, nem olyan családból való ő, hogy csak így, egyszerűen, habár az ötlet oly gyönyörű, hogy minden belső késztetésünk és dús fantáziánk dacára nem adnánk neki tippeket sem arra vonatkozóan, hogy hová menjen, csak menjen sebesen ahova akar, vigye a lopott milliárdjait és hagyja végre ezt a népet békében.

Hagyja megnyugodni, ráébredni arra, hogy a nemzet felemelkedésének útja nem a permanens háborúskodás, hanem a békés, nyugodt építőmunka, a hétköznapok józan optimizmusa, a kiszámítható és minél kevesebb ideológiával terhelt jövő.

Ami ma történt, az bátran állíthatom, felülmúlta még az MSZP miniszterelnök-keresési akcióját is, pedig azt hittük, hogy az felülmúlhatatlan.

Hogy egy kormány közleményben tudassa azt, hogy tárgyalásokat kezd a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi szervezetével, meghatározva azt is, hogy mit kíván elérni, majd az ominózus szervezet pár órán belül hivatalos közleményben közli, hogy ők erről a tárgyalásról nem tudnak, és amiről Orbán kormánya tárgyalni kíván, azt nincs mód megadni az országnak, ez több mint kínos, ez botrány.

Mint ahogy botrány volt az Egyesült Államok nagykövete által szóban közölt demarche eltagadása is, visszaélés az amerikai kormányzat jóindulatával, hogy ne fogalmazzunk túl diplomatikusan, ez a pofátlanság minősített esete volt.

A mai történet véleményem szerint Orbán kormányának végét jelenti a nemzetközi színtéren, innen már csak az időpontja kérdéses, hogy a pénzügyi világ nagyjai a világgazdaság egyéb tényezőinek figyelembevételével mikor pöccintenek egyet Magyarországon, hogy beleessünk a legsötétebb nyomorba.

Mert ne legyen kétség afelől, hogy ha ez az ára annak az Orbánnak nevezett rosszindulatú politikai daganat eltávolításának, akkor ezt az árat meg fogják fizettetni velünk.

Még panaszkodni sem panaszkodhatunk, hiszen mi adtuk a konyhakést egy őrült kezébe, mi néztünk rá csillogó szemmel, mint az ország megmentőjére, mi bámultuk kancsalul az általa festett egeket, mi hittünk neki akkor is, amikor már ezerszer bizonyította, hogy egy kispályás, ócska tolvaj, egy politikai szemfényvesztő.

Persze lehet mondani, hogy én ugyan nem, én utáltam őt, meg az egész politikát, el se mentem szavazni.

Az csak a baj ezzel az érveléssel, hogy hazug és ostoba.

Ha a nővéred erőszakolja egy haramia, a család nem állhatja körül a kanapét, nem fordíthat hátat az eseményeknek, hanem bizony meg kell lengetni sodrófát, hólapátot és világgá kell kergetni az erőszaktevőt.

A választó sodrófája a szavazata, ha azt a háta mögé rejtve jópofán semlegeskedik, akkor becsapja önmagát is, mert hallgatásával egy olyan kurzust támogat, amelyik aztán barmot fog csinálni belőle, a családját meg nyomorba löki.

A közleményben, melyben bejelentették az IMF visszahívását rengeteg szépség lapul, győzelmes csaták felemlítése, az ország új aranykorának ecsetelése, győzelem győzelem hátán.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a Kis Kártékony még most sem képes szembenézni a valósággal, folytatja a hazudozást és már megint hülyére veszi a népet.

Azt hiszi, hogy alkudozhat, de a helyzete leginkább Dönitz helyzetére emlékeztet, aki szintúgy megpróbált alkudozni, de csak a feltétel nélküli megadást fogadták el tőle a győztesek.

Természetesen ez lenne a kisebb baj, mert a nép majd a saját nadrágszíján az új lyukak fúrása közben rájön, hogy hiába ígért neki a Vezér minden napra majorannás libapecsenyét, az aranykor mégis Csányinak és Demjánnak jött el.

Aki meg hozzá érkezett, azt végrehajtónak hívják.

A nagyobb baj az, hogy ez a torzszülött politikai rendszer még egy darabig agonizálni fog, kezdődik majd a politikai tánc, mert a gazdaság csak egyik – bár legfontosabb szelete a társadalomnak.

És bár ezek idáig is gátlástalanok voltak de innentől ez egy halálra sebzett kurzus, márpedig a sebzett hiénánál kevés vad veszélyesebb.

Vannak itt más fontos dolgok is, a szabadságjogoktól kezdve a kulturális diktatúráig, az önkormányzati dolgozók kategóriába sorolásától (fideszes vagy nem) a Kubatov-listákig, a demokratikus intézményrendszer felszámolásától a különféle testületek jogkörének kiüresítéséig.

Ha a fékek és ellensúlyok rendszerét nem lehet visszaállítani, ha a közélet továbbra is néhány idegbeteg halaskofa csendes piacsarki megbeszélésére emlékeztet, akkor lehet itt bármilyen pénzügyi segítség, akkor ez a helyzet egy fikarcnyit sem fog javulni, a beteg magyar társadalom továbbra is beteg marad.

Lehet, hogy hitelt kapunk majd, de ennek a kormánynak a hitele elfogyott. 

Itt lenne az idő, hogy elkezdjenek magyarosan öltözködni - remek lenne látni Orbánt mentében…

:O)))